Új privát üzeneted érkezett!

Lihn - én úgy tudom, hogy elég beígérni a két babót és akkor a szocpol 2,4 M, a párom már nézegeti a kecókat és eléggé tájékozott ezügyben, ő mondta még anno, hogy így van, tehát ha pl. valakinek nincs egy gyereke sem, de vállalja, hogy (asszem) 5 éven belül lesz 2, akkor megkapja a szocpolt.
Van olyan csőrös pohár, amit 6 hós kortól lehet használni.

Timi - de édes Sanyika, nagyon cukin ásítozik, kedvem lenne aludni tőle :lol:

Csajok, hogy most elkezdtem a hozzátápit, szerintetek már kell adni vizet a babának vagy bármilyen folyadékot a szopin kívül? Mert egyelőre csak az almalé-pép megy. Vagy ráér majd, amikor már nagyobb adagot eszik meg?

Amúgy ma szopi után adtam neki az almát és így is megette simán.

Kata - de ügyi Zsombi, gratula hozzá!!! A csokornyakkendős kép nagyon vagány, aranyvirág nagyon!!! A terítés gyönyörű!

Szöszke - sajnálom a mensit! Bár én azt mondom néha, hogy jó lenne, ha megjönne, mert mindig csomó pattanás jön ki rajtam, tuti a hormonok miatt, szóval kissé rendeződnék, ha megjönne.

Zsuzsu - én mindig válogatok vendégségben, hogy mit eszek, ha olyan, akkor nem eszek belőle és kész, tetszik, nem tetszik :lol:

Amúgy sikerült ma kivasalnom, mosnom, most hajat is mostam, gyerek alszik, persze jó neki, kialussza az átmulatott éjszakát, én meg kókadozok itt a gép előtt, na megyek olvasni.

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok,

probalkozom feltolteni kepeket Bencerol, de nem igazan sikerul. Allitolag nem megfelelo a fajl tipusa. Tudtok nekem segiteni, hogy mi ilynekor a teendo?
Ma voltunk tanacsadason, 7500g. Hat nem semmi. 2 hete voltunk, akkor volt 7000.
Bence a hetvegen negykezlabra allt es hintazott, Mi meg nevettunk rajta, olyan zabalnivalo volt. Most meg ujra felfedezte maganak a jatszoszonyeget, es ezerrel pufoli. Cuki pofa.
kristinka
 
 


Linh, igen, lehet beígért gyerekre, 4 év van rá, hogy összejöjjön. Megelőlegező kölcsönnek hívják. Ha két gyereket vállalsz még, akkor 8 év. Új lakásnál egész szocpolt, bővítés, használt esetén félszocpolt lehet kérni.
Egész szocpol ára:
1. gyermek után 900 ezer forint
2. gyermek után 1,5 millió forint
3. gyermek után 1,4 millió forint,
4. gyermek után 800 ezer forint,
minden további gyermek esetében 200 ezer forint,más eltartott családtagok után személyenként 30 ezer forint.

Kép
szöszke
 
 

 
 

Helló!

Ma nem lehet Norbival bírni :roll: fel van pörögve, nem alszik. Ha kiságyba rakom, sír :(
Ez a szél lehet az oka, ő nagyon megérzi :roll:

NyMalac...köszi :lol: :lol: :lol:

Szöszke...Gergő???Jobban van???Ha fehér a ...takony(bocsi) akkor nbem kell orvoshoz menni.
De ha sárga, zöld...akkor felülfertőzés van :? Pont ma mondták nekem is.
Norbi is náthás még.

Kata....nagyon helyesek a gyerekek, cuki Zsobi az ünneplős ruciban. Szép volt a dekoráció is :D
Gratulálok :lol:

Marek, Zsuzsu....jók a képek :lol:

Bettike...így ül Máté???? :shock: :D De ügyi!

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Ildi, tegnap véreztem egy kicsit, és azóta semmi...fogalmam sincs, mi volt ez. :shock:
Volt valakinek ilyenje?

