Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Végre idejutottam, mindkét fiókám alszik, gyorsan rendbe tettem a konyhát ebéd után, még vasaltam is. Marhára meg vagyok magammal elégedve. :D

Sziszi! Sajnos nem átmeneti dolog, tavalyi vérvételkor derült ki, de akkor előtte nagyon beteg volt. Ezért most mivel már pár hete nem volt beteg, megismételtettük a vérvételt és még mindig gázos a helyzet, de szerencsére javult tavalyhoz képest.

Gem! Imádom a gyönyörű lányaid! :D Épp nézegettem tegnap a képeket, mikor Manó felébredt és mikor meglátta Rebekát az mondta: "Ki ez a kisány (kislány), nadon sép (nagyon szép)" :lol: Tehát van egy komoly udvarlója a lánykádnak. Zsófi pedig, akár az én Kokómat látnám. Ugyanezt csinálja a tányérokkal, és közben mondja, hogy "tá-dám". :lol: :x Ilyenkor azt sem tudom nevessek vagy összeszidjam. :roll: :)

Kia! A fiúk ágya szinte teljesen olyan, mint az első, amit feltettél, csak emeletes variációban. A fekvő felülete 90 cm x 200 cm. Én is famániás vagyok, nálunk ez volt a fő szempont, mikor az ágyat vettük. No, meg, hogy ne csak néhány évig tudja használni. :wink:

Titti! Graulálok Napsinak az első lépésekhez. :D

"Anyuka" kiabálás van az emelet felől, mennem kell. :D

További szép napot mindenkinek, nálunk gyönyörű napsütés van, bár piszok hideg.

goodfairy
 
 


Sziasztok!

Köszi Anita... lehet, hogy hasonló ágya lesz Levinek is...

Szisz
A szülinapokat én az iwiw-ről lesem :lol:

Az éjjeli cici-leszoktatás?
Levi már talán 3-4-5 (nem tudom pontosan) hónapja nem kap éjjel cicit.
Este készítettem oda vizet a csőrösben és ébredéskor (csak néhány éjjel) vizet kapott, ha felébredt.
Később már nem ébredt fel, mert tudta, hogy nincs cici (kivétel, amikor pl beteg volt)
...már csak napi 3x van cici.
Tavasztól már csak napi 2 lesz - és nyárra leszokunk - ez a tervem...
Pihenni akarok a tesó előtt :lol:

Nórinak is JOBBULÁST!!!

Gem
Sajnálom... ha műtét... :(

Titti
Nagy GRATULA a járáshoz!!! Ügyes lányod van :wink:

Szilvió
Nagyon jó kis gépe van Ádámnak :P
Ilyet akartunk, de akkor épp nem lehetett kapni abban az üzletben.

Levi már szépen felül rá (bár néha fordítva sikerül)...és le is száll :P

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Sziasztok!

Sajna, csak egy kérdés: volt már vmelyikőtök gyerkőjének visszatérő láza.
Nálunk a lányok vasárnap belázasodtak + köhögés + nátha, a láz tartott keddig. Aztán két nap szünet, s most ébredés után Julinak megint 39,7, Sárinak 38,6... :?
Meg mintha megint jobban folyna az orruk, ami persze még el sem múlt. Akkor ez most egy újabb vírus, vagy mi? :roll: :evil:

Kép
Kép
kismok
 
 

 
 

Kismok
Passz
Remélem nincs komoly baj...
Doki mit mond?

JOBBULÁST!!

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 



Kismok
FÜLÉSZET!!!
Nálunk a második láznál húzodott a takonykór a fülére! Jó gennyes volt, mire eljutottunk vele orvoshoz. :( Már a felszúrás lebegett a feje felett... :( Aztán megúsztuk antibióval. És vettem fülmelegítő sapit (az infrázást nem tűri), ami SZUPER, gyógyszertárban lehet kapni!
Gyógyulást!!!

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Sziasztok!

Most csak egy gyors bejelentkezés!
legfrissebb kép.Junior boxolónő.... :wink: :wink:
Kép

Kép

Kép
ancsa03
 
 


Dhbetty!

Rebeka mar majdnem ket eve issza az ovomaltint "kakaokent". Kicsit kevesbe edes, mint az instant kakaoporok, de nekunk nagyon bejott, es tenyleg finom. A minap vettem egy ovomaltinos csokikremet. :lol: :roll: Hat szerencse, ha a lanyok hozzafernek, mert en is gyakran rajarok, persze csak modjaval :P

Zsofi meg nem kap tehentejet, en vele is megvarom a 2 eves kort. Sajnos annyi allergia mellett, mint amivel en birok, nem tudok mashogy gondolkodni. Csak a tejjel vagyok igy es a mezzel, tulajdonkeppen mar minden mast eszik a csaj, mar ha kedve tartja.

Kismok
En hallgatnek Cas-re. Bajod nem lehet belole, es tenyleg lehet, hogy igaza van. Akkor meg jobb minel elobb kideriteni, hogy tenyleg a fulrol van-e szo, hogy kezelni lehessen!!! Drukkolok, es jobbulast a lanyoknak. Neked meg kitartast, en is tudom sajnos, milyen az, amikor a ketto egyutt lazas. :(

Kép Kép Kép
Kép
_gemini
 
 


Ancsa

Edes! Aztan menekuljon, ki merre lat :lol: :lol: :lol:

Kép Kép Kép
Kép
_gemini
 
 


Sziasztok!

Megjöttünk. Nincs Juli fülének semmi baja, viszont az van, hogy majdnem párhuzamosan két vírust is összeszedett, ezért volt 1 nap lázmentesség. Tegnaptól már a kövi vírus támadt. :evil: Egyébként nem kapt(n)ak semmit, csak vitamint, Stodal szirupot, meg lázcsillapítót. Én meg nyomatom a Calciumot, mert már egy hete nem akar normális hangom lenni. Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára blúzénekes.... :roll: :lol:
Majd délután elkezdem próbálni a vat ö vandöful vörldöt! :lol: Tökéletesen tudok most úgyis azonosulni a mondandójával két üvöltő, nyűgös gyerek között... :P :?

Kia :D
akartam már kérdezni máskor is, hogy Levinél betegség esetén sincs visszaesés szilárd kaja ügyében? Akkor is tarja magát a 3 szopihoz?
Sára most megint alig eszik mást. Nem is tudom, mi lenne vele, ha nem szopizna, mert így leg. nem kell aggódnom a bevitel miatt. Jön, és a maga kis módszerével, elmondja, mi kell neki. Hihetetlen édes. Teljesen más már egy ekkora babával.
És köszi a láz-infókat!

Sziszi :D
talán te kérdezted. Én nem tervezem a leszoktatást Sárinál. Azt szeretném, ha a saját tempójában hagyná el, de trükközni nem akarok. Max. ha már feléri ésszel, az éjszakait megpróbáljuk kiiktatni.

Gem :D
gyönyörűek a lányaid! :D Mint két tojás! :lol: 8)

Na, és itt a nyuszikirálylány meg a hétördög

Kép
Kép
Kép A nyúl jó barátja a tigris... mint tudjuk! :D

KM

Kép
Kép
kismok
 
 


Gyerekek, jól megjártuk!
Tegnap este óta én is beteg vagyok. Sajnos annyira kész voltam az este hogy még szopit sem tudtam Nórinak adni. Szinte az egész estét és éjjelt a wc-n töltöttem. Nóri alig tudott elaludni.

ja és tud valaki valami jó diétás kaját kicsiknek? csak mert Nóri mióta beteg szinte semmit nem eszik meg. Cicin kívül semmit nem eszik meg. Mindentől öklendezik. :cry: :(
ja és még a jobb felső örlő is most jött ki, így szegénykém egész nap csak pityereg.


