Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Van még valakinek tapasztalata a 3. hónapot követő állítólagos fejlődési ugrással?
Én nem is nagyon foglalkoztam ezzel, de most azon morfondírozom, hogy erről van-e szó vagy csak a frontok jönnek-mennek...
Dóri sosem aludta át az éjszakát, talán egyszer volt rá példa, hogy este 10-től reggel 6-ig aludt ébredés nélkül. Jellemzően 3 óránként ébredt, aztán 1-2 hónapos kora körül ez beállt úgy, hogy az egyik (éjféli szopi) szépen kimaradt és csak 3 kor kelt. Sőt, már ott tartottunk, hogy a 3 órás után a reggeli hatost is kihagyta és 9kor kért csak enni. Mindehhez az esti 9-es szopi után szépen játszott egyedül az ágyban és úgy aludt el.
Erre kb. egy hete másfél-2 óránként felébred. Este 10kor (nagynehezen) alvás, aztán éjfélkor, fél 2-2 körül, 4-fél 5, 6, fél7, stb.
Pokoli. Nem szopiztatom minden alkalommal, de fogalmam sincs mi ez. Néztem, a foga még nem jön, bár eléggé megvastagodott az alsó ínye és folyik a nyála. Talán amiatt lesz, vagy tényleg van ilyen szakasz a babák életében, amikor a rend teljesen felborul?

Kép
anhel
 
 


Anhel, Gergő akkor csinálja ezt, ha kicsit kevesebb a tejcsim...így gyárt magának többet. :D Bár éjjel nem szokott többször kérni, de napközben igen, és nem is tagadom meg tőle. :wink: Van, hogy 2-3 napig ez megy, és akkor visszatér a régi 3-4 órás evésekhez, és onnan tudom, hogy a tej szaporodott, hogy majd kicsattan a következő etetésre. Szerintem ne aggódj!

Kép
szöszke
 
 


Nymalac, klassz a blogod! :D

A mosódión én is gondolkodtam még pocisan, de aztán lebeszéltem magam róla, igaz, nem a hasznossága, inkább az ára miatt :( Viszont úgy látom, Te járatos vagy ezekben a dolgokban, teafa krémet is csak neten lehet rendelni vagy kapható valahol boltban is? Neten láttam egy svájci márkát, de a 60 ml-es tubust 3800-ért kicsit soknak találtam. Vagy ez reális?
Dóri bőrszárazságára, ill. az én kezemre (elég száraz, könnyen kisebesedik a vegyszerektől) nagyon jó. A barátnőm passzolt le nekünk egy fél tubust próbára.

Na és a másik, szintén a blogod olvasása közben ugrott be :D, mi is Baby Björnt használunk, nekem vastag farmeranyagú, patentos, imádom, de nem az a nagyonstramm műanyag (bocs, típusneveket nem tudok), vajon az enyém is használható 9 kilóig? Ezekre mnd azt mondják, de nekem már most olyan nagy maciruhában benne Dóri, pedig még csak 6 kg. Egyébként belepaszírozom, és kényelmes is neki, imád benne aludni, csak első alkalommal hittem én is, hogy kicsi a Baby Björn hozzá.

Kép
anhel
 
 

 
 

Nyugtonmalac
Hihetetlen, h neked mennyi energiád van! Két gyerek mellett két blog meg minden.Hogy csinálod? De most komolyan. Én azt érzem, h lemerültem, nincs több tartalék energiám... :roll: Fel kéne rakni töltőre...

Szöszke
Ez az utolsó kép csudajó... :lol: Nagyon szépek vagytok!
És Gergő mikor ébred így hogy fél egy körül alszik el?

Anhel
Jaj! Én fogra tippelnék. Én is attól rettegek, h felborul a nyugis kis életünk... :roll:

marek
 
 


Szöszke, erre is gondoltam, és direkt figyeltem, hogy mennyit eszik, de sokszor azt látom, degeszre ette magát, nem is hajlandó már szopizni. Mármint este van ez, lefekvés előtt.
Napközben nem szaporított még, ezért nem hiszem, hogy éjjel ezért ébred ennyit.
Aggodalmam mindössze a saját kialvatlanságom miatt van. :D :D Önző módon. :D De nagyon kemény, mire éppen visszaszenderednék, már sír is és nem hagyja abba. Így alszom 5 részleteben 3/4-1 órákat. Újszülöttkorában sem volt ilyen.
Vagy lehet, hogy fáj a torka és mivel kiszárad, gyakrabban szomjas..? (köhögött kicsit a napokban)

Kép
anhel
 
 


Marek, igen, mikor meglátom Nymalac blogjait, szépen, pedánsan vezetve, képekkel, meg minden, azon gonodolkodom, hogy mi a baj velem, akinek nem is kettő, 'csak' egy babája van, de este 8kor már ájult fáradt és napközben is max. annyira futja, hogy elolvasom az e-mail-jeimet, esetleg írok ide a babanetre. :) Ja és közben nincs ám rend, se tisztaság, csak hajszolom magam napról-napra. Érthetetlenül tehetséges házianya vagyok... :oops:
Nymalac, áruld el, miféle vitaminbombákat szedsz! :D

Kép
anhel
 
 


Na én lassan elhúzok aludni, úgyis másfél óra múlva kelés lesz... :shock: Vagy azt most már várjam ki...
Persze ma este baromira ráértem itt gengszerkedni, mert Dóri kidőlt a délutáni normafa túra után és szó nélkül elaludt, a férjem meg amerikai focidöntős összejövésre ment a barátaival és hajnalban jön haza. Remélem, olyankor bír majd betoppani, amikor egyébként is fent leszek.
További szépeket az éjjeli fejőknek és a éjjeli altatóknak is! :)

Kép
anhel
 
 


Én is végeztem a cicinyúzással, úgyhogy felrekom magam a töltőre. Csak sajna az én aksim nem bírja olyan jól, mint Nyugtonmalacé... :roll:
Jóccaka!

marek
 
 


Marek, Gergő kis pimasz, mert akár egész délelőtt is aludna. Mostanában szokott lenni az éjjeli lefekvés után 5-6 órával egy szopi, azután gond nélkül visszaalszik és a következő már a szokásos időben, 3 óra múlva, azután is könnyen visszaaludna, de azt már nem szoktam hagyni. Pl. ha 1-kor fekszik, 5-6 körül szopi, utána 8-9-kor. De ez is változó, valamikor 7-ig bírja.
Olyan, mintha lenne benne egy esti elalvást meggátló hormon. :D:D:D
Most fejtem este 10 órától folyamatosan egy órán át (120 ml lett), amit fél órája benyakalt, és le tudtam tenni utána 23:50-kor. Kíváncsi vagyok, meddig bírja.

