Új privát üzeneted érkezett!

Csige-bige!

Hogy vagy? Megnyugodtál kicsit?

rodina74
 
 


Sziasztok!
Elnézést a betolakodásért, de egykori sorstársként nyomon szoktalak követni benneteket.

Csige:
Szeretnélek megnyugtatni. Az én babám a 10. héten ment el, már volt szívhang is, és nem kaptam tágítót. A kislányomat a 40. héten szültem, a kisfiamat pedig a 42. héten, semmilyen ennek köszönhető probléma nem volt a terhességeim alatt.
Jó pocakos hónapokat kívánok! :wink:

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Csige!

Látod, nem lesz semmi gond! Másnál sem kellett alkalmazni.
Ne nyugtalankodj. Minden rendben lesz.

rodina74
 
 

 
 

Oh, már teljesen elfelejtettem, úgymond kialudtam az éjszaka :lol: Jól vagyok, bár ebéd után ismét rámtört a hányinger és úgy tűnik ez eltart estig. Egyik nap tök jó, teljesen jól vagyok, másik nap pedig minden rámjön. De hát ez vele jár :lol:

KépKép
csige-bige
 
 


Sziasztok!

Kezdek rájönni, hogy egyszer fent, egyszer lent... Olyan nehezen telik el ez a 6 hét, ez a 3 hónap (amit úgyse tartunk be...)...

Ma voltam az Árkádban, ott is mindenki terhes... Az ismeretségi körünkben hárman!!! :D Itt is csige és dy is... Mindenkinek örülök, és tényleg, de annyira szeretnénk mi is a második gyerkőcöt. Igen, az első erőt ad, de szeretnék babásodni, és nagyon nehéz a várakozás, és akkor se biztos, hogy hamar összejön... Most magam alatt vagyok. A 19. héten volt a terhesség megszakítás, és már tényleg hozzám nőtt... Már nagyobb volt a hasam, már simogattam, stb... Erre most semmi. Júliusban szültem volna... Annyira nem akarok erre gondolni, de olyan sokszor gondolok erre... Bocs csajok, ki kellett írnom magamból.... :cry:
melike30
Győr
 
 


Melike

a te esetedben nagyon fontos,hogy kivárd a minimum 3 hónapot! idő kell a méhednek,hogy visszahúzódjon, és felkészüljön a tested a következő terhességre. mindenképpen orvosi javaslatra kezdjetek csak bele a próbálkozásba! tudod,ha netán túl korán babásodsz újra, lehet korai vetélésed e miatt.... :? szóval csak türelem!!!!!!!!! :wink:

Kép Kép



Gréta és Dy
*dy*
 
 


Melike!

Hidd el én megértem, és itt mindenki megérti, hogy min mész keresztül. Ráadásul neked tényleg nagy volt a babád, és neked sokkal több időd volt, hogy kötődj hozzá, mint nekem.
Én is nehezen állok talpra. Néha jól vagyok, máskor meg csak bőgök, mint egy idióta. Képes vagyok bárhol, bárki előtt sírva fakadni. Ezért nem is szívesen mozdulok ki, bár a párom próbál kimozdítani ebből a nihilből.

Én is úgy voltam vele, hogy nem várok három hónapot, a második hónapban neki állunk, lesz, ami lesz alapon.
De aztán, egy tiszta pillanatomban végig gondoltam, hogy lehet, hogy megint megfoganna egy babszi, aztán majd a méhem még nincs felkészülve rá, és majd megint elvetélek. Na ezt viszont tényleg nem bírnám ki, és aztán kétszer is egymás után elvetélni, úgy hogy nekem még nincs babszim, nem lenne okos dolog. Akkor inkább várok még egy hónapot, csak a következő babszinál ne legyen baj.

Szóval megértelek, megértünk.

rodina74
 
 


Köszi! :cry: "Józan" pillanatomban én is úgy gondolom, hogy kivárjuk a 3 hónapot, de aztán meg úgy, hogy a 6 hét után már nem védekezünk... Március 23-án megyek dokihoz, megvizsgál, és szépen kikérdezem...

