Gyerekek, ácsi, ácsi ! Elmentek a leglényegesebb dolgok mellett! Beszélhetünk Marxról, Engelsről, politikai gazdaságtanról, de én szerencsére abba a korosztályba tartozom, akiknek már nem KELLETT Marxizmus-leninizmus tárgyból vizsgáznom az EGYETEMEN (kedves Kíváncsi - az általános iskola hej de rég volt már számomra) sőt, nyelvet is választhattam, nem KELLETT oroszból vizsgáznom. Szóval kicsit félre az általánossal, konkretizáljunk inkább. Volt-e tagja bármilyen nyilas pártnak Orbán, Áder, hadd ne soroljam fel a teljes FIDESZ listát? Zártak-e börtönbe valakit FIDESZ tagok, tiltottak-e be napilapot, filmet, könyvet, kellett-e szamizdatolni? De ha erről "kiskedvencemet" (Lendvai főcenzorasszony)kérdeznénk meg, hogy az ő regnálása alatt hogy is mentek a dolgok? Ha a baloldal sárdobálói közé tartoznék (ezt kizárólag az vegye magára, aki annak érzi magát), most azt mondanám, csak azért nem volt Árpád-sávja, vagy nemzetiszocialista párttagkönyve az Orbánnak, mert még nem élt akkor! DE NEM ÉLT !!És félreértés ne essék, semmilyen szélsőség híve nem vagyok. De ha választhatok, hogy egy elnyomó rendszer embereire szavazhatok-e, naná, hogy nem. Természetesen éppúgy nem szavaznék nyilaskeresztes, náci párt akkori tagjait átmentő utódpártjára sem.
Kriszi, nyugi, én teljesen nyugodt vagyok, mert nem érdemes idegeskednem. Pont amiatt, amiért cinikusnak mondod magad.Előbb-utóbb úgyis kihalnak azok akik totál kompromittálták magukat, és koromnál fogva talán lesz szerencsém ezt megérni, tehát az idő nekem dolgozik. Azt már nem fogom megérni, hogy egy olyan balos társaságot ismerjek meg, akik sem maguk, sem az őket szocializálók nem voltak elnyomó rendszer aktív emberkéi. Mert attól fogva nekem semmi bajom a baloldallal.Az igazi szociáldemokráciával meg aztán pláne semmi, sőt. És bocs, ha félreérthető voltam,tényleg nem TÉGED neveztelek melldöngetőnek, hanem általánosítottam, és azt a nagytőkésséget pedig csak KÉRDEZTEM, mindenki azt vegye magára, ami az inge. És igazán nem gondolom, hogy kulturálatlan voltam, sőt, sokkal finomabb voltam, mint lehetnék, ha arra gondolok, hogy értelmes, okos, babanetesek lévén főleg anyákként, emocionálisan intelligens emberek hogyan tudnak átsiklani a lényeg felett. Hogy KIK A MAI BAL OLDAL vezető személyei?!De ebben téged akkor sem támadhatnálak, ha támadási célom lenne, mivel magad mondod, hogy balos beállítódásod ellenére (vagy tán épp azért) tulképp elhatárolódsz tőlük.De én elsősorban és főleg értetlenkedem itt, nem igazán támadok. És így, az előbbiek miatt Rjulival is van legalább egy dolog, amiben egyetértünk, csak számomra EZEK az emberek azok, akikre semmi pénzért sem szavaznék kedves Rjuli. (Ja!Kik is vették meg a romák szavazatát?Meg a nyugdíjasokét a beígért 13 havi nyugdíjért.Nem 1/4 haviért) És sajnos rosszul tudod, a Bokros-csomag csak kárt okozott.Ugyanis a tavasszal bevezetett Bokros-csomag után pár hónappal, még azon a nyáron, a kormány eltolt pénzügyi spekulációkkal, (ha jól emlékszem az orosz államadósággal is összefüggésben)akkora kárt okozott az országnak, hogy SOKKAL több veszteség keletkezett, mint amennyit a Bokros-csomaggal mindent összevéve kihúztak az emberek zsebéből. Tehát hiába volt az áldozat. Ez egy HVG cikkben jelent meg pontos adatokkal, grafikonokkal, ha jól emlékszem, 2002 nyarán.(pedig a HVG talán nem a Fidesz szócsöve) És az MDF és Antall tényleg nem mertek népszerűtlen intézkedéseket csinálni, ezért zuhant a Horn-kormány a nyakunkba ("Tetszettek volna kérem forradalmat csinálni"-idézet Antall Józseftől, aki nem tudja miről is szól, nézzen utána) Apropos, Antall! Szerintetek kik öntik le állandóan Antall m.elnök úr szobrát vörös festékkel? Ugye nem gondoljátok, hogy Fideszes gyerekek? Mert hogy ott inkább tisztelet övezi.És Rjuli, kérlek ne haragudj, de pökhendi, kioktató, agresszív, megfélemlítő, fenyegető,kirekesztő, stb. modor szerintem pont a jelenlegi kormányra jellemző. Téged mivel fenyegettek az előző kormány idején? Vagy mivel félemlítettek, és mi volt az ellened irányuló agresszió? És miért felelősségre vonás az, hogy kérdezek? A felelősségre vonásra semmi módom, egy igazi felelősségre vonásnak meg következményei vannak. De azért legalább nem félsz tőlem, remélem
Kedves Kíváncsi, nem olvastál alaposan, semmi ellentmondás, azt írtam, hogy akik EDDIG mindent elköltségeltek...Már nem kell nekik, és mégis jól jártak. Nem tudom hány evást ismersz, de a többség még jobban járt, hiszen ezért választja az evát.MÉG JOBBAN jár, mint amikor minden szir-szarról számlát gyűjtögethetett.
