Új privát üzeneted érkezett!

Bridget: a héten leszek még szabin. Igen én ültettem. paradicsomot egy pár tővel. Meg petrezselymet és virágokat.
De ari vagy, hogy a lánykámra is gondoltál. Sajnos most a munak miatt elvagyok egy kicsit havazva. Majd ha gyesen leszek lesz időm sok:)
Meg neked is:)

Kép
csucsu05
 
 


Bridget,
nem tudtam, hogy Japánban ilyen gyorsan működik az inszem. Hát akkor hajrá :wink: Mondjuk apa óckodása már kicsit fura - nekem :roll: Ha egyszer nem védekeztek, akkor gondolom már akar babát. De akkor ebbe miért nem megy bele? A kellemetlenebb rész úgyis mindig a nőknek jut :?

Csucsu
grat a laptetőhöz!
Látom, te is kertészkedsz :wink:
Vendég
 


Bridget:Nekem most múlt el. Ma vagyok a 9. napon.

Kép
csucsu05
 
 

 
 

Bridget,
a románok nagy része ortodox,szóval ez vallásfüggő,hogy mikor támadt fel Jézus.Különben Szerbiában is most lesz Húsvét,amint itt olvastam egy csajnál.Meg pl a szomszédos Moldvában szilveszter is január valahányadikán van,nem dec 31-én van vége az évnek.Ahány ház,annyi szokás :lol:

A párodnak el kell döntenie,hogy mit vesz fel,a férjem viszont kivesz egy-egy pólót,és elfelejti,miután felvett egy másikat csodálkozik rá,hogy jééé,már előtte kivett egyet :roll: :lol:
Hát kutyuszőr nem kellemes,főleg,mikor nem tudtam 2 naponta porszívózni.3.nap már gáz volt. :? Azért általános esetben 2 naponta így is,úgy is porszívózok,de most nagyon örülök,hogy NINCS szőr :) Ezentúl mindig lenyíratjuk :twisted:

Na,jósoltál?

Kitty,
azta,de tudja ez a nőiportál kinek mit kell mondani :shock: :lol: Különben ezt a cigánykártyát most próbáltam én is előszőr,eddig csak a dominókkal,meg az ingával szórakoztam. :lol:

Csucsu,
ha a párod allergiás,akkor főleg megértem,de különben is jobb egy olyan kutya,amelyik nem hullatja a szőrét.Nem tudom elképzelni mi van olyankor,mikor a kisgyerek járni kezd :? Én a kutyustól sem bírnék megválni,nem is azért vettük,hogy ha baba lenne,ő megy...de még nem tudom mi (lesz majd)a köztes megoldás :?

Bridg,
ez még lemaradt.Bpest csak 6 órányira van kocsival,ez semmi Brüsszelhez képest,az 1900 km :lol: Arrafelé 1 óra 45p. az út repcsivel,hazafelé meg 24 óra.Attól függ mikor mennyit bírtam vezetni folyamatosan.(És Mo-ig folytonos autópálya,ahol azért lehet haladni :P )

[img:ed5097665c]http://alterna-tickers.com/tickers/generated_tickers/7/748876.png[/img:ed5097665c]
enis
 
 


Enis
Tegnap elfelejtettem neked meg irni nekem van skype es msn is :wink: yahoo az nincs senki nem hasznal es nem is szerettem :x :roll: Hat ramentem a joslos oldalra...ocseeeem :shock: Lesz itt mit nezelodnom :lol:

Elso kartyam:
Gyermek :shock: :oops: :oops:
Elsősorban gyermekáldást jelöl, de jelent pletykát, illetve hírt is. Egy biztos, hogy a Bosszúság lap mellett ez a lap pletykát jelent, tehát valaki rossz hírünket kelti.

Ház
A Ház lap azt a családot jelöli, amelybe beleszülettünk. Konkrét kérdésnél - pl. ingatlannal, üzleti élettel kapcsolatban - is ezt a lapot használjuk. Az Utazás lap mellett jelenthet költözést is.

Váratlan öröm
Váratlan, pozitív fordulatot vesz az életünk. Sok esetben nyereményt jelent. Személyjelölő lap mellett szexuális együttlétre utal.

Aztaaa nem semmi :shock: :o

Milyen kis csini a vonalzid 8) :lol: Mi egyidon vgyunk :?: :? bar nem tom mert a tegnapi csak ilyen barnas volt az meg a ferti nem mondja ki menzinek :twisted: Ez az unnepes dolog erdekes :shock: akkor ti is igy unneplitek a nyuszit :roll:

Csucsu
Nan,hogy gondoltam ra de mint irtam otthon van megvar :wink: Pont amikor hazamentem akkor kezdtel el melozni hetvegen meg nem akartam zavarni na meg en is mindig uton voltam akkor rokonlatogatas cimen 8) :lol: Na meg ezt a hetet elvezd ki 8) Na tuttam en,hogy ultettel valamit 8) Viragaid vannak?Novogetnek mar? :) Hat egyenlore nem ugy nez ki,hogy en kismami leszek de nekem igy is van idom :wink: szal majd behozlak 8) 9cn fuuuu akkor nem sokara akciodus napok varnak ratok es tudod csak pozitivan :wink:

Kitty
Mivel mar minden vizsgalatom megvolt ezert vegulis ram varnak :roll: a diagnozim megvan lombikra kuldtek sot ezt a fagyasztast mar 1eve beszeltem a dokival :roll: es hala az egnek itt nincs idopontkeres minden nap reggel 8-9tol vannak es 3/4 12ig lehet menni van 4doki asszem...es amikor epp radkerul a sor...persze utana adnak datumot mint idopont de nem irnak idot :roll: 1orat szoktam kb varni na meg a vervetel eredmenyekre kell 1oran belul vannak meg 8) szal itt eleg jol mennek a dolgok ezugyben...na meg fizetunk is erte nem keveset :? az o ockodasa annyi,hogy nem akar meg konkretan gyereket :roll:

Pendi
Tegnap elfelejtettem irni,hogy fejfajas mondjon le :twisted: mitol fajdult meg a vv-teltol :shock: na meg a vervetellel kapcsiban mi is volt ez milyen vv-tel volt :?: :roll: tudod mit neztek :roll:

Jelentes
Haaaat mikor agyba kerultunk elohuztam a temat megint mert nem hagyott nyugodni,hogy nem szol rola egy arva szot sem :roll: ebbol az lett,hogy megint kifakadt :oops: es aszonta o meg 3evig nem akar gyereket :( aztan ra fel orara mar 2evnel tartottunk :lol: :roll: de a lenyeg,hogy mondtam neki es beszelgetni szeretnek rola meg nem akarom mindig felhozni a temat de hogy en minden 2.honapban felhozom es igy igen is eroszakosnak tunok :twisted: es megint jott a szoveg,hogy tul sokat bnet-ezek :oops: meg igy meg ugy :roll: :( Persze a fagyasztasban benne van neki mind1 itt vagy ott ezt nekem kell eldonteni de mondom en nem tom egyaltalan az usa-ban csinaltathatok e ilyet a turista vizumommal meg amugy is...se a torvenyeket semmit nem tok :roll: aszongya miert nem jarok utana van idom egesz nap....mondom azert mert amikor az usa-ban reggel van akkor itt este van szal ne mondja nekem hogy van idom egesz nap mert nappal ott ejszaka van :twisted: ez nem az en lustasagomon mulik :evil: ugyhogy a beszelgetesbol nem igazan beszelgetes lett :? hanem megint ez a rosszizu nem is tudom en mi :roll: Aszonta kicsit kikene kapcsolni az agyam...meg hogy en csak erre tudok gongolni :oops: :roll: ugyhogy fasza ejszakam volt :? Hat nem tom mit kene csinalnom lehet igaza van es lazitanom kene :roll: de hogy lazitsak :? belegondoltam meg 2ev :?: :shock: :o :( naon hosszu ido...az oke hogy esetleg varok de hogy egy lelki roncs leszek mire o gyereket akar az tuti :? :roll: Na elhuztam tevet nezni :roll:

KépKép
bridget0801
Kulfold
 
 


Huztam egy tarot kartyat is :oops: :lol:

A szivecsket huztam a 6-os szamu kartyat :shock:

Szeretők

Ez a kártya általában kibontakozó szerelem, vagy új kapcsolat lehetőségét jelenti. Szerelmeinkben égi erő vezérel bennünket, hogy kapcsolatainkban a magasabb eszmeiség keresésének vágyával töltekezzünk. A 6. számú Tarot-kártya az első személyes döntés állomása. Két lehetőség közül kell választanod. Válassz egyet, de azt véglegesen. A másikról pedig mond le.

