Új privát üzeneted érkezett!

winchi!
örülök, hogy megoldódott a kakigond!

nálunk is megyeget, már nem zöld, nem híg! a szaga még fura, de lehet, hogy a tojássárgája volt. és szerintem a túró volt a ludas.
Vendég
 


Hello Lányok!

Vagyok, csak hétvégén a fiúk famunkán voltak (tesó, párom, após, sógorom) főzni kellett rájuk, na, meg anyósnak is segítettem kicsit, már jobban van, de kék-zöld-lila-feket színekben pompázik a lába.
Mi: holnap megyünk mérlegelésre, remélem hízott a banyamancikám. Tömöm-tömöm, remélem lesz hatása.
Megkóstoltattam vele a borsópürét: nyámm-nyámm..
meggy-krumpli: boáááááá és után prrrrüüüüüü (biztos savanyú volt) Én pancsoltam őket, de majd a meggyhez még adok valami édesebbet azt hiszem.

Kecskeméti bébiétel: szerintem nagyon jók. Ne parázzatok anyukák, szerintem nincs bennük tartósítószer, én úgy tudom hőkezeléssel tartósítják. Hipp cég gyártja, Győrben, szerintem ugyanaz, mint a Hipp, csak az drágább a díszes csomagolás miatt.
Nekünk van ez-az a mélyhűtőben, próbálok abból kreálni dolgokat, de van olyan ami nálunk sincs, vagy pl. az üvegest jobban bírja.

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Kép

Bújik a jácint :lol:

Kép

Nyílik a hóvirág! :lol:

Csak lesz már tavasz, tegnap vettem észre hogy már kezdenek jönni a virágok :lol:

KépKép
winchi
 
 

 
 

Winchi: nálam is bújik már a hóvirág!!!! :) Érzem, hogy közeleg a tavasz! Matyi manó tündérien eszik! Nagyon aranyos! És mi volt az első kanalas hamija???
Nálunk is volt az a bizonyos fényképész. Szerintem ugyanaz volt. Nem mondta meg, hogy honnan tudja, hogy baba van nálunk. Akart kérni előleget, én meg mondtam, ha jön, fizetek. Na ez nem tetszett neki, megsértődött, én meg elküldtem a sóhajba!

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Almával kentem meg az arcát és a száját :lol:

Akkor tuti ugyanaz a pasi volt, nekem is akkor sértődött meg amikor névjegykártyát kértem és nem a megrendelőlapot :twisted:

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok Lányok!

Ancsi:Megkaptad a privit?
Vendég
 


mancsa: boldog hófordulót Dorkának!
Bende: Nikinek is boldog félévességet!

Anyany: lehet a fogacskától híg a széklete Zsófibabának. Nekem azt mondta a dokinéni, hogy majd figyeljem a székletet fogzásnál. De lehet, hogy tényleg a túró, vagy tojássárgája. Hm, már ilyesmiket eszik Zsófi! De jó tudom majd miket ehet már egy hónap múlva Dorka.
Nagyon tetszik ez a kép Zsófikáról a vonalzódon. Tedd fel nagyban, lécci!

Szilva: nekünk is segített kakilni. Jó ötlet!

Gégéé: csudiédibédi már a kicsi Emma. És egyre jobban hasonlít rád!!!!! Kértél már időpontot Csababácsihoz??? :)


Tünci: Nekem kell majd menni fél éves kontrollra, de csak a spirál miatt. Neked biztosan a komplikáció miatt. Jobb, ha sűrűbben megnéz a dokibácsi, ne aggódj, biztos rendben lesz minden! Én szorítok majd érted!

