Sziasztok!
Most már nem érdekel, megmondtam neki hogy nekem kölcsön nem kell semmi, és majd összeírom a listát hogy miket kell venni és intézze el, vegye meg mit bánom én mennyiért. Én már nem töröm magam.
Anyukámnak is elpanaszoltam persze egyből lebeszélt hogy ilyen korán tényleg nem is kell semmit megvenni, hiába mondtam neki is hogy később majd vehetjük akkor többszörös áron. Azt mondta ne idegesítsem magam ilyen hülyeségen hisz tudom, hogy ő mindent megvesz majd Bogyó uncsikájának amire csak szüksége van, de ez nekem olyan ciki hogy mindig rá kell szorulnunk!
Küldött egy cikket is:
Lelki élet és párkapcsolat az első trimeszter alatt
Az édesanya már ebben az időszakban is sokat tehet azért, hogy kisbabájával egy intim, szeretetteljes kapcsolatot hozzon létre. A sok befelé figyelés, illetve a szervezet természetes jelzéseinek ösztönös követése segítenek abban, hogy már most elkezdjen kialakulni az a lelki köldökzsinór, ami a babát és a mamát egy életen keresztül össze fogja kötni.
Az első trimeszterben érdemes kihasználni minden olyan segítséget, amely teherteleníteni tudja az állapotos kismamát. Az édesapa sokat tehet párjáért, ha mellette áll minden élethelyzetben, elkíséri az orvosi vizitekre, a fizikai terhek (például a bevásárlás és a házimunka) egy részét átvállalja tőle, illetve ha lehetőséget teremt számára a pihenésre, töltődésre. Már egy finom vacsora, egy gyengéd masszázs, de akár csak egy megértő simogatás is őszinte hálát válthat ki az édesanyából. Fontos viszont, hogy mindig a kismama aktuális kedélyállapotához, kívánságaihoz igazodjon a segítség! A kölcsönös odafigyelés, a másik igényeinek elfogadása és tiszteletben tartása minden kapcsolatot előbbre visz, és jó alap egy új élet kialakításához.
Az új (esetleg váratlan) élethelyzet azonban az öröm csodás pillanatain kívül számos problémát is rejthet magában. Mivel a kismamának gyakorlatilag az egész szervezete teljesen felbolydul a várandósság miatt, sokszor nem ura a saját reakcióinak, hisz a hormonháztartás változása nagyban beleszól viselkedésébe, munkabírásába.
Az őszinteség és a türelem a legjobb megoldás
Ha nem úgy tekintünk az új problémákra, a megváltozott élethelyzetre és kapcsolatra, mint "direkt generált konfliktusokra“, hanem úgy, mint egy élettani helyzet természetes velejáróira, akkor máris könnyebb a mindennapok gondjainak kezelése. Az édesanya sokszor ténylegesen segítségre szorul, legyen az fizikai tehermentesítés vagy lelki támogatás, vigasztalás vagy megerősítés. Fontos, hogy társa tudja, érezze és átérezze, hogy a terhesség csak egy ideiglenes állapot, a vele járó gondok nem véglegesek, és ezek kezelése mindkét fél együttes feladata. Közhely, de a türelem és az őszinteség a legjobb megoldás minden problémára.
Végül érdemes megemlíteni a pár nemi életében bekövetkező változásokat is. Talán soha ilyen tudatosan nem volt még megtervezve egy páros nemi élete, mint a terhesség első (és majd az utolsó) trimeszterében. Fontos tudni, hogy egy normál lefolyású terhességnél a nemi élet semmilyen ártó hatással nincs a magzatra.
Sok kispapa és kismama fél attól, hogy a várandósság alatti nemi élettel valamiféle kárt tesznek leendő utódjukban, például megnövelik a vetélés és a különböző fertőzések kockázatát, ezek a félelmek azonban alaptalanok. Egyes kismamák a várandósság alatt kevesebb nemi vágyat éreznek partnerük iránt, mint korábban, viszont a párjuk esetleg ragaszkodik a korábban kialakított szokásokhoz. Ha bármilyen okból kifolyólag eltérő a két fél igénye ezen a területen, mindenképpen ajánlatos őszintén és nyíltan megbeszélni a problémát.
Általánosságban is elmondható, hogy a gondok, gondolatok, kételyek és érzések kölcsönös megosztása, megbeszélése már önmagában segít abban, hogy a leendő szülőpáros jobban megértse, megismerje és elfogadja egymást. Ebből a szempontból nagyon fontos ez az időszak, hisz egy új életszakasz kezdetét jelenti, mely gyökeresen különbözik a pár eddigi életétől, és ennek az új korszaknak az alapjait most kell lefektetni. Ha mindketten tudják, hogy számíthatnak egymásra, megoszthatják egymással nemcsak örömeiket és pozitív gondolataikat, hanem félelmeiket, aggodalmaikat és szorongásaikat is, akkor egy olyan közös úton indulnak el, mely egy stabil édesanya-édesapa páros kialakulásához vezet a későbbiekben. Egy olyan pároséhoz, melyre minden újszülött kisbabának szüksége van.
Páromnak majd odaadom olvasgasson csak, én meg tényleg belekakálok mindenbe majd lesz úgy ahogy lesz. Eddig is mindig volt valahogy. Nem fogom állandóan kitenni magamat az idegeskedésnek!
TWIST
Ne izgulj a holnapi nap miatt, mert pl. fájni egyáltalán nem fog, egy kicsit olyan mint az inszem. Beteszik a Bogyókat, és ők majd úszkálnak egy kicsit mire megtalálják a nekik legjobb helyet és nemsorára meg lesz szép csíkos teszted!
MONIC
Nővéremtől kapott ruhákkal nem leszek gondba, baleset lesz hát baleset lesz, nem fog érte pampogni. De másvalakiét én sem szívesen adnám rá, mert ha nem lehet kiszedni a foltot az tényleg nagyon ciki.
Hogy van Danika, remélem a pocakfájás már nem kínozza!