Új privát üzeneted érkezett!

Évi jobbulást!

Joli, szerencsére semmi baja a fórumozással, sőt, a zárt topikunkban ő is aktív topiktag. :wink:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok!

Hát tényleg, ahogy Patr is írta, Jázmin tegnap félt tőlem. Felvettem, eltolta magát, rám nézett, már görbült is a pici szája, aztán sírt. Az apjához akart mindig menni, pedig eddig soha nem kéredzkedett át hozzá tőlem.
Ma reggelre már nyoma sem volt az egésznek.

Hát igen, elég drasztikus változás volt. Hosszú hajam volt, váll alá érő, most meg:

Kép

Azért nem számítottam ennyire rövidre, de úgyis hamar nő!

Csanád nagyon ügyes! Hogy áll! Hihetetlen! 10 hónaposan már szaladni fog!

Gabuska! Nagyon édik a képek, de a videót nem tudtam letölteni hibát írt ki! Az tetszik, hogy a férjed is fórumozik! :lol: Ritka!

Gyerekek már jobban vannak! Estére már kúpot sem fogok adni Jázminnak!

Évi! Ez az orrkifújás, haláli4 Miket nem tudnak ezek a babák! Inkább ezt választja Vince mint a porszívót!
Jázmin mindig dörzsöli az orrát, ha zavarja a cicakaka.

Erről jut eszembe, Roli első, teljesen kimondott, tisztán érthető szava a cicakaka volt!

:lol:

Kép
szly27
 
 


Szly,
nagyon jól áll a rövid haj neked is.
Sajnos nekem nem, pedig szívesen kipróbálnám.

Ez a másik topik együtt van 3 és fél éve, apukák is bekapcsolódtak egy ideje, hisz ismerik ők is egymást, sokat találkozunk családostul, szövődtek igazi barátságok a szülők és a gyerekek között is, szóval nagyon szuper dolog. :)

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 

 
 

Sziasztok!

Tegnap csak a végigolvasásig volt időm, aztán apának dolgoznia kellett :? .

Nagyon szépek és ügyesek a babák!

Joli, akkor ez a hajóstúra akár idén is elkezdődhet? Ez nagyon izgi!

Szly, szerinem naggggyon jó lett a hajad. Nekem sosem állt jól a rövid haj, pedig én mindig szerettem volna. De ha levágattam, alig vártam, hogy megnőjön.
Végül hányan maradtatok az új topicban?
Alakul a bálázó ügye?
Szuper, hogy gyógyulnak a gyerekek!

Nálunk Toncsi volt lázas éjszaka, meg azóta is csúnyán köhög. Azért remélem, megússzuk anitbigyó nélkül.

Anitáék napokon belül mennem, ha megjön az autójuk. Lehet már csak onnan jön.

Gabuska, ezt a képet én is csinálhattam volna az előbb. Bogica is elaludt 2 kanál gesztenyés husi között, amit végre nem fintorogva fogyasztott. Gabuska publikus az email címed? Évi, Joli?
Nálatok van már nagyobb gyerkőc :roll:

Pat, ti milyen szövegszerkesztőt használtok?
Nálunk Toncsival fordított a helyzet, akár egész nap ülne a meséi előtt. Kiakaszt vele, és amilyen hisztiket levág, ha kikapcsolom :shock: . Igaz, tévét nem szokott nézni, csak dvd-t, amit én teszek be neki.

Réka, de jó, hogy nem lázasodott be Máté? Nincs még Újság zigóta ügyben :oops: ?

Bogika meg folyton a lépcső felé startol, ha van rá alkalma. A múltkor (bár apa ott állt készenlétben) felmászott 9 lépcsőfokot, addig nekem kihullott a hajam, ahogy néztem.
Azt hiszem, felköthetem a gatyám, Toncsival ég és föld.

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Csilla4 Az új topicban is sokan vagyunk. Majdnem mindenki. A bálázóról semmi új. Már nem is írnak nekem!


[/quote]Szly, szerinem naggggyon jó lett a hajad.
[quote]
írta:

Köszi!


Roli is Dvdt néz sokat, meg szokta a Minimaxot is!

Kép
szly27
 
 


Csilla4 Az új topicban is sokan vagyunk. Majdnem mindenki. A bálázóról semmi új. Már nem is írnak nekem!


[/quote]Szly, szerinem naggggyon jó lett a hajad.[quote]

Köszi!


Roli is Dvdt néz sokat, meg szokta a Minimaxot is!

