Új privát üzeneted érkezett!

Törpiri! Nyugi, császár után ugyanúgy három napig tartanak bent, de a végén ha bármi gondod van, vagy úgy érzed, még nem vagy kész hazamenni, maradhatsz. Minden reggel van vizit, akkor bármilyen panaszodat vagy kérésedet elmondhatod. És a saját dokid is tudni fogja, hogy mehetsz-e vagy sem. A három nap a babák miatt van, ők semmikép sem mehetnek el előbb a sárgaságteszt miatt. Az anya viszont saját felelősségére elmehet előbb, de ha úgy ítéli me,g hogy még nem menne, akkor maradhat is. Azt persze nem tudom, meddig, szerintem az egészet beszéld meg a dokiddal!!!

Zsuzsi! Rákérdeztem a védőnőnél a hosszú alvásra. Azt mondta, hogy ha egyébként eszik eleget, és a heti fejlődését hozza rendesen, akkor nem gond. De ez fontos, mert attól is tudnak aluszékonyak lenni, ha nem esznek eleget. Ez egyébként nálunk is mindig kérdés, mert a kisfiam most már nem eszik túl sokat, viszont amit igen, azt gyorsan, és jóízűen, aztán hagyjál már, minden érdekesebb alapon be is fejezi. Ha az evések szokásos ideje között megkínálom, mert úgy érzem, nem evett eleget, akkor eszik, de a következő evésnél annyival kevesebbet eszik. És óriásit alszik éjszaka. Viszont hízik rendesen, és naponta 2-3 kakis pelust is produkál, szóval ő valahogy ügyesen raktároz, úgyhogy amíg így van, addig OK a védőnő szerint. Szerintem is, csak tegnap bogarat tettél a fülembe. :D
De ha kér, akkor adjál!!!

Zsuzsi, Nicolca! Keressük már valami mások topikot, hogy szegény Bajcsysat olvasóknak ne vesszen el itt minden hasznos info a rengetegben! Mindjárt körülnézek...
kisbogarka
 
 


Feladtam...
kisbogarka
 
 


Elsőre én is. Aztán nyitottam egyet "Aggodalmak otthon" néven itt a szülészeteken belül. Oda átköltözhetünk, ha gondoljátok.

Kép
Kép
nicolca
 
 

 
 

Sziasztok! Köszönöm mindenkinek a gratulációkat!

Kisbogárka, Nikolca, Zsuzsi! Ne menjetek el! Szerintem mindenkinek hasznos lehet az általatok leírt tapasztalat! Amúgy is olyan kevesen vannak ebben a topikban, hogy sokszor hetekig nem kap választ az ember a kérdéseire!

Törpiri!

Mondhatom, hogy császár szempontjából ez egy nagyon jó hely! (legalábbis a SOTE II-höz képest) Engem spinállal érzéstelenítettek, hajnal 5-kor toltak ki a műtőböl, délután 1-kor kellett felkelnem.
Vasárnap hajnalban volt a császár, szerdán délelőtt már hazamehettem.
Én mindennel elégedett voltam, 2 ágyas fizetősben voltam. A növérek, csecsemősök kevesen vannak, de ha kérdezel segítenek. Vannak kedvesek, vannak mogorvábbak, de én jól éreztem ott magam.
Ha van kérdésed kérdezz még nyugodtan.
Neked miért lesz császár?

