Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Tyűűű de sokat írtatok! És micsoda fotókat tettetek fel! Szuperek!
Katinka: üdv! Szépek a lányok!
Bende: sajnálom, hogy a hülye rokonok elrontották a karácsonyt, de a szentestétek jó volt, csak arra gondolj vissza, a többit söpörd a szőnyeg alá! :D
Levi bárányhimlős! Tegnap du jöttek ki rajta az első pöttyök, most már számolni sem lehet. Kiváncsi vagyok Dóri elkapja-e.
Karácsonyi képekkel még én is lógok, igyekszem beszerezni őket öcsémtől, meg sógoromtól.
Nálunk apa 2 napot volt csak itthon, elfogyott a szabija. Sokszor vitte a mamát kemora, meg szülés után 2 hetet itthon volt.
Sarmon: Jázi nem akar cicizni? Levi azt mondta, mikor először látta a szopizást, hogy: ugye anya én már bögréből iszom a tejet!
Gégéé: az édesség nálam sem maradhat ki egy napig sem!
Majd még jövök, csak éhes a báránykám!
Vendég
 


Sziasztok!

3 napja alig alszik a kis Manóm! Pedig látszik rajta, hogy annyira fáradt, de valamiért nem tud elaludni. :( Ha simogatjuk, ringatjuk elalszik, de ahogy abbahagyjuk pár perc után kipattanak a szemei! Éjszaka 3-4 óra alvás után kb. 2 óra altatás következik. Már nagyon fáradtak vagyunk apával! Mit csináljak? Vélemények?
Szerintem a hasa nem fáj, nem húzogatja a lábát. Van elég tejci is, mert evés után általában még egy kicsit fejni is tudok. Pisis-kakis pelus is van bőven. Mi lehet a baj????? :cry:

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Mancsa,nem Jázi nem akarna szopizni,de az ő babját rendesen odateszi a cicijlhez és ő is szoptat!Haláli jópofa.
mai képek: Kép Kép

Gégéé én folyton éhes vagyok,és eszem is.Ennek köszönhető hogy ilyen kis dundus lett a 2410-zel hazaengedett miniatűr kislánykám.Aki most 4200 gramm!!!

sarmon
]Kép[/
]Kép[/
Kép
sarmon
 
 

 
 

Nekem emeli a fejét hason fekve.
És eszemben sincs májusig fogyózni./ hónapos koráig kizárólag szoptatni szeretném(ha tudom,márpedig miért ne tudnám),csak utána kezdek majd hozzátáplálni.És akkor én is egy kicsit elkezdek majd fogyizni.

sarmon
]Kép[/
]Kép[/
Kép
sarmon
 
 


/ egyenlő :6

sarmon
]Kép[/
]Kép[/
Kép
sarmon
 
 


:lol: :lol: :lol: Ez a kitakarás nagyon kemény :lol: :lol: :lol:

Rohamtempóban hízik írisz még jobban mint Matyi tette pedig ő is szép eredményeket produkált. Jázmin nagyon édes lehet a ciciztetéssel :lol: :lol: :lol:

Bárány Levikének jobbulást remélem nem viszket neki nagyon!

Szösz sajnálom a nem alvást, nekem ritkán van ilyenben részem illetve úgy igazán még nem is volt. Kopp-kopp
Ha már nagyon nyügi és nem akar elaludni akkor nálunk bevált, hogy hasra rakom és a rongyi maci vagy egy pelus az arcocskájához azt megfogja és úgy elalszik.

KépKép
winchi
 
 


Édes lehet Jázmin, ahogy szoptat!
Levi is folyton utánoz, süt, főz, vasal, felmos stb. Ezt látja legtöbbször, de azért apát is utánozza, fúr, kalapácsol, pecázik, fát vág.
Erről jut eszembe "nagy gyerekes" anyukák, Levit nagyon érdekli a halál. Miért halunk meg, ki marad ha mi meghalunk, miért leszünk öregek, miért van a temetőben a kisdédi papa, mi ne haljunk meg soha, meg ilyenek. Rendesen kiveséztük a dolgot, az lenne a kérdésem, hogy nálatok is ilyen korán jött elő ez a téma? Szegénykém, olyan rossz, hogy ilyeneken agyal, ráadásul most amúgy is tele van félelemmel, mindenhol szörnyek vannak!
Vendég
 