Az uram elvisz április elején egyet wellnesselni kettecskén, akkorra letelik a 6 hét, a dokin is túl leszek, aztán majd meglátjuk. Bár már ott lennénk!
melike30
Győr
 
 


Majd oszd meg velünk, hogy mit mondott a doki. Én majd csak április első napjaiban tudok menni a dokimhoz, így nagyon érdekelne, hogy mit mondanak neked. Már ha nem gond.

rodina74
 
 


Helló! Persze, hogy megírom mi volt a dokinál. :lol:
melike30
Győr
 
 


Melike: tudom, hogy nagyon rossz most neked. Sajnos vannak jobb napok és rosszabbak. A te babócád igazán nagy volt és iszonyatos fájdalom lehetett elveszíteni. Hidd el a sors kárpótolni fog téged mindenért. Szerintem is érdemes viszont kivárni a három hónapot még ha soknak is tűnik, mert idő kell a máhednek hogy regenerálódjon. Nekem is ki kellett várnom, pedig nekem csak hat hetes volt a baba. A doki azt mondta, hogy azért kell várni, mert lehet hogy még nincs felkészülve a méhem egy újabb terhességre és ismét vetélés lesz a vége. Én is sokat gondolkodtam rajta, de végül is úgy voltam vele, hogy az a másfél hónap nem számít, de mi van ha tényleg nem vagyok még kész rá. Így úgy voltam vele, hogy a biztosság kedvéért vártunk.
Tudom hogy mit éreztek lányok. Örültök annak hogy más babásodik, viszont az fáj ott belül, hogy Te miért nem?! Én is ugyan ezt éreztem. Folyton arra gondoltam, hogy ha egyszer sikerült, akkor most miért nem jön a baba. Aztán miután kiborultam és feladtam, akkor jött. Az nagyon jó ha próbáltok kikapcsolni egy kicsit. Elutaztok, moziba jártok. Így az idő is gyorsabban telik és egy kicsit eltereli a gondolatokat. Mi is voltunk decemberben wellnesselni, de én akkor annyira rá voltam görcsölve a babára, hogy nem tudtam kiverni a fejemből és oda is úgy mentem, hogy talán majd ott sikerül. Természetesen nem sikerült. Viszont rá két hónapra igen :lol: Amikor már feladtam és azt mondtam, hogy ilyen szar gazdasági helyzetben lehet hogy nem is baj, hogy ha várunk egy kicsit. Hát másképp alakult :lol:
Nagyon drukkolok mindenkinek hogy mihamarabb babásodjon. És ha úgy érzitek, hogy szomorúak vagytok és sírni kell, akkor tegyétek azt. Most kell hogy teret adjatok az érzéseiteknek, hogy lelkileg is felkészüljetek egy újabb terhességre.

KépKép
csige-bige
 
 


Sziasztok!

Csige

Nagyon szépen megfogalmaztad a dolgokat! :wink: Ajánlom mindenkinek figyelmébe azt a pár sort!!

Hát Csige a múltkor írtad,hogy vannak jó, és rossz napjaid... irigyellek érte! Képzeld el nekem csak rossz és még rosszabb napok jutottak... :? Egyre erősebbek a terhességi tünetek,és ha ez így fog folytatódni a 12. hétig,hát akkor nem is tudom,hogy hogy fogom kibírni.... Tegnap egész nap hánytam,az éjszakám viszonylag csendesen telt,szinte állni sem bírok a lábam annyira szédülök....Na, és állandóan hányingerem van. :?

Kép Kép



Gréta és Dy
*dy*
 
 


Sziasztok!

Igen csige, pszihológusnak kellene lenned! :lol: Mindent, amit érzek leírtál! :)

Tegnap elmentünk a párommal egy buliba, ahol 2 barátnőmről is kiderült, hogy terhes. Előtte voltunk egy temetésen, ahol az egyik rokon csajsziról szintén kiderült, hogy szintén várandós. Ez maga sok(k) volt egy napra, de miután beszélgettem velük kiderült, hogy a 3-ból kettőnek már volt vetélése, az egyiknek 2 is, és most itt állnak 11, 21, illetve 27 hetes terhesen. És náluk is bejött, hogy amint letelt a 3 hónap, rögtön teherbe estek.