Lara: Hannus már tiszta úszóbajnok lesz. De jó, hogy élvezi a vizet. Én félek picit, hogy Dorka hogy viseli majd, mert mostanában nyüszög fürdésnél. Nem tudom miért. Hason elvan a kádban, de háton nem tetszik nagyon neki. Az 3/4 és egy üveg bébiétel nem olyan sok. Add csak Hannusnak, hadd nőjjön. Főleg, ha ízlik neki! :)

Katinka: tök jó lehet az a játszóház. Én is most néztem a neten. Majd ha Dorka nagyobb lesz, mi is elvisszük oda, ha Fehérváron járunk!

Jaffa: szegény Milu. Elég rossz lehetett neki. Dorka is szokott néha bukni a kocsiban, mikor hirtelen fékez apa. Rossz hátul ülni, főleg menetiránynak háttal ( mi még így ülünk). Remélem meg tudtátok beszélni, és legközelebb már biztos jobb lesz.
Szerencsére az én párom óvatosan vezet, mondjuk egész nap azt csinálja 6 emberrel a háta mögött...

Tényleg lányok, írtam már, hogy februárban megyek Kresz tanfolyamra? Elvileg hónap közepén kezdődik...már régóta akartam menni, csak eddig sosem volt időm rá, dolgoztam, meg fősuli volt, meg minden más.....most megpróbálom.

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Lara: most vettem csak észre, de vissza is írtam már! :)

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Winchi:De jó hogy tettél fel képet a hóvirágról :D
Jobb kedvem is lett töle :D Már én is nagyon várom a tavaszt tegnap tök jó idő volt sétáltunk is 3 órát ma meg esik az esö :cry:

Ancsi:bizti hizott Dorka baba :D
Mi is kecskemétit eszünk hipp-et múltkor Hannus keresztmamija hozott nekünk nagyon izlik Hannusnak a rizses, alma-szölő rizzsel,őszibarackos alma rizzsel meg most én vettem párat mert a brendonba akciós.

Mancsa:Örülök hogy ilyen jó alvókája van Dorkának :D
Vendég
 


Winchi: tuti ugyanaz a fószer volt. Elég érdekes volt, ráadásul úgy betolakodott a lakásba. Én hülye meg be is engedtem. Ennyi erővel ki is rabolhatott volna, vagy leüthetett volna. Be sem mutatkozott a kapuban. Egy fehér autóval voltak. A másik muksi kinntmaradt. Már utána gondolkoztam, meg a párom is jól lehordott, hogy minek engedek be idegeneket. Igaza van...

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


naspolyácska: mit is kérdeztél Dorkával kapcsolatban? Írd le mégegyszer légyszi, mert nem tok visszaolvasni nagyon!

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Boldog hófordulót Dorkának és Nikinek Hannus meg holnap lesz 5!!!!!Úgy rohan az időő............. :cry:

Bende Trundike olyan régen voltatok remélem minden ok!
Vendég
 


Anyany:Nagyon édes Zsófi a képeken megnéztem az iwiwen az Apás kép is nagyon aranyos :D
Vendég
 


Ancsi akkor most te fogod hallgatni hogy akkor ültetik a gumifákat a környéken :lol: Engem mindig ezzel cukkoltak. Meg az én első jogsim még a hagyományos kinyitható volt és aki elkérte megnézni azon röhögött, hogy magától kinyílik annyira friss volt :wink:

Lara akkor már megérte felrakni a képeket :D

Én meg csak ülök a gép előtt a kupi közepén és a világon semmihez nincsen kedvem. Matyi kint alszik a verandán, legalább fagy nincsen plussz kettőt mutat a hőmérő.

Megjött a praktikám, gyorsan begyújtok és leülök kreatív ötleteket meríteni :D

KépKép
winchi
 
 


winchi: ugyanez! Semmi kedvem semmihez. Dorka elaludt, még nem is ebédeltem....csak ülök itt én is, mint egy tök. pedig takarítani kéne, de olyan szontyi az idő.
Jah, biztos kapom majd az íveket a családtól, haveroktól.... :)

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Nekem sincs kedvem semmihez Anyú itt volt délelött :D Ma paprikás krumpli az ebéd még mosgatni kell délelött összepakoltam de semmi kedvem pedig most kellene amíg a Hanna alszik.