Most mennem kell mert felébredt!

Ninike

Kép

Kép
ninike
 
 


Titttttttiiiii!!!
Az lemaradt hogy ÓRIÁSI GRATULA a kicsi menyemnek az elinduláshoz!!!!!!! :D :D :D

Kismok
Örülök, hogy nincs komoly baj! :) Gyors gyógyulást mindenkinek!!!
Sajna nálunk pont fordítva volt, a gyerekdokink "á, csak egy újabb vírusfertőzésnek" titulálta az újabb lázat, mert mikor megnyomkodta a fültövét, nem visított (bele már nem nézett!!!). Aztán két nappal később másik doki belenézett és dobott egy hátast, mert már csúnyán előre domborodott az összegyűlt gennytől a dobhártyája. :? Csoda hogy nem folyt ki magától... :(
Farsang: aranyos Juli jelmeze!!! :) Nálunk is minden kislánynak szárnya volt és/vagy koronája. :) Bezzeg Sebit teljesen hidegen hagyta az egész farsang... :( Néha olyan outsider tud lenni. :( Félek kicsit, nem lesz-e ebből később baj? :(

A nagy hír, hogy CSilla megtanult puszit adni! :lol: Eddig is dugta oda az arcát, és nyitott szájjal odaszuszogott, de pár napja megtanult cuppogni, és mostmár közvetlen az arcunkra is, ha kérjük. Annyira édes! :lol:



Ninike
Nektek is gyors gyógyulást!!!

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Cas, nagyon irigyellek!! Rita tegnap közölte, hogy anyu nem puszis..... Ugyanis kedden, amikor mentünk a laborba, zuhogott a hó, és sajnos megfázott, azóta pedig előkerült az orrszívó, amit nagyon utál, és ugye mivel én szívom ki vele az orrát, hozzám kötődik. :roll: Így tegnap, mikor megkérdeztem, hogy "Anyu puszis?", határozottan elkezdte ingatni a fejét, hogy nem. :shock: :shock: És ezt a tudományát bemutatta apa előtt is. Normál esetben ha megkérdezem, hogy pl. nyuszi puszis?, akkor min. kap egy simit a nyuszi, de ált. egy nagy, nyálas puszit. Persze ha azt kérdezem, hogy anyu puszis, akkor jó esetben is csak odadugja a pofiját, esetleg kapok egy simit, max. hetente egyszer kapok egy finom nyálas puszikát. :lol: :lol: De most még ez sincs... :cry:

Kép
Kép
d0r0ttya
 
 


Cas!
Akkor mar Zsofi se maradjon le! :lol:

Kép

Kép Kép Kép
Kép
_gemini
 
 


Gem! Édes pofa! :D

Dorottya! A cipős honlappal kapcsolatban kérdeznék. Vissza lehet küldeni a cipőt, ha nem jó? Visszaadják az árát, vagy kicserélik? Köszike. :)

goodfairy
 
 


Sziasztok!

Ancsa
Nagyon édes a boxolónő :lol:
...de a Nyuszilány, a kisördög és a puszis lányka is :lol:

Levi is hasonlóan ad puszit, mint Zsófi :P

Ninike
Gyors gyógyulást!!!

Kismok
Manónál is van olyan - ha beteg, főleg, ha lázas is - hogy nem kell neki más, csak a tej.
Olyankor max egy kevés turmixolt levest eszik mellé.
Sári még azt sem?

Ma délelőtt voltunk vásárolni - megevett egy fél kiflit... a kocsiban hazafelé elaludt...
itthon sem kelt fel, így délben elmaradt a szopi :P és az már nem az első eset....
Reggel és este még nagyon fontos a szopi :D

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Anita, igen, ha nem jó a méret, akkor kicserélik, csak vissza kell küldeni nekik pár napon belül. Van valahol az oldalukon egy mérettáblázat, hogy az ő méreteik szerint mekkkora cipő hányas, nekünk eddig sikerült mindig a jó méretet rendelni. De még a megkapott számlán is rajta van, hogy - ha jól emlékszem - hat napon belül vissza lehet küldeni a cipellőt. És nagyon szép kidolgozású bőr cipők, Rita eddig már hármat kinőtt, most hordja a negyediket, és nagyon meg vagyok velük elégedve.

Kép
Kép
d0r0ttya
 
 


Gigi lázas! Szegény úgy sajnálom. Alig eszik, tegnap éjjel volt 38.7 és ma is végig hőemelkedés, vagy pici láz. Estére kapott kúpot, tegnap meg leraktam mellé egy pokrócot és 3-ig ott dekkoltam. Lehet már megint a foga. Folyton kotor a szájában.
Kismok mi van a gyerekekkel???
Ancsa itt vihogok öt perce a csajod képén. A férjem azt mondta egy pici Jedi lovag.
Gem gombát meg zöldborsót, meg zöldbabot, meg lencsét hogy adsz neki?
Helyes az összes csaj!!!

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Nagyon lemaradtam, mert megrántottam a derekam csütörtökön és nemhogy ülni, de járni is alig bírtam.

Jobbulást Giginek és az összes betegnek!

Legyen már vége a télnek és jöjjön a tavasz (pedig tudom, hogy havat mond még)!

Gyerkőcke már fel tud mászni a kanapékra és rászokott, hogy az ablakpárkányon autózik.
Nálunk a puszi nem megy, csak a simi. De persze az is csak akkor, ha épp nincs jobb dolga. Ja, és elfelejtette a vau-vau-t. Viszont mondja, hogy Annnnya. Néha és nem csak nekem:))

Szilvió

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
sszzilvia
 
 


Sziasztok!

Titti:Nagy gratula az elinduláshoz!!!!!!!!

Krisz,Gem:Jobbulást nektek!!!!!!!!

Puszi:Réka is ad puszit,csak nem az arcunkra.Tv,könyv,minden tárgy a lakásban,na meg a reklámújságokban mindenki kap puszit.Nekünk csak a karunkra,lábunkra,hasunkra ad puszit.

Kismok:Nagyon aranyosak a lányok!!!!!!

Kép

Kép
ancsa03
 
 


Sziasztok!

Nyafi
Jobbulást és gyors fogzást Giginek!

Levi is állandóan a szájában kotorászik :lol:
..de az éjjelek nyugisak.
21 után elalszik és 8 korül ébred. :lol:

Szilvió
Neked is gyors gyógyulást! :roll:

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Na kijött a 9. fog.
Ma voltunk Normafánál, töltök képet.Töltök én is képet. Kép anya menjünk már.... Kép Kép Kép

Kép
nyafi
 
 


Fogakról jut eszembe! Ma úgy láttam, hogy nekünk még mindig nem bújt ki teljesen a 6.fog. Valamikor január környékén már azt hittem, hogy mindjárt. Azóta sem. Szerintetek kellene valamit tenni? Azon kívül, hogy ezt is megemlítem a dokinak. Igaz, nem is fáj. Kotorászni kotorászik a szájában, de hálistennek se láz, se sírás.

Mi ma a Tropikáriumban voltunk.