A kártya üzenete
Azonnali vonzalom alakulhat egy véletlen találkozás során született intim kapcsolatban. Végre kiteljesedhet számodra a boldogság. Új szerelem, vagy házasság van kilátásban.

KépKép
bridget0801
Kulfold
 
 


Bridget: Igaz amit írsz ha még két évet vártok te beleörülsz. A pasik néha olyan furák. Nem értem mi változik 2év múlva??
Nem kérdeztél rá, hogy két év után mit fog mondani?? Mert ha azt mondja oké két év és baba lesz azt azért ki tudod bírni de ha utána is jönnek a kifogások akkor valamit lépned kell.
Nem akarlak rossz írányba terelni hidd el. Szereted őt és gondolom ő is szeret. Ezt a gyerek témát nem értem nála.Mert valóban van olyan pasi akinél lassan esik le, hogy legyen baba. Csak én úgy jártam az első férjemmel, hogy 9,5évig voltunk együtt. Az első évben jött szóba én szeretnék fiatalon Anyuka lenni. Ő még várni akart pedig 5évvel volt idősebb. Tehát neki időben lett volna. aztán évente feljött a téma majd havonta végül hetente , naponta stb.. Végül a 8,5év után kitalálta ő nem akar sosoem. akkro adtuk be a válópert ő azt mondta nem lenne fer ha tovább hitegetne. 9,5év után elváltunk. Fájt és azon voltam lehet nekem gyerek sem kell csak vele legyek.
Majd megismertem a mostani férjemet. És milyen jó:)
Ő a 3hónap után már babát akart. Én úgy voltam vele még friss a kapcsolat egy évet várjunk aztán megkérdezem szeretne e ő is. De a 3hónapban már ő mondta szeretne babát.
Egy év után miután megvettük a közös házat már babásan költöztünk be.
A volt férjemnek azóta sincs gyereke pedig 40éves. És bavallotta mikor megszültem a lányomat , hogy ő sosem akar gyereket. Pedig nagyon szeretett. Neki már nem si lesz. Megnézte a lányomat és mondta jó döntés volt az elválás mert igy megtaláltam az igazi családot, boldogságot.
Na csak nem azért írom mert kész tények elé kellene állítanod a párod. Csak mindig van kifogás a pasiknál.
Az exem is 8,5évig mindig mást mondott. Most suliba jár, most új munkahelye van, most költüzünk, most gyűjtsünk, most karrier. És a végén megmondta ő nem akar soha gyereket.
És amit nem értek miért húzza fel magát ha a baba a téma?? Hisz együtt éltek , együtt költöztök új helyre, szeretitek egymást, éltek szexuális életet akkor tudni kell be is csúszhat a gyerek.
vagy az más?
Mert még mindig nem védekeztek úgye?

Na jó hosszú lettem bocsi csak annyi kérdésem van.


Enis: Szerintem annyi gyerek mellet nő fel kutya, hogy nem lehet ebből baj. A kutya jobban vigyázna a babára mint gondolnád.
Pl: Volt egy magyar vizslánk sajnos megmérgezték most kb 1,5hónapja.
Szóval mikor a lányom elindult járni a vizsla megfogta a kezét óvatósan pedig át is haraphatta volna. De ő ovatósan megfogta a kezét és mint a pingvin vitte , hogy ne essen el.
Szóval ezek a helyzetek maguktól megoldódnak.
Ti most babára gyúrtok ezek szerint?, Mióta próbálkoztok?

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!

Egy óra múlva indul a buszom, ami repít Pendihez :D

Bridget,
én sem értem, mi lesz két év múlva más, mint most. Mert ti azért már 30on felüliek vagytok, tehát nem olyan fiatalok, hogy tényleg változna is vmi komolyan addig :roll:
Az én párom tavaly még azt mondta, hogy hát majd kell addig nagyobb ház, újabb kocsi, ez meg az, és majd öt év múlva lehet gyerek :roll: Aztán megszületett a barinőmék picije, utána meg mondta, hogy akkor jövőre elkezdjük a projektet, aztán jön amikor jönni akar :P Meg azért belátta, hogy idén mi már 6 éve leszünk együtt, most a legjobb, legszebb a kapcsolatunk, és mondjuk öt év múlva, ha nem történik változás, akkor lehet, már együtt se lennénk :roll: Nem azért mintha nem szeretnénk egymást, csak egy kapcsolatban kellenek a változások, megújulások, és ha ez nincs, akkor kezdődnek sztem a problémák :roll:
Na bocsi, lelkisegély szolgálat beszüntetve :lol: :wink:

Csucsu
megható a történeted, de a 9,5 év azért nem semmi :shock: De cserébe itt van Szabina :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

Szép napot mindenkinek!!!

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Pendi!
Hááááát.... Marci nézi-nézi a kistesóját, de nem akar róla tudomást venni még:-)
Nagyon édes a kis jövevény:-) Tegnap már a karomban tartottam:-)))) Hatalmas élmény volt:-)))

Bridg!
Igen.... telszívó=tejszívó:-))))
Mi már az elején elmondtuk mindenkinek, hogy babát várunk:-))
A keresztfiamék nem velünk laknak egy házban.... de közel hozzánk.

Hát meg tudom érteni, hogy már szeretnéd tudni, mire számíthatsz a párodtól.... remélem, nem sokáig fog filózni a dolgokon!!!!!
A szobatársék meg nem semmik!!!!!!
Jók a vonalzóid!!!!

Enis!
Piros lámpánál???? Hát gondolom akkor nem volt ilyen vicces, mint most vissza gondolni rá:-)
Nagggyon csini ez a nyári csizma!!!!!!!
Tündéri a kutyid!!!!!!

Nócika!
Hát te sem unatkozol, látom..... jó kis programok, nem mondom!!!!!
Azért ezt a pipilős dolgot kérdezd meg a nődokidtól, hogy mit lehet vele tenni????
És csak óvatosan a rohangálással!!!!! Nehogy túlhajszold magadat!!!!

Kitty!
Milyen volt Pendivel a délutánotok????

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Alig engedett belépni...

Bridget,
így voltam én a skypeal,mint te a yahoo-val,nem szerettem,azért is nincs most.Annyi az egész,hogy én nem tudok itt ülni a gép előtt pl félórát,mindig van valami dolgom,vagy jön valaki,5 percenként meg rohangáljak el a gép mellől,az hogy néz ki?
Kártyáid :shock: igen,a gyermekre pletykát írt az álmoskönyv is,mikor megnéztem nemrég.
Neem,nekünk volt már Húsvét,és a katolikus vallású románoknak is :D
De most van húsvéti vásár,a férjem nemrég jött haza egy zacskó édességgel,én is kaptam nyalókát :lol: ,pedig soha nem szoktam venni,nem szeretem az édességet.Azt mondta csakis azért vette,mert szív alakú :lol:

Párod :roll: ,akkor mégsem a nyomás kell neki.Én ezzel kapcsolatban semmi okosat nem tudok mondani,ugye nem is ismerem őt,lehet,ha párszor még nyaggatod őt,belemegy végül a beültibe,de az is lehet,hogy még azért sem.

Igen,nagyjából egyidőben vagyunk mi ketten,naa,csak barna volt? :shock: Az még nem is menzi.

Csucsu,
neked később írok privit,a lányoknak már leírtam,nem akarom őket megint ezzel terhelni.
Kutyátok
:shock:

Kitty,
jó talizást :) Már ott vagy...

