2009.03.07 00:12
Szerző: gabrielldaniell
És akkor most írok a szüleimről. Akit nem érdekel, kérem ugorja át. Nem lesz valami vidám!
Én egyke gyerek vagyok. Nem mondhatom, hogy rossz gyerekkorom volt. Abból a szempontból legalábbis nem, hogy amit szerettem volna, hellyel közzel megkaptam. Hozzáteszem, nem voltak már akkor sem nagy igényeim. Viszont érzelmileg nem mindig, sőt!
Mindkét szülőm sokat ivott. Anyunál ez érzelgősséget okozott, Apunál viszont agressziót legvégső esetben. Sokszor volt, hogy apu verte anyut. Ha összezörrentek valamin és még csak a szóbeli résznél tartottak, már összeugrott a gyomrom, mert tudtam tettlegesség is lesz.
Anyut 18 évesen vesztettem el. Egy vasárnap délután (2002. május 12.) Zolihoz (aki akkor még barátom volt) akartam átmenni és elköszöntem anyutól, aki egész nap csak feküdt. Föléhajoltam és elköszöntem, de nem reagált semmi csak nézett felfele. Nem nagyon kommunikált velünk, ha picit kitisztult a tudata, nagyon lelassultam jelezte a fejével, hogy igen vagy nem. Hívtam az ügyeletet, aki beutalta anyut a kórházba. Ott az infúzióktól kicsit jobban lett. Elrémített a látvány gyomorszonda, amelyen keresztül vér távozott. 2-3 infúzió dőlt belé. Beszélgetet velünk kicsit, Apu nem bírta Ő kijött én maradtam vele még kicsit. Aztán fél 7-kor este eljöttünk, majd este 8 körül telefonáltak nekem, hogy anya meghalt. Zoliéknál voltunk, nagyon kiborultam és rettegtem, mert haza kellett menni és Apunak megmondani.
Mivel a kórházba szállítástól nem telt el 24 óra (szabály), fel akarták boncolni, de a sors iróniája, a volt főnöke által (anyu a citológián dolgozott) sikerült kiharcolnunk, hogy tekintsenek el tőle. Mostmár így visszagondolva, engednünk kellett volna. De Apu nagyon nem akarta és én vele együtt harcoltam ezért. Beletörődtem abba, hogy májelégtelenség volt, hisz utólag ahogy utánaolvasgattam minden tünet stimmelt. Így ezt könnyebb volt elfogadni, azt viszont a mai napig nehéz hogy nincs, hisz vele jobb volt a kapcsolatom. Nehéz pillanat volt mikor kiadták a nyakláncát és a ruháit, nehéz pillanat volt mikor leszámoltattuk a munkahelyén és ott "pihent" a fiókban egy parfüm, amit nekem rendelt és ha visszament volna dolgozni (betegállományba volt akkor itthon, mikor ez történt) odaadta volna nekem.
Betegesen ragaszkodtam ahhoz a hálóinghez, ami a kórházban volt rajta, pedig véres volt. Aztán egyszer csak évek múltán megváltam tőle, valószínű Őt ekkor engedtem el.
Aput nagyon megviselték a történtek, a temetésben sem segített, én intéztem ill. a vállalkozó mindent, Ő csak az anyagiakat állta. Lelkileg Ő sehol nem volt. Akkor egy darabig javult a viszonyunk, hiszen egymásra számíthattunk csak. Sokat tűrtem is, főként inkább rajtam múlt, hogy 1,5 évet még kihúztam mellette. Ezalatt nekem érthető okokból nem sikerült a Közgázba az 5-öd éves vizsgám, sajna a pótvizsga sem. Mikesbe végül is meglett a pügy-számviteli ügyintézői képesítés. Talpra álltam, de Ő csak csúszott lefele és lefele. Aztán 2003 karácsonyán Apu nagyon kötekedett velem, Anyu hiányzott neki és ezért az élő fába is belekötött, már meg is akart pofozni, de Zoli közbelépett és azt mondta, hogy pakoljak, nem kell ezt nekem tűrnöm tovább. Megyek hozzájuk lakni. Megjegyzem szembe lévő lépibe laknak. Apunak ez nagyon nem tetszett, hónapokig fújtak egymásra. Volt egy szar karácsonyom. Mindenki Happy volt én meg csak pityeregtem. Aztán találtam egy olyan munkahelyet, ami mellett már megengedhettünk kettőnk fizetéséből egy albérletet. Elköltöztünk, aztán megint, mert a főbérlő vissza akart jönni a lakásába. Össz vissz 1,5 évet voltunk albiban. Majd egyik nap (2006. március 21.) jött egy telefon a sógornőmtől, hogy a szomszédaink szerint Apuhoz nem tudnak bejutni az ablakosok pedig hallják hogy megy a TV, Akkor cserélték volna az ablakokat. Nézzek haza, hogy mi lehet. Mikor megláttam a postaládában a két napi 24 órát már rosszat sejtettem. Benyitottam és a konyhában feküdt, körülötte vér. Nagyon gyorsan ütemesen vette a levegőt, de nem volt eszméleténél. Hívtam a mentőket, jöttek is, bevitték a kórházba. Hívtam Zolit, mondta, hogy eljön melóból. Félúton