Új privát üzeneted érkezett!

Zsebi egyszerre írtunk!
tehát túl vagytok a nehezén, lassan szépen beáll az új életetek.
Boginak szívből gratulálok, nagyon ügyes és okos és még jól is sportol ( házias is, álomgyerek). Nem semmi a csaj, büszke lehetsz rá!!
Ha van kedved próbáld ki a kecskerutafű teát, nagyon jól megdobja a hozamot 24 óra alatt!!!

Puszi, mennem kell!



Kriszti! Köszi, de az az igazság, már annyi mindent kipróbáltam, homeos bogyót, többféle teakeveréket, ami kicsit segített, az a fejés és a sok folyadék, legyen az bármi. De azért ha gyógynövénybolt környékén járok, még lehet, hogy kipróbálom, vesztenivalóm nincs. Szerencsére Szabi imád szopni, van hogy jóllakik cumisüvegből, és még utána is szopcsizik, még ha már semmi se jön, akkor is. Úgyhogy minden cseppet kihasználunk! Vagy a pajzsmirigyem iatt van ilyen kevés tejem, vagy már arra is gondoltam, hogy anatómiailag kevesebb tejcsatornám van. Létezik ilyen? Erre azért gondoltam, mert reggelre feszül a mellem rendesen, meg tócsában ébredek, de 80-90g-nál így sincs több tejcsi soha. Akkor hol férne el több, ha már ennyitől szét akar durranni?

Márti! A lányodnak hogy sikerült a felvételi?

zsebi_baba
 
 


Sziasztok!


Köszönöm mindenkinek, hogy így örültök velem! :D ma voltam laborban reggel, délben meg megbeszélni az eredményeket Feketével. Rendben vannak a hormonjaim, ill. picike eltérés akad 2 esetében, de annyira kicsi, hogy azt nem kell kezelni, így Clostizhatunk. Az első szem már a gyomromban landolt. :D egy hét múlva uh., remélem, utána is vigyorgok majd! :wink: Megint Pannikával voltam, de olyan jól elvolt. A múltkor is vittem magammal, még integetett is a doktorbácsinak, meg el akarta venni a telefonját.... :lol:

Zsebi! Igazából semmi okosat nem lehet ilyenkor mondani.... Gyógyvirágok a lelketeknek! Meg, hogy berendezkedjetek az új életformára.... :( Boginak órási gratula!!!! nagyon ügyes, okos lányod van! :wink: Gergő meg egy kis hős a fogorovossal. Szabi szép súlyban van, látszik, hogy szeret enni! :D

Patrícia édesen feszít az új székében! :D Ügyesek vagytok a hozzátápival! :wink:

Anna pedig milyen ügyesen ül! :D Anita! Sajnálom, ha el kell adnotok a sóbarlangot. Babázás után Te nem mennél oda vissza?

Kriszti! De jó, hogy Nelly ilyen nyugisan növeszti a kis fogait! :wink: Köszi előre is, szólok, ha Jónásra lesz szükségem, de egyelőre maradunk a Pé-figyelésnél, ha már stimulálnak.

Edina! Még a múltkor elfelejtettem írni, hogy nekünk is azt mondta a dokinéni, hogy ha nagyon taknyos is, csak annyiszr szívjuk az orrát, ahányszor muszáj, mert a sok szívás irritálja a nyálkahártyát, és több váladék termelődik, tehát ördögi kör. De láttam, azóta már írtad, hogy nem szívjátok.

Kép
zsuzska81
 
 

 
 

Sziasztok!!!


Jó régen nem írtam ,de mentségemre szolgáljon hogy majdnem egy hétig voltunk a nagynénéméknél,ami nagyon jó volt ,a gyerekek is nagyon jól érezték magunkat meg persze mi is.
Balázs nagyon szépen eljátszott a lányokkal ,énelektek ,táncoltak,elment az ovodába értük Ibolyával (a nagynénémmel),a pici Bencével is mindig bírkózni akart,de azt persze nem engedtük.
Hzafelé bementünk a Mekibe,amit nagyon élvezett Balázs,csak történt egy kis baleset :cry: ,Úgy befosott hogy minden ruhát le kellett róla venni és tudjátok a Mekibe van ilyen pelenkázós rész,na ott a mosdókagylóba voltam kénytelen "megfürdetni".Hát csúcs volt,de szerencsére utána még egyszer ment a hasa éjszaka utánna már nem,lehet valami vírus ment át rajta.
De nem kívánom senkinek. :(
Utánna hogy hazajöttünk akkor meg anyósomat vittem egy párszor bevásárolni ide-oda a tudjátok a temetésre. :(
Volt avgy 40 vendég így aztán sütés-főzés ment.Most volt múlt hét pénteken a temetés,de szombaton is meg tegnap is ott voltunk nála.

Andi:
Nagyon jók a képek,bár csak kb a negyedét láttam :lol: ,de majd pótolóm.Nagyon szép helyen voltatok és örülök hogy a bosszúságokat leszámítva azért jól tudtátok magatokat érezni és tudtatok síelni..Szerencse hogy nem történt bajotok "csak" az autónak,bár az is nagy bosszúság tudom.

Panka:
Igen apukámmal volt balázs amikor találkoztatok,vele volt amíg tartott a temetés,ahogy vége volt anyukám hívta telefonon és mondta neki hogy Emiliával játszott,rögtön tudtam hogy veletek találkoztak.
Aranyos Emike hogy odaadta a motorját Balázsnak,bár hallottam hogy utánna meg nehezen akarta neki visszaadni. :roll:
Sajnálom hogy elemntek. :cry: .de érthető Pesten sokkal jobb munka lehetőségek vannak.Mi is gondolkodtunk már rajta,de egyelőre maradunk,mert úgy néz ki hogy nyáron itt lesz egy remek állás lehetőssége.De ezt még nem kiabálom el!

Zita,Évi.Anita:
Nagyon édesek a kismanóitok,és milyen nagyok már!
Hipp-hopp már félévesek lesznek.

Olgi:
Kívánok én is utólag :Nagyon sok boldog Szülinapot Zozinak!
Hihetetlen hogy már 3 éves.Mit kapott végül a szülinapjára?
Látom a képeken nagyon jól sikerült a buli. :wink: Tüncsi is már kész nagylány!

Zsuzsi:
Hajrá kistesó project!!!De jóóó.
Remélem minnél hamarabb összejön. :wink:

Egyelőre ennyi lányok.
Puszi mindenkinek.

Kép

Kép
aliza
 
 


Zsuzska! Köszi! És a gratulációt is!
Nem is próbálkoztok Closti nélkül? Nekem több olyan ismerősöm is van, akinek az első baba nagyon nehezen jött össze, a második pedig hipp-hopp. Vagy nem akarjátok az időt húzni? Pedig fiatalok vagytok még! Mindenesetre én is nagyon drukkolok nektek!

zsebi_baba
 
 


Zsebi:
Biztos nagyon nehéz volt elengedni anyukádat,de most már gyógyulgat a kis lelketek,és ez jó.rRemélhetőleg a tejcsi is több lesz hogy kicsit megnyugszol.
Nagyon ügyes Bogi ,szívből gratulálok neki.

