Új privát üzeneted érkezett!

Nekem az a bajom ezzel az idővel, h a programunknak kb. annyi, semmit nem lehet kezdeni, mert ha eláll az eső, és összeszedjük magunkat, h na akkor megyünk sétálni, akkor újra szakad, mire levetkőzünk addigra meg eláll megint. Utálom...és a hangulatom is vhol a béka feneke alatt van tőle.

Kima - a fentiek miatt eléggé irigyellek titeket, h ott még játszóterezni, sőt fagyizni is lehet :D egyébként én szívesen ennék pár gombócot, de nem kockáztatok, nehogy megint megfájduljon a torkom...

Adrienne - nagyon örülök, h ilyen jól fogadták a munkahelyeden, ez tényleg szuper :) amikor még otthon voltunk, anyu egyik kolléganője is bejelentette, h babát vár, hát neki közel nem fogadták ilyen jól.
9 héthez gratula!!! Nekem is csak 7+6-ot mutatna a vonalzó, ha az igazi adatot adtam volna meg, úgyhogy én átvertem, és egy nappal korábbi időpontot állítottam be. A másik oldal meg gondolom karbantart, azért nem látszanak az ottani vonalzók/avatarok :)

Bubciles: júl. 29.
Kép
heydie
 
 


Ja, Adrienne - köszi, jól vagyok :) (koppkoppkopp) pénteken egész délután pihentem, olvasgattam, dvd-ztem, néha el is aludtam, meg ettem a homeos bogyókat, úgyhogy a torokfájásom teljesen elmúlt, nátha kicsit még van, de nem vészes :)

Bubciles: júl. 29.
Kép
heydie
 
 


Sziasztok!

Kima üdv közöttünk! Nagyon irigylem a jó időt! Én még itthon is fázom.. Nagyon utálom..

Adrienne tök jó, hogy jól fogadták a munkahelyeden. Szerintem mindenhol így kellene. :)

Ha valakit érdekel, az Alexandra könyvesboltban+ neten is a Rubint Rékás kismama torna akciós 990.- Ft-ért. Én vettem is, valamelyik nap kipróbálom.

Mariann

Kép
arian78
 
 

 
 

Mariann - bár nem vagyok egy nagy szakértő, de szvsz várj még azzal a tornakipróbálással, mert az első trimeszterben nem nagyon szokták ajánlani a mozgást...mondjuk vki írta, h a RR torna trimeszterekre van bontva, neki van olyan is, amit az első hónapokra ajánl? Nem akarok amúgy okoskodni, bocsi... :roll:
Én is fázom bent is, pedig a fűtés is eléggé fel van kapcsolva.

Bubciles: júl. 29.
Kép
heydie
 
 


Sziasztok!
Elkezdődött nálam is rosszullétes időszak...tegnap reggel kezdődött és azóta ki sem tudok kelni az ágyból..ilyen hányingerem még soha, soha sem volt..amint fel akarok kelni rámjön, feküdve kicsit jobb, de így is szenvedek....kedden szerzek be vmi homeós bogyót erre.már totál kivagyok...na tessék, már megint kezdődik............... :roll:

Kép
dytt
 
 


Heydie:Én is úgy tudom trimeszterekre, van bontva bár még nem próbáltam. Ha kiprobáltam referálok!
:D
Szerintem aki eddig is mozgott az most is mozoghat, persze mindenképpen óvatosan csak! Ugrálni, futni nem szabad az biztos. Aki eddig nem sportolt az ne most kezdje el..
:)
De jó nálad van fűtés....
Dytt: Résztvétem a rosszullét miatt. Próbáld ki a Magne B6 -ot állítólag hasznos. Én szedem, és pici émelygésen kívül még szerencsére semmi nem volt(kopkop).

Kép
arian78
 
 


Mariann - jah, akkor egy szót sem szóltam :D
Nekem azt mondta a doki, h az aerobicot függesszem fel (heti 2x jártam), de hát ez érthető, magamtól sem akartam folytatni. Majd elkezdem a jógát...amúgy nekem hiányzik a mozgás!

Dytt - üdv a klubban :? jobbulást!
Nekem kezdetben segített a MagneB6, amit Mariann is írt, próbáld meg, hátha elmúlik. Esetleg keksz (nekem az már a könyökömön jön ki, úgyhogy ropira váltottam), kefir, ha nem undorodsz tőle...hidegvíz nagy kortyokban, pár korty hideg kóla. Bár nem hinném, h van ember, aki ilyen időben kivánja a hideg dolgokat :roll:, de hátha hat...

Bubciles: júl. 29.
Kép
heydie
 
 


Sziasztok,

megjöttünk a nyaralásból, nagyon szuper volt. Kisgyerekkel aki teheti próbálja ki Alsópáhokot, nem olcsó, de annyira minden igényét kielégít egy kisgyerekes családnak hogy megéri. Kinti benti medence, több játszótér óriási park, benti játszóház, bölcsöde óvoda ugráló vár kint is bent is... és isteni kaja:-)
Semmi külön cuccot nem kell vinni a manóknak, mert mindent adnak, és nem csak a szobához, de minden mosdóban a szállódában vécészűkítő, bili, fellépő a mosdóhoz, apró dolgok, de nagyon kényelmessé teszik a tatózkodást. Na ennyit a reklámról:-)

