Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Timi!
Te jó ég, nagyon sajnálom! Remélem nem lesz komoly baja a férjednek, de sztem is azonnal irány az ügyelet! A képek egyébként nagyon aranyosak, sokat változott Sanyika.

Szöszke!
Köszi a krém tippet, majd kipróbálom. Ezeket a gyógyszertári cuccokat fel kell íratni vagy lehet simán is venni? Vagy csak olcsóbb ha feliratod?
Úgy szoktam, h a késő délutáni alvás után (kb 7kor ébresztem, vagy van h ilyenkor csak keveset alszik, és sír, ilyenkor behozom) fürcsi 7.30-8.00 körül, és utána esti szopi, majd alvás. Nem hiszem, h ez baj lenne, mert előtte mindig megtornáztatom kicsit, meg beszélgetünk, énekelünk közben a fürdőben, és ezt nagyon szereti, ilyenkor jókedvű és élénk, úh tuti a vízzel van a gond, mert addig minden ok, és ahogy beér a vízbe a feneke, elkápicsorodik az arca, biggyeszti a száját, és jön a sírás. Egyszer úsztuk meg anélkül, meg ma is csak kis nyöszörgés volt, sírás nem. Remélem lassan kinövi, mert régen imádott fürcsizni, rugdosott, nevetgélt a kiskádban. Na meg én 8évig versenyszerűen úsztam, anyukám úszóedző volt, mostmár csak oktat…úh ez a viselkedés nem járja. :)

Marek!
Suttogó, nem suttogó, a lényeg, h nektek is bejött! Végülis logikus rendszer, és biztos ők is szeretik a kiszámíthatóságot, biztonságot ad, h tudják mikor mi van, és kipihentek is.
Köszi a dicséretet! :) És a tippet is a bepanthenről…kipróbálom azt is. Lassan már egy egész drogéria sorakozik nálunk. :D
Hát a kaki még nem tökéletes, de sztem határozottan javul a helyzet…jövő pénteken megyünk a dokinénihez, mert hivatalos 3hós mérést szeretnék, úh majd felhozom a témát…

LKata!
Pénteken méretszkedünk mindig, akkor 4.98kg volt. :) Sztem mostmár elértük az 5kg-ot. Neked is köszi a dicséretet! :)
Sztem először csak 1x adj neki vm kaját, és pár hét múlva mehet 2x is. Nemtom, h probiotikus, vagy probiotikumos, de talán az elsőre tippelnék… :)
A hipp-ek bio kaják, igen…nálunk organic-nak hívják.

Mi túlestünk a fülbelövésen. :) Hát, mit mondjak, sírt nagyon, de láthatóan csak attól sírt, h le kellett fogni, nem hiszem, h fájt, mert 1 perc múlva már vigyorgott, és el is felejtette. És nagyon édes lett a fülcsikkel, megzabálom, olyan kis szép így, kicst lányosabb lett a pofija. :)
Ma már csak 2-3 percig sírdogált altatásnál, és összesen kb 10perc alatt elaludt….egyre jobbak vagyunk! :D Olyan jó, h már nem kell kézben elaltatni, csak böfi után letesszük, kicsit vigasztaljuk, susogunk neki, és gyorsan elalszik. :)

Na megyek a dolgomra, tusolás, fejés, kis kajcsi, sör, és alvás…pedig már most eldőlnék, olyan hulla vagyok. :(

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


És hoztam pár mai képet is, ha nem baj. Az elsők reggel készültek, betettem apukám mellé az ágyba, míg kiöntöttem a kicsöpögött tejcsit az üvegbe, és olyan jól érezte magát, h aztán ott maradt vagy 20-30 percig, szórakoztattuk, hasalni is gyakoroltunk, én meg fényképeztem. A többi már este készült, talán a fülcsi is felvillan egynémelyiken. :)



Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Jézusom Timi! Remélem jól vagytok és jól van a férjed! Vadi új gumi :evil: :evil:
Remélem idén már csak jó vár rátok ezek után!

Sensie!

Nekünk a bőrdoki írt fel krémet,aminek az a neve,hogy zsírozó krém (komoly :D) és azzal kell Tomit bekenni tetőtől talpig. Nekünk sajnos a gyógyszertári popsikenőcs nem használt :(. Van viszont egy nagyon jó krém száraz bababőrre,amit egy nagyon nagyon jó bőrdoki mondott a férjemnek,be is szereztük,az a neve,hogy Der-Med. Ez vény nélkül kapható. Az istván kórházban pedig a paraffin olajat javasolták,ott a babákat,ha nagyon száraz a bőrük azzal kenik. Ez is kapható vény nélkül. (kikupálódtam a témában :D). Szerintem próbáld ki a gyógyszertári popsikrémet (mi is azzal kezdtük),azt lehet recept nélkül is kapni,de olcsóbb,ha felíratod a gyerekdokiddal,ha van itthon olyanod,ha nem jön be akkor jöhet a többi próbálkozás. Amúgy nekünk is azt mondta az orvos,hogy fürdetni max 2 percig,éppen csak dugjuk be a vízbe,lötyköljük meg és vegyük ki. Tomink viszont imád fürdeni,úgyhogy azzal lágyítom a vizet,hogy a gyógyszertári fürdetőt beleteszem a kádba,arra engedem a vizet és így szépen eloszlik a vízben,ebben fürdik így kb. 5-7 percet.

