Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok Lányok!

Hazajöhettünk.Köszi a hiányolást.Aranyosak vagytok köszi :D

Egy rémálom volt :cry: :cry: :cry: :cry: Majd holnap jövök meg visszaolvasok csak most nagyon fáradt vagyok.
Vendég
 


Szösz: Szerintem sem alszik sokat a babuci nappal. Bianka ilyen nappali alvás mellett 8-kor már durmol fél 7-ig.

Lara: Jaj de jó hogy legalább akkor itthon vagytok!

Lányok: Biankám horkol még nappal is ébren is. Voltunk fül- orr- gégésznél és mondta hogy megvan nagyobbodva az orrmandulája. Beecsetelte ami 20 percig minimum csípi a nózit szóval sírt rendesen szegény. :(
És így sem jobb :( Mit tegyek??? Nyugtalanul alszik és bosszant ez az egész.

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Szia Lara!

Örülök, hogy már otthon vagytok! Pihenjél és holnap mesélj!

Szösz

KépKép
szosz
 
 

 
 

Jó estét!

Szösz, azt hiszem, ma délután láttalak Benneteket Rékával, a Rákóczi úton sétáltatok, én autóban ültem. Mi is sétálni akartunk a belvárosban, erre pont akkor jött a hóesés a széllel, úgyhogy inkább hazamentünk, nem akartam a náthás Natit még ennek is kitenni. :?

Lara, de jó, hogy hazajöhettetek, pihenj sokat!

Szegény Bius, tényleg rossz lehet, ha emiatt nem tud rendesen aludni. Sajnálom, hogy az ecsetelés nem vált be. :(

Winchi, nagyon ügyes ez a Matyi-gyerek. :wink: Én még nem próbáltam Natit hasra tenni a kádban, de most felbátorodtam.

Bibii, szorítok majd a Nagyfiadnak!

Bende, jó, hogy jöttél! :D Most, hogy pár napja mi is rosszul alszunk, teljesen át tudom érezni a helyzetedet, én is haragszom a világra és sajnos néha Lilivel is türelmetlenebb vagyok, pedig azt nem szabadna. Hátha a ma éjszaka jobb lesz...

Jó éjszakát!

Katinka

Kép
Kép
katinka31
 
 


Sziasztok Lányok!

Bende nagyon jól néz ki, senki meg nem mondaná az éjszakázást,Nyanyó egy Tündér!
:)
A pogit köszönöm, finom volt! :wink:

Látom sok a betegeskedés, jobbulást babáknak, mamáknak egyaránt.
Most már csak kitavaszodik, el nem maradhat! :roll:

Akik elhagynák az országot:Nagy levegő......ééééés menjetek!Ebben az országban nem lesz rend mostanában.. :(

Vigyázzatok magatokra és a gyerekekre.

KépKépKép
tünci28
 
 
 


Katinka: Bizti minket láttál, arra voltunk délután. Kár hogy végül nem sétáltatok, és nem taliztunk. Mikor elindultunk nagyon elkezdett esni a hó, mi is majdnem visszafordultunk, de aztán mégsem, és elállt, végül sétáltunk végre egy nagyot!

Trundike: szegény Bius!

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Halihó!

Köszönöm a kedves fogadtatást. Javul a helyzet, az éjjel csak 2x ébredt és ebből egy az szopi volt. Egyszer hallottam, hogy kicsit nyöszörgött, de aztán visszaaludt. Reggel hason fekve aludt, csodálatosan négykézlábazik és hempereg hálózsákban is.

Babakocsi:
Teutonia Solano a típus. Nekünk a másik is Teutonia, szerintünk ennél jobbat nem is vehettünk volna. Amikor sétálunk a párom mindig nézi a többi babakocsit és győzedelmes mosollyal konstatálja, hogy a miénk mindig jobb. Egyetlenegy hátránya, hogy a két nagyobb kereket le kell venni, mert csak úgy fér be a csomagtartóba. A Solanot ezért is vettünk, azt könnyebb lesz berakni. Napokig ültem a teszvesz előtt és böngésztem a használt esernyőkocsikat, mire kiválasztottam. Egy séta után azt mondom, jól vizsgázott, a későbbiekben majd meglátjuk.
Továbbra is hatalmasakat sétálunk. Aki tudja hol lakunk, az lehet, hogy meglepődik, de egyik délután kisétáltunk a Park Centerbe, meg vissza.
Szóval most már Jaffáék sem laknak elérhetetlen távolságban, gyalog sem!!!!!

Tegnap is nagy kört mentünk, Szösz és Trundike felé sétáltunk, nem is tudom miért nem telefonáltam. Szerencsére mi a hóvihar előtt hazaértünk.

