Új privát üzeneted érkezett!

Csige: Na a dokimmal most beszéltem, hoyg megjött menjek e hozzá vagy mi lesz. Mondta megvizsgálni most úgysem nagyon tud a mensi miatt. Igy van itthon clostim még emeltünk az adagon. 2X1 re. Azt mondta várjunk még mi is az inszemmel mert szerinte sikerül. Aztán majd félidőben megyek hozzá. Mi 2007-augusztus óta próbálkozunk. DE itt is volt szünet. Mert 2008-áprilisában terhes lettem de sajna méhen kivüli lett a baba. Igy utána fél év szünet volt. Most pedig 3hónapja próbálkozunk ez lesz a 4. hónapunk. Csak nekem kicsit nehezebb mert a jobb petevezetőmet kivették a méhen kivülinél tehár csak a bal az amin átmehetnek a katonák.

Kép
csucsu05
 
 


Hát Csucsu, akkor kis fáziskéséssel, de elég azonos a történetünk. Mi 2007 november óta próbálkozunk és 2008. júniusában lettem terhes, de nekem "szerencsére" méhen kívül volt, de elment a baba. Akkor lényegében, ti sem olyan vészesen régen próbálkoztok, ha a kihagyást belevesszük. Persze tudom, most ez nem vigasz és ez az idő nagyon soknak tűnik, mert én is így érzem. Szerintem azért várj még az inszemmel, igaza van a dokinak. Ha teljsen egészségesek vagytok, akkor egy petevezetővel is megy a dolog, bár valóban csökken a teherbeesés esélye. Lehet hogy most a 2*1 closti meghozza az eredményt. Én is ilyen adagot szedtem a terhességem előtt és most is. Hát majd meglátjuk nekünk mennyire hoz eredményt. Drukkolok neked nagyon és jönni fog az a baba meglásd. Ha pedig mégsem, akkor valóban ott az inszem. De szerintem most ne gondolj erre. A 2009-es év a siker éve lesz nekünk :lol:

KépKép
csige-bige
 
 


Csige: Tök ari vagy, hogy biztatsz pedig egy cipőben járunk. És mégis miylen jó, hoyg egymást tudjuk támogatni. Igen a 2009-es év sikeres lesz én is érzem. Tök azonos akkor nekünk ez a történet. Hisza munakhely is messze van mindkettőnknek. De remélem már Miklós és Halásztelek fele is repülnek majd gólyák:)

Kép
csucsu05
 
 

 
 

Igen, én is bízom benne és nem csak hetente egy gólyajárat jön, hanem charterben jönnek majd :lol:
Te merre dolgozol hogy olyan sokat kell utaznod. Én keresztúron, vagyis a pesti úton bent pesten. Szülés után tervbe van véve, hogy majd a közelben keresek valamit, de hát előbb szülés kellene :shock:

KépKép
csige-bige
 
 


Nekem is ma új ciklus,megjött!

Mostmár csak azon kell izgulnom,hogy hétfőig teljesen el is múljon,mert ugye akkor lesz a laparom!

Kép

Kép
syl100
 
 


Syl: Fene enné meg pirit. Hétfőig azonban elmúllik biztosan hisz van eg yheted. Vagy neked hosszabb szokott lenni a mensid??


Csige: újpesten dolgozok de az már Újpest vége inkább Dunakeszi. Én is tervezem, hoyg közelebb keresek majd de most nem merek lépni hisz akarunk kistesót. Utána viszont biztos, hoyg itt a közelben akarok elhelyezkedni. Mert 5órát utazni nem lehet.

Kép
csucsu05
 
 


szerintem is elfogmúlni hétfőig!

Csucsu:te mivel fogsz járni dolgozni?Kocsival?