Winchi: kaptunk valami habot a pöttyökre, eddig még nem viszket neki csak picit azt mondja. Azt mondják ez a hab jobb, mint a hintőpor, úgy látszik nálunk beválik.
Szösz: nálunk is az válik be ilyenkor, hogy a hasamon alszik.
Lányok nekünk nagyon párásodik a lakásunk, venni akarunk ceresitet, van valakinek? Tapasztalat?
Vendég
 


Mancsa,Mózes fiam 5 éves,mostanában kezdett el ő is a halál témában kérdezgetni bennünket.Azt mondta ő nem szeretne öreg lenni és meghalni,akkor elmondtuk hogy hát nem pont csak az öregek halhatnak meg.És ezután rosszat álmodott nagyon sírva ébredt,hogy ő azt álmodta hogy apa elaludt mi meg azt hittük hogy meghalt és eltemettük,de ő meg monddta hogy hát apa csak alszik...hú annyira rossz hogy ilyenekről kell vele beszélgetni,dehát sajnos hozzátartozik ez is az életünkhöz,sajnos elkerülhetetlen a téma.

A ceresit nem sziv be annyi párát hogy neked teljesen megszünjön a lakásban a párád,az a tabletta pedig ami bele kell nagyon hamar megtelik,és utántöltögetni pedig drága.Sztem sok szellőztetés a fontos,a kialakult penészre a falon kiürült ablaktisztitós spriccelős flakonba szoktam hypós vagy domestosos vizet tenni és azzal lespriccelni,hetekig nem jön vissza.A fürdőnkben van egy sarok ahol szokott lenni,de pl.idén még elő se jött. :)

sarmon
]Kép[/
]Kép[/
Kép
sarmon
 
 


Hát én bizony kitakartam Íriszt,mert annyi hülyeséget hallani mostanában... :roll:

sarmon
]Kép[/
]Kép[/
Kép
sarmon
 
 


Az ágy mögött találtunk penészt is, domestosszal lemostam, eddig nem újult ki. Egy éve építettük a házat műanyag ablakok vannak, és rögtön ráragasztottuk a nikecellt a falakra, azt nem kellett volna, mert így még vizesek maradtak a falak is gondolom, meg túl vagyunk szigetelve. A hálónkban szinte egész nap nyitva az ablak, csak este nem, reggelre mégis folyik a víz az ablakokon, meg érezni, hogy párás a levegő. De a többi helyiségben is.

Írisznek is jó nagy pocakja van, sok tejci belefér!
Hát tényleg nehéz a halálról beszélni velük, de Levi még csak 3 éves jó korán érdekli a halál. De még nem álmodott rosszat. Szegény Mózes, hogy fájhatott a kis lelke ez után az álom után.
Vendég
 


Sziasztok!

Mancsa!

A ceresit tényleg nem ér semmit.mi is hasonló gondokkal küzdöttünk, nem a penész miatt ,hanem inkább az ablakokon ömlő víz volt a gond..időnként a belső párkányon annyi víz felgyűlt, ohgy lefolyt a falra..

No aztán vettünk elektromos párátlanító készüléket(ez kb akkora, mint egy picike éjjeliszekrény),nem olcsó, kb 40 ezer forint,a napi maximált teljesítőképessége 10 liter.bizony nálunk hihetelen, de a 3 literes tartály egy nap altt megtelik,az ablakon viszont egy csepp pára sincs!!!!Ha kiteregetek, odateszem a ruhák mellé, pár óra múlva meg is szárad ,még a törölköző is.

Szóval, ez szuper, nagyon megérte az árát,egész más a levegő azóta!