Én azóta is pecsételgetke, most már majd két hete... lassan kezdem megszokni..Após szerint a megtapadással ellentétes oldalról válhat le egy kis nyálkahártya belefér...
UHval akartam várni a szívhangig, de pénteken nem bírtam tovább és megnézettem magam apóssal.
Szép kerek petezsákot látott, azt mondta még az is látszik hogy bal oldalról jött a pete és jobb oldalon tapadt meg, én meresztettem a szemem, de csak a szép kerek petezsákot láttam:-) igaz a többi nem is nagyon érdekelt. Majd jövő hét vége fele megnéz újra, addigra már lehete szívhang..
Én is óvatos duhaj vagyok, szerintem mint mindenki akinek volt mát vetélése... nem is adtam meg még az adataim Heydinek, majd ha lesz szívhang és túl leszek a 2. kimaradt perióduson. Persze addig is nagyon bízom kisprücsökben :)

Zsófival kicsit sem émelyegtem ,most viszont pár napja anniyra émelygek tök szarul vaygok egész nap... Zsófi is rendesen lefáraszt, most lepasszoltuk a nagyinak, muszáj pihennem egy kicsit. Há egy két éves örökmozgó mellett sem könnyű terhesnek lenni...

Picit visszaolvasgattam, de nem bírtam mindent...

Majd újra bekapcsolódom. Alig várom kedden menjek újra dolgozni, és egész nap ücsöröghessek az irodában :D Hiába megterhelő pszichésen, fizikiailag sokkal pihentetőbb :D
pici76
 
 


Sziasztok lanyok!

Csatlakozhatom? :roll:

Elso maszatunkat varjuk es szerintem elkell majd neha egy kis tanacsadas a sorstarsaktol :wink: Az en szamitasaim szerint januar 4-re varjuk a kis gengsztert, de ahany doki latott mind mast mondott eddig :lol:

Tudtok aludni ejszakankent? Sajnos en felebredek, mert a mellekesbe menni kell...de aztan csak forgolodom? Kisse faradt vagyok tole, es ma mar picit hisztis is :oops: :roll:
Vendég
 


Szia Francesca, üdv itt:-) Én amúgy is mindig kelek Zsófi miatt, aki hajnali 3 körül átköltözik hozzánk... plussz a pisiléses kelések.. én is megyek minden éjjel 2-3 szor... hát ezt is meg lehett szokni...
szerintem kiválóan felkészít a terhesség utáni életstílusra, amikor nem felétlenül csak 2-3 szor kell egy éjszaka kelni :shock: (pedig ZSófi még istenes volt mert 9 hónapos koráig szinte átaludta az éjszakát.. na de azóta... :roll:
Fel a fejjel, ha megteheted aludj picit nap közben a fáradtság gyilkos...
pici76
 
 


Szia Pici! Tényleg nagyon szupernek tűnik Alsópáhok a leírásod alapján, örülök, h ennyire jól éreztétek magatokat :)
Pecsételgetés remélem megunja magát és abbamarad, de a lényeg, h minden rendben van Kisprücsköddel!

Francesca - üdv itt, hát persze, h csatlakozhatsz ;) gratula a babához!
Én is ébredek éjszaka többször is pisilni, de szerencsére utána mindig vissza tudok aludni. Csak mostanában már a párom is felébred arra h én kimászom éjszaka... :D
Ha szeretnél bekerülni a táblázatunkba, amit mindjárt felteszek, akkor küldd el légyszi az adatokat ;)

Bubciles: júl. 29.
Kép
heydie
 
 


Akkor egy tábla...
Gyöngyi - te most akkor mikorra vagy kiírva? :roll: :oops:

Kép

Bubciles: júl. 29.
Kép
heydie
 
 


Pici, nagyon jo amit irtal, hogy felkeszit a szules utani idore :lol: Ma kiprobaltam a delutani alvast....olyan vagyok mint a lott-kutya :roll:

Heydie, az adatok :wink:

nick: Francesca
nev: Judit
szulettem: 76.04.15
lakhely: Irorszag
elso poz. teszt: kb. 04.25
korhaz: Dublin
baba: Maszatkapitany
szules: 10.01.04
legyen: egeszseges :wink:
teso: nincs
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Mandi:
Nagyon bájos a fotó, és örülök, hogy minden rendben van! :)

Gizi: Remélem megoldódik az alvás és a görcs. Ezek szerint a gyerek jobbos :D

Uxi: Hogy vagy? Gyomorégés?

Kima:Üdv közöttünk! Lehet, hogy nem lesz könnyű egy 10 hónapos gyerekkel a babavárás, e mi nők úgy vagyunk összerakva, hogy megikszereződik az energiánk (csak abból gondolom, hogy egy 15 hónapossal szinte katasztrófa a dolog :D)

Adrienn: Hála az égnek, hogy ilyen könnyen vettek mindent. Valahogy nekem az a tapasztalatom, hogy a férfiak jobban reagálnak ilyen hírekre. A nők mintha féltékenyek lennének...

Heydie: :), egy kis pihenés, és minden megoldódik :)! Örülök hogy jobban vagy! És esőben is romantikusan lehet sétálni, főleg náthásan :lol:

Dytt:
Hát nem irigyellek. Tudom, hogy most min mész keresztül, főleg gyerek mellett! Csak annyit tudok mondani, hogy idővel elmúlik...

Pici: De jó volt nektek! Én is úgy vágyom már egy kis pihire. És mindenképpen megnézem a helyet :)! Köszi az ajánlást!
Örülök, hogy minden rendben, és a pecsételgetés ezek szerint kontrollálva van após által! Milyen is jó, ha van a családban egy nőgyógyász :)!