Kép
szly27
 
 


Na hát ez nem jött össze! :lol:

Kép
szly27
 
 


Szly, szupi a hajad! cicakaka :D

Csilla, ahhoz, hogy újság legyen, először kéne egy peteérés :wink: és bár jó lenne újra 4 orrlyukkal közlekedni, de azért nem bánom, hogy még nem nőrülök! :oops: :wink: :lol: :lol: :lol:

Járgány lehet, h csak hétfőn lesz, várok egy visszahívást...

Máté, Ákos, Gyuri és Réka
KépKép KépKép
kindertojas
 
 


Megint itt vagyok :D
Csilla, nem látom az összefüggést a nagyobb gyerekek és a publikus e-mail cím között, de azért priviben megírom neked :lol: A hajó az idén még a szárazon marad felújítás miatt. A következő nyáron még csak pár hetes-hónapos próbautat tervezünk, akkor lesz aktuális esetleg Görögország. A nagy túra csak az utána levő évben kezdődhet el.
Gabuska, nekünk is van egy ilyen évek óta meglévő fórumos társaságunk, ahová az apukák is írtak néha, ahol már személyes barátságok szövődtek a családok között, de ugyanígy járt, mint a ti topikotok. Voltak, akik nem jöttek ki egymással, így szétbomlasztották a közösséget. Azóta kivel itt, kivel ott tartom a kapcsolatot és nagyon szomorú vagyok, mert nekem az úgy volt jó, ahogy volt.
Szly, jó lett a frizurád! :) Csanád olyankor húzódik tőlem, amikor megmosom a hajam és törülközőt csavarok rá :)

KépKép
Kép
el..né
 
 


Joli, a mi topikunk nem lett szétbomlasztva. :roll:

Amiről Szly írt, az egy másik.

Csilla,
gabuska77@gmail.com :wink:

Mi is nagy minimaxosok vagyunk. 8)

Kép Kép

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok!
végre újra van élet itt!!!!!! ennek nagyon örülök!
Meg annak is,hogy Máténál nem lett következménye a szurinak!!!!

Sly!
Irtó jó a hajad!!!!!!! Nagyon-nagyon tetszik!!!!
Joli!
Majd próbálok előkeresni nagyon rövid hajú képet,csak hát a gépünk elszállt pár ezer fényképpel,és most van egy ismerősnél,aki megpróbálja megmenteni őket! A férjemnek jobban tetszik a hosszú haj,mert szerinte a rövid fiús,de nem kérem ki a véleményét :oops: Most is elég rövid amúgy,de néha legszívesebben kopaszra vágatnám,mert ezzel sem tudok mit kezdeni! :evil:

Csilla!
remélem Toncsinál véget ér itt a betegség. Márk is egy éjjel lázas volt,de sajna még köhög!

Gabuska!
Nagy gondolkodó a éányod! :lol: :lol:

Most lépnem kell,nyüsszög a csaj...

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Vasárnap nem jön senki a Minimax bulira a Cifra Palotába?

Naaaaaaaaaaaaaa, léccilécci! :wink:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok! most jöttem, mielőtt még hiányolás lett volna :)
Köszi mindenkinek a névnapi köszöntést, de az az igazság, hogy szeptember 8-án ünneplem :oops: De nagyon jólesik, tényleg lányok!

Mi voltunk szerdán mérésen, bejött a "hizókura" Ártemisznál, és 2 hét alatt 500 grammot hizott!!! Szóval mostmár 7550 gramm és 69 cm. Úgyhogy mindenki megnyugodott.

Joli! Nagyon ügyes Csanád, hogy csak igy áll minden támaszték nélkül! De jó lenne, ha jönnétek Görögországba látogatóba!!!

Berni! De jó, hogy van újra netetek! Ártemisz is egyre csibészebb amióta mászi, és amióta pár napja felállt, mindenhova felkapaszkodik, és ha nem megy, akkor hisztizik...A férjem szerint egyérelműen tőlem örökölte a makacsságát...(én büszke is vagyok rá, hogy ilyen kitartó) :) :)

Sajnálom a bálázót! Engem mindig megdöbbent, hogy milyen szemét emberek vannak! Hogy igy lenyúlják a pénzt!!!! Jó lett nagyon a hajad! Én nem merem levágatni, mert a röviddel állandóan foglalkozni kell, legalábbi nekem, mert szögegyenes, és arra most nincs energiám. De nagyon hullik sajna..

Most megyek, mert igy este nem vagyok a topon...("kinoz" az új jövevény) :)

KépKép

KépKép[/url]
neirda
 
 


Gabuska4 Én mennék, ha pesti lennék!