Szóval fel a fejjel, és nemsokára május lesz!!! :lol:

Dy örülj neki, hogy vannak terhességi tüneteid, hidd el az egész éjszakai hányás is megéri! :lol:

És egy újabb kérdés, most hogy terhesek vagytok, dy és csige, gyakrabban néz meg az orvos a múlt tapasztalatai alapján? "Kiemelten" figyelnek benneteket, vagy ugyanúgy, mintha nem lett volna vetélésetek?
melike30
Győr
 
 


Na én is hoztam fotót!Mai,azaz betöltött 33.heti kép!A pólómon van egy folt,most vettem észre :evil: Hiába,már nem látok oda...fogalmam nincs mikor kentem össze,és h mivel...a múltkor még ne volt olyan :(
Kép Kép

Melike!
Szerintem engem főképp az elején sűrűbben nézett meg.Amikor a vetélésem volt még nem ő volt a dokm,de ugye tudta az előzményeket,meg elötte is gyógyszert szedtem már,meg mikro terhes lettem akkor is rögtön felírta a bogyókat!Szóval elővigyázatosabb,óvatosabb volt szerintem!

annus11
 
 


Melike

azt hiszem,hogy én bármit is írok, az nem mérvadó,mert engem mindig is kitüntett figyelemmel kezelnek, ugyanis családi jó barát a dokim.... :oops: :oops:

Kép Kép



Gréta és Dy
*dy*
 
 


Ja, amúgy eddig még engem nem vizsgált, ugyanis nem engedtem... :oops:

Kép Kép



Gréta és Dy
*dy*
 
 


Annus

Nagyon csini kismami vagy!!!! Szép nagy a pocakod! :wink: De nem azt írtad a múltkor,hogy április végére módosították a szülés várható dátumát????

Kép Kép



Gréta és Dy
*dy*
 
 


Dy!
Hát most az utóbbi mérésnél a méretei alapján ápr.27et mondtak,de maradok a hivatalos május 3nál!Hiszen minden uh alkalmával mást mérnek,mármint hol kisebb hol nagyobb a korához képest :wink: :lol:
Amúgy úgyis akkor jön amikor akar :wink:

annus11
 
 


Annus
ez igaz, de már ígysem,úgysem sok van hátra! na meg mi az az 5 nap..... :lol: :lol: :lol:

Kép Kép



Gréta és Dy
*dy*
 
 


Annus nagyon csini a pocid :lol: és hát szépen növöget.
Dy: hú azért nagyon rossz lehet ha annyira rosszul vagy. Bár nekem múlt héten azt mondta a doki a hányingerre, hogy az jó. Erre én kérdeztem, hogy ok, de kinek?! :lol: Egyébként ha hányingered van, valóban jó, mert dolgoznak a hormonok. Nekem általában ebéd után jön és estig tart, de én még nem hánytam. Valamint éjjel van, akkor minden egyes wc menet után gyorsan iszok két korty vizet. Már hetek óta ásványvízes palackkal alszom :lol: Ma reggel ahogy szárítottam a hajam, nagyon elkapott, úgy volt, hogy nem is tudom visszatartani, de két korty víz és ledőltem és jobb lett.
Én is úgy érzem, hogy jobban figyel rám a doki, mint azokra akiknek "normál" terhességük van. Tudja az előzményeket és szerintem gyakrabban kell mennem. Ahogy felhívtam, hogy babás vagyok, már egyből aznaptól szednem kellett az utrót és rá egy hétre mentem uh-ra. Majd utána két hétre rá mentem, és most három hét. Szóval én az első 12. hétben tuti, hogy háromszor leszek uh-n. Normál esetben csak kétszer szokták megnézni a kismamát én úgy tudom. Vizsgálni engem sem vizsgált, csak uh-val nézett. Igazából nem is lenne mit vizsgálnia még szerintem.

KépKép
csige-bige
 
 


Hali!
Nagyon ciki megkérdezni, hogy mi az az utró?... :oops:
melike30
Győr
 
 


hát ezt nem hiszem el!!!!!!!!Ma már kétszer írtam nektek,de egyik írásomat sem látom!!!! :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

Kép Kép



Gréta és Dy
*dy*
 
 


Szóval

CSige
tudom én hogy jó a hányás, de ua a kérdés mint nálad:de kinek????
Na,jó de nyugodt is vagyok addig amíg rosszul vagyok,mert tudom,hogy Manócska még megvan.erősen kapaszkodik, és fejlődik!!! :wink:

Melike
én nem tudom pontosan,mert még csak itt a babanetes topikokban hallottam róla először... Szóval inkább passz,mert nem akarok hülyeséget írni....