Francesca: Üdv közöttünk. Mi is sokat tanulunk és tapasztalunk egymástól :)! Megnyugtatunk, vigasztalunk. És kiöntjük a lelkünket, hiszen ilyenkor a hormonok miatt sokkal ingerlékenyebbek is a várandós nők :) Legalábbis én biztos! :lol:

Úgy látom tényleg nemzetközi lett a topic :lol: Most már Írország is képviseltetve van :)!

És magamról. Én hulla fáradt vagyok. Vasárnap ugye megint én főztem. Tegnap 1.20-kor (hajnalban!!) még cseresznyés tortát sütöttem. Bodza szörpöt csináltam, töltött tököt,cukkinit kapormártás, zöldbab főzeléket.. És sorolhatnám. Ilyenkor kicsit többet főzők, hogy maradjon keddig. És nem bírok húsra nézni. Én, aki húst eszem hússal! Az uram meg is jegyezte, hogy biztos beteg vagyok :lol: Egyébként minden ok. Bogyó tegnap 20 percenként kelt 2-4 között, mert jön 3 foga. Bár ahány kelést fogtam már fogzásra, régen dupla cápa fogsorral kellene rendelkeznie :D

Mindenkinek kellemes napot még holnapra. Majd jövök este, mert jó idő esetén kertet építek holnap. Rossz idő esetén jogszabályt magolok...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.06.01 09:05-kor.
Vendég
 


Francesca - köszi, már be is tettelek ;)
Tényleg egyre inkább nemzetközi a topicunk :D

Véletlenke - :lol: :lol: elképzeltem, ahogy bedugult, piros orral sétálgatok a párommal az esőben...nagyon romantikus lett vna :D
Nem semmi, h mennyi mindent csinálsz...azért ne erőltesd meg magad! Cseresznyés torta...hmm... :roll: drukkolok a jó időhöz, nehogy magolnod kelljen :D fúj, rosszul vagyok a jegyzetektől.

Bubciles: júl. 29.
Kép
heydie
 
 


Sziasztok!

Kima
Most figyelem, neked is hamar jön a kistesó :roll:

Adrienne
Örülök, hogy jól fogadták a munkahelyen a nagy hírt!
Jó babázást neked!

Heydie
Az én hangulatomat is rontja az időjárás :cry:

Dytt
Jobbulást!
Nekem a hideg kóla segít valamelyest, meg a gyömbér.

Pici
Gratulálok a szép petezsákhoz! Pecsételés :evil:

Francesca
Üdv itt!
Én is hisztis vagyok :oops: :wink:

Véletlenke
Jó sok mindent csinálsz :roll:
Vendég
 


Mandi - akkor kezetfoghatunk :wink: itt egész hétre nem ígérnek javulást, remélem, otthonra igen!

Bubciles: júl. 29.
Kép
heydie
 
 


Sziasztok!
Heydie 2010.01.14.bocsi elfelejtettem megírni :oops:
Mindenkinek szép napot!
gyöngyi-30
 
 


Sziasztok!

Nagyon koszonom a fogadtatast! :wink:

Latom jo sok januari kisbaba lesz....mi volt itt husvetkor?? :lol: :lol: :lol:

Probalok majd sokszor jonni, csak sjana meg juniusra becsuszott egy allamvizsga. egy koltozes es evvegi zaras a munkahelyemen. Azert jelentkezem majd :wink:

Nagyon jo pihenest mara mindnekinek!
Vendég
 


nu, probaltam egy vonalzot kesziteni en is...remelem sikerul csatolni :D
Vendég
 


Helló!

Gyöngyi - köszi, beírtam :)

Francesca - költözés? Mármint ti költöztök? Írországon belül?

Perpillanat nem esik, de ma se lehet csinálni nagyjából semmit se :x, úgyhogy anyuval palacsintát sütünk, aztán valószínűleg családilag dvd-zünk egyet.
Szép délutánt :)

Bubciles: júl. 29.
Kép
heydie
 
 


Sziasztok!

Szeretnék Hozzátok csatlakozni, ha nem baj.
Már 1-2 hete olvasgatlak Titeket, de az első UH-ig csak a háttérből figyeltem.
Ma voltam az első UH-on (6 hetes 2 napos a baba), 7 mm-es és pulzál a szívcső :lol:

Elég sokat vártunk erre a picurra, orvosi segítséggel hoztuk össze a Budai Meddőségi Centrumban. Nekünk a 3-as szám jött be, mivel 3 év várakozás után a 3. inszeminációra sikerült a picur.
A szülés várható ideje 2010. január 23. (ha jól láttam vagyunk egy páron 22-23 körül :lol: ).
Mivel ő az első babánk, így elég tapasztalatlan vagyok, remélem tudtok majd segíteni.

Most megyek visszaolvasok, hogy kicsit képbe kerüljek és megismerjelek Titeket!
Mindenkinek kitartást, vigyázzatok Magatokra!

Kép
akire79
 
 


Akire - üdv itt, nagyon nagy gratula a babához!!!
Én is első babás vagyok (leszek), de tuti, h ez a fórum mindannyiunknak nagy segítség lesz az egész várandósság alatt, meg aztán is :)
A táblázatba ha szeretnél bekerülni, akkor küldd el kérlek az adatokat ;)

Bubciles: júl. 29.
Kép
heydie
 
 


Heydie!

Köszönöm az üdvözlést! Szintúgy gratula a babához :lol:
Az adataimat elküldtem priviben.
Köszi mégegyszer.