Érdekes azért ez,tudjátok,az én párom,mint írtam,már házasság előtt akart babát,talán 5 hónap ismerettség után.Aztán jött a 2 vetélés,utána meg annyira jó volt,hogy végre nagyobb volt a lányunk,mehettünk bármikor bárhova,vele vagy nélküle,hogy lehet ezért nem akart még egyet akkoriban.És én is sokat nyaggattam őt egy időben,és mindig veszekedésbe fajult a dolog...mire meg tavaly beletörödtem,hogy ez van,most már elég volt,élem az életemet,ami így is szép,ő állt elő azzal,hogy most már szeretne. :shock:
De alapjában semmi nem változott pár évvel ezelőttről, az utolsó 6 évünk még anyagilag is ugyanolyan,nem lett volna arról szó,hogy lakást kell venni,vagy talán éhen halunk a kisgyerekkel...
Néha nincs magyarázat a férfiak viselkedésére :lol: :lol: (És azt mondják nem értjük meg őket.Nincs igazunk,nem is lehet :lol: )

[img:ed5097665c]http://alterna-tickers.com/tickers/generated_tickers/7/748876.png[/img:ed5097665c]
enis
 
 


Szaisztok!
Na tegnap apa itthon volt! Ugy volt ugye, hogy reggel nődoki csak az egyik kollégája lerohadt reggel elment, hogy haza vontassa majd vissza a meloba vitte,hiába ért korán haza, hogy menjünk én vissza aludtam! nem sokszor fordul elő, de most megtörtént! Így nem mentünk! Nos kimentünk a piacra vettem 10 tő paprika és 10 tő paripalántát! Vattünk a gazdaboltban foliasátornak valót ugyhogy mig apa épitett addig én föztem frankó kis kelkápi fözikét! Aztán csesztem elmosogatni hanem helyette tűztem kifelé ültetni! Jó volt! Tetszik a dolog! na majd, ha totálisan kész akkor igérem erről is lesz foto! Csak mostmár gyözzem a dolgokat!!!!
Ma elmosogattam már, de még fel kéne mosni a konyhát!!! Ja meg mosni is szeretnék, de kedvem az nem sok hozzá!!!!

Hát a pipről annyit, hogy elég kellemtlen, de már csak 18 hét!!! Azt meg nevetve kibirom!!!!

KItty! Látom randizol Pendivel! Gyere és mesélj majd!!!!
És merre néztek wellnes hétvégét?? Merre mentek?? Merre vágytok??? Balaton?? Vagy valami más az elképzelés????

Brid! Hát drágám! Ezek a szobatársék nem semmik az tuti! Én tuti kiakadtam volna a helyedben és örülök, hogy te ezt ilyen diszkréten tudtad nekik tálalni! Nekem nem ment volna!
Pirit viszont sajnálom! Tudom milyen érzés! Hisz emlékszel nem is olyan rég még én is a Ti táborotok tagja voltam! Bár most is csak én most másért zizgulok!!!!
Jujj! Én is ugy innék olyan frissen facsart narilevet!!!!!

Zsuzsum! DE jó neked te már babozol! Én is akarok! És ha van képed tedd fel a kis pinduriról! Kivi vagyok ám rá!!!! Tegnap gondoltam ám rátok azaz a Zolira, mert kelkáposzta fözit csináltam és mondta, hogy legközelebb azt!!!! nos ha akarod akkor jövöhéten talizhatunk! Persze ha ráérsz és van kedved!!!!!!!

Enis! Tündéri ez a tyutyó!!!!! Nagyon fain!!!!!

Pendi! Nem haszolmk túl magam arra vigyázok! Meg apa is sokszor rámparancsol, hogy na most már ülj le! Szal vigyázva van rám! Pedig én érzem mikor van elég! Remélem, hogy a szülésnél ez mind meghálálja majd, mert sokat mozgok, mert aszongyák,hogy ugy könnyebb lesz majd a szülés!!!!
Amugy milyen vérvételen voltál??? Nem láttam, csak azt, hogy 1 hét mire eredmény van!!! :oops: :oops: :oops: :oops: Ne harizz, de most vagy figyelmetlen voltam vagy nem tom! De nem láttam, hogy mikor írtál róla!!!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Sziasztok Csajok!

Üdv innen a távolból! :)

Itt ülünk Kittyvel a nappaliban, csináltunk pár képet, ezt szeretnénk veletek megosztani! :)

Kép

Kép

És a csokilikőr, amit kaptam Kittytől! :) Hmmmm:) :)
Kép

Majd még jövünk!
Puszi!
Vendég
 


Sziasztok! Onnan a távolból!
Irigykedem! De majd én is meglátogatlak! Milyen jó lenne, ha Zsuzsu is meg Kitty is pont akkor ráérne és csapnánk egy nagy talit!!!!!! Csokilikör??? Nyami! Egy kortyit én is iszom minjá! Nekem is van ám 2 üveggel itthon! Karira vettem, de még felbontásra sem került! DE most ugy megkivántam töletek!
Puszi nektek és további jó traccsolást!!!!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


De jók a képek,mintha élő adásban lennétek :D

Kitty,
te most teljesen más vagy,mint az iwiw-en :shock: Értem én,sutyiban fiatalodsz :lol:

Pendi,
jobban lettél végül a tegnap?Fejed?

Bridget,
nem szomorkodsz,igaz?Merre vagy? :(
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára enis 2009.04.16 21:11-kor.

[img:ed5097665c]http://alterna-tickers.com/tickers/generated_tickers/7/748876.png[/img:ed5097665c]
enis
 
 


Most csak az jutott eszembe,hogy igy erzem magam csajok ahogy olvastam a soraitokat:

Kép

Nagyon szepen koszonom a tartalmas velemenyeket most nem tudok irni mert mar minnya 9ora apa minnya itthon en meg nem akarok bneten ulni mikor hazajon :oops: na meg tekit is megkell etetnem :roll: Holnap reggel jovok addig is szelloztetem a fejem 8)

Sok puszi mindenkit ngyon szeretek :mrgreen:

Kép

KépKép
bridget0801
Kulfold
 
 


Megjöttem 8)

Mini tali csúcs szuper volt, köszi Pendi még egyszer a vendéglátást, kaját, piát :wink:
Beszélgettünk egy jót, otthon volt Pendi férje is, ettünk-ittunk, mulattunk :lol:

Nócika
beszéltük is Pendivel, hogyha akkor jönnétek, mikor itthon van a kocsink, akkor szívesen elétek megyek az állomásra :wink:
Végül ittál likőrt?
Balatonra szeretne menni a párom, én az északi partra, meg kastélyba. Néztünk is már egyet, bár ez nem wellness, de 200 m-re van a Balcsi, van saját medence, napozó rész, szóval eddig ez a befutó :wink:
neked meg ismételten az tudom mondani, hogy pihenjél már, wazze! :twisted: Nem fog elszaladni a mosogatnivaló :lol: Nyugi, pihi, mély lélegzet :wink:

Bridget,
ez az uccsó hsz-ed tök megható. :oops: És mi is szeretünk :wink:

Enis,
tényleg érdekes volt a férjed hozzáállása a kistesó témához, de szerencsére már megjavult :lol:
Nem is fiatalodom :oops: , de azért köszi :wink:

Én meg várom a párom, előbb hívott, kb egy óra múlva itthon lesz. Elmentek legénybúcsúra ajándékot venni. Vettek egy kötényt- amin egy kövér férfitest van pici szerszámmal :lol: , meg egy felfújható birkát, ami béget, ha megb*sszák :oops: :lol:
Vendég
 


Kitty! Na pihenek wazze!!! Mióta megírtam a hsz-emet! Azóta csak 2x álltam fel pipilni!! :lol: :lol: :lol: :lol: Szal pihiztem!
Tyüha! Kastély! Azzannya! Hát remélem ugy lesz! És mentek! 200m az nem is sok! Meg annyi különben is kell! Pláne mikor majd lementek este a partra egy romantikus naplementére az pont jó is lesz! Szal ha lehete szavazni én is e mellé állok!!!!!!!!!!!!!
És akkor majd tényleg lebeszélem a Zsuval, hogy van e kedve jönni! Én szeretnék, de szerintem Ő is benne van egy ilyen kiruccba!!!! De jó lenne!!!!!! Én már most várom!

Pendikém! Te most meddig vagy is itthon????

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Na, így már jó, tessék csak pihenni! Pipilni kimehetsz :lol:
Köszi a szavazatot :wink: Valszeg ez lesz, páromnak is tetszik :wink:

Pendi azt mondta, hogy 29ig lesz szabin - ha jól emlékszem :oops:

Jó lenne, ha jönnétek, lenne egy négyes csajos buli :lol:
Vendég
 


sziasztok!