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


Törpiri!
A császártól ne félj, velem is nagyon rendesek és ügyesek voltak. Az anesztes doki meg az anesztes asszisztensnő időnként megsimogatta a fejemet, mikor már nagyon sokszor elmondtam nekik, hogy nagyon félek, és köszönöm, hogy ott vannak. :D Utólag elég vicces, visszagondolva. Akkor meg az volt bennem, hogy muszáj hálálkodnom, mert egyszerűen ki kell hogy jöjjön valahogy a feszültség, és nagyon jó volt, hogy ott álltak a fejemnél, holott természetesen azért vannak ott, hogy figyeljenek, de akkor valahogy nagyon nagy hálát éreztem, hogy vigyáznak rám. Eléggé paráztam, mert akkor dőlt el, hogy császár, és én ezzel tudatosan nem is számoltam, végig.
Én a szülésznővel sokat beszélgettem előtte, hogy hogy szeretnénk szülni, apásan, babát megkapva, stb. És pontosan tudta, hogy ez mennyire fontos nekem, úgyhogy mikor kiderült, hogy most gyorsan mégis császár, és én kétségbe estem, hogy ezek nem lesznek, kifejezetten figyelt, hogy hogy hozza össze a két helyzetet a legjobban. Babókát Apa kapta meg rendbetétel után, aki ettől elalét, imádta, fél órát dajkálhatta, mire engem kivittek. De előtte, még mikor kiemelték a kisfiunkat, a szülésznő ahogy szaladt ki vele, még egy mozdulattal odanyomta az arcomhoz azt a neved kis csomagot. :D Bocs, most is bőgök. :lol: Szóval hihetetlen érzés volt, és neki köszönhetem, hogy így mégis valahogy szülésformára sikeredett a szülésem. :) Aztán a fürdetés után még visszahozta egy picit, és odatartotta a fejemhez, nézegettük egymást, hihetetlen volt, ahogy tanulmányozott az a pici kis emberke, és közben fújkálta a kis nyálbuborékokat. Ahogy odaértek hozzám elhallgatott, és csak gyönyörködtünk egymásban. :D Aztán megkapta Apa arra a fél órára. Utána mivel éjjel volt, és egyébként is volt szabad szülőszoba is, oda toltak be az egyikbe megfigyelésre, kb 7-8 órára. Addig nem szabad a fejedet megemelni, és kapod az infúziókat, de bejárkálnak hozzád, hogy megnézzenek (infúziót, katéteres zacsit - ezekre figyelj, ha ébren vagy, hogy ellenőrizzák tényleg). Apa bent maradhatott volna, de szegény totál kész volt már, mert egy elég húzós nap után még szülnünk is kellett, úgyhogy éjjel hazament, akkor Babókát is bevitték a csecsemősökhöz. De még előtte a szülésznő segített az első szopinál, annyira kis ügyesen csinálta Kismanó, hihetetlen volt, mennyire tudja öszöntből.
Másnap reggel mikor felkelhettem, megkaptam őt is, és onnantól együtt voltunk. A fizetős szobát én is javaslom, mert császár után azért nem szaladgál könnyedén az ember (gondolom egyébként sem, mert egymáson nevetgéltünk a másik lánnyal, hogy ő meg ülni nem tudott - én meg három napot félig ülve töltöttem, mert felkelni nem bírtam volna másképp a babához, ha sírt). Szerintem jobb, hogy közel saját fürdőszobád van, két szobára van egy, illetve utolsó nap bekerült valaki a szemközti oldalra, aki rendszeresen bejárkált a miénkbe (de legalább ugyanolyan tisztán hagyta ott).
Szóval szerintem beszéld meg a szülésznőddel, ha van, hogy ilyenekre figyeljen, és máris kevésbé para a császár.
A másik, hogy ha nem sürgősséggel csinálják, akkor most már általában nem vágják át a hasizmot, hanem széthúzzák a függőleges két köteget, és így sokkal gyorsabban gyógyul a seb, illetve kevésbé fájdalmas a felépülés is, a szeméremcsont fölött egy-két centivel vágnak vízszintesen.
Amit még megtudtam az egyik lánytól, hogy ütemezett (vagy hogy hívják - mikor előre tudod, hogy az lesz) császár esetén is adnak előtte oxitocin infúziót, úgyhogy úgy is vajúdik az ember, mert állítólag a baba légzésének szükséges, hogy ezek a hormonális és fizikai hatások szülés előtt érjék, a szülőcsatornán áthaladást így is kihagyja, ezért ez kell előtte.
Apuka nem lehet bent a műtőben, de az előtérben várakozhat, és végig csodálhatja a baba rendbetételét (erről kb. harminc képünk van), aztán dajkálgathatja. :)
Ja, és nem árt megkérni, hogy a spinál után mindkét oldaladat teszteljék, biztos ami biztos. De nekem minden rendben volt, és ott senki sem panaszkodott ilyenre, hogy az egyik oldala érzett, úgyhogy ügyesen csinálják.

Enikő!
Gyere te is az "aggódósba" :), majd ha Bajcsyt érintő kérdés van, visszajövünk. :)
kisbogarka
 
 


Sziasztok!

mennyibe kerül a fizetős szoba és mikor kell kérni,hogy te ott szeretnél lenni?

jobb előőre felkészülni az ilyenekre is.

köszi

Andy

]Kép[/url]
békefiné
 
 


Andy! A kétágyas 4500,-Ft/nap, az egyágyas 9000,-Ft/nap. Kérni akkor lehet, ha már szülsz, illetve előtte a szülésznővel megbeszélhetedés, amikor szülsz, ha van hely ő intézkedik.

