Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Eddig a BMC-be járunk topikba írogattam, de most már itt az ideje, hogy átjöjjek ide.
Dita, Áfonyácska, Trix!
Látom szépen pocakosodtok ti is.

Nekem is megjött a Down eredmény.
A Down kórra 1: 1200
az Edwards kórra 1: 50 000 az eredmény.

És tegnap megírtam a másik topikba, de nektek is el akarom mondani, hogy vasárnap óriási élményünk volt.
Apa esténként szokta hallgatni Rizsát, (mert szerinte a szívhangját hallja) és egyszercsak azt éreztem, hogy belülről megnyomják a hasam, és ki is dudorodott. Apa is érezte, hogy valaki fülön rúgja, úgyhogy nem hallucináltam.
Azóta sajnos semmi, de ez olyan óriási érzés volt. És mivel fizikailag is láttam a kidudorodást, így nem lehetett bélmozgás.
Bár a család nem hitte el nekünk, hogy az a baba lehet, mi biztosak vagyunk benne. Azt mondta a család, hogy első babánál nem érezhetem ilyen hamar, meg egyébként is korai.
Szerintem ez hülyeség... Ha figyel rá az ember simán érezheti (szerintem).

Remélem ti jól vagytok!

Kép

Kép
vevikk
 
 


Micsoda vékony lánykák vannak itt!

Én bezzeg már 8 hetesen úgy néztem ki mint egy félidős terhes.
Tegnap megint kérdezték hogy jé mekkora a pocid mikor szülsz? Én meg már totál ki vagyok hogy állandóan a pocakom méretén lovagolnak, és azt mondtam, hogy már nincs sok hátra. Simán elhitték. :lol: :lol: :lol:

TRIX
Nem tudom mit gondolnak az apehnél, de már kiváncsi vagyok, hogy mi lesz a következő amit kitalálnak. A te 26-odnál több majdnem egy százassal amit visszakapok, de azért nem hiszem hogy ez olyan nagy összeg, hogy ilyen nagyon szeretnek rajta ülni, azért olyan sokat nem kamatozik. Bár sok kicsi sokra megy, ha mással is ezt eljátszák. Tuti hogy te előbb kapod meg, mert én olyan mintha tegnap adtam volna le először.

Én is 18 hetes leszek mire megérkezik, úgyhogy én két héttel később, de ugyanabban a terhességi hétben vásárolunk. Remélhetőleg addigra megtudjuk hogy rózsaszín vagy kék holmik kellenek-e, esetleg nálatok mindkettő! :lol:

RILLA
Sztem ha valaki nem kap semmit a 200 szinte semmire nem elég még akkor sem ha mindent használtan vesz meg. Igaz nagy luxusokat én sem tervezek, és egyes dolgokból jó nekem a használt is, de még igy is majdnem megütjük a 200-at, pedig megvannak már a ruhák, babakocsi, hordozó, kiságy, pelenkázó, szekrény, sterilizáló, forgóka a kiságyra, és néhány apróság.
A pelenkákra rámegy majd a gatyánk is! :lol: :lol: :lol:
Aztán hol van még a szülés. Kivi vagyok mennyit mond a doki neked. Itt a veszprémibe azt mondja a szomszéd szülésznőnk, hogy 100 a dokinak, 30 a szülésznőnek! Szerintem ez nagyon sok! Ennyiből egy komplett bababútort megveszek újonnan. :roll:

Szemüveges vagy? Én is! Nekem 4-ről az egyik szemem javult 3,5-re a másik meg 2-re, de mivel mindig egyforma lencsét viseltem a jobbik szememre is a 3,5-ös lencsét tették. Te is rövidlátó vagy?

dita75
 
 


Irigylem azokat, akik kapak babaruhát!
Nekünk mindent meg kell vennünk, mert nincs nagy családunk és nem nagyon tudnak adni. Talán az egyik sógornőméktől kaphatunk egy két dolgot, de ők már eladták ami volt nekik, mert nagyok a lányok. Ráadásul már ketten is nyűtték, és nincsenek túl jó állapotban, ha akad is 1-2 ruha.
Ha meg a miénk fiú lesz, akkor mi leszük az elsők a családban, akiknek fia van, úgyhogy kék cuccokat nem tud senki adni.

Kép

Kép
vevikk
 
 

 
 

Rilla: még nem foglaltunk szállást :? , de két hely közül fogunk választani: Pag v. Korcula szigete és jún. 13-tól terveztük. Ti merre mentek? :lol:

Vevikk: üdv. itt, örülök, hogy jelentkeztél és átjöttél ide! Nagyon örülök annak is, hogy jól vagytok! :D
Hát igen, nekünk is a babaruhán kívül szinte mindent meg kell vennünk, persze babaruhát is veszünk még majd. :wink:
Ráadásul nálunk dupla beszerzés lesz... :lol: :lol:

Dita: már alig várom, hogy vásároljunk. Ha lesznek majd babacuccok, teszek fel képet. :lol: Magamról is csak azért nem tettem még, mert le van merülve a fényképezőnk és csak autós töltőnk van hozzá :roll: :? . Amúgy lehetne bele elemet is venni, csak mindig elfelejtem. :evil:

Holnap reggel megyek AFP-re, aztán egész nap csavarogni fogok. Elmegyek egy H&M üzletbe, mert úgy hallottam, hogy jó áron lehet kismamanadrágot kapni, délután pedig az Ázsia Centerbe, ott is körülnézek ezügyben. :)
Délután pedig egy használt magzatvédő övet veszek át Újpesten egy lánytól. Mivel aránylag sokat megyek kocsival és még hosszú útra is megyünk, biztos, ami biztos :)
Szerintem holnapután fogok csak tudni jelentkezni, addig mindenki nagyon vigyázzon magára és a Babócákra!!! :lol:

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Sziasztok!

Dita,
nem mondom, már minden fontos dolgot megvettetek, amit mit még nem :) :) :) :shock:
NA jó, azért ha nem egy német kisvárosban laknánk mostanában, és lenne kocsink, akkor mi is biztos jobban állnánk a beszerzéssel...
De így csak folyton nézelődöm a neten, a valóságban meg semmivel sem haladok.... :)

De legalább nekem is kezd kikristályosodni, hogy mit akarok, a nagyobb dolgokat (babakocsi, kiságy, komód, stb.) már kinéztem, csak meg kellene venni....

Trix,
mi újság a babamozgással? :D
Én is éreztem ekkoriban már mindenféle bizsergést, hittem is meg nem is, hogy a baba az... Aztán 19+1-en jártam, amikor egy vasárnap délután hirtelen éreztem egy erős rúgást! Szóltam a férjemnek, odatette a kezét, és még kettőt rúgott :)
Úgyhogy mi azt tekintjük első napnak, bár pont előtte való este voltam egy Bach orgonakoncerten, ahol végig bizsergett a hasam. Szerintem az is ő volt, van ízlése a gyereknek, mert később amikor már egyértelműen éreztem a mozgásokat, és elmentünk a János passióra, akkor focizás ment egész végig... :D

Rilla,
nem semmi, hogy be meritek még vállalni ezt 2 hetes nyaralást, irigyellek is kicsit. Mondjuk én (mint az a másik topikon is kiderült) extra aggódós vagyok. De azért remélem, hogy valahova a közelbe mi is eljutunk. Június 12-ig dolgozom, utána megindul nálunk a vendégjárás, mindenki el akar jönni megnézni minket még a baba előtt, de remélem be tudunk szúrni egy pár napos kis üdülést pl. a Bodeni tónál vagy a Fekete-erdőben.

