Új privát üzeneted érkezett!

Pedi,
már voltam.

Megvizsgált, de nincs gond, mindent végigtapogatott, de szerinte minden ok. UH-ot nem csinált, mert az csak 11-től volt. Azt mondta, hogy valószínűleg vannak hormonális gondok , ezért is érzem a pf., meg a barnázás is ezért van. Hónapok kellenek sajnos, amíg a szervezet visszaál l. Ez nem jó hír
De legalább azt hallottam, amit mindig is akartam, hogy nem jó ez a barnázás és az sem jó, hogy a 24. napon van a pé .
Hőmérőznöm kell, meg akarja majd nézni + azt mondta próbáljuk ki a clostit, hátha az kicsit rendbe tesz. Először 2*1 és uh fog végig (amit a magándokim sose tett), aztán ha kell emelünk rajt. Ja és szerinte lehet, hogy a barnázás inkább a pé függ össze. Hát most majd kiderül.

Szóval nagyon normális volt és nem nyújtotta a markát sem :!:

Fenébe pirivel :!: . Nekem a duphaston mellett nem szokott megjönni :roll: .

Kép

Kép
ranita1979
 
 


Edit!

Nagyon sajnálom pirit, és azt meg főleg hogy így megkínoz. :evil:
Remélem a szülinapodra már egy szép pozitív teszt boldog tulajdonosa leszel. :wink:

Ranita!

Akkor most te is biztos kezekben vagy, ami a dokit illeti. Remélem hamar helyre áll minden odabenn, és nemsokára ismét kismami leszel. :wink:

Kép
Kép
Kép
gnemoni
Tata
 
 


Ranita! Akkor ez egy alapos doki volt, jó kezekben vagy! Viszont, amiket mondott, az nem túl jó, de reméljük, hogy megtalálja a barnázás és a késői pé okát, és akkor már nem lesz akadálya a tesónak. :wink:
pedi
Kalocsa
 
 

 
 

Pedi,
a hormonális dolgot úgy értette, hogy egy küret meg egy műtét után ez előfordul, hogy felborul. De remélem hamar rendben lesz megint :? .

Kép

Kép
ranita1979
 
 


Azt nekem is mondta annó a doki, hogy akinek nem volt jó a ciklusa egy vetélés helyreteheti, nekem ezt történt. De fordítva is igaz.
Hát nekem ma kicsit fájdogált a hasam. Nem vészesen, csak éreztem. Kicsit félek, eszembe jutott hogy táppénzre kellene mennem. Ha ilyen korai terhességgel megyek táppénzre akkor nem rúghat ki a cég? Nem igazán vagyok ezzel tisztában. Nem tudom, hogy mennire bírja a babóca a gyűrődést. Lehet hogy ha otthon lettem volna, akkor is fájdogál?! Minden esetre amikor otthon voltam a hétvégén, akkor nem fájt egyáltalán. Szerdán majd megbeszélem a dokival. A pénz kellene, de nagyon félek, nehogy megint baj legyen

KépKép
csige-bige
 
 


Csige!

A kismamákat védi az állam. Nem tehetnek ki a cégtől!

Kép
Kép
Kép
gnemoni
Tata
 
 


sziasztok....köszönjük a szülinapi felköszöntéseket!!!!!!!!!
nagy buli nem volt most mert máté elég beteg...... :(

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita- - Boldog Szülinapot Máténak!!!



Kép

Kép
pampalini
 
 


Remélem hamaroisan meggyógyul!

Mit kapott?

Kép
pampalini
 
 


pampalini köszike ari vagy,........
autópályát kapott sok sok autóval.....ami bővíthető is...

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


:) Gondoltam bekukk este is. Mamiknak sok pihenést, a többieknek pedig kitartást kívánok!

Nagyon elfáradtam ma, pedig api volt aki pakolt, én csak a fotelből ülve irányítottam. Lassan olyan a szobánk, mint a hadszíntér :(
Ma megjött a kiságy is, a babakocsi vasárnap, szóval lassan ellepnek minket a dobozok és babaholmik.

Aggódom a várandós költözés vagy épp a kisbabás költözés miatt. :( De muszáj lesz, és egyáltalán nincs kedvem vagy erőm hozzá. Ez a válság jól betett nekünk lakásügyileg.

