Twist
Ismeretlenül is, nagyon sajnálom a barátnődet!!!:( Nem is tudom, mit lehet ilyenkor mondani, azthiszem nagyon semmit se. Szörnyű, szívfájdító, leírhatatlan érzés lehet az, ha valaki elveszíti a babáját!
Jó pár évvel ezelőtt, amikor még gimis voltam, az egyik barátnőm összejött egy sulin kívüli sráccal, akivel mindig csak titokban találkozgatott, mert a (csaj) szülei nem akarták, hogy a lányuk egy olyan emberrel ismerkedjen meg, járjon együtt, mint amilyen az a srác volt. De a barátnőm hajthatatlan volt, teljesen belezúgott a srácba, így titokba jártak. Jártak is meg össze is jöttek. Egyik alkalommal viszont, amikor összejöttek, nem védekeztek és a barátnőm teherbe is esett. Az édesanyjának elmondta, de az apjának nem merte. A lényeg, hogy a babát, aki az első perctől kezdve egészséges volt, nem tartotta meg, hanem a vetélési idő lejárta előtt elvetette.
Mivel az apja nem tudhatott arról, hogy terhes, arról meg főleg nem, hogy kitől van a gyerek, Én falaztam neki, amíg bent volt a kórházban. A barátnőm sajnálta, hogy elvetette a babáját, de akkor még nem mérte fel ennek az egésznek az igazi súlyát......
Teltek a napok, hetek, hónapok, évek és kb. 2 éve nyáron, amikor mi már túl voltunk jó pár orvoson, vizsgálaton, kezelésen és éppen a HSG előtt álltunk augusztusban, felhívott a barátnőm, hogy gyermeket vár ugyanattól a sráctól, akitől régen. Örültem a hírnek, de persze bennem volt, hogy vajon neki, hogyhogy ilyen könnyen összejön a baba, hogy nyár elején eltervezi és nyár végére már sikerül is?! A barátnőm nagyon boldog volt, mondta, hogy a barátja is, akit aztán (csaj) az egész családja mára már teljesen elfogadott és a srác náluk is lakik........nagyon, várja már a picit és mind a ketten nagyon örülnek neki!
1000%, hogy ezt a babát nem vetetik el, hanem megtartják. Teltek a napok, időnként beszéltünk telefonon, meg e-mailt is küldtük egymásnak. Ő megírta, hogy mi volt az orvosnál, mit mondtak a piciről mekkora, hogy van, Én meg megírtam neki mi volt a vizsgálatokon, mekkora tüszőim vannak és hogy milyen kezelésünk lesz.
A barátnőm mindig írta, hogy jól van Ő is meg a pici is, de nagyon kell magára vigyáznia, mert orvosok azt mondták veszélyeztetett terhes. A kisbabája ugyanis nagyon picike, lassan növekszik és 1, 2 lelete se annyira jó.
Bíztattam, hogy nem lesz semmi baj, behozza majd a pici a lemaradást, csak tartsa be az orvosi utasításokat.
Teltek, a hetek és a hónapok, majd karácsony előtt véletlenszerűen összefutottunk a városban. Párpercig beszélgettünk, de már akkor feltűnt, hogy nem olyan nagy a hasa, de ezt betudtam a téli szerelésének, télen úgy is mindenki nagykabátot vesz fel, lehet, hogy a kabát állása miatt nem látszik olyan nagynak a pocakja.
Karácsonykor küldtünk egymásnak kellemes ünnepeket kívánok………. Sms-t, majd januárban nem, de februárban jelentkezett, hogy megvannak, jól vannak, de még mindig veszélyeztetett terhes és tisztára úgy néz ki, mint aki 4 hónapos terhes, közbe meg már 6 hónapos volt. Ekkor, vagyis amikor ezeket a sorokat olvastam, olyan rossz előérzetem lett, nem is írtam meg neki, csak azt, hogy vigyázzon magára és a picire.
Ezekután nem nagyon beszéltünk, mert neki is volt dolga, meg nekem is. Nálunk kezelés volt, Ő meg gondoltam el van, ha ír, majd írok vissza neki. Teltek a napok, a hetek, a hónapok, majd a szülésre kiírt napjához közelítve írtam neki egy e-mailt, hogy mi újság nálunk és érdeklődtem, hogy mi újság náluk, hogy vannak, hogy telnek a szülés előtti utolsó napok, milyen fantasztikus lesz, majd amikor megszületik majd a kisbabájuk stb.