Kriszti :
Ezt a teát gyógynövény boltba lehet kapni?Vagy gyógyszertárban is?
Édes lehet a kis Nelly ahogy beszélget egész nap.Tetszett ahogy írtad:Anyja lánya. :lol: :lol: :lol:

Zsu:
Örülök hogy minden oké a hormonjaiddal ,és drukkolok hogy minnél előbb ott legyen a pocakodban a kistesó. :D


Én holnap megyek NST-re,mert 36. hetes leszek,El sem hiszem olyan hamar eltelt az idő.Lassan már pakolgatok meg mosom-vasalom a kisruhákat.A nagynénémtől is kaptunk egy zsákkal az ikrekről meg a sósógórnőméktől is vannak ruhák,így elvagyunk látva ,de 1-2 szép darabot azért még veszek. :lol:
Szerdán meg a tg-re ,így biztos oda lesz 2 nap a fél délelőttöm,de ez van .Balázska addig mamázik. :D

Kép

Kép
aliza
 
 


Olgi! Én is megnéztem a képeket! Zozi de édes, ahogy örül a tortájának. :D Tüncsike pedig olyan nagylányos lett, mióta nem láttam! :D És milyen ügyesen motorozik! :wink:

Alíz! Köszi! :D Akkor csak halk drukkok a férjednek az álláshoz! :wink: Hú, mekis fürdetés nem lehetett valami egyszerű... Volt legalébb rendes meleg víz? Vikike hogy van? :D

Zsebi! 2 hónapot próbálkoztunk, de nem akarom húzni az időt. Hálistennek Fekete sem forszírozta, hogy próbálkozzunk még, mivel ismeri az előzményeket. AZ is közrejátszik, hogy nyárig kellene teherbeesnem, ha nem, januártól dolgozok..... De ezt nagyon nem szeretném.... Pesze az észérveken túl a legnyomósabb érv, hogy nagyon szeretnénk!

Kép
zsuzska81
 
 


Hűha Alíz, már nst? :) Pedig még most jöttél a nagy hírrel, hogy babát vársz! :wink:

Kép
zsuzska81
 
 


Hello Lányok!

Na , végre feléledt ismét a topic. Szinte többet irtatok ma mint az elmúlt héten. Persze ez nem panasz akart lenni. :lol:

Alízkám!
Huuuu... a Mekis fürdetés nem lehetett semmi. De az nagyon jó, hogy Balázska már jól van.
NST? Azta... nagyon telik ám az idő. Lassan újra babázhatsz, megtudod Te is milyen kislányt nevelgetni. :wink:
Tényleg szupi volt a Donovaly-s telelésünk, még a bosszúságok ellenére is visszavágyunk. :lol:
Megy a drukk, hogy a nyári állás összejöjjön!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kriszti!
Jó, hogy szóltál, hogy melyik ruhadarabokat nézted ki, így már én is tudom, :lol: :lol: és elrakom Nektek. Jelenleg nem vagyunk betegek, eljöhettek bármikor érte, szívesen látunk Benneteket. :wink:
Jaja, igazad van, nyaralásokon, meg amikor tutira jól érzi magát az ember, az az idő nagyon hamar telik, ha meg melózni kell az sokkkal lassabbnak tünik.

Zsebi!
Nehéz heten vagytok túl, de idővel rendeződik az életetek a nagyi nélkül is, még ha nehezen is. A tejcsitermelés visszaállásához szorítok. Fogalmam sincs mitől függ az hogy ki milyen jól "tejelő", de az tuti, hogy nem a mell méretétől függ a tejcsi mennyisége. Mert én sosem voltam nagyobb tejmennyiség termelésére képes, pedig a melleim megvannak hozzá. :lol: Biztos adottság kérdése is. Vagy nem tudom, pedig bevetettem én is sok mindent.
Boginak megy a halk gratula, reméljük tényleg bent van és nem kiabáljuk el. De biztos nincs gond és bekerül, hisz szépen teljesített.
Én is ma kaptam meg a jelentkezési lapot amit le kell adni február 6.-ig. Első helyre az Ibolya uti sulit, másodiknak pedig a Dózsa György utit irjuk be. Aztán várjuk a döntést. Mást már ugysem tehetünk, de reméljük a legjobbakat. :wink:

Zita!
Patrickó nagyon feszít az etetőszékében, nagyon drága csajszika. Biztos a finom ételek is jól fognak neki ebben esni.

Anita!
Nagyon cuki a kis Anna amintNeked támaszkodva üldögél. Ó, sajnálatos, ha a sóbarlang eladására kényszerültök. :cry: :cry: :cry: De hátha mégsem kerül rá sor.

Edina!
Jók a Te képeid is Kamiról. Szép nagy baba már. És meglátod ezek az ügyeskedések lassan egymást fogják követni, csak kapkodni fogjátok a fejeteket, hogy beindul a mozgása.
A sírás nem hangzik valami jól, de örülök, hogy ahogy jött el is múlt. Valami nagyon megzavarhatta a leányzótokat.

Zsuzska!
Mint irtam előzőleg is, nagyon mennek a drukkok nektek ezerrel. Várjuk a jó híreidet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! A mi időzítésünkben pedig az is benne volt, hogy a szülésem időpontja ne nyárra essen, nehogy a doki szabin legyen. :lol: :lol: :lol: Persze ha nem jött volna össze szeptemberben Dorka akkor is próbálkoztunk volna tovább, nyár ide vagy oda. :wink: Gondoltam a szülészeten a nyári szabadságolások júliusban és augusztusban vannak, erre a dokimat június közepétől elküldték 2 hét szabira. :roll: :roll: Na ennyit az időzítésemről. De tudod, szabija alatt megcsászározott, így mégsem volt gond. :wink: Persze a kisebb infarktus azért bejátszott mikor megtudtam hogy nem dolgozik. :roll: :twisted:
Fekete gondolom elvállal továbbra is, nem irtad, hogy nem, ebből is gondolom.
Már kérdezni akartam: hugod rendben van teljesen a műtéte óta, nincs semmi panasza?
Nagyon sportos ő is, a vőlegénye is, ha az összejövetelükben is a sport segített. :wink:

Olgi!
Nagyon jók a képek a gyerekekről. Zolcsikán látszik, hogy nagyon örült. És hogy Tüncsi baba mekkorát nőtt....... eszméletlen, nagyon telik az idő. Hihetetlen.

Panka!
Ha a szerződés aláírása megtörtént, gyere és mesélj!

Bea!
Hargitán még soha nem sieltünk (sőt én még máshol sem), csak most Donovalyban, így viszonyítási alapunk sincs. De amiket régebben tettél fel képeket, azalapján gyönyörű lehet. :wink:
Mesélj a kis oroszlánnal való talidról, okés???????????,
Huuuu, még egy félév? LAssan csak vége lesz ennek az iskolának és fellélegezhetsz.

Márti!
Lányod felvételije??????????? Gyere, mesélj!!!

Lányok!
Egy ismerősöm kérdezi, nem tud-e valaki Szondi -tesztet szerezni neki? Mondanom sem kell azt sem tudtam mi ez, de mint kiderült, pszichológiát tanul és ahhoz kellene. Nekem túl sokat ez sem mond, de ha van ilyen tesztje valakinek , szóljon már, okés? Bea, esetleg te tanulsz ilyesmit?

Csóközön!!!!

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Anita! Köszi az infót! Sajnálom, hogy eladásra kerül a sóbarlang.

Alíz! Hogy telik az idő...már nst-re jársz! Nemsoká karodban tarthatod a pici lányt!