Képecskék:

Kép

Kép

Szilvió

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
sszzilvia
 
 


Sziasztok!

Hogy el van tűnve mindenki... :shock: Mit csináltok ebben a rossz időben? Nálunk Kokó meg van fázva, Manó is köhög kicsit, de lázuk nincs. Kapják a lándzsás útifüvet, ha holnap délutánig nem javulnak tőle akkor irány a dokinéni.

Babakocsi vásárlás előtt állunk, mert a tesókocsi már nem kell, bár Manó szívesen elücsörög benne (kis lusta :roll: ). Két babakocsitípust néztem a Pierre Cardin-t meg a Baby Point-ot. Állítólag a kocsi vázát ugyanaz a cég gyártja, csak a huzat más, és a BP jóval olcsóbb. Ha valakinek van valamelyik leírná a véleményét? Köszke. :)

Szilvió! Jól látom, hogy nektek Pierre Cardin van? Milyen? Meg vagytok vele elégedve? Bár ez nem sportkocsi ugye?

Dorottya! Köszi, ki is néztem egy-egy párat a fiúknak, megrendelem.

Na, ennyi voltam, kisebbikem felébredt.

Betegeskedő babáknak és anyukáknak jobbulást.

Képek nagyon jók, majd teszek fel most már én is.

Szép napot mindenkinek.

goodfairy
 
 


Anita
Nekünk a nagykocsink PC, de elég rosszak a tapasztalataim. Ez egy 2004-es modell (a mostaniakról nem tudok nyilatkozni), de őrületesen nehéz összecsukni és 1 év után eltört a tolókarja, amit egyetlen helyen tudtak szervizelni. :evil:
Ja, és mi a hétvégén szülinapoztunk, ma meg ovi után nagyot szánkóztunk, nemrég értünk haza. :)

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Anita, mi fújjuk az orrunkat, méghozzá családilag.... :roll: A PC-t annak idején nekünk nem ajánlották, mert válszéllességben állítólag hamar szűk lesz a gyerekeknek. Egy Graco-nk van, használtan vettük, és nagyon szeretem, nagyon jó állapotban van még mindig.

Kép
Kép
d0r0ttya
 
 


Anita: Igen, jól látod. Ez olyan mindent az egyben kocsi volt, travel systemes hordozóval együtt adták.
Mi csak akkor csukjuk, ha megyünk valahová és visszük, de ez már ritkán van és ráadásul mindig a férjem csinálja.Én nem találtam nagyon nehéznek a nyitást-csukást, bár igaz, hogy rá kell állni középen és eléggé magasra kell emelni a lábad. Annak idején az volt a szempont, hogy "esernyőre " lehessen csukni, mert csak az fért be a Yarisba
Ádám már elég nagy és még mindig bele tudom gyömöszölni kabátban is.
Én is gondolkoztam azon, hogy elég lenne már egy filigránabb sportkocsi is, de azért ezt jól meg tudom muttyolni.
Mindenesetre én biztos nem vennék újat, hanem használtat keresnék.

Szilvió

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
sszzilvia
 
 


Köszi a babakocsi infókat. Azért, ha valakinek van még infója azt megköszönöm. :D
Igazából most úgy vagyok a PC-vel, mint mikor Manónak vettük a Bergon-t. Mindenki dicsérte, én viszont utáltam, nagyot csalódtam benne. Na most ugyanígy van, mindenki dicséri, ezért kissé gyanús, saját magam is láttam néhányat, amit már másfél-két éve használnak és semmi baja. Szóval most kissé tanácstalan vagyok, de most az egyik üzletben rendeltem mindkettőből egyet - amelyik típusa tetszett - és majd beleültetem a gyereket és megtologatom benne, majd akkor döntök.

Voltunk ma belgyógyásznál Manóval. Kezdem azzal, hogy kiderült nem is gyerek belgyógyász, akihez mentünk, rosszul mondta a recepciós, mikor bejelentkeztünk. :x De tök rendes volt a dokinő, megnézte a véreredményt, és most jön a lényeg. Képzeljétek el, hogy ez a magas májfunkció érték gyerek korban normális. Merthogy, az eredményen a felnőttek referenciaértékei vannak, a gyerekeké más, magasabb. Azt mondja a dokinő, hogy ezt úgy kellett volna, hogy mellé írják a gyerek referencia értékeket is, és akkor látszana, hogy ez normális. Legalábbis Szegeden, ahol ő praktizál így csinálják. De azért holnap bemegyek a kórházba, ajánlott ez a dokinő egy gyerek belgyógyászt, állítólag nagyon profi, megmutatom neki is. Ja, és még annyit mondott, hogy viszont a gyerek nagyon vérszegény. Mondtam neki, hogy az volt, kapott vasat, most azt mondta a dokinénink, már nem kell neki. Erre mondja, hogy nem vashiányos vérszegény, hanem vérképzőszervi vérszegény. Erre folsvat kellene kapnia, ideális esetben attól helyrejön, anélkül viszont romlik. Na ezen tök kiakadtam, mert ráadásul amikor vették tőlük a vért, akkor a kórházban mondta a dokinő, aki csinálta, hogy vérszegény a gyerek. A mi gyerekdokink szerint viszont ez az eredmény jó. Nem tudom mi van az utóbbi pár hónapban vele, de mostanában elég sokan panaszkodnak rá. Lehet valami magánéleti gondja van. :( Szóval holnap v. holnapután kórház és megkeresem ezt a másik dokit.

Na most viszont azt hiszem lefekszem, az elmúlt három éjjen nem sok alvás volt.

Jó éjt mindenkinek.

goodfairy
 
 


Sziasztok!

Mivel is kezdjem, igyekszem mindenre reagálni...

Nagyon szépek a gyerkőcök, egytől egyig!!! Bokszolón jót nevettem :lol: a jelmezes lányok tündériek, Giginek a "szeme sem áll jól" nagyon kis huncutnak néz ki, a puszi "profi", Ádám pedig komoly "halbiológus" nagyfiú.

Kismok, Gem, Nyafi mindenkinek jobbulást. Remélem már jól van mindenki. Szilvió, hátad rendbejött?

Anita, nem semmi amit Manóról írtál. Azért az jó, hogy nincs semmi komoly baj, csak dühítő, hogy ha az ember nem jár utána, feleslegesen gyógyszereznék, "kezelnék" a gyereket.

Köszi a válaszokat elválasztással kapcsolatban. Ninike, nagyon tetszett a módszered, lehet, hogy alkalmazni fogom, és bevezetünk egy alvó állatot, vagy valami egyéb anyapótlékot. Eddig mondjuk semmi nem érdekelte komolyabban a plüssök közül :?