Kép
akire79
 
 


Akire - köszi a gratulát :) betettelek ;)

Annnnyira hideg van, pedig napok óta megy a fűtés, fel vagyok öltözve, plédbe vagyok burkolózva...ti ezt hogy bírjátok? :?

Bubciles: júl. 29.
Kép
heydie
 
 


Sziasztok!

Nos Heydie, félig bejött a szorítás :D! Délelőtt szakadt, most süt a nap. No nincs gatyarepesztő hőség, de legalább már nem szürke a táj! Azonban a délelőttöt ellógtam és főztem, úgy gondoltam, majd délután magolok. Most viszont a fiam belázasodott a múlt héten kapott védőoltástól, úgyhogy azért nem magolok. Majd holnap megszívom, de annyira lepereg...
Milyen lett a palacsinta? És mit néztetek? Én most Tom és Jerryt nézek a gyerekkel :)

Akire: Isten hozott közöttünk! Örülök, hogy sikerült a baba és amikor olvastam, hogy 3 a szerencseszám, egyből arra gondoltam, hogy biztos egyből 3 baba is lesz :D! Problémamentes babavárást neked!

Francesca: A vizsgához Kína termését, a költözéshez sok erőt. Heydie már megkérdezte helyettem is, hogy Írországon belül mentek valamerre? És bizony jó sokan vagyunk :). Bár én próbáltam tenni ellene, de nagyon jönni akart ;)

Vigyázzatok magatokra! Este még bejelentkezem, hogy mi van velünk! Puszi Csajok
Vendég
 


Sziasztok!

Francesca, Akire üdv közöttünk :D Probléma mentes babavárást!

Heydie: részvétem a hideg miatt, teljesen megértelek Nekem is bármi csak ne fázzak. Talán még a fájdalmat is jobban elviselem.. :wink:

Kép
arian78
 
 


Helló Lányok!!

Üdv az Újaknak!! :D :D
Látom itt senki nem szeret fázni, én meg azért nem vagyok itt, mert egész nap megyünk ide-oda.Imádom ezt az időt, jó lenne egész évben ilyen.Utálom a meleget, tavaly vettünk is egy klímát, az Uram már gondolom nem bírta hallgatni, hogy szenvedek.Úgyhogy jók legyetek majd jövök, ha megjött a meleg.Akkor inkább itthon vagyok... :D :D
editke28
 
 


Ma vagyok 9 hetes!!!! :D :D :D :D
editke28
 
 


Véletlenke - örülök, h nagyjából bejött ;)
Hűű, láz nem jó, Bogyónak jobbulást! Nekem is van még némi tanulnivalóm, a három napban foglalkozhattam volna vele, de csak halasztgattam, úgyhogy én meg most szívok...de nem sok :D
Palacsinta jól sikerült, öntetet is csináltunk hozzá. Tróját néztünk, imádja az egész család. Most tanulgatok egy kicsit, a tesóm megírja a házifeladatát aztán összeülünk ismét valószínűleg egy Harry Potterre :D Tom & Jerry jó, még én is szeretem :roll: :lol:

Editke - a 40 fokos meleget én se szeretem, mondjuk itt arra elég kevés is az esély...de egy 25 fokot azért el tudnék képzelni. Egyelőre túl nagy kívánság ez is...15 fok van és szakad.
9. héthez gratula!

Lassan nemzetközi és meteorológiai topik leszünk :D

Bubciles: júl. 29.
Kép
heydie
 
 


Sziasztok!!

Megint jó sokat írtatok két nap alatt! :) Mi meg jót mulattunk a lagziban (szerencsére elkerült mindenféle rosszullét)

Francesca, Akire üdv közöttünk!!

Heydie - én írtam hogy kipróbáltam már a RR tornát és hogy 3 részes. Nem értek hozzá nagyon, de nem hiszem hogy ártalmas (legalábbis az első trimeszteres), mert tényleg nincs benne semmi ugra-bugra (egy sétánál nem megerőltetőbb).
Ja és az új táblázatban beírtál a Szt. Istvába szülni :) tudsz valamit? Mert én még nem tudom :(

De már csak egy hét és remélem (izgulok is miatta rendesen) mi is látunk valamint a kis babónkból... :D

Zsófi

Kép
Kép
sophie007
 
 


Veletlenke, Heydie - igen, maradunk Dublinban, csak kozelebb koltozunk a munkahelyemhez, hogy ne kelljen annyit utaznom naponta. Orulok neki, csak igy most apa fog sokat utazni, sajnos a varos ket felen dolgozunk :roll:

Koszonom a drukkot a vizsgahoz, ramfer, mert meg csak most kezdtem el tanulni...kicsit lusta vagyok :oops: :D

Az RR tornaba en is beleneztem, mert mozgasra szuksegem van, ami ellensulyozna az ulo munkat, de a dokim a 12. hetig nem javasolta, mert volt egy kis barnazasom a 6.-7. het kornyeken. Valoban 3 reszre van osztva es ha nincs semmi gond nyugodtan lehet csinalni. De javasoltak meg a jogat is....nem tudom, meg vanom kell 3 hetet mindennel. Ti szedtetk fel valamennyit mar? :oops: :oops: Nalam kb 2 kilo, es kicsit el vagyok keseredve...
Vendég
 


Na, kész vagyok a tanulással hálistennek...már úgy várom, h vége legyen a sulinak :roll:

Zsófi - örülök h jó volt a buli!
Ja, nem a Szt. Istvánban fogsz szülni? Akkor kiveszem...nem tudom, honnan jött :shock:
Egyébként a RR-torna engem annyira nem érint, mert nem tudok hozzájutni...ill. letölteni biztos tudnám, és ha azt mondjátok, h nem ártalmas az első trimeszteres tornája sem, akkor lehet h megpróbálkozom tényleg a letöltéssel. Aztán a 12. héttől meg járok majd jógázni :)

Hűha, 2 nap és UH...ja, nem is mondtam, h voltam szerológián, holnapra lesz meg az eredmény, szerdán majd viszem a dokihoz, aztán UH után megyek a védőnőhöz meg a háziorvoshoz a leletekkel, az előbbihez pedig a kiskönyvem miatt is 8) szóval a szerdám előreláthatólag elég pörgős lesz...

Bubciles: júl. 29.
Kép
heydie
 
 


Francesca - ha volt barna, akkor nem lehet az első trim.-ben tornázni? Nekem egy foltom volt, ez ebben az esetben beleszámít a barnázás kategóriába? (ezt jó hülyén fogalmaztam meg, remélem érhető, h mire vagyok kíváncsi :roll:)
Én még nem szedtem fel, sőt, folyamatosan fogyok... :? mondjuk az állandó hányinger (és nem csak inger) meg a vizsgákkal járó stressz miatt nem is meglepő.

Bubciles: júl. 29.
Kép
heydie
 
 


Sziasztok!
Hozzánk is megérkezett a rossz idő. Annyira nem szeretem…… Nem lehet semmit csinálni.

Adrienne!
Nagyon jó fejek a főnökeid! Kár, hogy sok munkahelyen nem így reagálnak…

Mariann!
Marcival amikor terhes voltam, csináltam a R.R videót. Szerintem nem vészes, ha előtte is mozogtál.

Dytt!
Nekem nagyon bevált a citromos víz. Az nagyon jó tud lenni. Próbáltad már?

Pici!
De jó, hogy jól sikerült a kirándulásotok! Jó, hogy van a családodban egy nőgyógyász.
Azért vigyázz magadra!

Francesca!
Gratulálok Maszatkádoz! Az éjszakai nemalvás felkészít a későbbiekre. Nem akarlak riogatni, de a vége felé már majd ennyit sem tudsz majd aludni a nagy pocakodtól

Veletlenke!
Honnan van ennyi energiád?? Nagyon irigyellek! Este 10 után én már megmozdulni is alig bírok. Hogyan készíted a töltött tököt?

Mandi!
Mi szerettük volna, ha kicsi a korkülönbség, mert már nem vagyunk mai gyerekek és így igyekezni kellett. Kicsit féltünk, hogy Ő is majd sokat várat magára, de úgy látszik, hogy igaz a mondás, miszerint ahol az első gyerek nehezen sikerül, ott a második hamar „becsúszik”. Ketteskével „csak” 6 hónapot próbálkoztunk.

Akira!
Gratulálok a Picurotokhoz és kellemes babvárást kívánok!

Heydie!
A táblához:

Nick: Kima
Név: Magdi
Született: 1975.10.09.
Lakhely:Szeged
Első pozitív teszt: május 8
Kórház: SZTE
Baba: Dalma/???
Várható szülés: 2010.01.22.
Baba legyél: kislány
Tesó:Marcell

Kima
Kép
Kép
kima75
 
 


Sziasztok,

7végén kirándulni voltunk, most igyekszem visszaolvasni! :wink:

Közben sül a palacsinta. :D

Újaknak üdv és gratula!

Giz
Kép
Kép
III. uh: 11.04
kissgizi
 
 


Letöltöttem RR tornáját, kíváncsi vagyok. Majd holnap megnézem, aztán lehet, h ki is próbálom, csak megvitatom előtte a dokimmal, h ő mit gondol.
Úgy látom, a palacsinta ma kapós :D

Kima - betettelek a táblába,
Zsófi - tőled pedig kiszedtem a Szt. Istvánt.
Meg átnéztem, h ki az, aki betöltötte már az x. életkort, volt, akinél módosítottam ;) (mert eddig csak az idei évből vontam ki a születési éveteket, szóval bocsi, ha esetleg vkit öregítettem, már helyesen szerepelnek az adatok)

Bubciles: júl. 29.
Kép
heydie
 
 


Sziasztok!

Annyira lemaradtam, hogy nagyon hosszú lenne visszaolvasni, ezért azt meghagyom estére, most csak gyorsan bekukkantottam!

Üdv az újaknak, bár lehet, hogy már én vagyok az új nektek! Tényleg sokan leszünk 01.22 - 23. körül! Kiváncsi leszek ki megy előbb a szülőszobára! :lol: Bár már ott tartanánk! Akkor nem izgulnék annyira! :roll:

Mandi, Arian, Szende, Sophie, ti mikor mentek uh-ra (legközelebb)?

A tornával kapcsolatban, én annyit rohangálok naponta, hogy se energiám, se kedvem nincsen este tornázni... :lol: Inkább figyelek a kajákra!!! ... :roll:
melike30
Győr
 
 


Sziasztok!