Vevikk,
szia itt (bár én sem jövök túl gyakran mostanában...)!
Nekem sincs valami sok ajándék-ruhám. A bátyáméktól kaptam ugyan egy csomót, de mivel 3 lányuk van, nekünk meg fiunk lesz, nagyon kevés olyan lett végül, amit használni is tudok...
Viszont a H&M-ben vettem eddig 2 bodyt, azokat sokszor szoktam nézegetni... :)

Végre a kelengyelistámat is összeírtam, köszönet nektek is a segítségért. De még mindig változtatgatok rajta, egy csomó mindenben nem tudok dönteni még: pl. mellszívó meg ilyesmi.

Kép
bikmakk
 
 


Vevikk ne aggódj, nekem is mindent venni kell, mert amit kapok egy ismerőstől az max. anyukáméknál játszó rucinak jó, mert már 2 gyereket kiszolgált. Szerintem én turizni fogok, igaz most egy lány a neten ajánlotta olcsón ad lányruhákat, ha kislányom lesz, ugyanis neki lánya van. Én eddig csak 1-2 dolgot vettem, azt is használtan, de a párom jelezte leállíthatnám magam. Ma pl. egy forgóval állítottam haza, amit 500-ért vettem. Picit meg kell mosnom, fertőtleníteni, de jó lesz. Lehet veszek rá vadiúj feltétet és harmad annyiból meglesz, mint az új.

Én is pici rúgásszerűeket érzek, igaz ritkán, de majd csak eljön az érezhetőbb rugdalózások ideje is.

Irigykedve olvasom a nyaralásokat, én nem mertem bevállalni az idén.

Dita, remélem mihamarabb megkapod az adó-visszatérítésed. Nekem a munkahelyem csinálja, így enyém kicsit később jön. Igaz nekem csak néhány ezer Ft lesz.

remény73
 
 


Remény, Vevikk!

Én sem kaptam semmit, hiába van a családban baba, nálunk ez van, smucigabbak annál, no mindegy, én a Rákóczi úti angol használtruhásba vettem 12.000 Ft-ért 2 nagy szatyor rucit, többször voltam ott, és megyek is mert nő a csaj mint a gomba. Fillérekért márkás és elsősorban gyönyörű rucik vannak :) Csak ajánlani tudom. A gyerekágyat újonnan vettem 10.000 Ft-ért a brendonba :) Amúgy a Bippába ( www.babaholmiolcson.hu ) vettem, mert jóval a bolti ár alatt van, és ugye ezek is újak. Pl. Kókuszmatrac 6.500 Ft-ért... Érdemes körül nézni. Én a 18. héttől fogtam vadul a vásárlásba, és figyeltem az akciókat, kuponokat. Mondjuk a cumisüveg melegítőt, a mellszívót, a sterilizálót öcsi hozta angliából. A légzésfigyelőt pedig a pótnagyimtól kaptuk :)
Érdemes börzékre kimenni. Ja, ha valakit érdekel, van egy medela mini elektromos mellszívóm, 10.000 Ft-ért eladó :)

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Vevikk
Örülök, hogy végre átjöttél hozzánk ! :lol:
Gratulálok a szép eredményekhez !
Én a 18. héten éreztem először a babácskámat ! :wink:

Dita
Az tuti, hogy 200 ezer alatt nem lehet megúszni :? ....én most mindent felírok, hogy mi mennyibe került, kiváncsi vagyok mi jön ki a végén, majd megírom !
Dokimhoz tegnap nem jutottam be, mert épp szűlni fog, így nem tudtam meg sem a tarifát, sem hogy szabin lesz-e....holnap mehetek vissza megint ! :roll:

Trix
Mi is június 13-án indulunk Horvátországba !!! :D ...lehet összefutunk valahol ! :lol: :lol: 8)
Mi körútat tervezünk, lemegyünk egészen Dubrovnikig és amit közben látunk, megnézzük. A Plitvicei tavaknál kezdünk. Jajjj már annyira várom !!!

Bikmakk
Én is aggódos vagyok nagyon, de szerintem 2 hónappal a szülés előtt még simán be lehet válallni egy kis üdülést ! :D

Babaruhák:
Én az elmúlt szombaton kaptam babarucikat a nővéremtől, de mivel neki kislánya van, ezért nem sokat tudtam belőle hasznosítani....rózsaszínűt csak nem adok a fiamra ! :lol:

Kép
Kép
rilla_
 
 


Mutatok nektek pocakfotókat (másfél hete készültek) !
Ti is mutathatnátok !! :wink: :D

Kép Kép

Kép
Kép
rilla_
 
 


Rilla!

Édes a pocid :) A 200 ezret a baba kelengyére írtátok? Szinte lehetetlen annyiból megúszni..., én többszázezerből úsztam meg, de így is jobban jöttem ki mint mások, az akciók figyelgetése miatt :) A dokik tarifája általában (ha nem tudnád megkérdezni) a magán rendelési díj 10x-e

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Sziasztok!

Teljesen kivagyok... :(
Úgy örültem, hogy engem nem látogatott meg róka koma egyszer sem az első három hónapban.
Erre most a 4. közepén már másodszor kellett rohannom a budiba, mert Hipp-hopp, jött Vuk.

Én miért nem tudok úgy működni, ahogy a könyvek írják?

Remélem többször nem jön Vuk. Aranyosak a rókák, meg minden, de ha eddig elkerültek, most már maradjanak a róka lyukban.

Na megyek a fogorvoshoz. Remélem hamar és fájdalom nélkül szabadulok.

Kép

Kép
vevikk
 
 


VEKIKK

Hipp-hipp hurrá!!!!!!!!! Végre előkerültél. Sokat gondoltam ám rád! De éreztem hogy nincs baj, sejtettem, hogy előbb-utóbb előkerülsz! :lol:
Néha átnézegettem a másik topicba hátha írtál oda, de láttam hogy oda sem nagyon.

Szerintem is korai még hogy igy kidudorodjon Rizsa, de lehet hogy ő egy ilyen kis izgága lesz, és korábban csinál majd dolgokat mint az átlag. :wink:

Én akármennyire is koncentrálok nem csinál semmit Bogyi, de már csak két hét és láthatom végre hogy minden rendben van vele, legalábbis remélem.
Aztán utána meg már úgyis aktívkodni fog nemsokára vagy még előtte, ki tudja??