Bocsi, nem tudtam eddig jönni, mert voltunk látogatóban a kórházban.

Kitty
Annyira örülök, hogy itt voltál! :) Remélem jól érezted magad! Nagyon aranyos lány vagy! Ilyennek is gondoltalak. :) Egy aranyos, kedves lánynak. És tényleg milyen kicsi a világ, hogy kiderült, hogy Tisi az osztálytársad volt. :)
Milyen jót jósoltál magadnak! :)

Enis
Jajj de édes az új vonalzód!
Jövő héten kedden kell a dokit hívni. :)
Én azt a yahoo-t nem ismerem, de nekem csak skyp-om van. Kár, hogy nem telepítetted újra. :(
Jaaaa, a gyrost azt nagyon szertem! :)
tényleg fura a párod gyerekhez állása. Azért mégiscsak akar gyereket, csak később jött rá. A pasik tényleg furák néha. És még azt mondják, hogy mi vagyunk érthetetlenek.
A fejfájásomat valószínüleg kialudtam szerencsére. De a családom több tagja is panaszkodott fejfájásra, és arra jutottunk, hogy front.

Csucsu
na igen, ismerős ez a szabadság alatti "pihenés". Nem hiába mondják, hogy a szabadságon lévő ember soha nem tudja magát kipihenni. De azért pihenj is egy kicsit.
A volt párod nem semmi. Nekem fura, hogy téged szeretett, és nem akart közös gyereket. na de azért rendes volt, hogy gratulált, a lányodhoz. Majd akkor jön rá, hogy rosszul döntött, amikor egyedül marad öregségére. de akkor már késő lesz.

Bridget
Nem értem a párodat. De gondolom, te sem.Még 2 év??? Hát edddig nem volt idő meghatározva!
A babanet miért baj???? Nem tudom miért baj. Azért, mert akkor még jobban akarod?
Azért próbálj emg még beszélni vele, mert ezek elég kemény kijelentések. Nem arról van szó, hogy milyenk kenyeret vegyetek.
Na ez a tarott igencsak érdeked! ebből még mi lesz???
nem felszívódó varratrom van. Néha eléggé húz, de amúgy nincs vele gond.
100ezer egy zárcsere???? Te jó ég??? Miből van az?? aranyból????? Hát ez durva.
ez a "szuuu-szaaa" csaj nagyon jó!
Húúú miket jósóltál???? Nem semmi. ezek tök jók! :)
Én most nem tudom mikor fogok mensizni. A gyógyszer miatt. De várom már a napokban.
a vv-telnél nem is tudom mit néztek. Volt ott sok minden írva. Volt T3, T4, FSH, ösztrogén, LH, tesztoszteron, meg mit tudom én. Pajzsmirigy, meg női hormonokat.

Zsu
Marci baba majd megszokja a kistestvért. :) Most még ő is kicsi, nem érti, hogy becsöppent egy másik baba is. :) De biztosan nagyon jó testvér lesz.
Kittiyvel nagoyn jól elvoltunk. Én örültem neki nagyon.:)

Nócika
Na elég sűrű napotok volt. :) Imádom a kelkáposzta főzeléket. :)
Na már nagoyn sok fotóval jössz!!!! :) :)
Apa nagyon ügyes, és aranyos, hogy így szem előtt tart! Helyes! És én is hallottam, hogy az aktív kismamák könnyebben szülnek.
Bridgetnek leírtam, hogy milyen vérvételen voltam. :) azon a kb 23. napi-n
Tényleg jó lenne, ha tartanánk egy nagyobb topik talit. De Zsunak még korai.
Bolodg 22. hetet! :)
Ja, én 29-én dolgozom először. Kitty jól emlékszik. :)


na én is jósoltam magamnak! : :)

Nagypénz
Hirtelen jött, nem várt nagy összeget, üzleti életben sikereket jelöl ez a lap. Párkapcsolati kérdésekben - ha megjelenik ez a lap - nagy boldogságot jelent.
Kispénz
A Kispénz jelenti azt, hogy hirtelen nem várt kisebb pénzösszeget kapunk. Betegség lap mellett azonban lelkiválsátot, esetleg depressziót jelent. Anyagi kérdésekben szegénységre utal ez a lap.
Vidámság
Eljegyzést, esküvőt, gyermekáldást jelent ez a lap. Arra utal, hogy álmaink, vágyaink megvalósulnak, és révbe értünk.
Vendég
 


Pendi: Kitty: De jó topictalit tartottatok:)
Irigyeltelek titeket:)
Na de mindennek eljön a maga ideje igaz??

Bridget: mi is szeretünk Téged:)

Enis: De ari a férjed, hogy sziv alakú édességet vásárolt. :)

Kép
csucsu05
 
 


Kitty,
béget??? :lol: Hát ilyet még nem is hallottam,de jóóóóó :lol: Azért gondolom aki meg....ssza is röhög majd :lol: Vagy már előtte annyira,hogy meg sem bírja.... :lol:

Pendi,
ez a kisfiú a vonalzomón....szóval feltettem a múltkor egy linket,fel kell tölteni a "szülők" fotóját és mixel neked egy gyereket a program :lol: Kérésre fiút vagy lányt.De elég "egyen" kölkök,valaki még tett fel az enyémhez hasonlót.Lehet ő is az én férjem képét töltötte fel,hogy annyira hasonlítanak.Annyit röhögtünk a párommal,tök béna gyerekek lettek,mondtam is,így inkább nem kell kisfiú.Ez a szebbik közülük :lol:
A férjem gondolom úgy volt a gyerekkel,hogy mivel még fiatal volt,mikor a lányunk született,szüksége volt egy kis "szabadságra".A lényeg,hogy most akar.
Tudod,néha mikor láttam mennyire tiltakozik,az is eszembe jutott,hogy már nem szeret,de megszokásból még velem van.Noha soha nem mutatta ennek jelét.Csak azt nem értettem,hogy hogy lehet,hogy valakit szeretsz,de nem akarsz tőle gyereket(mondjuk így most hülyeség,mivel már van 1 gyerekünk).
Valszeg most "érett" meg rá
:roll: :lol:

Csucsu,
ari,igen,az előbb megkóstoltam,hát ehetetlen.Annyira édes,hogy már utálatos :lol:

Zsuzska,
na,mi volt ma?

Nócika
neked nem is mondtam,hogy ne haragudj,de én olyan jól szórakoztam a múltkori írásodon,hogy írtad ,van egy kis bibi veled.Sokat jársz pipilni.
Azt nem tudom,hogy Zsuzska is így van-e,de mikor írta ,hogy bementetek a könyvtárba,már akkor is elképzeltem,ahogyan 2 pocakos nőcike minden órában pipilnek valahol
:lol: :lol:

Jó éjt, gondolom mindenki ágyban van már.

És Bridget,
mivel te jössz elsőként reggel.Hogy aludtál,remélem nem agyaltál egyfolytában az éjjel is.Párod nem hozta fel a témát többet?

[img:ed5097665c]http://alterna-tickers.com/tickers/generated_tickers/7/748876.png[/img:ed5097665c]
enis
 
 


Érdekes,megvastagította a betűket,de pirossal nem akart írni :evil: :lol:

[img:ed5097665c]http://alterna-tickers.com/tickers/generated_tickers/7/748876.png[/img:ed5097665c]
enis
 
 


Jó reggelt!

Azt hiszem megelőztem Bridgetet. :)
Sajna. pedig jó lett volna még aludni.

Csucsu
Hát az biztos, hogy eljön mindennek a maga ideje. :)
Majd egyszer összehozzuk ám azt a nagyobb topiktalit is. :) Csak legyen mindenki elérhető. :)

Enis
Tényleg??? a vonalzókép a leendő fiad képét mutatja? Nem is tudtam, hogy van ilyen program. :) De ez tök jó. Majd én is kipróbálom, csak az a baj, hogy én soha nem tanultam angolul, ezek a programok ált. angol nyelvűek.
a párod valószínűleg tényleg most érett meg a gyerekvállalásra? azzal biztosan nem lehet gond, hogy szeret-e, vagy nem.
Az már látszott volna, és nem a babavállalás témában. Ilyenről meg szó sincs. Na meg hogyan is nem tudna egy ilyen csinos csajszit szeretni????
Vendég
 


Enis: Igazad van abban, hogy egy pasinak meg kell érnie a babára.
ők nem úgy élik meg a gyereket mint mi nők.