Holnap felszerelkezem homeós bogyókkal :shock:

Ja és a hülye bölcsességfogam..a jobb nyakrészem leapadt (mandula?), reggelre meg bedagadt a jobb arcom :shock: délutánra lement..erre is szerzek homeós bogyót vmit..

melike
Engem nem kérdeztél, de holnap hívom a dokimat és valszeg szerdán lesz uh nekem.. :wink:

Hát én tuti nem főzök semmit a terhesség alatt..minden bajom szombat reggel a bundás kenyérrel kezdődött..kívántam, megcsináltam, mire készen lettem vele, elment az étvágyam..de ha már megcsináltam és üres volt a gyomrom..ettem én is..meg a kislányom is etetett.. :D na azóta vagyok rosszul...a konyha közelében nem voltam azóta..romokban az egész lakás..hegyekben a mosogatni-mosnivaló..remélem holnap már tudok felkelni...

Kép
dytt
 
 


Sziasztok!

Editke:Gratula a 9. héthez! A panaszok elmúltak teljesen?

Sophie:Én úgy szeretek lagziba járni! Idén is megyünk minimum háromba :). Örülök, hogy róka rudi elkerült, és legalább kiélvezted a lagzis koszot :D!

Francesca:Ne légy elkeseredve. Valaki az elején szed fel többet, valaki a végén. A tornával egyébként én már vigyázok. A vetélésem után úgy gondolom, hogy a gyerek cipelése épp elég nekem. Úgyhogy nekem is marad a kaja szorítás a torna helyett, mint Melikének :D

Egyébként az uram jegyezte meg, hogy ne reménykedjek, hogy nem szedek fel sokat így, hogy csak zöldséget eszem, hiszen az elefánt is növényevő :lol:

Gizi: Már Heydienél is írni akartam, de még megálltam, KÉREK ÉN IS PALACSINTÁT!!! :D

Heydie: De ügyes vagy, hogy sikerült megtanulnod. Én most raktam le a fiam, és még csak most jön a java.... És két nap múlva Buborka megmutatja magát :D!

Kima:Muszáj, hogy legyen energiám. Hogy honnan van, azt én sem tudom... A töltött tök, pedig a következő képen készül:

- új tököt szoktam venni, amit ecetes enyhén sós vízben pár percig főzök (lehámozva, kimagozva, félbevágva)
- majd hagymát üvegesre párolok, bele darált hús, só, bor, majoránna és én rozmaringot is szoktam belerakni. Majd rakok bele pirított bacon szalonnát, főtt tojást kockára vágva, egy nyers tojást és főtt rizst
- a tölteléket belerakom a tökbe, majd azt a tepsibe, aláöntök egy kevés húslevest (én kockából csinálom, mert nincs lefagyasztva) és kb. 20 percig sütöm 160 fokon
- utána kiveszem, és kapros tejföllel meglocsolom, visszarakom még kb 10 percre
- majd kapormártással tálalom - kapor vajon megfonnyasztva, liszttel megpirítva, felöntöm vízzel, bele só, bors, méz, citromlé, majd tejszín és összeforralom

Hát ennyi az én töltött tököm kapor mártással. Jó étvágyat hozzá, ha megcsinálod. Egy tökhöz kb. 30 dkg hús kell, 1 főtt tojás és fél csomag gyors rizs.

A fiam sajnos megint belázasodott. Ez az MMR oltás kicsit megviseli... Holnap nagyon nehéz napom lesz. Tiszta gyomorgörcsöm van miatta. Holnap leszek először bent a főnökkel és a kisfőnökkel a bejelentésem óta. Azért félek, hogy milyen reakciók vannak még... Egyébként velem minden ok eddig. Én csak június 10-én megyek Burikát megnézni :). Az már jövő hét szerda. Mindjárt itt van!

Jó éjt csajok. Holnap csak este leszek szerintem, de megpróbálok jönni napközben is :)!
Vendég
 


Dytt, bocsi, hogy kihagytalak, vannak még így páran, de te nem vagy sokkal előttem! :lol: Szóval tök jó, hogy mész szerdán, én nem tudom, de lehet hogy lesz már szívhang is? :roll: :wink:
melike30
Győr
 
 


melike
A doki ezért rendelt vissza, mert már kéne lenni szívhangnak..ma vagyok 7 hetes elméletileg...lehet nálam kicsit sűrűbben nézik majd??? A vetélés miatt? Akinek volt már vetélése annak mit mondott a dokija? Vagy az nem számít, hogy volt vetélése ár az embernek? Mert az én dokim szerint számít sajnos..azaz kicsit jobban odafigyelnek az emberre..

A kajás részt átugrottam bocsi...de már az első sornál rámjött a.. :shock: de biztos klassz recept...7 hónap múlva majd elolvasom komolyan...

Nekem a lányom a 38. hétre született 14 órás kemény munka volt, hasprés, kézzel tágítás, minden kőkorzsaki módszert hazsnáltak..Elfolyt hajnali fél 4-kor a magzatvizem,de tágulni nem akartam..és a végén leesett a szívhangja a kicsinek és akkor már császárra sem volt idő..így vákummal szó szerint kitépték belőlemm..Folyt a vér rendesen..a lányomat meg tök sokáig szipkázták..orrám-száján át...nekem azért van teljesen megrepedezve az egész méhszájam...most majd szülés után meg is műtik..ja és a végső poén...4. napra belázasodtam..azt mondták a tejci biztos..6. napon pedig reggel amikor pisiltam..loccs kiesett belőlem egy bazi nagy gézbuci, amit a vér törölgetésére használtak (tanuló volt, a doki állítólag figyelt..mert én akkor ott szétterpesztett lábakkal még rá is megkrdeztem, hogy megvan-e az összes gézbuci..mivel ott bizonytalankodtam felettem)Szóval azt mondják a 2. baba fele idő alatt lesz meg..azaz 7 órásra számíthatok....remélem most könnyebb lesz..és nem bánnám ha megint a 38. hétre születne..így is 3880 grammos volt a kicsikém :D

Kép
dytt
 
 


Dytt, hamár a szüléstörténeteknél tartunk, és a vetéléseknél...

