hahóóópihe!
sarmi: én sem kimondottan fogyózni akarok, csak ki vagyok magamtól, hogy egész nap zabálnék...nem hiszem, hogy szükésgem van annyi kalóriára, amennyit beviszek, vagy bevinnék szívem szerint! Én is zsoptatni szeretném még sokáig!
Írisz nagyon szép, kerek bébi:)
Na KÓRHÁZ SZTORI
2. rész
Ott hagytam abba, hogy második nap lett. Vagyis dec 17, és behozták hajnal ötkor Emma bébikét, úgy, hogy még nem is keltem fel, csak egyszer pisilni, és akkor a szobatársam segített, és elmentem tusolni is, és sokkal jobb lett.
Na. A szobatársam, és a babája hazamentek. Jött értük apu. Én továbbra is szarul voltam, csillagokat láttam, meg madarakat kábé, így a férjem hozott be nekem 7 liter innivalót. Hozzáteszem, hogy a kórházban tarózkodásom alatt meg is ittam mindet, illetve anyukámék is hoztak egy-két litert, azt is megittam. Szóval volt huzatom
Emmával kettesben töltöttünk pár órát, ami nagyon jó volt, mert így legálisan hangosan bőghettem, és mondogathattam neki, hogy jajdeszépvagy:) Csak a takarítónéni jött be, aki nagyon aranyos volt, egy nagyobb darab barna hajú, szemüveges. Hát neki aztán volt beszélőkéje:D Bírom a takarító néniket:) Mindenhol hallanak mindenfélét, és mindenről lehet velük beszélni.
Aztán egyszercsak bekísértek a szobába egy fiatal lányt. Nagyon nem volt hely, fullon volt az összes szoba. A lánynak nem volt nagy pocakja, és utcai ruciban volt, így halvány elképzelésem sem volt arról, hogy miért lehet bennt, de aztán neki is szófosása volt, így hamar kiderül: abortuszra jött, 17 éves, a pasija 36, együtt laknak náluk, és ő meg akarta tartani a babát, csak anyukája szerint túl hirtelenharagú ahhoz, hogy babája legyen.
Egy pillnataig nem gondoltam róla semmit, nem ítéltem el, vagy ilyesmi, inkább sajnáltam, egyrészt mert Emma ott szuszogott a műanyag kalitkában, másrészt, mert annyira erőltette, hogy vidám, és nem fél...Bejött hozzá egy másik lány, aki szintén abortuszra jött, kicsit dumáltak, én meg kimentem tettem egy kört Emmával és a műanyag járgánnyal, de rám szóltak, hogy mit szellőztetem a gyereket.
És itt jegyezném meg a legnagyobb kritikámat az osztállyal kapcsolatban...vagyis a második helyen lévőt: a cigi...alapvetően semmi bajom a cigivel, meg miattam az cigizik, aki akar, de...a 2 napos gyerekem úgy toltam többször is a csecsemős nővérekhez, hogy állt a cigifüst a folyosón, mert ahol cigiznek a nővérek, meg a technikai személyzet, meg talán az orvosok is, az nem túl jó hely....ugyanis ott volt a szobánk...az első helyen a kritikáim között a látogatás szerepel. Embertelen....de erről majd később, mert ezt úgyis ismeritek.
Na aztán mikor kiment a lány, hogy felhelyezzék neki a tágító pálcikát (mi nem tudom, hogy mi de szörnyen hangzik, és szerintem tuti nagyon fáj), akkor bejött az egyik osztályos nővérke, aki amúgy kedves lett volna, de valami fura humorral ezt a kedvességet tökéletesen sikerült háttérbe szorítania, és közölte, hogy átteszik a lányt, "hasonszőrűek" közé. Közben megint jött a takarítónéni (tisztaság volt, meg hipószag nálunk:)), és kérdezte ki fekszik mellettem, mondtam, hogy egy lány, aki abortuszra jött, na erre forgatta a szemeit, és mondta, hogy itt annyi mindennap a műtétes, hogy én azt el sem hinném.
Amit amúgy én nem nagyon értek, hogy nincs külön nőgyógyászati osztály? Ha valaki bármilyen nőgyógyászati műtétre jön, akkor hallgathatja egész nap a bébikék sírását? Mert édes hang, ha akkor szültél, de vannak esetek, amikor ez szörnyen szívbemarkoló lehet.
Na visszatért a lány, és hát mondta,hogy nem fáj neki, de aztán felhívta az anyukáját, hogy köpenyt meg mittoménmit még hozzanak be neki, és nem akarták neki behozni, és akkor nagyon sírt. Azt hitte nem látom, de láttam, és nagyon sajnáltam. Aztán tényleg átteték egy másik szobába. Mi meg kettesben maradtunk Emmával, ami jó volt, több okból, az egyik az, hogy a beleim mozgásba lendültek, és biza visszatarthatatlanul pukkantgattam órákon keresztül. Gondolkodtam, hogy te jó ég, hogy fogok én kakilni, hiszen akkorára van dagadva az alsó fertályam, hogy még...Aztán egy szopi közben jöttek a kedvenc méhösszehúzódásaim, és nagyon beindultak a beleim, így szánom-bánom, de kisujj be a szája szélibe, és betettem a műanyag dobozába, és rohantam, feltéptem az ajtót, és hála a szülés utáni órákban ledöntött pár liter répalének, aminek a segítségével életben maradtam:), szóval hála a répalének, ami bűn rossz volt, nem volt szorulásom.
Az éjszaka kettesben a kislányommal csodás volt, olyan boldog voltam, óránként sírtam egy kicsi, gyakran mellre tettem, de még nem igazán volt tejecske, így ki is vittem néha cukrosvizet inni, amit nagyon szeretett, és olyan aranyosak voltak vele a csecsemősnővérek. Meg velem is, aki pl. fordítva adtam rá a pelust...az eleje volt hátul, meg egyéb dolgok, de ő aranyos, és nem haragszik rám ezek miatt.
A látogatásról: szörnyű, hogy a férjem nem foghatja meg a gyerekét, csak nézi, mint valami műtárgyat. szörnyű, hogy az ajtóban mutogatjuk, ami így hogy egyedül voltam, még oké volt, de amikor ketten voltunk, akkor már gáz volt, és szörnyű, hogy kinnt kell álldigálni a gátsebbel, majd szétszakadt a valagam fél óra állás után. Az egész látogatósdi nincs megoldva. A személyzetnek is szar, hogy ott tolul mindenki a folyosókon.
Aznap, mikor nem engedtek haza, és nagyon sírtam, akkor a norbi belógott a szobába, leült az ágy mögé a székre, én próbáltam úgy felemelni az ágy támlát, meg odaülni, hogy ne látszon, becsuktam az ajtót, és csak ott ültünkl, és olyan jó volt, mert megfogta a kislányát, megölelgette, megpuszilgatta. Na most abba kell hagynom, mert már megint bőgök. Nem szabad nekem soha többé arra a napra gondolni, amikor nem engedtek haza...még mindig nem tettem túl magam rajta. lehet soha nem is fogom.
na megyek, majd még jövök. Mindenkinek sok puszi, mindjárt dobok egy képet is