Titti, gratulálok Napsinak a járáshoz!!!
Én le merem fogadni, hogy ebben a topicban mi leszünk az utolsók ebben. Én most már tényleg türelmes vagyok, csak roppant idegesítő a család részéről, hogy folyton kérdezgetik, hogy na nem indult mág el? (emlékeztek Shrekből..ott vagyunk már, ott vagyunk már...) Ráadásul hiába magyarázom, hogy ez még normális, 30-x évvel ezelőtt korábban elindultak a gyerekek, persze, mert folyamatosan kiságyban, járókában voltak.
Blankát nem nagyon érdekli egyébként ez a téma, vezetni nem is hagyja magát, ha megfogom, összecsuklik. Egyedül szépen megy a bútorok mellett és pár másodpercre megáll, ha éppen a lábamban kapaszkodva kéredzkedik ölbe.
Ő most másra fordítja az energáit: rohamos gyorsasággal beszél egyre többet. 14 szónál tartunk (írom :oops: ) és ebből 10 az utóbbi két hét termése. Emellett MINDENT próbál kimondani, ami p, b, f, s, sz vagy t betűvel kezdődik. Plusz néhány hangutánzó és amire nagyon büszke vagyok, már elmesél 3 szóval egy történetet :lol: Na persze nem túl bonyolult. A pelenkázó feletti függönyön egyszer apa elkapta a pókot és elvitte (hát csúnyább vége lett, de Blankának így mondtuk). Ez olyan mély nyomot hagyott benne, gondolom amiatt, hogy sokáig tartott (fogd meg...arra ment...hozd ide a széket...most ott láttam...szóval sokáig tartott :lol: :lol: :lol: ) hogy napjában többször főleg a tett helyszínén a következőket mondja: PPpóó (mutat a függönyre) apa el (legyint az ajtó felé).
Ja és ami még újság, már 5 elemből épít gyakran a Duplohoz hasonlító legóval.

Na kidicsekedtem magam, de hát nem nagyszerű, hogy amióta gyerekeink vannak minden napra jut valami, amire büszkék lehetünk? :) :)

Sziszi

Kép

Kép
szisz05
 
 


Gigi tegnap kioperálta a felmosót a vödörből és bőszen felmosott. Aztán vissza akarta tenni, de a nyele beleakadt mindenbe, úgyhogy elkezdett sírni. Ölbevettem, mondtam ne sírjon ehez még egy picit pici, de ha megnő, majd minden nap felmoshat. Ezen elkezdtem röhögni, ő meg halálosan megsértődött. Lányok hisztivel kényességgel mi a csudát tudok kezdeni? Van könyv ami ezzel foglalkozik? A lány kezd már elég rémes lenni.
Anita mi sétálunk kinn a hóban, vagy szánkózunk, meg tegnap próbáltam hóembert építeni, de lefagyott a kezem.
A Bergon babakocsit mi is néztük,csak nagyon nehéz volt. Nekünk Titi van, imádom, de le akarom ici pici 3kg-osra cserélni majd tavasszal, azzal könnyebb menni ide oda. Emeletes búszra szállni picit nehéz vele.
Örülök, hogy kiderült mi van a fiaddal.
Szisz a lányod zseni, akit zavar hogy nem megy, mond neki hogy milyen szépen beszél!!!!!!!

Kép
nyafi
 
 


Betegeknek jobbulást!!! Mi (lekopogom) 3. hete jól vagyunk, még egy kis nátha se! :shock: Remélem így is marad sokáig! Amit novembertől januárig végigcsináltunk, az elég volt egész évre! :roll:

Anita
Belgyógyászat :x :x :x egy vicc, hogy neked kell beletanulnod lassan a szakmába, hogy nehogy félrekezeljék a gyerekedet?!?!?! :evil: Azért örülök, ho gy mostmár jó kezekben vagytok! Remélem, minden oké lesz, és a folsav gyorsan helyrehozza a vérszegénységet!!! :)
Gyerekorvos: az utóbbi időben én is sokat csalódtam a miénkben. :(
Pedig még az öcsém is hozzá járt!

Sziszi
Az nem semmi, hogy Blanka ilyen kis zseni! TÉnyleg nem csoda, ha nincs ideje a mozgásfejlődésre gyúrni! :lol:
KÉzen vezetni amúgy se nagyon jó a kölköket, ha magától szépen lépeget támaszkodva, az bőven elég! Előbb-utóbb rájön, hogy négykézláb sokkal macerásabb közlekedni, és seperc alatt elindul. :lol: (LEgalábbis Csillánál í]y volt! :))

Nyafi
Micsoda házias lányod van?! Az enyém bezzeg csak azon ügyeskedik, hogy a "mopszlit" áttornássza az erkélykorláton, és leessen a kertbe?! :twisted:
Hiszti-kényesség: indul a dackorszak! Sok-sok türelem kell hozzá elsősorban! Jó könyvet még én se találtam, legalábbis Sebinél nem nagyon vált be semmi jó tanács... :oops: mondjuk ő azért nem egyszerű eset, iszonyat akarata van! :roll:
A lényeg, hogy a hisztit figyelmen kívül kell hagyni, hogy megtanulja, semmit nem ér el vele. No ez nem mindig egyszerű...
Kényesség: szerintem ez az, amivel nem sokat lehet kezdeni. Vannak érzékenyebb gyerekek, akiket többminden zavar. Sebi pl. iszonyat kiborul, ha vizes lesz a ruhája, pici kora óta. Csillát egyáltalán nem zavarja...

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Jó reggelt!

Sziszi! Most csak neked, míg a fiúk kakaóznak. Manó 16 hónapos elmúlt mikor elkezdett járni, de már 11-12 hónaposan mondta az "alapszavakat" (mama, baba, tata stb.). Másfél évesen 2 szavas mondatokban beszélt, komplett történeteket mesélt így el, bár ő minden szónak csak az első egy-két szótagját mondta, tehát kicsit macerás volt megérteni. Két éves korától "rendesen" beszél, most ott tartunk, hogy 4-5 szavas mondatokat mond, sőt összetett mondatokban is kifejezi magát. Engem is mindig piszkáltak, hogy miért nem jár még, én már 9 hónaposan jártam; vigyem el gyógytornászhoz (ez egyébként megtörtént, bár másért) stb. Sőt olyan is volt, hogy nagymamám direkt elengedte a kezét, egy "na indulás, Manó" felkiáltással. Persze a gyerek esett egy nagyot, én meg ordítottam. :evil: Ezt csak azért írtam le neked, hogy hagyd a csudába, mit mondanak a rokonok, ismerősök. Mindig lesz olyan dolog, amibe "bele tudnak kötni". Nálunk az a mánia, hogy miért nem szobatiszta Manó. Erre én már azt szoktam mondani, hogy semmi közük hozzá. Ekkor mindenki megsértődik, én vagyok a család fekete báránya, de nem érdekel. Van gyerek, akinek a mozgása fejlődik jobban (Kokó ilyen), van akinek az "esze" (Manó és ezek szerint Blanka is ilyen). :D

Szép napot mindenkinek.

goodfairy
 
 


Na, én is elmondom a véleményem:))

Tegnapi nap láttam egy nagyon helyes kisfiút. 17 hónapos és gyönyörűen beszél. Olyan édesen mondja, hogy Mamika (a nagymamájának)! Amúgyis a kedvencem, mert annyira kis barátságos. Odajön és szövegel.
Egy 16 hónaposnak meg 15 foga van már.
Szóval mi nagyon le vagyunk maradva. Nem a járásban, hanem a beszédben, fogakban. Képzeljétek, már a vau-vau sem megy:))

De nem izgatom magam, inkább csak figyelem, hogy minden gyerek más és más. És ha lenne még egy, akkor nála is meg kellene próbálni tiszta lappal indulni és nem hasonlítgatni az elsőhöz. Nehéz lenne.

Sziszi: köszönöm szépen, sokkal jobban. Tegnap már kétszer csúszdázni is tudott a fiam. (a végén el kell kapni sajnos)

Ja, gyerekek a bokklineon baba-mama leárazások vannak. Most sokkal olcsóbban vehettem volna meg a szakácskönyvet!

