Új privát üzeneted érkezett!

Nya csóóóókcsajok Kép

Kangi,
Én is egyetértek a Nurofennel, illetve a Germicid C-vel. Bár nálunk az utóbbi már kilőve, mivel az állítólag csak 10 kilóig jó... na persze ezt nem tudván azzal kísérleteztem először a múlt héten.
Viszont asszem GermicidC és Nurofen váltakozva kááájóóóóó....
Ismerem a "csak 2 tizedet ment le a láza" fejezetet is... én 38,7-nél (vagyis popóban 39,2-nél) is frászt kaptam, bevallom.
Viszont mázli, hogy 3 nap alatt úgy eltűnt a láz, mintha sosem lett volna. Drukkolok, hogy holnapra már nektek se legyen....

Gombócka,
Jó eredmények KépKépKép
Viszont a János kórházat valamiért nem szeretem....

Zsuzsi,
Ilyen szempontból marhák a németek - majd 20 év forgalmazás után szólják le a Germicid C-t ? Eddig nem volt káros ? Ehhh Kép

Macikettőke,
Egy hétig kibírod a bökiket. Mondjam, hogy ügyes okos nagylány vagy már ? KépKépKép
Egyébként a Kukac tortája most a nagyi műve volt, és jó cseles : az "emelet" volt a Kukacé.. amit mondtam anno, hogy almás gyümikenyér tojás nélkül, az alja pedig a felnőtteké - a tejszíne4s tejfölös narancsos piskóta Kép De jól összehozta a nagyi, nem ? KépKép

Toffi,
Cumicsokor KépKépKép Nekünk csak dísznek van egy, eccer nektek adom, elfér a többi közt Kép

PSAndi,
Nálunk is megy a "szemvadászat" ezerrel, csak a Kukac még üt is hozzá rendesen. Úgyhogy soxor szabályosan félek már, ha az arcom felé nyúl. A nemszabad pedig itt még nem műxik sajna Kép
Jobbulást bibis látószervednek Kép

Momo,
Pár napja ém is gyakorló Ancsautánrohangáló vagyok... szerintem ez az egy felér vagy 3 normállal... de olyan fürge a kisbeste, mint a csík, viszont ha beteszem a járókába, akár csak 5 percre is, már üvölt, mint akit nyúznak...
Nálunk egyébként egy mázli van - hogy elég nagy "területet" belátok a lakásból a számgép előtti széken ülve.... Kép

Norka,
Jaziképek KépKép

Na most húúúzok... álmos vagyok... és még bajaim is vannak - APEH 2*40.000 Ft-ra büntetett két nullás bevallás elmulasztása miatt. Életemben először sikerült nem vallanom a semmiről... de szemetek, mert a mérséklési kérelmem ellenére is az egyik 40-et nem akarják elengedni (a másikról még nincs hír).
Csak azt tudnám, hogy aki übtre adót csal, és sz@rik minden jogszabályra, mé nem azt battattyák ? Kép

Pussz, gyógyuljatok, aludjatok jól/jobban :


Klár
clarissa
 
 


Jó reggelt Kép
Köszönjük a drukkokat!

Gombóc Kép Klár Kép
Germicid C-t adtam én is, kalap k.kit sem ért. A Panadol sem. Semmi sem. Apacuka éjjel jött, no Nurofen. Julcsinak reggel 5-kor már 38,6 volt popsiban Kép

Gombi Kép
Éljenek a jó eredmények, de mi az, hoy mexűnik a szülészet? A barátnőm is most lett kétcsíkos (16 hós gyermekkel), és ott akar megint szülni, most mi lesz?!!!

Továbbra is jó kedélyű amúgy, és íme egy fotó a patikus gyermekéről Kép

Kép

Persze marhára utálom már ezt, gondolhatjátok. Tök egyedül. Fujj. A torkom nem nagyon javul, de ki figyel oda?!

Jaj, bocs, megint cibál, és büdös is, megyek. Nem. Még annyit eldicsexem, hogy víz helyet jó híg Milupa Gyermekálom vaníliás tejbedarapépet csaltam be neki reggelire, ha már nem eszi a vajas kenyuszt ... Megitta! Éljen! Kép

Pussz
Kangi
kangi
 
 


Sziasztok!


Na volt tegnap este a doki bácsi, a torka piros, a füle be van gyulladva, kivülről pedig semmi jele, ki érti ezt? Irt fel zinnat antibiotikumot, orr, füll cseppet.
Mi láz ellen germicid-c használunk, elég hatékony, tegnap már én is hűtőfürdőztem a Dorkát.

Azt mondta a doki, még 2 napig lesz ilyen lázas, addig folyamatosan a kúpot, nehogy felmenjen a láza, utána elmúlik, ha nem irány a fülészet, remélem arra nem kerül sor. Az antibogyot 5 napig kell szednie, remélem minél hamarabb meggyógyul.

Kangi: Nektek is jobbulást. A patikába lehet germicid lázkúpot recept nélkül is kapni, a "C" változatot csak receptre adják, (már ahol, Révfülöpön kaptunk a nélkül is) abba állítolag van egy kis nyigtató is, ha jól tudom.

Mindenkinek Szép napot
Manó2+Dorka

Manó: fogyókúra, diéta ügyben nem válaszoltál .(:

Kép
Kép
dorka2
 
 

 
 

Manó2 Kép
Fülgyulladás KépKépKép Drukk a gyors jobbuláshoz!!!!