Kép Kép



Gréta és Dy
*dy*
 
 


Sziasztok!
Én sem vagyok tapasztalt ezügyben, de én mintha olyat olvastam volna, hogy az utro, azaz utrogenast (talán ez a neve), egy progeszteron pótló hüvelykúp, a terhesség első trimeszterében adják, sárgatest elégtelenségre... Most lehet, hogy jó nagy marhaságokat írtam, javítsatok ki láégyszi! :)
Köszi!
Vendég
 


Adrienne!
Nem írtál marhaságot,igen ő az! :lol: Annyi h nemcsak sárgatest elégtelenségre adják.A lényeg h megtámogatják a babát egy picit,hogy ha hormon gond lenne akkor ne legyen gond!Sajna ha vmi genetikai rendellenesség van azon ez se segít...

annus11
 
 


Sziasztok,
Igen, pontosan ezt jelenti az utró. A 11.-12. hétig kell szedni, mert addig az anya termeli meg a babának a szükséges hormonmennyiséget, de utána már a baba veszi át ezt a szerepet.
Hát nálam a hányinger hol van, hol nincs. Ma pl. tök jó, mert nem volt. Tegnap délelőtt volt, akkor egy kicsit nyomott voltam. Két hét mulva megyek majd dokihoz. Én is úgy vagyok vele, hogy ha valami gond lenne, akkor azt úgy is érezném. De ennyi pihizés mellett... :lol: :lol:

KépKép
csige-bige
 
 


Régóta nem voltam itt a topikban, így van, hogy napokkal korábbi írásokhoz szólok hozzá.

Csige-bige:
Szombati írásod valóban nagyon találó. Jól megfogtad a lényeget, és azt amit érzünk.

Annus!
Nagyon szép a pocid! Bár nekem is ilyen lenne már.....

Melike!
Én pl. nem utrót, hanem duphastont kaptam, és ugyanazt a cél szolgálja.

Holnap megyek kontrollra, igaz még korai, de most volt időpontja. Szóval mire számíthatok? Megvizsgál?

rodina74
 
 


Régóta nem voltam itt a topikban, így van, hogy napokkal korábbi írásokhoz szólok hozzá.

Csige-bige:
Szombati írásod valóban nagyon találó. Jól megfogtad a lényeget, és azt amit érzünk.

Annus!
Nagyon szép a pocid! Bár nekem is ilyen lenne már.....

Melike!
Én pl. nem utrót, hanem duphastont kaptam, és ugyanazt a cél szolgálja.

Holnap megyek kontrollra, igaz még korai, de most volt időpontja. Szóval mire számíthatok?

rodina74
 
 


Bocsi!
Azt hittem az előző nem ment el. :oops:

rodina74
 
 


Rodina: nekem csak vizsgálat volt a műtét utáni kontrollon. Kérdeztem hogy uh nem lesz, de azt mondta a doki, hogy érzi hogy minden rendben van, így nincs értelme. Szóval csak vizsgálat volt és megbeszéltük a továbbiakat. Szabad utat kaptunk a házaséletre és megbeszéltük, hogy meddig kell még várnunk. Gondolok majd rád, de biztos hogy minden rendben lesz a kontrollon. Várunk majd a hírekkel.

KépKép
csige-bige
 
 


Sziasztok!
Annus! Nem győzök gyönyörködni a pocakodban! Én is ilyet szeretnék! :)
Rodina! Engem meg sem vizsgált a doktorbácsink! :) És tegnap is voltam nála (beutalóért), és kérdeztem, hogy mielőtt élesben próbálkozhatunk, kell-e vizsgálat, azt mondta, ha nincs panaszom, akkor nincs szükség vizsgálatra... És engedélyt kaptam arra is, hogy a 2. menstruáció után próbálkozhatunk! :D
Vendég
 


Sziasztok!

Megjöttem a doktor bácsitól!
Jó hír, hogy minden rendben van, megvizsgált. A méhem már átlagos nagyságú, tehát visszahúzódott, és a méhszájam zárt.
Nekem azt mondta, hogy 2-3 hónapot várjunk ki, így a 3. hónapban ismét inszemezünk!!!! Nagyon várom már!

rodina74
 
 


Adrienne, Rodina: örülök hogy minden rendben van és hamarosan ismét próbálkozhattok. Nekünk is azt modnta a doki, hogy a 2. menzit várjuk meg, ami három hónap várakozást jelentett.
Én megvagyok, de tegnap este óta fájdogál jobb oldalon a petefészkemnél és bal oldalon is kicsit. Reggel felhívtam a dokit, de azt mondta, hogy nyugodjak meg, mert valószínű hogy még a hormongyógyszer dolgozik amit szedtem. A méhem nem fáj, de olyan érzés mint amikor tüszőérésem volt, csak enyhébb kivitelben. Remélem nincs semmi gond. Ha nem múlik el hétfőig, akkor bejelentkezem a dokihoz szerdára, hogy megnyugodjak.