Ancsi:De jó lesz jogsid :D nekem is van de én nem nagyon vezetek :oops:
Vendég
 


Hú akkor már hárman vagyunk :D

Még valaki????
Vendég
 


nálunk paradicsomos kápi volt stefániával, meg meggy leves, de nekem csak a leves jön be, majd eszek valami mást második fogásként. Holnap nálunk is paprikás krumpli lesz asszem!

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Nálunk holnap milánói makaróni lesz :D
Vendég
 


na begyújtottam sőt gyorsan odadobtam a gépbe egy kenyértésztát is és még a fürdőszobaszőnyeget is bevágtam a mosógépbe. A mai tervet még túl is teljesítettem :lol:

Szerencsére a paradicsomos káposztát ugyanúgy utáljuk a párommal így Matyi is majd a mamánál eszik majd ilyet. Én ott szoktam enni körömpörköltet a párom meg pacalt, mert ezeket nem főzök csak az egyikünk szereti.

A paprikás krumpli jó ötlet lehet hogy én is bevetem a héten, ma rakott tészta volt szerencsére maradt holnapra is. Talán akkor lesz hangulatom takarítani ha már főzni nem kell :lol:

KépKép
winchi
 
 


De azért az megnyugtat, hogy Ti is nyomottak vagytok! :wink: Bocsi :wink: :D

KépKép
winchi
 
 


Winchi: :D :D :D :D :D :D :D :D :D Én meg addig ücsörögtem itt a gép elött míg a Hannus felébredt na mindegy azért most már megyek mosogatni míg elvan.
Ha a mai napot túlteljesítetted akkor ma már csak pihizz Matyival :D Most már minden nap adsz neki almát?Hannus ma sütötököt almával kapott de nem nagyon izlik neki igy rá egy órára evett tápszert nem nagyon szereti a sütötököt pedig azt mondják hogy azt minden gyerek szereti úgy néz ki hogy a Hannus kivétel.
Vendég
 


nyomottak? :lol: az nem kifejezés...
Zsófi is nyügis. de mire felöltöztem, elaludt. :cry:
a mai séta kimarad. tegnap voltunk. holnap meg úgyis megyünk méretkezni.
próbálok mindenféle praktikát kitalálni, hogy felpörgessem magam, de lehet, hogy marad a kávé, a klasszikus.
tegnap azzal sikerült, hogy két kabát híján már mindbe beleférek!!!
de még mindig le kell adnom 13kilót. de tegnap párom megjegyezte, hogy látszik hogy vékonyabb a sziluettem :lol:
Vendég
 


bende!
nikinek boldog hófordulót!


megyek a kávémért...
Vendég
 


Anyany:De jó neked :D :D :D :D :D :D Nekem is kéne fogyózni de most annyira nem megy :cry: :cry: :cry:
Mi sem sétálunk ma itt esik az eső :cry:
Vendég
 


Ma kimaradt a gyümi majd holnap kap öszibarackot. Arra gondoltam nem mindennap kap az elején csak másnaponta próbálkozunk és más ízekkel.
Anyany te is beszállsz az új klubba? :lol:
Én reggel már kávéval indítottam úgy fájt a fejem így délután már nem ihatok, mert kettőtől már a csilláron pörgök éjszaka :lol:

KépKép
winchi
 
 


Én is csatlakozom a nyomiklubhoz! :lol: Azon a mosáson kívül semmit se csináltam, azaz elrendezgettem Lili rajzait meg színezőit. Natikám is elég nyafi ma a nátha miatt, vele is többet kell ma foglalkoznom. Viszont ma kitaláltam a legjobb fogyókúrát: az emeleten altatom napközben a kiscsajt, így többször kell fel-le járkálnom. :wink:

Paradicsomos káposztát mi is mindketten utáljuk, Lili az oviban viszont megeszi.