Julcsi idáig cicin szendergett. Most nem olyan forró, mert jól kiizzadt. Kíváncsi vagyok, meddig tart Kép

Kangi
kangi
 
 


Maci2,
írtani csak naprakész víruskeresővel lehetKép Ez ugye, akkor kicsit körülményes, ha az ember hetekig nem foglalkozik a víruskereső frissítéssel (lásd énKép), osztán a vírus meg állandóan ledobja a netről. Nekem mázlim volt, mert kedd reggel korábban keltem, mint a gépemen a vírus, így sikerült a frissítésKépKépKép Ezek után már csak a fél Windowst kellett leírtani a gépről a garázda elem miattKép

Kangi,
most már aztán tényleg jobbulástKép Julcsinak tényleg csak a szemén látszik a láz, de az én lányaim is ilyenek. Patikus lányaKép

Manó2,
Dorkának is jobbulást hamarKép
Képek nagyon édesek a macárólKép

Gombóc,
és miért akarják bezárni a Margit szülészetét??? Hisz az egy jól menő részleg, tudtommalKép
Leleted elvesztése...de úúútálom az ilyetKép

Klár,
csókoltatom az APEH-etKép Mindíg csak a kisembereket bírják b...ni, a nagy halak meg vígan ficánkolnakKép
Nekem nem kell a számítógép mellől belátni a terepet, mert úgyis mindkettő itt kajtat a lábam alattKép Csak győzzem utánuk javítani a gépelési hibákat, meg visszaállítani a gépetKép

Zsuzsi,
majomházKépKépKép Nálunk annyival extrább a helyzet, hogy vakolat és festékdarabok is keverednek a kajamaradványokkal, de ki tudja, lehet, hogy így még egészségesebbKép Zsebi tegnap elmélyülten szopta az ujját, már azt hittem, ő is rákapott, amikor kiderült, hogy csak a fehér festék tetszik neki rajtaKép
Némethonban akkor tényleg elég nehézkes lehet beszerezni a jól bevált magyar patikaszereketKép
Nemevés engem is ennyire kiakasztKép Tegnap Timi kedvencét csináltam (spagettitortát), mire rányomott egy liter kecsöpöt, majd otthagytaKép Egyébként is minden nap tésztát, krumplit, meg paradicsomlevest eszünk nagyobbik gyermekem miatt, mert ennyi a teljes sikerlista nála...brrrr. Már a könyökömön jön ki, talán ezért nem is hízok eg dekát semKép A kicsi meg felváltva nem eszi meg a bolti babakaját és az én főztömetKépKép Na most én is jól kipanaszkodtam magam...

Képzeljétek, tegnap ex felhívta a férjemet, és panaszkodott, hogy rosszak a fia jegyei (mert a szülőin végre felhomályosították), és azt akarta, a párom telefonon tolja le a kölköt. Ja, és kitalálta, hogy a gyerek azért hülye, mert születéskor biztos oxigénhiányos voltKép Akkor eddig vajon miért tanult jól??? Na a páromnak több se kellett, elküldte Kenyába napozni rögvestKép Erre ex csak annyit mondott, majd visszahívja, ha lehiggadt...de azt ugyan lesheti.
Most mondjátok meg, az ilyen alacsony IQ nem fáj???Kép


Momo


Momo
momo
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi
2 éve Pag-on voltunk, álomszép az óváros!!
Én is annyira elrepülnék már valahová, csak a férjem olyan kis besz.ri ilyen téren, pedig a Madridot még mindig tervezem... Nem repülünk el együtt valahova? KépKép

Gombóc
elhagyott vérlelet Kép

Panadolra mi dokink is azt mondta, hogy nem viszi le a lázat.

Klár
APEH KépKép

Ja, azt nem is írtam, hogy amikor a férjem elvitt hétfőn a szemészetre, véletlenül egy megállni tilos táblánál parkoltunk le (több ezer másik kocsi mellé!) és egy kedves 6000 Ft-os bírság várt minket visszafele jövet Kép Meg a szemcsepp is volt egy ezres, úgyhogy jó buli volt

Tegnap megnyírtam Danit, eddig sem volt sok haja, de most... Kép Felébredt a kis kopasz, megyek

Andi
psandi
 
 


Csak gyorsan, mert Zsombi itt ul az olemben:
A Margit es a Nyiro szuleszetet akarjak bezarni (az egesz Margitbol Onkologiai Intezetet akarnak csinalni), de nagy tarsadalmi tiltakozas volt, igy hivatalosan levettek az ugyet a napirendrol. Csakhogy nem_hivatalosan meg nem akarnak nekik penzt adni, igy meg muszaj lesz bezarni Kép A szulo nok meg le vannak tojva, mivel mas korhaznak nem adnak plusz penzt azert, hogy ellassak az igy "elkergetett" noket...(nem beszelve a korhaz tavolsagarol, ami azert nem mindegy pl. dugoban).KépKépKép Dontes juniusban, addig azt kerte az orvosom, legyek turelemmel. Hehe. Kép

Kangi,
Julcsinak gyors jobbulast! Kép

Klar,
APEH bunt KépKép Eszem megall az ilyen szenya dolgokon. Kép

Momo,
exnej Kép Valogatos Timi Kép

Volt Zsombi a TV-ben. KépKépKép Nagyon meglepodtem, mert tok sokszor mutattak, pedig az operator alig vette. Biztos a vagonak megis megtetszett Zsombi, mert a sokat kamerazott gyerekek meg alig kerultek be az anyagba. Kép

Gombóc
gombóc
 
 


Gombóc
Zsombi a sztár Kép

Andi
psandi
 
 


ari
 
 


SziasztokKép

Szerintem nem tudok végig olvasni, Zsombi álmos, aludni nem akar így extra nyűgös.