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


Sziasztok


Köszönöm a válaszokat,nagyon kimerítő volt :wink:

Nekem az előző is császár volt (akkor is vizszintesen vágtak),de nekem sajna szétnyilt a sebem 4-5 nappal műtét után.Senki nem tudja miért,anno a vakbélműtétemnél is igy volt.
Ezért aggaszt,hogy "csak"3 nap és hazaküldenek.Félek,hogy megint baj lesz.MOst másik orvosom van (az előző meghalt sajnos),de már beszéltem vele is erről a félelmemről,azt mondta ne aggódjak,max.kicsit tovább marad bent a varrat.

És a spinális érzéstelenitéstől is rettegek. :oops: Nem tudom megmondani miért...anno altattak,viszont úgy meg hiányzik a "szülés-születés" élménye :?


Enikő,neked az első sima szülés volt ugye??Melyik a jobb??Már ha jobb lehet valamelyik is?? :wink:
Most valahogy annyira szeretém "normálisan" megszülni ezt a kislányt :lol:

Hát ki tudja mi a jobb...

Törpiri
Kép
törpiri
Budapest X. kerület
 
 


Enikő. Köszi a választ,még a kétágyas is jó

mivel nincs fogadott orvosom(pénz hiánya miatt) legalább ne ötágyasba legyek egy csomó emberrel.

elég lesz az ügyeletes orvos.

szerintetek sem lehet csak szülésznőt választani,csak akkor ha van fogadott doki?

ha megindul a szülés,egyből fel a 3.ra kell menni,vagy a h épület betegfelvétel,vagy hol történik a felvétel?

köszi

Andy

]Kép[/url]
békefiné
 
 


Kedves Andy (bekefine)!

Lehet, hogy rosszul tudom, de mintha a felkesziton azt mondtak volna, hogy van 2 db. 3 agyas szoba es a tobbi mind 2 agyas. Mielott szobat foglalnal erdeklod meg, hogy igy van-e inkabb azt az osszeget orvosra forditsd...

Persze elofordulhat, hogy valamit felreertettem es sokagyasok a szobak...

Tovabba en ugy tudom, hogy ha megindul a szules akkor egyenesen a 3.-ra kell menni, ahol rogton megvizsgalnak es raer utana bejelentkezni (ha meg van idod egyaltalan.. :) ) Errol mar irt valaki par oldallal elobbre itt is.

Udv.
Tavaszka

Tavaszka

Kép
tavaszka
 
 


Sziasztok

Békefiné nincs 5 ágyas szoba, csak 3 és két ágyas szobák vannak a nem fizetősökben is.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok!Szia gabi1!
Én is a Bajcsyban szültem DR.Kardos Gábornál, akinek mindkét gyermekemet köszönhetem.
Beleolvastam a topikba, de csak gabi1-et láttam, hogy ismeri, de csak felületesen olvastam.
Az lenne a kérdésem, hogy még mindig csak a magánrendelőben rendel vagy máshol is el lehet érni?
Köszi előre is a választ.
Erika :lol:

HTML kód:
babafalva.hu vonalzó
Erika,Gabi
kera68
 
 


Andy! Én folyó magzatvízzel mentem be. Egyből a harmadikra. Engem "beinvitáltak" vizsgálatra, Apát meg leküldték bejelentkezni. Mivel ott mentünk be a betegfelvételnél, akár be is jelentkezhettünk vón. Bár így jobb volt, hogy amíg én biztos kezekbe kerültem, apa intézte a többit.

Kép
Kép
nicolca
 
 


Andy! A harmadikon kell kezdeni, mert csak a vizsgálat alapján dől el, hogy felvesznek-e. Mi egyszer bementünk 5 perces fájásokkal (két órán keresztül az volt, mikor elindultunk be, úgyhogy nem mertem itthon maradni és tovább várni), én biztos voltam benne, hogy szülünk, de az ügyeletes hazaküldött, hogy reggelig biztosan nem indul be, nem is indult, még két hétig... Szóval ők mondják meg, hogy felvesznek-e vagy sem. Ha van veled valaki, akkor utána ő el tudja intézni lent a másik épületben.