Kép
szöszke
 
 


Lkata, sajnos a taknyosság maradt, és most egy kis felszakadozó köhögés is betársult, úgyhogy a biztonság kedvéért megmutatom a dokinéninknek. Popsiban 37,8-at mértünk 1 órája, most meg 37,7-et. Ha levonom a 0,5 fokot, akkor is van egy kis hőemelkedés.
Kíváncsi vagyok, mond-e majd valamit a dokinénink. Vagy csak a szokásos itthoni terápia lesz.

Kép
szöszke
 
 


Mozgás....Nagyon aktív Norbika, pörög-forog! Leveszi a zokniját és rágja :shock: :?
Ja,és képzeljétek folyton ledurul a játszószőnyegről. :wink:
Lerekom a szőnyeg közepére hanyadt, és addig ficánkol, megfordul, és csak arra figyelek fel
hogy a parkettán hasal és sikongat örömében :lol:

Ht...Most..2 napja norbi nem eszi a zöldséget :(
Csak azt eszi ami édes!
Nem kellett neki a répafőzelékem sem, és a krumpli sem, pedig hol almával hol anyatejjel édesítettem meg. :roll:
Tegnap adtam neki alma-áfonya Hipp desszertet (4hónaposnak valót) Úgy ízlett neki! :D
Meg ez a Milupa Vaniliás gabona pép nagyon bejön neki! Csak úgy hümm-ögött és cuppogott ahogy ette. :D
Tök culi volt!

Jaj csajok annyi örömet tud adni ez a kis szaros, soha nem gondoltam volna hogy ilyen kis drága lesz,
és hogy ilyen jó érzés anyának lenni! :oops: :D :D :D

Hoztam két képet.
Kép
Huncutkodás a szőnyegen, apja csak azt mondja rá, hogy Zsivány még a tekintete is!
Kép

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Nyugtonmalac,
nem Sólyom doktornő, úgy látszik, van még egy pár ilyen :)
Mondjuk engem nem ríkatott meg, nekem inkább csak úgy tűnik hogy nagyon akar okoskodni.

Kata,
ezek a képek megint nagyon jók!
Nekem is ez van az iwiw-es lapomon, hogy ha tudtam volna, hogy ennyire jó, már rég babáznék! :lol:

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Sziasztok!
Szopis babák anyukájától szeretném kérdezni, hogy 5hós kislányom még mindig 2-3-szor felkel éjszaka szopizni. Esti +tejpépet, láncetetést már próbáltam de nem változott a helyzet.
Ha van ötletetek, tapasztalatotok szívesen fogadom.
Köszi.hana
hana*
 
 


Biztos, hogy éhes? :roll:
Vizet próbáltad már? Vagy csak simán egy kis cumi, vagy vissza altatás? :roll:

Kép
bettike
Eger
 
 


Sziasztok!

Most nem tudok bővebben írni, de majd este megpróbálok jönni, csak egy fontos dolog.

SZOCPOL:

Használt lakás vásárláshoz nem lehet igénybe venni, ha csak nincs három gyerek!!!!!!

Használt lakás vásárlása (cseréje), ha az igénylő három vagy több gyermeket tart el és a 2001. augusztus 1-jén már legalább 50%-ban tulajdonában lévő lakását értékesíti és helyette nagyobb hasznos alapterületű, legalább egy lakószobával több szobaszámú, továbbá legalább komfortos lakást vásárol. Az értékesített lakás eladási árának az azt terhelő, visszafizetett önkormányzati, illetőleg munkáltatói támogatással, valamint lakáscélú hitelintézeti kölcsönnel csökkentett összegét a vásárlásra kell fordítani. A kedvezmény igénybevételével megvásárolt lakóingatlanban az eltartók tulajdoni hányada nem lehet kevesebb, mint az értékesített lakásban volt, illetve az értékesített lakás teljes vételárát a vásárlásra kell fordítani.


Ez egy elég részletes oldal, de van még egy csomó hely ahol le van írva minden.

http://hitel.besthungary.hu/lakasvasarl ... /index.php

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Sziasztok!

Tatán voltunk hétvégén. Nagy családi banzáj - József és Sándor nap. Végig vendégekedtünk. Szabi tök jól bírta. Aranyos volt, nem ijedt meg a sok ismeretlen arctól. Én viszont kipurcantam. Megint kelünk éjjel fél 1kor, aztán hajnal 5- negyed 6. Ilyenkor a ki Gazfickónak már reggel van. Fülig ér a szája az ágyban, sikongat én meg alig állok a lábamon. Aztán mikor 7-kor visszaalszik, addigra nekem már kimegy az összes álom a szememből.