Momo
Cumigyűjtemény: a többi nem fér vagy nem rakható fel a láncraKép

Kangi
Gyógydrukk!!!!!!! (Zsombi egyetlen lázas betegsége során, amikor elfogyott az amidazophen kúp itthon, adtam Panadol, nekünk akkor bevált, doki néni csodálkozott is rajta)

Urszila
Telekinfót megköszönném!!!!! Ugyanis Fenyvesligetben állítólag a polgármester árulja a telkeket (osztáskor 5 milla volt, így most 7Kép), és 1200 nm, ha jól tudom.

Andi
SzemedKép, jó, hogy már rendbenKép

Zsuzsi
MajomházKép, ez tetszikKép

Maci_2
Media képekKép, viszont a Rossmannban is lehet digitálist előhívatni, tudtad? Interneten keresztül elküldöd, 3 nap múlva kész (én éppen ma megyek egy adagért)

Bakker, itt a UPC

Toffi
toffifee
 
 


Lecserélték a modemet Kép jó gyors volt a srác

Maci_2
Dm viszont klasszKépKép
SzurkálásKép

Epret Szandinak egy évesen adtam, Zsombinak nem adok, csak jövőre. Még az is lehet, szegény málnát sem kap az idén.

Gombóc
Bezárják a Margitban a szülészetet? Kevés volt a gyerek?
Na, meg pont még a Nyírőt? Akkor ha lesz harmadik gyerkőcöm, konzultálok az otthonszülőkkelKép
Klassz, hogy Veletek minden rendbenKép (kivéve a lelet-elkeverést, de hátha meglesz!)
Én nem tudtam megnézni a műsort, mert Szandit vittük ovibaKép

Klár
Köszi a cumit, inkább kihagynámKép A gyűjteményből is csak 4 a saját, kettőt kaptunk, de ez nem zavarja Zsombit, kedden a kolleganőmnél ha talált egy cumit, simán bekaptaKép
APEH: azér' nem azt, mer' annak sok a péze Kép

Kangi
Mintha koccintana Julcsi a két üveggelKép
TejbegrízKép, végre valami kalóriás, még ha hígacska is.

Momo
Ex KépKépKép látod, nem fáj. Pedig ez már fájhatna neki. Oxigénhiány... Még jó, hogy nem kombinált el jobban...

Megyek, mert tegnap úgy döntöttem, mai Zsombi_alvás közben kivasalokKép

Toffi
toffifee
 
 


Sziasztok!

Na, akkor szedjük össze ezeket az amidozophen tartalmú dolgokat:
A sima Germicid valamint a Germicid C -ha jól hazudok, nekem egyik sincs itthon momentán- 100 mg hatóanyagot (0,1-es) tartalmaz. A C-s nyugtatót is tartalmaz, ezért receptköteles. Amidozophen kúp -így ezen a néven- kapható -recept nélkül- 0,1-es és 0,2-es azaz 100 és 200mg hatóanyagos változatban is. Na most legyek okos, mert nem emlékszem, rá kell kérdezni patikusnál, de valahol 1 évnél van talán a határ, odáig elég a 0,1-es kúp, fölötte pedig nagyobb dózis kell. Talán ez is oka lehet, ha valakinél a Germicid nem használt...
(Kéretik a pontatlan részeket pontositani!)

Nekem meg Balatoni nyaralóhely ötletek kellenek, olyan rész érdekelne, ahol van is viz, de szabadstrand is. Sőt, legjobb olyan lenne, ahol van azért partközelben 20-30 méter olyan, ahol 3 éves gyerek is elvan, de a rendes úszóviz ne 500-600 méternél, hanem mondjuk a 30-40 méternél kezdődjön. (1 évtől 11 évig terjedő 7 gyerekkel akarunk nyaralni) Be kellett lássam, nem ismerem eléggé a Balatont, hol van ilyen rész szerintetek?

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!

Nekem tegnap este a doki azt mondta, hogy a germicid c 12 kg súlyú babákig jó.

Ildi: Ajánlaná a Révfülöpön az Evangélikus oktatási központot, ami elég jó helyen van 2 szabadstrand is van, hajóállomás, vonattal lehet menni a déliből. Az oktatási központ szállodaként is üzemel, nincs semmi kikötés hogy ki mehet oda
csak egyeztetni kell már jó előre az időpontot, van kiságy is. etetőszék. Van szállodai szoba ezek ált 2 fő, de van egybenyilló 4 fő, + kiságy, itt bent van a fürdőszoba. Van túrista osztály, emeletes ágyakkal, itt kint a zuhanyzó.
Ha érdekel részletesen is írok róla, mi oda szoktunk járni. Nem utolsó sorban jó árai van márc 15,-én voltunk lent 1500Ft volt egy éj teljes ellátással 1 főnek.

Klár: az Apeh már csak ilyem nekün lógnak dec 8-óta 400000 ft-tal, ingatlan értékesités és építkezési ügyből kifolyólag, annó befizetették a férjemmel, hiába írtunk kérelmet, nem fogatták el, mert válalkozó. Így most meg nem adják vissza, pedig bizonyítani tudjuk, hogy építkezésbe van az eladott ingatlan ára.
Nállam is volt ilyen ügy de hála nekem elfogatták a kérelmet, de az ügy még mindig nincs lezárva, a bolond munkaadóm levonta 60 e ft munkáltatói adókedvezményt, és most fizethetem be, mert több volt a jövedelmem.

orka most elvan a járókában, nagyon nyügöss.
Zinnat szirupt írt fel a doki, de nem akarja bevenni. Köpi ki, már teába is raktam, de azt se issza, nincs valami tippetek, ilyen még nem volt.

