Új privát üzeneted érkezett!

Szia Legenyb,

voltam dokinál, azt mondta, hogy minden a legnagyobb rendben, bár eléggé keményedik a pocakom, úgyhogy nemsokára várható a baba.

Én a lányommal voltam 6 hetesen náthás, hőemelkedés, stb., nekem akkor a hős férjem egész éjjel borogatta a kezem, lábam, hogy nehogy lázas legyek. A doki nekem is C vitamint mondtott, gőzölést, és forró mézes teát.
Folyamatosan mérd a hőmérsékletedet, és ha kell akkor borogassátok be a kezeid, lábaid. Remélem nem leszel lázas, bár azt tudni kell, hogy állítólag kevésbé ártalmasabb a babának az, hogyha láz esetén bevesz valamit az ember, minthogy lázas legyen. Anno nekem a doki mindig azt mondta, hogy csak paracetamol származékokat lehet bevenni. De azért ha tényleg úgy esne a dolog akkor mindenképpen kérdezd meg az orvosodat mielőtt beveszel valamit.
Torokfájást kellene valahogy lenyomni, nehogy lázat okozzon, egyél kiskanállal mézet, meg lehet mézes Negrót is kapni, vagy esetleg valamilyen gargalizálás is segíthet.(bár azt nem tudom, hogy mivel lehetne, talán zsályateával, bár a gyógynövényekkel is vigyázni kell.) Na jó nem akarlak megijeszteni, de én is mindennel vigyáztam, figyeltem amire csak lehetett.
A mézet esetleg úgy lehetne, hogy beveszel egy kiskanállal aztán hagyod, hogy magától lecsorogjon, bevonja a torkodat, hadd legyen a torkodon sokáig.

Ennyi jutott hirtelen eszembe, drukkolok, hogy ne legyen lázad.

Ami még régi gyógymód, hogy jól beteázol aztán izzadsz egy kicsit jól bebugyolálva, én mondjuk ezt csináltam a lányommal annak idején 6 hetesen, de mostmár nem vagyok meggyőzödve, hogy jól tettem-e. Na nem mintha bármi baja lenne a lányomnak, csak később gondolkoztam, hogy lehet-e terhesen ezt csinálni.

Irj majd, hogy hogy vagy, jobbulást.
cukorka
 
 


szióka!
köszi,én is ezeket gondoltam,amiket irtál.egész nap 37,2-3,most kezdd felmenni,pillanatnyilag 37,7,hát szarul vagyok,ugyhogy most nem is irok,köszi mégegyszer.
szoritok nektek,remélem ma éjjel tudsz már aludni.jó éjt

B.B.
legenyb
 
 


Szia,

nekem anno azt mondta a doki, hogy 37,2 - 37,3 normális a terheseknél, az nem számít hőemelkedésnek. A 37,7 már igen, de ami egész nap volt az még nem. Nekem is mindig magasabb volt az elején a testhőmérsékletem.
cukorka
 
 

 
 

Sziasztok
Csak egy pár mondat erejéig jöttem.

Csak azt szeretném elmondani hogy én is a Kardoshoz járok.

Igen ő vállalkozóként van a Bajcsy kh-ban, ami igen azt jelenti hogy a saját betegeihez jár be, és a saját betegein végez el műtétetek, szüléseket. Hetente szerdánként ügyel.
Ő neki nincs fix fizetése a kórháztól hanem a betegei akik hozzá járnak azok fizetnek, tehát ez a fizetése. Így érthető hogy fix a terhesgondozás ára és a szülés ára. 7500 ft, és 75000 ft. De ő ebből leadózik, és számlát ad. A rendelőben fellehet használni egészség pénztárt.
Míg gey ott dolgozó dokinál nagyon sokaknál annak ellenére hogy van rendes fix fizetésük, megszabott árakon lehet szülni. És ott is bizony elkérik a 70 ezret is némelyik doki. Aki persze feketén keresi a fizuja mellé.
Ezzel nem védeni akarom, csak tisztában kell lenni a két dologgal.
Az hogy ő vállalkozó nem azt jelenti hogy sosem lehet elérni, hisz ő is bent van mindennap a kórházban, végez műtétet, szülést, mindent csak nem a bent fekvő betegeknél. Telefonon bármikor el lehet érni, hétvégén is. Én 12 éve járok hozzá, 3 gyereket szültem, és nem sokára a negyediket, de még olyan nem fordult elő hogy ne értem volna el, ha gondom volt.
Annyi hogy hozzá csak magánba lehet menni.
Ettől ő még nem rosszabb mint bármelyik doki, sőt! Inkább becsülöm, hogy inkább ezt választotta, minthogy a saját fizetés mellett elkérjen pénzt vizsgálatért, szülésért.
Hozzá teszem én jártam hozzá úgy is hogy nem volt még vállalkozó, és akkor nem kért egy fillért sem a szülésért, és a vizsgálatért a kórházban.
De ez igaz most is, amikor be kellett mennem a kórházba a terhességem elején, illetve nem is kellett csak én nyugtalan voltam, ügyeletben bementem este 9-kor csinált uh-ot. Egy szóval nem mondta hogy minek megyek, ne menjek, vagy a rendelőbe menjek. Ugyan olyan kedves volt mint bármikor. És mikor adni akartam neki pénzt visszautasította. Ritka az ilyen ember.
Én örülök hogy 12 éve anyukám révén őt választottam, mert tökéletesen megbízom benne, és nagyon jó szakember.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Szisztok Kismamik!

Hú de felpörögtek az események!!!

Cukorka!
Izgalommal olvasom a jelenlegis sűrű hasbekeményedéseidet, ami remélem tényleg nem a szerencsétlen "botlás" miatt van! Azt örömmel olvastam hogy a kislányod rendbe jött! Egyébként én is pont a kistarcsai kórházban voltam akkor mert a dokim (még ott van holnapig a kistarcsiba) befektetett magasvnyomás, fehérjeürítés és ödéma miatt! Csütörtökön jöhettem végre ki.
Annyira szorítok értetek mert ha jól emlékszem a terminusod vége is szombaton jár le!!! EZ nagyon nagy izgalommal teli időszak, mely nem mentes egészen kellemetlen testi tünetektől sem! Veled vagyunk!!! Egyébként nagyon jól leírtad a jóslófájás tünetegyüttesét, jól érzékelteti a valóságot!

Legenyb drága!

Két hete én is átestem egy igen fájdalmas torokgyulladásoon, náthán és egyéb ezzel járó betegség tünetegyüttesen (hála lázmenetesen!!!) Nekem is a sok citromos mézes forró hársfa, bodza és kamillatea jött be azokat váltva. Egy hét alatt lefutott bár rekeszszámra nyeltem a citromot és narancsot, plusz 2 kg mézet gurítottam a torkomra, s mindezek melett homeopátiás bogyót szedtem a torokfájásra (Belladonna 9CH napi 3*5 bogyó, egy doboz ebből 530 ft a gyógyszertárba), a náthára bedig a gőzőlés tényleg bevállt, bár elég kényelmetlen fullasztó érzés az egész procedúra!!! Az tényleg nagyon fontos hogy sok-sok pihenés elengedhetetlen!
Gyógyulj meg, a lázra vigyázz.