Borsts (mér pont, miért nem BOUILLON
)egyet értek veled abban, hogy Kádárista elvekhez hasonló az általad leírt gondolat, miszerint olcsó gyógyszereket és magas fizetéseket. De ha elmélyedsz az orvos-orvosság-orvoslátogató kérdéskörében, akkor megtudod, hogy miért fogy iszonyú sok méregdrága orvosság, miközben a generikusok,ugyanazzal a hatóanyaggal nem. Aki nem érti az összefüggéseket, leírom legközelebb. Ami a magas fizetéseket illeti, nem ezzel nyert az MSZP, a beígért plusznyugdíjjal, és az 50%os béremelés igéretével? Meg azzal, hogy "Jó hangosan mondom (és szótagolva) hogy mindenki értse, nem lesz gázáremelés. "( legalábbis a jövő héten - csak ezt nem tette hozzá kiskedvenc )
Kíváncsi!Tárgyi tévedéseimet nyugodtan nevezd meg, különben a levegőbe beszélsz. Sajnálom, ha számodra csak az derült ki, hogy általános iskolai a színvonalam, hogy ellentmondásos, amit pontatlanul olvastál, és főleg azt sajnálom, hogy a te számodra az jött le soraimból, hogy "nem létezik baloldalian gondolkodó ember, csak ha nyomorog, de akkor meg erkölcstelen, mert olyanokat támogat, akik vészkorszakba sodorták egy időben a társadalmat, ennél fogva hazaárulók".Összemosod a dolgokat.De, szerintem rengeteg baloldalian gondolkodó ember van. Hol állítottam, hogy csak a nyomorgók? Én is ismerek sokat, munkatársak, egyetemi társak, hallgatók által imádott egyetemi tanárok, rokonok, barátok, szomszédok között is vannak balosok. Sokan közülök mégis jobbra szavaznak, mert átélték az elmúlt rezsimet. Sokan nem mennek el szavazni, mert ezzel a "ballal" nem tudnak azonosulni, és persze sokan szavaznak a jelenlegi MSZPre,mivel át tudnak siklani a múlt felett. Ez is szíve joga mindenkinek, de akkor hadd legyen szíve joga ezt egy másik embernek szóvá tenni, hogy hát gyerekek, azért itt volt az a 40 év, és ezek AZOK az emberek! Nem a baloldaliság eszméjével van baj! Mint ahogy a kommunizmus is eredeteileg csupa jót és szépet akart. Csak amikor mások mondják meg nekünk mi a jó, na akkor kezdődnek a bajok. És sajna nem megmondással kezdték, hanem pár millió ember kiirtásával. És itt most nem érv, hogy Hitlerék is kiirtottak pár milliót. Ez nem menti fel sem Lenint, sem Sztálint, se a későbbieket. Se talpnyalóikat. És attól, hogy elítélem és megvetem az elnyomó sztálinista rendszert és mind az összes talpnyalóját, nem jelenti azt, hogy ne ítélném el pontosan annyira Hitlert, a holokausztot, vagy amit a zsidók csinálnak a nyomorult palesztinokkal, vagy amit a-főleg arab-terroristák művelnek, vagy Pol Pot népirtását, vagy hadd ne soroljam az összes elnyomó, zsarnok, gyilkos bandát. Hogy Marx mi is volt, azt hadd ne én mondjam meg, vitatkoznak róla épp eleget nálam okosabb filozófusok. Ami a pénzt és a baloldali gondolkodást illeti, remek párosításokat tudnék elképzelni, csak a való életben nem látok, Engels úr (elvtárs) pedig már pors(ch)e, nem ferrari. Szegény Szent Ferenc viszont hogy jön a politikához? Ha csak úgy nem, hogy ha valaki balos gondolkodású, az mondjon le a vagyonáról, álljon kolduló barátnak. Na, megnézném én azt a - balos gondolkodású mondjuk pl. Gyurcsány elvtársat, amit lemondana a vagyonáról mondjuk a tegnap tvben látott romák javára, akik éppen vágták a dögtemetőben a disznódög combját. (majd a nagymama elmesélte hogyan főzi meg, elképesztő és mélyen szomorú volt)És lehet, hogy én sem olvasok pontosan - pedig többször nekirugaszkodtam - de hogy jönnek ide a bőrfejűek és az ő vagyoni helyzetük? Tényleg nem értem. Lehet, hogy sutba vágom a diplomát, oszt megyek vissza nyócadikba