Pendi: ilyen korán keltél? Kidobott az ágy?

Később még jövök csak elviszem a lányom oviba. pusz.

Kép
csucsu05
 
 


Na itt lennek 8)

Csucsu
Emlexem a sztoridra nem semmi :roll: Persze,hogy nem vedekezunk azota sem...most mar januarban volt egy eve :roll: szal nana,hogy barmikor becsuszhat es be is fog :wink:

Kitty
En paromnal egyszeru a dolog egyszeruen meg nem akar gyereket meg nem akar olyasfajta dolgokkal foglalkozni,hogy babapelenka vgy talan ideje sem engedi meg hisz ram sincs ideje :roll: :? O meg utazgatni akar es talan kettesben velem golfozni a baratokkal :roll: Lehet azt hiszi ha jon a gyerek akkor minden jorol lekell mondjon...nem tudom :roll:
A balcsit en is szeretem 8) muti mar a honlapjat a kastelynak 8) en is megneznem szivesen :roll: Mikor akartok menni?
Azta mien ajandekok a legenybucsura :oops: mikor lesz?

Zsu
Jah akkor jo :D gondolom mindenki meglepodott 8) vgy tudtak mar az inszemrol is :roll: Koszi a vonalzi dicseretet bar lehet lekene szednem :roll:

Enis
Na mostmar mindent tudok a romaniai husveti szokasokrol :lol:
Paromnak meg nem tom mi kell sok a megvalaszolatlan kerdes amit mar nem is akarok feltenni mert meg tolakodasnak veszi :roll:
Igen csak barna volt tegnap meg semmi igy ma megjott :twisted: szal ma vgyok 1cn :?
Draga vgy de laton enm en jottem eloszor ugyanis delutan 1kor keltem :oops: anyuval csocsogtam aztan pendivel es most irom a mondokam de koszonom szepen ma ngyon jol aludtam :) szerintem olyan hajnal fel 2kor mentunk agyba es delutan 1ig aludtam...bar fejfajasra keltem es mintha meleg lenne a fejem is lehet beteg leszek :roll: :? Nem agyanlok a dolgon hagyon mert ugysem tehetek semmit :roll: Most olvasom milyen kepet szerkesztettel :shock: honnan vaaaan :?: en is-en is :)

Noci
Hat annyira nem vgyok ki pirire most :roll: lesz ami lesz en tudom,hogy egyszer ugyis anya leszek 8)

Pendi
Jo volt egyet dumcsizni 8) Majd rakjal fotot a pogirol 8)
A mini topiktali miatt meg irigy-irigy :twisted: :lol:
Meg 2ev...ido eddig sem volt meghatarozva de mar regebben is beszelt 5evrol persze az ember azt hiszi ez majd valtozik :roll: azert haladunk mert most mar csak 2evet mond :roll:
bnet azert baj neki mert szerinte tul sokat foglalkozom a temaval es a bneten mindenki babat akar dolgok vannak es ez nem hagyja pihenni az agyam...szerinte masra kene koncentralnom :roll: hiaba mondtam neki,hogy mi nem a babarol beszleunk :roll: o ezt nem erti na ahogy sok mas ferfi sem :?
azert 100ezer a zarcsere mert csak kulon x kulcs van hozza azaz marha biztonsagos...utana nem lehet masoltatni azaz minden egyes zarcsere kurv@ draga :? egyedi zarok vgy nem tom hogy nevezzem :) verveteles dolgokat meg kocce :wink:
Joslasokbol meg annyit csinaltam egy kvizt egy masik oldalon ahol arrol volt szo mikor megyek ferjhez es mi jot ki 45evesen :shock: :shock: :shock: :o :twisted: :twisted: :twisted: :evil:
A te joslasod se semmi :shock: 8) :lol:

KépKép
bridget0801
Kulfold
 
 


Sziasztok!

Pendi
én is örülök, hogy végre összejött a tali :wink: Ti is nagyon kedvesek, aranyosak vagytok a férjeddel! Pisti meg igazi pasi a beszólásaival :lol:
A te jóslásaid is elég jók, majd jól meggazdagodsz :wink:
Sajnálom, hogy nem bírtál aludni, én bírtam, alig tudtam kikászálódni az ágyból :oops:

Enis,
hát szerintem is a röhögéstől majd nem megy a dolog :lol: De azért jópofa lehet :lol:
Ilyen gyereket én is gyártanék, csak nem sokat értek az ilyesmihez :oops:

Csucsu
össze fog jönni majd egyszer a nagy topiktali is :wink: Minden lehetséges, csak akarni kell :wink:

Bridget
hát ebben már megint nem értek egyet a pároddal, attól hogy jön a baba, nem kell lemondani semmiről, csak lehet, hogy kicsit ritkábban jut rá idő. Az sem jó, ha teljesen a baba körül forog a világ, mert később abból elég sok probléma szokott lenni. A szülőknek is kell a kikapcsolódás.
Mi mindig augusztusban szoktunk nyaralni menni, most is így lesz, kb aug. közepén. A déli részen már voltunk, ezért szeretnénk most az északira menni.
Itt a honlap: http://www.sirdavidcastle.com/hu/hu_01.htm
Legénybúcsú most szombaton lesz, ezen is vitázunk már egy hete, mert kicsit zűrös a dolog.

Szóval:
Párom haverjáéknak lesz május elején az esküvőjük. És most tartják a legénybúcsút, leánybúcsút. Páromat fel is hívta a srác, meghívta, minden ahogy kell. De rólam csak annyit mondott, hogy én hova vigyem a páromat, aztán meg menjek hozzájuk, mert ott lesz a lánybúcsú. Ennyit tudok az egészről, mert a csaj nem szólt semmit, nem is írt, semmi! De egy másik csajnak sem, akinek a párja szintén jó barátja a vőlegénynek. De ő mondjuk dolgozik, így ki tudja vágni magát...
Engem meg nyúz a párom, hogy de menjek. Nekem meg amúgy se lenne kedvem, ha rendesen meghívott volna, de akkor illendőségből elmennék, de így hogy állítsak oda??? Nem tudunk szinte semmiről beszélni, ha elmegyünk is, én a másik csajjal szoktam dumálni, iszogatni, aki meg ugye nem jön (meg neki sincs kedve). én meg tavaly is, mikor voltunk egy másik leánybúcsún, akkor is halálra untam maga (mert ott is a csajjal kb ilyen szinten vagyunk, meg akkor nem is szólt hozzám kettőt sem).
Ti mit csinálnátok?
Vendég
 


Hát jó reggelt mindenkinek, vagy legalábbis jobbat, mint az enyém!!!!

Mi tegnap este fél 9 után értünk haza, aztán még összefutottunk a szomszéddal és velük dumcsiztunk még vagy egy órát. Szóval marha későn kerültem ágyba. De szinte rögtön elaludtam. És most meg fél órája vagyok fent. De olyan fejfájással keltem, hogy a szemem alig bírom nyitva tartani. Úgyhogy csak gyorsan bejelentkeztem és megyek is vissza ágyikóba.
A kombi tesztről meg annyit, hogy ők külön nem csináltak uhu-t, hanem a múlt heti eredményét kérték el. Ők csak vért vettek, és majd 27-28-án küldenek sms-ben egy kódot, ami alapján meg tudom majd nézni az eredményemet a honlapjukon, meg a dokimnak is majd megküldik postán.