Kriszti! Depi ellen összeülés, beszélgetés kell ! :wink: :wink:

Andi! Örülök is, meg nem is az utolsó félévnek. Jó lenne már túl lenni rajta, de parázok is tőle rendesen:D.
Oroszlánról írok a gémélre :wink:!
Szondi-tesztben lehet tudok segíteni! Ismerősnek hangzik, keresem! Leírás kell róla? Egy pár link:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szondi-teszt
www.teszt.lap.hu -egyébként itt rengeteg érdekes teszt található!
Van egy powerpointom, amit innen szedtem le:
www.pszichomania.hu/data/dokumentumtar/1209028582.ppt
Ennyit tudtam, de ha van még kérdés (más is), szívesen segítek, ha tudok!

Nekem is van egy kérdésem:
Keresem Cathy Malchiodi: A gyermekrajzok megértése c. könyvét. Nem láttátok vmelyik könyvesboltban, Esetleg nincs meg valakinek:)? Neten megtaláltam, gondolkodom rajta, hogy megrendelem, mert a könyvtárba nincs meg!
Vendég
 


Sziasztok,

Andi
Még csak a felét néztem meg a képeknek. Tényleg jó sokat fotóztál, de én is igy szoktam. Nagyon szép helyen voltatok, a szállás is szupernek tűnik. Édes a kis hóember, amit Dorka épített:-)) És milyen kreatív:-) (woodo baba) Aranyos Dorka ezzel a hajjal!
Sajnálom hogy történtek azok a kellemetlen dolgok kint veletek, de végül is tényleg a jó oldalát kell nézni: Bence is meggyógyult és szerencsére csak a kocsi sérült, ti nem. Ez a legfontosabb.

Zsuzska
Igazából nem szivesen mennék vissza a barlangba, de ha vissza is mennék, addig akkor sem várhat az üzemeltetés. Mi is szeretnénk Anna után második babát, hasonlóan mint ti, szóval én még elég sokáig tervezem itthon maradni. Nekem túl egyhangú, unalmas volt ott a barlangban, én ennél sokkal pörgősebb munkára vágyom. Mint ügyvezető, aki intézi a reklámot, egyéb ügyeket, jó lenne, de sajnos annyit nem hoz a barlang a konyhára, hogy abból akkora fizum lehetne, amennyit pl előtte a bankban kerestem. Szóval mindenképp vmi más munkát kell majd keresnem. Idén mindenképp el kellene adnunk a barlangot, remélem vki meglátja benne a fantáziát.
Szoritok én is Pannika kistestvéréhez. Biztosan hamar összejön. De jó neked, megint kismama leszel!

Zsebi
A nehezén túlvagytok akkor. Legalábbis nekem a temetés volt a mélypont amikor apukám meghalt. Bár tudom még sokáig rossz lesz és örökké hiányozni fog anyukád, de tényleg a gyerekek majd segitenek. Remélem a tejcsi is visszajön majd. Az biztos, hogy nem a mell méretétől függ a tej mennyisége, de azt nem tudom hogy a pajzsmirigyproblémád mennyiben befolyásolja.
Boginak gratulálok, ügyes lány.

Olimami
Köszi Anna dicséretét. Nelly mászni sem mászik?
Képzeljétek Anna mászni ugyan nem mászik, de megáll a saját lábán, és ha fogom a kis kezeit, akkor megy is. Szombaton lejjebb tettük a kiságyat is, mert félek nehogy felkapaszkodjon és kiessen. Ha megállitom a rács mellett, akkor kapaszkodik és egyedül is meg tud állni.

Aliza
Úristen, Te mindjárt szülsz. Nagyon kiváncsi vagyok a kicsi Viktóriára. Kinek fogsz szólni ha megindul a kicsi lány kifele? Férjed bent lesz a szülésnél?

Panka
Mi volt ma?Sikerült megegyezni?Férjed mivel foglalkozik egyébként?Már nem emlékszem, ha emlitetted sem . . .
Olvastam a blogban, hogy milyen hajmeresztő éjszakáitok vannak. Nem semmi!!!! Nem gondoltam volna, hogy egy majdnem 2 éves gyerekkel is lehetnek ilyen jellegű problémák éjszaka.

Mi is eszegetünk mostmár egyre több mindent. Eddig már evett Anna krumplit, sárgarépát, almát, sütőtököt, öszibarackot. Legközelebb azt hiszem a banánt fogom vele megkóstoltatni. Nagyon ügyesen kanalazza a kajcsikat és képzeljétek vastagszájú üvegpohárból iszik csak. Se cumisüveg, se csőrös pohár nem kell neki. És olyan ügyesen iszik, fogja a két kis kezével a poharat és ha nem dönti meg nagyon akkor egy csepp sem megy mellé.
Sajnos éjszaka még mindig felkel 3-5 óránként szopizni, erről még nem sikerült leszoknunk, de remélem idővel majd ez is elmarad. Naponta még csak egyszer eszünk szilárdat, azt is délben, mert akkor a legéberebb és a legfogékonyabb erre. Eleinte fél órán belül kért utána szopit, de mostmár van hogy csak 2 óra múlva kéri. Persze csak akkor ha elég nagy adagot eszik a szilárd kajából. Én még nem adtam neki bébiételt, egyenlőre mindent én főzök neki. Anyósomtól kaptunk finom zöldségeket, azokat fagyasztottam le kissebb adagokban, legutóbb sütőtököt, de azt már megsütve, turmixolva. Annyira finomat kaptunk tőle, hogy tényleg minden izesités nélkül is nagyon finom, édes, Anna imádja.

Na jó hosszúra sikerültem:-))

Jó éjszakát!

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Sziasztok!!!!

Húúú csajok , hogy megy az idő...

Zsebi!
Hihetetlen már Szabika is 2 hónapos, és nagyon jó súlyban levő baba! nem is gondoltam volna, h csak 1 hó van köztünk...

Aliz!
Tényleg még nemrég csak Balázska volt, és most meg ugy eltelt az idő, h hamarosan Vikike is aktiv tagja lesz a babanetnek, olyan jo h már járhatsz is ujra Nst-re!

Anita! Pintyus! Évi!
Azt is nehezen fogom fel, h már a ti babáitok pedig lassan fél évesek, és nagyon ügyesek milyen sok mindent tudnak már! mindig figyelemmel követlek titeket, h nekünk is mit kell majd tudnunk!

Anita!
Érdekes h Anna baba nem iszik cumisüvegből, nagyon ügyes h csak pohárból! Nekem biztosan nem lesz könnyű leszoktatni a cumisüvegről, de most még nem gondolkodom ezen.

Zsu!
Pannika is szépen fejlődik, nagyon szép kislány és biztosan örülne egy kistesónak, vagy ezt még nem érti meg, de mire megszületik már biztosan értékelni fogja! Kisfiut v kislányt szeretnétek? Nevekben gondolkodtatok már? És egyébként akkor elvállal Fekete a szülésnél is? beszéltetek erről?

Kép
dinaedo
 
 


Csajok!!!

Ha vki Libero pelust használ, és nem gyűjti a vonalkódokat róla, légyszi adja nekünk!!

Köszikeee

Dina & Kamilla babu

Kép
dinaedo
 
 


Sziasztok!

Köszi a Bogi nevében a gratulációkat, de ahogy Andi írta, még nem akarom elkiabálni, majd ha leírva látjuk. Bár Bogi már teljesen beleélte magát, már azt is eltervezték a párommal, hogy reggel hogy mennek. :)

zsebi_baba
 
 


Sziasztok!