KépKép
csige-bige
 
 


Csige-bige!

Ne izgulj, nincs semmi baj! Biztosan nő a méhed, és rendezgeti a helyet magának. Meg a petefészkeidre is hatással lehetnek még a hormonok, ahogy a doki is mondta. Tényleg, te most nem szedsz semmilyen hormont? Viszont ha csak úgy tudsz megnyugodni, akkor jelentkezz be a dokihoz, az a biztos. Az a lényeg, hogy ne izguld agyon magad, bár megértelek. Ne idegesítsd magad, pihenj sokat, és vigyázz magatokra!

rodina74
 
 


Hát én is bízom benne, hogy csak a szallagok nyúlnak, de elég szar érzés. Mint amikor hasizomlázad van és fáj ha megmozdulsz. Ha nem mozogsz akkor nem gáz.
Igen, most is kapok gyógyszert, Utrogestant szedek, ezzel támogatjuk a babát és növeljük a progiszintet.
Na megyek lefekszem, remélem holnapra elmúlik.

KépKép
csige-bige
 
 


Sziasztok,
én egyszer kiöntöttem itt nagy bánatomat, mikor elveszítettük első kisbabánkat, egy pici lányt a 17. héten. Azóta néha ránéztem az oldalra, de túlságosan fájdalmas volt visszaemlékezni mindenre.
Most, hogy hosszas kísérletezés, várakozás után babát várunk, újra idetévedtem, hogy szembenézzek vele, mennyit változtam, milyen az élet vetélés után és egy másik várandósság közepén.
Mindenkinek, aki átéli ezt, csak azt tudom javasolni: kezdetben adja át magát a fájdalomnak, de fejben maradjon egyben, szeresse a párját, és menjen tovább. Minél hamarabb képes szeretni, érezni, örülni, annál hamarabb képes befogadni újra mindent. Hihetetlenül kemény munka "dolgozni magunkon". Én most a 20. hétben járok, kisfiút várunk. Rengeteget vizsgálnak, volt integrált teszt (nem lett jó - mi több, rájöttem, milyen felesleges), volt amniocentézis (várjuk az eredményt), és magzati szívultrahang (nagyon jó lett) stb. Az első négy hónapot a kiszáradásig végighánytam, és csak azutóbbi 2-3 hétben lettem jobban. De megéri, tudom, hogy nem hiába küzdünk, hiszen nemcsak én küzdök, hanem ez a zseniális apróság is kapaszkodik, és akarja, hogy hamarosan megöleljük. Drukkoljatok, hogy ez a történet másképpen végződjön, én is szorítok mindenkinek.
goldplast
 
 


Goldplast: gratulálok a kis pocaklakóhoz és kívonom neked, hogy minden rendben legyen a terhességed hátralévő részében és egy csodaszép kisfiúnak adj életet. Örülök hogy kárpótolt a sors titeket, mint ahogyan mindenkit fog előbb vagy utóbb.

KépKép
csige-bige
 
 


Sziasztok!

Goldplast
Egészsége,szépséges pici fiút kívánok nektek,és további gondtalan,örömökben gazdag babavárást! :wink:

Rodina
Örülök,hogy jó híreket kaptál! :wink:

Adrienne
Neked is gratula a jó hírekhez! :wink:

Hát én azért nem voltam most napokig,mert már megint levert a betegség,és csak feküdtem... :? de már jobban vagyok! a terhességi tünetek is kezdenek enyhülni,kezdek rájönni mindennek az ellenszerére. csütörtökön megyek uh-ra, és nagyon remélem,hogy akkor már dobogó szivecskét fogunk látni!!!! :lol:

Kép Kép



Gréta és Dy
*dy*
 
 


Sziasztok!

Goldplast, tényleg jó volt olvasni a soraidat, bár azt azért megkérdezném tőled is, hogy hamar teherbeestél vetélés után?