Bocsesz, de most nem olvasok vissza :oops: :oops: :oops: :oops:

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Kitty
Hat tudod mar eleve alapbo a pasikat megerteni sem egyszeru az en parom meg 5szor olyan nehez eset :roll: a kulfoldi pasik mashogy gondolkodnak alapbol de az en parom uti a rekordot :twisted: :lol: Konkretan nem tudom mert nem mondta miert nekem ezek a gondolataim :roll: de mint irtam nem vedekezunk szal barmi megrtortenhet :wink:
Deli partot szeretem ngyon 8) Siofok bar az ejszakai elet eleg gazos mar :? Minnya megkuksizom az oldalt 8)
Hat a leanybucsu ugyeben veled ertek egyet :roll: vegulis a csajnak ezt a baratnoivel kell eltolteni nem pedig a lany ismeroseivel :roll: gondolom neki se mind1 kik vannak ott :roll: legalabbis en tuti csak az olyan lanyokat szeretnem korulottem latni akiket szeretek...es ha nem hivnanak meg valahova es meg joba se lennek a lannyal tuti nem mennek el :? a parod hiaba mondogatja ez nem az o leanybucsuja...lehet okkal nem hivot a lany :roll: szal a fiuk csak tervezgessek a legenybucsut a leanybucsut meg hagyjak a lanyokra :twisted: :wink:

ZSu
En is fejfajassal ebredtem :roll: valami van a levegoben :?: :roll:

KépKép
bridget0801
Kulfold
 
 


Zsu
monnyon le a fejfájás! Pihend ki magad!

Bridget,
köszi a véleményt. Én is így gondolom, meg ugye nem a pasinak kéne meghívnia az én pasimon keresztül :roll: A vicc az, hogy a másik párt, akiről írtam, hogy szintén nem hívták a csajt, csak tegnap este szóltak :roll: Szóval én még előnyben vagyok, mert hétfőn szóltak :lol:

Siófok tényleg gázos, a rengeteg diszkóval, stb... Mi a déli parton Köröshegyen voltunk, most meg Balatonszepezd a kiszemelt :wink:

A te fejfájásod is monnyon le :twisted:
Vendég
 


Sziasztok!


Zsuzska,
fejfájás :evil: Jobbulást :)

Bridget,
neked is fáj? :shock: Neked is jobbulást :) Azért már beteg ne legyél,itt a hétvége.Mit terveztek?

:lol: Látod,ezentúl 2x is meggondolod mit kérdezz tőlem :lol:
A babákat itt lehet összehozni :lol: :
www.makemebabies.com

Ha a párod 2 év múlva akar gyereket,akkor jövőben úgy is muszáj összehozni :)Azért én megkérdezném tőle,hogy ha úgy érzi,hogy 2 év múlva akar csak,oké,de ahhoz tartsa is magát.Addig meg spontán összejöhet úgy is.
45 évesen méssz férjhez? :lol: :lol:

Én fél 4-kor feküdtem le,egy ideig vártam a férjemre,aztán meg annyira belejöttem a Győzike-nézésbe,hogy mindig azt mondtam,még ez a rész,és megyek.3-kor tértem magamhoz. :oops:
Azért egy olyan kislány,mint a Virág nem semmi.
:lol:

Pendi,
a jóslatok szerint mindenki boldog és gazdag és babás lesz ebben a topicban :lol: Az jó.

Kitty,
én tuti nem mennék :?
Látom nem beszéltünk rá,hogy elmenj :lol:

Csucsu,
ma is kertészkedsz?

Na,mennem kell bevásárolni,sem zöldség,sem gyümölcs nincs már itthon. :? Félórája nógatom a lányomat,hogy öltözzön,meg sem mozdult,mióta írok ,meg itt toporog mellettem,hogy megyünk már? :?

[img:ed5097665c]http://alterna-tickers.com/tickers/generated_tickers/7/748876.png[/img:ed5097665c]
enis
 
 


Sziasztok!


Élünk! Legalábbis remélem! A Manó valahogy nem igen akar mocizni! Félek! Tegnap este mikor szokott meg sem rezzent! Félek! Bevallom! Ha estig semmi akkor riasztom apát és irány a korház! Már szoltam azaz írtam a szülésznönek! INkább bemegyek potyára, mint ......! Pedig biz isten nem eröltettem meg magam! ma is még csak annyit csináltam, hogy elmentem a boltba 4 zsömiért felvágottért meg vettem 2 szál sárgarépát, hogy csinálok frankfurti levest, mert van itthon kápim! ja és mostam 2 adagot, de még csak 1 járt le! Most is degleszelek! Most pihizek aztán pakolászok majd lefekszem a védőnő utasitására és aszongya akkor éreznem kell, mert fáradtabb leszek! És akkor nem hagy majd pihizni elvileg a manom! Remélm, hogy csak őt is ez a hüle fránya csöves idő bosszantja, meg engem is! Inkább legyen igy!!! De én félek!!!

Enis! No para! Nem baj, ha kinevetsz mulass csak jól! De majd én is nevetek mikor te is igy jársz, hogy a 3 percre lévő boltban azaz anak a felénél visszafodlulszz, mert bepipiltél!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Sajna ma ez jutott! Már nincs tiszta nacim! Ilyenkor tök kellemetlen mikor talizok egy szomszéddal! És szinte köszönni sem merek! Hanem pucolok haza!!!! Fürcsi átöltözés és irány vissza a bolT! Na és az tényleg jól festhetet, hogy 2 kismami a könyvtárba siet pipilni!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: De nem baj, majd én is mosolyogva fogom olvasni az te kis vicceske történeteidet!!! De kivánom szivemből, hogy már ott tarts!!!!

Brid! Én is tudom, hogy anya leszel! Ez nem is kérdés! És majd mikor kimegyek hozzátok New Yorkba akkor majd megyünk az ottani játszora!!!!! Szal no para!!!!! Nem vagy meddő csak várni kell még!!!

Zsuzsu! Fejfájás monjon le!!!!!

Pendi! Na akkor az azt jelenti, hogy jövöhéten még otthon vagy! De jó!!! Vagy az lenne a legjobb, ha nem is hétköznap mennénk hanem hétvégén és akkor apácskád is otthon van esetleg, ha úgy jönne ki a lépés és akkor apa is jöhetne nem lenne se vonatozás meg mit tom én és akkor lehetne egyet kircsizni! És mondjuk Kittyiék is ráérnének meg Zsuzsuék is és akkor tök sircsi lenne! Mit szolsz??
Na a fotokat ne is mond! Már nem is tom miket kell felrakni! Fodrász utáni meg uhu most meg folia sátor! Asszem ennyi! Vagy van még valami??
És boldogan szeretném tölteni ezt a 22. hetet is!!!!!! Köszönöm!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Sziasztok Lánykák :)

még mindig Tolnából irogatok :wink:

Bridg Drága :(
Sajnálom az apával történteket, de tényleg el kell döntened, hogy mit sueretnél inkább:a párodat vagy babát.nagyon nehéz döntés lehet :( Nem is tudom én mit csinálnék a helyedben.Mondjuk én mindig olyan voltam a komolyabb kapcsijaimban, hogy ha láttam rajta, hogy nem családcentrikus, vagy menet közben derült ki, végetvetettem :?
A kártyára érdemes lesz lehet hallgatni :wink:
Ölelés neked!!!!!

Nóóóóóóci :)
Megértem az aggodalmadat a mocorgással kapcsolatban, nekem is volt ilyen, főleg amikor ilyen esős front volt, rengeteget aludt.És én is megijedtem.
Azért sztem menjetek el kórházba egy szivhangvizsg.-ra, met azért ez elég hosszú idő, hogy nem mocorog.
Próbáltál hanyatt feküdni és egy kicsit bökdösni?Vagy tegyél egy fejhallgatót a pocidra, valami erős zenével.Vagy lépcsőzz.Vannak módszerek.

Kitty és Pendi :)
Olyan aranyosak, kedvesek vagytok a káépeken!!!!

Csucsu :)
Húha, nem is gondoltam, hogy már egy iélyen hosszú kapcsolatból kiléptél :shock:
De tényleg a lényeg az új párod meg Szabina :wink:

Zsu!
a front miatt fájhat a fejed.Nekem is fáj :? Hogyhogy mész kombi tesztre?

Enis! :)
mennyi idősek voltak a vetéléseid?és mitől lett?