Kép
szöszke
 
 


Boci üzemmódban ;) Amíg Bori nem akar éhen halni, addig olvasok ;)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Anhel: sajnállak a felborult rend miatt, és drukkolok, hogy mielőbb helyre álljon! Én azt gondolom, hogy 1-2 hét alatt le kéne csengjen egy ilyen fejlődési ugrás, mert ha a tejcsi kevés neki, és ezért kel fel, akkor a sok szopizás miatt ez megoldódik a tejtermelés növekedésével... :shock:
Csak el ne kényeztesd addig :)
Persze, ha anya álmos, akkor nincs gond, nemkényeztet, alszik... Legalábbis én. Azt hiszem a mi sikeres éjszakáink kulcsa ez lehet :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Teafakrém... Bocsi, azt nem ismerem 8) Nem vagyok egy krémezős fajta :D

Van még valaki rajtam kívül, aki nem kenegeti a picit testápolóval sem, és popsi krémmel sem???
Én nem használok popsi krémet, csak ha véletlenül felbukkan egy pici piros foltocska :) Eddig 3x bukkant csak fel, fél-fél napig :D

Baby Björn: Lilivel nagyon sokáig használtuk. Mivel Lili pici baba volt, hamarabb álltunk át másra mint kinőtte volna. Amit én nem szeretek a kenguruban, az a téli ruházat+kenguru... De ha nem adsz rá külön overált, hanem a te kabátod alá teszed be Dórit, akkor neki is és neked is kényelmesebb lesz :)
Amit mostanában hallottam, hogy nem tesz jót a babának a kifelé fordított hordozás, azaz amikor a háta van a hasadon... Nem tudom miért, Lili ezt is szerette :) És nem lett baja tőle (asszem :) )
És hogy meddig lehet hordozni a BB kenguruban??? Hát, ameddig a hátad bírja, és a babától még tudsz mozogni :D Nekem mikor Lili már szépen csücsült, akkor Lili átköltözött a háti hordozóba, ami olyan mint egy szék a hátizsákban :)
De most a MeiTai a kedvencem, és Bori bizony a hátamon lóg :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Marek: hááát, a szgép a munkám, a hobbim, és ha kivannak az idegeim, ide menekülök :D Vannak dolgok, amiket szeretnék megőrizni az utókor számára. Pl. a gyerekeim fejlődése, de a papírra vetés nekem nem jön be... Tehát itt élem ki magam.

Lilis blogot is próbálok csinálni, de vele sajnos nem blogba írtam le a történéseket, hanem az index fórumon, és már nem találom... :( Pedig ott örökítettem meg az első lépéseket, falatokat, átfordulást, stb :(

Nagy tervem, felkutatni az adatbázisokat, és felvinni Lili emlékeit, fejlődését is az ő blogjába :)

A hóbortjaim, meg teljesen új. És mivel én is hasonlókból szedtem össze az infókat, gondoltam leírom a saját tapasztalataimat is :)
Főleg a pelus kérdés izgalmas :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Vitamin bomba... Hát, ha eszembe jut :) akkor sima multit :D

Na jó, bevallom, hogy nem minden téren vagyok ám ilyen lelkes. Pl. a takarítás, mosás és főzés nem annyira hoz lázba, mint ezek a dolgok... Csak akkor főzök, ha muszáj, mosásnál bedobálom a cuccost, és kész is... Este, ha kedvem tartja kiteregetek :) Mosogatni a gép szokott :D És nincs katonás rendben minden a lakásban... Sőt, ha véletlenül elpakoljuk a játékokat, ezt azt, akkor jön a Lili hurrikán, és 1 perc alatt visszaállítja a "rendet" :S
Szóval én innen és az alvástól vonom meg az időt... És a fejések... Sok idő van olyankor :)

Lili szeret egyedül játszani, Bori is jól elvan... :) Kihasználom ;)

Régebben wow-oztam. Az is sok idő volt. Ezért hagytam abba (Borival a hasamban a szülés előtt kicsivel... hiányzik)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Anhel: Milyen volt az éjszakátok?

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Szöszke: nekem a fejés általában cicinként 3/4 óra :) Borzalmas, de látjátok milyen hasznosan töltöm az időmet :)

és ma mit csinálok??? Na mit?????

Megyek a nagyimhoz Borival, és megtanulok kötni :D
Lábszárvédőt és sálat fogok kötni a lányoknak :)

Borinak a hordozás miatt, Lilinek meg mert mindig kiszökik a lábszára az overáll és a csizma szára között :shock: Rosz nézni a hidegben a kilógó kis gyufaszálat...

Szép színeseket szeretnék, csíkosat, de majd meglátom milyen fonala van a mamámnak... :)

És még varrni is szeretnék. Mei Tai-okat, meg kötény ruhácskát Lilinek (ehhez még kell szabásminta, meg még nem tudom miket :D

Fel is hívom anyut, hogy kölcsön adja e a varrógépét :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Felhívtam, kölcsönadja, és még anyagjai is vannak, meg szabásmintái :) Éljen éljen éljen.... Mindjárt indulok is a beszerző körutamra :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Na megint van mit bepótolnom….számítsatok maratoni kisregényre! :D

Először is mindenkinek köszönjük a Lilla dicséreteket és a tippeket száraz bőr ellen!

Borkaby!
Te jó ég! Szegény barátnőd jól megjárta….de ne ijesztgess, én még azért szeretnék 2-t szülni! :)
Nagyon édes Tomi! Gratula a hasalós mutatványhoz és a nyauhoz! :) Már biztosan rég túl vagytok rajta, de nagy hős volt Tomi a szemkimosásnál!
Anyós! grrrrrr

Nymalac!
Még aznap készíttetem apukámmal pelusos képet, nemsokára fel is teszem, igérem, csak még nincs a gépen! Te milyen színes pelust találtál? A BM akkor ezek szt neked sem jött be annyira, vagy most mi is a helyzet? Igen, érdekelne a BM eladási lehetőség…írnál légyszi privit ezzel kapcsolatban? 12-14 között vmkor visszamegyünk, úh gyorsan kellene intézni. :)
Nagyon jó lehet ez a hordozós kabát, örülök, h Bori ilyen jól érzi magát anya hátán! :)
Szted meddig alkoholozzam Lillus fülét? Ma egy hete, h átestünk a dolgon, és sztem rendben van, semmi baja. Egyébként én nem néztem oda, és apukám fogta, mert féltem, h én nem fogom tudni olyan kegyetlenül lefogni, h tényleg ne legyen baj. :P
Nagyon édesek Lili almaevős képei! :D Na meg az újonnan feltett képek is, nagyon cuki leánykáid vannak! :)
Én is ki fogom próbálni ezt a kádbaműanyagot, mert szegény Lillus már egy hónapja minden fürcsi közben sír, és egyszerűen nem jöttünk rá, hogy miért, már mindent kipróbáltunk, ami problémaként felmerülhetett. Pedig előtte imádta, vigyorgott, pacsált, minden…aztán egyik nap hatalmas ordítás következett, és azóta minden nap. :( Hátha ez a cucc segít.
Én is csodállak, h hogy van ennyi mindenre időd?! Pedig nekem csak 1 van, és délutántól a szüleim is segítenek…már ha anyukámnak van kedve, meg szegény apukám nem lumbágós…ő egyébként nagyon lelkes, csak most leroggyant szegény.

