Danika születése
2009.02.13. ( péntek)
A párommal megbeszéltük, hogy nem tartjuk a Valentin napot, mert egymást szeretni nem csak ezen a napon kell hanem a többin is. Ekkor még nem gondoltuk, hogy ezután minden évben felemlegetjük ezt a napot, mert ekkor kezdődött el kisfiunk Danika születése....
2009.02.14. (szombat) Valentin nap
Ez a szombat is úgy indult mint a többi, azzal a kivétellel, hogy este leesett a hó, ezért a tervezett keszthelyi kirándulás részemről nem jött össze, mivel anyukám és a férjem nem engedett el a hóhelyzetre való tekintettel. A testvéremék Keszthelyen töltöttek egy hetet, őket akartuk elhozni, de így végül a párom és apukám ment el értük.
Én addig anyukámnál voltam, nagyon finomakat főztünk, vártuk haza a családot a jó ebéddel.
Rengeteget beszélgettünk, nagyon jól éreztem magam, jó volt újra anyukám kicsi lányának lenni:)
Előzményként megemlíteném, hogy pénteken amikor anyukámmal találkoztam megjegyezte, hogy gyanúsan leszállt a hasam, amin persze én bepánikoltam, mivel a doktorom épp 14-étől nincs egy hétig és nem akartam az ügyeletes orvosnál szülni.
Mikor a keszthelyi telelők megérkeztek elfogyasztottuk a fenséges ebédet, a desszert palacsinta volt amiből nem igazán bírtam már enni mert annyira teli voltam, így anyu csomagolt nekünk otthonra.
Délután hazajöttünk és aludtunk egy nagyot, aztán este 7 körül a párom kitalálta, hogy menjünk el a barátnőmékhez dvd-kért, mert unatkozik és jó lenne valami filmet nézni estére. Úgyhogy autóba ültünk, én vezettem mivel a párom apukámmal és a sógorommal pálinkáztak az ebédnél. A barátnőmék a 4. emeleten laknak, oda nem mentem már fel a nagy pocakkal, a párom lányát kértem meg, hogy hozza le a dvd-ket.
Ezután hazamentünk, a párom megfürdött és bevonult a hálóba filmet nézni, a férjem lánya a nappaliban számítógépezett és tv-zett, én pedig 4 palacsinta elpusztítása után beültem a gyerekszobába a kanapéra, a barátnőmmel beszélgettünk skypeon.
Beszélgetés közben éreztem, hogy valami folyik belőlem (eekor este fél 9 volt), gyorsan elbúcsúztam és elmentem a mellékhelységbe megnézni, hogy mi is az. Elkerekedett a szemem, mert nagyon magzatvízre utaló folyást láttam. Szóltam a páromnak, hogy úgy néz ki folyik a magzatvíz, ő pedig teljesen nyugodtan felkelt, elkezdett öltözni, hogy akkor megyünk a kórházba. Utólag nagyon büszke vagyok rá mert nem esett pánikba, és érdekes módon én sem. Elmentem zuhanyozni, addigra igen erős hasmenésem lett. Akkor már biztos voltam benne, hogy szülni fogunk, mert ezt is egy szülés előtti jelnek szokták tekinteni. Felhívtam anyukámat és megkértem, értesítse a szülésznőt amíg összekészülök. Persze a kórházi táskába anyukámnál maradt, reggel azt is vittem magammal hozzá, nehogy rámjöjjön a szülés:) Persze Murphy-törvénye, hogy ott felejtettem.
Ekkor jutott eszünkbe, hogy a régi fényképezőnk elromlott, vettünk egy újat amit a férjem egy alkalmazottjának odaadtunk és nem adta vissza, úgyhogy a férjem elrohant kölcsönkérni egy fényképezőgépet, hogy meg tudjuk örökíteni a kisfiunk érkezését.
Addig a férjem lányával ketten maradtunk itthon, nagyon aranyos volt, segített összeszedni a cuccaimat, kinyomtatni a vérnyomás táblázatomat és a fájásaimat (amik közben elkezdődtek) is írta egy papírra.
Mikor a férjem hazaért beültem a kocsiba, elmentünk anyukámhoz a táskáért, mindenki körbeölelt (a testvérem mondta, hogy már ebédnél is látta, hogy a szám nagyon ki van fordulva, de nem merte mondani nehogy megijesszen), aztán felvettük a szülésznőt és beértünk a kórházba.
Ott átöltöztem, bementünk a szülőszobára, jött a főorvos (szerencsére ő volt az ügyeletes) és megvizsgált, közölte, hogy a méhszáj fent van és zárt, a magzatvíz folyik.
Rámtették a ctg-t és nekem hiába fájt, a gép nemigazán mutatott fájásokat, mire a főorvos közölte, hogy itt ma nem lesz szülés de lehet, hogy még holnap sem.
Felfektettek egy szülőágyra és a főorvos megtiltotta, hogy felkeljek, így pisilni sem mehettem ki, ágytálat kellett kérnem.
A páromat hazaküldték, de mielőtt elment egy kis ajtón keresztül bekukkantott hozzám, és egyszer csak megláttam anyukám és a testvérem is, utánunk jöttek a kórházba, nagyon aranyos volt tőlük:)
Elbúcsúztam a családtól, megegyeztünk, hogy a szülésznő hívja őket ha helyzet van.
Így telt el az este a szülőágyon fekve, a kisfiunk semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy meg akarna születni. A szülésznővel beszélgettünk, hogy teljen az idő, nagyon jó fej szülésznőt választottam, rengeteget köszönhetek neki.
