Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Annyit írtatok, hogy szerintem be sem tudom hozni.
Tegnap nem tudtam jönni, mert Lotti olyan hisztis volt, mint még soha :roll: Nem tudom, érezte a frontot vagy mi, de csak kézben és cicin nem sírt, ha letettem, üvöltött, mint a fába szorult, úgyhogy totál kész voltam. Semmi sem volt jó neki, összesen 15!!! percet aludt egész nap :shock: Hiába altattam, ha bealudt, 5 perc után üvöltve ébredt. Volt már valakinek ilyen? Én a fogzásra gyanakszom még, bár ha kézben jól elvolt, inkább a front... fene se tudja, tudjátok, néha még most sem tudom, hogy mi a baja, miért sír :? :oops:

Járóka - nagyon jó lenne, de nálunk nem férne el a lakásban, a hálóban az ágyunk elfoglalja a teret, itt a számítógépes szobában (nappali, bár ugyanakkora, mint a háló) meg minden túlzsúfolt már, játszószőnyeg, hinta, asztal, szekrény, tévé... ha egyszer elköltözünk (amit tervezünk ebben az évben, Dunakeszire szeretnénk menni), akkor biztos lesz.

Pelenka - Libero 3, nekünk bevált a Libero, úgyhogy nem váltunk, a DM-es Baby Love jó még, ezt a kettőt vesszük, a Pampers túl vékony, a Huggies szorítja a gyereket, a Tesco lila csomagolásúból kifolyt minden, úgyhogy a jól bevált marad, bár nem olcsó, de muszáj megvenni.

Mensi görcs - nekem nincs hála, még nagyon nem szeretnék mensizni, amúgy is utálom, és tartok tőle, hogy mit szólna hozzá a gyerek. :?

Nálunk is a nyálcsorgás összenedvesíti a felsőjét, állandóan cserélgetem, ott az előke rajta, de azt meg megfogja és rágni kezdi, szóval az is tiszta nedv lesz. :roll:

Stokke - nekem nem tetszik ez a babakocsi, nem jött be! És amúgy is marha drága.

Tényleg Jackos az a kép Lottiról :lol: :wink: De reméljük sosem fog hasonlítani Michael Jacksonra :wink:

Vicky - üdv köztünk, nagyon jó a születéstörténeted és nem semmi a barátnőd, gratula hozzá és tüneményes a kisbabád!!!
Az idézet nagyon megható, nagyon tetszik, ki is ollózom, még nem hallottam és igazán megható!

Bettyna - gratula az éjszakához, jó is az!
Nálunk most a 7-8 órás reggeli kelés átment 5-6 órásba, ami annyira nem jó, mert fáradt vagyok olyankor még, viszont a cicim annyira feszül, hogy kapóra jön, hogy korábban kel Lottika.

Na ennyi jött össze, bocsi, hogy nem reagálok mindenre, mindenkire, a képek szupik, a babák cukik, jó hétvégét! :lol:

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok!

Köszi lányok a dícséretet :oops: :D

NyugtonMalac..neked is köszöni Norbi a bókokat! :lol: Már van több barátnője Norbinak,de még Bori
beállhat a sorba :wink: :lol:
Jó csajok jöhetnek! :wink:
Most függesztettem fel Norbi ágy fölé több játékot amit elér, két kézzel rámart, olyan aranyos volt!
Totál be tud izgulni, ha valami érdekes színeset lát, remeg érte, meg tudnám zabálni! :lol:
Ja és legújabb szokása, hogy sikongat! :shock: :D

Jó ez a "peluskalkulátor", nagyon ráérsz :wink: De köszi, most már tudom, hogy nagyon jó lesz nekünk a
Babylove is. :lol: Amúgy most is az van. Meg a multkor vettem DM-es BIO pelus is bevállt. Olyan fazon mint a
Babylove, csak kicsit drágább! :? Nem tudom miért nem támogatják a környezetbarát termékeket jobban. :roll:
Nem?
Mensigörcs....hát, azóta se volt semmi, nem jött meg, és nem görcsölök. :roll: De ilyen már többször volt.
Lehet megérzi a szervezetem hogy mikor kéne menstruálni? :shock:

Marek...Jobbulást! :( Hogy van a cicid?