Fizetős szobából ha jól emlékszem, 1 és 2 ágyas van, ezeknek kétszobánként van egy-egy közös fürdőjük (sajnos a folyosóról is be lehet menni, de azért legtöbbször tiszteletben tartják, meg úgy néz ki, mintha a szobába mennél be rögtön, úgyhogy sokan nem próbálkoznak :) ). Nem fizetősből pedig a legtöbb 2-3 ágyas, de van egy 5 ágyas és egy 1 ágyas is. Ezeknek két közös fürdőszobájuk van a folyosón, amik a nyilvános mosdóból nyílnak, de kulcsra zárhatók, tehát ezeket csak a bent fekvők használják (vagy akit ők beengednek... pedig ezt kérik, hogy látogató ne használja - azért szerencsére ahogy figyeltem, legtöbben ezt betartják, szerencsére).

Szülésznőt a szabályzat szerint csak akkor fogadhatsz, ha van dokid. Erre rákérdezett valaki a szülésznőknél az előadáson is, és ők is ezt mondták. Szerintem a szülőszoba látogatós előadásra érdemes bemenni (de egyébként máskor is simán bemehetsz érdeklődni, csak eseteg várni kell, ha éppen tele vannak), és ott személyesen tudsz velük beszélni, hátha úgy lesz olyan, akivel meg tudsz egyezni (bár szerintem ezt eléggé komolyan veszik ők is, de talán...).
kisbogarka
 
 


Sziasztok!
A segítségetekre lenne szükségem!
Szeretném, megtudni, hogy mikor vannak a szülésfelkészítő foglalkozások???
Az e-mail címemre legyetek szívesek: kacsmarcsik.timea@gmail.com

NAGYON-NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM ELŐRE IS.

Üdv: Timcsi (Csibené)
timchy
 
 


Sziasztok

kera igen a Kardos doktornak csak magánrendelője van, tudod ő már csak vállalkozóként dolgozik a kórházban külsősként. Így sztk-ban sincs, és a betegeihez jár be, illetve szerdánként este általában ő szokott ügyelni.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok!

Köszi az infókat,most már legalább képben vagyok.

sajnos nincs 70-100,000 ft unk orvosra,ezért szerettem volna szülésznőt,de hát ha nem akkor nem,azért nem fogok adósságba menni,hogy őket kifizessem.

egy előadáson voltam és láttam a szülőszobákat,az hogy müködik,hogy melyikben kerülsz?

de most 02,02 elkezdek megint elmenni az előadásokra,már ráérek,mert itthon vagyok és 3 percre lakom a kórháztól.

timchy: bajcsy szülészet honlaján fenn vannak az előadások

két napja reggel felkeléskor szúrkál a hasam,de kb egy óra alatt elmúllik,de akkor menni is alig tudok,szedek 3*2 magneb6,
mitől lehet?

Andy

]Kép[/url]
békefiné
 
 


Törpiri!
Nekem is sajnos mindkettő császár volt, pedig mindkettőt hüvelyin szerettem volna.
Ki az orvosod? Biztos fog erre figyelni ha beszélsz vele és ha probléma van tovább is maradhatsz.

Andy! Ha első gyerek még jobb is, hogy nem leszel egyedül. Amúgy csak 3 égyasok vannak a nem fizetősbe is, a fizetősnek az a legnagyobb előnye, hogy külön WC van hozzá, így tisztább, mint a többi
Szülésznőt úgy tudom csak akkor választhatsz ha van orvosod. Szülésnmegindulásakor a H épületben kell a betegfelvételen jelentkezni, persze ez az állapotodtól is függ. Nekem ezt a férjem intézte.
Szülőszobák: ha mind szabad választhatsz, ha nem, akkor amelyik szabad abba kerülsz.

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


(Nicolca! Hova lett az új helyünk? Nem találom... :shock: )
kisbogarka
 
 


Én sem találom... :(
pzsuzsi
 
 


Szia gabi!
Köszi az infót, ezt én is így tudtam,tudnál egy tel. számot írni, a rendelő még a XVII.k. Ferihegyi úton van, ott rendel?Én kb 4 éve voltam Nála utóljára :oops: , de mostmár el kellene mennem egy újabb rákszűrésre :(
Mennyi most egy rákszűrés és egy síma vizsgálat? köszi
Erika :D