Nálunk is kinyílt egy szál hóvirág. :D Most olvastam viszont, hogy a február kemény fagyokkal érkezik. :?

Boldog hófordulót Dorkának és Nikinek! :D

Kép
Kép
katinka31
 
 


Sziasztok!

Dorkának boldog hófordulót!

Nikinek pedig boldog félévességet!

Gégéé! Nagyon édi a hat hetes minimanód! Kilókkal hogyan álltok?

Hóvirágokért írígy-írígy! Köszönjük Winchi, hogy akik a kertjükben nem láthatnak, legalább itt igen.

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Anyany: Jaj, szegény Zsófi, ennyire küzdött szopizás közben? Azért még így is nagyon aranyos.

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Gégéé:Képzeld jövö hét kedden 21:20-kor lesz a született feleségek :D :D :D :D :D :D :D :D :D Ha mész a doki bácsihoz vigyél ám képet a gyönyörüséges Emma babáról :D :D :D :D :D
Vendég
 


Szia Szösz :D Hogy vagytok?
Vendég
 


Szoptatós anyukáktól kérdezném,hogy ha kávét isztok tud aludni tőle a manótok?

Rékának olyan gondja nincs, hogy nem tudna kakilni, sőt minden nap 3-4X tele van a pelus. Nem tudom, hogy ez normális-e, de remélem, hogy mivel azért hízik nagy probléma nem lehet?

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Lara: Szia! Réka most éppen alszik, én meg főztem, milánóit. Várjuk apát haza. De majd csak olyan 7 körül jön. A született feleségeket én is szoktam nézni, csak már olyan régen volt, hogy nem is emlékszem, hogy mi volt a vége.

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Szösz:Hannus is alszik eddig játszottunk de már olyan álmos volt betettem az ágyába rá 2 percre meg már aludt is :D

Az lett a vége hogy az utolsó 5 percbe mondták hogy 5 év múlva és akkor a Gabinak már volt gyereke a Suzannak másik pasija volt nem a Májk(bocsi nem igy kell írni) Bree kibékült Orsonnal és a Linették gyerekei meg már olyan nagyok mindenféle balhéba keverednek.Nekem ez a kedvenc sorozatom és már alig vártam a következő évadot :D
Vendég
 


Most már emlékszem! Köszi Lara! :wink:

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Én is várom a született feleségeket! Imádom a sorozatot, tesóm megszerzi nekem dvd-n az eddigieket, ha újra zombisodunk azt fogom nézni.

Anyany: köszi a tippet, most megvárom mit tud az aventes, ha nem megy, akkor elhozzuk, amit visszaviszel! :lol:

Képzeljétek, mit tud a 4 hónapos lányom, jaj köszönjük a köszöntéseket! Szóval sikerült hasrafordulnia 2x is! Az elsőnél kb 10 percet küszködött, mire sikerült és utána olyan sorozatot pukizott, azt hittem lelő! :lol:
Vendég
 


Mancsa:Jaj de ügyes a kislányod :D :D :D Hannus nem akar forgolódni :cry: bezzeg felülni már szeretne emeli a kis fejét meg a lábát is és fél percig is tartja igy úgyhogy kocka hasa lesz nem úgy mint az anyjának :D
De ha nem zombisodtok akkor is majd nézd meg az elöző részeket nagyon jóóóóóóóóóóó :D
Vendég
 


Winchi ez a fotós ürge nálunk is volt,apa elhajtotta... :lol:
Miért adsz Matyinak gyümölcsöt már 3 hónaposan???Nem szopizik?

sarmon
]Kép[/
]Kép[/
Kép
sarmon
 
 


Lara: 1-2 rész kivételével mindet láttam, de megnézném többször is! :lol:

Sarmon: hogy vagytok? Te is beteg vagy? Dokinál volt segítséged, vagy zsinórban vetkőztettél-öltöztettél? Jobbulást nektek!