Nállunk mesteremberek hada, wellux ablakokat tesznek be, a kertet csinosítják, pedig úgy aludnék egyet, de vigyázni kell a házra.

Jók legyetek
Manó2+Dorka

Kép
Kép
dorka2
 
 


Psandi,
Komolyan mondod? Majus 20-23-ig Madrid? Vagy Barcelona? Ahova van kozvetlen Malev neked, nekem meg kozvetlen Lufi Frankfurtbol! Mindegy, hogy hova!

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Manó2 Kép
gyümipürébe keverve?
Julcsi is csak úgy vesz be pucér szirupot, ha foghatja az üveget, hátha nálatok is bejön.

Kangi
kangi
 
 


Manó2!

Csinálom, d enems ok eredménnyelKép ddig 1 hét alatt lement 1 kg, illetve az az első 4 nap után lememnt, de azóta semmi. Holnap lezs a 3. gyümölcsnapom. Úgy látzsik én ne vagyok az a könnyen fogyó fajta. pedig nem si igazán bűnözök. Így hogy nem fogyok elég nehéz megállni azért a bűnözést, nem tudom meddig fogom bírni. Mondjuka mérlegünk is pocsék, ahányszor ráállok mindíg mást muatat, gondolkodom hogy beruházok egy digitálisba, mert akkro ha 20 dkg-ot fogyok is látnámKépKépKép Na meg azzal Emmát is lehetne mérni, így róla sose tudom mennyi, úgy tűnik hogy 1 éves kora óta alig hízott valamit, talán fél kilót, d esose éri el a 12-tKép
FülgyulladásKép Ezt a bölcsiben szedi össz eDorka, vagy egyszerűen hajlamos rá hoyg begyulladjon a füle? Itt a mi bölcsinkben inkább torok meg hörgő vagy rossz esetbe tüdőgyulladásról hallani.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Kép

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Emmának én injekciós fecskendővel adtam amit nem akart magától bevenni. de általában beveszi.

m.

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Zsuzsi
komolyan hát!! Sajnos BCN nincs nekünk, pedig de jó lenne!
most a férjem lehet, hogy beleegyezik egy most vasárnapi MAD-ba, persze ha van hely...
egyébként bármikor bárhova! Kép Jó kis minitali lenne Kép
Fiaidat imádom nézegetni Kép

Andi
psandi
 
 


Toffi Kép
Koccintgatott is, hát naná! Kép

Kangi
kangi
 
 


Manó2,
részvétem a mesterekhez, nekem is kijut belőlükKép Én most épp a festék és lakkszagtól vagyok kiborulva, így terhesen nehezen tolerálomKép Ma meg elég tré az idő, nem ülhetünk kinn a kertben egész nap...
De már kitaláltam, amíg Leszternek írtam a múltkori felsorolást (miszerint minden terhesség alatt nagymunka volt a házon), hogyha a férjem megint építeni akar valamit jövőre, megfenyegetem egy újabb gyerekkel, hisz így szoktukKépKépKép Szerintem egy életre elmegy a kedveKépKépKép
Szirupra sajna nincs jótanácsom, én Timivel befuccsoltam, azóta se vesz be semmit, marad a szuri, ha muszájKép

Zsuzsi,
gyerekeid nagyon helyesekKép

Nyaralás...de jó nektek, én már 3 éve kimaradok belőleKép Talán nem kéne folyton szülnöm meg házat építenemKépKépKép


Momo


Momo
momo
 
 


Toffi,
szerintem az lesz a következő, hogy a férjem genetikai háttere miatt hülye a gyerekKépKépKép
Lassan kezd felhőtlenül szórakoztatni az ostobaságKép


Momo


Momo
momo
 
 


Momo Kép
Aztán meg az, hogy a TE genetikai háttered miatt, mi? ... hisz végülis a mostohaanya egy rokoni fok, nem?! KépKépKép

Julcsi délelőtt tartotta magát, de most megint 39,4 volt, lenyomtam 38,8-ra, de elég ergya szegény Kép

Kangi
kangi
 
 


Momo
Én is erre gondoltam, de látom, Neked is erre jár az eszedKépKép Aztán az sem rossz, amit Kangi írtKépKép

Zsuzsi
Olyan szépek a fiúkKép

Manó
"nem is igazán bűnözöl": egyáltalán nem szabadna bűnözni, főleg az elején, míg átszokik a szervezeted. Az első 2-3 ciklus elég gáz (legalábbis nekem az volt), de ma vagyok 74-ik napos és egy héttel ezelőtt -10,5 kilónál tartottam. Kitartás kell hozzá, de az nagyonKépKép Küldjek egy kicsit?Kép

Kangi
Szegény Julcsi. Gyógypuszit nekiKépKép

Megyünk az oviba Szandiért...

Toffi
toffifee
 
 


Sziasztok,

beugrottam életjelet adni magunkról,bár lassan többen lesztek a topikban olyanok,akik nem ismertek,mint akik ismertek. Kép
Nagyon rendes olvasó vagyok,rendszeresen követlek benneteket,de valahogy írni sosincs időm,erőm.....De tudom,hogy az embernek mindig arra van ideje,amire akarja,hogy léegyen ideje,de azért légyszi ne kövezzetek meg. Kép

Leszter,Tüni,
hatalmas grtaula kis pocaklakókhoz. KépHihetetelen,nemsokára újra visszanyeri aktualitását a topik neve. Kép

Már én is két hete várom,hogy megjöjjön a mikulás,de eddig nem jutottam el patikába,hogy vegyek tesztet.Majd talán hétfőn,akkor viszem Petrát mázsálni és akkor úgyis iratok fel popsikrémet,úgyhogy nem fogom tudni kihagyni a patikát.Kép

Pocaknövesztőknek is minden jót kívánok és legfőképp sok egészséget a picinek.