Réka! Ezt a pár napot már féllábon is kibírjátok autó nélkül! Végül meglett?

Köszönöm a hajdicséreteket. Már Jázmin is megbarátkozott velem!

Adri! Már a 12. héten vagy! Hogy telik az idő! Én is mindig fáradt voltam az elején este.

Kép
szly27
 
 


Sziasztok!

Adri, nem csoda, ha fáradt vagy! Nekem amikor fáj a hátam és nyűgös vagyok, akkor arra gondolok, hogy is bírtam én terhesen?! Gratula Ártemisznek a hízáshoz!

Gabuska, megeshet, hogy mi elmegyünk, ha nem ciki egy majdnem 14 évessel megjelenni. Nem találtam árat, esetleg ingyenes? mert akkor szinte tuti :) Amúgy elnézést kérek a topikotoktól a tévedésért! Ennivalóak a lányok!

Pat, megértelek, én azt szeretem a mostani hajamban, hogy mindegy, hogy megfésülöm-e, vagy nem :lol:

Nálunk megesett a minap egy affér a krémmel :)

Kép

KépKép
Kép
el..né
 
 


Jujj, már megint ilyen sokáig írtam a Hsz-t! Szly, amikor nekikezdtem,akkor még a tied nem jelent meg :)
Bocsi a kép minőségéért, de annyira grimaszol ezen, hogy muszáj megosztanom veletek :)

KépKép
Kép
el..né
 
 


Azta Joli! Akkor legalább egy órán át írtad! :lol: Nagyon édes Csanád, mintha azt mondaná Fújjjjjj.

Bálázó: már nem válaszolnak nekem. A honlapjukat is megváltoztatták teljesen. Szóval a kapcsolat valószínűleg megszakadt. Persze ha bedobnám, hogy holnap utalom a pénzt, lehet még jelentkeznének!

Na megyek aludni! Jó éjszakát!

Kép
szly27
 
 


Sziasztok,újra itt!

Csilla!
Works,word processor! miért?

Joli!
Ez a krémes grimasz! :lol: :lol: :lol: Érdekes,hogy minden gyerek előbb-utóbb kapcsolatba kerül a popsikémmel! :lol: Vagy ez nem az??

Gabuska!
Ha közelebb lenne mi szívesen mennénk! :wink:

Lehet hülyék vagyunk,de ma vettünk Mirának télikabátot jövő télre! :oops: Annyira cuki,olyan igazi csajos,4e Ft volt,nagyon vastag,a Kenveloban vettük,az eredeti ára 15e Ft volt. Más kérdés hogy annyiért nem vettem volna meg! :evil:

Csajok,nálatok szokott politikai nézeteltérés lenni a családban???? Nekem már a t...m tele van a vitákkal,ami a férjem meg az őseim között megy. Mondjuk a férjemnek adok igazat,de azt meg ő nem érti meg,hogy nincs értelme vitázni,mert nem meggyőzhetők a szülők! És képesek ölre menni!!! :evil: :evil: :evil: Gyűlölöm a politikát! :evil: :evil: :evil:

Viduljunk... :)
Néhány kép...ami nem éles,de a lényeg látható! :wink:

Kép

Kép


Kép

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Sziasztok!

Fáj a torkom :cry: , brühü. És már Bogi is köhög és nyüszike, Toncsi továbbra is köhög és éjszaka lázas volt.

Joli, a között van összefüggés, hogy az egy gyerkőcösköktől nem kértem az email címet.

Gabuska, Joli, nagyon jók a képek.

Megkérdezte Apa, hogy virágot vagy finomságot kérünk Nőnapra. Toncsi virágot kért :shock: , és annyira cuki, ahogy ölelgeti és hurcolássza magával :D .

Nálunk nincs Minimax, Toncsi Miki egér függő. De most az új Peppa Pig és azóta folyton röfög :oops: .

Holnap lesz 1 éves az egri Pláza, estére fogadásra megyünk.

Nincs valami ötletetek 3 éves szülinapra?

Na szerintem elmegyek aludni, jó éjt!

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Pat, csak azért kérdeztem, hogy a .doc kiterjesztésű állományt nem tudtad megnyitni.
Gratula az ácsorgáshoz.
Boginak sokkal kevésbé látszik a BCG oltás helye :shock: .

Nálunk nincs pol-i nézeteltérés, egyedül apu vall más nézeteket, de vele kb. évente 1x találkozunk :? .
(A férjem politikus :oops: is).