HTML kód:
babafalva.hu vonalzó
Erika,Gabi
kera68
 
 


kera Igen ugyan ott van a rendelő ahol volt. 256-2557 itt tudsz bejelentkezni. Hát ha jól emlékszem akkor a rákszűrés 8000 ft Ebben benne van az uh, a rákszűrés, mellvizsgálat.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Bogárka, Zsuzsi! Én sem találtam. Írok a szerkesztőnek, megkérdem.
Bár nem értem, miért szedte volna ki :S

Kép
Kép
nicolca
 
 


Sziasztok,

a nem fizetős szobák között vannak három, két és egy ágyasok, én pl egy kétágyasban voltam gyakorlatilag egyedül. 2 szobához tartozott egy zuhanyzó-wc, elég kultúrált volt, bár szerintem ez mindig függ a kismamáktól is!
A nem fizetős szobák is elég jól néznek ki (azt a három napot legalábbis simán ki lehet bírni, míg ott van az ember), szerencsére mindenhol jó ágy van, tavaly tavasszal cserélték le őket, viszont az ajtókat nem lehet zárni, ez egy igen nagy hátrány, ha egyedül vagy a szobában.

A meghírdetett szülőszoba látogatás általában kaotikus, rengetegen szoktak lenni és csak kisebb csoportokat visznek fel egyszerre és ha éppen szülés van, akkor nem is lehet bemenni, ezért szerintem akinek van fogadott orvosa, az kérje meg, hogy vezesse körbe, illetve mikor nst-re mentek, akkor nyugodtan menjetek át a szülőszobához, a szülésznők nagyon kedvesek, biztos megmutatják a szülőszobákat.

Egy jótanácsot fogadjatok meg, hogy szülés után próbáljátok a családdal leüzletelni, hogy vigyenek be kaját, mert borzasztó a kórházi menü és még kevés is. A reggeli, ami egyedül elviselhető, de az ebéd az szörnyű (minden nap ugyan az a leves, csak más a tészta), a vacsora, meg ehetetlen, olyan felvágottat szoktak adni, amit én a malacoknak se adnék, ja és csak 1 zsömlét adnak, ami szerintem kevés egy ilyen igénybevétel után (mármint szülés után)! Ez nem a kórház hibája, valami központból kapják a kaját, rákérdeztem.

Szülésznőt nem lehet fogadni, csak ha orvost is fogadsz, de szerencsére a Bajcsiba nem derogál az orvosnak dolgozni, igazából jól együttműködnek a szülésznőkkel, én nem bántam meg, hogy csak dokit fogadtam.

Problémamentes szülést kívánok mindannyiótoknak!!! Ne izguljatok, biztos kijön a baba! :)))

K.
katiska
 
 


Sziasztok!

Régóta olvasója vagyok a fórumotoknak, így sok hasznos információhoz jutottam általatok. Köszönöm!
Most szeretnék csatlakozni hozzátok.
Én is a Bajcsy kórházban fogok szülni, dr. Szécsényi István az orvosom.
Második gyermekemet várom (sok év kihagyással),május 20.-ra vagyok kiírva.
Szeretném megkérdezni, hogy képet és vonalzót hogyan tudok készíteni? Hova kell beilleszteni? Mindig az aktuális hozzászóláshoz?
Előre is köszönöm a segítséget!
Kellemes, problémamentes pocakosodást kívánok mindenkinek!
<A HREF="http://www.nagyonbaba.hu"><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/1-40-2-2009_05_20-.jpg" BORDER=0></A>

MARCSI

Kép

Kép
marcsi68
 
 


Megpróbálom még egyszer a vonalzót! :oops:

Kép

MARCSI

Kép

Kép
marcsi68
 
 


Sziasztok!
A kérdésem az lenne, hogy szült-e valaki Dr. Knerczer László segítségével???
Szeretném a tapasztalatokat megérdeklődni...Előre is köszönöm
Üdv:Timchy
timchy
 
 


Szia Timchy!

Én nem nála szültem, de van egy ismerősöm, aki igen. Ha érdekel valami vele kapcsolatban, egy másik fórumon lehet a lánynak privit írni esetleg.

Üdv:
Zs.
pzsuzsi
 
 


Szia Timchy!

Én Knerczer dokinál szültem császárral tavaly aug-ban. Nagyon lelkiismeretes, rendes, jó fazon. A kistesóval is majd hozzá szeretnék menni, ha aktuális lesz.
A terhesség 4. hónapja körül kerültem hozzá, mindig alaposan megnézte a babát a pociban, a kérdéseimre rendesen válaszolt, én csak ajánlani tudom. végig odafigyelt ránk, a vágásom helye is szépnek mondható.
ha kérdésed merülne fel, bátran írj!