Petra kedden benyalt valami hányós vírust,dokinénit risztani kellet,egész délelőtt hányt a lelkem,nagyon megijedtem,totál kész voltam.Dokinéni adott is neki szurit kapásból,hogy csillapítsa a hányást.Azóta szerencsére már nem hányt,mára meg már makk egészséges. (kopp-kopp-kopp)
Petra a bútorok mellett lépeget,formabedobálóba bedobja a golyót és a háromszöget a kockát még nem tudja beleforgatni.Mindent odaad,ha kérem tőle.Tapsol,pápázik és az ujjával berregtetei az alsó ajkát. (remélem tudjátok mire gondolok) KépNagyon édike,rendes lány,keveset sír,hisztizni nem nagyon szokott(kopp-kopp-kopp) Képimád pakolni,halandzsa nyelven beszélni.
távirányító=tá
telefon=te
doboz=de
anya=ányá
Gyakran mondja még,hogy le,be,tete,memme "szavakat". Kép

Hát kb.ez van velünk.Ne haragudjatok lányok,hogy nem reagálok senkinek,csak önző módon magunkról írok,de most is nemsokára megyünk el itthonról,ha Petra felébredt és még össze kell pakolnom.

teszek fel képeket isa huncutomról Kép

puszi mindenkinek
Évi+Petra
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Évi24
 
 


na maíg alszik Petra addig gyorsan még valami.
Felbuzdulva sokak próbálkozásán én is nekiálltam a 90 napos diétának. Hétfőn kezdtem....Kép Ma van az első gyüminapom,de megpusztulok,úúúúútálok már minden gyümölcsöt és annak kinéző dolgot,komolyan mondom.Majdnem bűnöztem,vagyis reggel bűnöztem is,mert ettem füstölt sajtot a körtéhez,DE Toffi,Te most nagy erőt adtál nekem....Gratulálok!!! 74.nap és -10,5.Ez nem semmi!!! Minden elismerésem a Tied.Nem fogysza végén teljesen elfogyni,hol volt rajtad ilyen sok felesleg,én sose láttam(pedig már 1-2-szer azért találkoztunk)na de tényleg ez most erőt adott nekem.....én csak 5 kilótól szeretnék megszabadulni,ez az,ami felesleges ugyanis,de ha több lemegy,annak a ruhatáram fog még nálam is jobban örülni.Végre használhatnám. Kép
Hogy lehet túlélni a víznapot?!?!?!? én tuti el fogok ájulni....Kép

na léptem
pussz
Évi+Petra
Évi24
 
 


Na csóóókcsajok Kép

de csak 1 pillanatra - Momo, én átadom a csókoltatomot, bár szerintem elég furán nézne rám az ügyintéző, ha behajolnék hozzá és orcán cuppantanám KépKépKép


Szirupevés- nálunk azzal nincs gond szerencsére, ellenben már lassan meg kellene tanulnom a "röptében tisztába tevés" c. fortélyt Kép

Kangi,
Hallgass rám. Amig ennyire lázas Julcsi, a Germicid C-t, illetve a Nurofent 1 (max. 2) napig AKÁR 2-3 ÓRÁNKÉNT FELVÁLTVA is lehet neki adni. Plusz a hűtőfürdő, bár ez akkora adag lázcsillapítás, hogy szerintem ettől lemegy a láza. KépKép

Évi,
Édes nagy lányod van.. egyem meg Kép Látom a porszívó nálatok is központi téma KépÉs a felhőtlen jókedvetek Kép WOW Kép

Zsuzsi,
Lassan kezdem fontolgatni, hogy lestipistopizom valamelyik kispasidat Ancsámnak Kép


Na yó. Most megyek. Elment a kedvem a délutántól. Ancsám ezerrel pakolászik, el akartunk sétálni apa munkahelyére, és most nézem, hogy épp leszakadni készül az ég, tehát ez most asszem kimarad Kép Fujjfujjfujj ronda időjárás Kép

Pussz :


Klár
clarissa
 
 


Sziasztok!

Szerencsére megusztuk azt a fejezetet, hogy ázik a lakás, azaz hogy értsétek, most raktak be 3 db welux ablakot, pont befejezték a kinti munkát és elkezdett szakadni az eső, mintha dézsából öntenék, ezt a részét megusztuk, de az okos háziasszony nyitvahagyta az ablakot, a hálószobába, meg az emeleti fürdőben, az utobbi nem izgat annyira, a kádba esett, ja és ezek is weluxok voltak,,,
Utána a kiskutyát kellett menteni, mert a szél elfujta feje felett levő ajtókat! így most a háztartásiba vonyít. alig voltam kint több 15 mp nél csuron vizes voltam, irány átöltözni. A munkások most belüről gipszkartonoznak...

Dorka nem akar enni...

Toffi de jó neked ilyen rég óta csinálod, hogy birod ki, írhatnál receptet, pl? ma gombás rizst ettem délre, de a hátam közepére se kívánom estére, pedig baromi éhes vagyok. Nekem eddig 21 nap telt el, és még 69 van hátra, de sok, de lement olyan 4-5 kg, nekünk digitális mérlegünk van, az LIgert, ha jól írom, (biztos nem) de az is állandóan mást mutat, attól függően, hogy hova állok, így szerintem Manó nem várj csodákat, vagy veszel egy baromi drága mérleget, mert ez kb 12e volt tavaj. Anyámnál tefál van, hát ott se mértem egymás után ugyanazt még egyszer se.