Most már tényleg jó éjt :wink:

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Ajjaj, politika! Még a végén megváltjuk a világot :D A férjem nem az aktuális politikán szokott vitázni, hanem az ezeréves dolgokon :roll: És hiába mondom, hogy fölösleges azon elmélkedni, mi lett volna ha... :x Amúgy tiszteletben tartom én mindenki véleményét, csak a túlzott vehemenciáért haragszom, amivel hangoztatja. A családommal inkább vallási nézetkülönbségek vannak, de ott is csak ő az, aki meg akar győzni mindenkit az igazáról.Hiába na, igaz FÉRFI :twisted:
Csilla, annyira sajnálom, hogy folyton betegeskedtek!:( Szívből kívánom, hogy gyógyuljatok meg! Szülinapra meg nem kell feltétlen nagy dolgot venni, csak lesd meg, mi az, amire Toncsi nagyon rácsodálkozik, felcsillan a szeme, ha meglátja. Mi szülők hajlandóak vagyon praktikus dolgokat venni a gyerekeknek, pedig ők épphogy nem azoknak örülnek:)
Pat, látom a lényeget, a lányod férfiasan áll, a fiad pedig kisasszonyosan :lol: Csanád kezében fürdetőkrém virít :wink:
Szly, igen, sajnos mindig nagyon sokáig szöszmötölök az írással-olvasással, közben mindenkinek minden baját elintézem, esetleg egy két csevegés telefonon vagy skypen.. :D

KépKép
Kép
el..né
 
 


Jó reggelt!

Joli,
nincs miért elnézést kérned. :wink:

Én is mindig úgy írok, hogy felugrálok közben, sőt, elküldeni is úgy sikerül általában, hogy csak sebtiben rányomok az elküldre, és már szaladok is, és nem veszem észre a közben érkezett hsz-eket, csak mikor legközelebb jövök.

Ingyenes a buli, itt a link: http://www.minimax.hu/article.php?id=1979

Csilla,
Livi is szereti a virágokat, de ő magának inkább csokit kérne :lol: , ő venni és ajándékozni szeret virágot. Legutóbb Apjának is egy cserepes virágot választott a szülinapjára. :lol:

Pat,
nálunk vita nincs belőle, de mi is más nézeteket vallunk, mint anyukámék, nem is értem sokszor, hogy hogy a csudába látjuk ennyire ellentétesen a világot, ha ugyanaz a vér csörgedezik az ereinkben. :shock: Én azzal cukkolom anyut, hogy mikor jön, a hírtv-re kapcsolom a tévét (mondjuk általában ott van). :lol: Nem gonoszságból, csak cukkolom. :wink:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabuska, azért a hírtv nagyon durva :wink: .

Toncsi nagyon rafkós. Kérdeztük tőle, így hogy virágot kért, nem is eszik finomságot? Mire ő, de, az anyáéból és a nagyiéból :lol: .

Bogika nem kelt fel éjszaka, alig vártam a reggelt a szopi miatt.

Na most már apának is fáj a torka, az egész család kidőlt :? .

Megyek kúrálni :roll:

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Sziasztok!

Gabuska, ha éppen nem fog esni az eső, akkor megyünk holnap, igaz az első programra nem biztos, hogy odaérünk, attól függ, mikor kel fel Csanád. Ma is csak mostanra kerültünk egyenesbe.

Csilla, Bogi nagyon ügyes, hogy végigaludta az éjszakát! Majd a tej is úgy fog alakulni, ha ez állandósul. Toncsi :wink:

Én nem szeretem nézni a politikai műsorokat se a HírTv-n, se az Atv-n, inkább megy nálunk a National Geographic és a Spektrum :)

KépKép
Kép
el..né
 
 


Hali!

Patr! Fannuska téged is letámadott a másik topicban. Én megvédtelek! :lol:

Kép
szly27
 
 


sziasztok!
hú,de pörögtök,szuper! :lol:

szly!szuper a hajad!én is mindig kacérkodom gondolatban egy tüsi,zselés hajon.

gabi!
szerintem mi még kicsik vunk ilyen programhoz,de ha nem adódik más,elmegyünk,mert itthon unatkozni végképp nincs kedvem :)

adri!
pihenj csak amennyit tudsz,szükséged lesz rá! :lol:

hú,még mit akartam....