Ildi!
Akkor kitartást kívánok a bukással kapcsolatban, biztos nincs komoly baj, ha szépen növekszik, meg minden, és nem is szenved tőle közben. Állítólag elmúlik majd akkor, amikor már mást is eszik…az már nincs olyan messze!
Nekünk is pont a térde és a pofija száraz Lillusnak, de már kicsit jobb, mert rákentünk már mindent, amit ajánlottatok ti is, meg más is. :P Köszi a tippeket!
Nagyon édes Lottika, olyan szép pofija van! :)

LKata!
Gratula a kacajhoz, aranyos lehet Norbika! :) Video esetleg? :) Aranyosak az almaevős képek!

Bettike!
Nagyon édes Máté, a nyuszival ölelkezős alvás csúcs! :D

Anhel!
Biztos azért verekszik Dóri, mert nagyon rajta van a kajcsin, és azt akarja, h ömöljön a szájába! Lillus is műveli ennek az enyhébb verzióját, ő majdhogynem karkörzéseket csinál, és közben megsimizi a cicit, amikor odaér…de ő kis finoman csinálja, jó érzés. :)
Örülök, h nektek is bejön a 4É, nálunk is működik azóta is. :) Igen, a felvesz-letesz elég kegyetlen lehet, főleg ránk nézve…de ha muszáj, akkor lehet érdemes bevetni, nem tudom. Mi még midnig nem szakadtunk el a babakcositól napközben :(, este pedig szépen elalszik 10perc alatt. Viszont én olvastam a suttogó mindent megoldban, h ezt a módsezrt csak 4hó felett ajánlja, előtte nem, hanem a susog ütöget-et, ami annyi, h ha sír, akkor susogsz a fülébe, és ütögeted a hátát, ő a kiságyban fekszik. És csak akkor kell felvenni, ha nagyon sír. Nemtom menynire olvastad részletesen…
Ngayon édes Dóri vigyorgós képe! :)
Igen, nálunk is pont most van 3hós növekedési ugrás, úh ismerős…egy picit bővebben lejjebb…

Kata!
Köszi! :) Hát a nappali átszoktatásra még midnig nem éreztem erőt magamban, egyszer próbáltam, de fél óra múlva sírva ébredt. Talán majd ha átalussza az éjszakát, és nem leszek kómás nappal.Úh maradt a bbkocsi…este szépen elalszik 10perc sírdogálás után, az ágya mellett ülök, és susogok ha felsír.
Sajnálom a szopit! Nagyon édesek a gyerkőcök! :)

Éva!
Tényleg Makóról vetted a bbkocsit? :) A szüleim is itt laknak, így most mi is itt vagyunk Lillussal… :)
Én is ajánlom neked a suttogót…mi is így jártunk, csak 10-15percet aludt Lillus, utána sírva ébredt, és nem aludt vissza. Mostmár 2-2,5 órákat alszik nappal, és 90%-ban ébreszteni kell. Tegnap 3-at is lenyomott, mert én is aludtam, és a szüleim elfelejtettem felébreszteni. :P
Jobban vagy már?

Szöszke!
Sztem is nagyon szépek vagytok Gergővel! Ha már csinálod te is a suttogót, nem próbálod meg az álometetést? Ehhez mondjuk az kell, h Gergőke elaludjon 10körül mondjuk, és akkor éjfélkor adhatsz neki cumiból tejcsit. Azért írom ezt, mert a szopi esetleg túlságosan felébresztené, ha ki-be teszed az ágyból, meg minden. Nem akarok okoskodni, de én megpróbálnék kicsit erőszakos lenni, és letenném a fiatalurat, és nem venném ki…közben a susog-ütögettel lehet vigasztalni, ha sír. Előbb utóbb megszokja sztem és aludni fog, az nem igaz, h nem álmos, és nem tudna aludni, csak rossz szokás. Csak egy tipp, vesztenivalótok nem sok van, max egy próbahét… :) Lillus szépen elalszik átlagban 10körül 10 perc alatt, én susogok neki (nem ütögetek :)), és sztem én is ki fogom próbálni nemsokára az álometetést cumiból, hátha átalussza az éjszakát, mert most felkel 4-5 körül általában, és éhes. Már 3x átaludta az éjszakát 6.30ig, szal ezek szt képes rá, csak éhes…

Kilók: Jaj, ne is mondjátok. Én egyenesen hányok magamtól, nem szoktam én meg, h ekkora bálna legyek. 21kg-ot sikerült a végére felszednem, ebből 5kg lement, mikor hazajöttünk a kórházból (24óra múlva) és Lillus 2hetes korára már csak 11kg volt rajtam. Nagyon vizesedtem a végére, valszín ezért csúszott így le. Azóta viszont a szopi miatt zabálok, különben nincs elég tejcsi, és 2-3 kg vissza is jött. :( Nagyon szarul érzem így magam. A bőröm szanaszét repedt, undorító konkrétan. Amikor Lillus még a pocakban volt, nem volt egy csíkom sem, majd pár nap/hét múlva egyre több lett rajta, és mostmár van olyan 8-10 kb. A fenekem teteje, és a csípőm is teljesen kirepedt, a legdurvább pedig a combom belseje, na az tényleg extra gáz, én még ilyet életemben nem láttam, h vknek ennyire csúnya legyen. A belső rész teljes felülete át van hálózva sötét lila repedésekkel. Gyönyörű! Nem tudom, h lesz-e még belőlem normális kinézetű nő valaha?! :(:( Az a legrosszabb, h nem is tudok most semmit tenni ellene, mert bármit tennék, az nálam a tejcsi rovására megy, és így is csücskösen van. Ha fogyózom, akkor azért (ekkor a méreganyagok a tejcsibe is ürülnek, szal kizárva), mert nem eszem eleget, ha sportolok, akkor azért, mert mégfáradtabb leszek, és akkor egyből sokkal kevesebb a tejcsi. :( Pedig hogy elterveztem, h januártól eljárok úszni, meg itthon is tornázom, amíg a szüleim vigyáznak Lillusra. :( Na mind1, abbahagytam, bocsi a panaszáradatért, de muszáj volt….:?

Clau!
Örülök, h nektek is segít a 4É!