Próbálok visszaolvasni.

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Köszi a szocpolos infókat!!! Sok honlapot végigolvastam már ezügyben, de mivel barátnőm azt mondta, hogy nem lehet 2 gyerekre felvenni úgy a szocpolt, hogy csak 1 gyerek van, eléggé elbizonytalanodtam...
Köszi mindenkinek a segítséget!!!

hana: az én gyerekem pénteken lesz 5 hónapos és ő is felkel éjszaka szopni legalább 2x. Mostanában már van, hogy cumit dugok a szájába és van hogy sikerül azzal visszaaludnia. Próbáltad már ezt?

linhbaba
 
 


L.Kata - Örülök, hogy Norbi jobban van! Képek cukik!

Kristinka - Üdv köztünk!

Zsuzsu - őőő...hát, Szabi szokott lenni Kutykurutty Béka, Fogas Bence, Makk Marci, Kicsim, Gazfickó, Kópé, Pocok Pofi, Macika, Majomparádé, Pocak Berci meg még biztos más, is, csak nem jut több az eszembe. :roll:
Csak Cebiont kaptt a télen, de elfogyott. Nem vettem újat, mert lassan elkezdünk gyümit enni. Majd mgkérdezem a doki nénit, kell-e.
A Protexin olyan, mint a Normaflore,meg Marek Gastro Pro Kidje csak egy kicsit más. :wink: Szokott itt lenni a reklámja bal oldalon.
Enni műanyag kanállal fogunk. Dm-s hőre színváltoztatós.

Marek - Hetente adod a K-t? :shock: Nekem csak havonat kell! :roll:

Ildi -Lottika nagyon cuki. Pihiszék vagány!Gratula a pörgéshez!

Sensi - A bodyt örököltük. :lol:

Timi - Nem kell műanyaggal etetni. Amivel jónak látod.

ébredés van majd jövök még

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


NA vagyok, azóta már fürdés is volt. :lol:

Zsuzsu - Szuper jó, hogy a hivatalos paoír szerint is minden ok Ábival. Én minidg találok hál'isten olyasmit, amit lehet enni. Bár ahogy mostanában megfigyeltem Szabit csak a borsó bántja.

Marek - Kávéfőző -táska biznisz nem semmi. :wink:

Ildi - Nagyon cuki a videó. Almát eszik ilyen jó ízűen?

Szabi ilyen pofikat vágot a múlt héten, azóta még nem próbáltuk:
Kép Kép

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Bettyna
K vitamint csak havonta kell adni, én azért adom hetente, hogy hátha javít a kakin. Persze nem javított semmit. Egyébként tavaly még mindenkinek hetente kellett adni, csak most megváltoztatták.

Látom Szabi mégse volt annyira oda a hozzátáplálásért. :lol: Mikor fogod újra próbálni?

Almalével kezdted? Lehet, hogy hülye kérdés, de azt hogy lehet csinálni? Mert először elméletileg szűrtet kell adni, azt meg nem tudok centrifugával csinálni.... :roll:

marek
 
 


Marek - A héten jön a védőnő, majd egyeztetek vele, de az egyik sétáltatótársam, akinek augusztusi a ksilánya és ugyanaz a védőnőnk, azt mondta, hogy neki azt mondta (brrrr...érted ugye?), hogy 6 hónaposan nem kell levezeni, mehet a püré egyből. Gyanítom, hgoy az ízvilág nem volt ok. Az édeskés anyatej utána a savanykás alma. :? Annyira nem erőltetem, van még 1,5 hetünk. :wink: Esetleg, ha kapok édesebb almát. Vagy a védőnős egyeztetés után, a nagyimtól elhoztam a nyáron lefagyasztott barackot.

Kata - Nagyon szépek a keresztelős képek! Gratulálok a kúszáshoz!!!!

Kristinka - Kicsinyítsd le a kép méretét, hátha úgy sikerül.