Hozzátápi...Képzeljétek 5 nap almalé után, most raktam bele egy kis pépet is. Úgy ízlett Norbinak! :lol:
Pár nap és megkínálom répalével, majd 1 hét mulva sütőtökkel. Aztán ezeket fgom keverni. :wink:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Ildi....Dettó!Norbi is rágja a partedlit, ha adok rá, ha meg nem adok akkor tiszta nyál mindene. :roll:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 

 
 

Mindenképp fa járókát vennék, nem is tetszik a hálós.

Van itthon 4hónapos kortól adható tejpépem barackos meg vaníliás.
Avval már kiválthatok rögtön egy egész étkezést, vagy azt is ugy kell mint az almát??? Egyszerre csak kicsi?

Nekem rendesen van a mensesem, úgy mint mielőtt terhes lettem.rögtön visszaállt.Viszont azelőtt iszonyatosan görcsöltem, most meg semmi, észre se veszem. De sztem ezt részben a tablettának köszönhetem, amit nem akarok szedni. Valamelyikőtöknek nincs tapasztalata a spirállal kapcsolatban? Az annyiba kerülne 5évre mint tabiból a 3havi... :?

Kép
babe.
 
 


sziasztok
pár napja nem voltam, annyi minden közbe jött
vissza olvastam, de sok mindenre már nem emlékszem, bocsi :oops:
pár dolog:

mindegyik baba nagyon aranyos :lol:

cumizás: kb1,5 hónapossan elhagyta, azóta se kell neki

vitamin beadás: haza jövünk sétából és amikor felébred, nekiáll üvölteni, belecsepegtetem a szájába és azonnal adom neki a cicit. eddig még nem volt gond :wink:

pelenka: nekünk a pampers vált be

se mensi görcsöm se mensim még nincs :wink:

bocs, de most mennem kell :?

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Babe, a spirál mechanikusan akadályozza a teherbe esést, a gyógyszer hormonálisan, ebből következik, hogy a gyógyszer valamivel biztonságosabb. Annak idején anyukám is teherbe esett spirál mellett, és nagyon csúfos vetélés lett a vége. :( Azt hiszem, Czeizel doktort mondta egyszer: "Láttunk mi már egészséges újszülöttel egyidőben spirált is távozni." :shock:

Kép
szöszke
 
 


Sziasztok
Ma egész nap a bibis :lol: cicire koncentráltunk, mindig azt ürítettük ki először. Meg is lett az eredménye, mert eltűntek belőle a csomók, viszont ma este találtam néhányat a másikban... :roll: Úgyhogy most próbálom onnan eltüntetni. Amúgy már más bajom nincs, csak a cicik fájnak rettenetesen... :roll:

Fejősbrigád mikor érkezik? Én még itt vagyok egy darabig... :roll:

marek
 
 


Én meg az altató brigád vagyok. :D:D:D Rohadtul nem értem, hogy mi a francot kell még ilyenkor kukorékolnia Gergőkének??? :x

Kép
szöszke
 
 


Nézegettem az ANIX babaáruház lapját, és van utazó járóka is. Sztem olyat veszek, nem is drága 18.990,könnyen összelehet csukni, elég csak akkor elővenni ha épp kell. Nem is tudtam, h ilyen is van :)
Kép

Kép
babe.
 
 


Sziasztok!

A nagy vendégseregben nem volt időm jönni, látom jó sokat írtatok.

Marek
Nekem már kétszer is volt mellgyulladásom, nekem azt mondta az orvos, hogy 3 óránként bevehetek egy algopirint, ha attól se megy le, akkor hűtőfürdőzzek.
Jobbulást neked, nekem is nagyon fájt!!!

Nymalac
Én Lidl-s pelenkát használok, aminek db-ja 20Ft-ra!!!! jön ki, nekem bevált. Lehet, hogy nem olyan szuper, mint a Lirbero, de sokkal-sokkal olcsóbb, vettem is belőle 3 kartonnal még a múltkor, amikor akciós volt. Holnap megint akciós lesz!!!

http://lidl.hu/hu/home.nsf/pages/c.o.20090223.p.Pelenka

Érdemes kipróbálni, mert fele annyiba kerül, mint más pelenkák.