Sikerült megállapodnia Tominak tegnap Pesten a munkával kapcsolatban.:)Szóval még ebben a hónapban elköltüzünk,mihelyst találunk lakást! :?
Bővebben a blogban;)

Zsu!
Na akkor nagy most a vándorlás Pestre!Mit dolgozik a sógorod?És mit tanul a húgod?Na majd ha jöttök hozzájuk Pestre látogatóba, akkor mi is összefuthatunk:D
na most olvastam el:)
Na akkor hajrá closty!!!!:D

Zsebi!
Igen, piros a belseje.Háát, hogy jó lesz e neki télen, azt nem tudom, attól függ mennyire nő.
De ha nem is a télen, őszre, okt-nov. már biztos jó lesz rá.
Szólj ha tényleg kell , mert akkor leveszem az aukcióról.
Szegény Gergő akkor megszenvedett vele rendesen:(Boginak nagy gratula, nagyon ügyes, okos nagylány!:)

Edina!
Nagyon ügyes Kamilla:)Szépen megajándékozta tényleg az apját!Téged meg a kakival
:lol: Ugye, hogy miknek tud örülni az ember??Bezzeg ha majd a szoba közepére nyomja, nem lesz megdícsérve :lol:
Régebben óbudán laktunk, kaszásdűlőn.Nem nagyon szeretjük Pestet, dehát ez van:(Most a 3. és 13. kerületben keresünk.

Bea!
Jobbulást neked!!!
7. félév?Ez most akkor jó, vagy nem jó?
:roll:

Anita!
Okés, akkor majd jelentkezz, hogy mikor jönnétek.
Emili is 5 hónaposan megült, felült , félig támaszkodva:)De ez korainak számít kissé.Bár azt mondják, hogy amit magától csinál, az nem korai, mert úgyis csak akkor csinálja, ha elég fejlett rá az izma, idegrendszere, csontjai.
Férjem informatikus.Hát ugen, mindig tudnak vmit produkálni ezek a gyerekek;)

Kriszti!
Lejárt a határozott idejű szerződésem.Pest környékén szeretnénk majd építkezni.
Hát igen, az ingázás nem kellemes, dehát ez van.Oda kell menni, ahol a meló van.Kaptunk az élettől 3 laza évet;)De még ki tudja hol kötünk ki;)

Alíz!
Jajj szegény Balázska, tényleg nem lehetett kellemes, na meg nagy pocakkal ott fürdeni...hááát...A lányeg hogy ennyivel megúsztátok!
ma van balázska névnapja?Akkor sok boldogságosat neki, és cuppantós puszi:)

Lányok!
Vett ebben a hónapban vki babamagazint???Kéne belőle a wc ülőkés kupon!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Hellosztok!!!

Csak gyorsan írok mert lányom ide oda mászik és figyelnem kell.

Panka: Nekem van kuponom, oda adom szivesen.
Edina: Van 1 Liberos vonalkodom, Oda adom.
Vendég
 


Szóval, Patrícia nagyon szereti a hasát, ügyesen eszik, holnaptól paradicsomos krumplit is. Kiváncsi vagyok izleni fog e neki.
Semminél nem fintorgott eddig, csak az elején kóstolgatta, de bele jött. Viszont néha elkezd köpködni, fújja a kaját ki és minden tiszta kaja. :evil: :evil: Először mikor csinalta el kacagtam magam, anyira édes volt. És tetszett neki hogy nekem tetszik és azért is csinálta.Hihetetlen milyen okosak már. Rengeteget fejlődött az útobbi 2 hétben.
:lol: :lol:
És képzeljétek hogy tegnap óta mászik és kúszik, vagyis nem is tudom hogy nevezzem, egyszerre a kettőt. Rugiból előre tolja a kis lábát és aztan ha elért oda amihez akart bele kapaszkoduik és oda húzza magát. Így már fél pillanat alatt nincs ott ahova letettem. Hihetetlen. Körözik az ágyon a játékokhoz! És mindent megkaparint amit akar.

Mindjárt jövök még, bocsi, ez most csak részletekbe sikerül :oops:
Vendég
 


Pintyus!
Köszike!!! akkor majd vhogy átveszem, ha jobb idő lesz a 7en akár ki is mozdulunk messzebbre is.
Tényleg ti mikor indultok Kolozsvárra?

Panka!
És hol talált a párod melot? azért az informatikával mai világban csak könyebb elhelyezkedi.
Kerületet azért kérdeztem mert én is laktam a 2. 3. és a 14.kerben, de a budai részt jobban szerettem, teljesen más a szinvonal!

Kép
dinaedo
 
 


Pintyus!
egyszerre irtunk, fantasztikus ügyes Patrici, akkor nekem is fel kell készülni ezekre a gyors változásokra! :P elhiszem h nincs időd semmire :wink: :roll:

Kép
dinaedo
 
 


Hello Lányok!

Zita!
Nem semmi mennyire beindult Patrici. Lassan szaladhatsz utána a lakásban. Nagyon gyorsan nőnek a gyerekek, csak kapkodhatjuk a fejünket.
Nagyon jó dolgod van a lányoddal, hogy nem válogatós és mindet megeszik. Nálunk Dorka nem volt sosem ilyen jó evő, Bence viszont mindent megevett. MOst meg aztán végképp válogat mindkettő. Igaz a gondozónők és óvónők mindig azt mondják, hogy ott sosem válogatnak, megesznek mindent. Hát én nem tudom, vagy nagyon rafináltak a lurkóim, vagy nem igaz, hogy megeszik a közösségben a kaját válogatás nélkül. Bár tudom a gyerekek nagy hatással vannak egymásra, ugyhogy nem is tudom mit gondoljak.

Zsebi!
Gergő egy hős volt a fogászaton, végre kijött az a fránya fog. :wink:
Bencémnek is tegnap esett ki egy tejfoga - ez a nyolcadik- már csak a szentlélek tartotta neki.
Hogy megy a foci Gergőnek? Járnak tornákra?
Bencééknek ismét lesz egy kupa , ha minden igaz most éppen Szolnokon, hónap vége felé.
Bogiéknak mikor lesz valami jó kis verseny? Ha itt lenne Debrecenben szívesen megnézném.

Bea!
Köszi a Szondi-tesztes infokat, továbbítottam, én is ezeket találtam a neten. Maga a teszt kellene, azt nem tudja egykönnyen megszerezni az ismerősöm, de kutatunk, kérdezősödünk továbbra is , hátha valakinek megvan.
Köszi a gmailes infokat is. Milyen jó ha az embernek van protekciója. Értem ezt az élet bármely területére. :P
Ja, a Kristóf Nikijét tanitotta a férjem még mikor itt tanult Debrecenben, lánykorában, akkor nagyon rendes, csendes csajszi volt, nem tudom ő mennyire szállt el mióta férjhez ment. De Kristóffal járt már, mikor férjemre köszönt a villamoson is.

Panka!
Nagy változások előtt álltok, drukkolok Nektek nagyon, hogy minden a legjobban jöjjön össze. Bár.... hiányozni fogtok, az tuti.
:(

Itt a farsangi szezon, fiamék ovijában február 27.-én lesz, Power Ranger lesz a drágám. A jelmez ugye már rég megvan. :wink: Dorkáéknak holnap délután lesz a bölcsiben szülői értekezlet, ezen fog kiderülni ott mikor tartják.Remélem nem egy időben tartják a két helyen. :roll: Dorka tündérke szeretne lenni, a héten megyek jelmezkörútra. Pár hete láttam egész baráti árban tündérkés jelmezeket a Régióban, 2 ezer Ft körül, nem tudom ott kapok-e még.
Képzeljétek, kérdezem Dorkát, milyen tortát szeretne pénteken a bölcsibe vinni a névnapjára. Válasz: makarínó tortát. :lol: Ez makaróni (torta) lenne. :lol: :lol: :lol: :lol:
Azt hiszem másmilyet fog kapni.