Én még mindig anyuéknál nyomom, vasárnap megyünk haza.
Marcika jó kisbaba, már talán jön a 2. fogacska is, szépen alszik éjjelente is :wink:
Vendég
 


Melaszka! Köszi a tanácsot! épecsözök és minjá le is fekszem kicsit! Most az elöbb lehet éreztem valamit, de lehet annyira beparáztam, hogy nem tudom, hogy az volt e! De majd min já kiprobálok egy két dolgot amit leírtál!!!!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


ok, Nóci, irj a fejleményről
lehet, akkor mozgott sokat, amikor te aludtál
Vendég
 


Kitty
Es mikor dontod el,hogy mesz-e :?: :roll: Megneztem a kastelyt neeem semmiiii 8)

Enis
Nezz oda milyen bunko vgyok :oops: itt nagy banatomban nem is latom mit irsz...azaz olvasom csak az agyam nem fogja fel :oops: mi volt tenyleg az a 2veteles es mikor :?: :(
A gyerekcsinalos oldalon marha csunya fiu jott ki aztan meg egy marha csunya lany :oops: remelem nem erre szamithatunk :lol: :lol: :lol:
Holnap a hong kongi csajeknal lesz sutogetos ebed :roll: leszunk vgy 15-20an :roll: 1oratol van de van aki csak 5-re jon :roll:
[quote]L írta:átod,ezentúl 2x is meggondolod mit kérdezz tőlem

Ezt nem tom mire irtad :oops:
A parom nem az a levegobe beszelos :roll: hazudni meg plane nem szokott ha nem akarna megmondana o mar csak ilyen :roll: ugyhogy ha aszonta 2ev az 2ev :roll: de addig ugysem kell varni mert addig en osszehozom majd meglatod :wink:
a kviz szerint jah 45evesen megyek ferjhez :twisted: na de 6kerdes alapjan azer ezt honnan tudna egy internetes oldal :lol:
Mi mindig fel 2fele megyunk agyba :roll: a parom nem tud elob elaludni :? tegnap hajnal 1ig melozott csorikam :shock: arra sem volt ereje,hogy egyen egy kis epret bedolt az agyba :roll:
Hol nezed te a gyoziket csak nem videon :shock: A virag aaaaz nem semmi :lol: az elejen ngyon szerettem de miota ennyit beszel es nagyobacska lett eleg gazos most hogy lattam otthon 1-2reszt :shock: mar nem mondom hogy ari kiscsaj :shock:

Noci
Nyugi-nyugiiii te leszel a topik parakismamija :lol: tudom en konnyen beszelek de majd ha en parazok majd teis mondhatod nekem,hogy nyugiiii nyugiiii :lol: :lol: :lol: es a jatszo meg siraly lesz 8)

Melaszka
Koszonom az olelest :) Nem vgyok mar olyan rosszul :roll: Szeretem apat es o is szeret engem :roll: raaroszakolni senkire nem lehet semmit :roll: de 2ev nem hangzik olyan rosszul,mint azt kimondani,hogy elhagyom ot ezert :? szal vele maradok es marad a spontanozas addig is :) Ez nem is kerdeses szamomra :oops: Mar 1paist ugye az exvolegenyem elhagytam ezert es masert meg 1 paist nem fogok...meg konkretan ovele nincs is semmi gaz...en ugy szeretem ahogy van es talan elobbre kerul ez a dolog is... :roll:

Mi lassan megyunk aludni 8) Legyetek jok nem tom holnap mikor lesz idom jonni mert megyunk sutogetos ebedre 1orara aztan meg kitaudja :) Szep hetveget mindenkinek :!: :!:

Kép

KépKép
bridget0801
Kulfold
 
 


Csucsu
Aszontad jossz csak elviszed elobb a lanyzot az oviba :roll: csak enm elvittek a mumusok utkozben :shock: :?: :idea:

KépKép
bridget0801
Kulfold
 
 


Enis,
azóta már beszéltem egy barátnőmmel, ő is azt mondta, ne menjek. Rábeszélni úgyse tudtok :lol:
Sikerült eljutni bevásárolni?

Kati,
te nem szeretnél talizni? Téged ki is hagytunk a felsorolásból, bocsika :oops:
további jó pihenést!

Nócika
tessék pihenni! Aztán majd beindul a kiscsaj! Biztos ő pihen most helyetted is :wink:

Bridget,
már eldöntöttem hogy nem megyek :lol: Még egyedül is jobban elvagyok, mint velük :roll:
Szép hétvégét neked is!

Én már kétszer mosogattam ma, pedig csak rántottát csináltam :roll:
Este meg megyek a barinőmhöz, kreatívkodik a hajammal :lol: Próbálgatjuk, hogy milyen is legyen az esküvőn (úgy csinálok, mintha én lennék a menyasszony :lol: ).
Vendég
 


Pendi :!: A képeket átküldöd email-ben :?:

Köszi :!:
Vendég
 


csajok, hogy kell ezt a babacsinálóst, nem tudok olyan jól angolul :oops:
Vendég
 


Nóci :)
Ugye nincs baj?Mi újság?Elmentetek dokihoz?
Vendég
 


Jó reggelt!

Tegnap egész nap nem tudtam jönni.

Ma sem vagyok későbbi kelő. :( Mostanában megint felébredek korán. ez a korán kelés időről időre visszatér. Ma is fenn voltam már 4-kor.

Csucsu
Szabinával semmi baj mostmár az oviban? Már úgy értem, hogy nem sír utánad? Elvan a gyerekekkel?

Bridget
Tényleg jó volt tegnap dumcsizni egy jót. :) Már rég csináltunk ilyet. :) De majd igyekszem még felmenni, és dumcsizhatunk egy jót. :)
Ja a pogiról csináltam képet, de semmi különös mindjárt felrakom.
Kép
a mini tali meg tényleg jó volt.
A párod meg majd a végén lead abból a 2 évből is, mint ahogy az 5-ből is leadott. Csak még gondolom be van rezelve a felelősségtől.
A bnettel kapcsolatban igazat kell, hogy agyjak neki. Még akkor is így van, ha mi nem kimondottan erről dumcsizunk. de mindenki ezért került ide. Ebben valóban igaza van.
de majd nem jössz akkor, amikor ő otthon van.
A zárcsere meg gondoltam én, hogy azért ennyi, mert egyedi mágneses kulcsokról van szó, de akkor is iszonyat drága. Azokat a kulcsokat ténlyeg nem lehet másoltatni. Itthon is vannak ilyenek. Nekünk is volt ilyen a másik lakásnál.
Hol jött ki neked az, hogy 45 évesen mégy férjhez?

Kitty
Tényleg jó volt a tali. Kösznjük a dicséretet. :) Te is tényleg egy nagyon aranyos csajszi vagy. A párodat meg tényleg citáld el legközelebb, és majd a párommal jól ellesznek a gépnél, amíg mi baleys-ezgetünk. :)
elég fura ez a lánybúcsú. Én már tuti 3 héttel előtte azt szervezgettem volna, és hívnám a vendégeket.
a barátja mit mondott? Lesz rendes lánybúcsú? azért ez elég gáz. Én tuti megszerveztem volna, és már biztosan meghívtam volna a lányokat rendesen. SZerintem ne menj. És ha a többiek sem mennek, a leány majd rájön, hogy ezt nem így kell csinálni. majd gyere a részletekkel.
Na kivi vagyok,milyen lett a hajad. Nem fotóztátok le?
Ja, mit szenvedtem a képekkel. Egyszerre nem akarta átküldeni, és külön kellett. Remélem megkaptad.
Nagyon boldog névnapot kívánok!!
Kép

Zsu
Tegnap front volt. Sajnálom a fejfájásodat. RÁadásul még gyógyit sem tudsz úgy bevenni, mint máskor.
MI eza kombi tesz?

Nócika
Ne butáskodj már! Manócskád csak egy kicsit fáradt. Valószínűleg ő is érzi a frontot. Azért nem mocorog most annyit. Azért beváltak Melaszka tanácsai?
Nálunk a hétvége sem jobb, mint a hétköznap. Tudod apácska nem hétköznap dolgozik. Most pl.napok óta csak aludni jár haza. vagy még azt sem, mert 24-ezik. Ma megint ment. Reggel jön haza. Úgyhogy nem tudom hogy hozzuk úgy össze, hogy apa is itthon legyen. Nem nagoyn van üres hely a naptárban. Mostmár 2 másodállása is van, és semmit nincs itthon. Épp tegnap mondtam neki, hogy jó lenne, ha lemondaná a Zsanait. De hiába. Hajthatatlan. Pedig aggódok érte. SOkat dolgozik. Ráadásul betegen, mert most is beteg. Meg van fázva. És ahelyett, hogy kipihenné, kifeküdné a betegségét, megy, mert be van osztva.
A fotókat meg hozd! Azt hiszem ennyi! :)
Nem jöttél, hogy életkéd mennyire aktivizálta magát!!!