évi!
bárcsak Dorkó is használta volna a zsepit,most nem félne minden hangos zajtól :cry: na,ezért nem is porszívozom :lol: :lol:

nálunk volt anyósom és mindíg elmondja,h imádja ezt az unokáját.ilyenkor annyira jó érzés,bár lehet,h a többieknek is ezt mondja,de arról nem tudok :lol: és elájul,h miket tud:"hát ez a gyerek már folyton áll,meg labdázik,meg pápázik,meg tapsitapsizik,meg milyen jól eszik,meg...."á,úgyis tudjátok :D
ő is folyton feláll a kiskádban,ha kivesszük a karikából,én meg "rácsapok" a fenekére,h nem szabad,csak ha anya megengedi.
az a legújabb szokása,h elég vadul játszik velünk.odajön,kiabál,meg harap és belekiabál a szánkba :lol: csak az a baj,h a fülünket használja irányítónak,ha nem akarunk odafigyelni.és sajnos verekszik. :oops: beleüt,meg belekarmol az arcunkba.most is van egy heg az enyémen.már rá is csaptam érte a kezére,de itt lassú a haladás,nem úgy,mint a virágtépésnél.pedíg ilyesmit sosem csináltunk.harapdostuk,hancúroztunk,evvel nem is lenne baj,de ez a vad karmolás :roll: na,mindegy majdcsak elmúlik.

gabi!
a képen,igen a véremet szívja folyton :lol: amúgy cékla,csak centrifugáztam le neki céklát,felhigítottuk,meg ebédre is volt főtt cékla és imádta ezeket.ja,a múltkor akartam is javasolni,h aki csak tud facsarjon,centrifugázzon gyümi és zöldségleveket a gyerkőcöknek.legalábbis Dorkó IMÁDJA!!!vettem is a corában egy pici gyümicentrit,mert amink volt,túl nagy.csak a céklával vigyázzatok,azt higítani kell!narancsléből reggeli után lecsurgat 2dl-t :lol:

hoztam gyerekszájat(a bnőm mesélte a lányáról)
egyszer hazajött a suliból,mikor elsős volt,h ő szeretne járni éstanórára. :?: :?: :?: :shock: -az meg mi?
-hát éstanóra.
-ki mondta ezt neked?
-hát bejött egy bácsi és mesélt a jézuskáról,meg olyan szépeket mondott.és h lehet járni hozzá éstanórára.
-az hittanóra
-jó,úgy is lehet mondani
:lol: :lol: :lol:

Kép
berni1
 
 


Helló!

Csilla,
igen, tudom, hogy az, azért cukkolom vele anyut. :twisted: De tőle örököltem ezt a jó tulajdonságot, így egy szava sem lehet. :lol:
Gyógyuljatok!!!


Éstanóra :lol:

Rólam ma született egy "remek" fotó, Livi azt mondja: anya, szerintem ne nézd meg, nagyon durva. :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabuska, akkor mi sem nézhetjük meg?! :lol:

Berni, szerintem természetes, hogy durváskodnak most a gyerekek, hisz még nem tudják, hogy az fáj. Mi úgy próbálunk hatni rá, hogy hasonlóképpen cselekszünk, mint ő. Persze sokkal szelídebben. Amikor csodálkozva ránknéz, akkor mondjuk nem így, hanem így és símogatjuk. Már előre, amikor rakja a kezét az arcomra, mondom, hogy simogat a baba? és tényleg simogat!

Nézzétek, mit műveltek ma este a fiúk!

http://www.freevlog.hu/play?v=u49b2f9cae1e66

Bár így, ahogy visszanézem a linken, talán nem is látszik a lényeg :(

KépKép
Kép
el..né
 
 


Sziasztok!Cseppet későn értem ma is ide! :lol:
Joli!
:shock: :shock: :shock: Meglátod 5 év múlva csajozni viszik a tesók! Ez a pasi nagyon ügyes!És még csak 9 hónapos! És pont ma! Hát nagyon boldog hófordulót neki! (figyeltétek ezt az átvezetést remélem 8) :lol: :lol: )

Berni!
Megint nyertem a céklával :lol: ! Gyerekszáj szupi,Márk nem nagyon aktiválja magát mostanság!
Dorián belekiabál a szátokba??? :lol: -ide fetrengős szmájli kellene! :lol: Ahogy elképzelem is potyognak a könnyeim! :lol: Sajnos Mira is karmol még ha körme nincs akkor is,meg ő állandóan a szánkba akar nyúlni! :shock: 3 napja puffog,berreg,felfújja az arcát,mint egy hörcsög,köpköd,és megnyálazza az arcunkat,ha odadugjuk hozzá. :D (puszit ad a Drága :lol: )

Gabuska!
Hír tv! :lol: Nagyon durva fotó! :lol: :lol: :lol: Muti!!!!!
Nekem egyszer a férjem nagyfia mondta: ezen a képen,úgy nézel ki,mintha gyönyörű lennél! :lol: :lol: milyen rendes,mi? :lol:

Sly!
Köszönöm,hogy megvédtél,ari vagy! :D Majd válaszolok neki! :o

Ja, Berni!
Hajrá-hajrá,hátha nektek is összejön a tali!