Én ma voltam dokinál. Jó, és rossz híreket is kaptam. A rossz hír az, amit még eddig nem hallottam magamról, és lehet az is, hogy csak most alakult, hogy hátrafelé hajlik a méhem... Nem sokat tudok erről, de azt mondta, hogy nem jelent ez gondot, bár állítólag így nehezebb a teherbeesés... Azóta megtudtam, hogy az anyukámnak, és a sórognőmnek is ilyen a méhe, mégis mindegyiküknek két gyereke van. :lol: Szóval ezen most nem stresszelem magamat, de ha tudtok róla valamit azt meghallgatnám! :D

És a jó hír, mert mondtam neki, hogy mi nem szeretnénk védekezni a 6 hét letelte után, és nem várnánk meg a 3 hónapot, azt mondta, hogy áldása rá!!! :lol: Méhem összehúzódott, összezárult, és azt mondta, hogy ha már 1 menzesz rendesen megjön, az annak a jele, hogy helyreálltak nálam a dolgok, és nem kell megvárnunk a 3 hónapot, és két menzeszt sem. Na ennek most nagyon örülök! :-))))
Ja, és elmondta, hogy nagyon sok példa van arra, hogy nem védekeznek a párok, és nincs semmi probléma az ilyenkor fogant bébivel!!!! Bár azt a tézist nem tartja megalapozottnak, hogy ilyenkor hamarabb esünk teherbe, max jobban akarjuk, és figyelünk rá!

Szóval még két hét, és ápr. 3-tól nálunk indul a babaprojekt!!! Egy kettesben töltött wellness hétvégével indítunk!!!! :lol: :oops: :oops:

Dy szorítok érted, de a betegségekkel nagyon vigyázz!!! Csige nálad minden ok? Hasfájás elmúlt már?
melike30
Győr
 
 


Sziasztok!
Hát, lányok, lassan telnek ezek a napok... De telnek!!!! :)
Melike! Valószínű, hogy eddig is hátrahajló méhed volt. Az így fejlődik ill. helxezkedik, tudomásom szerint nem hajlik hátra az idő folyamán, és vissza sem! :D ezen ne idegeskedj, szerintem nem jelent semmit...
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Segítsetek egy pár szóval, ha tudtok, kérlek. Most tudtam meg, hogy kedves barátnőm és kolléganőm 20. hetes babáját most fogja megszülni, tegnap este elment a magzatvíz...

MI TÖRTÉNHETETT? Rettentő szomorú vagyok.... Tegnap még itt a melóhelyen semmi baja sem volt... jól érezte magát...

Esetleg járt valamelyikőtök hasonló cipőben?

Még nem beszéltem vele, de hirtelen nem is tudnék Neki mit mondani...

Szörnyű...

Köszönöm.

Beja
beja
 
 


Sziasztok!
Én új vagyok itt, bár néha azért olvasgatlak Benneteket. Van egy kérdésem, melyben remélem tudtok nekem segíteni. Lehet, hogy már volt róla szó, de nem olvastam végig mindent. Szóval januárban vesztettem el első babámat. a 11. héten derült ki, hogy már kb. 10 napja nem él bennem. Irány missed abortion, amit nem részletezek, mert gondolom tisztában vagytok minden szörnyűségével együtt. De a gondom az, hogy azóta nem volt peteérésem. Mérem hőmérővel, meg tesztel is. :) Mennyire jellemző ez? Nagyon félek, hogy valami elromlott bennem. Nektek mi a tapasztalatotok ezzel? Mennyi idő múlva jelentkezik. Gondolom már kellett volna.
Köszönöm.
Bar
barrr
 
 


Sziasztok

megvolt az uh! 7mm-es élő embriónk van! :D 2 hét múlva kell mennem a köv.uh-ra,és akkor már jelentkeznem kell terhesgondozásra is. Veszélyeztetett terhes vagyok.... :?

Kép

Kép Kép



Gréta és Dy
*dy*
 
 


Sziasztok!

Kedves beja! Nekem a 19. héten az ultrahangon vették észre, hogy beteg a babám szíve. Nekem meg kellett szülnöm, de utána sok orvossal, és uh-ossal is beszélgettem. Nagy valószínűséggel a kolléganődnél vagy a baba volt beteg, és nem vették észre az uh-on, vagy valamiféle fertőzés vagy víru is lehet az oka. Én persze csak találgatok. :cry: Nekem kicsit több, mitn egy hónapja volt mindez. Nagyon nehéz felfogni, és nagyon nehéz továbblépni, de ahogy telnek a napok, én is egyre jobban vagyok.