Mi egyébként holnap megyünk NST-re, kíváncsi vagyok milyen lesz az eredmény!

Puszi mindenkinek!

Kép
viccvucc
 
 


sziasztok csajok,
csak ámulok és bámulok mennyi mindent történt.
nagy izgalommal várjuk a bébiket.
Viccvucc, én 2x feküdtem be 2 htig a korházban a toxémiéval.bár nekem a fehérje nem jött elö de szedtem gyogyszereket a vérnyomásra.remélem a 2.nál nem jön majd megint elö.ahogy megszültem már az nap el is mult.söt már a szülöszobán is.ott egyfolytában mérték ne hogy felmenjen magasra.
Legenyb,
hogy vagy remélem jobban már és csak egy kis nátha nem ez a fránya influenza.
Viccvucc,most nézem mikorra vagy kirva én márc.15 re voltam annak idején :lol:
én már jobban vagyok ne fáj a hátam.
Gabi,félre ne értsd nem akartuk a dokidat megbántani,és leszolni sem.egyszerüen csak leirtuk hogy egy kicsit sok amit kér de mivel számlás igy érthetö.mint orvos nem vitattuk a tudását vagy az emberségét.de azért jo hogy leirtad legalább tisztában vagyunk mindennel. :wink:
Cukorka,
elhiszem hogy ideges vagy de csak nyugi rendben van minden,nem soká már foghatod a kisbaby posiját :lol:
emlékszem nekem is volt olyan idöszak amikor esös idö volt és ugy bealudt Lacika hogy nem éreztem orákig hogy mozog.na én is beszartam ugy rohantam a dokihoz mint a szél.de csak aludt :lol:
a te babád meg már valoszinü nem fér,nagyon nincs helye a mozgolodáshoz.
vigyázzatok magatokra
ancsunti
 
 


ancsunti dehogy, én sem azért írtam, hanem azért mert sokan ezt a felét nem tudják.

Annó nekem rengetegszer keményedett a pocakom, de még így is túl hordtam 1 héttel, pedig egy jó párszor riasztottam a párom hogy menni kell. De aztán mindig elmúlt.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


szasztok csajszik!

köszi mindenkinek a tanácsokat,ezt a homeop. belledonnát holnap megveszem,ma már vettem egy hurutoldót,szintén homeop.,és már érzem is a hatást,bár lehet,hogy csak bedumálom.az se baj,csak
hasson.még ma is 37,8,de hála az égnek feljebb nem ment,baromira beparáztam,szerintem mostmár megmaradunk.ettől nem lehet semmi baja a babának,ugye?ami nem öl meg az erősit,azt mondják.

gabi:köszi az infót,biztos nagyon jó orvos,de ha nincs ennyi rá,hát nincs.
cukorka:ezt nagyon jó,hogy irtad,mert nem tudtam!remélem aludtál az éjjel :?:EGYBEN VAGYTOK MÉG?SOKAT ESZEMBE JUTSZ NAP KÖZBEN HOGY VAJON MI A HELYZET?
viccvucc:akkor jó,köszi,hát ha nektek nem lett bajotok,akkor ok. nem tudom még mi az az NST,de mindjárt utánanézek, :)
ancsuti:szupi,hogy tudsz mozogni,köszi én még csak elvagyok,de lesz ez jobb is. :lol:

jó éjt,sziasztok

B.B.
legenyb
 
 


legenyb persze egyértelmű. Mindenki maga dönti el, én csak a másik oldalt írtam le, mert sokan nincsenek tisztában vele.
Nem lesz semmi gond, de ha 38 fölé megy a lázad akkor vegyél be lázcsillapítót mert a láz nem jó. Algopyrint lehet bevenni.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


kedves gabi!
megnyugtattál,köszi.
:lol:

B.B.
legenyb
 
 


Szia Legenyb,

egyébként az alvásról annyit, hogy a végefelé már nem nagyon tud aludni az ember, legalábbis nekem eddig mind a 3 gyerkőccel igy volt.
Bár tegnap aludtam a gyerekekkel délben is és este is lefeküdtünk 9 órakkor, ugyhogy most kipihent vagyok.
Gyógyulj meg!!!
cukorka
 
 


sziasztok,
hogy vagytok csajok,Legenyb, meggyógyultál?
Viccvucc ,
merre vagy?ha nem gond akkor leirnád a dokid elérhetöségét,rendelési idejét(márha tudod)?meg hogy megy ,be kell jelentkezni és kapsz idöpontot?és akkor a Bajcsyba kell menni?
ancsunti
 
 


sziasztok lányok!
hát nem nagyon vagyok jobban,sőt állandósult a 37,8-9,ugyhogy holnap doki.

ancsuti:én arra gondoltam,hogy már fenn van viccvucc dokijának a neve a bajcsy honlapján,és majd felhivom a kórházat,és megkérdezem,hogy mi a helyzet vele,hogy rendel!

cukorka:az jó,ha nem tud az ember aludni avégén,csak mert én már most sem tudok,viszont nap közben ahová "letesznek",úgy maradok.hi-hi,ez furi tőlem,mert egyébként sajtkukac vagyok. :lol:

viccvucc:mi volt az NST-n?kiokosodtam ám!reméljük/szerintem mindannyian/,hogy minden ok?nem fájt,mert volt aki azt irta?

sziasztok

B.B.
legenyb
 
 


sziasztok,
Legenyb,
mi ujság voltál dokinál,mit mondott?jobban vagy már?
az is jo ötlet ha felhivod a korházat de kényelmesebb lett volna ha egyböl a dokival tudsz beszélni.hátha lehet idöpontot kérni bár ott is megmondják ez igaz hogy mi a helyzet.
az nst nem fáj ha csak nem fogsz ki egy barbár szülésznöt aki ugy megrángatja a hasadat,a gyerek felébresztése cimen hogy szivbajt kapsz.szerencsére nekem nem volt ilyen inkább elküldtek lépcsözni.a dagadt lábaimmal milyen jól esett :lol:
gyanus Viccvucc hogy nem jelentkezik :wink: lehet megjött a bébi? :wink:
ancsunti
 
 


szia ancsuti!
hát lehet,hogy,viccvucc megelőzte cukorkát?mert ő lenne előbb nem?de cukorka sem jelentkezett már kedd de. óta lehet,hogy ott is? :wink:
hát voltam a dokinál,bekaptam vmi emberes virusfertőzést.jól megijesztett,hogy milyen nagyon veszélyes ez most!! :? jó.és akkor most mit csináljak?kicsit felidegesitett,mert nem hogy megnyugtatott volna,még kiselőadást tartott mindenféle rendellenességekről.+elküldött csomó vizsgálatra.pénteken kontroll,addig meg inkább hagyott volna pihenni,ahelyett,hogy mindenfelé küldözget!!bár biztos hogy csak jót akar de úgy érzem,hogy csak feküdnék.
remélem nálatok minden oké? :lol:
most lepihizek,üdv mindenkinek

B.B.
legenyb
 
 


Sziasztok,

egész reggel nem lehetett csatlakozni, nem tudom mi volt a nettel.