Marek!
Örülök,hogy nincs semmi baj! Ha viszont ételallergia,akkor nem lehet,hogy valami könnyű kajára allergiás,amit eszel?
Sajnos a babakocsiban nem tudok segíteni. Nekünk sportkocsinak egy graco van,de én azon is gondolkozom,hogy majd veszünk egy nagyon egyszerű, 7000 Ft-os esernyőkocsit,az biztos,hogy nagyon könnyű :) és nagyon egyszerű.
Nagyon aranyos Bori ahogy a nyelvét nyújtogatja! :D
Mi még nem nyújtogatunk ennyire,csak néha,hébe-hóba

Mi is jól vagyunk,nagyon vegyes volt a hétvégénk,egyrészt rengeteget sétáltunk, még utcán is szoptattam a járda közepén állva,mert elnéztem az időt és drága gyermekem visítva ébredt a lakásunktól kb. 1 km-re... :lol: :lol:
Elég kínos volt,de muszáj,inkább mások nézzenek meg,minthogy hazáig üvöltsünk. Így meg szépen megebédelt,és utána még lent maradtunk uzsiig :D.
Ügyik voltunk Tomival. :)

Ami viszont teljesen ledöbbentett,hogy egy barátnőmnek most született meg a kisbabája,és rettenetes,horror szülés volt, le sem írom,de 20 cm-es a gátsebe,izmot,mindent vágtak, mert a babája 60 cm! és 4 kg... és túl gyorsan tágult,iszonyat gyorsan (fél ó alatt) tolófájásai lettek és már nem lehetett császározni. .. most már otthon vannak,de nagyon ki van,meg sem bír mozdulni :(
Hallottatok már ilyenről? Első babája.

Ildi!
Köszi a tippet, rendeltünk egy csomó képet a dm-ből :)
és tökjó,hogy nem jön rá a plusz 1500 Ft házhozszállítási díj. Nagyon kényelmes így.

Nyugtonmalac!
Nagyon ügyik vagytok az állatkerti programmal. A férjed ilyenkor otthon szusszan egyet? Én is imádom a városligetet,de sajnos tőlünk elég messze van,és a kocsimon nincs téli gumi,emiatt majd csak tavasszal,vagy ha marad a jó idő,akkor tudunk kimenni.

Rajtam kitört hétvégén a férjhiány :( Egy csomót dolgozik,és idén minden szombaton is menni kellett,(vállalkozó,építőipar...), úgyhogy heti egy napot volt csak velünk eddig. De ígéretet kaptam,hogy az elkövetkező két hétvégén legalább igyekszik úgy intézni,hogy befejezze a dolgait péntekre.

Kép

Kép
borkaby
 
 

 
 

Sensie!
Nagyon édes a kislányod és látszik a szép fülbevaló is a kis hősnő fülében :lol:

Kép

Kép
borkaby
 
 


Nyugtonmalac!
1 hós súlyunk:3910 g
2 hó: 4720
sajnos cm-eket nem tudok,nem mértük

Kép

Kép
borkaby
 
 


én is hoztam pár képet :)
Kép

Kép

Kép
borkaby
 
 


Kép

Kép

horgász dvd nézegetés :)

Kép

Kép
borkaby
 
 


Tücsök: Hát a zipp az zapp :) quinny zapp - a legkisebbre összecsukható babakocsi...


Egész évben vannak kacsák, mert meleg a víz a ligetben... Gyönyörű látvány a sötétben a párolgó víz középen a rengeteg kacsa szundikál... háttérben a koripálya épülete kivilágítva... meg a vajdahunyadvára is...

Nézzétek meg sötétben!

Áronkának jobbulást! Zokni nélkül szundizott, igaz ;)

Adsz neki c vitamint???

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


ököl bekapás: Bori is ezt teszi... Hihetetlen mit művel, néha öklendezik is tőle... :roll:

Cumikat próbálgatni kell, van amit elfogadnak, van amit nem :shock: Okos vagyok, mi :D

TT rágókacumi: kipróbáltuk, tanítani kell, hogy mi ez, de érdeklődő volt Bori :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Marek: elmentem vettem ilyen cumit, és elég más mint a régi :shock: És hát a mam-hoz sem hasonlít. A fogkímélő mivolta miatt vékonyka, vagy mi... Kiesik Borim szájából. Ezt is tanulni kell :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Marek: én egyértelműen a buzz-t venném, és azt is vettem volna, de apa megengedte a stokke-t és az a csúcs nekem... De ha nem azt vettem volna, akkor quinnyt, mert az nagyon jó. És a buzznak dönthető az ülése, a zappnak meg nem! Zapp hátrányai: kiesik a kerék, ha emeled (pl. buszra), de ha nem hagytad el nagyon és megtalálod :shock: akkor egy egyszerű mozdulattal helyre pattinthatod... Csak az emeléstől vetemedik a váz, és kipattan a kerék :S
Nem dönthető a támla, hanem fix
csak nagy babáknak kényelmes, nincs szűkítője (Lili kicsi volt, innen a tapasztalat)
Buzzal ezek a problémák nincsenek!!!! De az nem csukható össze zsebkendő méretűre ;) és kicsit nehezebb is

babakocsit kb 3 éves korig fogsz használni! Hiába jár már a csajszi addigra, de elfárad, bevásárolni mesz, elalszik, cipelni kell, stb.

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Sensi: örülök, hogy sikeresen használjátok a zsebes pelust!!!! :D

teszel majd fel pelusos képeket? Lécci lécci!

Hordozás: a MT-ben szabad hordozni háton, és Bori annyira imádja. Ma 2szer is megjártuk az utunkat háton. Vettem egy hordozós kabátot, nagyon tuti. Bori kikukucskál a hátamon, ha lesz kép teszek fel... Minden hordozós ismerűsöm korántól hordozott/ hordoz háton, és ez nagyon jó a babának. (terpesz tartás, alakra simulás, alvásnál a fejét kapucni trtja... stb... Nagyon fini mindkettőnknek. Bori sír, ha leveszem, meg kell vigasztalni utána...

Most megyek ledőlök egy kicsit, csúszik a fejés... Fejésnél tovább olvasok, válaszolgatok ;)

Pá!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Ekcéma: Lilinek régen valamijen speckó vitaminos gyógyszertári krémet írt fel a dokinéni rá... Kicsit citromos illata van, hó fehér, és nagyon vizes hatású krém volt (az egyetlen patikai amit szerettem is :D
Ezzel kellett testápolni amíg el nem múlt.