Én azzal nyugtattam meg magamat, hogy beteg gyermeket nem szerettem volna. Én a down-kóros gyermeket is elvetetném (ebben persze különbözünk...), és tudom, hogy jobb így nekem, a pcsaládomnak, és a picinek is, hogy nem született meg.

Három hónapot mondanak a dokik, és utána lehet próbálkozni újra. Nem tudom mennyit vártak erre a babára, de én gyorsan nekiugrottam a párommal újra a gyerek projektnek, mert ha újra teherbe esek, akkor tudom csak feldolgozni ezt a traumát rendesen, és akkor fog megnyugodni a lelkem.

Remélem tudtam segíteni.

Barr!!! Nekem azt mondta a doki, hogy 2 hónapon belül meg kell jönnie az első menzesznek. Szóval én a helyedben már mennék vissza a dokihoz, hogy mi lehet!

Dy! Nagyon helyes a pici embriód, remélem minden ok vele, és hamarosan már a pici fejét is látjuk majd az uh-on! :-)
melike30
Győr
 
 


Kedves Beja!
Nálam a 22. héten indult be a szülés. Nagyon sokféle oka lehet. Mint később - egy másik dokihoz elvittem az összes papíromat - kiderült nálam egy banális fertőzés okozhatta, ami a laboreredményeimből egyértelműen látszott, de a dokim figyelmen kívül hagyta. Az én babáim teljesen egészségesen születtek, élve. De sajnos annyire fejletlenek voltak, hogy pár órán belül elveszítettük őket. Nem tudom hogy mi történt a barátnőd babáival, de nagyon-nagyon sok erőt kívánok neki a továbbiakban, mert hihetetlenül nehéz feldolgozni ezt a veszteséget. Sőt feldolgozni talán nem, max elfogadni lehet ezeket a dolgokat, de csak sok idő elteltével. Ha igazán a barátnője vagy, akkor próbáld meg támogatni úgy ahogy erre neki szüksége van. Ha sír, akkor hagyd sírni, nem kell vígasztalni, ki kell adnia a fájdalmat, ha beszélni szerete halgasd meg, de ha egyedül akar lenni, azt is hagyni kell. Én pl egyedül akartam lenni, csak a férjemmel tudtam megosztani a fájdalmamat és bevallom nagyon sokszor megpróbáltam újra átélni azt gondolatban, hogy milyen is volt amikor a pocakomban mozogtak a kisbabáim. Azóta már boldog anyuka vagyok mert örökbefogadtunk a világ legédesebb gyerkőcét, de lassan két év elteltével is nagyon fáj az elvesztésük és minden alkalommal sírok ha a temetőbe kimegyünk, sőt most is.
A barátnődnek ha lesz majd lelki ereje, akkor jöjjön el ide, hátha tudunk neki segíteni.

tücsökbogár
 
 


Sziasztok

Régen "itt laktam " ebben a topicban.
Sokan vagytok újak,így nem ismerhettek.
De szoktam olvasgatni.

Bar
Igazából most neked írnék.

Anno én voltam a topic "hormonmumusa"! :lol: Igaz Annus? :wink:


Azt gondolom,hogy az orvosok eléggé felületes módon kezelik a hormonvizsgálatokat! :(

Saját tapasztalatból írom!
Kevés orvos van amelyik foglalkozik ezzel!

Pedig egyszerű lenne.Sok lánynak ajánlottam én orvost ebből a topicból,pusztán a hormonszint vizsgálat miatt,közülük van aki már babázik és van aki most fog majd!

Az én történetem röviden:
Szerettünk volna 3. babát.Össze is jött,de sajnos a 11.héten mgindult a vetélés és műszeresen kellett befejezni a terhességet.
Az akkori dokim nem csinált semmit,azt mondta van már két gyerekem majd a következő próbálkozásra sikerül.
Én bíztam benne.
3 hónap várakozás után elsőre terhes lettem.Azonnal doki,UH.Igen terhes vagyok jöjjek 1 hét múlva!Hurrá!
1 hét múlva azt mondta nem lát semmit!Jöjjek vissza újabb 1 hét múlva mert ha nem jön meg akkor lehet,hogy méhenkívüli terhesség.
Hazafelé vettem egy tesztet.Pozitív lett.
Ekkor ajánlották nekem azt a professzort aki segített.De sajnos ezen a babán nem tudott segíteni már.
Vizsgálatok következtek,de még mielőtt eredmény lett volna terhes lettem.Sajnos újra elvetéltem.
Kiderült,hogy a progeszteron szintem nagyon alacsony és bár a petesejt megtermékenyül nem tud megtapadni,így elvetélek.