Melaszka
Köszönjük a dicséretet. :) Nem hoztál Manócskádról képet! Tessék pótolni! Szeretjük ám nézegetni! :)
Hamarosan lesz két kis fogacskája? De jó, ezen is túl lesztek. :)
Érezzétek magatokat továbbra is jól!

Enis
Én megnéztem azt a babaösszehozó oldalt, de nemértek angolul. :( Nem tudom megcsinálni.
Vendég
 


Sziasztok!

Nócika,
reméltem,hogy nem haragszol meg rám :oops: :D
Képek tényleg jöhetnének már :)

Na,mi újság,jelzett már a baba?

Melaszka,
a vetéléseim még nagyon kezdeti fázisban voltak.Nekem soha nem szokott késni,így 1 hét után csináltam egy tesztet(soha nem felejtem el,a lányom kb 1 éves volt,hogy én mennyire kétségbeestem :oops: ,hogy most mi lesz velem 2 kisgyerekkel :oops:)és pozitív lett.Kb 2 hét múlva kaptam időpontot a dokihoz,előtte pár nappal meg megjött.5-6 hetes lehetett.2x is ugyanez volt.Azzal azért szerencsém volt,hogy maguktól elmentek,nem volt szükség semmi beavatkozásra.
Azért sok terhesség megszakad anélkül,hogy észrevennénk,lehet ha nem tesztelek,elkönyveltem volna,hogy késett 3 hetet,és ennyi.Észre sem vettem volna. :(

Bridget,
[quote]N írta:a mostmar mindent tudok a romaniai husveti szokasokrol Laughing
---erre írtam,hogy máskor meggondolod mit kérdezel :lol: Jó kimerítő válaszokat adok általában :lol:

Én is azt mondom,a párodnak igaza van a Babanettel kapcs.Azért te is olvasgatsz erre-arra,meg itt is beszélünk róla.Bár olvasgatni írás nélkül is lehet,nem azzal van gond,hogy itt vagy.
Nem azt akartam mondani,hogy hazudna a 2 évvel :shock: Gondoltam,hogy csak az időt húzza,de ha nem így van,akkor nyugi,2 év hipp-hopp elrepül,meg amúgy is benne van a pakliban,hogy összejön spontán.Ezt ő is tudja.Amúgy meg megnézném a fejét,ha pl jövő hónapban bejelentenéd az örömhírt.Ő most lehet abban a tudatban van,hogy ha mostanig nem jött össze, majd csak akkor fog,mikor ő is készen áll rá.Pedig valamennyire készen áll az apaságra,ha nem védekezik. :roll: :lol:

[img:ed5097665c]http://alterna-tickers.com/tickers/generated_tickers/7/748876.png[/img:ed5097665c]
enis
 
 


Pendi,
ennyire korán ébredni,4-kor? :shock:
Majd Bridget segít(bocsi,hogy átruházom) a babagyártásban :lol: ,én tegnap le akartam írni a lépéseket :oops: ,de a végén láttam,hogy muszáj regisztrálni,kkor ababhagytam,.Bár én nem regisztráltam szerintem,nem emlékszem.
De mondtam,hogy tök csúnya gyerekek lettek :x ,lehet jobb,ha kihagyod

Kitty,
igen,zöldséget,gyümölcsöt vettem,2x fordultam,így is leszakadt a derekam :x
Még az Auchanba akartam elmenni d.u.
5-kor felöltöztem,sminkeltem,és vártam a férjemre,hogy hazajöjjön,én meg elmenjek a kocsival.5-kor hívott,hogy 6-ra jön,6-kor,hogy 7-re....a folytatást már ki lehet találni.8-kor hívott,hogy most jön,már késő??Hát persze,hogy az,10-kor zárnak,meg mit vegyek még olyankor,amit más otthagyott?Az a gond,hogy mivel holnap minden zárva,biztos sokan voltak.
Itt ültem 3 órán keresztül harci díszben,mint egy hülye. :twisted:

Nem is azért voltam mérges,mert nem jött,hanem mert elmehetettem volna gyalog,20 percre van.Igaz,sokmindent kellett volna vennem,de elmentem volna ma is legfennebb.Így most ma megyek,gondoltam bevásárolok a mellettünk lévő boltban,de sajnálom a pénzt,nagyon drága minden,feleáron bevásárolok az Auchanban.Így ma is próbálkozok :lol:

[img:ed5097665c]http://alterna-tickers.com/tickers/generated_tickers/7/748876.png[/img:ed5097665c]
enis
 
 


Pendi és Kitty


Kép
enis
 
 


Pendinek és Kittynek kivánok nagyon boldog névnapot!
Kép
Vendég
 


Nóci hol vagy?
És a többiek?
Vendég
 


Sziasztok!

Pendi
mondtam már a páromnak, hogy majd a férjeddel jól ellesznek a gépnél :lol: Mi meg iszunk 8)
Hajamról nem készült fotó, mert tegnap déltől este 10 ig készült el félig :lol: Aztán meg lefekvés előtt szétszedtem, mert nem tudtam volna úgy aludni. De majd a véglegesről lesz fotó :wink:
Lánybúcsú lesz, hogy milyen arról nincs infóm. De már szerveztem estére társaságot, így nem is bánom :lol:
A barátnőm sógornője jön át, ő is egyedül van (nincs pasija), így majd elleszünk :wink:

Neked is nagyon boldog névnapot!
Kép

Enis,
köszi ;)
Hú, ez elég gáz lehetett, jó fej a férjed :?

Kati,
neked is köszönöm ;)
Vendég
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy nem jöttem életjelet adni, de tegnap mmikor kifujtam sírás után a nozim megmoccant! Na akkor azért sírtam elötte meg azért mert nem érzem! Szal most pityergek mindenen! Ez van majd elmulik, tudom mikor a hormonok majd vissza állnak a régi kerékvágásba!!!!

Elösször is Minden Andinak nagyon,de nagyon boldog névnapot kívánok!!!!!

Pendi! na tudod most jól mgeizgattad a fantáziam!! Azzal a fantasztikus pogival!!!! Ugy, de ugy ennék, hogy el sem hiszed!!!!
Biztos mondjuk a drágám is érezhette a frontot csak ez engem addig nem nyugtat meg mig nem ad életjelet!
Párocskád miért ilyen munkamániás?? Nekem nem ér annyit a pénz, hogy ne a szerelmemmel legyek! Mármint, hogy tudom, hogy muszály dodozni, de azért mindennnek van egy határa! Pláne, ha még beteg is! Akkor azért az már durva! Igen is pihenésre kéne bird! Mert muszály!!! Ez az Ő érdeke is nem csak, hogy együtt legyetek!!! Szal beszélj vele! Böven elég a mentözés meg a főállása, szerintem!!!! Nem kéne annyit bevállalni!!! Én üzenem neki, hogy ne dodozzon annyit, mert igy nem lesz kis Noémi!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Melaszka! Köszi az aggodást! Itt vagyok és ne harizz te se, hogy igy eltüntem, és nem adtam életjelet!!! De most már vagyok egy kicsit!!!

Brid! DRágám! Hát tudod én nem akartam pályázni a topik para mami címre, de ha ez jut ám legyen! Nem gondoltam volna egyszer sem, hogy ez egy ilyen hálátlan dolog lesz! Gondoltam, hogy minden szépen és simán megy majd a 9 hónapban, de nem így akartam! De majd ugy ahogy mondod, biztos te is soka fogsz aggodni! És igen már én is szeretném neked mondani, hogy" nyugi-nyugi!!!!"

Enis! jaj dehogy haragszom!! ugy hangzott??? Sajnálom nem ugy akartam! Kárhogy nm láttad a gunyos mosolyom mikr írtam! Szal ne aggod, nem haragszom sőt!!! Ari vagy!!! A képek jönnek jönnek csak még nem értek ide!!!!

Kitty! Oké pihenjen, de inkább akkor mikor én és ne forditva! Mert ez kikészit!!!!!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Ja és megyünk ma kerti partyzni a sogorékhoz! Minjá állok neki pácolni be husit, hogy ne menjünk üres kézzel! Én nem szeretek ugy menni! Meg aztán leszünk böven!!! Inkább mint hogy ne vigyek semmit!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?