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Timi, nagyon sajnálom, ami veletek történt, és azt is, hogy sorozatosan pechesek vagytok! De az azért nagyon jó, hogy a legnagyobb kincsetek "ép" bőrrel megúszta a szerencsétlenséget!

Szerintem is el kell menni a dokihoz mielőbb. Nem lehet a vacsi új kerékkel és pl a számlájával ráverni a ktg-eteket a gyártóra?
(lehet buta kérdés, se autóm, se jogsim, se semmi, csak bosszankodom helyetted is itt)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Sensi: alkoholozni, és forgatni kell a fülbevalócskát!
Gratulálok, hogy túl estetek rajta, de nem anyának való ezt végignézni, én tudom, két lánnyal... Viszont most 1000x könnyebb, mint pár év múlva :shock:

Felvillant az új fülcsitek, igen :D

Nagyon szép kislány Lillus!

Bori is tündér édes aranyos, és Norbika is, meg Sanyika is. Nagyon nagy élvezet feltenni ezeket az édes babókat a webünkre :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Fürdés: Bor is kb fél órát fürcsizik... 5 perc nem elég arra, hogy kitombolja magát!!!! :shock: Lilim majd egy órán át nyomja a pancsit :D És a legjobban bevállt fürdős játék (nagyobbaknak) a fürdő kréta (színes zsírkréta vízben használatra) Nagyon fejlesztő hatású, élvezetes, hosszasan leköti a figyelmet fejleszti a finom motoros izéket :)

Bori is játszik már a kádban: ő fürdő játékokat csócsálgat, és ha sikerül akkor elkapja a játékot ami úszik a vizen. (a lábamon keresztbe hasalva, popi úszik mellkas alátámasztva, kéz dolgozik (úszás előkészítő feladat!!! és hasaláshoz izom erősítő)
Bori tornázik is, a lábával és a kezével pacsál, akkorákat csapkod a lábával, hogy majd el repül. Koncentrál is hozzá... Le filmeztem, majd teszek fel minivideót ;) Nagyon vicces. Na ha ezt csinálja fél óráig, akkor pancsi után öltözködés, még egy pici tejcsi, majd be az ágyba. Semmit nem kell csinálni vele, 1 perc és magától elalszik :D
Semmi suttogás meg ilyenek... ;) Lilit is így tanítottm meg jól aludni :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Borkaby: utcán szopizás :) Ismerős! Ez volt velem és Borival az első hónapban a villamos megállóban... Írtam akkor :)
Nem nagy kaland, nem? Végül is takarva vagy... Tomi is kiharcolja ami jár neki :D Helyes!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Borkaby: igen, férj ilyenkor itthon marad egyedül. Szusszanhatna is (rá is férne), de ő egy hős, és takarít meg ilyesmi :) Tanulnia is kellne, de az nem az igazi...

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Férj hiány: az nagyon rossz dolog :(

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Hmm, kész a cicizés, és a végére ís értem... Futás szunyálni!!!! :)

Jó reggelt az ébredőknek!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Jó reggelt!

Én vagyok csak itt? Csak engem nem hagynak aludnui? :(

Timi....most olvastam...szörnyen sajnálom! :( Remélem nem vártatok és még este bementetek az ügyeletre! :roll:
Az a pukli a fejen , lehet más is.Nem akarlak ilyesztgetni, de volt a családomban ilyen.
Majdnem kóma lett a vége! :(
És ha nincs is rosszul még baj lehet, a fejsérülés komoly dolog.
Az anyagi kár is borzalmas, de lényeg hogy nem lett tragédia! :roll:
Jobbulást a férjednek! Te meg próbálj megnyugodni. :(

Férj hiány.....Nekem is van :( Hétfőn, és szerdán csak este 8-ra ér haza, mert meló után még angolra megy.
A többi napokon meg 3/4 6-ra, mert 5-ig dolgozik. :? Mérnök, ezért sokszor bennt is kell maradnia.
Itthon is sok még a tennivaló, úgyhogy nincsenek igazi családi programok. :cry:
Viszont tegnap kicsit együtt voltunk, szép idő volt, megfűztem egy sétára, olyan jó volt. :) Norbika nagyot aludt a babakocsiban.

Ja,és már lassan kész a konyhám, apukám csinálja a konyhabútort. :D Majd megmutatom.

NyugtonMalac....szines zsírkréta a vízben????Az meg milyen??? :shock:
Mi 10 percig fürdünk Norbival. Egyenőre még a szobában kádállvánnyal.
Könnyen, gyorsan be tudom melegíteni a szobát hősugárzóval.
Aztán kimegyünk a nappaliba szopizni, addig a szobát kiszellőzteti apa(ha otthon van :? )
De ha picit nagyobb lesz, nem kell ennyire fűteni,kimegyünk a fürdőszobába, berakom a kiskádat
a nagykádba és akkor pancsolhat. :lol:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Sziasztok!

Timi - úrég, nagyon sajnálom, ami veletek történt, a kocsit, hűtőt, mindent, de a legfontosabb, hogy párod rendben legyen, a többi mind "csak" anyagi dolog. Volt dokinál??? Mi van vele? Sanyika tündéri, nagyon édes kis manó!!!

Marek - annyira tüneménybaba Bori, ezek a képek nagyon betaláltak, gyönyörű, ahogy néz, azzal az okos kis fejével, megzabálom!!! :lol: Kis nyelvnyújtogatós :lol: j
Hasmenéssel mi van, elmúlt már?

LKata - Norbika szuperügyesen tornázik, nagyon édi!

Nyugtonmalac - nagyon jó ez a hordozó, Bori jól elvan a hátadon, ahogy látom :lol: Sajnálom, hogy lecsusszantatok az Állatkertről! :?
A TT rágóka nagyon szuper, mi is beszerzünk majd egyet, köszi, hogy feltetted!