A prof elmondta,hogy ne aggódjak,neki ez a szakterülete.
Gyógyszereket kaptam és havonta jártam vérvételre.
De mivel addigra már teljesen rákattantam a babatémára és más dolgok miatt is stresszeltem,folyamatosan rossz eredményeim voltak.
Nem próbálkozhattunk addig amíg a prof nem mondta,hogy lehet.Mivel össze-vissza eredményeim lettek (volt olyan hónap amikor nem is volt peteérésem egyáltalán)azt mondta meg kell várni amíg egymás után párszor jó eredményeket produkálok.
Ez 20 hónapig tartott!

Nyilván ha ez rögtön az első vetélés után történik és nem ráznak le a dokik azzal,hogy van már két gyerekem,akkor nem tartott volna idáig és főleg nem kellett volna 3× elvetélnem!!!

Én azt mondom,hogy kérjetek hormonvizsgálatot!!!
Egy egyszerű vérvétel,semmi több!
Vendég
 


Goldplast!
Jó, hogy jöttél, és leírtad mindezeket. Szeretem az ehhez hasonló hozzászólásokat, mert erőt, és reményt adnak. Köszönöm

Melike30!
Mit mondhatnék…örülök a jó híreknek! És HAJRÁ!!!!!

Beja!
Ilyenkor tényleg nem lehet mit mondani. Tücsökbogár amit leírt, az tökéletes. Ezt tudod tenni, így tudod a legjobban támogatni.

Barrr!
Hát, erre nem tudok mit mondani. És mensi volt? Természetes módon próbálkoztok a babagyártással?

Alziza!
Köszönjük a jó tanácsokat. És mit érdemes nézetni a vv során?

Légyszi adjatok tanácsot, vagy írjatok véleményt.
Úgy néz ki, hogy meg fog jönni a mensi. Vagy legalábbis remélem, hogy az. Na már most, 7-én kezdtem vérezni, és 8-án csinálták meg a műtétet. MA meg 30-a van. Nem korai ez? Valami baj lehet? A műtét után 10 nappal voltam kontrollon, ahol megvizsgált a doki és azt mondta, hogy minden rendben van.
MOst aggódom, mert mindenhol azt olvastam, hogy később jött meg a mensi, nekem meg hamarabb. Egyébként 30 napos a ciklusom.
Na, most mi is van?

rodina74
 
 


Melike, Tücsökbogár és Rodina, köszönöm a hozzászólásokat.

A barátnőm azóta már otthon van, lábadozik, a férje van mellette. Ahogy Tücsökbogár írta, a férje a legnagyobb támasza, kettecskén próbálják meg átvészelni ezt a borzalmat.

Állítólag a baba egészséges volt, valószínűleg egy fertőzés volt a hibás, ami burokrepedést okozott…

Említeni fogom Neki ezt a topicot!

Kívánok mindenkinek minden jót a jövőben, legyetek jók, és még egyszer köszönöm!

Sziasztok,
Beja
beja
 
 


Köszönöm szépen mindenkinek a segítséget, különösen Alzizának, hogy olyan sokat írt nekem. De úgy néz ki, hogy a probléma megoldódott, igaz egy kicsit később, a 14. napon végre jelzett az LH teszt pozitívat!!! De van már progeszteron-szint beutalóm is, most megyek pénteken, akkor van a 21. napom, és elvileg kb akkor kell nézni. Erről tapasztalatok?
Annyira szeretném már újra, ha sikerülne teherbeesnem! Bár abba bele sem merek gondolni, hogy milyen stesszes lesz...

Rodina
Nekem is műtét után kb 22. napon kezdtem el pecsételve vérezgetni, ami eltartott 6 napig és aztán a műtétre pontosan 28 napra rendesen megjött. Aztán a következő hónap már "normális" volt, leszámítva, hogy peteérés nem következett be.

Megegyszer köszönöm a válaszokat és kívánok mindenkinek - aki szeretne - egy jó plusz 10 kilót :lol:
barrr
 
 


Barrr!

Köszi, hogy leírtad a saját esetedet. Megnyugtattál.

Nagyon szorítok neked, hogy összejöjjön a baba. Sajnos tapasztalatom nincs a progiszinttel kapcsolatban. :cry:

Én kérem a 10 kilót! :D

rodina74
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?