fel is vettem, onnan már Ő vezetett. Beértünk és sehol se találtuk aput, nem is tudtak róla, ekkor hívtuk anyóst, hogy nézzen már ki az ablakon, mondja, hogy még a ház előtt áll a mentő, én ekkor már teljesen kivoltam. Kiderült, hogy ott a ház előtt "kipumpálták" Apu gyomrából a sok vért, mert állítólag vérzett neki. Ekkor már megvártuk a mentők indulását, együtt mentünk be. CT-t csináltak...stb. Aztán felvitték liften, úgy kellett kihúznom belőlük, hogy mégis hova. Aztán vártunk 1-2-3 órát mire bemehettünk és ekkor közölte az orvos nagy nehezen, mert először kímélni akart, hogy Apunak agyvérzése van, de olyan nagy terjedelmű, hogy nem lehet műteni, nem fog felépülni belőle, így magyarán a halálán volt, csak annyi, hogy a gépek tartották életben és egyszer majd ahogy terjed a vérömleny tovább az agyában és a szervei felmondják a szolgálatot, akkor meg fog halni. És mivel külsérelmi nyomok is voltak rajta, amik esetleges bántalmazásra is utalhattak, így hivatalból jelentették a rendőrségnek az ügyet. A rendőrségre még aznap éjjel 9-kor be kellett mennem kihallgatásra. Apunak voltak-e haragosai...stb. Semmit nem tudtam Apuról, hisz nem vele laktam, nagyon ritkán hetente tán egyszer jártam otthon. Majd helyszínelni is kijöttek. Nagyon rossz volt visszamenni a lakásba.
Mamáékat is fel kellett hívnom, hogy mi történt Apuval és ha még élve akarják látni, akkor jöjjenek mihamarabb. Másnap el is jöttek. És vártunk és vártunk. Teltek a napok, minden nap bementünk egyszer délelőtt. Nagyon nem éreztem magam jól odabent, sok kómában levő emberrel egy teremben, Apu gépeken volt és napok alatt csont sovány lett (bár addig sem volt duci) Én minden nap kérdeztem a dokit, hogy mi a helyzet, de javulás nem volt, sőt rosszabb lett. Ekkor már úgy voltam, ha ez visszafordíthatatlan, akkor legyen mihamarabb vége. Hát pénteken (2006. március 24.) vége is lett. Újból kórházba be. Csomagot átvenni, de ekkor már Zolival inkább azt mondtuk, hogy otthagynánk a holmijait és aki hasznát veszi annak adják oda. Majd várni, hogy boncolják. Ebben az esetben muszáj volt. Mivel rendőrségi ügy lett belőle, így Igazságügyis boncolás volt.
Majd intézni a temetést. Aztán kitakarítani a lakást, intézni az ablakosokat, akik már toporogtak, hogy mikor jöhetnének már. Majd a rendőrségen is voltam, elhoztam a boncolási jegyzőkönyvet, amit nem szívesen adtak ki, hisz tüzetesen vannak leírva benne a boncolási dolgok, de én akartam, mert egyszerűen magyarázatot akartam erre az egészre.
Aztán felújítottuk a lakást, érthető okokból az volt a minimum, hogy szőnyeg, linó csere legyen. A konyhát meg pláne újjá akartam varázsolni, hisz ott találtam meg.
Most itt lakunk. Már megszoktam, de az elején nagyon féltem itthon éjjel. Így szüleimtől jó nagy életkezdési támogatást kaptam, lett egy lakásunk, ami majdnem tehermentes. Lett némi pénzünk is amiből garázst és egyéb hasznos dolgokat vettünk. Aztán lett apu után 75000 Ft adótartozásom (mhelye rosszul vonta az adóelőleget) Apeh persze ragaszkodott a pénzéhez, semmit nem engedtek belőle. Ezeket intézgettem, ekkor már Dani a pocakomban volt és talán a stressz miatt már 16. héttől keményedéseim voltak.
Végül apu ügyének az lett a vége, hogy ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást 8 napon belül gyógyuló testi sértésért. Tehát nem ez miatt halt meg Apu, de meg is szüntették, mert nem találták meg. Pedig utólag hallottam, hogy volt tanuja a verésnek, csak félt és nem vallott inkább semmit se.
És Apu halálánál kicsit okoltam is magam, mert a rátalálást megelőző nap voltunk Zoliéknál, de én nem jöttem át Apuhoz, mert nem volt kedvem balhézni és részegen látni. Lehet, hogy már akkor így feküdt, mert a mentősök azt mondták, hogy már eléggé kihűlt.
De aztán azon pillanatban el is megy az önvád, hisz Apu tisztában volt vele, hogy magas a vérnyomása (én nem tudtam róla) és ez okozta nála az agyvérzést. Plusz ivott, dohányzott.
Jó hosszúra sikeredtem, de részben jól is esett kiírni, részben meg most egy kicsit megint félek itthon, de ez az érzés hamarabb elmúlik, mint a hiányuk.
Na jó éjt! Köszönöm annak aki elolvassa mégis!
Gabi