Hiszti: nálunk is van, főleg reggel. Újabban nem akar pelenkázódni. Pedig régen olyan jókat mókáztunk közben. Most meg ha már fölemelem rúgkapál, meg ordít. Tegnap próbáltam elmagyarázni, hogy milyen jó lesz a tiszta pelus és hogy lekerül a hálózsák. Eredmény ugyanaz.

Anita: engem mindig felháborít, hogy mennyi hozzá nem értő dolgozik az egészségügyben (bocsánat, ha valakit ez érzékenyen érint). Nem tudom elviselni, hogy ki vagyok szolgáltatva nekik.

Mi is jót duplóztunk szombaton. Apa épített neki mozdonyt, meg kamiont. Én házat próbáltam. Mi még csak szétszedni tudunk. A legjobban az érdekelte, hogy visszarakja a dobozba a darabokat.
Nálunk most egy dolog megy nagyon: autózás az ablakpárkányon.

Na, sokat írtam és közben inkább dolgoznom kellene:))

Szilvió

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
sszzilvia
 
 


Hűűűcsajok!!!!

Nyafi!

Hiszti és kényesség nálunk is van köbön, gatyát fel kell kötni, mert indul a mandula.:-)

Bergon babakocsi! Csak EZT NEEEEE!!!!!!!!!!
Mi újonnan vettünk Dominak egy Bergon szuperteleszkópos, rugós, nagykerekű Bergont.
3 hónap alatt széthullott!!!!!!Ekkora xart életemben nem pipáltam

Most egy Maxi Cosi Mura4 babakocsink van, mindent kibír!!!
Egyszerűen el vagyok ájulva tőle!!!

Titti!

Gratula Napsika járásához!

Ancsa!

Minden tiszteletem a legújabb kick-box világbajnok jelöltünké!!! :wink:

Csajok!
Adjatok tanácsot légyszi!

Domi már nagyon szépen jár önállóan, néha szalad is.
De csak a lakásban.
Ha kiviszem az udvarra, vagy leteszem idegen helyen, azonnal leül, lefekszik, hisztizik, nyavalyog.
Valami praktikus tanács nincs a tarsolyotokban véletlenül?

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


sziasztok!

én hagyon hisztizni, bár nálunk csak ritkán van viszont DOMI: Bence ugyanezt csinálja!!!! utcán egyáltalán nem hajlandó sétálni csak este sötétben, nappal valamiért fél...állandóan felkéreckedik a kezembe.

Tanács hozzánk is jöhet.

puszi: Zs

Kép Kép
tn_zsuzsi
 
 


Anita, először neked írok, annyira örülök a jó hírnek!! Persze, az ilyen fokú hozzá nem értés kétségbeejtő, bármennyire is szeretne az ember, nem képezheti ki magát belgyógyásznak, szemésznek, ortopéd orvosnak, stb.... Remélem, némi folsav szedésével felejtőssé válhat az egész történet.

Ancsa, Réka baba fotójától a lányomat alig lehetet elszakítani, a tehénkés papucsára közölte, hogy vau-vau, és nagy puszikat is adott a monitorra.

Sziszi, a lányod egyszerűen kolosszális, el vagyok tőle ájulva!! Ilyen jól beszélni! Mi ált. egy szótagos "szavakkal" kommunikálunk, bár abból rengeteg van. Időnként sikerül két szótagot mondani (pl. baba, apa), szombat reggel pedig elérte eddigi rekordját, közölte, hogy "apa sze" (apa szeretlek). :lol: Cserébe ő biztosan jár, három kocka magas torony az építési csúcsa, de leginkább olvasni szeret. A járás házon kívül először nekünk is problémás volt, szerintem a cipő és a másmilyen talaj miatt. Pár hónap alatt szokott hozzá, viszont sokáig még bizonytalanabb volt a játszótéren, mint otthon. A náthának köszönhetően legújabb tudománya, hogy meg tudja zsepivel törölni a kedvenc birkájának orrát, illetve az orrsprayvel kérésre bárkinek az orrába belefúj (pontosabban odatartja az orrhoz, és azt mondja, hogy pszt-pszt).

Hiszti: hát igen, nálunk is van néha. Én úgy vettem észre, hogy ha valamiben engedékenyebb vagyok egyszer (pl. ha hétvégén a napközbeni alvást nem veszem annyira szigorúan, és ha egy fél óra alatt nem alszik el, akkor ébren hagyom), akkor legközelebb, hasonló helyzetben, ha ismét szigorúbb vagyok, nekiáll tiltakozni. Tul. képpen igaza van, hiszen ha egyszer szabad, akkor máskor miért nem? Úgyhogy próbálok teljesen következetes lenni a felállított szabályokkal kapcsolatosan, és ez segít (pl. tilos konnektorhoz nyúlni, növényt cincálni, lefektetés után kimászkálni a kiságyból). Ha tiltott dolgot művel, akkor egyszerűen, nyugodt hangon közlöm vele, hogy "nem", valamint jó útra terelem (visszakísérrem aludni, elterelem a figyelmét valamivel, vagy pl. azt mondom neki, hogy nem bántjuk a virágot, hanem simogatjuk, és megmutatom, hogyan kell megsimizni a növényt). Mostanában akkor tör ki inkább a nyivák, ha már fáradt, de hát ez is érthető.

Kép
Kép
d0r0ttya
 
 


Sziasztok!

Kicsit megint eltüntem. A hétvégén fertőtlenítettük a lakást, mivel lassan mindnyájan túl leszünk rajta. Bár Nórinak még naponta 1x híg a széklete, úgyhogy szegényke még mindig diétázik. Ráadásul mivel sokat hányt, így most nem eszi meg a darabos kaját a ropin kívül. :? :cry:

Viszont ezzel a vírussal fogytam 4 kg-ot! :D :oops:
Már csak meg kéne tartani. :)

Sziszi!

Nyugi, nem biztos hogy ti leszek az utolsók járásban! Nóri sem megy még. Néha lép kettőt aztán hetekig semmi. :?
Viszont kint van a 9. fogacska, és a 10. mindjárt kibújik, meg még alul jön 2. Szóval jönnek a fogak ezerrel.

Ja és ahogy mondod: Nóri is Blankához hasonlóan a szavak terén ügyeskedik. Most kb. 20 dologra fix szava van, és mindent ismétel amit mondunk neki (mondjuk zömmel az első szótagot ismétli).
Ja és van 3 ének amit segít befejezni: a Kis kacsa fürdik végén ő is mondja, hogy Kács kács kács, aztán a Pál, Kata, Péter végén mondja a kukurikút, meg az Ez a malac piacra ment ujjas számoló végén kiabál hogy uiui . Nagyon vicces ilyenkor. :D :D

Egyébként nem tudom nálatok hogy van, de én egész nap énekelek. Nóri tudja melyik állathoz vagy tárgyhoz van versike és ének, és addig nem hagy békén amíg nem énekelem vagy mondom el. Ráadásul nem elég egyszer, hanem van hogy egymás után 10x kell ismételni.