Hana - Vannak éjszakázó babócák. Az enyém hál'isten csak egyszer ébred amióta jönnek a fogai és csak cicin alszik vissza.

Csodák csodája a végére értem! :wink:
Ja, még azt akartam elmesélni, hogy néha Szabi már mutat olyasmi jeleket, mintha közlekedni akarna, de még nem jött rá a technikára. Mindenesetre pucsítani már nagyon jól tud.

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Köszi a válaszokat!
Bettike! Cumit nem fogadja el pici kora óta+cumisüveget sem:-( Igy a víz kizárva.Éhesnek éhes, onna látom hogy szív mint a szivattyú!

Bettyna: Hálistennek nem éjszakázásról van szó, sőt 5 hónap alatt még nem éjszakáztunk miatta, szopi után azonnal vissza alszik, csak anno a másik kislányom 8 hetes kora óta átaludta az éjszakákat, és lehet hogy ezt vártam most is. Inkább szerintem velem van a gond, mert ha felkelek, nagyon nehezen alszom vissza, és így 2 szopi közt néha csak 1-2 órát alszom.Ezért is keresem a köztes megoldást!
hana*
 
 


hana, az én babámat sem lehet visszaaltatni cumival, mert nem fogadja el. Most beteg, úgyhogy 3x kelt éjjel, de ezek csak rövid, szomjoltó szopik voltak. Normál esetben 20 és 21 óra között van egy szopi, utána ha adok egy álometetést 22 és 23 óra között, akkor 4-5 körül kel, ha nem adok, akkor 2-3 körül kér enni.
A férjedet nem lehet befogni, hogy ő hozza-vigye a babát? Nálunk néha ez megy, és éppen csak felébredek a szoptatásra. :) Reggel meg nem is emlékszem, hogy volt-e szopi az éjjel. Nekem igazából nincs gondom az éjszakai szopival, mert most már szerencsére tényleg csak szopiról van szó, nem álmatlanságról.

Kép
szöszke
 
 


Voltunk dokinál. Torokpirosság is van, és garatból jövő szörtyögés, valamin "beszűrődő" hangok a tüdőben. Úgyhogy kaptunk Cedax baby -t. Használt ilyet már valaki? És Spiropent-et?
Meg Cebion cseppet. Azt tudom, hogy néhányan használtok.
De nagy dilemmában vagyok, hogy használjuk-e a Cedax-ot, mert a betegtájékoztatóján az van, hogy 6 hónapos kor előtt nem javasolt. :(

Mégiscsak megjött ma. :D:D:D Tegnap csak egy kis jelképes vérzés volt, ma délután viszont rendesen.

Citológiám: P2 HPV pozitív. Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek. :) :cry: 2,5 hónap múlva kontroll.

Kép
szöszke
 
 


Szia Szöszke!
De, be lehetne fogni a páromat mert nagyon segítőkész mindenben,de nem biztos hogy akarom bonyolítani ennyire az éjszakáinkat, ha egy 10 perces szopival meg tudom oldani. Tényleg nem gond, nem is azért írtam, imádom ha szopizik, csak én vagyok egy rossz alvó, ha felébredek kb 1- 1. 1/2 óra múlva tudok csak vissza aludni.Nagyobbik lánykám ovis, ezért sem szeretném ha estleg cici hiányában zengene a ház éjjel:-) Keresem az arany középutat, pl nem 3 hanem 4-5 óránkénti szopival:-)
Holnap jön a védőnő, kiváncsi vagyok mit mond.
Ki mit eszik már estére?
Nekem is megjött már, elkezdtem a Car..zettet,remélem beáll tőle hamarosan.
A citológiád eredményére nem is tudom mit írjak, sajna nem tudom az előzményeket.
hana*
 
 


hana, tudsz fekve szoptatni? Már az is jó lenne, ha egy-egy éjszakán megkérnéd a férjedet, hogy áldozza fel magát a hurcolásban. :) Különben meg reménykedni kell, hogy elmúlnak ezek az éjjel szopis idők. :)
/Citológiám komment: 6 hete műtöttek sorozatos P3 HPv pozitív eredmények miatt. De ezek szerint nem sikerült kimetszeni teljesen. Persze, mert nem mert mélyen bemetszeni az orvosom, mivel még szeretnénk gyereket (Gergő az első babánk)./

Kép
szöszke
 
 


Igen, tudok, szoktunk is fekve szopizni.
Jajj, akkor már értem az eredményt! Sajnálom, remélem hamar jobbra fordul.
Barátnőmnek egy ilyen kimetszés után gyönyörű iker lányai lettek:-))
hana*
 
 


Gergő 3 órája alszik. :shock: Csak az előbb volt egy kis köhögés...