Én tegnap este már beletörődtem, hogy én már terhes maradok :lol:

Szóval még mindig egyben!
Az NST-n én cukorkát szoktam szopogatni, a száj nyálkahártyáján keresztül pillanatok alatt felszívódik a cukor, megemelkedik a vércukorszint és a baba irtó nagy rugdosásba kezd. Kivéve a múltkorit, mert nekem is azt irta, a doki, hogy átlagosnál kevesebb magzatmozgás, de az UH meg rendben volt.
Remélem már nagyon készülődik kifelé a baba.
Na kapom a fiamat aztán elmegyünk a lányomért az oviba. Sziasztok.
cukorka
 
 


Jaj még annyit Legenyb, hogy én azt hallottam, hogy az első 12 hétben a "mindent vagy semmit" elve működik. Jaj ne tarts szívtelennek, meg nem is akarlak ezzel megbántani, de nekem ezt úgy magyarázta a doki, hogyha megmarad a baba, akkor semmi baj, ha meg nagy baj lenne úgyis elvetélne.
Na nem mondom, hogy ez most nagyon megnyugtatóan hangzik, én csak a fejlődési rendellenességekre mondtam ezt. Én is voltam hőemelkedéses mint írtam pont 6 hetesen és nekem ezt akkor mondta a doki.
Egyébként nem hiszem, hogy egy ilyen kis hőemelkedéstől bármi baja lenne, a lázat szokták veszélyesnek mondani.
Én most a harmadikkal sokat voltam náthás, torokfájós, mert mindent elkaptam a lányomtól, aki az oviból hozta haza, de engem mindig megnyugtatott az orvosom.

Biztos, hogy nincs baja a lurkónak, én 5 hetesen 1 hónapig ápoltam a két bárányhimlős gyermekemet (2x2 hétig tartott nálunk májusban a bárányhimlő, épphogy leszáradtak a pöttyök a lányomon, másnap már ott voltak a fiamon). Akkor is megnyugtatott a doki, hogy nem lehet baj, mert én már voltam, de azért én elmentem vérvételre és ott az derült ki, hogy többszörösére emelkedett a véremben az ellenanyagszint, lévén, hogy voltam már bárányhimlős, és így védte a szervezetem a kicsit.

Ne aggódj, és gyógyulj meg!!!
cukorka
 
 


kedves cukorka!
AKKOR EGYBEN MÉG!
ez a:"mindent vagy semmit" elv tettszik nekem.egyáltalán nem tartom szivtelennek amit irtál sőt,nagyonis egyetértek,csak nagyon rossz,hogy nincs tapasztalatom,és amit épp hallok,az befolyásol.pedig még csak pár ember tudjahogy terhes vagyok,mi lezs,ha elmondjuk a családban??ajajaj!!!
:twisted: anyósom nagyon okos ám,mindenhez ért!persze anyum se kutya.

ez a bárányhimlős történet lenyűgözött.nem semmi milyen csodálatos a természet.
köszke,vigyázz magadra,én meg 100-al gyógyulok

B.B.
legenyb
 
 


sziasztok,
Legenyb,
szerintem is nyugi nem lesz semmi baj és hát igen a természet nagyon okos ugyis mindent elrendez.
az biztos hogy igy van az ember hogy ha sok mindent hall nem tudja kinek higgyen.de amit te érzel és gondolsz az legyen az elsö.ne hagyd hogy befolyásoljanak,se anyós se senki.az ember ugyis ösztönösen érzi mi a jo neki.persze azért néha nagyon jol jönnak a jo tanácsok :wink:
Cukorka,
hogy birod még?gondolom már eléggé nyügi vagy.nehéz lehet de már nem soká megszületik a baby.tényleg én nem is tudom lány vagy fiu lesz?várják már a tesok gondolom nagyon.
vigyázzatok magatokra.
szerintem Viccvucc megszült :lol:
ancsunti
 
 


sziasztok lányok!

SZERINTEM :lol: IS :D VICCVUCC :P BABÁZIK! :D :D

egész jól vagyok,csak nagyon köhögök.nem irom,hogy okés vagyok,mert pár nappal ezelőtt mikor ezt irtam,utána lázas lettem.

üdv mindenkinek,legyetek jók ha tudtok:B.B.

B.B.
legenyb
 
 


Sziasztok,

hát igen már eléggé nyűglődöm, főleg azért mert mostmár elég keveset mozog a bébi, bár ma is szinte egész eddig úton voltam reggel 7 óra óta, úgyhogy ringattam eleget.
A gyerkőcök már várják nagyon, főleg a kicsi, de szerintem ő még nem tudja mit vár, kíváncsi leszek, hogy a mostani napi több 10 haspusziból amit kapok mennyi pofon lesz, ha meglesz a kicsi.
Ő is fiú lesz, bár a harmadiknál már mindenképpen meglepetést szerettem volna, de mivel már akkor megálmodtam, hogy kisfiú amikor még a teszt sem mutatta ki, így csak a férjem kedvéért kértük, hogy mondja meg a doki a nemét, mintegy megerősítésként.
Legalábbis nekem semmi meglepetést nem okozott, amikor mondta, hogy kisfiú, bár a dokik nem hisznek az álmokban.
Várom már minden percben, ez már nagyon izgalmas, ha már a neme nem lesz meglepetés akkor legalább ennyi izgalom legyen benne, nemde?

A férjem már napok óta nem alszik, talán jobban izgul mint én.

Viccvucc biztos babázik, pedig pont ő volt az aki még bent akarta tartani a babát, én pedig szülni. Remélem minden rendben van velük. Sziasztok
cukorka
 
 


Sziasztok Asszonykák!

Bocsánat az eltűnésemért, de igyekszem minél többet pihenni, az ágyból nem nagyon kikelni( ha lógatom a lábam a víz rögtön bedagassza!!! Ráadásul a férjem szigorú! Olyan édes mikor megfedd! :-) Sokat fáj a hasam és szinte egész nap kemény, mely érzéssel nehéz bármit is tenni itthon.....
:-)
Ráadásul hamarosan nem sok időnk lesz pilledni csak úgy....
Tényleg bocsánat az eltünésemért.

Cukorka!
Felülbírálva a korábbi kijelentésemet, miszerint még tartanám a 2in1 állapotot, kijelentem hogy hozzád csatlakoznék és szívesen érezném már a szülés édeskésen kesernyés érzését! Olyan vagyok mint egy bálna akinek a lábai között egy másik bálna tenyészik.
:-)))
Jesszus! Neked mindjárt vége, hisz még két nap!!!