Viszont most hogy olyan beteg volt, sokat fogtuk és eléggé hisztis lett. Kitalálta hogy ő ezentúl mindenhova kézben megy. Állandóan azt követeli hogy cipeljük a kis fenekét. Mostanság marha nehéz vele. :evil: :(

Egyébként Nórit sem érdekelték a plüssök, aztán egyszer elmentünk vásárolni és ő vette le a polcról az áruházban a nyuszit, el se lehetett venni tőle utána. így lett ő az alvós állatka. De szerintem ha kinevezel egyet és mindig odaveszed, meg fogja szokni.

Kérdés: mit csináljak ha a gyerek ordít a keménytalpú szandál láttán és nem engedi hogy felhúzzam neki????? :? :? :?

Babakocsi:
Nekünk retrus márka van. Nem egy nagy név a márkája, viszont nekem nagyon bejött! Ez sportkocsi, nem is olyan nagyon nehéz, viszont iszonyat masszív. Mindent kibír. Rengeteget használjuk és semmi baja.

Na megyek mert vár az ebéd meg a vasalás.


Puszi: Nini

Ninike

Kép

Kép
ninike
 
 


Még valami: egyetértek az orvosokról fentebb írt véleményekkel. Manapság nagyon nehéz jó orvost találni!!! Én a saját bőrömön tapasztaltam már nem is egyszer!
Ja és minden Anyukának el kéne végeznie egy gyorstalpaló orvosit, mert csak így lehet biztos abban hogy a gyerekét tényleg jól kezelik.

Anita: jobbulást a Gyerkőcnek, és remélem a folsav tényleg segít majd és rendbehozza a vérszegénységét.

Ninike

Kép

Kép
ninike
 
 


Sziasztok!

Szilvió! Dehogyis van Ádám lemaradva! Mihez képest? És egyáltalán, miért kell a gyerekeket összehasonlítgatni? Miért kellene minden gyereknek egyformán fejlődnie? :?: Nem lenne az nagyon unalmas? :?: :wink: Manó tejcsitesója is már másfél évesen szobatiszta volt, és gyönyörűen, tisztán beszélt, 2-3 versszakos mondókákat mondott. Manó most tart ott. Na, és akkor mi van? Manónak 15 hónaposan jött ki felül a két kettes foga, Kokónak már a szemfogai jönnek alul. Miért is van ezeknek a dolgoknak jelentőségük? Az egyik barátnőm mondta egyszer, hogy csak addig érdekes, hogy egy gyerek mikor ül, mikor kezd járni, beszélni, mikor jönnek a fogai, amíg nem csinálja. Aztán már nem fontos. Lesz ezeknek a dolgoknak az élete során jelentősége? Nem. Hidd el, semmiben nincs lemaradva Ádám, a saját kis tempójában fejlődik, és gyönyörű kisfiú. :D :wink: Bocsánat, ha indulatos voltam. :oops:

Kriszta és Zsuzsi! Szerintem nem érzi magát biztonságban. Otthon ismerős terep, nem. Olvastam valahol, hogy az ilyen kicsiket frusztrálja, hogy nagyon "lent" vannak. Tényleg kellemetlen lehet minden 80 cm magasról szemlélni. :wink:

Szilvia nagyon eltűnt. Remélem azért nincs nagy baj az apukájával. :(

Hiszti! Látnátok az én Kokómat! Pohárdobálós, tányércsapkodós, játékhajigálós, magát földhözvágós hisztik vannak. :evil: :roll: És apróságokért. Pl. egy pelenkacsere. Manó meg kényeskedik, hiszti nála kevesebb van mostanában már. De ez van, ezt kell szeretni. :D

Na megyek, feltakarítom az ebéd nyomait a földről. Kokó ugyanis ledobálta a kanalat, villát, kajáját, tányérját és mindezt csak azért mert nem engedtem előtte, hogy eldobja a poharát. :evil:

Szép napot, lányok.

goodfairy
 
 


Sziasztok!

Lányok, nagyon köszönöm Blanka nevében a dícséreteket. Nagyon jól esett, megnyugtattatok újra. Azért azt nem gondolnám, hogy bármiben is zseni lenne, isten őrizz, dehogy akarok én zsenit, csak egy boldog kisgyereket. Az viszont jól látszik, hogy tényleg mindenki másban fejlődik jobban és így van ez jól. Szilvió, tényleg miért is lenne lemaradva Ádám? Az a baj, hogy mindig átlaghoz viszonyítunk, ami pedig nem létezik. Anitának igaza van, a különbözőség nagyon fontos, mert hát felnőttként is valaki műszaki területen jeleskedik, más meg a művészetekben alkot nagyot. Újra Szülők könyve jut eszembe: az az igazán káros, ha teljesen más irányba akarjuk erőltetni a gyerek fejlődését, frusztrált lesz, agresszív és boldogtalan. El kell fogadni, észrevenni az erősségeket és gyengéden terelgetni, erősíteni, ami kevésbé megy. Ezeket persze legfőképp magamnak mondom, nem árt ismételgetnem :lol:

Ninike, Nóri úgy látszik szintén verbális képességekben emelkedik ki (Szilviónak: lányok nagy átlagban állítólag ebben jobbak), a sok ének pedig nagyon jót tesz!! Én is énekelek rengeteget, bár Blanka kérni nem szokta. Biztos a hangommal lehet baj :D

Hasonlítgatás tényleg hülyeség, de arra jó, hogy lássuk, minden baba más és más és mind mind zseniális!!!

Jelentem hiszti nálunk is kezdődik, biztos voltam benne, hogy nem ússzuk meg. Tapasztalatom ugyan nincs, de egyrészt figyelmen kívül hagyással lehet kezelni (olvastam), mégis alapvetően szerintem is a vérmérséklet határozza meg a hevességét, gyakoriságát és kezelhetőségét. Kitartás és türelem, na meg füldugó kell az biztos.

Babakocsi: mi is most tavasszal szeretnénk sportkocsit, eddig Hauck Miami volt/van, nagyon szeretjük, bár nagy és nehéz, szerencsére cipelnem nem kell és cserébe nagyon sokoldalú.

Na mentem, elkezdtem Pilatesezni, alvásidőben pont egy sorozatot meg tudok csinálni.

Sziszi

Kép

Kép
szisz05
 
 


Na, úgy látszik kicsit félreérthető voltam. Nem tartom én számon, hogy ki van lemaradva, az inkább csak olyan vicces megállapítás volt, hogy mindig látok-hallok olyat, aki ügyesebb. Amúgy én a magam részéről elégedett vagyok, eléggé fazon gyerkőc:))
Ma sétáltunk a nagy-nagy hóban és hogy ne legyen olyan unalmas az út elkezdtem énekelni a Sétálunk,sétálunkat.... Na, a csüccsnél leguggolt. Eddig csak nevetett és én guggoltam. Aztán persze már az "egy kis dombránál" guggolt. Mindenesetre nem is gondoltam, hogy megjegyezte.
Én azért kevesebbet énekelek, bár ha nekikezdek a Micimackónak mindig mutat a képre a falon.

Nálunk is úgy kezdődött a járás, hogy itt bent már 1-2 hónapja magabiztosan ment, de kint még fogni kellett a kezét és néha elesett. De nem ült le, meg nem hisztizett.

Az a kismalacos számoló érdekelne. Nálunk az almafás van, meg a megettés, de nem hagyja mind az öt ujját. Most tanultam az "itt a pislogója...", na most az megy. Néha még csikis is.
Ja, és ha a cd-nél szünet van a számok között akkor nagy szemrehányva odamegy és mutogat föl, hogy nincs zene:))

Szilvió

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
sszzilvia
 
 


Teszek pár képet vigyoriról...

