Gégéé a kórházban story
III. rész
Csodás reggel re ébredtünk, mert az éjszaka isteni volt. Már csak a férjem kellett volna oda, és maximál idill:) Beállítottam a mobilom, 3 óránként csörgött, szopizott Emma, de rendületlenül szívta a semmit
nagyon édi volt. A melbimbóim megnyúltak, és sebesek lettek, de vittem DM-es, babylove-os krémet és nagyon-nagyon gyorsan hatott.
Szóval reggel lett, jött a vizit. A kedvencem az volt, hogy mondták, hogy mérjem meg a lázam, de aztán senki nem kérdezte, hogy mennyi lett. ja bazi melegem volt, folyamatosan izzadtam, hőhullámaim voltak, és a fejem úgy fel volt dagadva...szörnyű:) csoda, hogy szegény kislányom nyugodtan tudott aludni mellettem.
Egész délelőtt néztem őt a kis műanyag kalickájában. Csinálta az ölelőreflexet, és elkezdett éhes is lenni, ami azzal járt, hogy szopizott egy csomó ideig, majd ordított. Kivittem a csecsemős nővérnek, mert a legelső szobatársam tanácsolta, mikor elment, hogy ha már nagyon éhes lesz a bébi, nyugodtan vigyem ki, adnak neki cukrosvizet. Nem csináltam nagy lelkiismereti kérdést belőle, ugyanis úgy ordított a drágám
persze mindenki mosolygott rám, mikor toltam ki, de láttam a szemükben, hogy már elegük van az ordításból:)
a nővérke az ölébe ültette Emmát, aki rémesen duzzogott, majd egy kis pohárból megitatta. Emmának van egy nagyon édi szokása, a saját cuppanásától eléggé megijed. Tök nagyot ugrik, meg a szemein is látszik, hogy megijedt...namármost pohárból inni, főleg, ha mohó az ember lánya, csak cuppogva lehet....Így a drágám minden kortynál akkorát ugrott ijedtében
nevetett is a nővérke. Aztán jött a büfi.
Itt jegyzem meg, hogy számomra a büfiztetés volt az egyik legnehezebb dolog a kórházban: először is nem tudtam ülni, viszont az első-második napon szédölögtem is, így nem mertem felállni a babával a kezemben, és sajna nem tudtam magamra rakni, ilyen büfipoziba, mert ahogy a dokik nyomták ki belőlem szüléskor, egy nagy halom véraláfutás volt a hasam, és nagyon fájt, ahogy a kis lábaival betámasztott, a másik meg, hogy a kitolásnál kapaszkodástól, ami másfél órás lett, egy icike-picikét nagyon izomlázam lett a kezemben, így nem annyira bírtam emelgetni, meg tartogatni...
(magyarul úgy lezabálódtam a szüléstől, hogy képtelen voltam közepes anya üzemmódba helyezni magam)
szóval a nővérke ülve büfiztette Emmát, aki akkorát böfögött, mint holmi 18 éves gimis fiú...jajj annyira nevettem rajta, mert mihelyst kijött a büfi úgy elernyedt a drágám. Ült, lógott keze-lába, olyan volt, mint egy nagyon dundi, nagyon kicsi öregemberke, és felnézett az egyik szemével, hogy mizu:) akkor mondtam, hogy kisbuddha elbújhat mellette.
Aztán lett új szobatársam, akinek a szülése az én szülésem szöges ellentéte volt. 2 órát töltött a vajúdóban, ahol észrevette egy szülésznő, hogy már igencsak a végét járja, és épphogy sikerült "felcsapni" egy ágyra, már kinnt volt a baba, kb 2 perc alatt. A férje ennyit látott az egész szülésből:) mondjuk lehet az én anyukám cserélt volna a férjével...bár megjegyzem, hogy látszólag ő is olyan szarul volt a két órás gyors pottyintás után, mint én az infúziós, kinyomós, szana-széjjel szakadós fekvős szülés után.
na behozták szegényt, de a férjére rákiabáltak, hogy nem jöhet be , így jobb híján én húzkodtam a bőröndjet, meg adogattam neki a cuccokat az ágyba. Bevallom kicsit örültem, hogy nem csak én vagyok szarul...mivel az első szobatársam gátvédelemmel szült, és ő annyira durván fitt volt hozzám képest, hogy még.
Adrival innetől nagyon sokat röhögtünk. Akkorákat nyögtünk minden fordulásnál, hogy az egész folyosó hallotta, és átdumáltuk az összes éjszakát, főleg, mert pont egymás után etettünk. szóval ééén semmit, de konkrétan tényleg ilyen 10 perceknél nem többet aludtam.
Na a legjobb az volt, amikor mondták Adrinak, hogy kakilni kellene lassan. Mondtam neki, hogy én szerencsére tudok...erre ő egy fürdésnél kiderítette
hogy ő biza nem véletlenül nem tud, szerinte neki összevarrta a doki...a lényeg, hogy ezen annyira röhögtem, hogy utánna majdnem az enyémet kellett újra összevarrni. A csúcs az volt, hogy ő meg is kérdezte a dokiját, hogy nem lehet-e, hogy esetleg tényleg összevarrta. leginkább a szenvedésünkön és a gyerekeinken nevettünk.
A látagotások is megvoltak, ezeket nem részletezem, mert már kifejtettem a véleményem.
Amúgy a kaja jó volt ám...legalábbis én olyan éhes voltam, hogy megettem mindent:)
Na most abbahygom, mert már így is sokat írtam.
Inkabb annyit, hogy Sarmi sajnálom acumi dolgot
és hogy nagyon kivagyok magamtól, mert állandóan egyfolytában éhes vagyok. utálom