Mi holnap már megyünk is vissza...a mai napom annyira zsúfolt volt,hogy tök jó,hogy vége! :?

Most elköszönök!
Jó éjt,holnap/ ma jövök! :wink:

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Jó reggelt!
Tegnap annyira kivoltam, hogy nem volt erőm még irni sem..Takaritás stb, aztán annyira sz@r idő volt egész nap, hogy 2x félórát tudtam Ártemisszel kint ülni a teraszon, de amint elindultunk séltálni rázenditett az eső, szóval egész nap borult, esős stb...bezárva a lakásba, délután hányinger....szóval nem voltam megint a topon..

Ráadásul Ártemisz mostmár mindenhova feltérdel, feláll, és tegnap
sikerült hanyattesnie a konyhában a kövön... :oops: :cry: :cry: Olyan nagyot koppant, hogy én ugy megijedtem, hogy együtt sirtam vele :oops: :oops: Persze nem lett semmi baja hála Istennek!

Ma új szórakozást találtunk. A mosógépet nézzük ahogy mos, félóra után már úgy hoztam el onnan. Megbűvölve nézni, hogy hogy forognak a ruhák :) :)

Most végre süt a nap!!! hurrá! ma egyből jobb kedvem is van!!!
Nektek is szép napot!

KépKép

KépKép[/url]
neirda
 
 


Ja még annyit, hogy

És igen Gabus! Kérjük a fotót!
Már én is úgy várom, hogy Ártemisz ilyen vicceseket mondjon!! :)

Berni! Kis vadóc ez a Dorkó! De azt olvastam, hogy ez természetes, még nem tudja, hogy ez fáj neked, úgy játszik veled mint egy "plüssállattal", és nekünk kell megtanitani őket, hogy hogy kell finoman simogatni stb...

KépKép

KépKép[/url]
neirda
 
 


Jó reggelt!

Még gyorsan a buli előtt benéztem.

Nóri is egy kis agresszor, karmol, üt, harap, de olyan aranyosan csinálja, ártatlan ábrázattal. :D

A képet kitöröltük. Eszek rajta, tartom a kistányért a szám elé, másik kezemmel tömöm be a fánkot, hatalmasra nyitom a számat és kidüllednek a szemeim. :oops:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Kép

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabi kár... pedig ezek a fotók a legviccesebbek visszanézéskor :wink: Még menyasszonykoromból van egy olyan rólunk az emberrel, hogy juhhúúúúú (farsangon, beöltözve evős.... jááááááj) Azóta is azon röhögünk. Nóresz nagyon manó! :lol: :lol: :lol:

Joli, nem jön le a videó :cry: pedig úúúúúúúúúúgy megnézném! Szerdán akkor tali? Ha szép lenne az idő, ne menjünk inkább a Margit szigetre?

Adri, Ártemisz nagyon ügyi! A potyogás meg sajna ilyenkor kiküszöbölhetetlen... nekem is ez a rémem. Szerinted 2 hónap alatt beforr a koponyacsont? (mindenki mást mond, erről meg nem ír a pubmed)

Pat, puszi :wink: mi is kapunk Mátétól, olyan tündérek a kis nyálas képükkel :)

jók legyetek

Máté, Ákos, Gyuri és Réka
KépKép KépKép
kindertojas
 
 


Sziasztok!

Én sem tudtam megnézni a videót! Én mostanában sosem tudom! :cry: A Gabiét sem tudtam!

Adri! Jázmin is állandóan esik. Olyanokat koppan a feje. Mindig azt figyelem, kapott-e agyrázkódást.

Joli! Csanádnak boldog hófordulót!

Nóri nagyon cuki!

Patr! Írtam püt!

Kép
szly27
 
 


Patr! Muffin felvetette, hogy jöhetnél hozzánk is a zárt topicba. Én támogattam! Most feldobjuk szavazásra és meglátjuk! :wink:

Kép
szly27
 
 


Sziasztok!

Hazajöttünk a buliból. Gabuskával csak telefonon beszéltünk, mert sokadszorra sem sikerült megtalálnunk egymást :P Hogy mi volt ott! Babakocsival mentem, de megbántam, mert alig tudtunk közlekedni. Csanád a babasarokból mindig mászott át az óvodásokhoz, ahol mondókáztak és hangszerekkel próbálkoztak. Olyan hideg szél volt, hogy feltettem a babkocsira az esővédőt.