Kép
szöszke
 
 


Szöszke!A hörgésre mi mindig elöször szirupot kaupunk Spiropent ami rendbe rakja Ab-t csak végső esetbe(láz,büdös pisi..stb)(Zsófi 2évesen kapott elöször) Cedax baby-t.Muszály Neki egyből Ab-t adni?Nekünk torok piroságra a Tamtum Verede is bevált van olyan amivel be tudsz löni a szájába kicsiknek is lehet mert Zsebi 2hónapos volt mikor elöször kellett löni a torkát.Amúgy mind a 2jó izü!Jobbulást Gergönek!!!

Lottikának boldog feledik születésnapot!!! Kép

KépKép
KépKép
KépKép
kata84
 
 
 
 
 


Jó reggelt!

Végre van időm kicsit írni, ábi beteg volt, itthon volt egész héten, kissé lefáradtam...
Szöszke!
Nagyon szépek vagytok!!!!!!!!Gergő annyira cuki!

Ildi!
Megnéztem Lottika kostolóját, hát én is végigvigyorogtam.Emma még nem tart itt.Én is próbáltam már neki almát meg gyümis tejpépet adni, de kiköpi.Annyira más mint Ábi volt, Ő falta azonnal.Képes volt két kanál között orditani, ha nem adtam elég gyorsan:-)

Kata!
A keresztelős képek gyönyörűek, grtaula hozzá, na és a terítés....:-)

Mostanában az volt az érzésem, hogy Emmának már nem elég tápláló az 1-es tápszer.Igy egy oicit előbb kezdtük el a 2-es tápszert adni, éjjelre pedig vettem neki kifejezetten éjjeli, rizzsel dúsított tápszert.Azóta többször alussza át az éjjelt.

Ábel pedig nagyon elkezdett dumálni, egik napról a másikra, pedig már kezdtem aggódni.Igy Zsuzsu ne aggódj, a fejlesztés nagyon jót fog tenni, be fog ez indulni.Én a szobatisztaság miatt aggódom, nem nagyon szeretne még pelus nélkül lenni, pedig nagyon jól esne, ha az ő havi pelusszámlája felszabadulna....:-)
Majd jön a nyár, akkor úgyis lent leszünk heteket a tanyán, ott majd nem adok rá.

Hétvégén vettünk virágokat, szépen rendbe tettük a teraszt.

most mennem kell, emma hiányol...
emmalena
 
 


Sziasztok,

csak gyors bekukk, hoztam a 6 hós képet, adatokat majd este (akkor mérünk).

Ja, alma, nem a levével kezdtük, már rögtön pépes volt, mert ennek az almának alig volt leve, goldent vettünk, mert az édes és nem savanyú, talán Bettyna, nektek is más típusú almával kéne próbálni.

Kép

Köszi a gratulációkat, biza, ma már fél éves a kiscsaj, hihetetlen, mintha most született volna :lol:

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok!

Csak gyors bekukk...mert kell mennünk gyógytornára.

Lottika boldog felediket! :lol:
Helyes ez a kép! :D

Szöszke...örülök hogy P2-es lett! De lesz ez még jobb is! Lesz ott még a Gergőnek kistesója! :wink:
A gyógyszert nem ismerem, de szerintem ne aggódj azon hogy még nem 6 hónapos.
Norbi a Baby luf balzsamot használja a hurutra, és azt is csak 6 hóstól szokták. Nem lesz bajuk!

Na, rohanok..még fel kell mosnom, aztán készülünk.

Ott is esik? :roll: Utálom ezt az időt! :(

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Emmalena!Melyik éjszakai tápit veted?Én kipróbáltam a Mildibét de nekem valahogy nagyon hígnak tünik most vettem Humannát amúgy is azt eszi 1-est.Ábi nem megy még oviba?Nekem azt mondták az óvónéni jelöltek,hogy ne agódjak a nyáron leszokik Zsófi mert a tavasz nyár sokat jelent.Te,hogy vagy?Lelkileg is kérdem!