Nálunk apa taknyos, meg Dorka. Nála mondjuk lehet a bárányhimlő szövődménye, de a lényeg ugyanaz. Orrszívás, hurutoldó, orrcsepp. Fürdés előtt is megfordult Dóri és most sikerült visszagurulnia is, de mondjuk elhúzta a buksija. Csak a kiságyában sikerül forogni, mert rafkósan belekapaszkodik a rácsvédőbe és húzza magát. Szóval kicsit rásegít, mert a franciaágyon nem sikerült neki. De így is nagyon ügyes.
Vendég
 


Ja, ezt a fotóst akartam én is írni, nálunk is volt Levi után is, meg most is, sőt, mikor ideköltöztünk megint bepróbálkozott, pedig akkor Levi már 2 éves volt majdnem. Egy ismerősöm belement, nagyon drágán kaptak 12 képet és még drágábban megvehették a többit. :x
Vendég
 


mancsa!
Zsófi is így kezdte! a franciaágyon úgy csinálta, hogy amikor ott feküdtem mellette, belém akasztotta a lábát és eldőlt. és átfordult. utána rájött, hogy csinálja.

mostmár klasszul kúszik. térden, meg a könyökén. ha rájön, hogy a kezére is támaszkodhat, akkor lesz nemulass. :lol:
már így is érdeklik a fiókok!!! :lol:
Vendég
 


Anyany: fiókpakolás....hmmm de rég volt már Levinél, de nemsokára megint jön :lol:
Csak vigyázzatok, sógornőmnek kiskorában visszavarrták az ujját, mert leszakadt, ahogy kinyitott egy szekrényajtót, a zsanérnál benyúlt és becsukta. Azt mondta anyósom nem volt még 1 éves.

Megyek olvasni, boszika már 9 óta alszik!
Jóéjt mindenkinek!
Vendég
 


de édes Emmibébink!!!!!! :lol: :lol: :lol:

a kislányoknak boldog hófordulót-Niki, Hanna és Dorka babának!!

Winchi, örülök, h megoldódott a probléma a kakival!!

akkor ti is lassan elkezditek a hozzátápit?

szépek a képek, üggyii!!!!!

én holnap kipróbálom a zöldborsó-barack-rizs kompozíciót, meglátjuk ízlik-e a fiatalúrnak, bár ha jól megnyomom barackkal, akkor remélem csúszni fog :wink:

Anyany, tojássárgáját szereti a Zófi? azt mikortól lehet adni? a fehérje részt nem lehet?
örülök, h ti is jobban vagytok :wink:

Látom, többeket levert a car idő, a Miló viszont ma több mint 2 órát durmolt a teraszon, mikor behoztam, bent is folytatta, már úgy kellett megkeltenem

Szopi téren nyűgösek vagyunk, mert engem is meglátogatott piroska, szval, húzzuk a szánk :shock:

Ancsi: a meggy-krumlpihoz illik a barack, v az alma, mkettő édes. ha natúr adod a meggyet elég savanykás, Milónak sem csúszik, ha kevered más édesel, ízleni fog neki, másik megoldás, h kissé megpárolod a meggyet, kompótként, akkor már nem esz olyan savanyú :wink:

sztem jó h megcsinálod a jogsit, én is örülök, h nekem van,, a gyerekkel rengetegszer kell menni, apa meg ugye napközben nincs itthon, h elvigyen minket, és így falun azért elkél az autó, ha gáz van, pl. kórház, ügyelet, bár kívánom, ne legyen sose ilyen baj a Milóval, de nekem megnyugtató a tudat h mehetek ha kell

a fényképész hapi sztem a kórházban megadottakból tudja h ki mikor szült, nálunk is volt én elküldtem a csába, meg előtte anyum is, de olyan volt, mint a bumeráng, visszajött egy megerősítésért. :lol:

jaa, csak annyit kérdeztem, h miket mozog a Dorka, forgás, mászás..stb, meg h van-e már foga neki?!