TT - én imádom, a cumisüvegünk is TT, a sterilizálónk, mellszívóm, cumink, és nagyon tetszik, amiket feltettél Nyugtonmalac, tuti beszerzek majd én is párat! Marek Borija nagyon édes azzal a nagy cumival! :lol:

Mtücsök- jobbulást Áron babának!!!
Cumi? Szerintem ha nem kell neki, nem baj, nálunk is most már inkább az van, hogy az öklét dugdossa a szájába állandóan, a cumit én akkor teszem be neki, ha már nem bírunk vele, vagy ha nagyon el akar aludni, de nem tud ringatással, énekléssel se, pl. most így altattam be, nem volt jó a ringatás-éneklés, kapott cumit és bealudt 5 percen belül :lol:

Sensi - a bukás sajna nem múlik, mindig bukik, sokat, sokszor, valamikor kaja után 2 órával is :roll: Nem tudom, miért, tuti, hogy másnak ennyit nem bukik a babája és néha tök nagy adagokat :? Majd megkérdem a 4 hós oltásnál a dokit, de amúgy azt olvasom mindenhol, hogy ha gyarapodik rendesen a baba és jókedvű, akkor nem baj, ha bukik.
Lilla baba nagyon aranyvirágszál!!!
Mi minden nap fürdetjük Lottit, néha kissé száraz a combja és az arca, a védőnő felírt egy krémet, gyógyszertári, az nagyon jó, zsíros, hamar beszívódik!
Fülbevaló, a csecsemős azt mondta, hogy Tetran kenőccsel kell kenegetni neki elöl-hátul és közben a fülbevalót finoman húzogatni a fülében, hogy ezzel megakadályozzuk, hogy beleragadjon a fülbe, reggel, délután és füri után kellett kenni 4-5 napig, ennyi, nagyon hamar begyógyult, azóta is oké.
Júj, most láttam a képet, nagyon cuki a fülcsivel!!! :lol: Igazi kiscsaj! Lotti is sírt nagyon, de tényleg "csak" azért, mert lefogta a nőci, utána fél perc múlva már aludt is :lol: Nagyon tetszik Lilla ruhája, az a kis kötött rövidujjú és alatta a barna ing, nagyon vagány csajos! :lol:

Borkaby - jesszusom, az durva, 20 cm-es vágás??? :shock: :shock: Nem hallottam még ilyet :roll:
Tomi nagyon aranyos!!

Túlvagyunk a hétvégén, kihagytam mindkét nap egy szopit, mert ugye vittünk tejet, hát tegnap már elmentem fejni a fürdőszobába, mert kőkemény volt a cicim :roll:
Amúgy az a baj, hogy pl. ma reggel is fél6-kor keltem, fejtem 100 ml!!! előtejet, annyira feszült a cicim, tudtam, hogy Lotti kb. fél 8-kor kel, eléggé beálltunk már erre. Viszont majdnem mindig "csak" előtejet fejek, azt érdemes lefagyasztani? Mert nem mindig jön össze, hogy 2 napon belül tudok szopi után is fejni, hogy összeönthessem. Tegnap eltettem 180 ml előtejet a fagyasztóba, de hát azt nem érdemes úgy odaadni neki majd, nem? Mert az elviekben a szomjoltó, nem a tápláló tej... mit csináljak az előtejjel akkor? Fürdővízbe öntsem vagy öntsem ki?

Még egy kérdés! Sokszor csinálja mostanában azt, hogy cicin van és közben ütöget a kezével, néha pedig vonaglik csomót, a lábait húzogatja össze-vissza. Ez mi lehet? Főleg az ütögetést nem értem :roll:

Amúgy megvagyunk, néha már kacag Lottika, elkezdett igazán fogni, mindent a szája felé húz, a hintáját változatlanul imádja, jöjjön is búcsúzóul egy hintás kép :lol:

Kép

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Jaaaaaaaaa, elfelejtettem:

4 hós adat - 5430 gramm és 62 cm! Növögetünk-okosodunk :lol:
De tényleg, napról napra okosodik, észrevehető apró okosodás minden nap :lol:

Na megyek, amíg alszik, addig eszem-iszom, ma valszeg sétálni is megyünk, mert jó idő van, szép napot mindenkinek!

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan írok, mert Áron ma elég nyűgös.

Tegnap olyan jó baba volt, négy órát aludt a babakocsiban, Velencén voltunk sétálni és végig aludta az egész kirándulást:

Kép

Timi
Nagyon sajnálom, ami a férjeddel történt, remélem azóta már túl vagytok az orvoson és nincs nagy baj!!!

Sensi
Nagyon édes Lilla baba!!!

Marek
Nekem van peg-peregom is csak mózessel, de annak a váza kétszer akkora helyet foglal, mint ez a chicco.
A quinny tényleg szuper babakocsi, de szerintem az tényleg nagyon drága., de ezt mindenki maga tudja, hogy mennyit enged meg a pénztárcája.

Na megyek,mert nem bír magával a drágám....

Éva

Kép

Kép
éva75
 
 


És persze a többi baba is tündéri, csak már nem emlékeztem, hogy kik raktak fel új képeket.

Kép

Kép
éva75
 
 


Ildi, a lábfelhúzogatás, tekergés Gergőnél mindig valamilyen kínlódás, rossz közérzet jele: bennszorult büfi, szélgörcs. A kézcsapkodás nálunk is elkezdődött, de egyelőre csak azt jelenti, hogy nagy buzgalmában még nem tudja koordinálni a mozdulatait. Sőt, most már a kis lábait is emelgeti, és azokkal is csapkod. :D Szoptatás közben nem, csak játék közben. :wink:

Ma megyünk csípő ultrahangra, holnap meg beadatjuk az első rota elleni adagot.