Édes Lottika nagyon!!!!

Sz.Betty!Nagyon helyes Szabi a fintoros képen!Nálunk mikor keztük a kóstólást minden új falatnál ez volt sőt volt,hogy a fejemen kötött ki :lol:

Csörös pohár:Mi ilyet vettünk: http://www.brendon.hu/ProductSearch/vie ... =1&whid=43
Ez azért jó mert puha a feje és ha véletlen fejre ál(és fejre szokot álni)csak csöpög amig a többiből ömlik ki a lötyi :?

Szocpol:Mi fosunk és nem veszzük fel.Ha már a családi pótlékot,gyedet,gyest elakarják venni ezt is simán vissza fizettethetik és a fene tudja milyen feltételekkel :roll:

KépKép
KépKép
KépKép
kata84
 
 
 
 
 


Na jöttem, alszik :lol:

Szöszke - én nem ismerem azt amit kaptatok, de ha az van ráírva, hogy 6 hónapos kor után, akkor nem adnám be előbb. Bár a doki csak tudja, hogy lehet-e :shock: Vagy nem :roll:

Bettyna - de édi Szabika a képeken, egyem meg, nem ízlett neki annyira, de próbáld meg a golden almát, az nagyon jó édes, én azt adtam Lottinak, a védőnő ajánlotta. Most 2 hétig ezt fogom adni, viszont utána azt mondta a csajszi, hogy őszibarackkal folytassam... köszi, honnét szerezzek őszit? :roll:
Azt mondta, hogy vegyek üveges bébiételt és abból kóstoltassam, na igen ám, de azt 48 órán belül fel kell használni és először csak 1-2 kanállal kaphat, marha jó és elég drága.

Tegnap megkaptam a DM bababónusz progijának köv. kuponfüzetét, van benne nestlé bébiételre kupon, igen ám, de amúgy 289 ft és most 100 ft-tal volt olcsóbb, azért vettem egy kevertet, alma-őszi-sárgabarack, majd jó lesz később.

Amúgy aki kóstoltat, alma után mit ad(ott)? Mert nekem így írta le a védőnő:

alma, őszibarack, körte, banán, szilva, meggy

a főzelék ezután következne,

burgonya, sárgarépa, sütőtök, zöldborsó, cukkini, gyalult tök, cékla, paradicsom, spenót, sóska.

Mennyire térhetek el ezektől? Gondolom azért a gyümi maradjon először, amíg végigkóstolja, utána a főzelék, de muszáj így? :roll:

Hana - nálunk max. egy ébredés van hajnalban vagy kora reggel, a 2-3 talán már kicsit sok, nem hiszem, hogy éhes lenne akkor, próbáld cumival nyugtatni. Én vizet nem adok, mert csak anyatejes és még nem adtam neki, de ha te szoktál, az is jó megoldás, talán csak szomjas vagy túl sok inger éri napközben... kemény dió ez, mert nálunk is most volt pont 3-4 nap, amikor hajnali 3-kor felkelt és vagy 2 órán át nem aludt :roll:

Viszont ma 7-ig aludt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :lol: Én meg aludtam egybefüggő 9 órát :shock: Fáradtabb vagyok, mint amikor 4-5 órát alszok :? Erre szoktam mondani, hogy a sz@r is ízetlen :lol:

Lkata - és Norbika megeszik egy egész üveggel ilyenkor pl. a Hipből?

Fog - amelyik babánál már van fog... ti tisztítjátok valahogy?
Mert én vettem tegnap a DM-ben un. bébifogkefélt, nenedent-baby a neve, az ujjra kell húzni a fogkefét, ami szilikon és van hozzá fogkrém is, azt írják, hogy 6 hónapos kortól a 2. életévig.
Nekünk ugye már van két fogunk alul, de elkezdjem már kenegetni neki ezzel?

Na mennem kell, mindjárt ébredés van.

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy hozzászólok. Egyébként a kisfiam is októberi lett (csak novemberre vártuk) :wink: .