KépKép
bende
 
 


Tüncike mindig szépít. Bende nem néz ki túl jól, viszont anyanyó egy tündér.
Egy türelmetlen tündér, ezért most megyek játszani.

KépKép
bende
 
 


végre itt vagyok....! erre csak én vagyok... :(

KépKép
bende
 
 


Sziasztok!

Esett a hó Fehérváron? Itt semmi nem volt kicsit beborult de még csodálkoztam is, hogy miről beszél már megint a sok időjós.

Tündi Bius mennyi tápit eszik, reggel, este?

Matyi este behúzott 130at meg a ciciből azt a kicsit ami volt. Szerencsére hajnalban és most még reggel is tudott cicizni. Kopp-kopp

Lara majd ha kipihentétek az ijedtséget mesélj mi volt a gond!

Gyermek tegnap megint akkorát alakított a fürdőkádban, hogy a kád kidörzsölte a popsiját vennünk kell csúszásgátlót bele. Apa most látta, teljesen el volt ájulva a fiától még fel is vette gyorsan és a haverjainak gyorsan. Nem büszke ám áááá dehogy :lol: :lol: :lol:

A varrás:
Kép
Zsebes tároló a kiságyra, majd a párját is meg akarom csinálni azt a sarokba a gázcsőre

És a királyficumink: :lol:
Kép

Katinka mesélj mit szólt Nati a hason fürdéshez, én is ám az egyik októberi fórumban kaptam az ötletet, hogy pár centis vízbe rakni a gyereket a kiskádba. Aztán most meg már a nagykádban tartunk 10 centi víznél :lol: Lassan elérjük a Balaton vízszintjét is :lol:

KépKép
winchi
 
 


szóval apa a haverjainak gyorsan el is küldte :D Gyorsabban jár az agyam megint mint a kezem :D Fejben már rendet is raktam és meg is főztem, megyek a tettek mezejére lépek :D

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok!

Délelőtt végre egész jó idő volt. :D Séta közben összfutottunk Jaffával és Miluval, mondtam, hogy hiányoljuk. Jól vannak, csak mostanában nincs otthon sokat, kondizik... De azt mondta, majd azért benéz hozzánk.

Bende: Hívhattál volna...

Winchi: Ügyi vagy. Nagyon szép a cumis kép. :)

Lara: Hogy vagytok?

Tudjátok, hogy a DM-ben véget ér a pontgyűjtős akció? Még a hónapban adnak pontot (duplán), a kedvezményt május 31-ig lehet beváltani. Jövő hónapban új pontgyűjtés kezdődik.

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Bende: Úgy emlékszem Ti jártatok baba-mama tornára. Hova? És milyen volt?

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Kép Kép

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Kép Kép

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Sziasztok!

Gégéé: Emma babó gyönyörű! És milyen kis érdeklődő már! A vigyorgós kép tetszik a legjobban! Csudi édes :)

Winchi: tok jó amit varrtál. Nekünk nem csinálnál egyet? Az autóba kéne a vezető ülés hátuljára :wink:
Matykó vőlegénykénk nagyon csini a királyfis cumijával. Ha csúszásgátló helyett textilpelust tennél a kádba. Nálunk az van, bár mi még a kiskádban fürdünk, de már alig fér el benne a hercegnő.

Lara: örülök, hogy túlvagytok a nehezén, remélem mostmár minden rendben lesz Hannussal. Puszi nektek!

Bende: köszi a tippet. Jó a babakocsitok! Én is nézegettem a teszveszen, de nem szerintem nem jókor.....

katinka: jobbulást Natinak. Szegénykém. Már kikeveredhetne belőle...

szosz: te honnan fogysz? Tényleg.... adok én is pár kilót szívesen.

Tegnap kalandos utunk volt. Voltunk Csababácsinál, még nem jöttem teljesen helyre, megint kaptam egy gyógyszert, és 4 hét múlva vissza kell mennem.
Megnézte a Dokibácsi a csajszit, nagyon örült neki, meg persze Dorka is a dokibácsinak. Úgy nevetett rá, mintha emlékezne rá....:D
Az Ági arcát meg simogatta. Jót nevettek rajta.