Puszika

Kép
Kép
bendor
 
 


Na vagyok!

Edina: Ok, majd megbeszéljük.Találkozhatunk is valahol a városba ha nektek úgy jobb. Pénteken megyünk Kolozsvárra, persze csak elöbb jöjjön meg az útlevél. Vasárnap jövünk is vissza, sajnos vár a munka!
Lenne nekem időm Patrícitől, mert nagyon jó baba, elvan egyedül is egy darabig szinte mindenhol, csak közbe még dolgozom is és főzök meg pakolgatok, ide oda megyünk. Csak anyi, hogy mostmár jobban oda kelll rá figyelni és persze játszani kell vele mert imádja és én is mikor nevet és mosolyog. Kamilla miket csinál már?
Nem kell anyira követni hogy miket csinálnak más babák mert nincsen 2 egyforma gyerek, az egyik hamarabb csinál ezt azt, a másik késöbb. Látod, Anna már áll és ül, és lassan már jár is. Patrícia még ezeket nem csinálja, vagyis ül szépen egyenesen ha fogjuk legalább egy kézzel, de egyébként magátol nem. Viszont ő mást csinál, amit Anna még nem, pedig majdnem egyidősek. Szóval, nem kell elvárni a babától hogy hamarabb próbálkozzon dolgokkal. Majd eljön az ideje mindennek. :lol: :lol:

Andi: Megnéztem a képeket már vasárnap! Nagyon nagyon jók!!! A videók is, édes mikor mondja Dorka hogy hideg a hó! És Bence milyen ügyesen síel. Bot nélkül síel mindenki? Tibi nagyon ügyesen kamerázott! Húúú, nem semmi hogy mik történtek veletek ezalatt a rövid idő alatt!!! De minden jó ha a vége jó!!! Kiváncsi leszek mikor intézkednek a hatóságok kocsi ügyben! Te is nagyon ügyes voltál síelés terén.

Zsebi: Boginak halk gratula, de biztos vagyok benne hogy meg van amit szerettetek volna, nagyon okos, ügyes lány!!!
Most hogy túl vagytok a legnehezebben hátha vissza áll a napi rutin, sajnos nehéz lesz egy ideig de a gyerekekért muszály erősnek lenni. Nem is mondok inkább semmit, mert el sem tudom képzelni milyen nehéz helyzetben vagy, remélem mindenkinél minnél késöbb következik ez be! Drukkolok a tejcsi ügyben. Nagyon jó étvágyu Szabika, hihetetlen hogy milyen súlya van!!!

Kriszti! Olyan cuki Nelly ezen a szemüveges fotón hogy majd megeszem. És amiket mondogat már!!! Nagyon ügyes, jó hamar beszél már!! Meggyógyultatok már??? Depi?! Mitől vagy te depis???? Csajszi!!!!! Nem szabad, igaza van Beának, egy kis társaság jót tenne neked!!!
Vannak még eladó ruhácskáid??? Szivesen turiznék! :lol: :lol:
Coraba mi is készülünk, baba-mama hetek vannak! Tavaly ilyenkor is vásárolgattunk ezt azt.

Aliz: Atya gatya!!!!!!!!!!! Lassan bármikor szülhetsz!!!! El sem hiszem, most mondtad hogy babát vársz! Anyira telik az idő!!! Mikorra is vagy kiirva? Pocak fotót kérünk!!! Jó hogy kicsit kikapcsolódtatok, legalább te is pihiztél kicsit. De ahogy téged ismerlek inkább pörögtél ezerrel!!!! :lol: :lol: :lol: Jaj, a mekis stori!!!! El tudom képzelni milyen lehetett, de pocakkal mosdatni nem lehetett könnyü! Mehetek látogatóba korházba???? :roll: :roll: Olyan furi lesz pici babát látni. Már nem is tudom milyen volt pedig csak most volt!!! :cry:

Panka! Jó hogy meg tudott Tomi állapodni a céggel, akkor nehéz hónapnak néztek elibe, nem könnyü egy költözés, főleg más városba!!! Teherautóval költöztetitek a cuccokat?? Emike felfogta már hogy mentek? Hogy mondtátok el neki?

Zsu: Anyira várom már a jó hírt hogy jön a kistesó!! Nagyon szoritok, újabb kismamánk lesz hamarosan!!! Biztosra mentek!! Jó hogy Fekete elvállal! Így nem kell ismeretlenhez fordulni és elölröl kezdeni!

Olgi! Nagyon édesek a képek! Zozi milyen nagy legény már, és Tüncsi is milyen ügyes, a motoros kép nekem is nagyon tetszett. Beszélget már? Zozi nagyon hamar kezdett el beszélni, Tüncsi is követi példáját? Mik voltak a szülinapi ajándékok? Zozi élvezte a bulit?

Mostanra enyi lesz, kicsit sokra sikeredtem! Puszi
Vendég
 


Zita!

Igen, bot nélkül sielt a család, tavaly is, és most itt is azt mondta az oktató, hogy tanulóknak egyáltalán nem kell a bot, mert csak arra jó, hogy megszúrják vele magukat. Így azt ki sem kölcsönöztük. Majd egyszer ha már profibbak leszünk. :lol: :lol:
Képzeld, ma ment férjem a kárszakértővel felméretni a kárunkat és a kárrendezési telepen ismerősbe botlott. Annyira örült neki, a segítségével nyilván minden alaposan le lett írva (első ill hátsó bal ajtók teljes cseréje, futómű bevizsgálása stb) A szakértő küldi a papírt a pesti központba, azok felveszik a pozsonyi Allianz-zal a kapcsolatot, és mire megjön a válasz legalább 30 napra számítanunk kell. :roll: Még jó, hogy a javításig is használható azért a kocsink és nem kell hónapokig nélkülöznünk, mert a kis drága nagyon a fenekünkhöz nőtt már. :lol: :lol: :lol:
Biztos szuper lesz Kolozsváron Nektek és tök jó, hogy a kis Patrickó is társasági baba, jól érzi magát mindenhol. :wink: Tutira nem lesz gond vele sem az úton, sem a rokonoknál. :wink:
Nagyon jó alul a Maszatkás kép, igazi kis huncut tekintete van rajta. Még a szeme sem áll "jól". :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
bendor
 
 



Sziasztok!!!
Elolvastam Titeket. Ma rossz híreket kaptam a tesóméktól. Tegnap elvetélt a sógornőm :( Még a korházban van, nagyon maga alatt vannak, most 1 évig nem lehetne nekik babát tervezni, ezt mondta a doki. Valószínű az előző méhenkívüli terhesség meg egyik petevezeték elvesztése is közrejátszott ebben. :cry:


Andi: tényleg pörög a topik, ha itt vagy! Még nem néztem a fotókat,
igyexem.

Zita: ügyes Patricia, valószínűleg tényleg hamar elindul a csajszi. Tüncsike megérteti magát, pár szót mondja, de inkább a hangsúlyból lehet érteni. Már nem kér főzit, csak "felnőtt" kaja kell és megtanult átaludni az éjjeleket!!! Nem tudom meddig tart, de most nagyon jó. Még nem jár, csak ha vezetem, még nem is áll kapaszkodás nélkül. Ebben is az Apucira hasonlít. Ő 19 hós volt amikor elindult.
A Zolcsika bulija nagyon jó volt, élvezték nagyon! Kapott egy rollert, távirányítós autót, járó robotot, Thomászos polót, Noddy-s autós készletet ( 3 jármű 3 főszereplővel a meséből).