Persze, hogy szerdán nem ülünk bent, ha jó idő lesz kint!

A videót újra meg lehet nézni. Úgy néz ki, időszakos :lol:

KépKép
Kép
el..né
 
 


[quote="szly27"]P írta:szly27atr! Muffin felvetette, hogy jöhetnél hozzánk is a zárt topicba. Én támogattam! Most feldobjuk szavazásra és meglátjuk! :wink:
Nagyon jó felvetés! :lol: :lol: :lol: Majd jelezd,hogy mit szólnak a többiek. bár nagyon nem élem bele magam,elvégre ők nem ismernek engem! :oops:

Joli!
Azért fotót csináltatok? És hogy-hogy nem találtátok meg egymást Gabival?? Berni! végül te is elmentél?

Csilla!
Már tegnap akartam írni,hogy én is örülök,hogy ilyen jó volt az éjszakátok,remélem azóta is átalvós! :wink: És jolinak igaza van, a tejcsi beáll...2-3 nap nálam is kellett! És hogy áll most bogi "amolyan" étvágya?

Adri!
Nálatok hány fok van ilyenkor? Jó,hogy már tavaszodik, a hangulatnak is hatalmas löketet ad!!! Remélem a továbbiakabn elkerülnak a rosszullétek! :)

Évi!
Hogy vagytok? vince meggyógyult már teljesen, És te?

Mi ma délutánra értünk vissza...jó hosszú út!
Már nagyon köhög,már több mint egy hete,és 2 éjjel már annyira durva volt a helyzet,hogy hányt is. Holnap valószínű elvisezm dokihoz,de szerintem köhögésre antibogyót nem ír, a lándzsás útifüvet meg már adom neki egy ideje. :idea:

KépKép
Kép
patricia83
 
 



KépKép
Kép
patricia83
 
 


Pat, ez a második jó hosszú lett! :lol: :lol: :lol:
Akartam már kérdezni, hogy miként tudod megoldani, hogy sűrűn utaztok el pár napra? Kamionnal mentek és mindent bepakolsz, vagy mindkét helyen van minden, ami kell? :D
Melyik gyerek köhög annyira? Márk? Gyógyulást neki! Lehet ha valami más fog használni, a mit eddig kapott, arra már immunis.(Hogy írják?!)
Persze, hogy fotóztunk, vagy négy képet, amikor is lemerült az elem, pedig tegnap este raktam be. Igaz az este rengeteget videóztam a fiúkat a nagy újdonság miatt.

Így bele volt merülve a játékba:
Kép

Azért otthon bepótoltuk legalább a csákót :)


Kép

KépKép
Kép
el..né
 
 


A tegnap így aludt el:

Kép

KépKép
Kép
el..né
 
 


Joli! De édes Csanád! Hogy lehet így aludni :shock:

Jázminnak kijött a jobb felső metszője! Most már 3 fogúak vagyunk! :lol: De szerintem nem sokáig, napok kérdése és ott a párja a felső fogacskának. Jobban alszik mostanság. Este 9-től reggel 5-ig. Ennek csak a szopi látja kárát. Este nem kell neki, reggel nem kell neki, csakis a hajnali 5-kor keléskor félálomban fogadja el. Hamarosan leválasztja magát. :cry:

Kép
szly27
 
 


Sziasztok!

Joli, végre sikerült megnézni a videót! Csanád nem sokára szaladni fog! Csúúúúúcs!

Szly, gratula a harmadik fogacskához! Kicsi Jázmin! Milyen rendes baba az éjszakával! Szopi :( de hátha sokáig így lesz jó neki! Szeptemberben meg nagyon jó lesz, hogy magától, korábban elválasztotta magát....

Tegnap összeeresztettük a két pasit, édesek voltak! Ölelés, puszi és nagy-nagy vigyorok! Sajnos nem sikerült lefotózni a puszilkodó törpéket, de nagyon örültek egymásnak! Kristóf megy önállóan kezdeményezte az eszkimópuszit! Most is olvadozom...

A kocsi még mindig nincs itthon, de talán majd ma... Jó lesz nagyon!

Pat, jobbulást! Mit mond a doki?

Máté, Ákos, Gyuri és Réka
KépKép KépKép
kindertojas
 
 


Sziasztok!!!