Kép
szöszke
 
 


timi: Sajnálom a történteket, borzalmas lehet.Ha már igy szobahoztad, h majdnem rágyujtottal...hát lehet, h most leszóltok páran, de Én miután lefektetem a Laurát, fél 8körül elszoktam szívni egy szál cigit. Nem hiszem, h sokat ártok vele, nekem meg jól esik. Pont elég ez a napi egy szál nem is kívánok többet.Mi is voltunk 1 hónapos korba csipője miatt dokinál, nem volt semmi, de nekem azt mondta, h ő már nem szokta senkinek ajánlani a terpeszpelust, meg h nem "divat".

Én csak a MAM és NUK cumit próbáltam, a NUKot utálja...cumisüvegbe is vettem neki, de azt is...nem is eszik belőle. A MAMot nagyon szereti, most veszek neki kistányért, mert lassan szükség lesz rá, meg uj cumisüvegeket, de Tommy Tippee-ket veszek neki mert nagyon desingosak. Cumiról kezdd leszokni, mindig kiköpi, csak ha nagyon álmos akkor fogadja el, de abba maradok a MAMnál.
Vettem neki babakocsit meg etetőszéket, majd dobok fel képet.

Kép
babe.
 
 


Sziasztok!

Nagy hírrel jövök!
Norbika hangosan és hosszan kacag! :shock: :lol:
Annyira meglepődtem, pont egy ruhát ráztam ki, összahajtogatás elött, és Norbi kinevetett. Tetszett neki a színes,
lengő ruha. :lol:

Cumi...nekünk az a Mam-os van, szereti Norbi. Már vettem neki mégegyet tartalékba. :wink:
A cumisüvegünk először Cicco volt, de abból nagyon ömlött a tej,és most Mammos, az épp csak csöpög,
és valóban mellbimbóhoz hasonló a cumija,és komolyan mondom azóta szopik jobban Norbika! :D

Szöszke...Norbinak is jár keze-lába. alig lehet már bepelenkázni, öltöztetni. :lol: közben nevet és dumál.
Apukám mindíg azzal stresszel, hogy olyan szögletesek a mozdulatai (hirtelen és robotos).
De mondtam hogy ez normális szerintem. :roll: Ugye normális?
Mikorra múlik ez el?
Norbi ha aktív és kipihent akkor még szopi közben is ficánkol, tiszta aktobata, hol a lába az égnek van,
hol hidat csinál a kis törzsével, hol rámpakolja a lábait! :shock: :lol:
Nagyon muris.

Ja, és ETTÜNK ALMALEVET! :lol: Először fintorgott, aztán már cuppogott, ízlett neki! :D
Én préseltem, fini édes házi almából.
Csak 2-3 kiskanállal kapott. Előszedtem a legrtébb müa. hátú előkét. Fele rá is ment. :?
Ez délelött volt, és úgy látom nincs görcse, most épp alszik. :D

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Első kanál almalevem!
Kép
Kép

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Bori nem verekszik szopi közben, hanem megfogja a cicit és kaparja. Nem győzöm vágni a körmeit, mert fááááj.... :roll: :lol:
De egyébként Bori is hihetetlen aktív mostanában. Ha én ennyit mozognék baromi fáradt lennék... De ő nem fárad el. Tök jó!

LKata
Nagypapák, nagymamák imádják ijesztgetni az anyukákat. Mindig találnak valamit. Rájuk kell hagyni. Mondjuk nekem a kedvencem az a kérdés, hogy "nem éhes?". Kaja után öt perccel is meg tudják kérdezni. Amikor a gyerek már visszabukta a felesleget akkor is megkérdezik. Hihetetlen... Ja és még a "nem fázik?" ÁÁÁÁÁ ki tudnak kergetni a világból...

marek
 
 


Timi, Babe, én sohasem dohányoztam, nem is fogok, úgyhogy érdemben nem tudok nyilatkozni. Gondolom, a ti anyukátok sem dohányzott, amikor csecsemők voltatok...vagy igen?
Babe! Egy szál cigi meg minek? :shock:

Kép
szöszke
 
 


:lol: :lol:
tényleg ezeket szokták kérdezgetni,és ezeket rendszeresen és sokszor. Nálunk még akkor is felteszik azt a kérdést,hogy ugye nem fázik,amikor Tomi mosolyog,beszélget és láthatóan a lehető legjobban érzi magát :D
mi már csak nevetünk rajta,de eleinte nagyon rosszul érintettek ezek a kérdések.
Főleg,mikor a keze a szájában van... senki tőlünk idősebbnek nem lehet megmagyarázni,hogy nem csak az éhség miatt lehet a keze a szájában.

Tomi is szokott lábat felhúzogatni,nyöszörögni is,tekergeti is a kis csípőjét és általában ennek egy nagy adag meglepetéscsomag a vége vagy egy nagy szellentés. Kart nem csapkod,csak ha nagyon boldog,de olyankor keze-lába mozog,megállás nélkül. Nekünk is volt már 1x-2x kar ütögetés szopi közben,de az mindig ugyanakkor volt,mikor a lábhúzogatás is,úgyhogy én ezt a kettőt összekapcsoltam.

Éva!
Nagyon jó lehetett Velencén,gondolom szuper tiszta levegő volt,hozzá a napsütés,remek lehetett. Jól néztek ki a négy gyerkőccel :) és a szép babakocsival :)

cumi:
én nem tudok hozzászólni a témához,mert Tomi nem fogadja el a cumit,pedig TT cumisüvegünk van és MAM cumink. És nem kell neki

mwegyek,mert felkelt

Kép

Kép
borkaby
 
 


Lányok, ma voltunk csípő ultrahangon. Az egyik csípő éretlenebb még, tehát tornáztatni kell.
Nem tudjátok, hogy ezek alapján melyik? A nagy kavarodásban elfelejtettem. :shock:
A jobb csípő II.A, a bal I.A típusú.