Éva

Kép

Kép
éva75
 
 


Éjjel hánytam, és azóta is fáj a hasam, remélem nem vírus, csak jól bekajáltam a tegnapi vendégeskedés alkalmából.
Nem szabad betegnek lennem, mert még vár rám egy ló megmentése. El akarják altatni és intézek neki egy paci menhelyet....

Éva

Kép

Kép
éva75
 
 


Sziasztok!

Hát szép napra ébredtünk.Nálunk esik a hó és már úgy meglátszik. :D
Ha Fannikám már nagyobb lenne biztos mennék vele szánkózni.

A szülésznő azért volt velem ilyen mert nem volt fogadott dokim.Addig addig vaciláltam míg nem fogadtam.De az tuti a másodiknál nem így lesz.Sajnos manapság már csak akkor dolgoznak ha tömjük őket pénzzel.
És igen a barátnőm egy angyal.Nagyon nagy segítségem volt.
Nektek is jók a szüléstörténeteitek.
Képzeljétek Fannikám állandóan fel akar ülni főleg ha a kezemben van.Van mikor fel is ül és tartja magát.Ez nem korai?

Ti már adtok mást is a babáknak?Fanni még csak szopizik.Teát már néha iszik egy keveset.(elég pocifájós) de már nem annyira.
Én csak egy kanál almát meg egy kanál banánt adtam már neki.De többet nem merek nehogy utánna már az kelljen neki.

Éva75:jobbulást!reméljük tényleg nem egy vírus.Modjuk sajna itt a mi környékünkön most van ilyen vírus. :(

marek:sajnálom a cici ügyet.az tényleg elég fájdalmas.kitartás.



vikcy6
Pákozd
 
 


Lányok!
Panaszkodhatok egy kicsit? Itt vannak nálunk az anyósomék férjem tesóival,annak barátnőivel,és ma rájuk szóltam,mivel éppen elaludni készült Tomi,és ugye sok ember,pont akkor jöttek rá,hogy éhesek. Húzogatták a széket,úgy,hogy az nyikorgott a padlón,kettőjüknek is megszólalt a telefonja,persze jó hangosra állítva, és természetesen az előszobában (onnan nyílnak a szobák), kellett megbeszélni,hogy milyen fasza volt a tegnapi buli... na,a második ilyen telefonra,mikor már vagy huszadjára ébredt fel Tomim,nyűglődve,kiszóltam,hogy "köszi". Erre anyósom felcsattant,hogy hozzá kéne szoktatni a gyereket arra,hogy hangok mellett is el tudjon aludni. Én olyan pipa lettem!!! Köpni-nyelni nem tudtam,aztán végülis annyit mondtam,hogy ha baba nézőbe jönnek,akkor elvárom,hogy tiszteletbe tartsák a baba igényeit... mire elaludt Tomi,addigra elmentek megnézni a párom tesójának lakását,azzal a címszóval,hogy" nem akarnak zavarkodni". Szóval megsértődtek. Én meg itthon puffogok,hogy pont a férjem anyukája szól be egy ilyet,mikor még a lámpa sem éghet a szomszéd szobában,mikor alszik,kb. 4 órát tud egyhuzamba aludni,azt is nyugtatóval. Biztos őt is sokat szokatták kiskorában a hangokhoz alvás időben...
jajjj
és a meglepetés: még 4 napig itt lesz,mert szabin van. Először tökre örültem neki,de ez most a 2. nap és ez nem hiányzott... tegnap is megkaptam,miért megyünk sétálni :evil: és miért alszunk annyit,mikor ő olyan keveset láthatja amúgy is.
Csak azt nem bírom vele megértetni,hogy Tominak meg van a bioritmusa,és semmit nem tud kezdeni egy sírós,karikás szemű kisdeddel...
Tudom,hogy ti ezt tudjátok mind,csak most olyan jó kiírni magamból a magyarázatokat is :D
és 3 gyereket felnevelt és nem értem,hogy hogy nem ért meg?!
furcsa...