Végigjártuk Fehérvár összes bababoltját, és megvettük a babakocsit. Winchi, azt a kék Giraffe Club-ost. Néztünk mindenfélét, kipróbálgattuk, egyik sem felelt meg az elvárásainknak. Ez tökéletes. Befér az autóba, és minden van rajta, ami kell. Lábzsák, esővédő, dönthető, napfénytető, biztonsági öv, lábtartó, szóval szupi. Ajánlom mindenkinek. A park centerbe sikerült megvenni a Kenguru Kid-ben. Neten a Nikica-ban néztem, de ott nem volt az üzletben. Nem sajnáltam rá a pénzt, mert megspóroltuk az etetőszéken, és amúgy a másik babakocsija használt nem túl szép kocsi, így azt gondoltuk ennyi jár neki. Az eladó csaj nagyon készséges volt, bele is ültethettük a csajszit, meg szegénnyel az összes babakocsit összecsukattuk már a boltban. Megnéztem ezt a játszóházat is. Tök jó, ha nagyobb lesz Dorka majd elvisszük.

Ja, és kivel találkoztunk a Tesco-nál???? Jaffával és Miluval! Pont mellénk parkolt le, én meg gyors kipattantam a kocsiból, és lecsaptam rájuk!!! :D:D:D Milu tündéri kislány. Nézte ahogy Dorka kiterült az autóban, és mondogatta, hogy baba, baba, és be akart menni hozzá a kocsiba. Utána pedig még integetett is nekem. Jaffa, jó volt benneteket élőben is látni! :)
Ha megjavul a notebook, akkor gyere! Várunk!!!

Ja, és jó hír: a papámnak nincs túl nagy baja, nem rákos! El sem hiszitek micsoda boldogság ez nekem......Valami volt a tüdején,(valami vizesedés, vagy mi, nem tudom) de a gyógyszerek hatására lehúzódott. És tegnap voltunk náluk, és megígérte, hogy eljön a dédunokája keresztelőjére, ami jövő hónapban lesz. És akkor lesz az 50. házassági évfordulójuk is, úgyhogy nagy murit rendezünk, megígértem nekik! :D:D:D

Hétfőn viszont elsősegély vizsgára megyek, szorítsatok ám majd!

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Anyany: a chamomillának kell pár nap, hogy hasson. Én most nem adok neki nappal, csak a dentinox-ot használjuk, éjjelre meg kap egy viburcol-t, mert már nagyon rossz éjszakáink voltak. De mindegyik homeós cuccnak kell pár nap amíg hat.
Igen, Dorka sem akar főzelékfélét enni, csak ami édes. De a gyümölcsöt azt úgy eszi, ahogy a száján befér. Nem győzöm kanalazni. :)

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Sziasztok Lányok!

Na ideértem.

Írtam hogy a Hannus nagyon keveset eszik meg hogy érdekes a kakija vasárnap délután 4-töl nem evett semmit 6-tól éjfélig 6 kakis pelusa volt óránként kelt sírdogált akkor felkeltettem a párom hogy menjünk be a kórházba nehogy nagyobb baj legyen 1:30-kor értünk be megvizsgálták ott kellett maradni kapott infúziót szegényem annyira sírt meg én is vele :cry: :cry: :cry: nagyon rossz volt igy látni őt bementünk a szobába és még kb 1,5 órán kersztül üvöltött szegény aztán elaludt a kezembe mikor megébredt akkor megint sírt aztán reggelre megynyugodott csak akkor meg mindig azt a kezét akarta szopizni amelyikbe az infúziót kapta de nagyon ügyes volt mert sok teát megivott igy hála égnek 10-kor már nem kapott infúziót.Na igy már sokkal könnyebb volt vele szépen fokozatosan megevett mindent.Nagyon fáradt voltam kaptam egy matracot amin aludhattam a Hannus itthon magától alszik el ott altatni kellett úgyhogy még éjfélkor fennt voltunk mikor aludt vólna reggel akkor meg futkoztak vizsgálták úgyhogy már alig vártam hogy hazaérjünk de én még mindig nem tértem magamhoz fáradt vagyok.

Jaj csak ilyen helyre ne kelljen soha menni a Babókkal.
Volt a szomszéd szobába egy pár hónapos kislány szegény állami gondozott volt és a nővérek ketten huzatolták az ágyat közbe pletyiztek az a szegény baba meg ott sírt egész nap senki nem foglalkozott vele :cry: Úgy sajnáltam szegényt nagyon aranyos kis hajasbaba.
Vendég
 


A Hannusnak negatív lett a széklet meg a vizelet is.

Ancsi:Annyira örülök hogy a Papádnak nincs nagy baja biztos jó buli lesz akkor jövő hónapba :D
Nekem is azon a héten kell visszamenni a doki bácsihoz ha elöbb nem fogy el a gyógyszerem.
Nagyon szorítok a vizsgára de te ügyes leszel :wink:

Gégéé:Nagyon édes Emma :D

Szösz:Most a rosmannba is van ilyen pontgyüjtés ott is 15 pont kell.
Még nekem is van egy dm-s füzetem ami tele van majd pelust ott veszünk.