Vetélés: nekem febr. 19.-én kellett megszülnöm 19 hetes kislányomat, mert az uh-on észrevették, hogy összetetten súlyos szívbeteg... Engem ezért néznek gyakrabban... 5. héten voltam, 8. héten megyek (jún. 15.), majd 12 hetesen ismét, majd 14-15 hetesen irány Pest, Sote, dr Hajdú Júlia szívspecialista, majd 19. héten újra itt, és plusz még a 23. héten, majd a 32 héten a szokásos... Előreláthatólag ebben 2 plusz uh van (14. 23. heti)

Szüléstörténet, az enyém se semmi..., de ne ijesszen meg senkit, a lányom makk egészséges!!! :lol: :
21 óra vajúdás, ebből 12 óra semmi tágulás, de 5 - 2 perces fájások... 17 óra letelte után annyira fájt, azt hittem "meghalok"... Majd átlendültem ezen is, és 19. órában spontán elfolyt a magzatvíz. Ezután potom 2 óra alatt meglett Bettikénk! :lol: Hasba könyökölés nekem is megvolt!!! :D
Nálunk ezután jött a feketeleves... Kaptam méhösszehúzó bogyót, meg még valamit... A 2. nap este duplát kellett bevennem, pedig még rá is kérdeztem a nővérnél. azt mondta eddig adták rosszul... Bettikénk szopizozz, és beszopizta az egészet a tejcimen keresztül... Másnap reggel engedtek haza. Akkor még nem tűnt fel milyen sokat alszik... Estig nem kelt fel, és NEM TUDTUK felkelteni!!! Aznap este 10, jön a gyerekorvos, aki szintén nem tudja felkelteni... 3 óránként bele kellett öntenem a szájába 10 ml tejet, nehogy kiszáradjon az este... Másnap reggel irány a kórház koraszülött osztály (nem volt koraszülött)... 4 napig voltunk bent, 2 napig nem kelt fel Bettiként... Hogy kómában volt e, vagy csak bealtatták a tejcimen keresztül, azóta sem derült ki... Tanulság: szülés után bármilyen gyógyszert is kapunk kérdezzünk rá mi az, és túl sokat ne vegyünk be!!!!
melike30
Győr
 
 


Dytt: Nekem nem mondta a doki, hogy nagyon speciális eset leszek attól, mert vetéltem. Egyedül a genetikai UH lesz részletesebb. Megértem, hogy nem tudsz receptet olvasni! 7 hónap múlva is ott lesz az a recept, és nem veszítesz most semmit :)!
Az én fiam szintén 38. hétre született, 3 óra alatt. Mindenkinek olyan szülést kívánok, amilyen az enyém volt. Ha a második gyerek hamarabb születik, akkor lehet, hogy a kórházba se érek be :D. Dytt, olyan problémamentes szülést kívánok, neked másodikra, mint nekem volt elsőre! És még egyszer nem lehet olyan hátborzongató, mint amit már átéltél!

Egyébként a vetélésnél a legfontosabb, hogy hol tapad meg a baba. Ha hátsó falon, akkor az a legjobb. A mellsőfallal már vigyázni kell, és a legrosszabb, ha melldőfal alul tapad. Nekem a második babám a harmadik eset volt, és éreztem minden emelésnél, hogy a gyerekkel együtt emelek. Ilyenkor szoktak veszélyeztetett terhesek lenni a nők. Viszont, hiába volt vetélés, ha hátsó falas, akkor nem kell izgulni! :)
Vendég
 


Melike: Én alapból is ennyiszer megyek a dokimhoz UH-ra. Már az első babival is ennyit voltam. Ezek szerint nem megszokott, hogy ennyiszer megy az ember? A te történeted is elég hajmeresztő! Hát neked is azt kívánom, hogy a fájások megkezdésétől számított 3 óra múlva lásd a babidat! Összeteszem a két kezem, hogy én ennyire könnyen szültem. A vetélésemre is azt mondták, hogy 2 nap lesz, én közöltem, hogy max. 2 óra. És úgy is lett. 2 óra alatt megszültem a 21 hetes babát is. Alig akarták elhinni. De erről inkább nem írok itt. Csak az egészséges dolgokról!
Vendég
 


Dytt - sztem ha lemegy az első trimeszter, akkor újra be tudod tenni a lábadat a konyhába :P az első részre mondják az ilyen durva dolgokat, utána már csak kevesebb lesz, vagy teljesen megszűnik...általában véve persze.

Véletlenke - nagyon tetszik az avatarod, gyönyörű ;)
Szegény Bogyót így megviseli az oltás? :( jobbulást neki megint csak! Én még tudok küldeni palacsintát, maradt jópár darab, anyu nagyon elemében volt és sokat csinált, bár nem hinném h nagy történet lesz betermelni a családnak akár még ma :D

Csajok - ezeket átélni (akár ezek a szüléstörténetek, ill. amik követték a szülést, akár a vetélések)...maradjunk annyiban, h nem lehetett semmi. Tisztellek titeket, komolyan...
Nekem tavaly vetélt el egy barátnőm (még fórumozott is), nemrég próbálkoznak újra, nagyon fél...és igazából az a legrosszabb, h nem tudom mivel támogatni. Egyedül a fórumot tudom felhozni példának, mivel ő is élt "itteni életet", sokan vannak itt olyanok, akik vetélés után babások.