Amúgy az első trimeszterben nekem sem volt semmi bajom, csak néhány kaja okozott problémát, de inkább hasmenés formájában. Aztán szinte ahogy beléptem a második trimeszterbe egyik reggel úgy ébredtem hogy émejgek és rosszul vagyok, bár ez lehet akár a melegtől is.
A napon nagyon rosszul tudok lenni, meg ha emelkedőn kell mennem, márpedig a városba másképp nem tudok feljutni. :(

RILLA
Gyönyörű vagy!!! A pocakról nem is beszélve.
Sajnálom, hogy nem sikerült a dokival egyeztetni. :(
Én is irigy-mirigy vagyok a nyaralás miatt, mi tavaly sem voltunk az inszemek miatt, itt a Balcsi tőlünk negyed órára de még oda sem mentem le annyira féltem hogy visszakapjuk a bacikat amiből olyan nehéz volt kigyógyulni.

Idén elmennék szívesen én is Horvátországba, de sajnos akárhová megyünk mindig vinni kell a párom fiát is így inkább nem megyek sehová, meg végülis lesz hová tenni a nyaralás pénzt, sajnos még a ház körül is van egy csomó munka, és Bogyónak is szeretnék minden szépet beszerezni.

TRIX
Drukk a mai AFP-hez, és hogy találj valami kényelmes gúnyát!
Én már csináltam a szerzeményekről képeket, de olyan kaki mostanában a gépem, hogy nem szórakozok vele órákat, Nagyon lassú, tervezem hogy holnap ha megjön a tp-em első utam a szervízbe lesz, de valszeg vírus okozza a gondot és hiába garis fizettetni fogják a javítást. De legalább nem őrli ez is az idegeimet, mert pl. a múlt héten két teszveszes termékről is lecsúsztam, mert nem tudtam megnyitni az emiljeimet. Tiszta ideg voltam.
Ha már megyek Veszprémbe a szervízbe beugrom oda ahol hétfőn nézelődtem, és megveszem a meleg hálózsákot. Végülis világoskék - fehér csíkosat kislányra és kisfiúra is rá lehet adni.
Különben is ki látja éjszaka rajtam kívül nem?

BIKMAKK
Az az igazság, hogy azok a dolgok amiket felsoroltam 80 %-ban kaptam, vagy épp kölcsön van.
A bútorokat a főnökömtől, a kiságyat a barátnőmtől, babakocsit is.
Ruhák, játékok a nővéremtől lesznek/vannak.
Nekem az avent isis mellszívót ajánlották többen, úgyhogy én is olyat szeretnék, már a teszveszen nézegettem is volt egy alig használt egy csomó ajándékkal és erről csúsztam le a szarakodó gépem miatt, pedig negyede áron ajánlotta a csajszi.

REMÉNY
Hát a mieink között is elég sok az ami már kopott, agyonmosott, de 3 zsákra való holmi közül azért sikerült olyat találnom amit még lehet használni.
Anyósom mesélte hogy az ő idejükben csak 4-5 db holmija volt a babáknak, ha azt veszem alapul akkor jóval meghaladtam a normát.

WITCH
Nekem a mostohanővéreméknél vannak a legkisebbek gyerekek, egy kislány és egy kisfiú is, és tudom, hogy nem is akarnak már többet, de még csak nem is gratulált hogy ennyi év után végre babás lettem, úgyhogy asszem tőlük nem is várom hogy bármit felajánljon, pedig a nővérem adott neki egy csomó kisruhát és nem is adta vissza mindet. :twisted:

Ezt ma csináltam közkívánatra egy másik babás topicba, de akkor ide is felteszem:


Kép

dita75
 
 


Vevikk, nem tudom ma éppen kaja, vagy más miatt, de nekem meg a gyomrom kezdett el fájni. A fura az nem közvetlen kaja után, de nem ettem semmi olyat, ami gond volt eddig: kenyér, paradicsom, és kolbász. És inni bodzalevet ittam. Ezeket eddig is ettem, és semmi gond nem volt máig.

Rilla, nagyon szép kismami vagy, csak gratulálni tudok.

Trix, gondolom már túl vagy az AFP-n. Remélem minden ok lesz veletek is.

Dita, látom mi nagyon ráragadtunk a teszveszre és társaira :) Én még tényleg csak apróságokat vettem, de már így is elköltöttem 50 ezret cuccokra, és szinte alig vettem valamit. Ma vettem egy fejvédőt, micimackósat, volt egy kis gondja, hogy hiányzott 3 helyről a kötő. Szerencsémre, ahol meg volt ott duplán volt, így kibontottam azokat, s elosztottam minden helyre 1-1 kötőt, s így nem tűnik fel, hogy gondja volt, igaz így csak tépőzáras megoldással tudom rögzíteni, de azt majd akkor csinálom meg, ha megvan a kiságy. Az meg még 2-3 hónap.

Mostanában sok a kiadás a vizsgálatokra, és a genetika miatt, így megnézem mi az amit veszek, mi fér bele. Mióta tp-en vagyok időm rengeteg, de az anyagiak... de gondolom ti is így vagytok vele.
Szeretnék én is megadni mindent a babámnak, és nem akarok mindenből a legolcsóbbat venni, így ha látok valamit jó áron, és tudom kell majd, megveszem.

Hétvégén mi is elmegyünk pihenni, de csak belföldre, messzebb nem mertem, meg anyagilag sem sikerült volna, és párom állandóan kérdezgeti, hogy megyünk strandra. Én is félek tőle, nehogy valami bacit összeszedjek, és gondolkodom megkérdezem a dokim, de csak halogatom...

remény73
 
 


Sziasztok!

Megjöttem a fogdokitól. Hál! Istennek szuperek a fogaim, csak egy is fogkő leszedés volt. 5 perc alatt végeztem.

Dita!
A mások topikba azért nem írogattam már, mert nem akartam , hogy rosszul essen az én boldgságom azoknak, akiknek esetleg nem sikerült, meggondjai vannak. Inkább átjötem ide örömködni.
Nemsokára szerintem Akire is jön.

Remény!
Szombaton nem ettem semmit. akkor azt hittem, hogy pont azért van az egész, mert csak a gyógyszert vettem be, és nem ettem semmit.
Ma meg csak cseresznyét ettem, mert a védőnő azt mondta, hogy az lenne a jó, ha délelőtt csak gyümit ennék. (Túl nagy súllyal indultam, mondhatni pluszból.)
Eddig nem is volt semmi gond, csak ma. Pedig cseresznyét sokat eszem, mert vödörszámra hordják a portásaink. (Egy autó szalon felett lakunk szolgálati lakásban, és éjszaka van portás.) Aranyosak! Mióta tudják, hogy babám lesz, elhalmoznak minden jóval. :)


A nyaralást mi sem vállaljuk be. Ráadásul apa szabijaival akarunk spórolni, hogy ha megszületik Rizsa, akkor itthon lehessen velem jó sokáig. Úgyhogy a vizsgálatokra is este járunk, ha lehet. (A magánrenelése a dokimnak este van, ha nem a kórházba hív.)
Most pl. mi választottuk egy délutáni időpont helyett az éjszakait. (Este 1/2 9-re kell mennünk 10-én. Íy kb. 1/2 10-kor be is jutunk.)
De legalább nem kell majd egyedül ügyetlenkednem szülés után otthon.
Nekem sajnos nem lesz segítségem, csak anyukám, de ő sem tud csak 1 hétig itt lenni, mert még dolgozik.