Winchi:Nagyon ügyes vagy!!!!!!!!!!Matyi nagyon helyes kis pasi :D

Trundike:Szegény Bius.Most még valami vizsgálatra mennetek kell?

Katinka:Sajnálom a rossz éjszakát sajnos ilyenkor fáradtan türelmetlenebbek is vagyunk.
Vendég
 


Sziasztok

Egy kis segítséget szeretnék kérni. Nemrég költöztünk Fehérvárra. Egy hat éves kisfiú anyukája vagyok, és jelenleg most várom a kistestvért. Mivel nem itt szültem nincs semmilyen információm a fehérvári kórházról, illetve megbízható lelkiismeretes nőgyógyászt keresnék, aki végig kíséri a terhességemet egészen a szülésig.

Bármilyen hasznos információt szívesen veszek. Köszönöm előre is a segítségeteket.

Szép napot

Éva
eva31
 
 


Bende:Nagyon szuper babakocsija van Nikinek :D Remélem mielöbb rendeződnek az éjszakák :wink:

Anyany:Hannusnak én is most szereltem át a babakocsiját sportra tetszik neki :D ajnálom az Anyós dolgot :(
Zsófinak boldog hófordulót :D :D :D :D .....hogy rohan az idő.

Minden babónak boldog hófordulót :D :D :D :D


Na most már megyek mert teleírom az oldalt :oops:
Vendég
 


Szia Éva!

Én Dr.Deák Csabához jártam neki a sziget utcába van magánrendelése nekem ott csinálták az afp-t meg az nst-t is.
Én meg voltam elégedve vele :D
Hányadik héten jársz?
Vendég
 


Szia Lara

köszönöm a válaszodat. Most tartok a 8. héten, de időben szeretnék orvost találni, hogy a 12 hetes vizsgálatot már ő csinálja.

Szeretnék egy kicsit tájékozódni a kórházzal kapcsolatban is.Milyenek a szülésznők, felszereltség, az apuka bent lehet-e?
Számítok a véleményetekre.

Lara gyógyulást kívánok nektek.

Éva
eva31
 
 


Sziasztok!

Ancsi örülök, hogy megvettétek a kocsit én is ma voltam bent a Nikicánál de nem volt az üzletbe ugye de megnéztem az üléseket és közben meg jót beszélgettem, komolyan jó abba az üzletbe bemenni. A srác még a vacak köves utunkra is emlékezett ő hozta ki házhoz az ősszel a mostani kocsinkat. Gondolhatjátok akkor mennyire car az utcánk :twisted:
És mondta hogy akkor tényleg jó a B10-ünk ha ezt az utat bírja :D
Ja és persze kendőben voltunk így az is beszédtéma lett :D

Szia Eva31!
Gratula a babához és a kicsi/nagy fiadhoz :lol: Én dr. Blaskó Ervinhez jártam, fiatal lelkiismeretes doki, a kórház mellett az Orvosok házában van rendelése.
A kórház jó, sztem jól felszerelt, a nővérek kevesen vannak de hol nem? Nem tudom hol szültél de pl én mostanában a pesti kórházakról hallottam és nagyon meglepődtem, hogy itt milyen király helyem volt.
Én csaszis voltam így szülésznőügyben nem tudok segíteni.

Gégéé Emmuci egy tündér :lol: :lol: :lol:

Lara akkor mi volt a baj? Vírus ami ennyire ledöntötte szegény Hannust? Remélem senkinek nem kell ezt átélnie amit nektek! Pihenjetek és felejtsétek el gyorsan ami történt!
Nem szakadt meg a szíved az árva kislány miatt? Amikor én szültem akkor egy anyuka nem vihette haza a babáját láttam amikor levitték a csecsemőosztályra a babát.... szörnyű volt

KépKép
winchi
 
 


Éva:Köszi szépen gyógyulgatunk de sajna nekem is sikerült összeszedni valamit bennt :cry:

Azt hiszem keddenként van szülöszoba látogatás de itt a fórum elején van egy szülésznö Gólyanéni neki írhatsz privát üzenetet mindig válaszol nagyon aranyos az elsö pár oldalon megtalálod :wink:
Nekem tetszett a szülészet nagyon szépen fel van újítva meg a csecsemös rész is.Bár mi szülöszobán úgy nem voltunk mert nekem császár volt toxémia miatt.Az Apukák bennt lehetnek.
Amúgy én veszprémi vagyok úgyhogy több dokit nem ismerek de majd jönnek a lányok segítenek.