Zsu: Drukk a kistesóhoz!!! Emléxem, hogy én is nagyon akartam még egy babát, még talán jobban , mint az elsővel :wink:
Jó kezekben vagy, hajrá!!!

Most ennyi, majd jövők.


Puszi


Kép
Kép
Kép
olik22
 
 


Zita!
okés, hogyan jut el hozzám?

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Panka holnap ha nem esik az eső átmehetünk a rucikért?Mikor lesztek otthon?

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Sziasztok!

Panka! Kérjük a kabátot, megkockáztatom, remélem jó lesz.

Olik! Sajnálom a sógornődet! Hány hetes terhes volt? Megszenvednek a babáért!

Andi! Még a Gergő fogorvosos sztoriához annyit, hogy azért nrm jött ki magától a fog, mert már körbenőtték az új fogak, és a gyökerek nem engedték kiesni. Ezért kellett injekció is, több darabban jött ki a fog.

Zita! Jó utat nektek! Nagyon édes Patrícia az etetőszékben!

zsebi_baba
 
 


Hello

panka: Anita elviszi nektek a kupont ha megy hozzátok! Oda adom neki ma!

Olgi: Drága lehet Tüncsi ahogy a felnőt kajcsit kéri. Jó sok szép ajándékot kapott Zozi!! A rollert szereti?

Andi: De jó hogy akadt ismerős. Így mostmár sokkal lazábban fog minden menni. Nagyon örvendek!

Kupidont játszunk Sanyival ma. Sanyi uncsitesóját elhagyta a barátnője 3 év után. Igaz, a srác kicsit link volt mindig, nem csalta meg csak egyszerüen nem figyelt oda rá kellő képpen, soha nem voltak egy vendéglőbe, vagy nyaralni, max. a Keletin horgásztak, úgy hogy a csaj a kocsiban aludt! Szóval semmi figyelem. Karácsonykor azt hitte meg kérik a kezét de csak egy hajvasalót kapott. Hozzá kell tenni hogy a srác Pesten dolgozik egy évben 4 hónapot es csak hetvegen jar haza. Na nem húzom tovább!
A lényeg hogy kitaláltuk sanyival hogy rendelünk egy 23 szál rózsás csokrokt és a munkahelyére vitetjük. Persze a srác nevében. Hátha hat és meglágyul a szive.

Nem untatlak tovább. Megyünk a postára mert szerintem megjött az útlevelünk.

Puszi
Vendég
 


Olgi: Sógornődéket nagyn sajnálom, borzasztó lehetett, pedig hogy várták és rteménykedtek. Uncsimék, akikhz most megyünk ők is elvesztették a babát tavaly marciusban és szeptember óta próbálkoznak újra de még nem sikerült. Sajnos ilyenek is annak.

Puszi
Vendég
 


Sziasztok!

Majd reagálok később, most csak gyorsan, mert Emike vivi-t eszik=virsli:D Ezt ma mondta így:)Ja, és mustárral eszi!:o

Zsebi!
Ok, akkot leveszem neked.

Anita!
Neked is, és holnap itthon leszünk délelőtt szerintem.Telószámom tudod?Megírjam priviben?

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok!!!!


A tegnapi napom nem volt valami jó ,kezdem azzal hogy a Klinikán semmi nem változott 2006 óta. :evil: :cry: .
Rengetegen voltak ,a "kedves" apukák ,hozzátartozók az összes helyet elfoglalták és elnézik hogy a kismamák nagy pocakkal álldogáljanak, a kissebbségről már nem is beszélek. :roll:
Au nst megvolt hamar időben behívtak ,bár nem nagyon produkálta magát a pici lány,meg is rázogatta vagy 2-szer a hasamat a nő. :x .
Utánna még másfél órát várni kellett a dokira mert két szakrendelést vitt,na ő akkor közölte hogy határ eset az Nst,így vissza rendelt holnapra is.
Na mondanom sem kell belém hozta a parát rendesen,bár én éreztem hogy mozog csak olyan kisebb mozgásokat csinál,de hát már kicsi a hely a drágának biztos.
Na ma mentem tg-re ,ott a szívhangja oké volt majd mentem Hajnihoz és ő is rendben talált szerencsére mindent,és azt mondta hogy valószínűleg csak lusti volt tegnap.
A súlya már 3300gr!!!,így ő is közel 4 kg-os lesz mint Balázska. :)
Így most azért megnyugodtam hogy oké mindne,reméelm hplnap jobban fogja produkálni magát.
Tegnap délután még megköszöntöttük Balázskát mert tegnap volt a névnapja,anyósom is eljött,de majd valamelyik hétvégén tartjuk a családnak.


Zita:
Nagyon édes Patríckó ahogy ezsik az etettőszékben,és nagyon ügyes is.
Biztos jó lesz nektek Kolozsváron ,érezzétek jól magatokat!Persze,persze szívesen látlak majd téged is meg bárkit a Klinikán. :wink:
Hát igen ,nekem is nagyon hamar eltelt ez a 8 hónap,bár másik gyerek mellett hamar telik az idő,sokszor csak azt veszem észre hogy már délután van és a férjem jön haza a munkából. :D
Elvileg márc. 3-ra vagyok kiírva,aztán majd meglátjuk.

Panka:
Akkor már tuti hogy mentek. :cry: Hiányoztok majd!
Remélem minden összejön amit szeretnétek a munkahely is jó lesz ,meg sikerül egy jó lakást is találnotok.
Köszi a köszöntést. :D A puszit meg átadtam. :wink:

Olgi :
Sajnálom a tesódékat. :cry:
Ez szörnyű.
A nagynénéméknek is elment az előző babájuk ,de szerencsére újra terhes lett és már 3 hónapos Bence.
Szorítok hogy a tesódéknak is összejöjjön majd a későbbiekben.

Anita:
Azta ....ügyes a lányod nagyon ,lassan már azt veszed észre hogy szalad. :lol:
Igen bent lesz a férjem a szülésnél,vagyis úgy tervezzük.
Majd Andit fogom értesíteni a fejleményekről,még régebben beszéltem meg vele.

Andi:
De jó hogy találtatok ismerőst,hátha kicsit gyorsít a dolgokon.
Ne is mond egy kocsi megfizethetetlen,főleg ha jönni-menni kell a gyerekkel stb.nekünk is a fenekünkhöz nőtt már. :lol:
A képek végére még nem értem,de igyekszem.
Kérdezte Hajni hogy mi újság a babaneten?Mondta hogy azt tudja hogy a Docsa család síelni volt. :D Ja és hogy nem is te lennél ha nem csináltál volna annyi képet. :lol:


Tényleg lányok esetleg valakinek kisméretű overállja van eladó?

Egyelőre ennyi,kicsit hosszú voltam,de ugye nem baj?
Pá,pá.

Kép

Kép
aliza
 
 


Panka
Sztem megvan a számod, akkor majd hivlak holnap délelőtt.

Aliz
Nekünk van overallunk kicsi egy eladó. Holnap teszek fel fotót a picasara, narancssárga, van kesztyűje és csizmája.

Puszi

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Aliz! Nekem van 3db kis overálom, egy csajos rózsaszínű és 2 zöld, a rózsaszínű a legkisebb. Ha érdekel, előkeresem, és csinálok róla fényképet.

zsebi_baba
 
 


Sziasztok Lányok!