Hajnali 1 órakor aztán újabb vizsgálat következett, távozott a nyákdugó, egy szűk ujjnyira voltam kitágulva, úgyhogy megengedték, hogy felkeljek. Átültem egy vajúdó fotelbe, kényelmesebbnek éreztem. Addigra már iszonyú fájásaim voltak, de a ctg még mindig nem igazán mutatott semmit. Ekkor nagyon elkeseredtem, haragudtam magamra, hogy nem vagyok képes tágulni.
A szülésfelkészítőn tanult légzéssel és relaxációval könnyíteni tudtam a fájdalmaimon, ezen kívül nem kaphattam semmilyen gyógyszert, mivel 36. hét 6. napon voltam és ekkor még koraszülöttnek számít a baba, ezért a szülést sem lehetett megindítani. Várnunk kellett, miközben az erőm fogyott, néhány erősebb fájásnál pedig az este megevett palacsinta is kijött belőlem. Kint közben szakadt a hó, nagy valószínűséggel a szülésemet is ez indíthatta el, érdekes módon csak nekem, rajtam kívül nem volt más szülő nő.
Így telt el az éjszaka, hajnali 5-kor aztán kaptam beöntést és megvolt a borotválás is, így készülvén arra hátha egyszer csak szülünk.
De sajnos továbbra sem tágultam tovább, ekkor már kezdtem ideges lenni, mert a főorvos reggel 8-ig ügyelt és nem akartam másnál megszülni Danikát, úgy éreztem, hogy a választott orvosom távollétében csak a főorvos kezeiben vagyok igazán biztonságban.
Aztán eljött a 7 óra, semmi sem változott, anyukám korábbi szülésznőként megkérte a főorvost, hogy maradjon, és vezesse le a szülésemet. Ekkor már a császárnál tartottunk, ugyanis továbbra sem tágultam, így a doktor kiadta a parancsot, hogy tegyenek rám egy oxitocin terhelést és ha arra sem reagálok akkor azonnal császár lesz. Én addigra már annyira fáradt voltam, hogy csak annyit kértem, hogy a császárnál altassanak, mert nagyon fáradt vagyok és aludni szeretnék.
8 órakor bekötötték az infúziót és a szülésznő felhívta a figyelmem, hogy amit eddig éreztem fájást az kutya füle ahhoz képest ami ezután jön. Hát el is kezdődtek rendesen a fájások, nagyon figyeltem a légzésre így elviselhetőbbnek tűntek, és a fájások között relaxálva aludni is sikerült egy keveset.
![Smile :)](./images/smilies/icon_smile.gif)
8 órakor hívták fel a páromat és anyukámat, hogy jöjjenek mert vagy így vagy úgy de nemsokára világra jön Danika.
9 órakor értek oda, addigra újra a szülőágyon feküdtem és olyan ütemben kezdtem tágulni, hogy nem győzték gyorsan rámadni a szülési felszerelést. A tolófájások is hamar jöttek, egy párat el kellett lélegeznem, mert még nem simult el teljesen a méhszáj.
Eközben a párom megjelent a fejemnél műtős ruhában (nagyon jóképű műtős legény volt), törölgette a homlokomat, nyugtatgatott, simogatta a vállamat. Jólesett nagyon a jelenléte.
![Smile :)](./images/smilies/icon_smile.gif)
Aztán egyszer csak megkaptam az engedélyt, hogy nyomhatok, párom egyik kezében videó kamera, másikban fényképezőgéppel várta a kisfia születését.
Harmadik nyomásra megszületett Danika 2009. 02. 15-én 9 óra 41 perckor 50 cm-rel és 3560 g-mal. Hihetetlen érzés volt amikor előbújt, nagyon gyorsan történet minden. Miután felsírt felnéztem és csak a kis térdét láttam, könnyek között annyit tudtam mondani, hogy: De szép térde van ennek a gyerekeknek!:)
A párom mellettem zokogott, egyik kezében a kamerával másikban a fényképezőgéppel rázta a zokogás azt a 2 m-es 120 kg-os embert akit a világon legjobban szeretek. Ekkor tudatosult bennünk, hogy szülők lettünk.
A kisfiunkat rátették a hasamra, nagyon aranyos volt, csak nyöszörgött, nem sírt hangosan, ekkor is látszott, hogy nagyon nyugodt baba, ahogy már a pocakomban is megtapasztaltam.
Ezután elvitték mosdatni, a párom is ment vele, azt is megörökítette, és utólag visszanézve a felvételt nagyon büszke vagyok a kisfiamra, hogy szó nélkül tűrt el mindent, a mécses egyedül az öltöztetés közben tört el nála.
Ezután a párom visszahozta pólyában Danikát, én is megnézhettem, a szülésznők pedig fényképeket készítettek rólunk:)
Ezután a picit elvitték, a párom is kiment, nekem összevarrták a sebemet, miközben a főorvos gratulált és mondta, hogy nem gondolta volna, hogy ebből ilyen gyorsan szülés lesz.
Én nagyon boldog voltam, a varrás nem is fájt, gyorsan közöltem mindenkivel, hogy tőlem akár jöhet a következő gyerek:)
Hosszú volt, nehéz volt, de a végeredmény feledtetett minden kínt és szenvedést, ezen a napon lettem édesanya, egy gyönyörű kisfiú büszke anyukája, aki ott a szülőágyon megfogadta, hogy mindentől óvni fogja pici fiát és egyengeti útját az élet buktatóin át.