Kép

Kép
borkaby
 
 


Éva
Reméljük nem vírus, bár a mi környékünkön is tombol most a hányós vírus!!!
Tök jó, hogy te ilyen állatvédő vagy? Kinek a paciját próbálod megmenteni???

Vikcy
Én hat hós koráig csak szoptatni szeretném Borit. Remélem össze is jön. Te tápszert nem is adsz Fanninak, csak anyatejet? Ha igen, akkor szerintem még ne kezdj el hozzátáplálni, mert fölösleges. Persze ez csak az én véleményem. Ha Bori tápszert is kapna, vagy csak azt, akkor négy hós korában elkezdtem volna a ht-t, de így nem. Persze ez a te döntésed, mindenki másképp csinálja.

Borkaby
Az anyós témával engem alapból fel lehet ingerelni... Szóval mindegy, hogy nekem szól be anyós, vagy neked, vagy bárkinek, én máris ideges vagyok tőle. Mondjuk én kapásból visszaszólok, ha valamivel nem értek egyet, úgyhogy nekem már nem adnak "tanácsot". Egyébként tök mindegy, hogy hány gyereket neveltek fel az emberek, elfelejtik, hogy mivel jár... :twisted:

Szöszke
Gergő végül mikor aludt el? Még mindig hajnalig nem alszik? Nem tudom, hogy bírod? Tudsz legalább napközben pihenni? Egyébként mit csinál Gergő? Sír, vagy játszik? (mármint este)

Ma megkaptam valakitől, hogy az nem normális dolog, hogy Bori végigalussza az éjszakát, úgyhogy biztos beteg... :shock: Mert az ő unokája sokat sír, úgyhogy az a gyerek aki nem sír állandóan az biztos beteg... :evil: Ezt a rengeteg hülye embert...! :roll:
Tegnap meg megint megállítottak a nénik az utcán, hogy vigyázzak, nehogy befújjon a szél a babakocsiba... :shock: Én meg mondtam, hogy észre se vettem, hogy fúj a szél... Basszus egy kiskabátban sétáltattam és nem fáztam, a gyerekem meg megfázik a zárt babakocsiban, miközben ugyanúgy fel van öltöztetve, mint -5 fokban. :evil: Miért van az, hogy mindenki mindent jobban tud, mint a gyerek anyukája? :evil:

marek
 
 


Marek:én is csak szopiztatni szeretném csak kipróbáltam hogyan reagál rá.Én is a szopiztatás híve vagyok.Amig van addig nem eröltetem a többit.Tápszert nem kap.

Látom anyós kérdés mindenkinél gázos téma.Én sem vagyok kivétel.

Fannika csak egyszer aludta át az éjszakát.Sajna sokat nyüglődik.Bár most éjjel is fél négyig aludt de töbször visszaaltattam.
Fannika három hónapos adatai.6590g 65cm jól gyarapodik szerintem.



vikcy6
Pákozd
 
 


Hali!

Nem tudom nem késtem-e le, de Bettyna, megvolt a sárgarépa kóstolás??? Nagyon várom a képeket!!!! :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Átaludt éjszakához gratula Szabinak!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Vikcy! Felvittem a születés töridet ide: http://riztejbeg.extra.hu/szt.html
Fannika adatait ide, de szeretnék még kérni hiányzó adatokat és képeket, hogy teljes legyen a ti lapotok is ;)

1, 2, 3 hós g + cm + képek
hány hetesen mentél szülni? Van e tesója Fanninak? Melyik kórházban szültél, stb.

Nézzelődjél a honlapunkon ;)

Elolvastam a születés történetedet, nagyon tudom, min mehettél át, hiszen Borim is 3800 g volt, és sokkal durvább szülésem volt, mint Lilivel, aki csak 2890 g-mal született...
Plusz még a zsinor nyakra tekeredés, és a dokid, meg a szülésznők! Felháborító, hogy magadra hagytak a szülés közben, főleg a kitolási szakasznál!!! Remélem, nem adtál "Hálapénzt"... :evil:

Viszont a barátnőd igazi barátnő! Jó, hogy van neked! (Hogyhogy nem apával szültél?)