Ancsunti drága!
Nem nagyon szeretném egy fórumon a doki telefonszámát leírni vagy priviben megírom, vagy az alábbi keresési feltételek mellett a neten is megtalálod a telefonszámát. (google: dr Toldi László nőgyógyász---és kidobja az alábbi szüveget a telefonszámával!
"Dr. Toldi László, fiatal, lelkes szülész-nőgyógyász várja leendő és régi pácienseit a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban. Előzetes időpont-egyeztetésért hívja a .........-es számot!"
Mától egyébként a Bajcsy teljes jogú szülész szakorvosa, hiszen ma lépett be, jhéten már én is oda megyek hozzás, illetve a következő nst-re!

Egyébként a heti nst-n minden rendben volt és a vizsgálat is azt mutatta hogy még vár egy csöppet, bár a mai védőnőnél tett látogatás alkalmával megtudtam hogy minden februárra kiírt kismami már boldog családanyaként ölelheti magához kicsiny csemetéjét. Mi még várunk....

Jó lenne már tényleg karomba tartani és babázni....

Legenyb!

Remélem a gyógyulás kellemes útjára tértél és azok a fránya vírusok távozóban vannak a szervezetedből!!!
Egyébként nekem egy doki (nem a sajátom) mikor a sajátom nem tudott fogadni, olyan "kedvesen" közölte hogy igen egy ekkora szikhólyag látható..., kérdeztem ez akkor mit jelent, babát várunk? Erre ő igen de a természet az első 3 hónapban szelektál... Hát nem ez volt amit hallani akartunk a férjemmel aki szintén úgy lesápadt. Persze értettem én miről beszél de azért mégis!


Puszi nektek

Cukorka!SZORÍTUNK ÉRTETEK!!!
Kép
viccvucc
 
 


Sziasztok,

egész tegnap du. és éjjel haskeményedéseim voltam, már a méhemhez beszélek és a babához. A méhemhez, hogy köszi az eddigieket, de mostmár engedje el a babát, a babához pedig, hogy már nagyon várjuk.
Elég hülyén hangzik ez a méhhez való beszélés nem, egyszer olvastam valahol.
Egyes vélemények szerint mára (egyszer már ezt is irta a doki), későbbiek szerint pedig holnapra vagyok kiírva.
Már nagyon várom, de azt hiszem ezt már írtam.
Na majd tájékoztatok.
Ja és előjött az aranyerem, akkora mint ide Lacháza, szinte sírva hívtam a dokimat, hogy nem fogok én elvérezni szülés közben, ha el elfakad, de ő megnyugtatott. Bekentem egy krémmel aztán valamelyest már visszahúzódott az éjszaka.
Épp mondtam a férjemnek: eddig 52 hónapot szoptattam, most 80 kg fölött nyomok, megrepedt a fenekem, (szerencsére a hasam nem), lesz 3 gátmetszésem, a hajam hullik. Szóval ilyen egy üde 35-ös anyuka
:lol:
cukorka
 
 


Szia Cukorka!

Szerintem nagyon emberi az amit leírtál, mármint a beszélgetés a babával és a méheddel. Majd én is alkalmazom amikor oda érünk időben.
Feltételezem, hogy miután a harmadik kis utódodat hordod a szíved alatt a túlhordás úgysem fog előfordulni, az inkább az első babájukat várókra jellemző! Ugyhogy ma-holnap már biztos hogy 3 gyermekes 35-ös csinos FELESÉG, és a családjának élő eltökélt ANYA leszel!!!!!

Szorítok érted, értetek!


Hajrá

Kép
viccvucc
 
 


sziasztok,
Viccvucc,
üdv ismét a fedélzeten.hát igen eléggé ismerös ez a láb téma,meg a bálna is amit Cukorka irt :lol:
igen igazábol ugy gondoltam hogy priviben leirod a doki számát.de rámentem arra az oldalra amit irtál és akkor jo az a szám akkor felhivom.majd csak a jövö héten mert mi is betegek vagyunk.Vagyis Lacika drágám tegnap hogy hazajöttünk köhögött elég rondán és du már láza is volt.szoval benyalt valami joképü virust.
gyerekek mindet bele a szülésnél,szoritok mindkettötöknek és már alig várom az ujszülött képeket :wink:
Legenyb,veled mi van,hogy üzemelsz?
ancsunti
 
 


:lol: Sziasztok mamókák! :lol:

hát nagyon jókat nevettem azon amiket irtatok,főleg a bálnán.de komolyan,nagyon szoritunk nektek,biztos minden okés lesz,és jövő héten már legalább eggyel többen leszünk.

ancsuti:ez a nyamvadt "dög" mindenhova befészkeli magát?szegény kis Lacika,jobbulást neki,és a család maradjon ki.

én mára jobban vagyok,viszont uram is kinyúvadt délutánra,isteni.voltam tegnap vérvételen,és képzeljétek,baromira vérszegény vagyok,de annyira,hogy a doki azt kérdezte,hogy nem szoktam e elájulni.hát ott még nem tartok,de sokszor érzem,hogy mindjárt.azt hittem,hogy ez a terhesség velejárója,igy próbáltam nem foglelkozni vele.adott vasat,meg élküldött hematológiára a lászló kórházba vmi főorvoshoz,fél órát telefonáltak egymással.kérdeztem,hogy most miattam parázik ennyire,mire a válasz:miért látok még vkit a szobában?ugyhogy nem tudom mi van,ennyire azért nem vagyok sz...rul.

mindenkinek jó hétvégét,
CUKORKA: :lol: :D :) :lol: :wink: :wink: :D :)

B.B.
legenyb
 
 


Sziasztok,

ma voltam dokinál, de még mindig semmi, a méhszáj teljesen zárt és a méh is hátrafelé tekint még egy kicsit.
Holnap is megyek NST-re, meg hétfőn is. De én már nem akarok, én már szülni szeretnék.
Az Uh azt mutatta, hogy még mindenből kap bőségesen a kicsi, hogy minden rendben, a doki is azt mondta, hogy mostmár hamarosan meglesz.
Nem gondoltam volna, hogy nem születik meg a kiírt időpontra, főleg, hogy az ember mindig parázik, és volt, hogy koraszüléstől féltem, na nem mintha lett volna miért, dehát miért ne idegesítsem mindig valamivel az én hites uramat. :lol:

Az NST-t felrakó szülésznő egy nagy kád forró vizet javasolt, a doki pedig elmondta (bár tudtam), hogy a spermában is vannak szülést megindító hormonok :oops:

Kicsit félek, mert semmiképpen sem szeretnék szülést indítást.
De sajnos ilyenkor soha (illetve rég nem látott) fogadott prókátorok jelennek meg az embernél: tegnap gyalog mentem a lányomért az oviba (kb. 3 km) amikor kiléptem a kapun odajött egy régi, elköltözött szomszédasszony -mint kiderült kifejezetten ezért jött-, hogy megnézze hogy vagyok és elmondja, hogy ő is túlhordta 9 nappal, és már infarktusos volt a lepénye, és a kislánya bár semmi problémája szellemileg a mai napig sokat ügyetlenkedik, csetlik, botlik, kiejt, leejt, összetör stb.