Kép

Kép
vevikk
 
 


REMÉNY
Nem nagyon ajánlják, főleg a strandot, ha már fürdőzni szeretnétek akkor inkább valami természetes víz, de én a Balcsiba sem merek belemenni.
Pedig anyukámék jönnek le hozzánk majd a nyáron pár napra és mindennap lemegyünk a Kenesei strandra. Én valszeg majd az árnyékos fák alatt fogok csücsülni. :roll:

Én kolbászt nem ennék, főleg nem nyersen. A nyers hús tilos a kismamiknak, inkább egyél valami sovány felvágottat. Amúgy is nehéz az ilyesmi egy kismaminak. A paradicsomot sem bírja sok mami, nekem szerencsére nincs vele gondom, én is ettem reggelire egy szemet.

Én már alig várom a júniust, küldöm is a párom fiát cseresznyét szedni apósomékhoz. Múlt héten kaptam egy nagy tál epret, van szőlőjük, körtéjük.
Anyukáméknak meg őszibarack. Igaz ők nagyon messze laknak, de majd egyszer úgy időzítem a látogatást, hogy a barackszezonra essen! :wink:

Nekem volt magándokim az inszemek alatt, de nem tudtam visszamenni hozzá, egyrészt azért mert nagyon későn van a rendelése, másrészt mert egy két mondatos beszélgetésért is elkér 6ezret. Én ezt már tp alatt nem tudom finanszírozni. Akihez most járok nem rosszabb doki mint a magándokim volt, és nagy előnye hogy helyben van és nem este 10 re ad időpontot a vizsgálatokra.

Én terveztem hogy feketén fogok dolgozni a tp alatt hogy mindenből a lehető legjobbat és újat tudjak venni Bogyinak, de nem jött össze, így épp hogy megélni meg tudunk abból amit kapunk, de vannak olyan dolgok amin meg tudom húzni a nadrágszíjat. Pl. már gyógyszereket sem kell hálistennek venni.

Jó pihenést hétvégére, bár elég hülye idő lesz, merre felé veszitek az irányt???

dita75
 
 


Vevikk, én még nem voltam fogorvosnál, várom, hogy a védőnő, vagy a doki jelezze mennem kell. Igaz reménykedem, hogy a fogkövön kívül nekem sem lesz más gondom.
Valójában mikor kell menni fogdokihoz? A kiskönyv szerint már túl kellene lennem rajta...

remény73
 
 


VEKIKK
Nálunk úgy lesz hogy egy hétig anyukám egy hétig anyósom jön.
Anyu itt is fog aludni de nem a baba szobájában, mert ő nem bír akkor nappalozni ha éjszakáznia is kell. Szóval az éjszakai műszakos tutira én leszek és ő nappal főz, mos, takarít meg segít a baba körül.
Anyósom meg közel lakik úgyhogy hazamegy aludni.
Anya szerint egy hónap alatt megerősödöm, és belejövök úgy a dolgokba hogy utána már nem kell majd segítség, de végülis anyósom nyugdíjas, úgyhogy ha bármi van akkor tudok neki szólni, meg a barátnőmre is tudok számítani remélhetőleg. Én is szoktam vigyázni az ő kislányára.

Én már direkt nem írok oda, mert ha írtam néhány ember kivételével átléptek az írásom felett. Amúgy nemigen írtam magamról csak ha kérdeztek, inkább azért jártam vissza hogy segítsek azoknak akik tanácstalanok vmiben, de sokszor egy köszi sem jött úgyhogy megúntam.
Itt viszont király lenni, nagyon figyelmesek a lányok. Jó kis csapat gyűlt össze.
Azért egy pár lánnyal priviben tartom a kapcsolatot, és ezek között van Akire is akinek már mondtam, hogy nagyon várom ide közénk a babásba és nagyon örülök, hogy sikerült az inszem.

Én még nem vettem rá magam a fogdokira mert tudom hogy min. tömés lesz két fogamon is de lehet hogy az egyiket ki is akarja majd húzni. Én félek most az ilyen fajta beavatkozástól Bogyival a pocakban.
Amúgy is rühellem a fogorvost, eddig csak rossz tapasztalatom van velük kapcs. Örülök, hogy neked jók a fogaid. Szerencsés vagy.

Mivel mi személyesen is ismizzük egymást, láthattad hogy én sem a nádszál kategóriába tartozom, és hozzá kell tegyem, hogy a lombik szurik segítségével sikerült az amúgy is tetemes súlyomat 95 kilóra megnövelnem. Igaz azóta már fogytam 2 - 3 kilót. A védőnő nekem nem szólt semmit hogy ez túl sok lenne, pedig nagy sóhajok közepette indultam a mérleg felé. Sőt legutóbb amikor mentem megmért és látta hogy kevesebb vagyok mint hetekkel ezelőtt még csóválta is fejét hogy eszem én rendesen???

Milyen kedvesek a portások!!! :)

Amúgy tök jó hogy 5 napot kap a kispapa is szülés után, mert mi nem tudjuk elintézni babával és két szopi között a GYED-et, anyakönyvi kivonatot meg a társait.

dita75
 
 


Dita!
Van még pár ezer forintos üdülési csekkem, abból megyünk Harkányba hosszú hétvégézni. Igaz nem túl olcsó, de manapság mi az. Két éve voltunk lent, akkor valami miatt nem fürödhettem, most meg akkor a baba miatt, de kibírom, ha miatta teszem. Párom akart ide visszamenni, igaz azóta 7100 lett a szállás svédasztalos reggelivel és 3 fogásos bőséges vacsival, de így hogy van üdülésim nem lesz olyan vészes. Azt meg ha nem használom fel a nyár végéig elveszne...

Tudod nekem senki nem mondta mit nem szabad enni a nyers tojáson és a tatárbifszteken kívül, így én ettem eddig is. Párom apukája csinálta a kolbászt. Tudod sokszor azt sem tudjuk mit eszünk ha nem mi főzünk, vagy néha még annál sem...
Akkor inkább maradok a vajas kenyér és zöldség dolognál.