Kép
szöszke
 
 


Sziasztok!
Bocsika, de most csak képekre futja! :oops:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
bettike
Eger
 
 


Dohányzó anyukáknak hoztam egy linket:
Szerintem ezt lehet csinálni baba mellett is, és a nikotin szükséglet is kielégül, és büdi sincs :)

http://www.vatera.hu/elektromos_cigaretta_8_4cm_uj_tipus_2db_os_garis_118976519.html

Most megyek aludni, a hajnali fejésnél jövök... :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Nymalac, ez az elektromos cigi? :D:D:D Micsoda ötlet... :D

Kép
szöszke
 
 


Sziasztok!

Pont ma morfondíroztam azon, hogy Dóri vajon miért verekszik szopizás közben. :) És egyre erőteljesebben műveli ezt. Gyanítom, gyorsabban szeretne enni vagy ilyesmi lehet az oka. De mindenesetre nem azért csinálja, mert puki vagy büfi gondja van, ezt már kifigyeltem.

Babe, nagyon ciki, de én is vállalom...a terhességem előtt masszív bagós voltam, aztán egy év teljes szünet. De bizony, volt rá példa az elmúlt hetekben, hogy egy húzós nap után este, miután elaludt Dóri egy szál 0,1 mg-os pallmall slimet elszívtam (félig, mert hideg van az erkélyen:)). Nem vettem észre Dórin változást emiatt, ettől függetlenül nem akarok visszaszokni. Szerintem amúgy ha a nagykörúton, belvárosban sétálnánk, az gázabb lenne nekik. Nem mentség, csak tény.

Marek, a terpeszpelust pont a gyerekorvosunk javasolta, már akkor mondta, hogy vegyek, amikor nem is volt csípőszűrésen Dóri. Elég idétlen szerkezet, de leginkább a tépőzárak zavaróak, Dórit is, engem is szoptatásnál pl. Úgyhogy pont úgy szoktam alkalmazni, ahogyan Te is mondtad, néha mutiba feladom rá. Anélkül is pont úgy tartja a lábait. Persze most lelkifurim van, és mindennap ráadom...egy hónap múlva kontroll.

Mindjárt megnézem ezt az elektromos cigit. Ha jó, rászokom! :D

Kép
anhel
 
 


Ja, akartam is kérdezni: nálunk is most lett sláger az ökölszopizás. Ez má a fogacskák miatt lenne? Vagy csak ismerkedik a kezével?

Sensie, jómúltkorjában egyszer volt már szó a suttogó módszerről, csak akkor nem volt alkalmam válaszolni. Szóval ami nekem nagyon tetszik, azaz be is jött az a 4É. És én is azt tapasztalom, hogy Dóri szívesen igazodik valami rendszerességhez.
Amit én kicsit erőlködésnek érzek, bár próbálkoztam, az a felvesz-letesz pl. Azt írja akár százszor is meg kell tenni...hát lehet...

Kép
anhel
 
 


..és természetesen gyönyörűek a babák...:)
Bettike, annyira édes Máté a nyuszival...:)

Kép
anhel
 
 


Anhel...nekem azt mondták, hogy az ökölszopizás lehet az is hogy viszket, feszül az ínye
(de attól még lehet nem lesz foga fél évig)
és most amúgy is mindent a szájába fog tömködni! :shock: :?
A baba így is ismerkedik a tárgyakkal és saját kis kezével! :D

Norbika is pirosra rágja, szívja azöklét, a csuklóját! Néha már attól félek kárt tesz magában! :roll:

Timi...mi van a férjeddel? :( Mit mondott az orvos? Kivizsgálták?

Hol van Dalma, Andi, Napsugár, Ancsa????? Remélem jól vannak? :roll:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Bettike...nekem a Tigrises és a nevetős kép tetszik! Nagyon édes! :D

Erről jut eszembe: Minden három hónapos babánk megtudja elöl is fogni a játékát ha felé nyújtják?
Nekem a doki azt mondta hogy már nem csak oldalra hanem előre is kell nyúlkálniuk két kézzel.
Eddig nagyon aggódtam, mert Norbi csak egy kézzel nyúlt előre is, de ma hajnalban két kézzel elmarkolta
a kacsás csörgöjét, amit a hasára tettem! :lol: :lol: :lol:

NAGYON FEJLŐDÜNK! :lol:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Ilyen hosszú vagyok!
Kép

Add már ide a kalapod!
Kép

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Sziasztok!

Már jó régen írtam Nektek!

Minden baba nagyon szép és nagyon ügyes!

Marek!Milyen allergiája van Borinak?Neked cukrod,hogy áll?Nagyon édes Bori!!!

Kata!Nagyon ügyes Norbi és teljesen normális a kicsit robotos mozgás!

Éva!Nagyon szépek vagytok!!Én is nyárra akkarok kocsit venni Peg-Perego P3-at azon van testvérfelépő és nyáron már szeretném ha Zsófi is sétálna(nem mint egy csiga).Hogy zajlott a vásárlás és fizetés?

Ildi!Nagyon édes Lottika!Boldog 4 hónapot neki!

Sensi!Nagyon édes Lilla igazi Nő a fülbevaló nagyon csini!Milyenek az altatások?

TT cumi:Nálunk csak a régi Ufo cumi jön be vettem újat meg más fajtát már akkor üvölt ha közelitek egy másik cumival!

Hozzátáplálás:Nekem Zsomborral nem úgy volt tejem és már korán elkezdtük.Én inkább főzelék mint tápi hive vagyok!A másik,hogy más táplálni és szoptatni Sogornöm 6hónapig csak szoptatott igaz fogyott a gyerek de a doki még teát sem engedett és Zsombor lehagyta pedig 5hónap van köztük :roll:

Bébiétel:Én úgy gondolom nem engednének olyat gyártani amit nem ehet az éppen aktuális korban a gyerek.

Teáztatás:Nem csak éhesek szomjasak is főleg nagy mellegbe vagy panelbe.Én teáztatom Zsombort és semmi baja.