Na most erre mit mondjak, illő egy aznapra (másnapra) kiírt kismamához odamenni és mindenféle hülyeséggel ijesztgetni????

Velem anyukám szept. 18-ra volt kiírva és október elsején születtem, nem érzem magam hülyének, persze vannak rossz napjaim, amikor azt mondom, hogy na ma nem kellett volna pl. a konyhába bejönni, mert minden balul sül el, de én erre még sohanem gondoltam, hogy a túlhordás miatt marhultam meg, egész egyszerűen szerintem ilyen mindenki életében van.

Nem értem az embereket, mit gondolt, hogy majd azt mondom, a dokimnak, hogy azonnal szedje ki a gyereket, mert a szomszédasszonyom, ezt és ezt mondta? A doki pedig megijedvén rögtön tol a műtőbe????

Na jól felmérgesítettem magam!!!
Nem tudom, de én úgy vagyok vele, hogyha van is rossz tapasztalatom valamivel kapcsolatban, akkor sem ijesztem meg a másikat, hanem finoman elmesélem a sztorimat, vagy inkább -talán ez a legjobb- megtartom magamnak.
Mert mi van, ha holnap reggel megszülök, most fél nap olyan nagy túlhordás lenne?

Na jó abbahagyom, a lánykám belázasodott, csinálok neki kókuszgolyót almából meg zabpehelyből, mert semmit nem akar enni.
Ez is tök jó, hogy egy lázas gyerek mellől menjek el szülni. De szerencsére annyira nagy a szerelem az apával köztük, hogy most is együtt olvasgatnak, nevetgélnek, a kicsi meg még alszik.

Sziasztok, majd jelentkezem.
cukorka
 
 


Drága Cukorka!

Teljesen veled együtt érzek, a kétségek melyek benned dúlnak igazán megindítóak. Abban azért tényleg lehet bízni hogy volt már olyanra példa hogy semmi jele nem volt a szülés megindulásának, majd egyszer csak elfolyt a magzatvíz és rohanás a kórházba. Mi azért Veled vagyunk lélekben és mindenképpen azért szorítunk hogy a szülésetek teljesen rendben, a megálmodott formában, bensőséges érzelmi hangulatban teljen el s utána együtt, boldogan nézhessetek vissza ezekre a kellemetlen utolsó napokra!

Csudába a parával, meg a mindent tudó asszonyokkal!!! :)

Én ezért sem akarom tudni hogy kinek mennyire volt fájdalmas és borzalmas maga a szülése mert akkor csak azért berzenkednék hogy rám mi vár. Eddig ez nagyon bejött, mert nem tartok a szülés véres és kellemetlen részétől, pedig a fájdalmat nem viselem jól, de a nők évszázadok óta szülnek, ez a sorsunk mely csak a MIÉNK és azt gondolom a legcsodálatosabb dolgot osztotta ránk a Jóisten, vagy hívjuk bárminek, a SZÜLÉS élményének megtapasztalhatóságával!!!!

Ahogy az orvos is javasolta csak finomabban, szerelmeskedjetek kifulladásig, mert annak eddig is megvolt az eredménye!!!


:oops:

Puszi Nektek kismamik

Lányodnak jobbulást!


Legenyb!
Az orvosoknak néha szeméyles vonzódásuk alakul ki a praxisuk során hogy a "betegeket" beparáztassák, csakmert így a "hatalmuk" felettünk nagyobbnak hat. Ne aggódj előre, mert az árthat igazán! Majd a szakvizsgálat mindent tisztáz, addig meg kár stresszelni magad! Én sem éreztem maga betegnek mikor a dokim a biztonság kedvéért befektetett a kórházba hogy a terhességi toxémiának a tüneteit kezelni tudják! Azóta jól vagyok. EGyébként az orvos is azt mondt addig jó míg nem érezzük hogy szükséges a kórházi benttartózkodás, mert akkor hamar rendeződikk minden. Meg is történt. Jó hogy vérnyomáscsökkentőt kell szednem, de azt is csak a szülésig.

Na csak fel a fejjel Mindenkinek!

Ja és Cukorka, ha van erőd akkor annak a spéci kókuszgolyó receptjét elküldhetnéd, mert jól hangzik zabpehellyel!

Kép
viccvucc
 
 


Viccvucc,

a kókuszgolyó: kislyukú sajtreszelőn lereszelt alma (kb. 3 db), zabpehely, amennyit kb. felvesz, kókuszreszelék, fahéj, cukor (esetleg fruktóz) én mézzel szoktam, kakaópor, hogy olyan színe legyen mint az igazinak.

Ezeket összekevered, állnak egy kicsit, aztán kigömbölyíted, esetleg meggyet teszel bele és kókuszreszelékbe forgatod.

Na nem mondom, hogy tökéletes mása az eredetinek, de negyedannyi kalóriát tartalmaz, és szívesebben adom a gyerkőcöknek mint a cukros, piskótás, rumaromás változatát, már csak az alma miatt is.
Az én gyerekeimet még nagyon jól be lehet vele "csapni".

Zsófi, hogy most lázas volt nem kívánt semmit, hát ezzel próbáltam valamennyi kaját a gyerekbe csempészni, most csinálhatom a második adagot. De mivel már nem lázas, szigorúan csak a rendes étel után ehetnek.
Más kérdés, hogy a rendes ételt szeretik ilyenkor letudni 2-3 kanállal, de nem panaszkodom, mert elég jó evők a gyerekeim, még a tökfőzeléket, a fiam a paradicsomlevest, a lányom még a korhelylevest is megeszik.

Már nagyon érzem a pocakom, illetve próbálom már nagyon bebeszélni, ma voltunk NST-n én a Bajcsiban eddig mindkétszer a sárga szülőszobában szültem, most is ott volt az NST, mondtam is a fiamnak a pocakban, hogy na itt fogunk ma du. vagy holnap reggel szülni.
Hát kíváncsi vagyok...
cukorka
 
 


Drága cukorka!

nagyon együttérzek veled,az ilyen szomszédtól mentsen meg a jóistenke!!!még jó,hogy már csak volt szomszéd,mert hallhatnál tőle még jobbakat is "véget nem érően". :wink:

remélem,hogy ezt az üzenetet már nem fogod ma elolvasni,mert a kórházban "testedzel"!
De ha mégsem,akkor,kitartás erre a kis időre,amig úgy dönt,hogy kibújik.
Különben is,nem te is azt irtad,hogy a természet megoldja?biztos akkor fog jönni,amikor az a legjobb a babának!

pussz :lol:

szióka viccvucc!

hivtam pénteken a dokidat,de csak a kórházban,nem akartam már majdnem hétvégén zargatni,azt mondták,hogy minden nap de. bennt lesz,uhogy hétfőn hivom,remélem tud fogadni péntek előtt,mert elvileg akkor kéne visszamennem a másikhoz,de jó lenne dönteni addig,hogy akkor kit is választok.fő hogy határozott vagyok,igaz?vagy mégse?? :lol: :lol:
remélem te jól vagy?

millió üdv mindenkinek

B.B.
legenyb
 
 


Sziasztok!!!