És a pici lánykád!!! No, hát érte megérte, igaz? Nagyon szép kiscsajszi!

Örülök, hogy idetaláltál hozzánk a pici Fannival, érezd jól magad köztünk! :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


LK: rá van írva, hogy meddig lehet eltartani az üvegeket felbontás után. Asszem 2 napig, az nekem 24 órát jelent, ami ha igaz, és délben nyitom ki, akkor aznap eszik, és még két ebéd belefér... De lehet, hogy így átcsúszik a 25 órába is :D De nem hiszem, hogy az baj lenne :D Üdítőre is rá van írva. De ha sk ételekről van szó, akkor nem tudom... Gondolom az is 2 nap...

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Borkaby: néha néha felteszem magam a töltőre ;) Oda tüntem :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Marek: jobban van már a cicid? Túl vagy a gyulladáson?

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Marek: mindig lebukok, ha fejés idő van ;) :oops: Valahogy akkor megtöltöm a teljes oldalt :oops: :roll:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Kész a fertőtlenítés hozom a fejő cuccost ;)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Végignéztem a honlapunkon a januári képeket és nem találok szavakat :lol: :lol: :lol: Nem tudok mást mint mindenkinek dícsérni a csemetéjét, tényleg csodaszépek, ügyesek! :D :D

ny.malac!
Nem tudjuk eléggé megköszönni a munkádat, de remélem lesz rá módom, h személyesen is megköszönjem a munkádat!!

Tesók
: nagyon jó dolog. Ábel egyre többet simizi a tesót, Konsti pedig áhítattal bámulja a bátyját. Bízom benne, h jó tesók lesznek!!!

Kép a kezdetek....


Kép és mostanság


Marek-Évi!
Gyógyuljatok meg mielőbb!!!!!!

Vicky!
Örülök, h jöttél, jó egészséget nektek is! Érezd jól magad köztünk!

járóka: Én is a fajárókát tartom jónak. Mi Ábinál sokat használtuk. Most Konstit félve teszem bele, mert Ábel be tud mászni és féltem a kicsit.

pelus: Évi belinkelte, mi is lidl-s pelust használunk. Most akciósan 19ft/db. Ha kakis ugyanúgy cserélni kell, mint a 40-60ft-osat.... Nekünk bevált, szeretnénk következő méretből is venni most Konstinak, mert tényleg lehet sokat spórolni. Mi ősszel is vettünk több kartonnal akciósan , eláll...

éjszakák: gratula mindenkinek, akik átalusszák!!!! Mi kelünk 2 körül, igaz akkor csak szopi-gondolom szomjas-aztán 5 körül már kell a pótlás is...Bence hűségesen kel velünk, imádom :D :D :D

mensi: nekem stabilan beállt a szülés után, aztán a sérvműtét bekavart. Most nem tudom hányadán állunk, de bevallom nem is hiányzik...
A 6 hetes konstrollon mondta a dokim, h félévvel a szülés után javasol rákszűrést...márciusban valamikorra betervezem.

Babe!

Ha azt akarod, h maradjon a szopi, akkor szopi után kóstoltass bármilyen gyümit, tejpépet....Ha csökkenteni akarod a szopit, akkor mehet tízóraira, uzsira a tejpép, de én tennék bele friss gyümölcsöt.