üdv,
Tündi
Vendég
 


Sziasztok,

sok infót kaptam erről az oldalról, és olvastam, hogy a Bajcsyban minden szülésznő jó fej, de kérlek ajánljatok nekem egyet, aki kedves, van humora, és a szülést nem valami kórházi, hanem családi eseménynek tekinti. Szóval értitek :D :D
Még az lenne a kérdésem, hogy így a 30-ik hetet betöltve érdemes már felkeresni? Hogyan kérdezzek rá, hogy mennyi az annyi? Vagy a végén adok annyit amennyit gondolok?

Előre is köszi. Trinky

KépKép
trinky
 
 


Sziasztok

Azt nem tudjátok véletlenül hogy csütörtökönként ki szokott lenni a genetikai uh-on? Melyik doki?

Trinky igen ilyenkor már érdemes felkeresni. Én azt ajánlom hogy először a dokidat kérdezd meg hogy ő kit ajánl, mert van olyan aki kifejezetten szeret egy bizonyos szülésznővel dolgozni. Amúgy én a Sipos Erzsit (ő az enyém) és a Magdit ajánlom neked. Szerintem kérdezd meg hogy mennyiért vállal szülés, általában azt mondják hogy amennyit gondolsz. Én 20-at adtam neki annó. Én a 30. héttől mentem hozzá, és a végén csak ő csinálta az nst-t, vizelet vizsgálatot és vérnyomást mért.
Most is fogok neki annyit tuti adni, ráadásul én most az elejétől járok hozzá, mert minden vérvételt ő csinál nekem.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok lányok!

Jön valaki közületek a hétfői szülés előkészítőre?

MARCSI

Kép

Kép
marcsi68
 
 


Szia Marcsi!
Ha leírod, hogy mikor és hol találkozik a csapat akkor Én szívesen mennék!!!
Üdv.: Timcsi
timchy
 
 


Sziasztok!
Valószínüleg császárral fogok majd szülni ha végre eljutok odáig.Az lenne a kérdésem hogy császárnál bent lehet e az apuka?
szhajni
 
 


szhajni szia. Én úgy tudom hogy nem lehet, csak az ajtó előtt vár, és amikor kihozzák a picit, akkor már a gyerkőc körüli teendőknél ott lehet.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Szia Timcsi!
De jó, hogy jelentkeztél! Már azt hittem teljesen kihalt ez a topic!

Én holnap egyedül megyek. 16:30- kor kezdődik az előadás az étteremben. ( Főbejárattól egyenesen, aztán balra. Új épület)
Biztos megtalálod! Legutóbb is sok "pocakos" várakozott előtte. :)
De, ha akarod találkozhatunk a főbejáratnál!?!

MARCSI

Kép

Kép
marcsi68
 
 


Szia Marcsi!
Jaj, ne haragudj, teljesen kiment a fejemből mivel ma voltam UH-n és kiderült, hogy a kislányunk végülis kisfiú és kissé sokkot kaptam!!!
De ha megírod mikor lesz a következő, megígérem, hogy biztos ott leszek...(nem szoktam ígérni)
Mégegyszer ne haragudj...
Üdv:Timcsi
iwiw-en is megtalálsz, ha oda írsz biztos, hogy megnézem!
Kacsmarcsik Tímea
timchy
 
 


Szia Timcsi!

Nem haragszom! :)
Sajnos én sem tudtam elmenni hétfőn! :( De majd legközelebb!
Legközelebb febr.16.-án lesz!
A bajcsyszul.hu oldalon, az elérhetőségek címszó alatt megtalálod az időpontokat és témákat!
(iwiw-en is megkereslek amint lesz időm)

Üdv:

MARCSI

Kép

Kép
marcsi68
 
 


Szia Marcsi!
Rendben, akkor hétfőn ott leszek a Bajcsy elött!
Az új épület főbejáratánál találkozzunk, kb 16:20-kor...
De még addig úgy is egyeztetünk!!!
Üdv: Timcsi

Kép
timchy
 
 


sziasztok!

3 hét múlva fogok szülni a Bajcsyban és szeretnék epidurális érzéstelenítést. van vkinek ezzel kapcsolatban tapasztalata?

nagyon köszönöm!
orss
 
 


Szia Orss!