Alízkám!
Hogy én milyen bamba vagyok, pedig tegnap is volt eszemben a nagyfiad, csak éppen megköszönteni felejtettem el.
De:
Isten éltesse a kis Drágát nagyon-nagyon sokáig, nagyon boldog névnapot kívánunk neki!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kép Kép Kép Kép
A klinikán akkor úgy látom mi sem változott az utóbbi időben. És még szerintem értékeld, hogy nem a nyári 40 fokban kell a terhesambulancián ücsörögnöd (jobb esetben) vagy ácsorognod.
Na, annak örülök, hogy TG-n és Hajni is mindent rendben talált, csak épp a kicsi lány ijetszgetett az NST-n.Ez megnyugtató.Holnap is biztos minden renben lesz a kis lustiddal. :wink:

Olgi!
Én is nagyon sajnálom a tesódékat, ez nem jó hír. De ne zuhanjanak nagyon össze, lesz még babájuk, csak türelem.... Igaz ezt is csak mondani könnyű. :?

Kép
Kép
bendor
 
 


Na ide értem.

Zita!
Köszi a kupont!:)
Cupidó mutatvány bejött?Emike még nem fogja föl, mi az hogy költözni:DVszleg tehjerautóval megyünk, egy körre le akarjuk tudni.

Anita!
Oksé, várlak benneteket!:D

Zsebi!
Neked hogyan jutassam el a kabátot?

Olgi!
Nagyon sajnálom, nem lesz könnyű most nekik lelkileg:(

Alíz!
Hát igen, apukák nagyon jól bírnak ücsörügni :twisted:

Ha vki tud megbízható, jó költöztetőt, az szóljon!!!

Emike az előbb esett le az ágyról, de meg se kottyant neki, aludt tovább
:shock: :shock: :shock: épp készült bevackolni magát a padlóra :lol: :roll: Tegnap éjjel is egyszer úgy mentem be hozz, hogy ült a földön, de nem volt magánál, visszatettem az ágyra, és aludt tovább :lol:

Megvan a szerződés, alá van írva 8)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Panka! Hétvégén megpróbálok értemenni. Nektek jó lesz így? Előtte majd rádcsörgök, hogy mikor vagytok otthon.

zsebi_baba
 
 


Balázskának boldog névnapot!!!!

zsebi_baba
 
 


Sziasztok!

Panka, akkor gratulálhatunk? :cry:
Szállító? Ez bizony nehéz dió, mert még egy komódot sem tudtam lehozatni Pestről...
Az MPL csak 30 kg-ig szállít, a többiek (GLS stb.)5-10 e Ft-ért akarták. :evil:
Emike egyem meg, ilyen kis jó alvó lett? WC-vel hogy álltok?

Balázskát Isten éltesse !



Kép

Alíz, a szopis teát gyógynövény boltban tudod megvenni. Lehet hozzátenni édesköményt, csipkebogyót, citromfüvet (bár akkor is zöldíze lesz).
Nem teszel fel babaszoba képet?
NST, hm. Lényeg, hogy szépen nő Viki baba. Neked ki az orvosod?

Olgi, megnéztem a szülinapos képeket és nagyon megható , ahogy Zolcsika örül a törtának! Ők még tényleg őszintén örülnek! Drága nagyfiadnak boldog születésnapot!


Kép

Az a kicsi lány meg már komoly kis hölgyemény! Rengeteget nőtt, változott, már nem bébike :cry: :cry:
Szopizik még? Nem szokott harapni?
Én már érzem sokszor Nelly kis csücsök fogait. :?
Sógornődéknek részvétem, nehéz elveszíteni egy kisbabát (sajna nekem is volt miss.ab. a 8.-ik héten).
De fel a fejjel, majdcsak sikerül.
Miért nem lehet egy évig próbálkozni?

Pintyus, vettetek valamit? Cupidó sikeres volt??
Édes Patrici a nagy székben, tényleg kis maszatka.
Nem vagyok én depis, csak itthon volt a család 2 hétig , felváltva betegen, egy kicsit besokalltam.
De kedden olyan szuper zenebölcsiben voltunk, hogy ihajcsuhaj! Volt gitár, furulya, triangulum, babahangszerek, éneklés, tánc. Nelly nagyon élvezte, meg is dícsérték, amiért olyan aktív volt, végig figyelt, ritmusra mozgott. El is fáradt , ahogy beraktam a babakocsiba már aludt is.


Mi ma megyünk pneumo oltásra, bár nagyon ellene voltunk, de muszáj . Minden hónapban kap Nelly antibogyót, mert rögtön a tüdejére megy a nátha.
Persze most alszik, 9-re vár a doki, éjjel sokszor felsírt, biztos ráharap a kis ínyére.
A koszmója is olyan makacs, a Babe sampon kicsit lehozza, de pár nap és újra megjelenik, pedig hónapok óta használjuk. Valami gombára tippelek, de majd a doki megmondja.

Szeretnék ajánlani nektek egy oldalt, innen vettem meg a szülinapi ajándékait Nellynek (jó tudom, még 4 hónap :oops: :oops: :oops:). Vannak új és használt babaruhák, játékok, kocsik, lakásfelszerelési dolgok, dekorációk.
Jó ismerősöm a csaj, korrekten postáz, az árak szuperek, kb. féláron adja a dolgokat.
Érdemes sokszor benézni, folyamatosan frissít, vagy ha kerestek konkrét dolgot írjatok neki és megszerzi.

http://www.sanyibea.eoldal.hu/


Ennyi voltam, csak felébresztem a kis drágámat, 10-ig rendel a doki. :?


Pusszantó



Sziasztok!

zsebi!
Nem leszünk itt 7végén!

Kriszti!
wc-vel jól állunk, bár azért vannak még balesetek.

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok Anyukák!!
Megint csak olvasásig jutottam ,de mostmár irok egy pár sort nehogy azt higgyétek hogy végleg elvesztem!
ANDI!
Fanni sirva jött ki a felvételiről a matek miatt!! megizzasztották őket, hogy lehessen szelektálni.Ehhez képest szerintem jól sikerült neki a magyar43pont a matek33 az osztályban a második lett ezzel ,szinte minden gyerek el volt keseredve nagyrészt50 60 pontot teljesitettek .Mostmár gondolkodhatunk a sorrenden, mert azt kell előre irni, amit alegjobban szeretne ,és még csapongunk az Ady meg az Irinyi között
Megnéztem a sielést nagyon édes Dorka ,ahogy ugrál meg táncol Bence meg nagyon ügyesen siel !Még azt is szivesen megnéztem volna mikor a lábaid "külön életet éltek"de akkor akamerának is annyi lett volna, igy csak elképzeltem ,de rendesen megkacagtattál!!
ALIZ!
Vártalak ám tudod kedden 10kor, de sokan betegek most igy ki is maradt két alkalom, ezért nem is szóltam legközelebb9én megyek 11re ha tudsz és még nem nagyon nehézkes gyertek!
.
mártid
 
 


ÉVI!
A multkor azért maradt ott a krém ,hogy legyen miért visszamennem! küldök sms t jövőhéten, ha tudok időponot Mostmár kocsim is van és Fannit is vinném, hogy babázhasson!
mártid
 
 


Lányok!
Van egy bontott doboz KONAKION-om, 1 ampulla hiányzik belőle.Májusig jó, ha vkit érdekel, szóljon!(Lilla, Zsebi, Alíz, stb)
5-ös méretű pampers pelus kell vkinek?1 bontatlan csomagom van.