Kriszta!
Nagyon édes Bálint! :)

Peva!
Ne aggódj sztem, nincs miért! Nálatok is hasfájós volt Dorka, így persze, h nem tudtátok időben rendesen gyakorolni a hasalást, nincs lemaradva, csak kevesebbet tudtatok gyakorolni, mint a többi baba. Majd behozzátok! Nálunk is ugyanez a helyzet, nagyon gyatrán megy a hasalás, de nem aggódom, mert tudom, h Lillus erős baba, és nincs lemaradva (már próbál felülni, és régóta gyönyörűen tartja a fejét), csak mivel régebben csak kézben volt el, így lerakni sem lehetett, nemhogy hasra. Most meg túl nagy már a kezdéshez, és persze, h utálja, és 1-2 percnél tovább nem bírja, de majd ez is menni fog vmkor.

Dohányzás: Én is utálom, nem dohányoztam a tinikori 4-5 diszkós cigit leszámítva. :P Nálunk rajtam kívül mindenki dohányzik a lakásban, Norbi szerencsére nem cigizett már bent, mióta terhes lettem, de a másik 2 embert nem lehetett meggyőzni…sztem elég gáz, h maguktól nem volt ennyi eszük. Sőt, a legdurvább, h a csaj is terhes lett közben, és bár nem tudom most mi a helyzet (30hetes), de sztem még mindig nyomja…amikor hazajöttünk, még így volt. :? És végül akkor vonultak be a szobájukba a cigivel, amikor Lillus megszületett. Illetve akkor sem még, mert a konyhában nyomták, én meg mentem be a gyerekhez tiszta cigiszagúan…és egyszer kifakadtam ez miatt. Majd jöttek a szüleim is, és akkor nem mertek cigizni, asszem le is nyelték volna őket…majd amikor elmentek, a csaj megint nyomta, de Norbi ekkor lehordta, így abbahagyták. A szobából azért azóta is szivárog egy kicsit, de ez már barátságosabb. Itthon anyukám kimegy, megmondtam neki, h különben nem jövünk haza…de ő magától is így tett volna sztem.

Linh!
Sztem én sem fogom Lillust még egy ideig metróztatni. Buszon már ültünk, mert muszáj volt elmenni a követségre, és annyi pénzt költöttünk már taxira előtte, h inkább bevállaltam. Mostmár elég nagy is hozzá sztem, de 6hetes volt csak, mikor hazajöttünk, úh előtte nem jó szívvel szálltam fel.
Nagyon édes Marci, nem semmi, h milyen szép nagy! :)

Babe!
Nagyon édes a csajszid! Nekünk is van ilyen pöttyös bodynk. :) Szerintem se keltsd fel a kiscajt, micsoda remek ötletek… :P

Vitamin: Mi nem szedünk semmit… :P Kint nem szokás. Születésekor kapott Lillus k-vit. szurit, és ennyi…de hnap elnézünk a magyar dokihoz, és rákérdezek, h szerinte mi legyen…

Bettyna!
Nagyon édesek az uszis képek, és ratula az alváshoz!

Vikcy!
Üdv újra! :) Lilla is sokat kacsalított pici korában, de fokozatosan kinőtte. Biztos Fanni is kifogja, de azért mutatsd meg egy dokinak! Nagyon arik a képek!

Marek!
Bori visszaszokott már apához? Biztos minden a reégi lesz csak fokozatosan kell… én is tartok tőle, h mi lesz, Lilla már 1 hónapja nem látta az övét… :P
Remélem elmúlt már a mellgyuszi!

Zsuzsu!
Jaj, ez a szerencsétlen sztory! Később biztos te is jót nevetsz majd rajta! :)

Mensi: engem még elkerül, hála az égnek…kopp kopp.

Rólunk…Hát nálunk is beütött a 3hós növekedési ugrás, az a durva, h Lilla ezeket napra pontosan műveli, a 6hetesnél is így jártunk. Szal pénteken nagyon ügyes volt, átaludta az éjszakát 10-től 6.30-ig (megjegyzem, életében harmadszorra :P), aztán szombaton totál megőrülés, keltünk 2-kor, 6-kor, és 8-kor, baromi éhes volt szegény. Még jó, h gondoltam egyet, és szombat reggeltől elkezdtem szaporítani, mert éreztem, h több tejcsi kéne, annak ellenére, h még pont elégnek tűnt. Úh elkezdtem minden szopi után egy órával fejni, és persze így minden szopira kevesebb jutott, mert nem telt el elég idő, de mivel sikerült mindig 50-60ml-t lefejnem, volt pótlás bőven, így összességében többet tudott enni. Ezt még ma is csinálom, állítólag 2-3 napig kell, úh hnap meglátjuk az eredményt, ha már nem fejek és visszatérünk a 4óránkénti csak szopira. Persze esténként még mindig folytatom tovább a fejést, h legyen biztonsági pótlék. Tegnap este 180-at benyomott, és 5-kor ébredt egy rövid szopira, majd 8-kor kelt, jófej volt, h hagyott végre aludni. :) Általában a kora reggeli szopi után csak fél-másfél órákat alszik, úh ez most ma jól esett. :)
Én is dicsekedek egy kicsit. Ugye mi nagyon szenvedünk a hasalással, mert nem tudtuk elkezdeni időben gyakorolni, így nagyon utálja, és csak 1-2 percet van el, csiga léptekben haladunk. Viszont mostmár tényleg többet gyakorlunk. Szombaton viszont egész jó passzban volt, 2-3 percig bírta, és csak a végén kezdett nyekeregni…közben viszont olyan ügyes volt, h símán odanyúlt a játékához, magához húzta és elkezdte csócsálni. :D Büszke vagyok rá, h ilyen kevés gyakorlás után már ilyen jól megy…már csak meg kellene vele szerettetni. :)
Tegnap este nagyon huncut volt a kisasszony, bevágta a vacsit, aztán felvettem a kanapén ülve, melletem ült anyukám, és Lillus egyfolytában azt csinálta, h balra nézett anyukámra, rávigyorgott, és gyorsan huncutul belefúrta a nyakamba a fejét, elbújt…aztán megint. Ezt megcsinálta kb 30x, nagyon édes volt! :D Persze mire apukám hozta a kamerát, megunta. :P
A kedvenc helye a pihiszék, itt mindkét kezével fogdossa a játékokat, és a lovacskát, ami elég nagy ehhez, magához is húzza, és tömi a szájába. :P
A legújabb hóbortja pedig az, h tömi a kezét a szájába, de nem ököllel, hanem kinyújtott ujjakkal, merőlegesen a szájára. :D Mivel elég hosszú ujjacskái vannak, meg egyébkéntis, ha sikerül jól ledugni a torkán, akkor persze öklendezik, és egyszer jól sírva is fakadt, gondolom nagyon lenyomta. :? Meg elkezdte fogdosni az én kezemet is, mindig nyúl érte, és megfogja, főleg szopi közben, vagy amikor elég közel van hozzá…ugyanez a helyzet az arcommal és az orrommal is. :D

Na most ennyi voltam…szóltam előre, h hosszú leszek! :P Nade aki ilyen ritkán jön… :P

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Ja, és éreztem,h elfeljtettem vmt...