Megkérdezhetem, hogy miért szeretnél epidulrális érzéstelenítést??
A barátnőmnek adtak, még többet is mint kellett volna, most kb 5 hónapos a babája és még mindig nem érzi a hasfalát, így az eredmény, hogy lóg a bőr a pocakján, de még edzeni sem tud, mert valami történt az érzéstelenítés közben és vannak idegek is amik elhaltak!!!

Üdv:Timcsi
timchy
 
 


Sziasztok

Mennyire látszik,hogy nem vagyunk egyformák :wink:

Én pont attól rettegek,hogy a császár alatt epidurálni fognak és nem altatni :?

Törpiri
Kép
törpiri
Budapest X. kerület
 
 


Szia Törpiri!
Ez így van, nem vagyunk egyformák, Én pl.inkább az epidurált választanám, császárnál, mert altatásnál nem láthatom mikor világrajön a kisbabám!!!
timchy
 
 


Sziasztok!

Az érzéstelenítésről én úgy vélekedem,hogy előre nem kérem,ha már annnyira elviselhetelen,de csak a legvégső esetben ,akkor kérni fogok.

én voltam előadáson,jó sokan voltunk,érdekes témák.ami legközelebb lesz arra nem megyek,mert pont azon tavaly voltam,de utána igen.

engem a légzéstechnika érdekelne,de az csak áprilisba lesz,arra szerintem már nem tudok elmenni.

szép napot!

Andy

]Kép[/url]
békefiné
 
 


orss,
én csak a tesóm tapasztalatát tudom elmondani, akinek nagyon sokat segített az epidurális érzéstelenítés, és gyönyörű szülése volt. Persze a végén azért adnak oxitocint, úgyhogy nem úszod meg. Ja és utána sem volt semmi problémája.

Én biztosan kérni fogok.

Békefiné, arra ügyelj, hogy az érzéstelenítést nem lehet ám akkor kapni amikor te akarod, csak a tágulás egy bizonyos szakaszában, utána már nincs értelme.

KépKép
trinky
 
 


Sziasztok!

Van még valaki aki 16.-án hétfőn megy az előadásra???
Tudjátok mi lesz a téma???

Üdv: Timcsi

Kép
timchy
 
 


szia Trynki,

köszönöm a választ! és a tesód a bajcsyban szült? azt hallottam, h egy éve még nem volt ott lehetőség epidurális érzéstelenítésre. jelenleg pedig állítólag úgy csinálják, h az anesztes doki bevezeti a kanült, de utána az adagolást már a szülész végzi. ez tényleg így van? és van biztosíték arra, h épp van egy "leakasztható" anesztes és nem futok ki az időből? (mintahogy írod, "utána már nincs értelme").
az oxitocin miért gáz?

köszönöm!
orss
 
 


Hát igen ennyi hátránya van a dolognak...de ahogy betoltak az intenzivre,hozták is a babát megmutatni...felébresztettek :wink:

Törpiri
Kép
törpiri
Budapest X. kerület
 
 


Szia orss,

nem a Bajcsyban szült. A múltkor kérdeztem az orvosomat az epidurális érzéstelenítséről, és ő mondta, hogy most már mindig van lehetőség kérni. Tehát anesztes lesz. Persze jó ha már a vajúdás elején mondod, hogy te majd szeretnéd, vagy ha van dokid, akkor neki megemlíted. Amúgy azt is mondta a doki, hogy ne várjam azt, hogy bemegyek és egyből hátbaszúrnak :D , vajúdni is kell. Persze ezt azért gondoltam, tesóm is vajúdott. Utána amikor 2-3 ujjnyira kitágultál kapod az érzéstelenítőd, majd amikor következik a kitolási szakasz, akkor oxitocint, mivel akkor érezned kell, hogy jönnek a fájások, mert akkor fogod tudni mikor kell nyomni. Szóval én ennyit tudok.
Azért ha megszületett a babád mindenképpen mondd el milyen volt, de persze csak kíméletesen :oops: :oops: :D

KépKép
trinky
 
 


szia Trynki,

újfennt köszi a választ :)

egy utsó kérdés: a kitolás szakasz azért kevésbé fájdalmas az EDA-nak köszönhetően? az vili, h akkor kell éreznem a fájdalmat, de esetleg tompábban, mintha, megelőzőleg nem kaptam volna érzételenítést?

köszi!

persze, elmondom majd :)
orss
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?