Szöszke
A Spiropent hörgőtágító, a Cedax antibio. Nekünk homeós dokink van. Először mindig csak a spirot javasolja. Ab-t csak akkor, ha nem javul. De általában elég szokott lenni. A nagyobbik fiam kapta csak eddig, és egy hónappal ezelőtt kellett csak először ab-t adnom neki.
És a baby luff is nagyon jó. De a legjobb, csak itthon nem kapni már a wick vaporub. De szerintem Sensie írta már :) .

Anikó

Kép
Kép
Kép
eagleszem
 
 


kata!


Én is a Mildibét vettem,a 6 hónapos kortól, azt hiszem az a neve, hogy Jó éjszakát!, de én pont ellenkezőjét tapasztalom.Annyira sűrű a táp, hogy a cumisüveg cumiját kicsit ki kellett tágítanom, mert nem ment át rajta rendesen.

Ábi szeptembertől megy oviba, addig a pelust el kell hagyni, a beszéd miatt már nem aggódom.

Lelkileg, hát mit mondjak.Nagyon nehéz, azt hittem az idő múlásával könnyebb lesz, de nem.Pont az a nehéz, hogy minél több idő telik el, annál jobban felfogom, hogy ez már örökké igy lesz.Hogy soha többet nem látom, soha többet nem beszélünk. Ezt nehéz feldolgozni.De sokat olvasok Polcz Alaine-t meg a lelkünk Titkai című könyvet, az megdöbbentő.

Képzeljétek lányok, leírok egy nagyon fura dolgot.Kíváncsi vagyok mit gondoltok.Pár napja mikor délben ment Emma aludni, gondoltam én is pihenek.Ilyenkor persze tuti hív valaki, igy az összes telefont kikapcsoltam.van nekünk egy városi vonalunk, de zsinor nélküli kis maroktelefon.Azt is kikapcsoltam, még a töltőre sem tettem vissza.ilyenkor a kijelzője is tök sötét.Aludtunk 2 órát, majd emma felébredt.én is felkeltem, de rögtön elkezdtem etetni, igy a telefonokat nem kapcsoltam vissza.Ja, azt tudni kell, hogy a telefont az anyukámtól kaptam.Emma befejezte a kaját, álltam fel, és mikor elmentem a kikapcsolt telefon mellett, elkezdett csörögni.Sötét kijelzővel csörgött...Álltam ledöbbenve...
emmalena
 
 


Emmalena - a hideg is kirázott (bocsi)! Én hiszek a szellemvilágban, szerintem anyukád jelezte, hogy veled/veletek van mindig :cry: Nagyon szomorú, úgy sajnálom, elhiszem, hogy nagyon-nagyon nehéz, szerintem az idő majd begyógyítja a sebeket, de ahhoz több kell, talán évek... és amúgy te mit gondolsz, mi volt ez???

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Ildi!

Pont azt gondolom amit te:-))))))))))
emmalena
 
 


De ez azért jó érzés is, nem? Tudom, biztos kissé félelmetes is, de akkor is, jó, mert tudod, hogy anyukád azért veletek van, figyel titeket egy felhőn ülve, lábat lógatva :lol: Szegény, úgy sajnálom, annyira szomorú ez, ilyenkor azt szoktam mondani, hogy így volt megírva, csak hát ettől nem lesz jobb :?

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


nekem egy cseppet sem volt félelmetes.Nincs mitől félnem.Sőt örültem.És várom a további jeleket...:-)
Nagyon szomorú, bár ez nem jó kifejezés erre.Sokat gondolkodom, sok mindenre kezdek rájönni.És azt kell, hogy mondjam ezen minden embernek át kell esnie egyszer.Minden tapasztalat...
emmalena
 
 


bocs Kata, megnéztem, és az a neve a tápszernek, hogy Szép álmokat!
emmalena
 
 


Ha még lesz jel, majd mesélj, kíváncsi vagyok, persze te egész másképp éled meg, hisz anyukádról van szó, megértem... azaz mégsem, majd egyszer, ha én is megtapasztalom és igen, egyszer minden ember átesik ezen :cry:

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok!