3hós adataink
: 5.1kg és 61cm. Ezek home-based adatok, hnap megyünk dokinénihez, ott is lemérik, de nem hiszem, h nagy változás lenne.

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Ja és Marek!
Találtam neked vmt...a quinny buzz a babyplanetben most le van értékelve. Febr 1-től 28-ig 131.900 helyett 99.900 ft.

Az én őszinte véleményem az, h nem vennék ilyet. Nekem is ez volt az elsőszámú kiválasztott, végül elvetettem, mert elmentem a John Lewisba kipróbálni, és élőben már nem volt olyan jó. Egyrészt nehéz, én könnyű kocsit akartam, mert egy évig tologattam a 12kg-os bugaboo-t, és elegem lett belőle (a buzz is pont ugyanennyi), pedig az a kocsi tényleg relatíve repül...de a toláson kívüli egyéb más akciókhoz borzalmas. Másrészt nagyobb, mint ahogy azt elképzeltem, és korántsem annyira könnyű tolni, mint ahogy azt szintén elképzeltem. AZ áráról ne is beszéljünk. Úgy tudom te egy rohangálós nagylányos kocsit keresel borinak az első nagykocsi helyett....hát sztem ez erre nem alkalmas, mert kb csöbörből vödörbe, csak designosabb kiadásban...de ez csak magán vélemény. :)

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Azt még hozzá akartam tenni, h nekem a cybex-ek nagyon tetszenek, most kaptam meg nem rég az új Brendonos katalógust, és az újak különösen nagyon vagányak, bár az egel korábbi generáció is tetszik. EZ árban és súlyban is fele annyi, mint az előbbi, és sztem alkalmasabb egy nagyobb gyereknek. Ha nem lett volna szükségem a zapp-ra az utazás és maxi-cosi rátétel miatt, akkor sztem én az előbbit vettem volna meg. A zapp-ban pl az idegesít, h marha könnyen borul, Aidan-t annó 2x felborítottam (neki is zapp-ja van), nem kicsit ijedtem meg, bár kutya baja sem lett, de remélem Lillussal nem járok majd így.

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Sziasztok!

Ma bementünk Marcival az Arany jános utcába kenguruval. Hát majd meghaltam. Pedig BB Synergie-nk van, ami nagyon jó súlyelosztású meg minden ilyesmi, de a tündérem akkor is 9 kiló ruhában... azt hittem sose érünk haza.

Anhel: velünk is ez van mostanában, mint veletek. Eddig egy szopi volt éjszaka, most újra 3 óránként eszik Marci és kb. óránként felébred.

Sensi: buszozni meg villamosozni mi is szoktunk :) Pedig örülnék, ha metrózhatnánk, egyszerűbb lenne közlekedni, de ott mindig kosz van, tömeg és nincs levegő :(
Köszi a dícséretet!!!

Épp ezen a fejlődési ugráson gondolkozom, hogy Marci hova fog még ugrani.

Na megyek visszaolvasni.

linhbaba
 
 


Sziasztok
Mivel Bori négy hónapos lett, mi is megkezdtük a hozzátáplálást.
Méhecskével kezdtük:

Kép

Aztán megkóstoltuk az egeret is:


Kép

Mindkettő nagyon ízlett... :lol: Utána meg relaxáltunk egyet a párnán:


Kép

marek
 
 


Vicky: Üdv köztünk! Nagyon cuki a lányod! Egyébként a bookline-nál én könyveket szoktam venni, sokat. Láttam hogy drogéria részleg is van, de még nem rendeltem ott pelenkát. Szerinted megéri?

Éva: remélem jobban vagy már!

Borkaby: anyós témával én is úgy vagyok, mint Marek. Egyszerűen falra mászom a sajátomtól. Az enyém is mindig beszólogat és borzasztó tapintatlan. Csak én mindig lenyelem a békát, aztán meg mérgelődök, hogy nem ragadtam meg az alkalmat és nem szóltam vissza neki. Akkor legalább nem lógna itt hetente.
Amikor még Marci a pocakban volt, közölte velem, hogy ő nem fogja látogatni az unokáját, ha a szülés után haza merek költözni anyámékhoz. Hazaköltöztem, de azóta se bírtam levakarni...

Marek: jó ez a hozzátápi, nekünk is hasonlók vannak a menün :D :D ananász, majom, lepke, fóka :D
Bori nagyon cuki abban a rózsaszín ruhában!!!

mensi: hát nekem már van és semmi sem változott, ugyanúgy fáj :( csak most Cataflam-ot se tudok bevenni :(

járóka: nekünk nem lesz. egyszobás lakásunk van, szóval nem férne el sehol

pelus: mi Libero-t használunk. A Pampers nem jött be, kifolyt belőle minden. A Huggiest szeretem, de csak Liberot lehet kapni az Ázsia Centerben és mi ott vesszük a pelust.

linhbaba
 
 


nyugtonmalac: Én csak fürdetés után kenem be popsikrémmel, amugy napközben én se kenegetem, nem is volt még neki piros.Babaolajjal viszont kenem minden nap, meg ha ki viszem sétálni előtte az arcát is bekenem, h ne száradjon ki.

sensimilla: Sajnálom, h ennyire csíkos lettél, Én pár darabbal a hasamon meg a derekamon megúsztam,de nekem még ez is sok(k)...
Ha fogyni akarsz, de szoptatni is, akkor egyél tejbe áztatott zabpelyhet(a zabpehely segíti a tejelválasztást), Én is ezt eszem, és már 13kg-t lefogytam, igaz van rajtam még egyszer ennyi. Ebédre eszek zöldséget, halat meg ilyesmit, reggel meg vacsira meg zabpelyhet.Én úgy csinálom, h belerakom egy kis fazékba a pelyhet meg a tejet, és felforralom.Pár csepp folyékony édesítőt rakok rá, édesen finomabb. Sztem próbálj ki vmi baba-mama tornát, attól csak nem apad a tejed. Az első Kriston intim tornás könyvbe pedig vannak olyan tornagyakorlatok (mellre) amik tejserkentőek.

Voltunk ma dokinál, teljesen leakadtam, h milyen súlya van a Laurának.Amúgy látszatra is nagyon kövér, sztem ez már túlzás.A doki is mondta, h most nagyon beindult, és legközelebb felír vmi kalóriaszegény tápszert(??? :lol: )
62cm és 6500g!Már majdnem megduplázta a születési súlyát...
Szegényem kapott 2 oltást, most alszik is, kicsit megviselte...

Kép Kép

Kép
babe.
 
 


Bettyna: köszi az uszis infókat!!!! Bevallom, egy kicsit elment a kedvem a zsúfoltság meg a klór miatt, de még semmi tapasztalatom nincs... majd még körbe nézek.