Gratula a pocaklakóhoz :D

Wicca:Sajnálom a pároddal történt remélem minnél hamarabb együtt lehettek.Jóbbulást neki.
Vendég
 


Winchi:Dehogynem nagyon sajnáltam szegény picit gyönyörü kis hajasbaba más meg mit nem adna érte hogy legyen neki(na jó azt nem tudjuk miért mondtak le róla)de nagyon rossz volt hallgatni a sírását és senki nem törödött vele :cry: :cry: :cry:
Azt mondták valami vírus de nem rota mert az negatív lett.De most is kevesebbet eszik Hannus de még bizti nem jött rendbe teljesen a pocak.
Vendég
 


ja köszönöm a dícséreteket :lol:

ma bent voltunk fehérváron, csattangoltunk egyet. Matyival kendőben buszoztam be párom később jött utánunk. Kiváltottuk a rossmannos kupont, klassz a csomag. Meg a dmben is voltunk ott is kiváltottuk a mamos cumi kuponunk. ingyenélők vagyunk összeszedtünk mindent :lol: :lol: :lol:
Ebéd a mamánál szülinapoztunk náluk aztán kimentünk Kincsesbányára párom mamája ott lett elhelyezve, szép helyen van, megvan mindene, vigyáznak rá. örült nekünk még meg is puszilgatott és ragyogott az arca ahogy a Matyira nézett :D

Ancsi örülök, hogy papádnál nincs nagy baj!
Jó nagy bulit csaptok majd jövő hónapban! :lol: :lol: (mi már családtagnak számítunk?) :lol: :lol: :lol:

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok!

Lara: Majd biztos visszatér az étvágya Hannusnak, és olyan lesz, mint régen! :D De akkor nem értem, nem is tudták megmondani mi baja volt? És nem is kapott gyógyszert, csak folyadékot?

Winchi: Akkor ma jó napotok volt. A Rossmann-ban milyen csomagot váltottatok ki? Én is szeretem az ingyenholmit. :lol:

Eva: gratulálok a pocaklakóhoz. Én is Dr. Blaskó Ervinhez jártam, rendes, fiatal doki. Szülésznőm Bódás Szilvia volt, ő is nagyon aranyos, sokat segített nekem. Ha szeretnéd elküldöm az elérhetőségüket priviben. A szülőszobák jól felszereltek, sőt ha jó az értesülésem, új ágyakat is kaptak idén! Az osztályon is a legtöbb szülésznő/nővér kedves, nekem összességében nagyon jó emlékem van a szülésről, és az ott töltött napokról. Apa természetesen bemehet a szülőszobára. Nyugodtan gyere hozzánk máskor is!

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Ancsi: Ügyesek voltatok, jó sok mindent elintéztetek egy nap alatt! :D Remélem a következő vizsgálatra már rendbe jössz, de már nem fáj a hasad? Örülök a Papáddak kapcsolatos híreknek is, és Hétfőn legyél ügyes!!!!

Lányok, néha úgy elkeseredem. Úgy néz ki teljesen megszűnt a munkahelyem, úgyhogy oda biztos nem fogok tudni vissza menni, és olyan kilátástalannak látom,hogy hova. Na, mindegy, szerencsére még kb. két évig ezzel nem kell foglalkoznom.

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Gégéé: Arik a képek nagyon, de tessék írni is! :D Emmát már ennyire lekötik a könyvek? Nyálcsorgatós kép nagyon cuki, Rékáról is van ilyen! :lol:

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Sziasztok!

Szösz sajnálom a munkahelyedet :( Én is ezt érzem, hogy úgy néz ki lesz munkahelyem de pici gyerekkel oda nem igazán lehet visszamenni. Ha bárki megkérdezi, azt válaszolom, hogy foggalmam sincs mit fogok tenni ha Matyi 2 éves lesz :(

A rossmanban Hippes kupont lehet beváltani amit a kórházas csomagban volt. Volt benne 1 bébikaja, 1 innivaló, kiskanál, egy csini póló, tejpépminta, tápszerminta meg teák.

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok lányok!

Már nagyon rég voltam nálatok és nem is tudlak visszaolvasni nagyon titeket, mert annyi időm netezni nincs. De már csak 2-3 hónap és minden nap tudok hozzátok jönni. Ha minden igaz május végére kész lesz a ház és be is tudunk költözni, ott majd lesz net.
Remélem mindenki jól van és nőnek a babák.

Ha legközelebb jövök én is rakok fel már képeket.

Mindenkinek sok pusza.

Tünde

Kép
Kép
tucsinke
 
 


Jó reggelt Mindenkinek!