Rólunk:Erősen fogzunk múlt héten éjszaka 2óránál többet nem aludtam egy húzamba :cry: Enyhén zombi voltam /vagyok.És sajnos múlt héten megjött Zsombor pedig azóta nem cicizik Kép Elöször totál kiborultam de erőszakkal nem tudom megszoptatni és most már nem rágom magam rajt :cry: De azért jó is történt a héten megyünk a tervezöhöz mert végre kezdünk építkezni ha minden flottul megy talán Zsombor szülinapja már a házba lesz de a karácsony már biztosabb :lol: :lol: Képet töltk késöbb és holnap megyünk tanácsaásra majd jövök az adatokkal :D

KépKép
KépKép
KépKép
kata84
 
 
 
 
 


anhel: Én terhesség alatt nem szívtam el egyet se (legalábbis miután megtudtam, h terhes vok)de nagyon nehezen bírtam. Én sem a lakásba a gyerek mellett szívom el az egy szálat, hanem kint.Visszaszokni Én sem akarok, és a napi egy szál pont elég ahhoz, h hiányérzetem se legyen.

nyugtonmalac: Érdekes ez a cigi, szívni is az lenne, gondolom füstje sincs. Elég drága...Laura nem hiszem, h nagyon érzi rajtam a cigi szagot, mituán este elszivom, megfürdök, fogat is mosok, mire ő felkel reggel már biztos nincs túl bagó szagom. Bár az apja cigizik, úgyhogy ennek ellenére, rajta megérzi.

Kép
babe.
 
 


Jó reggelt!
ma megint időváltozás lesz,az biztos,mert Tomi még alszik. mióta beállt a felmelegedés reggel 6-kor kelünk,most úgy látszik újra későbbre tolódik.

LKata!
Nagyon ügyes Norbika,és még humora is van :)
Szerintem ne aggódj,kis eltérések lehetnek a fejlődésben (nagyok is), az a lényeg,hogy ő is csinál mindent,az meg nem számít,hogy kicsit előbb vagy később.
Kíváncsi vagyok mit mondanak majd a neurológián a jobb (ugye jobb?) kéz dominanciáról,mert nálunk is az egyik oldalát többet használja,mint a másikat,de nekünk az orvos azt mondta,hogy várjunk még vele,mert használja mindkét oldalt,az pedig ebben az életkorban általános dolog,hogy valamelyik oldalt preferálja.
Látom az alma nem olyan fincsi még :)

Anhel!
Nálunk egy ideje áttért ujjszopiról ujj rágásra,folyik a nyála is,és fehér az ínye,ott lapulnak a fogacskái,és két napja esténként nagyon nyűgös,semmi nem jó neki, csak az,ha jól megmasszírozom az ínyét. Kitátja a száját,nagy o betűt csinál és hagyja,hogy az ínyét dörzsöljem. Jó 10 perc után elkezdi rágni a kezem,az is eltart pár percig,utána még egy kis komfort szopi,aztán alvás. Remélem ez nem 3 hónapig lesz így,mert látszik,hogy nagyon nem jó neki esténként,biztos feszül az inye,de fogacska még egy sincs.

cigi:
én is dohányoztam régebben,terhesség előtt 1 évvel hagytam abba. Többször próbáltam leszokni már előtte,és sokszor voltam olyan helyzetben anno,hogy már nem cigiztem pár hónapja,és akkor jött egy érzés,hogy csak egy szálat. Én csak pár hónapig tudtam tartani, "a csak egy szál"-at,de ha jött egy buli vagy csak átjöttek hozzánk páran és cigiztek,akkor tuti visszaszoktam,egy óra alatt... De nekem nem volt akaraterőm semmi, meg engem 1 szál nem nyugtatott meg :)
Most már remélem tényleg leszoktam,mert 2 éve már egy szál se,sőt,kifejezetten zavar a szaga,terheség elején ez tudott a legjobban meghányatni. szegény apa,ha cigiztek körülötte,már a lépcsőházban levette a pulcsiját-kabátját,mert ha megéreztem a szagát akár egy fél éjszakát végighánytam... :lol: :lol:
"régi" szép emlékek :lol:

és két kép még:
Kép

Kép

Kép

Kép
borkaby
 
 


Sensi (és persze akit érdekel), ezt találtam az egyik régebbi Baba magazinban:

"Száraz, ekcémás bőr: gyermekek és felnőttek egyaránt szenvednek tőle. Ilyenkor kulcsfontosságú a helyes fürdető- és ápolószer kiválasztása. Ügyelni kell arra, hogy a bőr védelmi funkciót betöltő zsírköpenye, amely egyrészt megvédi a bőrt a túlzott vízveszteségtől, másrészt megakadályozza a testidegen anyagok, pl. a kemikáliák, mikroorganizmusok behatolását.
A napraforgóolaj-tartalmú Pelsano med fürdő-emulzió és kenőcs kíméletes visszazsírozó hatásával helyreállítja a bőr sérült zsírköpenyét anélkül hogy a bőrfelszínen kellemetlen zsíros filmréteg maradna. A láthatatlan védőréteg megóvja a bőrt a kiszáradástól, javítja rugalmasságát és vízmegkötő képességét. E kizárólag patikákban kapható, gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények segítséget nyújthatnak enyhe atópia, ekcémás bőrelváltozások, bőrviszketés, pelenkakiütés és száraz, repedezett bőr esetén."

Cigi - én dohányoztam 18 éves koromtól egészen addig, amíg azt nem mondtuk, hogy jöjjön a baba, ez szeptemberben volt, akkor szoktam le, februárban jött össze Lotti, de előtte azért be-becsúszott egy-egy szál cigi, de nem szoktam vissza rá és most sem kívánom, sőt!!! Amúgy szerintem egy szálnak nincs sok értelme, viszont lehetőséget ad arra, hogy esetleg visszaszokjon az ember, hiszen a kísértés nagy, ha már 1 szál belefért, akkor akár még egyet elszívhatsz és így tovább. Szerintem ennyit nem ér a cigi és még drága is!