Nymalac, Mtücsök, Ildi: a hét vége felé jó időt írtak a metnet-en. Ha igazuk lesz megyünk sétálni? Baba-mama klub?

linhbaba
 
 


Babe: az én Marcimnál kevés dundibb baba van, már több mint 8 kiló, de majd ledolgozza amikor beindul, szóval szerintem nehogy diétáztasd Laurát!!! Annyit eszik, amennyi jólesik neki, nem? Nagyon szép a lányod!

linhbaba
 
 


Sziasztok!

Babe,Marek:nagyon édik a gyerkőceitek.
Marek:látom Bori sem egy nádszál olyan jó kis combikáji vannak Fanninak is ilyen. :D
babe:így képen nem tünik "kövérnek"Laura sőt szerintem pont jó így.Nekem mondjuk amúgy is a husi babák tetszenek. :D
linhbaba:szerintem ha több mindent veszel megéri mert minden picit olcsóbb mint a boltban.

Ti füllyukasztással hogy áltok?mi pénteken rakatunk neki.Már várom nagyon de félek is mert sajnálom szegénykémet. :D :(



vikcy6
Pákozd
 
 


Sziasztok!

L.Kata - Gratula az alváshoz nektek is! Ha tényleg, jó, akkor majd kipróbáljuk a Babylove pelust. A pamperst én is utálom! Gyerekek cukik!!!

Nymalac - Hmmmm...elgondolkodtató ez a kabát! Egyedül fel tudod venni? Csajok édik! Voltatok úszni? Sárgarépa megvolt! Kép is van, csak még nics áttöltve. :wink: Majd hozom ígérem! Képzeld, azt vártam, hogy legalább valami pofit vágjon a fiam vagy löje ki anyelvével vagy valami, de semmi. Nyelte, mint kacsa a nokedlit! :lol:

Marek - Hogy van a mellgyuszid? Sikerült kijönni belőle? A nem sírós gyerek beteg? :shock: Ki volt ez a hülye! Már bocs!

Borkaby - Anyós! :twisted: NAgyon gáz!

Zsuzsu - Annyira édeek a fiaid!

Kifelé hordozás: Azért nem jó, mert a babának homorítania kell, ami nem tesz jót a gerincének + ha elfáradt vagy megijed valmitől, nem tud hova menekülni (odabújni anyához)

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Most nincs időm írni, és még vissza is kell olvasnom a hétvégi termést.

NyMalac!

Kötni én is tudok, szívesen megtanítalak addig a gyerekek játszanak! :wink: :wink: :lol: :lol: :lol:
A két nagy és a két kicsi együtt! Na mit szólsz az ötlethez?

Este megpróbálok jönni.

Tücsi

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Nymalac, mire itt Szöszke utolsó hozzászólása megjelent, már kellett is kelnem, mert Dóri sírt, cicit kért....aztán 4kor megint, aztán 7kor is és innentől vissza se akart aludni. A mai napom kész volt, hulla vagyok.
Hogy' érted azt, hogyha anya fáradt, nincs kényeztetés? Én úgy érzem nem kényeztetem, vagy mégis...?

Babe, juj, ne gondolj ilyeneket! Laura csodaszép kislány és láthatóan kicsattan az egészségtől. Nem kövér!!!

Sensie, aranyos lehet Lillus ahogyan simogat! :) Dóri ezt éjjel szokta. Nem is értem, a lányom csak nappal egy harcos amazon? :D Szóval éjjel nyugi van, benyúl egyik mancsával a hálórucim nyakánál és ott molyolgat a kis kezével a bőrömön, nagyon édes az is.

Kép
anhel
 
 


Sensi, az álometetés nekünk csak utópia...Gergő annyira éber, ahogy közeledik az etetés.

Marek, veled álmodtam. :D Vettem neked egy szendvicset, és Olga kutya is ott volt, de fehér tacsi volt, nem Beagle. :D:D:D

Kép
szöszke
 
 


Szegény Szöszke!
Rémálmok gyötörnek? :lol: :lol: :lol:
Egyébként köszi a szendvicset! Ennyire azért nem gáz a diétám... :lol: :lol: :lol:

Babe
Laura kövér lenne? Nemtom láttad e Bori combjait? :lol: :lol: :lol: Bori több volt 3 hós korában, mint most Laura, de most nagyon leállt. Annyira nem bánom, csak nehogy most meg ezzel kezdjenek el b@ctatni... :roll:

MTücsök
Kendőt is tudsz kötni meg sálat is? :lol: Engem is taníts meg kötni légyszilégyszilégyszi! Cserébe megtanítok neked néhány angol szót. A gyerekek meg közben játszanak...

Sensi
Bori engem nrm simogat, hanem nyomkodja a cicit. Olyan, mintha tésztát dagasztana.
Egyébként most már teljesen elbizonytalanodtam a babakocsival kapcsolatban. Mindenképpen olyat szeretnék, amihez utólag vehetek mózest ls ráadásul befér az autónkba. Az autó kérdés a nehezebb ügy. :roll:

Bettyna
Szerencsére nem volt túl durva, bár péntek délután úgy éreztem, h felkelni se tudok annyira rázott a hideg.

Linhbaba
Nem éri klikkesedni... :lol: A vidékiek mindig kimaradnak minden jóból.. :cry:

marek
 
 


Nymalac, én napközben csak 1-2-szer kenegetem a gyógyszertári krémmel a babapopsit, estére viszont elég vastagon, hogy taszítsa a hosszabb alvás közben a cuccokat. A testét csak fürcsi után kenem be, a fejére még mindig kell a gyógyszertári kencefice hajmosás előtt a hámlás (koszmó???) ellen, és utána jó lenne babaolajjal, csak elfogyott. Holnap veszek...a sütéshez való napraforgó olajjal nem merem bekenni. :?

Marek,
ja, és pékségben vettem a szendvicsedet, utána meg hegyet másztunk. :D
Borinak nagyon jó és szép ruhákat vettél!!!

A múltkor a rendelő várójában minden kisfiú kékben volt, minden kislány rózsaszínben, ennek ellenére egy lelkes nagyapa (aki kísérő volt) végigkérdezte minden gyerek nemét...

Kép
szöszke
 
 


Sziasztok!