Kép Kép Kép antenna Kép A hinta most nagy királyság.

Sziszi

Kép

Kép
szisz05
 
 


Krisz
Simán lehet, hogy Domi megijed a nagy terektől, nem érzi magát biztonságban. Az elején Csilla is így volt. Nem foglalkoztam vele, ha nem akart jönni babakocsiba raktam (azt hamar meg kellett tanulja, hogy VAGY jön a lábán, VAGY ül a kocsiban, harmadik lehetőség nincs! :lol:), aztán szépen elmúlt a félelem.
Mostmár csak lábon hajlandó jönni, hisztizik, ha beültetem a babakocsiba! :shock: Na ilyen gyerekem se volt még?! Sebit úgy kellett kirobbantani, amikor már a nagy pocakom miatt marhára fájt a hátam babakocsi-tologatás közben?! :D
Sebi amúgy minden ősszel újra beparázik azon, hogy a sötét utcán kell közlekednünk. Aztán megszokja azt is.
Szóval türelem, kicsik még, olyan nagy nekik ez a világ, nem csoda, ha időnként megtorpannak?! :)

Alvás
Nekünk alvórongyink van. Már Sebi is főként a bilétákra gerjedt (meg a selyemszalagokra), ezt a jó szokást CSilla is örökölte, így az alvórongyin leginkább a bilétát szereti szorongatni (és közben ujjat szopni), így altatja magát. :)

Na megyek fürdetni, majd jövök még.

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Sziasztok!

Ninike :D
jó ez a kockásfülűs sztori! Amikor olvastam, még aznap bevetettem szopi közben a kisbohócot, amit még S. születése előtt vettünk. De nálunk már Julcsinak sem volt semmi fix alvóscucca (mi kellettünk csak), talán mostanában kezd kicsit jobban egyik macijához kötődni, de nem jellemző. Na, Sára tök kiakadt ezen a bohóc ügyön, pedig kiscsecsemő kora óta benn lakik az ágyában, tehát régi ismerős. De a szopihoz kikérte magának. Pedig nagyon jó ötlet ám! :D
Szegények! Ez a hasmenős-hányós nyavalya úgy haza tudja vágni még a felnőttet is, hát még a picit! Nem is csoda, ha pépeset kíván... Az a csoda, h egyáltalán valamit!

Sziszi :D
de aranyos, h írod a szavakat! Most h így beszéltünk róla, én is gyorsan összeszámolom, még ma este! :D
Julcsi is 15 hónaposan tanult meg menni, igazából biztosra ment, addig egyszerűen még az egyedül állás sem ment, szóval tudják ők, mikor minek jön el az ideje! :wink:

Anita :D
egyrészt nagyon örülök, h végül is nincs nagy gond a kicsiddel! De az tényleg hajmeresztő, ami manapság egészségügy címszó alatt megy.
A mi gyerekorvosunk egy 30 éve itt ragadt borzadály. Nekem meg kellett tanulnom diagnosztizálnom a lányokat, mert ő olyan szinten nem ért hozzá, hogy szörnyű. Addig volt jó, míg Julcsi nem volt ovis, mert így az ovi miatt - ahová kell igazolás - muszáj elvinnem mindig, amikor egyébként dehogy vinném. Hát, ő szinte minden alkalommal AB-t ír neki (holott Juliról tudja, h nem bírja és egy csomó fajtájára allergiás is). Nem képzi magát, nem tudja megkülönböztetni a tüszős mandulagyulladást a torokgyulladástól, és olyan ötletei vannak, hogy már nem is minősítem. Ált. úgy néz ki a dolog, h muszájból elviszem, aztán már ki sem váltom az AB-t, és szépen meggyógyulnak maguktól a gyerekek.
Ha meg nagyon aggódom, elviszem a szomszéd település dokijához, aki nagyon alapos. :?

Hiszti
hát az van bőven nálunk. Ráadásul minta is van, Juli személyében.
Én általában sehogy sem reagálok rá, vagy néha bejön a figyelemelterelés, de pl. úgy emlékszem Julcsinál ez sokkal jobban bevált. Sári rafkósabb.
De ami rosszabb, hogy mostanában tényleg egyik sem játszik egy kicsit sem egyedül és alig lehet bármi alapvető dolgot (gyors vacsi, mosogatás stb) megcsinálni mellettük. Mindkettő egymással vetélkedve, rajtam nyíg és egymást mószerolják, meg gyilkolják, hogy ki ül az ölemben. Juli titokban jól ellökdösi Sárit, az meg még rátesz egy lapáttal a "szörnyűségre".
Szóval szép kis napok. Annyi gyerekordítás van nálunk, hogy egy bölcsiben is megirigyelnék. Nem tudom, mikor lesz ennek a versengésnek már vége, de most kicsit elééééég már! :?

Babakocsi
nekünk a nagy Pierre Cardin és nagyon szerettem, de Sárival nagyon rövid ideig használtuk, mert fél kézzel nehéz tolni és nekem Juli kezét is kellett. A sportkocsi egy olcsó Top Rider, de én nagyon szeretem, mert jó nagy a motyótartója, könnyű, így az ovi 6 lépcsőjén simán felviszem Sáristól. De mondjuk én nem vagyok egy nagy igényű kocsi terén.
Emellett még mindig használunk kendőt, ha Sárival nem túl messzire megyünk és mozogni is akarok Julival. Meg a héten varrt nekem egy lány Mei-Tait, amit már nagyon várok, mert sokkal könnyebb lesz oviba menni, ha Sári a hátam van, és még kocsizni sem kell.

De megyek pihizni, meg jó lesz abbahagyni az írást, mert mióta írok, benyammantottam egy fél zacskó csokis mazsolát.
Jó éjt Nektek! :lol:

Kép
Kép
kismok
 
 


Sziszi: nagyon aranyos Blanka! Imádom a kislányok hajában ezeket a pici csatokat. Olyan csajosak lesznek tőle:)

Nálunk textil pelussal alszik. Ami nagyon jó, mert nem egy valamihez ragaszkodik. Alatta szopja az ujját és kerek a világ.

Ja, új dolgot vettem észre. A lábujjain feltáskásodik, meg lejön a bőr. Igazán nem tudom elmagyarázni. Leginkább ahhoz hasonlít, amikor az embernek vízhólyagja van, kifakad és ott marad a lebegő bőrdarab. Ez vajon mi a csuda lehet? Alig várom már a keddet, kifaggatom a dokit:)

Szilvió

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
sszzilvia
 
 


Sziasztok!

Édesek a kicsik (Abigél a hóban, Ádám - a halakat Levi is imádja, Blanka - nagyon jó a haja :P )!

Gyors gyógyulást a betegeknek!
Anita - Remélem Manó gyorsan meggyógyul!
(szerencsére a mi új - de a régi is az volt - dokinőnk nagyon kedves és jóó)

A babakocsi
Nekünk is Graco van. Nagyon szeretem - bár már 2 hónapja nem használjuk :roll:
Könnyű... de nem lehet túl kicsire csukni... bár így is befér a kocsiba..

Sziszi
Blanka nagyon ügyesen beszél... kis okos :P
A Pilates - én is szeretném elkezdeni majd.. már DVD van :lol:
Hogy megy?