Tücsinke de jó hogy jöttél, jó rég voltál :wink: Gyere gyere majd a képekkel együtt :lol: Várunk :D

Csajok miért nincs már tavasz???? Az hogy hűvösebb van még hagyján de ez a rohadt szél már kikészít teljesen.
Ráadásul pont csütörtökre mond még vacakabb időt, akkor lesz a temetés.
Mit szóltok Ferkó ajánlatához? Kiváncsi vagyok kit találnak helyette...

KépKép
winchi
 
 


BENDE DRÁGA:
Kép

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok

szösz: Köszönöm szépen a válaszodat, és szeretném ha elküldenéd az elérhetőségeket, privátban.

Lányok nagyon köszönöm a szíves fogadtatást, és ha lehet maradnék még körötökben hosszabb távon is.

Mindenkinek Szép napot

Éva
eva31
 
 


Szösz, Tründike:
Ti voltatok, készültök a dokihoz rákszűrésre? Úgyanúgy működik, hogy magánba bejelentkezek ott megcsinálja? :oops: És az eredményért is újra menni kell, újra jattolni???
1 hónapig nem lesz Bogárdon az sztk-ban így oda nem igazán tudok menni......

Éva persze gyere máskor is! :wink:

KépKép
winchi
 
 


Bende: Boldog szülinpot! :wink:

Winchi: már én is várom a tavaszt. ÚÚÚtálllom a hideget.
Jó lehetett csatangolni Matykóval. A Nikicában olcsóbb a kocsi, mint a Kenguru-ban. Nem mondták, hogy lesz belőle??
Hát persze, ti is családtagok vagytok már :D:D:D:D
Végülis a fiad a vejem! :D:D:D:D

Gy. Ferkó: most megint megy a civakodás, marakodás a pártok között, ahelyett, hogy végre valaki már a kezébe venné az ország sorsát, csúszunk lefelé a lejtőn, és mindenki csak papol, de konkrét programja, tervei egyik pártnak sincsenek. Hová tart az országunk???

szosz: sajnálom a munkahelyed, remélem találsz valamit mást majd. Az én munkahelyem sem áll túl fényesen....de remélem mire odaérünk, hogy vissza kell menni dolgozni, addigra enyhül a válság.

Eva: Üdv köztünk! Gratulálok a pocaklakóhoz. Gólyanéni nagyon sokat tud segíteni a kérdéseidben. A szülőszobák jól felszereltek, és szépek, valamint az egész szülészet szuper, új. A szülésznők nagyon kedvesek, készségesek, barátságosak. Nekem csak 1-2 csecsemős nővér hozzáállása nem tetszett, de ezt leszámítva teljesen elgédett voltam. A dokik is nagyon jófejek. Én is Deák doktorúrhoz járok, nála is szültem. Csak jó véleményt tudok mondani róla, de még annyi jó szülész-nőgyógyász van a városban. Blaskó doktorról is csak jót hallottam eddig. Válogathatsz kedvedre! :D

Lara: remélem Hannus mostmár hamar rendbejön. Szegény kicsikém. Nem könnyű...tényleg, csak betegek ne legyenek. Egész jól viselte akkor szegénykém.
És szegény kicsi árva baba. A szívem szakad meg, még el is sírtam magam. Hogy lehetnek ilyen szülők. Ezen mindig felháborodom, mert sajnos az én anyám is lemondott rólam, és a két tesómról. Igaz én már 16 éves voltam akkor, de ezt soha nem lehet megemészteni. Szívem szerint a világ összes árváját felnevelném, és szeretgetném őket! Megérdemelnék, hisz ők ártatlanok, nem kérték az életet...:(


Ma 14:00-kor szorítsatok, eü vizsga!!! Fújom a Little Ann-t ezerrel! :D:D:D

Láttátok a Csak Pasikat reggel? Hát szétröhögtem az agyam. Ez a Stohl és Hajdú Steve páros.........nem semmi! :D:D:D

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Winchi: pedig ha Bogárdra jöttél volna, elugorhattál volna hozzánk Cecére is Matykó babával!

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Sziasztok!

Bende: Boldog Születésnapot! :D

Eva: mindjárt küldöm a privit, és gyere mesélj nekünk a pocakosságról, meg majd hogy végül kit választasz dokinak. Olyan jó pocakosnak lenni! :D Én még a vizsgálatokat is szerettem, mert így mindig biztos voltam benne, hogy szépen növekszik a Babó, és minden rendben van vele! :D

Winchi: Mi úgy beszéltük meg a dokival, hogy majd májusban megyek rákszűrésre, úgyhogy még tapasztalat nincs. De úgy gondoltam, hogy a magánrendelésére megyek, nem gondolnám, hogy az eredményért majd külön kell fizetni. De ha Te előbb mész, majd mesélj.