Így igaziból én bent a micra mázsálos mérlegen szoktam a munkahelyen méreckedni, 2 kg levonok a farmer,ruha javára..

Jók legyetek
Manó2+Dorka

Kép
Kép
dorka2
 
 


Kangi,
az ötlet tetszik, de ennyi esze mán nem lehet a nőnekKépKépKép

Ma alvásmentes napot tartunk, dehogy miért??? Már nagyon elegem van a két kisboszibólKép
Csináltam egy szuperfinom zöldbabfőzit, de csak nekem ízlettKép Valami baj lehet az ízlésemmel?Kép
Férjem ki tudja, mikor jön, magányos hős vagyok még egy jódarabigKép
Na keresek valami ehetőt a csajoknak (Timi már sorolná: csokis keksz, csokitorta, mindegy, csak csokival kezdődjönKép Azt hiszem, feltalálom a csokis zöldbabfőzeléket és társaitKép)


Momo


Momo
momo
 
 


Momo,
Timi mar eleg nagy hozza hogy megbeszeljetek ha eszik egy kis fozit kap csokit. En ha sikerul betetnem a fiam a csokival,(mert hogy neki meg az sem kell alatalaban) kiteszem az asztalra a csokit-kekszet-cukrot mikor mit es megbeszeljuk mennyi fozi fejeben kaphatja meg. Tudom nem a legjobb modszer de alt. hatekonyKép

Julcsinak, Dorkanak gyogyito puszik.
(Halkan sugom ha nalunk nagyon magas a laz ez nalam 39 felett kezdodik en is Nurofent adok de alt. kombinalom valamelyik masik lazcsillapitoval es hutofurdovel amig lemegy elfogadhato tartomanyba.)

Megyek mert elvileg dolgozom.

Angi
angela2
 
 


GombócKép
Én láttalak ám a TV-benKép Pont akkor léptem a szobába, mikor Zsombit mutatták. Téged is lehetett szerintem látni egyszer hátulrólKép

KangiKép és Manó2Kép
Gyerekeknek gyors gyógyulást, nektek meg addig is kitartást kívánokKép

MomoKép
A tünetek alapján lehet, hogy exnej is oxigénhiányos állapotban volt?Kép

KlárKép
APEHKép Akkor lassan te is beléphetsz az "APEH üldözöttei" közé (vagy vmi hasonló a szervezet neve)Kép

ÉviKép
Nagyon jók a képek Petráról. Igazi kis hölgy márKép

Most megyek, mert fel kell keltenem Gergőt, különben este későn fog csak elaludni.

Tüni
tüni
 
 


Tüni,
nekem ugyanez jutott eszembeKépKépKép

Angi,
nálunk nem műxikKép Újabban a reggeli tejet is csak úgy sikerül belediktálnom, ha utána egy mesefilmnézést is beígérekKép...és már itt is egyre kevesebb a sikerélményem. Hiába no, makacs, mint az anyjaKép


Momo


Momo
momo
 
 


Évi
Kitartás kell, hidd elKépKép
Én már két víznapot túléltem. Nem is az a rossz, hanem másnap reggel felkelni Kép (amúgy 65,5 kg-ról indultam)
Mindegyik kép nagyon klasszKép Milyen nagy már Petra isKép
Drukk menjen??Kép

Manó2
Én sokszor 3-4 féle kaját is kitalálok magamnak, aztán nem tudom, mit egyekKép
Én ugyanazon a mérlegen mérem magam (digit ez is), eddig nem panaszkodom. Néha én is a hátam közepére sem kívánom a vacsorát, de eddig kibírtamKép

Megyek vacsiztatni, Szandi lasagne-t eszik, Zsombi nem tudom mit (én meg gyümizek)

Toffi
toffifee
 
 


Na egy kep rolunk is, bocsika a minosegert, most kaptam en is mailben egy ismerostol.
Kép

Angi
angela2
 
 


Momo,
Gyurinal nalunk ket dolog jott be, bar egyik sem klasszikusan jo peldaja a gyereknevelesnek! Az egyik, akkor etettem, amikor a Teletubbies ment a teveben. Az valahogy hipnotizalta, es evett. A masik a furdokad. Esti furdes kozben ferjem ratelepszik a vecere, visz magaval egy nagy tanyer kajat, es rakja a gyerekbe. Valahogy a furdokadban mindig rendesen evett! Most telen szokott csak le errol, amikor nem lehetett orakat pancsizni!

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Sziasztok!

Toffi, manó2!

Köszi a bízattást. A bűnözés az nálam max annyi hoyg néha iszom kóla light-ot és eszem gyümölcsöt napközebn is. nameg hogy nem pontosna uyganaz az ebéd néhaminta vacsora proteinmeg keményítő napon. Azt gondoltam ennyi még belefér, de ezek szerint nem. Jobb lezs zsigorúbban venne. De pl a gyümölcs napon egyáltalán nem bűnöztem. Ha holnapi gyümi nap után sem megy le még egy kiló akkro kardomba dőlökKép bár ma úgy érzem rengeteget ettem ezen a hülye szénhidrát napon, ebédre gombás spagettit, vacsira meg lekváros sütit, lehet ezt sem szabadna, de már a tortától rosszul vagyok.

M

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Olvasó üzemmódban vagyok,mert Marci teljes embert kíván egész nap.

Gombóc!
Baska nagggyyyooon jó hely!Én már voltam ott és gyerek-barát!


Kangi!
Julcsinak jobbulást!Szegény !HűtőfürdőKép!!!BBBRRRRR!


Toffi!
Kár hogy Dunakeszi nem játszik!KépDe Szadáról én is jókat hallottam.