Én is így vagyok vele, hogy a vitaminon és a pajzsmirigyes gyógyszeren kívül szerencsére nem kell más, és az is sokat számít.
Én vissza akartam menni dolgozni, de mivel az első 14 hét sem volt teljesen aggódásmentes, másrészt itt a nyár, a meleg, és ilyenkor tömegközlekedni katasztrófa. Főleg eddig azt vettem észre nem számít, ha kismama vagy, mert nem adja át szinte senki a helyét. Tudom még annyira nem látszik a pocimon, inkább olyan, mintha elhíztam volna, de a ruházatommal próbálom kiemelni, de nincs hatása.

remény73
 
 


remény,
a nyers hús a toxoplazma miatt veszélyes terhesség idején. NEkem azt a BMC-ben az alapkivizsgáláskor megnézték, és 12 hetesen rutinból is. HA Te pozitív voltál már eredetileg is rá (ez a legszerencsésebb verzió :) ), akkor eheted nyugodtan a kolbászt.
Ha negatív voltál, akkor viszont inkább tartózkodjál mindentől, ami nyers hús (én felvágottból is inkább csak olyat veszek, ami csomagolt, és rá van írva, hogy sült vagy főtt), és a zöldséget-gyümölcsöt is nagyon jól meg kell mosni, meg a kertészkedéssel is vigyázni kell, jól kezet kell mosni utána.
Egyébként a toxoplazma fertőzés egyáltlán nem veszélyes, egy csomóan átesnek rajta észrevétlenül (csak egyszer lehet elkapni), egyedül az a baj, ha pont a terhesség alatt jön, mert a babát károsítja.
(De azért ha negatív vagy, most ne rémülj meg az eddigi kolbászevéseidtől: én IMÁDOM a kolbászt, nagyon nehezemre esik most hanyagolni, de előtte 28 évig állandóan azt ettem, és tessék, negatív vagyok.... :) )

Fogászhoz engem nem küldött senki, de tudtam, hogy ekll menni, ezért leszerveztem magamnak, elvittem a kiskönyvet, és beleírta, hogy minden OK.
(Mondjuk én elköltöztem a 17. héten Németo-ba, és előtte szerettem volna mindent lerendezni.)

Dita,
remek, hogy ennyi fincsi gyümölcshöz jutsz, összefutott a nyál a számban!!!!
Itt Heidelbergben elég drága a gyümölcs, ha jófélét akarsz venni. A közértben van olcsóbban, de az íztelen, a piacon remek a minőség, szinte minden bio, de az ára is olyan.... De Babácskának mindent.... :)

Rilla,
azta... szerintem most mindenki nagyon irigykedik rád, hogy ilyen vékony, csini kismami vagy...
Na már egyszer én is felteszek képet, csak nagyon ritkásan csinálunk, az a baj. A legutolsó képeim még Húsvétről valók..

Kép
bikmakk
 
 


Bikmakk, köszi az infót. Tudod furi, mert 12 hetesen voltam vérvételen, ott nézték, az egyik pozitív, a másik negatív. Mikor a doki megnézte a leleteim, közölte nincs gond. Remélem tényleg nem okoztam vele gondot. Az IgG pozitív, nem is kicsit, több, mint 4-szerese, míg az IgM negatív.
Hát sikerült most a kolbászt kiiktatni az életemből, és azt hiszem a felvágottakat is. A májkrémekről is azt hiszem lemondok. Remélem nem okoztam a babámnak gondot vele...köszi az infót.
(nekem 12 éves korom óta van macskám, remélem hogy eddig is ugyanez volt, és nem okoztam gondot)

remény73
 
 


vevikk: Bocsi, hogy ide belepoff.., még nincs babám (vagy legalábbis még jövő hét péntekig nem derül ki), de apának jár ha jól tudom 5 apanap. Ez a sima szabin felül jár neki és szülés után veheti ki. 5 nap szabival 2 hetet lehet veled otthon.

dita: Én is most olvastam egy másik fórumban ezt a fürdős részt, mert mi Olaszországba megyünk szeptemberben. Ott azt írták, hogy mindenkinek az orvos azt mondta, hogy a természetes vizekkel nincs semmi gond, és a sima strandon is csak a 35 fok feletti vízben nem szabad nagyon ülni, mert ott könnyebben megélnek a bacik és a gombák. Állítólag most már nem kell utána járni a baba papírjainak, ki kell tölteni a papírokat a kórházban és két hét múlva kiküldik. Ezt egy cikkben olvastam.

Most mennem kell. Jó volt egy kicsit ide írni. Remélem lassan jöhetek.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Rilla!

Nagggyon csini kismami vagy :wink:

"A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg."
(Rodin)
rony77
 
 


remény,
az IgG a régi fertőződés jele, az IgM pedig a frissé. Ami a Te esetedben azt a jó hírt jelenti, hogy már átestél a fertőzésen, de nem mostanában. Vagyis még egyszer tuti biztosan nem fogsz, azaz annyi kolbászt és felvágottat ehetsz, amennyit csak akarasz! Nagyon irigyellek.... :) :) :)

vicky, várunk :)

Kép
bikmakk
 
 


Tegnap jó sokat írtatok, alig tudtam visszaolvasni!


Rilla: tényleg szép kismami vagy!!! :lol: Gratulálok!
Lehet tényleg összefutunk Horvátországban. Ilyen úton mi is voltunk 2005-ben, mint amit most ti terveztek.
Nagyon jó volt! Mi is Plitvicénél kezdtünk és úgy haladtunk délfelé egész Dubrovnikig. Ha tanácsolhatok valamit: Trogírban mindenképpen töltsetek el pár éjszakát, ha még nincs előre lefoglalt szállásotok. :wink: Akkora élet van ott este ill. éjszaka, hogy kár lenne kihagyni. Nekünk nagyon bejött a nyüzsi :lol: ...bár Babóval a pociban biztos más lenne. :roll:
Sajnálom, hogy nem sikerült a dokival beszélned, ezek fontos dolgok. :( Még én sem kérdeztem a szülésről a dokimtól semmit.


Vevikk: néha egy kis Vuk még kibírható, Szmöre már gusztustalanabb. Kívánom, hogy többet ne legyél rosszul! :)


Dita: te is nagyon helyes és szép kismami vagy!!! Neked is csak gratulálni tudok! :lol:
Hát 200.000 Ft-nak a duplájára számítok jelenleg, aztán meglátjuk mi lesz belőle. :cry:
Azt kell megvenni, amit meg tudsz jó áron szerezni, nem érdekes hogy kék, vagy nem ill. kislány vagy kisfiú hordja. :wink:


Witch: a Bippát már én is kinéztem magamnak, szerintem mi is ott fogunk jó pár dolgot megvenni. Én a nyaralás utánra tervezem az őrült babaholmi vásárlást. Már én is nagyon várom! :lol:


Bikmakk: babamozgással még mindig semmi, még csak bizsergés sem. :roll: Szerintem én egyből rúgásokat fogok érezni :lol: , lehet épp a nyaraláson. 8) Kelengyelistát nemsokára majd én is összeállítok.
Milyen a kinti élet? Azt tudom, hogy drága, de amúgy? Jól sikerül beilleszkedni? :wink:

Rony: látom, már áthúz a szíved! :) Nagyon drukkolok a Babóknak, hogy beágyazódjanak és átjöhess ide miharabb!!! Hogy érzed magad? :)

Remény: te is nagy beszerző vagy és tényleg sok mindent vettél már, de nagyon ügyesen csinálod. Nemsokára félidősök leszünk, úgyhogy haladni kell a dolgokkal. :lol:


Az AFP-n túl vagyok: aki még nem tudja miből áll, annak leírom: vérvétel volt egy ampulla ill. vizelet, amit otthonról vittem. Az AFP-nek jövőhét pénteken lesz eredménye a vizelet bakteriológiai tenyésztésének pedig 3 munkanapon belül. Amúgy semmi extra nem volt. 3-an voltunk a Jánosban ilyen vizsgálaton és pikpak végeztünk. :lol: :lol:

Nyaralás előtti héten bejelentkezek még 4D UH-ra, szeretnék felvételt hozni a Babákról. :wink: Legalább megtudjuk a nemüket, remélem. :)

Gondolhatjátok nekünk mennyi segítségre lesz szükségünk, első szülésnél két Babóval. :shock: De úgy néz ki, menni fog a dolog és lesz segítség Anyukám ill. férjem Anyukája is tud jönni. Lesz dolog bőven! :lol: :lol:
Azt sem tudom, hogy hogy lesz, kicsit be vagyok ijedve. :? De hát, csak megoldjuk valahogyan. :roll: :wink:

Ja és még valami. Tegnap elhoztam a magzatvédő övet a csajszitól és egyből ki is próbáltam, nekem tetszik. Nagyon kényelmes. :)

A ruhavásárlás pedig nem volt egyszerű :? : két H&M üzletben is voltam, C&A-ban is, de semmit nem találtam. Azaz 8000 Ft-okért még sem akartam nacikat venni. Az Ázsiában viszont tudtam venni magamnak nacikat itthonra, ill. utcai viseletet is. Nem kifejezetten kismama ruházat, de most nagyon sok olyan gatyót árulnak ott, aminek bő, széles és nyúlós dereka van, szóval olyan kismami nadrágszerű. :wink: :lol: úgyhogy nem jöttem haza üres kézzel!

Szép napot!

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Witch
Én is folyamatosan nézem az akciókat és le is csapok rájuk...remélem így azért sok pénzt meg tudunk fogni, de hát így is rengeteg ... :?
Köszi a szüléshez a tarifa tanácsot ! :wink:

Vevikk
Jobban vagy már ? Vuk elkerült azóta ?

Dita
Hűűű de édes nagy pocid van...ennyi idősen én is úgy szerettem volna, ha ekkora lett volna a pocim, de még egy kis dudorom sem volt ! :D Hogy ez mitől függ ..... :roll:

Remény
Ne várd, hogy a dokid vagy a védőnőd szóljon, hogy menj fogdokihoz, ezt magadnak kell intézned ! És szerintem ne húzd-halaszd, menj el mielőbb, főleg a terhesség első feléban fontos a megfelelő fogápolás !

Bikmakk
Kicsit csalóka a kép, mert élőben nem is vagyok ilyen vékony ! :lol: Már +8 kilónál tartok, tegnap mutatta meg a mérlegem a bűvös 70-et ! :shock: :shock:
Várom a képet Rólad ! :D

Rony, Vicky
Hogy vagytok !!????...várunk nagyon ide Titeket !!

Kép
Kép
rilla_
 
 


Trix
Trogir mellett egy kis faluban leszünk 1 egész hetet és onnan fogunk csillagtúrázni !.....Trogirt mindenki dícséri , nagyon kíváncsi vagyok rá ! :D
Ma megyek megint a dokimhoz, remélem most több szerencsével járok és nem rohan el szűlni ! :lol:
Te is mutathatnál nekünk ikres pocakos képet ! :D

Kép
Kép
rilla_
 
 


rilla: Köszi én jól vagyok, csak fáj a hasam alja. Az eddigi inszemeknél nem volt ilyen. Megpróbálok nem foglalkozni vele. Remélem jövő héten pénteken kiderül, hogy jöhetek-e át. És igenis nagyon csini kismami vagy, én most vagyok 74 kiló. Mi lesz itt a végéig.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Vicky, látom te is bekacsintgatsz ide :wink: , én is alig várom, hogy átjöhessek már, egyrészt ugye, merthogy sikerülni fog a harmadik lombikunk, másrészt itt sokkal több szimpi csajszi van :lol: Illetve akiknek anno szurkoltam, már mind itt vannak, és kíváncsi vagyok, mi van velük!!

Az, hogy kin mennyire látszik a várandósság, szerintem függ a kiindulási súlytól, is, hiszen nyilván egy 60 kilós ember pocakját nem lehet összehasonlítani egy olyanával, aki alapból is ducibb...

Rilla, te is nagyon szép vagy, de nekem Ditus pocija is nagyon-nagyon tetszik..

Puszi

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Sziasztok!
Szépek a pocakfotók! Gratulálok az új kismamiknak!

Picit irigykedem, hogy többen a nyaralást tervezitek. Pont tegnap beszéltem meg a férjemmel, hogy amilyen hamar lehet, mi is megyünk a babával nyaralni, csavarogni. Biztos nem lesz egyszerű, de már nagyon várom, hogy családként csavaroghassunk. :D

Nekem is végig negatív volt a toxom, így nagyon oda kellett figyelnem. Férjem még a tubusos majonéztől is eltíltott, pedig az nem sok nyers tojást láthatott. Dokim még azt sem nagyon javasolta, hogy a kutyánkat simogassam. Bár ő szerencsére nem nagyon találkozik macskákkal, a kertünkbe se engedi be őket :D

Fogorvos: Én ahogy betöltöttem a 12. hetet, mentem és megnézettem a fogaimat. Mostanába is voltam, de akkor csak pocaknézőbe hívtak.

Mindenkinek további csodás babavárást kívánok!

KépKép
süni76
 
 


Vicky, Heni: sok szeretettel várunk itt Titeket, mert tudjuk, hogy ezúttal sikerülni fog ill. sikerülnie kell!!!!!

Süni: nemsokára Te következel a szülésben. :D Remélem, minden rendben lesz! :) A nyaralást meg majd bepótoljátok, a lényeg most a már olyan régóta várt Kisbaba! :lol: :wink:

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


heni: Nekem is hiányoznak az itteni csajok. :wink: Persze csak ezért jövök. Nem a jó ómen miatt. :D
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Lánykák!

Kismamanacikhoz tanács. A minap voltam a Kínaiba (Skála) Itt kőbányán, és most van kismami részleg, és elég jók. Az árakat nem néztem, de sztem nem húzós :)

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


HENI, RONY, VICKY

Csak úgy mondom, hogy egy kicsivel azelőtt hogy kiderült sikerült a lombikom én is rendszeresen írtam a babás topicba (Vicky te tudod melyikbe) 8)
Remélem itt ragadtok és nemsokára már joggal. :wink: :lol:

Drukkhegyek!

RILLA
Hát igen sajnos Heninek igaza van, én ugyanis 95 kiló vagyok! :oops:
Nekem alapból volt hasam, szóval kb. ennek a fele ami Bogyónak tudható be. :?