Alvó "játék" Levinek is van.
Mikuláskor, Húsvétkor szokott lenni Tibi csomag (csoki és egy plüss állat)
Ebből már kettő van - nagyon finom puha - ezt öleli Manó és már alszik is :lol:

Tegnap is (ma is ) szánkóztunk, Levi délben 4 órát aludt :lol:

Csüt-ön megyünk pár napra (nekem) haza - a másik nagyiékhoz... :P

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Cas!

Igen,erre gondoltam én is és örömmel olvastam,hogy tán nem lesz végleges.
De úgy szöszmötölnék már az udvaron, babakocsiból Domi mindig kiugrál, ha megállok.
Meg aztán ügyeket intézni őkelmével....rémálom.

Babakocsi nem fér el sehol, itt vidéken csak zegzugos,szűk okmányirodák vannak 385 lépcsővel. :?
Kisebb babakocsi szóba se jöhetett a terepviszonyok miatt.

Néha legalább megállhatna,ha lerakom a földre....

Képzeljétek, ezt kapta a csajszika apájától:

Kép

Ja és nálunk is van hiszti. Pl ha kell neki valami, akkor ezerrel elkezd nyögni meg torokhangon nyüzzögni.
Az agyamra megy. :D

Vannak új szavaink:
tita (cica)
tita (maci)
tesz (tesó)
do (domi)
Lassan 30 szó a megtanult és használt szókincsünk.

Ohhh és gizdulnék:

A kisfiam most 8. osztályos, most volt a szülőbál.
A lényege,hogy ez a szülőknek egy farsang, a farsangi műsort most adják elő 1 osztálytól 8 osztályig minden osztály készült 1-vagy 2 műsorral.
A fiamék tangóztak, és a záró keringőbe is benne volt!!!

Majd küldök képeket. Én annyira büszke voltam rá, még bőgtem is.
Aztán hajnali 1-ig bulizni maradt egy szépséges kislányka kedvéért.
(na az a szépséges kislány az már nő)
Asszem szerelmes.
Gyorsan felnőtt, ez nagyon xar..... :cry:

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Kriszta!

Nagyon szupi hinta!

Akkor én még örüljek, mert most még az a korszak van, amikor a puszilós, szájba nyúlkálós kislányokat csak fura arccal méregeti, majd legtöbbször odajön és hozzám bújik.:)
Amúgy ma sokat bújt, kábé mindig ha valaki csak közelről ránézett. Úgy látszik van egy tere, amit nem szeret mással megosztani.

Milyen hülye idő van! Télikabátban megsülök.

És nem halad az adóbevallásom:((

Szilvió

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
sszzilvia
 
 


Sziasztok!

Kriszta, tetszik a hinta, ilyesmi készül majd a panziónkba, nagyon ügyes kezű asztalosa van a papámnak...A nagyfiadra pedig igazán büszke lehetsz. Na és persze Domira, nem semmi kis szószátyár csajszi!!! Nagyon érdekes lehet egy nagykamasz és egy picilány anyukájának lenni. Egyik oldalon az elszakadás, másikról a ragaszkodás..változatos érzések tömkelege, picit próbáltam belegondolni, de persze el sem tudom képzelni.

Kia, a Pilates nagyon tetszik eddig, második hete csinálom heti 3-4 alkalommal. Egész más, mint amit eddig mozgás címén megszoktam. Én inkább dinamikus vagyok (aerobicoztam sokáig, csapatban, bár olyan rég volt, hogy talán igaz sem volt), ezért meglepett, hogy ez a lassú, kevés ismétlésszámú kontrollált mozgás mennyire átmozgat. A hátamnak kifejezetten jó, miután janurában becsípődött a derakam, azóta erre nagyon figyelni akarok, hogy azt is erősítsem. Centikről még nem tudok beszámolni, de változatosak a hasizomra irányuló gyakorlatok, és jó érzés csinálni.

Szótanulás: a szavak számolásába azért kezdtem, mert ezt talán tudom dokumentálni hónapról hónapra az utókornak, persze főleg Blankának, ha már a korábbi hónapokat nem írtam részletesen, pedig hányszor akartam. Olvastam a Porontyon, valaki 250-ig is elment, én nem tudom meddig tudom írni. Már gondom van azzal, hogy mi számít szónak (micsoda gondok, mi? sose legyen nagyobb :lol: :lol: ) a tv-re rendszeresen használt ngugu még nem került fel a listára :lol: Amit legalább két nap használ ugyanarra egyértelműen és hasonlít az eredetire - eddig ez a definíció. Leírva milyen hülyeségnek tűnik, hogy ilyenekkel foglalkozom...

Na de a mai teljesítménytől könnyekig hatódtam, le kell írnom: tegap és ma délelőtt a tévében látott derékfájós reklámban szerepelt a kutyás néni mellett töbször a karácsonyfa és elkezdte mondani többször, hogy fa. Aztán ma délután megtalált a játékai között a karácsonyfadísz csillagot, felemelte a szobanövény felé, ahol a karácsonyfa állt anno és mondta, hogy fa. El sem hiszem, hogy egy olyan dolog nevét mondta, ami ott sem volt éppen. És még mondja valaki, hogy a tévé haszontalan :lol:

Nekem ezek olyan nagy dolgok. Nem azért, mert bárkinél is okosabb lenne, hanem mert az én pici lányom, aki nemrég született, még emlékszem, hogyan rugdosott a pocakomban és már ilyeneket tud!!
Bocsi ezért az érzelmi kirohanásért, de nem sok emberrel tudom ezt megbeszélni :? Lehet, hogy naplót kellene írnom :)

Na, elteszem magam holnapra, még mielőtt még érzelgősebbre venném a figurát.
Jó éjt.
Sziszi

Kép

Kép
szisz05
 
 


Sziszi!

Nagyon gyorsan repül az idő, nem csoda,ha érzelgőssé tesz és nosztalgiázol!
És hány könnyes pillanatod lesz még!!!

Amikor oviba a kis félszeg megszeppent manók előadják anyák napi ünnepségüket.Hááááát az valami csoda.
A fiam annyira megijedt a sok embertől, hogy amikor ő lett volna a soros a 2 mondatával, akkor kiállt, gyűrögette a gatyáját, motyogott 3-at és elhúzott.
Nekem ennyi is elég volt,hogy bőgjek.

Mikor az első locsolóversét mondta......

A lányok állítólag bátrabbak és cserfesebbek, hát kíváncsi vagyok, mit alkot majd Domi.

Én örülök ennek a nagy korkülönbségnek, bár látom az egykés nevelés hátrányait is.
Akármennyire is igyekeztem tanítani az önzetlenségre a fiamat, azért látszik rajta,hogy soha senkivel nem kellett semmin osztozkodnia.Kissé önző a lelkem, bár próbálgatjuk terelgetni.
Most kamaszos problémáink vannak, a nyegleség, a "xarok bele" stílus, pofavágás, vállrángatás, feleselés, és lelassult,mint a csiga. :D
De ez is szép a maga nemében.....csak az fáj,hogy már csajozik.Másé a szeretete. :cry:
Sosem volt bújós emberke, nem szerette ha ölelgetem, és ez rossz érzés.Néha ha nem bírok magammal, akkor elkapom, megölelem (sámli kell mert 174 cm én meg 160)kap egy puszit azt mehet dolgára. :D

Ja és le vagyok maradva..... milyen panzió????????? :D :D

Szilvió!

Minden manó más. És pont ez a szép benne.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?