Csak átfutottalak beneteket. Bocs, de nem tudok írni mindnekinek, mert hulla vagyok.
Rémes napunk van ma! Éjjel 3szor keltünk. Délelőtt fél órát aludt Szabi (ez neki kevés, legalább 1,5-et szokott). Az előbb megtettem, amiről azt gondoltam, hogy sosem fogom. Már semmi nem volt jó: se játék, se kézben, se ringatva, se rázva, se énekeleve. :? Cicit nem akartam neki adni, mert látszott rajta, hogy hulla fáradt. Ha adok neki, fél óra múlva megint a böfi ébreszti, mint reggel. Miután majdnem kitekerte magát a kezemből betettem az ágyába és otthagytam. Ő az egyik szobában sírt én meg a másikban. :cry: 10 percig ordított, most csönd van, de nem merek kimenni. Mekkora egy szemét anya vagyok! :(
Délelőtt kapott 2 kanál barackot. Ízlet neki, evett volna még belőle, de nem mertem adni. Attól nem lehet ilyen dinka ugye? :roll:

Ildi - Én így most megcseréltem az almát meg a barackot, hátha. A nagyim tette el a nyáron a fagyiba. Még nem beszéltem a védőnőnkkel, de a szomszéd csajszinak úgy mondta, hogy először a fehérek: alma, barack, krumpli,körte, aztán a sárgák: répa, sütőtök, utána a többi, de a zöldek a vége. Vagy valami ilyesmi. Csütörtökön jön, majd rákérdezek.

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Hana,
én is nagyon nehezen alszom vissza éjszaka kajáltatás után, sokszor 2-3 óráig tart.

Először vettem egy homeós bogyót, az nagyon bevált, a neve Sedatif PC. Sajnos nekem egy idő után fájt tőle a fejem (legalábbis azt hiszem ettől, de lehet, hogy majd mégegyszer megpróbálom) lehet, hogy neked jó lenne.
Most HOVA-t szedek, ez is jó, csak lassabban hat, kb. egy óra mire visszaalszom vele.

Emmalena,
anyukámmal esett meg hasonló kétszer is, egyszer édesapja halálakor, egyszer pedig a férje halálakor, ráadásul azt a második esetet a húgom is tapasztalta vele együtt akinek ugye az édesapjáról volt szó (más az apukánk, csak féltestvérem)
Mindkét esetben csak egy egyszeri jelzés szerű dolog volt... de ez nagyon érdekes.

Sőt anyukámnak Pálma is jelzett, mikor megszületett, aznap este magától beindult a videója és elkezdte játszani a benne lévő esküvői videónkat anyunak - ekkor indult be a szülés... anyu szerint Pálmi jelzett neki, hogy nagymama, jövök! :)

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Bettyna,
ugyanilyen pihiszékünk van :) Ja és Pálmi is elkezdte felfelé tologatni a popsiját, a gyógytornász szerint ebből lesz a mászás :)

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Veronika - :lol: hát, remélem igaza lesz a tornászodnak. :wink:

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Ildi - Bocs, az előbb elfeljtettem: Isten éltesse Lottikát!

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 



KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Képzeljétek, ezt el kell mesélnem...
Emma kb 2 perce folyamatosan gurgulázva kacag rám.Annyira édes, hog rögtön fölfalom....-)
emmalena
 
 


Betty,
nekem nem jön be a videó :(
Kiírja a címet, de nem indul el semmi... :(

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


nekem elindult, annyira cuki.....
emmalena
 
 


Emma cuki lehet. Annyira szeretem, amikor kacagnak! De Szabi ma egész nap vagy nyűglődik, vagy ordít. Tök jó. :?

Veronika - NEm tudom miért nem indul el. Nekem megy egyből. :roll:

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


szbettyna, hahahaha, annyira aranyos Szabi!! :D:D

emmalena, vannak jelek, az tuti! Még pár hónapig lesznek is!

antibiotikum:
nem váltottam ki...Valahogy nem szeretném máris antibiotikummal tömni. Csak a löttyöt (Spiropent) meg a cebiont és a sterimart vettem meg.

DM pelus: 3.699,- Ft volt 100 db.

Kép
szöszke
 
 


Szöszke - Köszi. Remélem Gergő gyorsan meggyógyul.

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?