De jó lesz nektek! Mi 2 éve az egész családdal anyumék, nővéremék, unokatesók, keresztanyámék (13-an voltunk) Makarskán nyaraltunk.
Nagyon szép volt, főleg amikor elmentünk egy hajókirándulásra és kivittek a legszebb strandra Bol szigetére.
De mennék idén is, de csak apával kettesben, túl sokan voltunk tavaly.

TRIX
Mikor lesz meg az eredmény, mit mondtak?

Nekünk szerencsére 200-ból azért jön ki mert pont a legdrágább holmik közül kaptunk (ruhák, babakocsi, szekrény, pelenkázó, kiságy)
Ha ezek nem lennének akkor bizony mi is a duplájára számíthatnánk.
Képzeld főnökömtől még egy gyerekcsúszdát is kaptunk, igaz az még messze van hogy használja Bogyi. Már alig várom hogy elhozza párom a légópincéből, mert félek hogy esetleg meggondolja magát. Eléggé hangulatember.

A lombik alatt én már kismamifarmerben jártam C&A-s és nagyon kényelmes, már agyonmostam, mert szinte csak az volt kényelmes, és még mindig olyan mint ha új lenne. Nagyon jó vétel volt. Amúgy a szezon végén érdemes vásárolni ott mert akkor akár féláron is találsz. Én a farmert januárban vettem és pl. ma is az volt rajtam, mert egy kicsit hűvös volt reggel.

Megvolt ma a bevásárlókörút. Tettem fel képeket a

Fogamzás/1. inszemre készülünk babásai

topicba ha valakit érdekel. ( utolsó oldal középtájon lesz valahol. Bocsi hogy ide nem teszem fel de olyan sokáig tart, mert vírusos a gépem és örülök, hogy egyáltalán írni tudok) de ma du. visszük a szerelőhöz és rendberakja végre.

dita75
 
 


Szia Ditus: fejjebb írtam, valószínű elfelejtetted, ha vissza tudtál olvasni. Most kimásolom ide újra:

"Az AFP-n túl vagyok: aki még nem tudja miből áll, annak leírom: vérvétel volt egy ampulla ill. vizelet, amit otthonról vittem. Az AFP-nek jövőhét pénteken lesz eredménye a vizelet bakteriológiai tenyésztésének pedig 3 munkanapon belül. Amúgy semmi extra nem volt. 3-an voltunk a Jánosban ilyen vizsgálaton és pikpak végeztünk. "

Mindjárt megnézem a képeidet!!!

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


már meg is néztem és nagyon édesek a cuccosok, amiket megvettél. :lol: :lol: Ügyi vagy!!!
Ma én is egész nap azt nézegetem a neten, mit hol lesz érdemes megvenni.

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Sziasztok!

Dita, így legyen ahogy mondod, és hamarosan jövünk mi is Vicky vel :lol: :lol: :lol: :lol:

Jajj isteniek a kiscuccok, nagyon tetszenek......

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Csajok, csak hogy tudjátok mire készüljetek... Ez egy mai fotó :D

Kép

KépKép
süni76
 
 


süni: Gratulálok a hasadban lévő görögdinnyéhez. Nagyon szép!!!
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Süni: tényleg igazán szép poci!!! :lol: :lol: :lol: Gratula!

Lányok: holnap reggel elutazunk és kedden este jövünk haza. Leghamarabb szerda reggel fogok tudni jönni!

Szép hétvégét mindenkinek és vigyázzatok a Babákra és Magatokra! :lol:

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Sziasztok :)

Visszatértünk a nyaralásból. Remélem csak pozitív dolgokat fogok olvasni, ha sikerül átolvasnom ezt a több, mint egy hetet. :D

Vevikk,
üdv a topikban.
Nem ismerem a Jászberényi turkálókat, de itt Pesten a Rákóczi úton van egy nagyon jó gyerekturkáló. A Blaha és a Keleti között, közelebb a keletihez a jobb oldalon. Hádás. A barátnőm csak az első néhány hónapra vett új babarucikat, azóta a kisfia 6 a kislánya 2,5 éves és itt vesz nekik szinte mindent.:-) De a Nagylajos Király úti is nagyon jó, ott sok a felnőtt is.
http://hadakft.hu/dindex.php?id=5
http://hadakft.hu/dindex.php?id=60

Cseresznye, hmmmmmmm
Vuknak meg fürge lába van, remélem hamar lelép

Remény, te hová jársz turizni? Ügyes voltál a forgóval

Trix,
kismamanaci ügyileg a Mangó outletben találtam leértékelve 3 ezerért vászonnacit, aminek pamut a felsője, mert ez most nagy divat, mint utólag kiderült Ezért érdemes bárhol körülnézni. A H&M-re kíváncsi vagyok, mert amikor ott jártam pár hete, elég drága volt.
De pl. térdig érő vékony pamutnadrágot a Westendben, az alagsorban egy olyan butikban találtam, ahová szerintem csak anorexiások járnak 1500 Ft volt darabja
Én is voltam kint előtte az Ázsia Centerben, de kismamanacit nem találtam. Ha neked mégis sikerül, írd meg légyszi kb. merre lehet.

Dita75,

Én is kivagyok a pocak-méret – lovaglástól, de sajnos a másik végletet képviselem.
’Lesz ebből egyáltalán gyerek?’ Kicsit kész vagyok. Ráadásul kéthetente váltogatom a hasmenést és normál nagywc-t és a gasztroenterológus sem tud velem mit kezdeni Most vagyok annyi kg, mint a beültetés előtt.  no hát, ne is törődj velük, a babu egészséges lesz és kész Szép formás a pocak

Bikkmakk,
Hallgattok babazenét?:) Ha már ilyen jó ízlésű a gyerkőc Szerintem azt is érzi, hogy te élvezed

Rilla,
Hú a Plitvicei tavak gyönyörűek. :) Az elektromos hajón mindenképpen utazzatok, hatalmas élmény. Gondolom kocsival mentek. Mi is azzal voltunk Ausztriában,. Párnázd jól ki magad, és legalább másfél óránként álljatok meg egy 5 percre, mert nekem pl. majd leszakadt a derekam, pedig még ülőpárnát is tettünk alám, mert nem kényelmes az Opel hosszútávon. És vigyél fertőtlenítős törlőkendőt, mert a WC-k tisztasága az autópálya mentén nem volt mindig a legjobb, legalábbis két éve :D Szép nyaralást :D És nagyon szép kismama vagy :D

Fotózgatok hobbi szinten és kb. két éve voltunk itt egy hosszúhétvégét. Hátha valamelyikőtök el tud menni, nagyon szép hely és aránylag megfizethető és mivel vályogház, ezért kellemes nagy melegben is. Gyerekeknek pedig hatalmas élmény :) Pusztaszeren van.
http://www.freeweb.hu/pipacstanya/

Witch,
te egy kincs vagy :) Köszi, hogy megírtad, kb. hogy számoljunk.