Cukorka

Köszönöm a receptet, mindenképpen kipróbálom magamon, mert nekem is az egészségesebb étkezés jön be, illetve az utóbbi időben sok-sok ilyen étket igyekszem magamévá tenni. Megtanulni.


Legenyb
Én biztos vagyok benne hogy nagyon szimpatikusnak találod a dokit, akihez egyébként én is megyek a héten, csak holnap este fogom felhívni mikor menjek, nála egyébként pont az a jó hogy este lehet hívni. Tényleg remélem hogy beválik neked is!


Cukorka "testedzésedre" én is szorítok, mármint hogy a kórházban gyakorold..

:lol:

Szép estét Nektek

Kép
viccvucc
 
 


Hát lányok "sajnos" még olvasom a hozzászólásaitokat, remélem értitek, hogy miért sajnos.
Már eléggé el vagyok keseredve, a túlhordások sosem szoktak jól végződni, nem akarok császárt, illetve semmi bajt sem a babával.
Tegnap du. már nagyon erős 10 perceseim voltak, aztán abbamaradtak, nem tudom mit kellene tennem, ma megyek este NST-re illetve gondolom a doki is megvizsgál.
De legszívesebben ezt az NST-t már kihagynám...
cukorka
 
 


Sziasztok

cukorka hát sajnos vannak ilyen hülye emberek. Én a harmadik gyerkőcömet 5 nappal túl hordtam, és nem mondanám hogy buta vagy hogy hülye, sőt, néha azt mondom hogy túl okos :lol:
Egyébként jól teszed hogy beszélgetsz vele, én is azt tettem, mert agyon féltem attól hogy indítani kell, sőt már eleve ott voltunk hogy 14.-én este bent voltam nst-n, minden ok volt, a méhszáj tök zárt. Dokim mondta reggel irány befelé, mert indítás, mivel mr amúgy is nagy volt a gyerek hozzám képest. Na hát én tök ideg voltam, és egyfolytában csak beszéltem a babámhoz. Erre hajnal 4-kor fájásokra ébredtem, de már nem akartam elhinni, mert minden éjjel olyan jóslóim voltak, hogy azt hittem szülünk. De aztán hamar rájöttem hogy ez bizony az. Ez volt 4-kor fél 5-re beértünk a kórházba, és az előző napi zárt méhszájból bő 3 ujjnyi lett, még az ügyeletes doki meg is jegyezte hogy ha így folytatom a dokim be sem ér a szülésre, na ettől megint ideges lettem, nem akartam ügyeletesnél szülni, az előző rossz tapasztalatok miatt (első szülés) és leálltak a fájások addig amig megérkezett a dokim, viszont addigra már teljesen ki voltam tágulva, csak a magzatvíz nem folyt el, így burkot repesztett, de a fájások nem akartak visszajönni, kaptam oxitocint, és 7:15-re meg is született Réka gátvédelemmel. 4000 g-al, úgy hogy végül is meghallgatott mert magától indult meg, de még is kellett burokrepesztés is, meg infúzió is, de így azért másabb volt, mert maga döntötte el hogy meg akar születni.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Azt nem tudjátok véletlenül hogy csütörtökönként ki szokott lenni melyik orvos a genetikai uh-on?

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


kedves gabi!
én sajna nem tudok segiteni,de szerintem ha felhivod a kórház
nőgyógyi osztályát,megmondják.

:shock: cukorka!
ezt nem hiszem el!ne szomorkodj nekem,és ne gondolj butaságokra,nem lezs semmi gond.nagyon sokan túlhordják pár nappal,anyum is a kisöcsémet aki most 2m5cm magas.kérlek ne keseredj el :? ,
mi veled vagyunk lélekben!!

viccvucc!
hát nem egyszerű elkapni Dr.Toldit,de sikerült,mire valóban kérte,hogy este 19 körül hivjam,mert ippeg "szül".
lényeg a lényeg,hogy ő ijedten közölte,hogy a bajcsyba kéne hozzá mennem,mire én jól hallható örömujjongásba törtem ki,hogy nekem az szuper,mire ő is örömujjongott.azt mondja,hogy hetek óta én vagyok az első aki ennek örül rajta kivül.
szóval jól indult bimbózó kapcsolatunk.pénteken megyek hozzá
:lol:

ancsuti merre jársz?remélem nem elkaptad ezt a fránya virust?? :(

jó éjt

B.B.
legenyb
 
 


sziasztok,
Legenyb,
de jol eltaláltad én is dög beteg vagyok.engem jobban megvisel mint Lacikát.ö már jol van néha tulságosan is :wink: (ágyon,anyán valo ugrálásra gondolok)szoval holnap viszem vissza a dokihoz.ha lesz idöm én is felhivom a dokit.nagyon kiváncsi vagyok neked hogy jött be.és te jol vagy már?
Cukorka ne izgulj de tudom könnyü azt mondani mikor az ember annyira türelmetlen.a barátnöm is tulhordta mindkét babáját de mindkettöt simán megszülte nem kellett császározni és mindkettö egészséges.
szoval csajok hajrá
ancsunti
 
 


ó te szegény ancsu! :(

ez egy nagyon makacs vmi,mert én még a kutyát is megfertőztem,meg persze férjemet is.én már jól vagyok,bár még csak halkan mondom,mert tegnap de. még hőemelkedésem volt,meg nagyon legyengitett,de mostmár csak köhögök,de azt nagyon.
én is nagyon izgulok a doki miatt,de bizti ari lesz. :D jaj,ez olyan cuncis volt.
SZÓVAL KÜLDÖK EGY GYÓGYFÓRUM-ÜDVÖZLETET,ÉS JOBBULÁST NEKTEK!
sziasztok

UI:most este fél 11 van,és cukorka még nem irt.szerintem beindultak a dolgai,legalábbis remélem.
jó éjt

B.B.
legenyb
 
 


Sziasztok


Bocsánat hogy eddig nem jelentkeztem, de nem volt net 2 napig(brrrrr) még a kábel tv is szakadozott így egyedül pocakkal mikor mozogni sincs kedvem nem sok ötletem volt a temérdek szabadidőm eltöltésére. Folyton a férjemet hívogattam! :?

Legenyb!

A lényeg hogy sikerült elérni, hát igen az esti telefonálás a legideálisabb az esetében, de szerintem ez jó, nekem eddig bejött. Örülök hogy mind a ketten örültök! Jó kapcsolatteremtést péntekre. Egyébként én holnap megyek hozzá.

Ancsunti!
Jobbulást Nektek.
Nem lehet hogy influenzás a család? Vigyázzatok magatokra, sok-sko pihenés, meleg tea sok citrommal és mézzel, sok narancs és fekvés!!!!!



Hát lányok! Egyébként lehet hogy CUKORKA tényleg a finisben van végre! HAJRÁ!!!

Legyetek jók

Kép
viccvucc
 
 


sziasztok csajok!