Tegnap voltunk végre sétálni, 1 órát át mentünk, nagyon jó volt!

Kata - szia, de jó, hogy jöttél, tényleg rég nem voltál. Sajnálom, hogy Zsombi nem cicizik már :cry: Én is félek ettől, bár nekem még nem jött meg, de ki tudja, hogy reagál majd rá Lotti :shock:
Gratula az építkezéshez, kitartást a fogakhoz!!
Képet hiányolom!!! Rakj majd fel, rég nem láttuk Zsombit!!!

LKata - tényleg jó hosszú Norbika, nagyon cuki a kép! Az almalékóstolós kép nagyon király, ahogy elhúzza a száját :lol:

Bettike - te kérdezted, hogy Lotti hogy nő hosszra, hát nagyon :lol: Már 62 cm, nagyon nyúlik, pedig amúgy egyikünk se túl nagy, átlagosak vagyunk, én 170 cm, Zoli 180 cm, lehet, hogy Lotti manökken lesz :wink:
Máté nagyon cukimuki, ahogy alszik a nyuszival, tündér!!!

Dalmáról (Bicebóca) már írtam pár hete, megvannak, nem volt számítógépük, ideje se sok, de oké minden!!!!!!!!!!
Többiekről nem tudok, én is iwiwen írtam Dalmának, hogy mi van velük, Andi is nagyon eltünt...

Szöszke - sajna ezt nem tudom, nekünk kötött csípő miatt kell tornázni, minden peluscserénél kéne, persze nem jön össze mindig, de azért hébe-hóba csináljuk, március elején kell visszamenni kontrollra.

Na megyek, mert ébredés van, ma fél 7-kor evett, aztán fél 9 óta alszik.

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok!

Megint csak bekukkantok, mert ma is (mint mindig) Áron itt lóg rajtam és hisztizik., pedig ilyenkor már rég vissza szokott aludni.

Anhel
Áron is pont így szopik, össze-vissza ficánkol, hol elhúzza a fejét, hol rúg egyet , és nagyon erősen harapja a cicimet, még orvoshoz is elvittem, hogy nincs-e valami baja, de szerencsére nincs.

Fogak: az ikreim is kb. 2 hónapos koruktól iszonyatosan nyálaztak, mindent rágtak és csak 10 hónapos korukban jött ki az első foguk, pedig 9 hónapig szoptattam őket, még tápszert sem kellett adni nekik, mégis ilyen későn jött ki a foguk., szóval mindenkinek kitartás ez elhúzódik egy darabig.

Cigi: én nem ítélkezem senki felett, de szerintem nagyon káros a dohányzás, mind a mamának, mind a babának., pláne , ha a terhesség alatt dohányzik a kismama.
Én még tini koromban gyújtottam rá egyszer-kétszer a diszkóban, mert akkor azt hittem, attól menőbb leszek..., de aztán szerencsére rájöttem, hogy milyen buta voltam.

Bettike
Tényleg nagyon édes Mátéka, ahogy magához öleli a nyusziját!!!

Lkata
Áron még nem nagyon nyúl a játékokért, de én nem vagyok ettől megijedve, majd érte nyúl, ha érdekli.
Norbika nagyon cuki!!!!

Kata
Köszi!!! A vásárlás úgy zajlott, hogy megmondtam a lánynak a címem, hogy hova küldje a babakocsit és ő még aznap feladta postán, két nap múlva meg is érkezett a csomag és utánvétellel kifizettem a babakocsit., szóval elég simán és gyorsan zajlott a vásárlás.
Gratulálok az építkezéshez!!! Merre építkeztek? És milyen lesz a házatok? Egy v. kétszíntes?
Sajnálom, hogy nem szopik Zsombor!!! Nálunk az ikrek ezt 9 hónapos korukban játszották el, és onnan kezdve hiába akartam cicit adni , már nem kellett nekik., de még a tápszer sem.

Borkaby
Köszi!! Tényleg szuper volt Velencén, még egy halászléra is beültünk és azt is átaludta Áron a babkocsiban.
Én is arra gondolok, hogy fáj a babám hasa és azért csinálja ezt szopizás közben, mert az első 10-15 korty után kezd el rugdosni és hallom, ahogy a hasában dolgozik a levegő.

Közben végre elaludt Áron, úgyhogy megyek, egy kis rendet kéne raknom... és még délután szülőire is kell mennem.

Éva

Kép

Kép
éva75
 
 


Borkaby

Nagyon cuki Tomika!!!!

Kép

Kép
éva75
 
 


Ildi!Nyugi minden gyerek máshogy reagál.Zsófinál 7-8hónapos volt mikor megjött de Őt nem zavarta :roll: De jó neked,hogy végig aludja az éjszakát Lotti!!!Nem tudom az én fiam végig aludja-e valaha :lol:

Éva!Köszi!Én még sose vásároltam így és fosok nehogy pfára esek vagy elveszen a pénz.És mi van akkor ha nem tetszik a kocsi?Vissza küldhetem?

Kép Kép Kép Kép

KépKép
KépKép
KépKép
kata84
 
 
 
 
 


Kata

Nagyon szépek a gyerekek, és hogy hasonlítanak egymásra!!!!

Vásárlás: Hát szerintem ezt előre meg kell beszélni az eladóval, hogy visszaküldheted -e, de akkor gondolom duplán ki kell fizetned a postaköltséget, meg jó sok képet kell kérni a kocsiról, mielőtt megveszed, mert azok nem nagyon csalnak. Én is ötször rákérdeztem a lányra, hogy de biztosan jó állapotban van a babakocsi, és szerencsém volt, mert tényleg szép a kocsi is és a hordozó is. Még én is most vásároltam először így, de bejött, amúgy Makóra kellett volna elutazni érte , ami 200km oda és 200km lett volna vissza. Így sokkal egyszerűbb volt.
Házatokról nem írtál?!

Éva

Kép

Kép
éva75
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?