Napok, hetek, hónapok helyett, pár órán belül az e-mailemre válasz érkezett. A barátnőm csak pársort írt. Örült, hogy jól haladunk a kezelésekkel, megvagyunk, jól vagyunk. Majd a vele, kapcsolatos babatémával kapcsolatban csak annyit írt, hogy nem akar erről most írni, mesélni majd inkább akkor, ha egyszer összefutunk személyesen vagy ha telefonon beszélünk majd.
Rendben van, visszaírtam neki, hogy délután ügyfelek vannak nálunk, de ha este jó, akkor felhívom otthon. Visszaírt, hogy este neki is jobb, akkor majd beszélünk.
Az utolsó ügyfél és munkaidő után felhívtam, de már a hangján hallottam, hogy valami nincs rendben, nem olyan a hangja, mint egy boldog Anyukáé. Hagytam had beszéljen előbb Ő, nem akartam lerohanni. Miután nagyon röviden elmondtam, hogy vagyunk, hogy haladunk a babyprojekttel rákérdeztem, hogy náluk mi újság van.
Elmesélte, hogy március elején, amikor vizsgálatokon voltak, kiderült, hogy a babája nem fejlődik jól, tehát nagyon le van maradva a fejlődésbe, ami annyira komoly, hogy az orvosok megmondták a barátnőmnek és a párjának is, hogyhogy ha a baba megszületik, akkor nem lesz egészséges, beteg gyerek lesz stb. Minden lehetséges vizsgálatot megcsináltattak náluk de 1% se szólt amellett, hogy a kisbabájuknak nem lesz semmi baja, nem lesz maradandó betegsége.
Minden amellett szólt, hogy ez a baba nem egészséges és nem is lesz az. A vizsgálatok után, mivel hirtelen érte őket a hír, azt mondták még várnak egy kicsit, az orvosok így hónap vége fele hívták vissza őket, hátha addig valami javulás várható. Sajnos azonban a pici mérete nem változott, a barátnőm leletei se javultak, sőt rosszak voltak, így akkor már nem engedték haza őket, bent tartották és 9 hónap helyett 7 hónapra meg kellett császárral szülnie a kisfiát, aki még 2 napot élt az inkubátorba majd meghalt.
A barátnőm és a barátja teljesen kikészültek, főleg a barátnőm, 1 hónapig csak feküdt otthon nem érdekelte semmi és senki.
Hát Lányok Én teljesen le voltam döbbenve a hallottaktól és igaz nem velem történt ez, de én mégis úgy megsirattam, annyira átjárt ez az egész tragédia, de még a páromat is. Nagyon sajnáltuk őket is és a picit is
És tudjátok mi volt az ami még számomra megdöbbentő volt?
Az, hogy a barátnőm ekkor a telefonbeszélgetéskor mondta el, hogy most döbbent rá, mit tett akkor gimis korában, magyarul, hogy egy életet vetetett el, dobott el magától, aki ráadásul egy a kezdetektől egészséges magzat volt! Míg a 2. babájával való terhessége a kezdetektől veszélytett volt a pici miatt. Kérdezte: "hogy tehettem ilyet, te akkor mit tettél volna a helyembe"?......stb.
Mondtam, hogy nem tudom.......
Mondjuk én és a családom mindig is a baba megtartás fele hajlottunk, nem az elvetetés fele. A férjemmel is megbeszéltük, hogy amikor még mielőtt élesbe próbálkoztunk volna és azelőtt sikerült volna váratlanul a baba, megtartottuk volna. Mi ilyenek vagyunk!
A barátnőm elmondta, hogy élete legnagyobb hibáját akkor követte el amikor az első kisbabáját elvetette és hogy Ő nem is tudja, hogy mi, hogy bírjuk ki baba nélkül, honnan van ekkora küzdés és elszántság benünk azért, hogy kisbabánk legyen. Őszintén tisztel, becsül és felnéz mindazokra az emberekre, akik ilyen nagy odaadással, várással, kitartással küzdenek a babájukért.