Én is előkerültem! :lol: Sokat írtatok.
Nagyon édesek a babák! :D
Vicky....nagyon szép képeket hoztál!
NyugtonMalac....Bori nagyon szexi ezekben a színes pelusokban! :D Majd megmutatom Norbinak! :wink:
Babe...hát ez a hasalós, hajmeresztős kép csúcs! :shock: :D :D :D Nagyon vicces és cuki!
Nem kövér Laura, hidd el! Pont formás! :lol: Úgy ahogy a lányok is mondják, majd ha mászni fog úgyis
vékonyabb lesz. :wink:

Voltunk dokinál tegnap, megnézték a mozgását! Leszögezem szerintem semmi baja, már használja mind
két kezét, alkaron támaszkodik, nyitva van a tenyere.
Mikor háton van, felhúzza lábait , meg is
fogja a térdeit, nyitott kézzel...tök ügyi! :lol: Szóval nem kellett volna menni.
Nagyon szörnyű ez a vizsgálat!
A doki össze-vissza forgatta, mászatta sétáltatta, felültette, rossz volt nézni :roll:
De Norbika mind addig vigyorgott, még a doki felnem emelte, úgy hogy a tenyerébe ültette és
Norbinak minden kapaszkodás nélkül a doki egy tenyerében kellett ülnie a magasban :shock:
Hát én azt hittem leesik. Kissé imbolyogva, de ügyesen tartotta magát.
Ösztönösen ugrottam volna hogy megfogjam, de a doki rámszólt hogy ne lépjek közelebb, ne beszéljek hozzá.
Norbika megszeppent, rámnézett, aztán az apjára, mind aki segítséget kér :cry: .Persze mi nem mozdulhattunk, úgy elkezdett sírni.
Totál megijedt hogy őt nem fogja senki.Nagyon durva volt. :evil:
Aztán még lógatta össze-vissza. Majd letette hasra, persze ezek után a Norbi nem nagyon emelte magát,
úgy sírt.
Legszívesebben kitéptem volna a doki kezéből, annyira sírt az a kicsi, tiszta betegek voltunk.
Páromnak is könnyes lett a szeme. :cry: Szörnyű volt.
Nem tudom miért nem mondta meg előre a doki hogy mit fog csinálni, és hogy gyenge idegzetű
szülők ne nézzék. :roll:
Végül is azt mondta hogy nincs nagy baj, ügyes és erős, de többet kell hasaltatni.
Kell menni gyógytornára egyszer-kétszer, ott mutatnak gyakorlatokat.
Ilyet írt többek között a papírra,(minden latinul volt) hogy Flexios tonus fokozottabb.
És hogy lábait keresztezve lép, és sarkait ritkán teszi le mikor lép.
Karjával nem mindíg támaszt szimetrikusan.
Tudja valaki mi az a flexios tonus????

Hozzátápi.....Bori igazán falánk, hogy már egeret eszik! :shock: :lol:
Viccet félre téve, nézegettem a Bébiételeket! :roll: Hááát, nem értem hogy ha mi szoptatás alatt nem nagyon
ehetünk borsót, akkor hogy kerül borsó a 4 hónapos babáknak való kajába????????????? :shock:
Én nem mernék neki ilyet adni. :? De így vagyok a banánnal is és a burgonyával is. Ki érti ezt???

Mensi...még mindíg nincs, nem is hányzik. De képzeljétek éjjel arra keltem fel hogy iszonyatosan görcsölök. :(
Ez már a 4.alkalom volt. Mi lehet?
Lehet hogy a frontot érzem? Mert hogy én császéros voltam, és a belső heg fáj???
Császárosoktól kérdem: valaki fájt már így???
Most voltam rákszűrésen, minden oké. Nagy baj nem lehet. :roll:

Bocsi jó sokat írtam! :oops: :roll:

Ja, és még egy 3 napos kép rólunk.
Kép

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


MAREK!

Én benne vagyok! Kár, hogy messze lakunk egymástól, simán lehetne egy héten egyszer kötés, egyszer angol. :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Sziasztok!

Én már jól vagyok, nem hiszem, hogy vírus volt, de a lányom és Áron is megbetegedett. Mindketten lázasok, nagyon csúnyán köhögnek, taknyosak, fáj a torkuk. Loránál már vasárnap, Áronnál tegnap délután kezdődött, az előbb hívtam ki az orvost, remélem nem lesz nagy baja. A barátnőm kisfia két nappal idősebb nálunk és ők múlt héten jöttek haza a kórházból, tüdőgyulladása, fülgyulladása volt a babájának, egy hetet voltak kórházban, infúzió stb., és nekik is pont így kezdődött, mint Áronnak. Nagyon féltem, de azért bízom benne, hogy mi nálunk nem fajul el ennyire.

Sajnos nincs időm visszaolvasni, amiket írtatok, mert nagyon nyűgös Áron, úgy sajnálom, annyira panaszkodik.
Vettem neki köptetőt, orrcseppet, meg panadol szirupot, ezekkel próbálkozom, amíg nem ér ide az orvos.

Most megyek is, mert amíg alszik egy kicsit összedobom a lakást, mert elég nagy a felfordulás.

Éva

Kép

Kép
éva75
 
 


Reggel még egy nagyot hányt is sugárban az ágyunkra, úgyhogy még azt is át kell húznom.

Kép

Kép
éva75
 
 


Sziasztok!

Megint jó sokat termeltetek, alig győzöm olvasni!

Marek - sajnálom a bibis cicit, biztos fájhat :cry:
Nagyon cukik a képek, Bori mindenevő ahogy látom :wink: :lol:

Éva
- meggyógyultál már? Remélem "csak" gyomorrontás és nem valami baci!
A pacival mi van?

Vikcy
- én 6 hónapos koráig nem adok semmit, csak a szopi!!! Majd utána ráérünk a hozzátápival. Szerintem ha még szopiztatsz és van elég tejed, ne adj neki mást, egyelőre nincs szüksége másra, csak az anyatejre.
Fannika nagyon gyönyörű baba!!!
Lotti fülét 2,5 hetesen lyukasztottuk ki, kijött a csecsemős nővér házhoz, tűvel csinálta, pár napig kellett kenni Tetran krémmel, állítólag nem fáj nekik, csak azért sírnak nagyon, mert le vannak fogva. Nálunk is így volt, addig sírt, amit lefogta a nőci, aztán el is aludt, úgyhogy ne félj tőle, hamar túllesz rajta!

Borkaby - anyósék :evil: :evil: :x Elhiszem, hogy ideges lettél, ez a szitu így olvasva is felspanolja az ember lányát! :x

Zsuzsu
- tüneményes a két kicsi együtt és persze külön-külön is :lol:

Nyugtonmalac - Dunakeszin valahol, mindegy, merre, csak ne a lakótelepi rész közelében legyünk (anno ott laktam), van már csomó lakópark, egyik ismerősünk most költözik ikerházba, kerttel, valami ilyesmit szeretnénk.
Jók a webek nagyon!!! :lol:
Hátizsák Bori tündéri, jól összeolvadtok a képen :lol:
Mi is veszünk majd ilyesmit, Zoli nagyon szeretné majd így vinni, bár mindig kocsival megyünk mindenhová :roll:
A pelusos képek szupik, mivel raktad így össze őket??
Nekem a pancsis sorozat tetszik a legjobban, annyira édesek a kicsik így együtt!
Mi testápolózunk néha. Ha úgy érzem, hogy száraz a bőre, ált. a combja és az arca, védőnő ajánlotta a krémet, gyógyszertári, nagyon jó, illatmentes, tényleg segít a száraz bőrön. És még szoktunk olajozni is füri előtt hébe-hóba.