Minden képet megnéztem ,egytől egyik jók!!!!KépKépKép


Zsuzsi!
A Fiúk nagyon helyesek! A nyaraláshoz én is csatlakoznékKépKépKépKép


Hát nekünk idén az lesz a nyaralás hogy végleg hazaköltözünk.( Mondanom se kell már doboz hegyek vannak a lakás külömböző helyein.És egy darabig otthon is ezeket fogjuk kerülgetni,na meg pakolni hosszas estéken át)
Na jó azért egy kis Balaton azért csak lesz!



Minden fogyózónak gratula!!!!(nekem valahogy sose sikerül végig vinni)


Maci 2!

Remélem most már rendbe teszik a cukkerodat,a szúrkálásokértKépKépKép
DMKépKépKépKép


Mariann&Marci
mariannmarci
 
 


Norka
Menőmanód édiKép

Toffi
KépekKép Az elsőn jó színe van...Ti is sokat sétáltok, igaz? Mi is, van, hogy napi 2x1,5-2 órát is, ha jó az idő...

Kangi
Jobbulást Julcsinak, aki nagyon szexi a kádbanKép

Manó2
Dorka édi, a Hisztikrisztis kép nagyon teccKép Jobbulást nektek is.

Maci2
Nyereményhez gratula! Épp Réka mesélt a talin hasonló sztorit, igaz nem vele történt, hanem barátnőjévelKép Tökjó.

Zsuzsi
Srácaid mint a tojásokKép

Évi
Jó látni benneteket és hallani rólatokKép Petra egyre nőcisebb, és nagyon szép!Kép Nagyon irigykedek ám a rózsaszín cuccaira, úúúgy szeretnék egy kislányt!!Kép

Fogyizók,
Mit gondoltok, az én 7-8 kilóm mitől ment le? Hát persze, hogy 90 napos! Holnap lesz az első víznapom (jaj!!) ápr 5-én kezdtem. Manó, zöldségnapon én mostanában kínait eszem: zöldséges rizs, vagy pirított burgonya, plussz párolt zöldség (valami "szerzetesek eledele" a neve) Ja, és a rizsre szokok kérni édes-savanyú vagy fokhagymás szószt, ez utóbbi finomabb szerintem.
Én a kóla lightel "lengek ki", eddig nem érzem, hogy ártana, és legalább többet iszom.
Nem egészséges, de ennyi az össz káros szenvedélyemKép

Jövő hét csütörtökön jön az ADSL, akkortól igyexem ismét rendszeresebben jönni,
Addig is
Pusza
Elli

Ja, és Kevinnek már jórészt kinn van a felső 2 foga is, íme:Kép
Kép
ellimami
 
 


Sziasztok!

Urszila, Zsuzsi
köszi a homeos leírásokat.

Kriszta
tkriszta
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi!

Tőled szeretnék kérsezni homeopátia ügyben. Emma szeptember közepétől megy bölcsibe,és szerinted mikortól és mit lehetne szednie hogy esetleg ne legyen annyira beteges?

Többiek: még légkondival kapcsolatban szeretnék kérdezni. Mert hoyg jön a nyárKép Szóval nálunk olyna hülye helyzet van hoyg tavaly mikro beszereltettük hozzánk a klímát még mi laktunka mostani Emma szobában, így most csak nála van klíma. De az átszerelés 50e, ezért úgy gondoltuk ott hagyjuk, hiszen neki is melge van és majd magunknak veszünk másikat. de az évi karbantartásona klímás jól ránk hoztaa frászt, azt mondta hogy amikro a gyerek bent vanegy percig se menjen, mert kész tüdőgyulladás. De ha maikro ő ott vannem meht akkor egyáltalán nem tudjuk használni, mert ő egész nap ki be járkál, éjjel meg ott alszik. nem szoktuk mi alacsoyn hőfokon hazsnálni, csak oylan 27-28 fokon. Szerintetek tényleg nem lehet? nálunk tavaly éjjel isment és nagyon jó volt. De ha nála nem lehet hausnálni akkor semmi értelme újat vennünk,akkor inkább átszereltetjük.
Annaks em látom értelmét hogy csak arra használjuk hogy lefekvés előtt lehűteni nála a levegőt, mert akkor elalszik pl 27 fokban, aztán 2 óra múlva meg 45 fok van uyganúgy,a nnak smemi értelem, akkor már többet érek ha kinyitom nála az ablakot.
SegítsetekKép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


ToffiKép írtam mélt.

AriKép KépKépKép nagyon teccett a kép!

Minden babus (én nem babus) nagyon édesKép

Most csak ennyi, holnap Andris 10 éves lesz, most sül az ünnepi reggeli kuglóf, + rendbe kell tennem még a konyhát+ünnepi terítés. Elég későn feküdt le, még elmeséltem neki, hogy hogyan születettKép Viszont nemigazianyuka lettem, holnap az iskolába fagyiskocsiból vett dobostortát visz a gyerekKép És szombaton szülinapi buli 15 gyerekkel!Ahogy az időjárást nézem, nem lesz kerti parti, szét fogják szedni a házat. Ki kell találnom valami benti játékot.

Urszila
urszila
 
 


Ja, és kösz a tengerpartos ötleteket, témát elnapoltam vasárnapig. Már ha túlélem a szombatotKép

Urszila
urszila
 
 


Kép
Kép

Szép álmokat Kép

Andi
psandi
 
 


Sziasztok!