Ancsi: Szorítunk a vizsgára, ügyes legyél!

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Most írtam egy maratoni hozzászólást és elszállt... :evil:

Úgyhogy csak ennyi:

Bende! Nagyon boldog szülinapot!

Most megyek teregetni...

Kép
Kép
katinka31
 
 


Bende boldog szülinapot!

A férjemnek is ma van, 30 éves! Szombaton anyóséknál ünnepeltük, tegnap meg anyuékkal.

Winchi: csináltam Dorcsiról egy képet neked, majd felrakom. Nagyon cuki Matykó. És jó a zsebes tároló amit varrtál. A teszveszen az első mei tai az enyém, ott megkuksizhatod.

Ancsi: örülök, hogy a papáddal nincs nagy gond! Ünnepeljetek nagyot majd. Szorítok a vizsgádhoz, bizti ügyes leszel.

Lara: még jó, hogy ennyivel megúsztátok. Szegény árva babóca remélem örökbefogadják gyorsan és nagyon fogják szeretni.

Trundike: mi lett Bius orrmandulájával?

Gégéé: Emmababa is nagyon cuki, ő is könyvmoly lesz.

Szösz: sajnálom a munkahelyedet, sajna én sem tudok visszamenni, pedig engem várnak, de 2 gyerek mellett nem tudok bejárni Pest túlsó végére. Fogalmam nincs mit fogok csinálni.

Katinka: nekem már megszáradtak, megyek vasalok.

Eva: üdv köztünk, én Schwarczinger Zsoltnál szültem mindkétszer, nagyon jó doki, lelkiismeretes, figyelmes, alapos, csak jót tudok mondani róla.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.23 13:58-kor.
Vendég
 


Nahát lányok!!!!! nagyon aranyosak vagytok! Köszönöm a sok sok köszöntést.
Niki majdnem 39 fokos lázzal és mandulagyulladással lepett meg-most mennem kell.
Ráadásul ez nagyon kerek szám :wink:

KépKép
bende
 
 


Niki már megint beteg? Jajj, szegényke! Gyógyulgasson gyorsan, ügyesen!

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Szegény Nikike, gyors jobbulást neki!

Ancsi drukkolok :wink:

Mancsa néztem a mei tai-t a teszveszen jól néznek ki, de kiváncsi vagyok milyen Dorkával töltve :lol:

Nekem meg olyan napom van, hogy inkább maradtam volna fekve reggel. Minden kiesik a kezemből, megvágtam az ujjam és amikor kifőztem a cumisüvegeket mellé dobtam a kanalakat és az egyik rágókát erre a kanalak megferdültek (kép készült) :D a rágóka meg eldeformálódott eredetileg micimackó volt amikor kivettem akkor meg a szellemírtók zöld szellemére hasonlított :shock: :D
A fogam napok óta fájt éjszakánként meg valószínűleg a fülem is ezért fájt, elmentem a fogorvoshoz megnézni mikor rendel, a szomszéd néni ott volt beengedett maga előtt és még Matyira is vigyázott. Így megszabadultam a bölcsességfogamtól és amennyire f*stam annyira nem fájt. Csak nehezen veszem rá magam, hogy elmenjek :oops:
Szerencsére Matyi jól viselkedett ma, elég volt csak a saját hülyeségeimet elviselni :lol:

KépKép
winchi
 
 


úgy látom milndenkiben "túlteng" az energia. még a fórum is belassult.
hoztam képeket a 9 hónapos nagylányomról!
Kép
9 hónapos pontosan!

Kép
macis overal!

Kép
belenyúlt a tányérba és jól összekente magát!

Kép
nagyszeműűűűű!
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Bende:Nagyon-nagyon Boldog születésnapot kivánok :D :D :D :D
Jaj szegény Niki jóbbulást neki és sok sok gyógypuszit küldünk!!!!!!!!!

Mancsa:Férjednek is nagyon Boldog születésnapot kivánunk!! :D :D :D :D :D :D

Anyany:Zsófi nagyon nagyon szép :D :D :D :D :D és milyen nagy lány már :D :D

Winchi:Sajnos vannak ilyen napok, a fogorvossal én is igy vagyok halogatom pedig mikor fogszabájzóm volt akkor 2 hetente mentem(igaz nem volt értelme :x )

Szösz:Normaflort kell adnom a Hannusnak de még mindig alig eszik én már teljesen kész vagyok holnap megyünk doki nénihez felhivtam a védönőt de azt mondta hogy az étvágytalanság a betegség utóhatása.Sajnálom a munkahelyet remélem addigra majd találsz valami jót.Az én munkahelyem sincs valami jó helyzetbe délelöttös héten dolgoznak délutános héten meg csak hétfön mennek.