TUTI,HOGY CUKORKA BABÁZIK! :lol: HURRÁ,HURRÁ,MINDEN JÓT NEKIK!

ANCSUTI:nagyon ki vagy ütve?és a család,hogy smint?mindenki elkapta?jobbulást nektek,remélem azért vészhelyzet nincsen?

VICCVUCC:hát ez borzasztó, :lol: hogy tudtál meglenni 2 nap net nélkül??
egyébként mi volt a dokinál?minden ok?tök jó,mert mire a cukorkáért való izgalom véget ér,kezdődik a tied! :D
izgulsz már?

csók mindenkinek:B.B.

B.B.
legenyb
 
 


Sziasztok!

Legenyb drága!
Nehéz volt valóban net nélkü!!! :cry: De kibírtam...

A dokinál minden rendben volt, méhszájam zárva ugyhogy még marad bent, bár elég fárasztó a "cipelése" a nagy hodály hasamnak! De ezt is kibírom én akárhogy is fáj.... Megnéztem viszont a szülőszobát, ami elég barátságos volt.

Izgulni nem izgulunk a férjemmel, bár pont hazafelé beszéltük meg hogy ez a hónap már nem fog baba nélkül véget érni, aki igen izgalmassá teszi majdan napjainkat. Várva várjuk. Te holnap mész ugye a Toldi dokihoz! Ma is mély döbbenettel vettem tudomásul egyébként hogy mennyire jó orvos és mennyire jó ember. Vele csak jól lehet járni ha az ember őt választja!!! Majd írd meg milyennek találtad és mi volt a vizsgálaton!

Szép estét Nektek!

Ancsunti!JOBBULÁST NEKED ÉS A CSALÁDODNAK

Cukorka!VELED VAGYUNK!Lehet hogy a folyósón össze is találkoztunk tán????


Sziasztok

Kép
viccvucc
 
 


szia viccvucc!

hát igazad van,ő a nyerő,tényleg egy tündér,és lelkiismeretes,kedves,válaszolt a baromi hülye kérdéseimre,szóval Dr. Toldit választom.KÖSZÖNÖM NEKED!!! :D
megvizsgált igy is,úgy is,UH is,és képzel már dobog a szive,és 14 mm-es.
szerintem tök hülyének nézett,mert én még vhogy mindig nem hittem el,hogy terhes vagyok,és egyik ámulatból a másikba estem.a férjem is jött velem,őt is behivta,ez meg annyira zavarban volt,hogy azon is halálra nevettem magam,szóval olyanok voltunk,mint két komplett idióta.
1 héten belül már 2x kellett a vashiány miatt vérvételre mennem,most ő is elküldött+terheléses cukorra is,és 2 hét múlva kontroll.hát egyenlőre ennyi,kicsit azért lestresszeltem magam,de majd legközelebb már könnyebb lesz.

kedves ancsuti,és cukorka!
remélem jól vagytok???? :?

pusz mindenkinek:B.B:

B.B.
legenyb
 
 


Szia Legenyb!

Nagyon örülök ha segíthettem! Ő tényleg egy aranyember a maga szakmájában, hivatásában. Egyébként vizsgálatra az én férjem is rendszeresen bejött, illetve ő maga persze első perctől be akart jönni és részesévé válni a terhességünknek a maga módján amennyire lehetséges. Így legalább ő is átélhette, ha más nem a látványát az "izzadságos" munkájának! na de komolyan ő is zavarban volt a vizsgálatokkor de ezen felülkerekedve élvezte a gyermeke látványát. Én férjpárti vagyok a vizsgálatok alatt!!!!!

Cukorka egyébként utoljára ha jól nézem 2-án volt fent a fórumon így summázhatjuk hogy a szülésen is túl van és beállt a háromgyerekes anyukák családjába! GRATULÁLUNK (gondolom mindannyian) NEKIK!!!

Szép hétvégét nektek, csak mert a net ismét akadozik így valószínű hogy nem tudok bejelentkezni pár napig.

Kép
viccvucc
 
 


csajok dögrovás most már mindenkinek szoval jelentkezem ha értelmes állapotban leszek.
addig is puszi nektek
ancsunti
 
 


viccvucc:egyetértek a férjes vizsgálatokkal.remélem azért a neted még visszajön,mielőtt elmész babázni!de ha mégsem,hát csak annyit,hogy gondolok rátok,és szoritok!!! :lol:

ancsuti:tudtam,hogy "kipurcantatok".a fene! :evil:
GYÓGYULJATOK,JOBBULÁST!

csók mindenkinek!
vajon cukorkáék babája már 2-án megjött,v. csak 3-án? :D

B.B.
legenyb
 
 


Sziasztok!!

2009. február 4-én 22.23- kor megszületett Terebesi Mihály, 57 cm, 4360 gramm.
Egy picit piszkálgatni kellett egész 4-én délelőttől, mert úgy illeszkedett a fejecskéje, hogy hátranyomta a méhszájat, így az orvosom nem tudta megnézni, hogy nyitva van-e, aztán sikerült előrehúzni a méhszájat, kiderült, hogy szűk 2 ujjnyi, majd délben leválasztotta a magzatburkot a méhnyakról, hátha egy későbbi kis séta hatására elfolyik a magzatvíz (ezek nem fájtak, csak én féltem nagyon, mert annyira hátul volt a méhszáj, hogy a doki alig érte el és az volt a kellemetlen amíg nyomult befelé, én meg húzódtam elfelé)

A 3-ig tartó séta hatása semmi, a magzatburok nem szakadt el, viszont az NST-n Misike már nagyon türelmetlen volt, rengeteget mozgott, sokszor volt 180-as a szívhangja, de a doki azt mondta, hogy ha megpiszkálják őket ez gyakorta előfordul.
Du. 5-kor magzatburkot repesztett, kb. 7-re rendszeres fájásaim lettek, ekkor már a méhszáj és középvonalba került, és este fél 11 előtt megvolt az én óriásbébim. Aki a fiam klónja egy az egyben, ha nem lenne dátum, hogy kit mikor fényképeztünk, akkor nem tudnánk, hogy melyik, melyik
:lol:
Többnyire állva vajúdtam, amiről nem is gondoltam volna, hogy ilyen "jó", illetve ilyen gyorsan tágítja az ember lányát.
Az uramba is csimpaszkodtam, még jó, hogy ilyen magas ember.

Na ennyi dióhéjban.

(Toldi dr. engem is megnézett a másnapi viziten, én nekem is nagyon szimpatikus volt, biztosan nagyon jó választás ő is.) Meg hát hapsinak sem egy utolsó
:lol: :oops:
cukorka
 
 


CUKORKA!!!!!