Süni,
Nagyon szép formás a pocakod 38 hetesen :D

Rocky, Heni, Vicki,
Nagyon szurkolok nektek és örülök a pozitív hozzáállásnak :)

Szép hétvégét nektek, hétfőn leszek legközelebb:)
Ja és egy pocakosfotó, én is kedvet kaptam :)
[img][img]http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/1-31-1-2009_08_20-Kism4r.jpg[/img][/img]
swanny
 
 


Kép [/img]
swanny
 
 


swanny: Ez nagyon aranyos kép. És szerintem iganis csinos hasad van. A babának szerintem jó helye van.

Lányok! Akinek inszemmel sikerült a baba, volt olyan hogy a hasatok alja majd leszakadt? Már úgy értem teszt előtt ennyivel? Már kezdek néha aggódni, hogy nem is a baba vagy az utro miatt fáj. Folyamatosan feszít, mióta az inszem volt. A cicim is fáj, de az nem annyira. És állandóan megy a hasam. Ma haza kellene utaznunk, de nem tudom, hogy mit lehet ilyenkor hasfogónak bevenni. Még jó, hogy vonattal megyünk és azon van wc. :oops:
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Jajj de szépek ezek a pocakok!!!!!
Trix, már csak te hiányzol a pocakbemutatóval!!!!!

Úgy bámészkodok itt, mint a búcsúba' :lol:
Már nagyon várom, hogy jöhessék hozzátok!!!

Mindenkinek jó hétvégét!!!
Pusszzz

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


De jó, hogy Ti is tettetek fel pocakképeket !!!! :D

Swanny
Szerintem nekem mm-re akkora a pocim, mint neked (és nekem is mindenki azt mondja, hogy kicsi, már megőrülök tőle), de épp tegnap voltam dokinál, akitől rákérdeztem, hogy ő is picinek látja-e és megnyugtatott, hogy ez alkattól függ és egyáltalán nincs jelentősege !!...aztán megmérte a babácskámat és a méretei alapján 1 héttel idősebb ! :lol: ....szóval ennyit a pocakméretről ! :D
Köszi a hasznos tanácsokat az utazással kapcsolatban !!!
Ti merre jártatok és milyen volt ??

Süni
Jujjjj...hűűűű mekkora a pocid ! :D :D Nagyon szép, de gondolom azért már várod, hogy inkább már kint a karjaidban legyen a babuci !
És milyen jó a nacid is !!! :D

Dita
Hol van rajtad a 95 kiló ????...én sehol sem látom !!

Trix
Jó pihizést ! Merre mentek ?

Vicky, Heni, Rony
+++++++++++++++++++++++++++++++


Magamról :Tegnap voltam dokinál, minden rendben volt velünk, legközelebb 1 hét múlva megyünk a kórházba a kötelező uh-ra, aztán sokáig semmi nem lesz !
Ja és megkérdeztem a szülés tarifáját is....hát rámbízta a doki, úgyhogy szerintem úgy lesz, ahogy Witch írta, hogy a magánrendelés tarifájának a 10x-esét adom ! Na meg még külön fizetem a szülésznőt is !
És nem lesz szabin a dokim !! juhééééé :D

Holnap megyek végre beszerzőkörútra, mindent megveszünk a kisfiúnknak, ami még hátra van....annyira várom !!!

Szép hosszú hétvégét mindenkinek !!!

Kép
Kép
rilla_
 
 


RILLA
Remélem sikerül holnap mindent beszereznetek és jó áron!

majd ha egyszer talizunk akkor meglátod hogy nem túloztam, ezek a képek elég csalókák.

a dokidnak igaza van a pocak mérete alkati kérdés.

TRIX
Ne haragudj valóban átsiklottam felette, említettem hogy kaki a gépem és pl. a vonalzókat egyáltalán nem adja be, meg a képeket és elég zavaró az egész nem szólva a csigalassúságról.
Tegnap elvittem szervízbe, új rendszert tettek rá és még rosszabb mint volt. :twisted:
Nem tudom most a gépemmel van vmi vagy nettel???
Jó pihit a hosszú hétvégére!

SÜNI, SWANNY
Nagyon szép a babák lakhelye. Írtó csinik vagytok ti is!

SWANNY
Milyen volt a nyaralás, hogy éreztétek magatokat?

Sztem is egyforma a pocakotok, és most tűnt fel hogy hajszálra egyidős a terhesség is :oops: úgyhogy akkor ez normális. :)

HENI, VICKY
Nemsokár majd mi bámészkodunk a ti pocitokon. :)

dita75
 
 


Dita, ne idegesíts, az enyém már most olyan, mint a tiéd most :lol:
Bár majd akkor legalább rálehet fogni a kiskirályra :wink:

Mikor mész Bogyikukucsra? Akkor már a pucust is lehet látni, nem?

Colin!

Téged olyan régen láttalak itt, jól vagy/tok?

Rilla!
Jujj, de izgi egy ilyen beszerzőkörút, de jó!!!! Már én is alig várom, bár utálok vásárolgatni, mert gyűlölöm az embereket, de egy ilyen az egész más!!!!!

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


dita: Megmutathatnám most is, de nem férne a képre. Most annyira fel vagyok fújódva, hogy ma megmértem a hasam és 105 cm! Párom mondta is, hogy jó volna, ha egy ölnyi kerülete volna. :) És fogytam 1,5 kilót. Nem igazán értem, vagy a baba, vagy az utró.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Vicky!

Hát persze, hogy a baba van ott, nagyon izgulok érted.
De Dita is mondta, hogy az utró is besegít a felfújódásba, meg én is éreztem anno.

Ez biztos azért van, mert az utró már csinálja a helyet a picurnak, és így megmagyaráztunk mindent!! :wink:
Kitartás, 6 nap és hivatalosan is itt lehetsz!!!! :lol:


Jujj Süni, mostmár bármelyik percben szülsz, de izgi!!!!


Jó hétvégét, jó pihit

Puszi

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


heni: Nekem is volt már ilyen, de nem ilyen rossz. Hát nem tudom!
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok kismamik (és leendő kismamik)!

Húúú én teljesen elájultam, hogy milyen csinos kismamik vannak itt a fórumon.
Rilla! Nagyon csinos vagy, én ha a képet látom, akkor kb. 20 hetesnek tippellek!
Swanny szintúgy, hihetetlen, hogy ilyen csinos, pamut egyberuhát tudsz felvenni 28 hetesen!

Süni!
Szerintem nagyon szép a pocid és én teljesen rákattantam a nadrágodra is (a kedvenc színpárosításom a rózsaszín-barna)! Saját készítésű a nadrág vagy vetted? Én is akarok ilyet :oops:

Dita!
Szerintem egyáltalán nincs nagy hasad, max pár héttel idősebb kismaminak néznek és akkor mi van???????
Legalább tényleg látszik, hogy babát vársz és nem a mértéktelen evészet tett ilyenné :lol:

Én még mindig inkább "dagadtnak" nézek ki (ma töltöttem a 6. hetet), mint várandósnak, de remélem hamar megváltozik a helyzet!
Hétfőn megyek babanézőbe, és utána remélem már tényleg csatlakozhatok Hozzátok!

Kép
akire79
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?