Sensi - szépen fejlődtök, jó súlyban van már a picilány!

Szöszke - Lottika lábbal nem dolgozik annyit, de kézzel már megy neki, bár ő leginkább a hintájában szereti csapkodni, húzogatni a műanyag lelógót :lol:
A közös képen nagyon szépek vagytok!!! :lol:

Anhel - én úgy tudom, hogy a fejlődik ugrás kb. azt jelenti, hogy 1-2 napig többször vagy egész nap cicin akar lenni, hogy ezzel növelje a tejadagját. Én nem emlékszem rá, hogy nálunk lett volna 3 hós, de akkor még alapból napi 7X evett legalább.

LKata - szörnyű lehetett végignézni, ahogy a doki "ügyeskedett" Norbikával, nem irigyellek miatta :?

Mi megvagyunk, visszaálltunk arra, hogy éjjel eszik egyszer újra Lotti, nem tudom miért, mert eddig végigaludta az éjszakát, ma pl. 4-kor kelt, tegnap fél 5-kor, előtte fél 4-kor, szóval megint elég zombi vagyok.
Nincs is sok időm írni, tegnap palit sütöttem és pudingot és közben percenként rohangáltam hozzá a szobába, mert nyekergett. Én nem is tudom, hogy a főzést hogy oldják meg mások, én nem szoktam, de most a palit elterveztem, de hát iszonyat, hogy milyen strapás így főzőcskézni.
Na megyek, mert nyafogás van, mostanában már kevés az időm sajna netezni :roll:
Bocsi, ha valakit kihagytam vagy nem reagáltam!

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Azért diétára fogni nem akarom:D Csak meglepett ,h így beindult. Nagyon visszaesett a súlya az első hónapban, 3 hetes korában 3400gramm volt, pedig 3700al született.

lovaszkata: Pont tegnap kérdezte vki a rendelőbe a védőnőt, h mi van a borsóval, és azt mondtak, h borsót nyugodtan lehet adni. Én úgy tudom, h csak a babbal meg a káposztával kell vigyázni. Különben Én banánt kaptam először.

Laurának kicsit hőemelkedése van a tegnapi 2 oltástól, remélem rosszabb nem lesz. De legalább nem olyan nyűgös...

Kép
babe.
 
 


éva: Vetettem ma Lidl-es pelust, és tényleg jó. Most 600Ft volt a 16db, de még igy sem drága.Úgy is kellett vennem vmi jó pelenkát éjszakára, mert még van egy egész csomag Pampers, azt meg nem merem ráadni, mert reggel tuti átkéne öltöztetni.

Kép
babe.
 
 


Sziasztok!

Hamarosan újra Angliába utazok, így megint tudok baba - kismama- női - férfi ruhákat hozni! :)

A hazainál kedvezőbb ár és klasszisokkal jobb minőség jellemzi ezeket a ruhákat! :)
Itt tudtok nézelődni, ezekbe a boltokba megyek biztosan!
Ha valami megtetszett keress meg nyugodtan!


http://www.next.co.uk
http://www.asda.com
http://www.adams.co.uk
http://www.mothercare.com
http://www.debenhams.com
http://www.mands.com
http://www.disney.co.uk
http://www.minimode.co.uk
http://www.bhs.co.uk
http://www.clarks.co.uk

Bogi

KépKépKép
bogyra
 
 


Ja, még valami!
Szépen nevetünk már, bár kell hozzá egy kis segítség, konkrétan egy kis csikimiki, nézzétek meg: :lol:

http://videa.hu/cimkek/166274

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Ildi

Nem indul a video!!!

Babe
Én is vettem tegnap megint lidl-s pelust , de én 2-3 között mentem, mert akkor volt csak 299Ft, feltankoltam megint egy pár kartonnal, és kb. 2 hónap múlva megint akciós lesz, addig simán kihúzzom vele.

Szerintem egyáltalán nem kövér a babád, akkor mit szóljunk mi, Áron már kb. 7,5kg.
Mi ma mentünk volna oltásra, de ez most elmarad a betegség miatt.
Jobbulást Laurának!

Lkata
Sajnálom a vizsgálatot!!! :cry:
Én már az orrszívás miatt is úgy sajnáltam Áront, annyira kétségbe volt esve, hogy én is majdnem elbőgtem magam.
Szegény még sosem volt beteg és nagyon meg van lepődve, hogy most mi történik vele.

Éva

Kép

Kép
éva75
 
 


http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/l ... FY3vHBX4wm

na talán most (bocsi, elbénázok itt, még nem töltöttem így fel videót) :lol:

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/a ... 5HEfuPzX18

na még egy és most már elhúzok, sikerült elaltatni fél órára, de már ébredés van...

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok!

Honnan lehet tudni, hogy mikor akciós a pelenka lidl-ben???? Honnan

Ildi!

Honnan tudod, hogy 2 hónap múlva megint akciós lesz???

Kép

Kép
mtücsök
 
 


mtücsök:
www.lidl.hu ezen fenn vannak az aktuális akciók. Nekünk midnig dobnak be prospektust is.
Legközelebb ha akciós lesz én is bevásárolok belőle, mert tényleg jó, de most egyenlőre csak ki akartam próbálni.

Kép
babe.
 
 


Sziasztok!

Hamarosan újra Angliába utazok, így megint tudok baba - kismama- női - férfi ruhákat hozni! Smile

A hazainál kedvezőbb ár és klasszisokkal jobb minőség jellemzi ezeket a ruhákat! Smile
Itt tudtok nézelődni, ezekbe a boltokba megyek biztosan!
Ha valami megtetszett keress meg nyugodtan!


www.next.co.uk
www.asda.com
www.adams.co.uk
www.mothercare.com
www.debenhams.com
www.mands.com
www.disney.co.uk
www.minimode.co.uk
www.bhs.co.uk
www.clarks.co.uk

Bogi

KépKépKép
bogyra
 
 


Kata: flexió az hajlítást jelent, az izom tónusát pedig az izom ellenállása alapján szokták leírni. Az, hogy fokozott a flexiós tónus azt jelenti, hogy a doki viszonylag "nagy" ellenállást érzett amikor ki akarta nyújtani Norbi lábát.

Marek: tök igazad van, csak hát annyira nem szeretek egyedül sétálni és ebben az új házban nem ismerek senkit :( :( De ezentúl majd nem klikkesedem :wink:

Ildi: Lotti nagyon édes ahogy nevetgél!

Éjszaka megint 3x keltünk kajálni :(. Most még viszonylag oké, mert apa segít, de ma elkezdődnek az edzések és akkor már éjszaka nagyon ki lesz purcanva :( :(

De legalább szép az idő...

linhbaba
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?