Nagyon boldog lettem hogy megszületett a kis Misike!
GRATULÁLOK! Végre közöttünk vagytok!
Ez egy CSODA, főleg hogy 4 napos túlhordás után az Ti apró emberkétek ilyen szép súllyal született természetes úton! A beavatkozások igen drasztikusnak tűnnek, csak mert el tudom képzelni milyen az mikor a doki ide oda motoszkál benned (persze segítő szándékkal), még nekem is abszolút kellemetlen néha fájdalmas érzés volt) mikor vizsgáltak, persze a terhesség előtt illetve a terhesség korábbi szakaszában meg se kottyant.
Gondolom már otthon élvezitek a gyermeketek érkezését, a szoptatás, pelenkázás boldogságos pillanatait!
Irigyellek, bár nekünk is alig van hátra pár nap (elvileg csütörtök a nagy nap).

Tényleg a sárga szülőszobába szültél, vagy vmely másikba (én pont azt néztem meg múlt hét csütörtökön a dokival) és az egy ágyas betegszoba összejött? Volt érzéstelenítés?
mi pont azt beszéltük meg a dokimmal (aki még pasinak sem utolsó :oops: ) hogy ha nem muszáj akkor én kihagynám az eda-t. Azt gondolom elég pozitív hozzáállással rendelkezem a szüléshez, nem tartok tőle, persze majd minden elválik az adott helyzetben!

Mi holnap megyünk megint nst-re és uh is, és remélem már van előre lépés a baba kibújása ügyében mert aludni már nem nagyon alszunk, csak forgolódunk, még Pestre is bejöttünk édesanyámékhoz hogy az közelebb van a kórházhoz ha rohanni kellene! :)


VIGYÁZZATOK MAGATOKRA!
viccvucc
 
 


Szia Viccvucc,

A sárga szülőszobában szültem (mindhárom gyerkőcömet), ugyhogy ez nekünk nagyon bejött.
Nem kerültem egy ágyasba, sőt az első éjszakát a nőgyógyászaton töltöttem, még babakocsi sem volt, úgy vadásztam egyet másnap. Aztán átkerültem az A/2-be, szóval egy kétágyasban a 2-es ágyra (mindhárom gyerkőccel itt voltam).
Érzéstelenítést nem kaptam, EDA-t egyáltalán nem akartam a méhszájlazító Contramalt meg addig húztam (tudatosan), amíg már nem lehetett kérni, de én nem is akartam alapból.
Nem volt olyan vészes az egész mint a középső gyerkőccel.

Most megyek, mert sír a pici, pedig most akartam dicsekedni, hogy tegnap és ma csak enni kelt fel 2-3 óránként, most pedig evett fél órája, úgyhogy most nem tudom miért kelt fel.
Ja lehet, hogy a másik kettő 150 decibellel hallgatja a DVD-t? :lol:
cukorka
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy ide pofátlankodok közétek, de sajna nagy szükségem lenne egy kérdésre! Ez a fránya net nekem azt dobja ki, hogy kereszturon a bajcsy az sztk! De tudom, hogy ez nem igaz! Szeretném megtudni, hogy ha valaki segitene, hogy merre találom és ki van ott mint szülész doki és ha nem tul nagy kérés akkor kit ajánlotok! Mert sajna akihez elég régota járok az most közölte, hogy keressek mást! Nem tudom konkrétan megmagyarázni, hogy miért, de én a Bajcsyban szeretnék szülni és most jelen pillanatban nincs dokim! A korházban ma megcsinálták a 12.-heti uhut, de ezzel nem vagyok kint a vízből! Ha netán tudna nekem valaki segiteni azt megköszönném! Ha tehetném elmennék egy magánrendelésre, de sajna nem ugy állok anyagilag! Sajna minket ez a fránya válság nagyon megtalált! Vagy ugy is jó nekem, ha valaki priviben segit! Minden segitséget elöre is köszönök!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


drága cukorka,misi,és a többiek!
hát millió gratula nektek,nagyon ügyes és kitartó voltál,bár amiket leirtál...hát elájultam ezen a sok belső "motoszkán".
kivánom nektek,hogy sok egészségben,és örömben legyen részetek! :D :lol: :P

kedves viccvucc!
remélem jól vagytok,jól tettétek,hogy becuccoltatok pestre,mert hát mire tőletek felértek,addig akár ki is bújhat Hanna/Tamás.és az urad is feljött,vagy ő majd rohan ha itt az idő?én is holnap megyek a kórházba jóképű közöskénkhez,vérvétel+terheléses cukor.
lehet,hogy látjuk egymást,de nem tudunk róla??? :lol: nem baj,igy izgibb!!

LÁNYOK!!!!
MILYEN PAJZÁNOK VAGYTOK,ÉN NEM IS FIGYELTEM,HOGY JÓKÉPŰ-E,ANNYIRA IZGULTAM.NO MAJD LEGKÖZELEBB!CSAK NEHOGY LEVÖRÖSÖDJEK A NAGY FIGYELÉSBE!!


szia nócika!
a x. kerületi sztk(egészségház) a kőbányai úton van,nem tudom pontosan hány szám,de a tel.száma a nőgyógyászatnak:433-13-20.de hogy ott mikor ki rendel,zt szerintem senki nem tudja,mert ki van ugyan irva,de én már 3x voltam,és mindig heylettesitő orvos van.
viszont ha beütöd azt,hogy bajcsy kórház szülészet,kidobja az osztályon dolgozó összes orvos nevét,abból tudsz választani,de valóban azok közül is van,aki a XVII.ker.-i sztk-ban rendel,úgyhogy itt is szerintem hivd a szülészetet(432-77-20),és érdeklődd meg,hogy melyik doki rendel a x.ker.-ben.
Dr.Sulyokól jókat hallottam,én a magam részéről Dr.Toldi Lászlóhoz kezdtem most járni,viccvucc fedőnevű kedves kismama ajánlására,és nagyon kedves,alapos,ha gondolod,beütöd a keresőbe a nevét,és kidobja a tel.számát.igaz ott még máshol dolgozott,de már a bajcsyban van.elvileg nem KELL neki fizetni,mert hát megvan a fizuja,de azért én fogok neki néha adni,ahogy a pénztárcám engedi.
remélem segitettem vmennyit!sok sikert a keresgéléshez!üdv

ancsuti!
hogy vagytok????


:?

B.B.
legenyb
 
 


Nócika megtaláltam neked.

Rákoskeresztúron van az sztk. Tel szám: 061254 0534 Itt tudod megkérdezni hogy melyik nap melyik doki rendel.

Dokik:
Dr. Dán Pál
Dr. Tóth Ágnes
Dr Parczert Miklós
Dr Nyitrai Gábor
Dr Mosonyi Péter
Dr Nagy László

Rendelés: H, SZ, P 8-16-ig
K, CS 11-19

Én személy szerint akiket ezek közül a dokik közül tudok neked ajánlani az a Mosonyi vele saját tapasztalatom nincsen.
Palczert, és Nagy doktor. Utóbbi kettő vizsgált már a szüléseimnél, amikor a dokim még nem volt bent. Mind kettő nagyon rendes volt. Nagy doktor a vetélésemnél is amikor a műtét volt segített a nővéreknél, mert leakart rázni a nővér, ő meg kiállt mellettem, mivel a dokim akkor rendelt a magánba, és elve onnan jöttem a vérvételre meg felvetetni magam a műtétre.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?