Megyek kifekszem a tévé elé, de lehet be is szundítok. :oops:
Vendég
 


Sziasztok!
Ranita, akkor most már egyenes út vezet a kismamaságig:)
Nita: Mi baja van Máténak? Bocs, ha már írtad, fejem mint a szita...
Kuzsanna: Inkább írjanak ki és pihizz otthon, egy gyerekkel is fárasztó tud lenni a terhesség, nemhogy kettővel:)
Anuk: tényleg nem egyszerű terhesen költözni..Mi kétszer is költöztünk a terhesség alatt, mit nem mondjak, nem a legjobb. Ráadásul az első költözésnél még azt sem tudtam, hogy terhes vagyok, úgyhogy cipekedtem rendesen:) közben meg építkeztünk...
na, ne nem negatívkodok itt tovább:)
tary
tary
 
 


anuk a szomszédomék is ugy költöztek hogy bármikor jöhet a baba....de rendes volt a baba mert megvárta míg ideköltöztek és szépzen berendezkedtek..... :) :) :) :)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


anuk - miért kell h költözzetek? (ha nem titok :) )

nyáron nekünk is költöznünk kell, de hogy hova.....? Mert hitelt egyenlőre nem veszünk fel..... Anyósékhoz meg nem nagyon szeretnék...... Az albérlet meg megint pénzkidobás.......
Bocs! Kicsit negatív letem

Kép
pampalini
 
 


Jó reggelt mindenkinek.
Hát tegnap megkérdeztem ezt a táppénz dolgot a háziorvosomtól. Azt mondta hogy igen véd a törvény, de sokszor ezzel a cégek nem foglalkoznak és kirakják a kismamák szűrét. Én egy nagy multinál dolgozom, így remélem nem fog ez bekövetkezni. Szerdán majd megbeszélem a dokimmal, de lehet hogy otthon maradok. Érzem, hogy sok a nyolc óra munka és a három óra utazás. Remélem szerdáig nem lesz gond.

KépKép
csige-bige
 
 


Jó reggelt lányok!

Ranita!
Legalább normális doki vett kezelésbe, aki csinál is valamit :!: :!: :!: :!: :!: :!:

Anuk!
Csak óvatosan a költözködéssel és pakolással, idegeskedéssel!!!!!

Móni!
Hogy vagytok?

Pampalini!
Remélem, hogy nyárig minden rendbe jön :wink: :wink: :wink: :wink: :wink:

Csige!
Én is folyamatosan érzem a pocakomat. Szerintem ez normális, hiszen a pici csinálja magának odabent a helyet... és ha úgy érzed, hogy otthon jobb lenne, akkor ne gondolkodj ezen. Maradj otthon!!!!

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Nita!
Nagyon boldog szülinapot Máténak!!!!!
És mielőbbi jobbulást neki!!!
Te pedig nagyon vigyázz magatokra, nehogy elkapd tőle!!!

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Hát igen Zsuzska, csak nem akarom a céget sem cserben hagyni. Erre viszont azt mondta az egyik ismerősöm, hogy ne ezzel foglalkozzak, mert ha lelkiismeretfurdalás miatt dolgozom és ha történik valami, akkor én fogok szenvedni és hibáztatni magam, a cég pedig nem fogja megveregeti a vállamat elismerésül. Nehéz döntés, de egyre inkább érlelődik a dolog bennem. Igen, nekem is fájdogál a hasam néha és ez normális, mert nyúlnak a szallagok. Viszont érzem, hogy sok a 8,5 és 9 óra munka és a három három és fél óra bkv pluszba. A nyáron is ezt éreztem és mire meghoztam a döntést, addigra késő volt. Nem szeretnék ismét ebbe a hibába esni. Szóval holnap megbeszélem a dokival, remélem szép dolgokat lát majd odabent :lol:

KépKép
csige-bige
 
 


Jó reggelt!

Végre ideért a hóesés! Olyan szép volt minden reggel, mostmár locs-pocs az egész, de még mindig esik!

Csige! Szerintem mindenképpen beszélj a dokiddal! Amikor januárban pozitív volt a tesztem, én is ezeket éreztem, amiket Te. És amikor lepihentem, akkor jobban lettem. Nekem is mindenféle járt az agyamban, hogy milyen jó lenne pár hétig otthon maradni, amíg a baba "befészkeli" magát a helyére, és utána visszajönni dolgozni. De ez itt nem megoldható. Pedig én nem szeretnék majd 9hónapig otthon ülni. Hacsak, nem nyilvánítanak veszélyeztetett terhesnek, mert persze, a baba az első!
pedi
Kalocsa
 
 


Csige!
Szerintem ha azt érzed, hogy otthon biztonságban vagy, akkor maradj otthon. És azért az a 3 és fél óra BKV sem tesz jót a baának.

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


zsuzska sajna a torkom már fájdogál...de más baj egyenlőre nincs........

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita!
Remélem, hogy ennél rosszabb nem is lesz... méz, tea és nyugi!
Gyorsan rendbe jöttök majd!!!!