Kép

Kép
syl100
 
 


Hú Csucsu, az is komoly. Jó messze dolgozol te is. Én úgy vagyok benne, hogy ott a közelben majd csak találok valamit majd. Csak hát előbb mi is babát akarunk.
Syl: sajnálom hogy megjött. Szerintem is elmúlik hétfőig. Megcsinálják a lapart és utána már bizti minden simán fog menni.

KépKép
csige-bige
 
 


sziasztok.....Ma voltunk oviba.máté első napja volt......nagyon megdicsérték..azt mondták nagyon jó fiu!!!!!!!! :lol: :lol:
csucsu sikerűlni is fog a baba...... :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Syl: Hát kocsival csak néha fogok menni mert az nagyon sok lenne benzinben ha azzal kéne minden nap mennem. Busszal fogok menni meg van eg ykolléganőm aki SZigethalmon lakik és ha ő nappalos akkor bevisz. De ő két műszakos rendben dolgozik mimeg az irodán 8-4ig. Na meg kocsival csak tavasztól őszig mehetnék hisz a családban eg yautó van. De vana férjemnek egy motorja ő azzal közlekedik ha már bejöna jó idő.
DE akkor sem mindennap megyek majd kocsival mert a benzin drágább mint a bérlet pláne, hogy a bérletet fizetik a benzint nem. És azért a benzinpénz 40ezer kb egy hónapra.

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!

Olvasgattalak ám Benneteket és most látom csak Csucsu, hogy Neked is volt méhenkívülid és eltávolították az egyik petevezetőt. Szoktad Te érezni, hogy mikor melyik oldalt van azóta a pé? Vagy felváltva szokott lenni? Tudsz erről nekem mondani valamit?

Syl,
nagyon drukkolok a laparhoz! Semmiség lesz az egész és talán utána Nálad is jön a baba.

Kép

Kép
ranita1979
 
 


Szia ranita!Már vártam,hogy benézz ide is! :D
Én is végig olvasgattam,hogy mi történt veled,nyomon követlek ám!!! :wink:

Te fogsz még majd clostizni?Mikortól fogtok újra próbálkozni?

Kép

Kép
syl100
 
 


Syl!

Egyenlőre nem tudok még hogy lesz. A doki 3 hónap szünetet mondott, de "csak" a hasseb miatt. Azt mondta márciusban már mehet élesben, de azt nem mondta, hogy addig is kellene védekezni. Én a neten azt olvastam, hogy felesleges várni, 6 hét után lehet próbálkozni. Úgy gondolom a szervezetem majd tudni fogja a dolgát. A műtét után 2 héttel már volt is egy pé, ami elég durvára sikerült, a bal oldalt volt. Most elvileg pont a jó oldal jönne.

Hogy szedem e a clostit, nem tudom. Szerintem nem fogja most egyből felírni, mert már most is hónapok óta nem szedtem. Én szívem szerint szedném, de majd megkérdezem. De hogy őszinte legyek, már félek tőle. Az orvos szerint hozzájárult ahhoz, hogy ez történt.

Kép

Kép
ranita1979
 
 


Ranita:Szerintem is (mint már mondtam neked egyszer)elkezdhetnétek próbálkozni!Mire várnátok?A szervezeted tényleg tudja,meg ha már volt is pé-d,az nagyon jó!De ez csak az én véleményem.Ahogy magamat ismerem én nem tudnék annyit várni ! :wink:

A clostiról meg annyit,hogy már én is eléggé tartok tőle!Nekem is ezek a bajaim amik vannak mind attól lettek!
A dokim azt mondta,hogy a lapar utáni 2.hónaptól 2 hónapig szedhetem,ha gondolom!De már jobban hajlok a-felé,hogy nem akarom!
Most mindenképpen a metet akarom elintézni magamnak!
Te azt nem szedted?

Kép

Kép
syl100
 
 


Ranita: nekem felváltva van pÉ-m hol az egyik oldalon hol amásikonde van hogy mind kettőn. Mert érzem és az uh látom is.
ÉS amelyik oldalon fáj mindig ott is van PÉ-m. tehát nekem a fájdol miatt meg tudom mondani hol is van.

