Üdvözlöm és gratulálok az újonnan csatlakozó kismamáinknak!
Stella! Nekem is nagyon érzékeny a mellem, napról napra jobban fáj. Az én fiam imád szopizni, reggel, délben és este kéri, de van mikor 1-1 alkalom kimarad egy nap. Mindig fekve szopizunk, születése óta, most betakargatja magát, mondja, hogy cici és dörzsölgeti a kis kezeit egymáshoz, annyira várja.
Csak az fáj, mikor elkezdi a szopit, beszívja a cicit, utána már nem, hacsak nem húzza meg, de vigyázni szokott. Én nagyon szeretem szoptatni és ahogy a lányomnál is, hagyni fogom, hogy Ő válassza el magát, a saját üteme szerint.
Szeretném, ha úgy alakulna, hogy a terhesség alatt saját magától leszokik és ez valószínű is, hiszen mikor megszületik a kistesó, Ő már 3 éves lesz.
Egyáltalán nem izgatom magam a szopi miatt, majd úgy lesz, ahogy lesz. Amíg Nekem és Neki jó így, addig így marad.
Az orvosom nem is tudja, egyáltalán nem tartom fontosnak megemlíteni. Max. azt javasolná, hogy a méh lazítása végett szedjek magnéziumot vagy nos-pát. Ezt magamtól is tudom.
Azért sem tartottam fontosnak szólni, mert ha azt mondaná hagyjam abba azonnal, akkor sem tenném. Mert még senki nem bizonyította, hogy az elvetélt babák a szoptatás miatt mentek el, mikor nők ezrei szoptatnak terhesség alatt és utána tandemben is.
Én is elvetéltem már egy babámat ősszel, 9 hetes terhesen. De nem a szopi miatt, ugyanis a szoptatás nem felelős azért, hogy nem alakult ki a szívhangja, legfeljebb a méhösszehúzódás miatt lökhetné ki a szervezet. De ne mondja nekem senki, hogy az orgazmus nem idéz elő erőteljesebb összehúzódást mint a szoptatás, hiszen egy ekkora gyereknél mint Neked és Nekem is van, már komfort szopi megy és nem a tejbellövelésről és a szoptatás szülés utáni méhösszehúzódásáról szól a dolog.
Tudom, most sok voltam, de szerettem volna ha jól átlátod, hogy én miért nem izgatom magam egyáltalán a szopi miatt.