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


remélem is mert minden nap szedem a "C" vitamint........1000mg-ot,...... :wink: :wink: :wink: :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita ezerrel szedd a c vitamint, nehogy lebetegedj, nem hiányzik most neked.
Nem is igazán az utazással van gondom. Basszul ha sokáig üllök, akkor fáj a hasam. Mintha nyomnám a méhemet. Ha felállok és sétálgatok, akkor jobb.
Ti tudjátok esetleg, hogy mennyi pénzt kapsz a baba születése után az első fél évben. Azt tudom hogy a táppénz alatt a fizum 70%-át kapom csak. Honnan számolják az egy évet visszafele, a baba születésétől vagy ha 2009. októberében szülök, akkor a 2008-as évet nézik?! Nekem az lenne a jó, de nincs olyan szerencsém. Ha táppénzen leszek, akkor az havi majdnem 40eft-ot jelent, ha jól számolgatom. Viszont le van ugye szabályozva hogy max mennyit kaphatsz az első fél évben, ami max a minibál bér kétszerese. Az kb annyi mint a táppénzes havi bérem. Így ha jól karkulálok, akkor nagyjából megegyezik a táppénzes összegem a maximum összeggel. Szóval ha agyon keresné magán a szerencsétlen kismam akkor is csak max. 90eft-ot kapna cakli pakli :evil:

KépKép
csige-bige
 
 


Csige!
Sajna ezt nem tudom én sem :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Én utánaolvastam a neten, bemásolom ide mit találtam, hátha másnak is segítség lesz, vagy legalább tisztában lesz vele:

• Ha a gyed kezdetét megelőző év január 1. és december 31. között volt legalább 180 bérezett nap, akkor az előző évi jövedelem az alap.
• Ha az előző évben nincs 180 bérezett nap, de a gyedet megelőző naptól közvetlenül visszafelé (akár 2 évből is) van, akkor az utolsó 180 napi jövedelem lesz az ellátás alapja.
• Ha 180 nap sehogyan sincs, de ennél valamivel kevesebb van, akkor ez az 1-179 napi jövedelem, de legfeljebb a minimálbér kétszerese az alap

Szóval mivel én három éve lesz márciusban hogy a cégnél vagyok és októberben szülök ha minden igaz, akkor a 2008-as évet nézik majd. Ami tök jó, mert egyszer voltam csak táppénzen. Most egy kicsit megnyugodtam :lol:

KépKép
csige-bige
 
 


Atyám, de bonyolult :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Nita! Az nem jó, ha lebetegedtetek, pihenjetek sokat, igyatok sok folyadékot! :wink:
pedi
Kalocsa
 
 


Zsuzska! Most nézem, hogy holnap után uh. De izgi! :D
pedi
Kalocsa
 
 


Edi!
Bizony ám!!!!! Holnap megint randizunk egyet a picikkel :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: És népszámlálást tartunk 8) 8) 8) 8) 8) 8)

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Ja nem holnap, majd holapután!!!!

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Zsuzska - olyan kívácsi vagyok! Hozz majd képet ! :)

Csige - Nem egyszerű az biztos. Azt viszont egy életen át bánni fogod ha a munkehelyed miatt elveszíted a babát! Szerintem most önzőnek kell lennned! A pénz nem minden, a baba fontosabb!

Kép
pampalini
 
 


Én is így vagyok vele Pampalini, most Ő a legfontosabb. Annyira örültünk a férjemmel a pozitív tesztnek, mai napig kint van az asztalon és minden nap ránézünk :lol: a férjem is röpös az örömtől, szóval nekem kell ez a baba.
Zsuzska: tök jó hogy ilyen gyakran jársz uh-ra. Én holnap megyek, már annyira várom. Remélem minden rendben lesz. Nekem úgy meg van puffadva a hasam, ami este tetőzik. Tegnap a férjem jót mosolygott rajta, hogy milyen gyorsan változik a testem :lol:

KépKép
csige-bige
 
 


lányok én vigyázok de ha a máté beteg általába én is elkapom....
lázam nincs most mértem...ez a lényeg......csak a torkom fájt reggel......... :(

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Pampalini!
Hát ha nem felejtem el megint :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Remélem, hogy nem fogom :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops:

Csige!
Akkor holnapra drukkheyeg!!!! Aztán te is hozz majd képet!!!q

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Lányok!
Ne foglalkozzatok a céggel, senki nem pótolhatatlna, és a cég sem törődne veletek egy percig sem! A cégeket egy dolog érdekli: a profit. Éppen ezért CSAK a BABÁVAL foglalkozzatok!!! Terhes-táppénz allatt a cég nem rúghat ki, akárki akármit mond!!! Lehet, hogyegy-két gyáva és tudatlan munkavállalóval ezt meg lehetett csinálni, de ne hagyjátok magatokat!!!
Egy példa:
sok nő nem akar a 12. hét előtt beszélni a terhességéről a munkahelyén. Ha ezen időn belül akarják kirúgni, már akkor sem tehetik meg, nem védekezhetnek azzal, hogy nem tudtak a terhességedről. Ha orvossal tudod igazoltatni a terhességed korát és tényét, akkor nyert ügyed van! Egy ismerősöm most nyert pert ezzel, 1 tárgyalás volt, a cég ejnye-bejnyét kapott, fizetnie kellett mindenfélét, és a kismami maradt a cégnél (+ ha visszamegy dolgozni, akkor sem tudják rögtön kirúgni, mert a bíróság kötelezte őket a továbbfoglalkoztatásra, éppen azért, mert biztos, hogy emiatt azonnal kitennék, ha letelt a GYES).