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Hello

Van egy bontatlan Beba HA 1-es tápszerem, ha kell valakinek. Edina, Éva, Zsebi?????
Vendég
 


Sziasztok!

Pintyus!
Szerintem nekem kell a Beba tápszer, az a Nestlé ugye?
Jövőhéten akkor megbeszéljük hogyan vegyem át a vonalkóddal együtt!

majd a többivel jövök később...

Kép
dinaedo
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok én is. Ma voltunk tg-on meg Hajninál 32 hetes uh-on. Minden rendben velünk és Anna baba végre befordult. :lol:
Én hétfőtől a sebészeten vagyok, aztán hónap végétől elmegyek táppénzre. Úgy néz ki, hogy maradunk Debrecenben, mert a férjem kapott itt munkát, bár még a szerződés nincs aláirva.

Márti!

Én annak idején az Ady-ba jártam és nagyon-nagyon szerettem. :wink:
Vendég
 


Lilla!
De jóóó, hol fog akkor dolgozni?
Nagyon örülük, hogy Anna baba is célegyenesben van;)

Holnap megyünk Pestre, de csak 1-2 lakás van ami szóba jhet:(Nagyon moslék kérók vannak, vagyonokért! :twisted:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Hello lanyok!!!

Csak elköszönni jöttem! Most indulunk. Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok. Remélem nekünk is jól fog telni. Kicsit hosszú az út, 4 óra. De ha olyan ügyesen tűri majd mind mikor Sopronba mentünk akkor nem lesz gond.

Lilla: Örvendek hogy Anna be fészkelődött a helyes irányba, akkor mostmár csak türelmesen ki kell várni mig ki bujik.

Panka: Sok szerencsét a lakás kereséshez! remélem találtok valami jót.

Edina: Igen, a Nestlés tápi, akkor jövő héten egyeztetünk. Én már nem tudom menyiért vettem, de 500 ft-al olcsóbban adom.

Kriszti: megnéztem azt az oldalt amit ajánlottál, nagyon jó, ténleg nagyon olcsón adja. Anitával már meg is beszéltük hogy együtt rendelünk. Te miket rendeltél Nellynek?

Aliz: Isten éltesse nagyon sokáig balázskát! Igy utólag is. Na megyünk, papa. azért még bekukkantok.
Vendég
 


Sziasztok!

Pintyuska, jó utat nektek és jó pihenést, szórakozást!
Vigyetek jó sok játékot, babazenét. :wink: :wink:

Szerintem is jó dolgai vannak (most kicsit ki van fosztva, eért kell nézegetni).
Nelly baba kap szülinapjára királylányos baldachint, királylányos ágyneműt (ennek nem találom a képét), Lilifee kulacsot+ csillogó habos Lilifee habfürdőt (ez utóbbi Mülleres), királylányos táskát (ezeket Beától) , fa xilophont, Lego bébitaxit, FP sütifalót.
Persze ebben benne vannak a nagyszülők, keresztek is.

. Kép
[img]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments
/1233912498.2199.jpg[/img]
Kép
Kép

Most megkapta az akváriumot (szintén Beától vettük).

Kép

Bocsi, majd még jövök, csak nyűgös, mert tegnap katuk a pneumo oltást.

Puszi (bocsi a nagy képekért)



Sziasztok!

Panka! Akkor majd jövő héten egyeztetünk, és valamikor elugrok, mostmár Szabival is jobban kimozdulok. Sok szerencsét a lakáskereséshez!

Kriszti! Hogy jutottatok pneumo oltáshoz??????

Mindenki: Ti milyen egyéb oltást adattatok be? Én a meningococcust írattam föl, azt a nagyobbak is megkapták egyébként, mert nem tudom emlékeztek-e, épp a Gergő születése körüli időben volt egy járvány, a katonaságtól indult, akkor adattam be nekik.
Tegnap voltunk tanácsadáson és a 2 hós oltáson, láz nincs kopp. kopp.kopp. 5,5 kg és 56 cm Szabi! Azt mondta a dokinéni, olyan mint egy reklámbaba :lol: :lol: :lol: Egyébként millióan voltak, de Siterynél is mindíg sokan voltak, ez a jó dokik hátránya :cry: . Kb 10 perc után Szabi elég nyűgös lett, úgyhogy elvonultunk a védőnői szobába szopcsizni, és mire kijöttünk, már mi következtünk, úgyhogy így kibírható volt.

Lilla! Örülök, hogy minden rendben, és hogy Anna baba befordult irányba! Akkor csak megvan az esélyed a spontán szülésre! Veséddel hogy vagy?

Márti! Hallottam, hogy a nyolcadikosoknak nagyon nehéz volt a felvételi, de ez az eredmény szerintem tök jó! Nem kéttannyelvűbe akar menni a lányod?

Képzeljétek, jövő héten kezdjük a felújítást. Nem akartuk mi ilyen hamar, csak kihívtuk a mestereket, hogy adjanak árajánlatot, erre mindenki ráér már a jövő héten! Régebben hetekkel, hónapokkal előbb kellett szólni, látszik, hogy válságban van az építőipar! De árak azért vannak :cry: :twisted:

Nem tudtok valakit aki könyveket vásárol föl? Van egy csomó könyvünk, aminek nem lesz helye, jó lenne eladni.

zsebi_baba
 
 


Sziasztok!

Gyógyulgatok már végre, csak most éppen az van, hogy a Dalacintól kikészült a gyomrom, úgyhogy tisztitókúrát végzek, ha akarom, ha nem:D. De remélem ez is hamar elmúlik.

Zsebi! Milyen könyvektől szeretnétek szabadulni? Mi könyvmániások vagyunk, Páromat természetismereti, történelmi könyvek érdeklik leginkább, engem pszichológia, pedagógia. De van egyébként több antikvárium is, ahol beveszik!

Kriszti! Szép ajándékokat kap majd Nelly! Az a kis gurulós táska nagyon tetszik:)! Ja, meg az akvárium is szuper! Ez ilyen zselészerű izével van töltve? (ezt jól megasszontam!)

Nem tudtok valakinél kiskuytust? Kuvaszt, vagy sárhegyit szeretnénk a tavasszal.

Panka! Sok sikert a lakáskereséshez!
Vendég
 


Sziasztok!

Alíz! Balázskának nagyon boldog névnapot kívánunk!!!! Bocsánat, hogy ilyen késve....

Panka! Remélem, sikerrel jártok ma albi-ügyben!

Zita! Jó utat Nektek! Biztos nem lesz semmi gond, Patrici olyan jó baba! :D

Zsebi! Szépek Szabi méretei! :wink: Miért kérded a pneumot? Nálatok hiánycikk? Pannika megkapta már mindkettőt, a másodikat dec elején. Meningococcus elleni oltást most kapta kedden. Mi beadattuk még a rota ellenit, és be akarom a bárányhimlő ellenit is. Kitartást a felújításhoz! Pici babával nem lehet egyszerű.... de utána szép lesz minden! :) Mekkora felújítás?

Bea! Tisztítókúrát sajnálom.... :( Jaj, rossz az ilyen nagyon. Vizsgaidőszaknak vége már?

Mi kedden voltunk oltáson. Meg is mérték: 9070 g és 76,5 cm. Nem tudom, mi van, de már a mérlegen annyira ordított, mintha nyúznák. :( :( Nagyon fáj a súlymérés.... AZtán az oltás végképp betette a kaput... :( Képzeljétek, tud cuppanós puszit adni Pannika! Olvadozok rendesen! :D Mondjuk a babák többet kapnak, mint én.... :?

Kép
zsuzska81
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: