Zsuzsó, jó olvasni, hogy a törés rémhíre ellenére ilyen gyors és szép szülésed volt. Az elejét tekintve én is így szültem, csak nem lettek fájásaim, hanem egy idő után fájásokat kellett kelteni. És Zafi, emlékszel, beszéltünk arról utána, hogy mikor lesz merszem bevállalni megint ilyen elviselhetetlen fájásokat. Mire hazaértem, már lett merszem egy újabb szülésre gondolni, és azóta folyamatosan szépül az emlék.
Tünde, igenis számítasz büfi ügyben, sokszor én is oldalára fektetve teszem le aludni, máskor hasára, és nem mindig van büfi. És masszírozom a hasát picit, meg a hátát.
Ma iskolába mentem és az intézményben szoptattam, amit Adél nem bánt: rugalmas. Szopi után 2 akkora büfi volt, hogy az épület beleremegett.
Aztán szunya jól betakarva kinn a napsütésben.
Remélem, nem bánom meg.
A kórházról még mindig nem beszéltem eleget. A szülésznők, akik aznap voltak ügyeletesek, nagyon kedvesek voltak, körülvettek gyámolító gyöngédséggel, egyszerűen rájuk bíztam magam. Az szülészorvos is tette a dolgát szépen, rendesen, eszembe sem jutott, hogy bizalamatlan legyek. az külön jó volt, hogy amikor én úgy éreztem titkon, hogy nem vagyok elég erős, hogy elviseljem, ami történik velem, a körülöttem dolgozók ( a férjm is) viccelődtek, könnyed hangnemben beszéltek egymással, és biztattak, kénytelen voltam elhinni, hogy a végére érek, ha törik, ha szakad. Persze csak a legvégén, a kitolás előtt adtam fel az önbizalmamat, és most is úg érzem, hogy noha én toltam, nyomtam, azért rajtam kívüli erők is munkálkodtak, pl. az orvos, a szülésznők, a férjem, a baba ;). Az szerintem a csodája lehet a mesterségnek, a szülészetének, hogy ott vagy szemben a szülőcsatornával, és minden kiszámíthatóság ellenére vannak az egészben kiszámíthatatlan, egyszeri dolgok, és hogy rengeteget tudsz segíteni, akár melyik szereplő vagy a felsoroltak közül. Tehát most nem az én oldalamról próbálom nézni, hanem a túloldalról. A férjemre meg rettentő büszke vagyok, nagyon bátorítóan viselkedett. Azt hittem, az ő szerepe kimerül abban, hogy szolidaritást vállal velem, és ott áll mellettem, de többet tudott tenni ennél, éreztem, hogy bizakodik, nyugodt, hisz bennünk, azt hiszem, egy pillanatra sem veszítette el a bizalmát az erőmben, vagyis az együttes erőnkben. Meg merte nézni a baba előbukkanó fejecskéjét, és elvágta a köldökzsinórt!
Én így tudtam elmondani a szülőszobát, ha valami homályos, nyugodtan kérdezzetek!
A gyerekágy. 2003 októberben írtak mások ebben a topikban nagyon gyakorlatias útmutatásokat, ajánlom mindenki figyelmébe. A gyerekágyi és csecsemő osztályon sok ember dolgozik, naponta váltják egymást a nappali és éjszakai műszakok, minden embernek más a stílusa. Egy fárasztó, rohangálós napon (ezen az osztályon minden nap ilyen) egy alig félmosoly is akkora kedvességnek fogható fel, mint kipihent embereknél a dédelgetés, babusgatás. A barátságosság más mércével mérendő itt. Nekem sok erőt adott, hogy Adél rengeteget szopizott, és ha eleinte fájt is, és még nem is voltam elég ügyes, azért nagy boldogságot okozott a szoptatás. /Szopival Adél most is mindig megnyugszik, most inkább néha túl sokat akar, de éjjelente pedig öt órát alszik egyhuzamban (este kb. 9-10 és 2-3 között), és néha nappal is, mint ma./ Ha néztem a pici lányt, akkor kevésbé éreztem a méhösszehúzódás fájdalmát. De azért kértem néha fájdalomcsillapítót is. És rengetegszer lezuhanyoztattam a sebet, ez mindig megkönnyebbítette a kellemetlen érzést.
Előbb-utóbb azért kiveszem a megszülteket a táblázatból (Jó?), hogy tovább bővülhessen, aztán, aki akarja, át is veheti tőlem, hogy sűrűbben újuljon, addig is, aki bele szeretne kerülni, szóljon!
V.