Timi!
Hogy vagytok?????????????????
Eszembe jutottál egyik nap, mert egy Párkányi ismerős mesélte, h a gyenge forint miatt szívnak. Esztergoban dolgozik, forintban kap fizut, de a rezsit euróban kell fizetnie.... :(

anyós: :lol: :lol: :lol: :lol: engem néha az ismeretlen öregasszonyok beszóásai fárasztanak le. Tolakodna, mejd fellöknek gyerekestül, aztán meg vigyorognak a fiukra, bámulnak be a babakocsiba.
Anyósom Ábel nem beszélésével nyaggat, de karácsony óta nem voltunk, így csak Bence beszél vele telcsin. Majd Julianna napra megyünk márciusba....

sírás: kezdem kiismerni Konstit. Van a megijedtem sírás, az nagyon hangos sírás, a KÖNYÖRGŐS amikor csak dédelgetésre vágyik, az álmos sírás, amikor altatni kell, na és az ÉHES VAGYOK, KAJÁT IDE DE AZONNAL SÍRÁS ... :D :lol: :lol: :lol:
Egyik nap séta előtt behergelte magát Konsti, ordított. Felöltözettem, irány az előtér a babakocsi. 10 lépés a lakásban és ennyi idő alatt bealudt :lol: :lol: :lol: :lol: Előtte vörösre sírta a szemeit.....

KÖSZÖNÖM MINDENKINEK A NYÁLKENDŐS TIPPEKET!! Én is használom, de így is naponta többször kell felsőt cserélnem... :)

Mi is járókázunk, amíg Ábel alszik, íme:
Kép

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Marek: stokke - remélem nem ismétlem magam.... Nagyon szeretem. A fő előnye, hogy magason tud ülni a gyerek. Állítható az ülés magassága, és két irányból is fel lehet tenni, tökéletes etetőszék, akár hova mentek... Két kerékre lehet állítani, ha lépcsővel van dolgod. Szuper jó járgány. Összesen két hibája van: nem lehet vele egyedül felszállni a magas padlós járművekre és marha drága.
Van bemutató filmje, nem nézted meg???
http://www.stokke-stroller.com/hu-hu/stokke-xplory-stroller/endorsements/minnie-is-a-stokke-xplory-driver.aspx
Jobb oldalt középen ;)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Ildi: Dunakeszin merrefelé szeretnétek lakni?

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Babe: szép az urtazós járóka, de nézdd meg az alját!!! Mert ebben felfog állni a baba, és ugrálni is fog. Az utazó ágyunk, pl nem jó erre a célra, mert 5 részbe lehet hajtogatni a fekvő lapot, így nem volt igazi a tartása, ha feállt benne Lili...

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Éva: jó olcsó pelust találtál :) De nekem a mosható jött be nagyon :) Olyan szépek :) Majd teszek fel képeket!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Vikcy: a Fanni egyedül fel tud ülni :shock: (segítség nélkül), akkor ülhet is, de nem ér fogni a kezét! Fekvésből kell felülni, de Lili hasalásból négykézláb, majd csücsüléssel oldotta meg :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Borkaby: milyen rokonok :shock: :evil: Jó, hogy nem hagytad magad :evil:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Marek: akkorákat kacagtam a hsz-eden :) És én is élböl csattanok az okos tanácsokra :evil: , beszólásokra!

Őőőő, ügye nem fázott meg Bori? ;)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Zsuzsu: köszönöm szépen! Jól esik! Örülök, hogy örültök neki ;)

Édes kis fiacskáid! Ők is hogy szeretik egymást!!! Nagyon jó! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Hoztam képeket is :)

Kép
Így hordozok én... Hátizsák Bori :) Nem fázunk ;)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Pelusos képek is vannak :) - bár még nincs megörökítve minden szín :(

Kép
Fehér Coolababy bugyinkban

Kép
Piros Coolababy bugyinkban

Kép
Zöld Coolababy bugyinkban

Kép
Barackszínű Pop-in bugyinkban...
Pop-in van a popin :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


És egy mostanában pancsizós képsorozat...

Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


nyugtonmalac:irom az adatainkat

1hós:4350g 60cm
2hós:5650g 62cm
3hós:6310g 62cm
most:6590g 65cm

Fejér Megyei Szent György Kórházban szültem.
40+3hét
Tesó még nincsen.

Egyedül nem tud felülni csak a kezemben elöre döl és megtartja magát ülő pozícióban.



vikcy6
Pákozd
 
 


Vikcy, az oltási könyv szerint banánt csak 12 hónapos kor után kellene adni.