Lara, próbáld meg a stököt barackkal, hátha azzal jobban csúszik!
naspolyácska
 
 


nem tudom...lehet megint a nagy eső, de emma órák óta ordít
már mindent bevetettünk....

kivagyunk :cry: :shock:

most épp a hagyjuk ordítani a soros...

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Jaj szegény Emma :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Lehet hogy az idö a ludas kitartássssssssss

Mancsa:Jobbulást Apának meg Dorkának.A cool-on megy a született feleségek de mondjuk a dvd jobb mert igy akkor nézed mikor van időd.

Naspolyácska:Köszi akkor még barackkal megpróbálom hátha úgy izleni fog neki.

Anyany:De édes lehet Zsófi ahogy próbálkozik :D
Vendég
 


Gégéé:Hannus ha nagyon sír mindig felveszem odasétálunk az ablakhoz és elmesélem neki hogy mit látunk kint ez a múltkor is bevált mikor az oltás miatt nagyon-nagyon sírt.
De lehet hogy még Emmát nem köti le jaj nincs semmi ötletem biztos mindent bevetettetek már remélem már nem tart sokáig.
Vendég
 


Zsófi egész délután nyűglődött, sem enni nem nagyon akart,sem aludni. az uzsit dupláztuk: pici alma, pici tápi. aztán több tápi. a reggelit meg ahogy volt, kihagyta, na jó, nem teljesen: 50mili... :cry:
ja és morog. én meg mindig ugrok, mert azt hiszem valami baja van.


naspolyácska!
a tojássárgáját alma-krumpli keverékbe teszem, nem is érződik az íze. de a túróval sem volt gondja, csak a zöld kaki.
a tojás ha nem lesz pöttyös, kapja még.

gégéé!
biztosan az idő! a picurikat jobban megviseli...

jó éjszakát mindenkinek!
Zsófi 11óta alszik mostmár csatlakozom hozzá!!!
Vendég
 


hahó!

ja tuti az idő amúgy!!! meg egy kis hiszti is volt benne, mert amikor norbi felvette akkor abbahagyta...amikor én fogtam, akkor nem hagyta abba, mert szívta a kezem...:( de akkor sem adhatok neki óránként cicit, mert múltkor is így zabálta magát annyira túl, hogy az orrán folyt a tej sírás közben... :? :? :(

aztán egyszercsak belefáradt a sírásba, mikor már mi is , és elaludt...szegénykém.

amúgy tegnap én is hóóót depi voltam... :cry:

nekem még nincs jogsim... :cry:

anyany, naspolyácska.
..kenitek vágjátok ezt a táplálósdi témát. Ügyik vagytok nagyon!

fotós: szerintem ugyanaz a pasi volt. naspolyácskának már meséltem, hogy én hálóingben voltam, azt hittem a postás, ajtót nyitottam, ő meg bejött és leült a székre, és közben magyarázott, hogy ismerős vagyok neki, biztos engem is fotózott, amikor picurka voltam...mondom neki, hogy elnézést ki Ön? erre mondja, hogy hát A FÉNYKÉPÉSZ. (jaaaaaaaaaaa, így mindjárt más;)) ahha, mondom engem biztos nem fotózott, mert soproni vagyok...na a lényeg, hogy gondoltam megnézem mit akar, mennyiért. én nem vagyok az a típus, aki élből elküldi a picsába az ilyet (sajna)...én még a tesco parkolóban is mindig veszek rózsát, meg a telefonos kérdezgetőknek is válaszolok, hogy szerintem a magyar diákok hány százalékának van gerincferdülése...szóval, mondom megnézem...erre már ott tartottunk, hogy fizessek 5000ft-ot...hehehehehehehe....amúgy jól csinálja a pasi, tény. na de mondtam, hogy ááá én a férjem nélkül nem dönthetek ilyenben...erre mondja, hogy hívjam fel a férjem....hehehehe, erre én, nem tudom sajnos, mert külföldön van...erre ő, akkor visszajön holnap...oh, oké, mondom jöjjön. jött is, de nem engedtem be...gondolom ma is jön...majd csak megunja...