Kép
csucsu05
 
 


Az tök jó Csucsu. Én is érzem hogy fáj, de nekem általában a bal oldalam. Nagyon ritka hogy a jobb oldalam fájna. Mivel nekem nem nézik uh-val, így nem tudom hogy valóban azon az oldalon van e pém.
Én nem akarok beleszólni Ranita, de én tuti hogy kivárnám a három hónapot és addig védekeznék. Ezzel sem téged, sem senkit nem akarok megbántani. Azért ha belegondolunk, akkor azért ez csak egy műtét volt és idő kell a szervezetnek a regenerálódáshoz. Én kivártam azt az időt a műtét után amit a doki mondott, mert attól tartottam hogy nehogy babás legyek és a szervezetem még ne álljon készen a várandósságra. Persze mindenki maga tudja és szerintem hallgass arra hogy mit súgnak az ösztöneid. Én nagyon drukkolok neked.
Nitácska, gratula az első naphoz Máténak. Na ná hogy ügyes fiú volt :lol:

KépKép
csige-bige
 
 


Sziasztok!

Csucsu,
nekem is eddig felváltva volt, hol egyik, hol másik. Szoktam érezni is, mert fájt. De most én a jobb oldalt éreztem és tuti, hogy az volt méhen belül.A balt egyáltalán nem éreztem és ott volt a méhen kívüli. Ilyen még nekem nem volt sose. Az uh-on is mindig csak az egyik oldalt láttuk eddig, most nem tudom mi történhetett.
Rossz belegondolni, hogy ezután az ember csak max. minden 2. hónapban reménykehet.

Syl,
Szedtem a metet, de nekem nincs IR-em. A Hannával is terhes lettem anélkül is, így abbahagytam.
Az első lapar után szedtem a clostit 6 hónapig és a 6.-ban lettem terhes. A mostani lapar után 3 hónapig szedtem csak és most is a 6. hónapban lettem terhes :( Szerintem ha a laparral minden rendben lesz és lesz pé, akkor várjál még a clostival. Mert nekem most anélkül is rendesen volt pé.

Csige,
Ha a doki nem mondja, hogy védekezzünk, nem fogunk. A küret után is azt mondta, nem kell védekezni, ha teherbe esek is nem gond. Ok, hogy ez most hasi műtét volt, de a küretnél meg a méhbe kaparásznak. Az se jobb szerintem.
Hallottam már olyat, aki utána rögtön terhes lett és nem lett gond.
A neten van egy doki, Török Attila, Ő a tapolcai meddőségi kp-ban van és pécsen. Ő írta azt, hogy semmivel nem vagyunk előbbre, ha kivárjuk a fél évet vagy 3 hónapot, sőőőőt.
Úgy vagyok vele, hogy most elvileg pont a balban lenne pé, és most hagyjam ki az alkalmat????

Kép

Kép
ranita1979
 
 


Akkor hajrá Ranita, nagyon drukkolok nektek :lol:
Hát én valahogy azt érzem, hogy ebben a hónapban sem sikerült. Még nem maszatolok, semmi, de valahogy belül ezt érzem.
Nitácska neked van valami megérzésed? Együtt kellene nem megjönnie :lol: Mi tegnap este még együtt voltunk a férjemmel, de már mondta, hogy most már adjak neki egy kis időt regenerálódásra, így most pihi lesz :lol: Végül is ma vagyok a 23. napon így szerintem ha eddig nem sikerült, akkor már ebben a hónapban nem is fog. Hát mi mindent megtettünk, most már a természet dolga.

KépKép
csige-bige
 
 


csige megmondom őszintén nem figyelem magam.....ez egy fogadalom volt év elején......egyszer csak sikerűl a baba..máté is így jött össze hogy nem figyeltem magam csak éltük életünket.....

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Ja értem. Hát lehet hogy nekünk is azt kellene tenni, csak attól félek, hogy akkor még kevesebb lenne az esély rá. Én most azzal nyugtatom magam, hogy ha ez a hónap és a következő sem jön össze akkor megyek a dokihoz és mondom neki, hogy kövessen uh-val és nézzük meg hogy mikor aktuális és ha úgy sem sikerül, akkor a doki majd megmondja, hogy mit tegyünk.

KépKép
csige-bige
 
 


Sziasztok

Engem nagyon feszélyezett az amikor uh-al nézte a peteérést, azon agyaltam örökké hogy miért csak akkora, ha eddig ekkorára nőtt akkor két nap múlva mekkorának kell lennie, aztán hogy ne hogy lekéssük, jókor legyünk együtt. És a párom is azt mondta hogy neki így ne,m jó hogy időre kell együtt lennünk, nem azért mert akarjuk hanem mert most van epetérés, és nekem is sokkal rosszabb volt ez a kényszer. Aztán a 3 hónapos clostys pihenő után újra kezdtem a clostyt, de azt mondtam hogy nem érdekel, én nem megyek el uh-ra. Abszolút nem foglalkoztam ezzel, lesz ami lesz alapon voltunk együtt, és ami a fontos hogy azért mert akartuk. Fogalmam nem volt hogy melyik nap lehetett a peteérés, mert én a 18. napra gondoltam, de mint utólag kiderült a peteérés is előbb lett, és már a 15. napon megvolt. És így sikerült. De ezt a történetet már tudjátok, mert százszor leírtam.

Úgy hogy lazítsatok, ne foglalkozzatok semmivel, csak szeressétek egymást.
Sikerülni fog mindenkinek.

Nekünk is 3 hónapot mondott a dokim a vetélés illetve a műtét után, aztán mikor mentem vissza a 4 hetes kontrollra, akkor a dokim megnézett, aztán mennem kellett uh.ra megint hogy megnézze van e spontán peteérésem, és azt mondta februárban ezen a bizonyos uh-on hogy most van rendesen peteérésem, ne hagyjuk ki mert látszik hjogy a szervezetem helyre állt. Így mi februártól próbálkoztunk, végül is két hónap után. Nekem is azt mondta a dokim hogy ha a szervezet készen áll akkor megfogan a baba, ha nem akkor hiába próbálkozunk úgy sem fog, és itt a lelki dolgokra is gondolt.

Nálunk minden ok, hihetetlen hogy már 16. hétben vagyok. Szerdán megyek afp-re.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


gabi tényleg repűl az idő...nemsokára a karodban lesz a kis picur.... :)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Gabi: Hú tényleg szalad az idő. A tesók, hogy várják a kicsit?, Ezt még nem is írtad. Gondolom nagyon:)

Kép
csucsu05
 
 


csucsu hát akit most ez legjobban foglalkoztat az Réka a legkisebb, ő már nagyon régóta nyaggatott hogy szeretne kisbabát. Gondolom a többiket annyira nem izgatja még mert ők már tapasztalták hogy milyen az ha kisbaba van a háznál. De persze ők is várják, meg érdekli őket mikor tudjuk már meg hogy fiú vagy lány, és az uh képet is nézegetik. Réka viszont minden nap odabújik a hasamhoz, és puszilgatja, simogatja. És azt kérdezi mikor születik ki a baba, és hol fog aludni. Nagyon édes.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Hát igen, hihetetlen hogy hogy szalad az idő. Nektek babásoknak örömmel teli, nekünk kevésbé. De azért nem adjuk fel.
Hát Gabi azért emlékszem, hogy te is rendesen rajta voltál a baba témán minden hónapban. És hát mégis sikerült. Én inkább úgy vagyok vele, hogy mindennek klappolni kell ahhoz hogy sikerüljön. Természetesen abban is van valami, hogy valóban nem szabad túl görcsösen, de hát ti akik ebben a topicban vagytok tudjátok, hogy ez a legnehezebb.

KépKép
csige-bige
 
 


csige mintha én mondtam volna az utolsó mondatodat..... :)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


csige ez igaz azért mondtam hogy addig amig rajta voltam, addig abszolút nem sikerült és én is nagyon el voltam keseredve. De amikor nem foglalkoztam vele abban az egy hónapban akkor fogant. De vissza gondolva arra az azt megelőző 7 hónapra elég rossz volt és megeröltető lelkileg is.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


na most látom mit írtam az előzőben epetérés :lol: hát nem semmi vagyok, az peteérés akart lenni :lol:

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


gabi előfordul hogy elgépeli az ember amit írni akart...... :)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Gabi: De édes a lánykád, hoyg igy várja a kistesót. Már az anyai ösztönök dolgozznak benne. Majd biztos segiteni fog neked.

Kép
csucsu05
 
 


Sehol senki?! Remélem nem kint csuszkáltok a bolt felé nagy szatyorral a kézben :lol: Itt pesten elég durva az út, legalább is amit a cégnél látunk. Hát majd kiderül, hogy hogyan jutok haza. Valahogy muszáj lesz, mert nincs kedvem itt tölteni az éjszakát :lol:

KépKép
csige-bige
 
 


Sziasztok

csige mi most értünk nem régen haza a vérvételről, addig jó volt az út, ahogy hazaértünk elkezdett esni. Párom most jött haza az önkormányzattól, és hát azt mondja hogy itt Halásztelken belül korcsolyapálya van, és 10-el mennek az autók, minden tiszta jég, de csepelre is bement és ott jó volt fel volt sózva. Mindenesetre én nem vezetek ma

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Gabi: Sajnos ez Halásztelekre jellemző. Itt nem sózzák az útat. Ne is vezess vigyázz gyalogosan se menj ki.
Tükör jég van a mi utcánkban is és még a boltig sem sétálok el.

Kép
csucsu05
 
 


csucsu itt a mi utcánkba is tiszta jég minden. Én nem megyek sehova, gyalog meg nem szoktam amúgy sem, ebben a hidegben.
Rékát most hozza anyu haza. Még majd délután kell bemenni a nagyokért. De akkor párom vezet

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Hát én ma voltam boltban is,13:45 re meg megyek a dokihoz.Szerencsére azért Pesten elég jók az útviszonyok!Fel is van sózva mondjuk mindenütt!

annus11
 
 


Gabi: Na akkor jó ha a párod haza ér mire a gyerköcért kell menni. Nagyon veszélyes az biztos. Egy kismamának meg főleg.


Csige: Remélem te a messzi munkahelyedről éppségben haza fogsz jutni.

Kép
csucsu05
 
 


csucsu párom itthon van betegszabin,a héten nem dolgozik

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Hát feltételezem, hogy Miklóson sem sokkal jobb a helyzet. Remélem épségben hazaérek majd.
Képzeljétek, majd éhen halok. Már fél 12-kor megettem a levesemet, mert már úgy éreztem hogy rosszul vagyok az éhségtől, majd egy banánt és délben a másodikfélémet, majd forrócsokit és most chipset. Csorgott a nyálam ahogy a kolleganőmék ettek, még a saliért is. És még csak fél 1 van..... :shock: Azt hiszem megpróbálom türtőztetni magam.
Annus: sok sikert a dokihoz. Lesz uh is? Lehet hogy most kiderül, hogy a kicsi Maszatkád mit rejteget a lába között?! :lol:

KépKép
csige-bige
 
 


Annus azért vigyázz magadra az úton te is

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


csige neked mennyi van még a ciklusból? Drukkolok neked nagyon. Na meg persze a többieknek is.