Marek, igazából nincs baj Gergővel, napközben szépen csináljuk az evés-játék-alvás körforgást, este fél 8 és 9 között van valamikor a 10 perces fürcsi, utána pacsmagolás, testápolás...utána játszik, van még egy szopi, és nem tud hosszan elaludni 9 után, hanem felébred, és játszik, szopizni akar, aztán megint játszani akar. Most ott járunk, hogy éjfél körül is van egy szopi, és azután hamar elfárad és fél 1-2 között tud elaludni reggelig. De ez változó. Beletörődtünk, hogy ő egy bagolyka. Ha nagyobb lesz a kis gyomra, akkor több kaját fog bírni, és talán hamarabb el fog tudni aludni.

Nymalac, szuper színes cuccok. :) És a pancsizás. Bori micsoda császár abban a ferde műanyagban...(nem tudom, mi a neve. :))

Kép
szöszke
 
 


Kép 1 hónapos Kép 2 hónapos
Kép 3 hónapos

sajnos nem sok képünk van. :( még



vikcy6
Pákozd
 
 


Köszi Vikcy!!! bevittem az adatokat! De még lógsz képekkel! ;)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Ó megérkeztek :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Nymalac, ez a Stokke nem borul fel?

Kép
szöszke
 
 


szöszke:csak megkostoltattam vele.nem volt egy kiskanálnyi sem.anyatejjel keverve. :D
egyébként barátnőmnek a kislánya már sokszor evett.és nagyon szereti.ö most öt hónapos.
nem kell annyira követni szerintem a mostani szabályokat.persze mindenki úgy csinálja ahogy szeretné.én is azért próbálok odafigyelni majd de még nem kell mert csak szopi van.
pl:tesóm kis(nagy)lánya hat éves de ő már nyolc hónapossan evett olyan dolgokat amit mi ebédre.



vikcy6
Pákozd
 
 


Vicky: majd lesznek képek :) Majd akkor behozod ;)

És ha így csücsül Fanni, akkor emeld a hóna alatt, hogy ne terhelje a gerincét ;) Szerintem. De az jó, hogy erősíti a hasizmát a felülésekkel... :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


köszike majd hozok még képeket.már sokat néztem ezelött is a weblapot. :D és nagyon tetszik



vikcy6
Pákozd
 
 


Szöszke: Lili 1,5 éves kora óta rendszeresen használom, és nem kímélem! A Stokke nem borul fel :D hihihi

Én sem tudom, mi a neve a kádba műanyagnak, de szeretjük... :)

Ügye milyen szép szine van a pelusoknak??? :oops: :wink:

A Coolababyból van még világos kék, sötétkék, lila, narancssárga és citrom sárga is...

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Vicky: örülök neki, hogy tetszik, most már Ti is a lakói vagytok! Gratula hozzá :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


nagyon jók ezek a pelusok.meg a képek is.tetszik ahogy meg van csinálva.



vikcy6
Pákozd
 
 


A ti csemetétek lábbal is dolgozik a lógatós játékok alatt? Íme Gergő:
Kép

Pelenkarágás hason. :)
Kép

Reggeli szopi utáni relaxálás
Kép

Kép
szöszke
 
 


vikcy: Nekem kap teát is. Most még csak édesköményt, de 4.hónapos korától kipróbálom a Hipp teákat is.

marek: Nekem anyósom szekál vele, hogy nem normális, h átalussza az éjszakát(nekem első pillanattól fogva átalussza, sose kelt fel éjjel, csak mostmár tovább is alszik mint hajnali 4) és hogy keltsem fel, mert muszáj, lehet, h meghal meg ilyen hülyeségek :D Hülye lettem volna, meg lennék felkelteni, örülök, h alszik éjjel...

szöszke: Nagyon szép kisfiad van, az a rágós kép nagyon cuki :D Laura is emelgeti a lábait, már forgolászik is.

nyugtonmalac: Én is ezen gondolkoztam :? Lehet, h nem valami stabil. 20kg-ot bír el. Majd megnézem a boltba is, de lehet, h marad a hagyományos járóka.

Kép
babe.
 
 


babe: legyen jó kemény az alja, mintha deszka lenne párnázva, az elég stram lenne ;)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?