lara: sajna emma még nem ilyen nézelődőd...ha odaviszem az ablakhoz, akkor is max. engem néz, vagy a függönykarnist....

mancsa: az én hugom annó olyan lendülettel pakolt fiókot, hogy öröm volt nézni. azt hiszem valahogy madzaggal összekötötték anyumék a kihúzójukat, hogy ne tudja kihúzni őket...

a született feleségeket én is várom, bár szerintem ilyen felvevős, később megnézős lesz a téma nálunk...

lara, ancsi: még nem jelentkeztem be...majd fizetés után :oops:
de viszek képet természetesen :)

szösz:
hallod emma sosem alszik olyankor, mint mikor írtad tegnap, hogy réka alszik...amúgy kicsivel több, mint 5 kiló a csajszink, bár ugye most két hétig mérve volt, meg vissza volt fogva kicsit az evéssel...

naspolyácska,
majd felhívlak, mert sztem ugrik a mai programunk...eső, meg visszük enyingre Emmát csípőbigyóra...csak én annyira hülye vagyok, hogy elfelejtettem...



elveszett báránykák hol vagytok?????? trundike, zsula, timmi, bende, zsófia, tucsinke, gólyanéni és MINDENKI????

puszik

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Itt vagyok :shock:

Drága Anyany és Szösz! Nagyon- nagyon jól esik, hogy gondoltatok rám, ránk és szégyellem, hogy nem válaszoltam az üzenetekre, de kicsit összeborult az életünk.

Az én egyetlen, drága, öreg kutyám a múlt héten nagyon nagyon beteg lett. Az orvosok már semmivel nem biztattak ( 12 éves lesz az ebem) és kutyink sem kelt fel két napig. Vittük infúzióra, én is átmentem Nikivel Anyumhoz és ott töltöttük az egész napot. Csak zokogtam szinte egész napés közben cirógattam. Tudom, hogy most sokan azt mondjátok, hogy ,,csak egy kutya,, de nekem Ő sokkal több ennél. Szeptemberben volt 11 éve, hogy hozzánk került, azóta velem van jóban rosszban. Ha sírtam odetelepedett az ölembe és lenyalta a könnyeimet, ha hiányoztam neki a papucsommal aludt, minden hazaérkezésemnek úgy örült, mintha már egy éve nem látott volna és minden reggel olyan ovációt csap, ha valaki felébred.....na nem ragozom. Szóval csak bőgtem, simogattam és közben gondolkoztam. Azt sem akartuk, hogy szenvedjen, de esélyt akartunk adni neki a gyógyulásra. Szerencsére a 3. infúzió után jobban lett ( azt mondták a dokik, hogy orvosi csoda) és ma már ugyanúgy hempergőzik a vízes fűben és lopkodja a kesztyűket, mint a betegsége előtt.
Közben lerobbant az autónk is, szóval minden összejött. Kép

Íme a kutyum...
bende
 
 


Na és most kicsit Nikiről.
Nagyon szépen köszönjük a köszöntéseket, igen tegnap 6 hónapos lett a csöppöm. 7 kiló 80 deka, egész nap dumál, bizonyos szótagokat ismételgetve. dedededede, nenenene, jejejejeje, tatatata, nyanyanyanya, babababa. Azt hiszem nagyjából ennyi a repertoár. Próbál kúszni, leginkább úgy hogy spiccen tartja a lábát és megemeli a fenekét. Ahogy elnéztem ez nem túl jó technika, mert inkább ghátrafelé megy, mint előre. Mindent megtapogat, minden anyag érintésére kiváncsi. Mostanában egész jókat alszik éjszaka, bár enni azért egyszer- kétszer felkel, de este egy szempillantás alatt elalszik.
bende
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?