Joli,
nagyon sajnálom a tegnapot, tanulság: ilyen helyen csak akkor van esély találkozni, ha eleve együtt megyünk be. :(
Akivel együtt mentünk (ovis csopitárs), velük sikerült többé kevésbé együtt maradni. Volt 2-3 ismerős még, akikkel telefonon üldöztük egymást, de nem sikerült összefutni velük sem. Livi az idő nagy részét a mesefigurák között töltötte, többször próbáltam vele elindulni, hogy menjünk, mert itt és itt várnak ránk, de esélytelen volt, nem tudtam elrángatni. Ha meg elindultunk nagy nehezen, akkor útközben tutira meglátott valami marha érdekeset, ahol lecövekelt. Végülis azért mentünk, hogy ő kibulizza magát, de nem gondoltam, hogy ennyire nem lesz kapacitásom a sokadalomban ismerőst keresni. :oops:
Marhára lefáradtam, de megérte, mindjárt meglátjátok a fotókon az arcát. :)
Az Almát a játszósarokból hallgattuk, L nem akart odamenni a színpadhoz, csak mikor a végén meghallotta a kedvenc dalát, de akkor már csak 2 szám volt hátra. Nagyon jók egyébként, ha egyedül lettem volna az első sorban tomboltam volna. :lol: :oops:

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Nőnap :D
Kép

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Csanád nagyon ügyes, a puha ágyon biztos sokkal nehezebb lépegetni, mint a padlón. :)

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabi, olyan jók a képek, hogy a következő buliba tuti elmegyünk! :wink:

Kocsi legkorábban csak szerdára lesz...

Máté, Ákos, Gyuri és Réka
KépKép KépKép
kindertojas
 
 


Réka, úgy legyen. :wink:
Minimaxos buli van több is egy évben, ez a farsang volt most.

Kocsi :(

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok!
Joli!
Nagyon durva póz! :shock: :shock: Márk is elég fura helyzetben alszik,de azért ezt meg sem közelíti! :lol: Amúgy ráhibáztál,tényleg kamion kellene az utazáshoz! :lol: Kiságy,kád és babakocsi nem kell,mert az Egerben is van. Ezen kívűl mindent viszünk..a játék foglalja el a legtöbb helyet..meg a ruha! :lol:
Márk köhög eléggé,de már tegnap éjjel semmi gond nem volt,így ma nem vittem dokihoz...remélem holnap sem romlik a helyzet!

Gabi!
Nagyon jók a fényképek szokás szerint!Az a nőnapi mindent visz!És,hogy Livi milyen bátor csaj! :wink:

Sly!
És a másik 2 szopi azért marad ki,mert harap vagy mert nem fogadja el?
Gabi,te is írtad múltkor,hogy talán már nem sokáig lesz szopi...ti hogy álltok?

Ha már emlegettük a Márk-szájat!Ez ma délelőtt volt.
M: anya,ha belpisilek a bilibe,főzöl virslit?
É: igen!
M: anya,ha az ágyra pisilek,letöröd a fütyimet?
Én: :shock: :shock: :shock: :shock: :lol:

Esküszöm nektek mindenre nem szoktam ilyennek fenyegetni! :lol:

KépKép
Kép
patricia83
 
 


:lol: :lol: :lol:

Pat,
reggel, este és éjjel szopizik még, de már jelentéktelen mennyiségeket. Inkább csak relaxálás már. Nappal nem hiányolja. Úgy vagyok, hogy ha ilyen "lazán" veszi, hogy alig van tejem és ritkán kap cicit, meg szépen eszik is, akkor nem erőlködök már. Még mindig inkább ez, minthogy mondjuk 2 éves korában kínkeservesen, "erőszakkal" kelljen elválasztanom.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabuska!

Nálunk ugyanígy van,este 10,reggel 6 és 9.Akárhogy is nézzük,ez 8 hónap,ami nagyon szép! És ha még van is valamennyi! Én Márkkal attól féltem,hogy nehéz lesz elválasztani,de terhes lettem és abba is hagyta! Vajon most is be kell vállalnom még egy bébit,hogy Mira is leszokjon róla? :roll: :lol:

Ja,még nem is írtam milyen szuper éjjelünk volt. Nem olyan ám mint Sly-nak,Mira ébredt fél 2-kor 3-kor aludt vissza (nem etettem meg,így kiabált meg sírt...),majd negyed 4-kor ébredt újra,de akkor jobbanak láttam az ő szempontjából ha be sem megyek hozzá! :oops: Így 3-4 perc után visszaaludt.Végül negyed 8-kor szopizott és negyed 10-kor kelt végleg Lehet őt is megviselte a hosszú út! :roll:

Gabuska? :lol:

Kép

KépKép
Kép
patricia83
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?