Ancsi:Sajnálom hogy ilyen dolgokon mentél keresztül nagyon nehéz lehetett :cry: :cry: :cry: Reméljük hogy ezt a kisbabát minél elöbb örökbefogadják.

Sikerült a vizsgád? Gondoltam ám rád!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Anyany: Zsófi baba gyönyörű! Tényleg nagyszeműűűű! Csudaszép. És milyen nagyot nőtt! Dorka is szokott így kinézni evés közben! :D
Cukis a macis overál.

Winchi: akkor ez nem a te napod volt. Nekem is vannak ilyen napjaim.

Sikerült a eü!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Kösz, hogy szorítottatok! Jövő hétfőn meg kresz vizsga, közben meg még annyi dolgom lenne, de most kihasználom, hogy itthon van apa, és itt ülök a gép előtt...

Bende: szegény Niki, már megint beteg. Jajj, jobbulást neki!

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Ancsi:gratulálok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nagyon ügyes vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Elnéztem a dokit nem 4 hét múlva hanem 6 hét múlva kell mennem pedig de jó lett volna összefutni :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

Winchi: Változó. Bianka általában reggel 120 és 150 ml között eszik tápit, este már alig, de minden étkezéskor kap. 150 ml az átlag, amikor csak azt kap.
Imádom ezeket a cumikat. :) Látszik a kicsi szája és az olyan tüneményes. Matyi manó sokat nőtt. Popsinak jobbulást!!! :)
Én nem terveztem hogy rákszűrésre menjek. HA megyek most már a Bácskai dokibácsihoz fogok.

Gégéé: Nekünk is olyan hintaszékünk van. :) Emma baba csípi? Bianka már nincs benne annyira el.
Nagyon édes Emma!

Ancsi_pancsi: Micsoda jó hír!!!!! Hurrá! Örülök hogy nincs komolyabb baja papádnak. Szuper!!!
Gratulálok a sikeres vizsgához!!!! Ügyes vagy!

Lara: Istenem. :( Sírhatnékom támad amikor ilyet hallok (olvasok).
Örülök hogy Hanna baba jól van, és nem értem hogy a másik babucival miért nem foglalkoznak. Ki fog vele foglalkozni? JAj!!!
Nem kell már menni vizsgálatra. Bianka már nem horkol, tegnap már át is aludta az éjszakát hála az égnek. Barni viszont megint belázasodott ma, de lement a láza. Másra nem panaszkodik. HA reggel láztalan lesz megy oviba, ha nem akkor dokihoz.
Jól belehúzott ebbe a betegségbe. Bepótolja amit kihagyott.

Éva: Szia! :) Gratulálok a Picurkához, és a nagyobb picurkához is :)
Az én dokim itt Fehérváron Blaskó Ervin volt. Nincs rá panaszom, bár ultrahangra Bácskai doktorúrhoz jártam.
A kórház szupi, a nővérkék kedvesek voltak (kivétel egy de akad ilyen is).
Nekem volt választott szülésznénim, csak dicsérni tudom.

Szösz: Sajnálom a munkahelyet, de hidd el mire kell lesz megoldás!!!

Bende: Szülinap???? BOLDOG SZÜLINAPOT!!!!
:)
Nikikének jobbulást!!!!

Mancsa: Rendeződött. Igaz 2 nap után volt az igazi jobbulás amikor már alig lehetett hallani a horkantást, azt is reggelre csak alvás után. Nem tudom hogy az ecsetelés ami elméletileg 20 perc alatt húzza össze a mandulát (mert akkor még nem volt javulás), vagy amúgy is rendbe jött volna. Ez még kérdéses

Anyany: Nagyon szép ZSófi!!! Tüneményes abban az overálban :)

Lányok: Felvettem ahogy Biankám tudatosan és szépen hasról a hátára fordult! Na ez már az! :)
Próbálkozik a másikkal is, néha sikerült is neki, de akkor azért volt egy kis lejtés ami segítsen neki, így azokat nem számítom fel.
Szorítsatok hogy Barnika holnap nem legyen lázas, és ne legyen semmi. Nem értem az egészet. Igazából az nem baj ha itthon van és beteg, csak Bianka orrmanduláját féltem, mert még egy ilyen ecsetelésre nem akarom elvinni.

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Trundike:Ha holnap nem jönnél akkor nagyon Boldog születésnapot kivánok neked :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D
Vendég
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?