Manó2:Köszi! Révfülöpön vannak rokonok, pár éve voltunk náluk (kisebb létszámmal), de az ottani strandok fizetősek!!!-legalábbis akkor még azok voltak- én rendes szabadstrandos helyet gondoltam idénre.
Gyógyszer:ANcsinál is az jött be, van ez az injekciósstű elven működő gyógyszer adagoló -nemtudom melyik gyógyihoz adnak ilyet, valahonnan ragadt egy itthon- azzal lecsöpögésmentesen lehet letudni.
Fülre nagyon jó a kövirózsa! Szét kell nyomni a levelét, és a levét kell csöppenteni. Ilcsi lányomnál szoktuk olykor, nála egy-egy csöppentés már hatásos (jó mondjuk ő dokiig nem jut el a fülével, annyira nem durva, ill amint fáj neki, mindjárt kövirózsa (ez ált éjjel van ugye...) és reggelre kutya baja.

Nagyok vagytok ezekkel a fogyikkal...

Fotók pedig tündériek!

Urszila:boldog szülinapot Andrisnak!

Nekünk 18 dbos formadobálónk van, szerintetek azt elővegyem már Ancsinak???

Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!
Julcsi még mindig lázas, negyedik napja.
Magam alatt vagyok.

Kangi
kangi
 
 


Már kétszer segített Zsombi a gépelésben, el is szállt mindkét üzi, de egyik sem az elejénKép Harmadjára már nagyon rövid leszek, mert persze most is itt kotorászik...

Angi, Andi
Képek nagyon klasszakKép

Manó
Kép mentKép

Mariann
Dunakeszi azért nem játszik, mert nem akarjuk az összes pénzünket telekre költeni (csak súgom, + én nem szeretnék még közelebb lenni anyósékhoz)
HazaköltözésKépKép

Elli
Igen, sokat sétálunk. Zsombi folyton felveteti magát és integet, akkor tudom, menni szeretneKép De ha közelítek a bejárati ajtó felé, akkor is integet (gondolom, azt hiszi , megyünk) + a gardróbba sem tudok bemenni integetés nélkülKép
Kép nagyon királyKép Profi_modell KevinKép Naná, egyből a fogát néztemKép

Urszila
Megkaptam, kösziKép
HázibuliKépKép
Boldog szülinapot AndrisnakKép
Kép

Ildi
Szerintem mehet az a formadobálóKép

Kangi
Szegény JulcsiKép, szegény KangiKép
Doki mit mondott? Csak várni kell?

Na, gyorsan elküldöm, mert megint elszáll és akkor kiakadokKép
Megyek teregetni utána séta, piac + ami belefér.

Ennél sokkal szebb napot szerettem volna...
PusziKép
Toffi + Zsombi
toffifee
 
 


Kangi, másra nem reagáló magas lázra nekünk anno az ügyelet algopyrint adott. Az ampullát kellett a kölökkel megitatni. És csatlakozom a nurofen-hívők táborához. Panadol nálunk nem csillapít lázat.
Germicid C folytatása 10 kg felett az antipiretikus kúp, csak receptre. Ha vki igényli. Nálunk ugye a nyugtató ellenkező hatást váltott ki a két kisebbnél, nem is szoktam vele kísérletezni.
Fel a fejjel, lesz ez még ígyse,mikor egyszerre ketten nyűvik majd az idegeidet.
Mindenkinek a legjobbakat!
sofka
sofka
 
 


Réka,

küldtem mailt.
Zsuzsó
zsuzso
 
 


Sziasztok!


Mi is negvagyunk, csak el vagyok havazva sok munkásember van itt és mindenhová figyelni kell, mit hogyan csináljanak.

Aztán hazajön a férjem és mondja tegnap este, de kosz van itthon, azt hittem nekiudrok, mert egész nap az ácsok le föl az emeleten, időm nem volt semmire, és bentröl az irodából utasítgat, mit hogyan, nem tudom miért nem marad Ő itthon, én nem értek hozzá,,,

Dorka irtó nyügös nem lehet magára hagyni, mert egyből sír, most is bömböl a járókában, amit ilyenkor dacc képpen rág, igen már 3 helyen lyukas a járókának az a szivacsos felső része.

Láza nem tudom hogy van mert folyamatosan kapja 6 óránként a kúpot, de így szerencsére nincs láza, csak a szeme alatt nagyon piros, lehet, hogy megint kötőhártya gyulladása lesz. Pedig nem folyik az orra már egy kicsit köhög, most jelenleg alszik.

Toffi: Köszi a mailt...
Ma tészta napom van spagetti tészta bolonyai szósszal. Holnap gyümi nap.

Manó: hajrá a diétával, szerintem elöbb utóbb úgyis lemegy pár kiló.
Bár bevallom én is szoktam hibázni, tegnap este nem bírtam ki azért keményitö napon vacsira körözöttes kenyér párizsi, sajt..2 szelet...Úgyan eddig a 29 napbból 3 szor nem bírtam ki az előírt napot..végül is nem olyan rossza arány.

Romokba álla lakás, olyan kosz van hogy a gyerek csak a nappaliba és a hálószobába lehet.

Most nagy sokára alszik a dorka és verig a menyezetet. Élmény reggel is szegény gyerek vésésre ébredt...

Kangi: gyógyuljatok minél hamarabb meg.

A dorkának végül is fecskendővel tudtam beadni a gyógyszert..egy kis erősza is kellett..

Jók legyetek
Jó hétvégét mindenkinek
Manó2+Dorka

Kép
Kép
dorka2
 
 


Köszönjük a drukkokat! Julcsi egy Panadol után délelőtt több, mint 2 órát szendergett cicin (azt hiszem, ha meginnék egy pohár vizet, több sugárban spriccelne ki az agyonrágott bimbókból Kép), és most 37-et mértem popsiban. Reménykedem ...

De most ordítva cibál, megyek, bocs Kép

Pussz
Kangi
kangi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?