Bubciles: júl. 29.
Kép
heydie
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, nem tudok mindenkinek egyenként válaszolni, örülök, ha ide tudok ülni a gyerekektől egy kicsit. 5 percre leülök és már bontják a lakást...Egy hét múlva meg államvizsgázom, kezdek izgulni :roll:

Heydie, csak a kíváncsiság maitt: megírnád priviben, honnan töltötted le RR tornáját?Lehet belenéznék én is, milyen.
A táblába a kórházhoz beírnád, hogy Kistarcsa?
Köszi!

Nagyon sajnálom ezeket a késői vetéléseket :cry: Még olvasni is rettenetes, hát még átélni. :cry:

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Akire, üdv, nagy gratula a pulzáló szívecskéhez.. három év várakozás után még nagyobb öröm lehet:-) igyekszem nem irigykedni :)

Dytt, Melike, jó horror szüléssztorik... Nekem ez kimaradt mert programozott császárom volt.. Zsófi ugyanis lábtartással ücsörgött a pockomban, belógott az egyik lába, nem tudtam volna megszülni.. nekem a szülés előtt két hétel volt horror sztorim ha már itt tartunk.. a buksija annyira nyomta a jobb oldali bordáimat meg a tüdőmet, hogy minden lélegzetvétel fájt, és ezért nagyon felületesen lélegeztem, olyan brutál fájdalmaim voltak a lélegzetvételtől (amit azért ugye nem lehet kiiktatni..) hogy este bevittek a kórházba.. gyerek szerencsére jól volt.. legalább ő, így miután agyon vizsgáltak adtak fájdalomcsillapítót és hazaengedtek .. két napig csak ültem a fotelban ,mert ott találtam egy pozíciót amiben elviselhető volt a légzés.. ott is aludtam éjszaka pár órát.. csak pisilni keltem fel.. aztán 2-3 nap után elmúlt.. de akkor már nagyon vágytam a szülésre..

Melike.. én nem is tudom mit csináltam volna ha egy napig nem tudtam volna felkelteni a gyereket.. jézusom!!Mit kaphattál? Én is kaptam oxitocyn injekciót a császár után a méhösszehúzodások serkentésére.. (úgyhogy én szülés után vajúdtam.. :? ) meg abba automatkusan adtak fájdalomcsillapítót de nálunk szerencsére nem volt semmi gond.

Dytt, nagyon sjanálom a bölcsesség fogaddal a kálváriádat, át tudom érezni.. nekem van egy ami 18 éves korom óta jön.. évente egyszer-kétszer bedurran, és kicsit kijjebb bújik.. talán 1-2 éve mintha ezek a bedurranások elmaradtak volna.. remélem nálad hamarabb megoldódik, nem kell 10-12 évig várnod rá :x

Sok drukk a vizsgázóknak, és kitartást a még tanulóknak!!

Tényleg szűlt még valaki császárral? Aki igen, hogy tervezi a másodikat? Én nagyon természetes úton akartam szülni, mindent elolvastam a szülőszékes szülésről ,jógára jártam, szülésfelkészítőre.. aztán kiderült hogy faros... szülőszék ugrott.. de még hittem a természetes szülésbe.. aztán az is ugrott.. csak azért írom hogy végülis bármi benne lehet a pakliban.. ember tervez.. a gyerek meg majd eldönti hogy jön ki:-) másodikra már nem bánnám a császárt.. de persze ez még nagyon messze van, egyelőre csak kapaszkodjon:-)

Úgy tudom vetélés után automatikusan veszélyeztett terhesnek számít az ember.. nekem legalábbis ezt mondták ZSófival.. de éreztem vele nem lesz semmi baj, elég sokat repültem is vele, meg kismama jógáztam. Azért az első trimeszterbe én mindenkit óva intenék a megerőltető tornától.. csak nem hízik már el senki 8 hét alatt anyira brutálisan.. én is inkább a kajával igyekszem kontrollálni magam
pici76
 
 


Sziasztok.

Mi először pont Anyák napja reggelén teszteltünk és szerencsénk volt mert pozitiv lett. Nagy öröm volt nálunk ugy mentünk templomba ezzel a tudattal. Anyák napi müsor volt nagyon szép (sirtunk..)
Január óta próbálkoztunk és mostanra sikerült. Az interneten található kalkulátorok alapján 20010 január 7 re várjuk a trónörököst.
Nagyon vártuk már, nekünk ez lesz az első gyerek.
6 hetesen voltunk az orvosnál először hallottuk és láttuk a szívdobbanást. Igy az első vizsgálatoknál minden rendben van. Ekkor mondtuk el mindenkinek és mindenki nagyon örült neki.
Holnap megyünk másodjára az orvoshoz. Csütörtökön leszünk 9 hetesek.
Mi már 2 éve heti 4 alkalommal tornázunk yogázunk + Pilates – ezünk most se hagytuk abba csak jobban odafigyelünk.
Hányinger az van néha előjön olyan dolgoknál amit eddig szónélkül ettünk. Nagy fáradékonyság egész nap.
Egyenlőre ennyit szeretnék mondani és üdvözlök mindenkit.
szilardinho
 
 


és most pedig feltettem egy Terhes vonalzót is :)
szilardinho
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?