Jaj ma a kórházban voltam ugye afp-n. És hallottam ahogy a pici babák sírnak, annyira édesek voltak. Mondtam páromnak hogy hallgasd, és szokjad, nem sokára te is ezt fog hallani:)

Csucsu na még azt akartam írni tegnap csak aztán kiment a fejemből hogy Rékával majd nagyon vigyáznom kell, mert túl önálló is. És már mondta hogy majd ő tisztába teszi, és majd eteti kiflivel. És ő meg is teszi, nem szabad őt egyedül hagynom vele, egy percre sem.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Hát vasárnapra várom a menzit. Remélem elkerül nagyívben. Most megpróbálok nem tesztelni, habár van otthon két tesztem is, betankoltam.
Annus: tényleg nagyon vigyázz az úton és várjuk a beszámolót.
Hát igen Gabi, fennáll a veszélye, hogy mire észbekapsz, már megetette a picit. Az uncsitesómék is hasonlóan jártak. Három év van a két gyerek között és fürdetéshez készültek, amikor unokatesóm kilépett pár percre mire visszament a kisgyerek cipelte a babát a fürdőszobába, hogy akkor fürdünk. Hát a vér hült meg benne. De szerintem majd szép lassan megszokja, hogy nem szabad önnellánók lennie a picivel.

KépKép
csige-bige
 
 


Gabi: Az eleje nehéz lesz az biztos, hisz nem cipelheti a kicsit , na meg nem lehet nagyon önálló hiába is szeretné. de később szupi kis segitséged lesz.
Réka lányod hány éves?

Kép
csucsu05
 
 


Hát remélem hogy majd megszokja hamar. Réka 5 lesz márciusban.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok!

Eltűntem :oops: .

13 nap múlva lesz a 20 hetes UH.

Jan. 4-e óta érzem a kicsimet mocorogni, olyan jó!

Tanítom be az utódomat, kicsit lefáraszt.

Remélem jól vagytok, nagyjából nézegettem vissza, nincs + teszt dec. óta? :(, hoztam egy pocis képet is.

Kép 17+5
Vendég
 


Puszedli csini vagy nagyon, szépen gömbölyödsz :lol: bár szerintem ahhoz képest hogy rögtön 20 hetes vagy, nem nagy a pocid, de a lényeg, hogy minden rendben legyen odabent.

KépKép
csige-bige
 
 


Na megjöttem a dokitól!

Baba oké!Korának megfelelő!Pontos adatokat nem tudok mondani sajna.Miközben vizsgált a doki,tapogatta a hasam stb mondogatta h szép-szép :lol: Tehát minden oké velem is!
Kérdeztem a szülést,mondta h vállalja.Tarifát nem mondott,így gondolom nincs neki fix.Mondta h szülésznőt akkor fogadjak ha szeretnék.Egyenlőre mást nem is kéreztem.
A szülésfelkészítőre mondta h jó dolog,ott sok mindent tudok kérdezni ha vmi eszembe jut.
2 hét múlva kell mennem a cukros vérvételre...itt cukros lötyi van,de azt ott adják.Közben meg elküldött uhra!Ez tök jó,így hasznosan telik az idő!
Legközelebb 4 hét múlva talizok vele,akkor már a 29.hétben leszek :shock: A 34.héttől meg mehetek hetente a szívhallgatásra,mondta h majd akkor sűrűbben találkozunk és tudok kérdezni a szülésről stb.

annus11
 
 


Annus: Nagyon jó hogy oké minden:)

Puszedli: Jól eltüntél . Azért kerekedsz már te is :)

Kép
csucsu05
 
 


puszedli nagyon csinis vagy.... :wink:
a jeges ut tényleg veszélyes....de sajna ha muszály menni akkor muszály.... :(

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Annus:Hip-hop úgy elrepül az idő,hogy már lassan hozod a babátokról a képeket dicsekedni!!! :wink:

Kép

Kép
syl100
 
 


Syl :lol: :lol:

De elötte mindenki hozzon egy 2 csíkost!!!!!Addig nem szülök!Szóval tessék igyekezni :wink:

annus11
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?