A GYED-del vigyázzatok: a szülés várható időpontja előtt min. 1 ées bejelentett munkaviszony kell, hogy legyen!
Már most nézzétek meg, bejelentett-e titeket a cég, és mennyi pénzzel! Ezt a legrövidebb úton úgy lehet megtenni, hogy a legközelebbi okmányirodában kértek egy kormány-portálos (www.magyarorszag.hu) regisztrációt, itt megkapjátok a jelszót, és többek között leellenőrizhetitek, hogy be vagytok-e jelentve, milyen TB-költségeket számoltak el a nevetekre, a gépkocsi, amit venni akartok, körözött-e, mi kell az okmányok cseréjéhez, stb.

Jó pocakosodást, kismamik,
többieknek kitartást!!!

Kép

Kép

Kép
lyly
 
 


Köszi Lyly a sok infót. Akkor megnyugodtam, hogy nem teheti ki a cég a szűrömet :lol: Ez azért fontos :lol:

KépKép
csige-bige
 
 


Zsuzska nagyon bízom benne, hogy minden rendben lesz és kérek majd képet. Remélem jó helyre fészkelte be magát a kis aranyos :lol:

KépKép
csige-bige
 
 


Sziasztok csajok!

Hát az én kisfiam is lebetegedett. Egész éjjel nem aludtunk, mivel alig kapott levegőt. Láza nincs, de fáj a torka, köhög és folyik a nózija.

Csige!
Holnap megy a drukk az uh-ra.

Zsuzska, Nita!
Nektek meg csütörtökre.

Kép
Kép
Kép
gnemoni
Tata
 
 


lyly köszi az infokat..... :wink: :wink: :wink: :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


sziasztok csajok.a napokban nem tudtam jönni mert anyukámmal voltam korházban,kezelésekre kisértem el.próbálok majd visszaolvasni titeket,nagyon levagyok maradva.gnemoni jobbulást a kisfiadnak mennek a gyógypuszik.csige szoritok az uh miatt én majd csak márc.10-én megyek dokihoz.nagyon ritkán érzem magam rosszul,egy kis émelygés de nem gáz...a pocimat néha érzem nem fáj csak olyan különleges érzés.
kistörpe
 
 


kistörpe örülök hogy jol vagy..... :wink: :wink: :wink: :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Móni,
többiek,
nekem is beteg a kisfiam, mindenfélével "gyógykezelem", remélem, nem lesz komolyabb baja. Most még csak kis köhögés, orrfolyás, picit piros torok. jóformán egész nap kezelgetem...
Gyógymanók a kicsiknek!!!

Kistörpe,
jó, hogy jöttél!!! Vigyázz magadra nagyon!!!

Kép

Kép

Kép
lyly
 
 


reméljük mihamarabb meg gyógyulnak a kis betegek..... :wink: :wink: :wink: :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


OO, hát hatalmas gyógypuszi a kis betegeknek!

Kistörpe!
Jó hogy jöttél.
Édesanyádnak jobbulást.

Kép
Kép
Kép
gnemoni
Tata
 
 


moni hogy vagy? :wink: :wink: :wink: :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


gnemoni köszi a jókivánságot....neked meddig fájt a pocid amikor megtuttad hogy babád lesz....nekem nem fáj csak néha olyan különleges érzés nem görcsös hanem nem tudom...
kistörpe
 
 


Nita!

Köszi, jól vagyok.
Ma pl. 11-től 13:30.ig aludtam egy jót. :wink: Hányinger egyik nap van, a másik nap alig.

Te, hogy vagy?

Kép
Kép
Kép
gnemoni
Tata
 
 


Kistörpe!

Én sem nevezném fájásnak, hanem néha szúrkálást éreztem a petefészek környékén. De ez kb. 2-3 másodperc volt. J rá a Magne B6. Nyugodtam lehet szedni, sőt még hányingerre is jó. :wink:

Kép
Kép
Kép
gnemoni
Tata
 
 


moni mi is kidőltünk délelőtt....nem bírtam fent maradni.... :) :) :) :)
jol vagyok én is köszi...már csak 2 nap az uh-ig...remélem minden oké lesz......... :wink: :wink: :wink: :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?