Ja, Demokratát még életembe összesen egyet olvastam, azt is rég lejártan valahol találtam. Ellenben időnként megveszem a Magyar Nemzetet IS és a Népszabit IS el szoktam olvasni, + a természetesen balos beállítódású helyi újságot, és az összes balos média mellett, melyek merev túlerőben vannak ( aki televízióadót akar magának, az csináljon magának - mondta szépszavú miniszterelnökünk )szóval ha próbálok objektíven tájékozódni, akkor HirTVt is szoktam nézni. Lehet grafikonon vizsgálni, hogy milyen arányban jelenik meg a HírTVben a baloldal a jobbhoz képest, és az összes ballib médiában a jobboldal.Kicsit (kb. 40 %al ) kiegyensúlyozottabb a HírTVben a két párt megjelenése. Ezt csak azért írtam kedves kíváncsi, mert többet vártál tőlem. Ugyan nem tudom miből többet, és milyen alapon vártál többet, (lehet, hogy tanítottál az egyetemen ? mert akkor értelek, hogy többet vártál, ott voltak jó kis politikai viták, lehet, hogy ott hallottál engem ? akkor elárulhatnád ki vagy, ha nem titok ?)Amúgy nem veszem sértésnek, hiszen mindaz, amire most hirtelen vagy hatan éreztétek, hogy reagálnotok kell, valószínűleg elevenbe vágott. Akkor meg miért venném sértésnek, ha valaki megsértődött, mert szembesítem valamivel, ami nem esik neki jól. A politika már csak ilyen. Annyit már megtanultam belőle, hogy lövöldözni lehet,ha lőnek az emberre, sőt a Fidesz saját kárán tanulta meg, hogy sajnos kell is. Aki viszont beáll a véleménnyilvánítók körébe, annak számolnia kell azzal, hogy támadások ( ha elég nagy ember, akkor rágalmazások sorai ) érhetik, felesleges megsértődni. Visszalőni lehet, az viszont minősít, hogy mivel. És még egy nagyon fontos kérdést vetettél fel Kíváncsi. A pillanatnyi érdek szerinti szavazást. Itt most említhetném ismét a szavazatvásárlásokat, a gulyásos szavaztatásokat, azt autóztatásokat, említhetném a kékcédulás választásokat - ha tudod miről van szó, érted is. Amiről beszélni szeretnék az a választások lényege. Lehet szeretni és útálni pártokat, az egy dolog. De megint a lényeg sikkad el. Miről is szólnak a választások? Tudod mi a politika? A kultúraközvetítés tárgy így fogalmaz: A politika a VÁROS ügyeinek intézése. És ha nem tudnád, (ha tudod, ezer bocs a szájbarágósdiért) azért VÁROS, mert a POLISZOk, a görög városállamok ügyeinek az intézéséről van szó. Politizálás - a polisz, a városállam ügyeinek intézése. A görög demokráciában minden szabad polgárnak szavazati joga volt a város(állam) ügyeinek az intézésében. (Kivéve egy csomó kivételt persze, pl. idegenek, gyengeelméjűek, meg még sokan nem szavazhattak, ez is megérne egy misét, de ha érdekel a téma, legközelebb erről is beszélgethetünk)Eleinte persze szépen működött a dolog, szépen összejöttek a fórumon a polgárok és megbeszélték, megszavazták, elintézték az ügyeiket. Igen ám, de ahogy nőtt a városállamok lakossága, annyian lettek a szavazatra jogosultak,hogy egész egyszerűen nem fértek be a térre.És itt kezdődött a közvetlenül választott képviselők története. Akiknek egyre többen átadták a szavazati jogukat, cserébe azért, hogy az Ő ÉRDEKEIKET képviseljék a döntéshozásban. Aki nem az ő érdekeiket képviselte, azt szépen elküldték a jó fenébe, vagy még rosszabbul járt. A képviselők, a pártok,sőt a kormány is !!! AZÉRT VAN, hogy képviselje az én érdekeimet, a városom érdekeit, és a mi, magyarok érdekeit(nem csak a fél országét!!). Nem az a lényeg, hogy piros, vagy narancs tógában jár, Zeuszt, vagy a Napot imádja, AZ ÉN ÉRDEKEIMET képviselje, mert én sokadmagammal nem férek oda a térre ügyet intézni, szavazni a döntéshozatalkor.És ha a narancstógás képviseli az érdekemet, akkor rá szavazok, ha a pirostógás,hát őrá, ha nem szavazok, akkor meg olyan vagyok mint a rabszolga, akinek eladhatják a gyerekét.A dolog nem attól erkölcstelen, hogy mondjuk a lila képviselőtől visszakérem a szavazókövemet, mert háborúra szavazott a szomszéd városállammal. Ha nekem ez nem tetszik, miért ne adnám legközelebb a szavazókövemet a zöld tógásnak? Az a dóga, azér fizetik, hogy engem képviseljen!!De ha tudom, hogy a zöld tógás ugyan nemmel szavazott a háborúra, viszont tudom róla, hogy lop, csal, hazudik, sőt megerőszakolja a rabszolgáit és rablógyilkosságban is részes volt, hát magamat érezném gáznak, hogy mégis neki adom a szavazókövemet. Az alaposságról, igényességről egyenlőre ennyit szeretnék írni,kedves Kíváncsi, a művelődéstanszéken elég sok kötelező olvasmány volt művelődésfilozófusokkal, nem akarom a többeket úntatni azzal, hogy olvasmányaimat soroljam neked, de ha gondolod, ajánlok belőle párat legközelebb.De nem terhelsz, tényleg, csak pont belevágtál a közepébe, mert én aztán olyan hülye vagyok, hogy minden kötelező olvasmányt el is olvasok. Kivéve Marxizmus-leninizmus politikai gazdaságtana, de lehet, hogy tanácsodra pótolom. De jelenleg Max Weberre és a protestáns etika gazdaságtanára bukom.És irodalomkereséshez még nincs szükségem a netre, a jegyzeteimben őrületes mennyiségű ajánlott irodalom van, fél életem kevés lesz mind elolvasni. Majd utána jöhet a google.
Ígérem, rögtön eltűnök szunyálni, de Rjulitól még szeretnék kérdezni valamit. Szerinted azért is a F. a hibás, hogy a kormány az elhibázott gazdaságpolitika, a félretervezett költségvetés miatti kapkodásban kitalál mindenféle marhaságot? Vagy abban a hibás a F., hogy ezeket a marhaságokat nem rest elénk, a marhaságok céltáblái, alanyai elé tárni? (Nem baj, ha meglopnak, csak ne tudjak róla ? -Strucc Ervin)És mitől volt gyomorszorító a hangulatod Fidesz alatt ? (hacsak nem attól, hogy nem az a párt nyert, akire szavaztál?)Én örültem, hogy beindult a gazdaság, Széchenyi-terv, lakástámogatások, adókedvezmények a 3 gyerekre, jókor született a 3 gyerekem, mert kaphattam utána gyedet, nem a gyessel szúrták ki a szemem. Téged milyen hátrány ért? De kérlek ne érts félre, TÉNYLEG, komolyan érdekel. Meséld el, hisz azért van ez a topic. Mi volt számodra a gyomorszorító?
És hogy egy Fideszes véleményre is reagáljak. Kedves Tüni, ne legyél indulatos. Az a legnagyobb baj a mai politikával, hogy mindenki indulatból politizál. Gyanítom ennek oka az, hogy annak idején nem lettek elvarrva a szálak. Ahogy Antall mondta, nem csináltunk forradalmat. Nem tették hűvösre a gyilkosokat, még csak erkölcsileg sem lettek felelősségre vonva.Sőt. Itt csücsülnek a hatalomban, a vagyonban. Ha akkor kivonják a politikai életből azokat, akik aktívak voltak ANNAKIDEJÉN, letisztultan lehetett volna rendszerváltani. De ez nem történt meg, hiszen itt élnek köztünk még ma is azok, akiket meggyaláztak, megkínoztak, vagy csak egyszerűen ellehetetlenítették az életüket és többnyire nem fent csücsülnek a bársonyszékben, és ugyanúgy itt élnek közöttünk azok is, akik felelősek. És amíg elnyomott és elnyomó élnek, hiába akar mindenki felejteni, meg árkot temetni, megbocsátani (apropó, legalább bocsánatot kérni illene, ahogy pl. a pápa megkövette a zsidóságot). Nem lesz addig itt nyugalmas, indulatmentes politizálás sajnos. Legalábbis szerintem. Na én azért megkövetek mindenkit, na nem amiatt, amit írtam, hanem hogy ennyit...De hát olyan sokan buktatok rá a levélkémre, illetlenség nem válaszolni!
)
Cseri
Ha sokáig nem jönnék, istenbizi, nem sértődtem meg senkire, csak nem jutok el ide.