a halál kérdése:Az unokatestvérem kisfiával nagyon jól megvagyunk nemsoká 6 éves lesz.tudta hogy babát várok, látott nagy hassal,a szülei magyarázták neki, hogy nekem is baba van a hasamban, mint amikor a kishuga született.Amikor Viola megszületett, bejöttek a kórházba hozzám, kérdezte mért nem nézhti a babát meg.Elmagyaráztuk neki, hogy nagyon picike és az orvosok másik szobában nagyon vigyáznak rá és csak akkor vihetem haza, ha megnőtt...
Aztán Viola elment..
Olivér pedig hetente kérdezte mikor lesz már akkora a baba ,hogy hazahozhassuk.Unokatesóm mindig mondta, hogy még kicsi, majd később..
Karácsonykor, amikor Olivér nagyon kérdezte, az unokatesóm azt mondta, hogy nem is voltam terhes, az orvosok tévedtek, nem is született meg a baba...
Azóta a kisfiú össze-vissza beszél a témáról,szerinte bármikor meghalhat Ő is, vagy az egy éves huga is, mert az orvosok nem is tudnak semmit,mert lehet ,hogy a huga nem is született meg!!!!!!
Teljesen összezavarták a hazugságokkal.hiába mondtam én, hogy minden korban meg kell találni a módját, hogy megértessük a gyerekkel( neki pl a nagypapája is meghalt, tehát találkozott már a halállal)..

Szóval azt akartam mondani ,hogy inkább beszéljetek róla valahogy, minthogy félrevezessétek a kicsiket, mert ez később nagy károkat okozhat....

KépKépKép
tünci28
 
 
 


hahóóópihe!

sarmi: én sem kimondottan fogyózni akarok, csak ki vagyok magamtól, hogy egész nap zabálnék...nem hiszem, hogy szükésgem van annyi kalóriára, amennyit beviszek, vagy bevinnék szívem szerint! Én is zsoptatni szeretném még sokáig!
Írisz nagyon szép, kerek bébi:)

Na KÓRHÁZ SZTORI
2. rész

Ott hagytam abba, hogy második nap lett. Vagyis dec 17, és behozták hajnal ötkor Emma bébikét, úgy, hogy még nem is keltem fel, csak egyszer pisilni, és akkor a szobatársam segített, és elmentem tusolni is, és sokkal jobb lett.

Na. A szobatársam, és a babája hazamentek. Jött értük apu. Én továbbra is szarul voltam, csillagokat láttam, meg madarakat kábé, így a férjem hozott be nekem 7 liter innivalót. Hozzáteszem, hogy a kórházban tarózkodásom alatt meg is ittam mindet, illetve anyukámék is hoztak egy-két litert, azt is megittam. Szóval volt huzatom :D

Emmával kettesben töltöttünk pár órát, ami nagyon jó volt, mert így legálisan hangosan bőghettem, és mondogathattam neki, hogy jajdeszépvagy:) Csak a takarítónéni jött be, aki nagyon aranyos volt, egy nagyobb darab barna hajú, szemüveges. Hát neki aztán volt beszélőkéje:D Bírom a takarító néniket:) Mindenhol hallanak mindenfélét, és mindenről lehet velük beszélni.

Aztán egyszercsak bekísértek a szobába egy fiatal lányt. Nagyon nem volt hely, fullon volt az összes szoba. A lánynak nem volt nagy pocakja, és utcai ruciban volt, így halvány elképzelésem sem volt arról, hogy miért lehet bennt, de aztán neki is szófosása volt, így hamar kiderül: abortuszra jött, 17 éves, a pasija 36, együtt laknak náluk, és ő meg akarta tartani a babát, csak anyukája szerint túl hirtelenharagú ahhoz, hogy babája legyen.

Egy pillnataig nem gondoltam róla semmit, nem ítéltem el, vagy ilyesmi, inkább sajnáltam, egyrészt mert Emma ott szuszogott a műanyag kalitkában, másrészt, mert annyira erőltette, hogy vidám, és nem fél...Bejött hozzá egy másik lány, aki szintén abortuszra jött, kicsit dumáltak, én meg kimentem tettem egy kört Emmával és a műanyag járgánnyal, de rám szóltak, hogy mit szellőztetem a gyereket.

És itt jegyezném meg a legnagyobb kritikámat az osztállyal kapcsolatban...vagyis a második helyen lévőt: a cigi...alapvetően semmi bajom a cigivel, meg miattam az cigizik, aki akar, de...a 2 napos gyerekem úgy toltam többször is a csecsemős nővérekhez, hogy állt a cigifüst a folyosón, mert ahol cigiznek a nővérek, meg a technikai személyzet, meg talán az orvosok is, az nem túl jó hely....ugyanis ott volt a szobánk...az első helyen a kritikáim között a látogatás szerepel. Embertelen....de erről majd később, mert ezt úgyis ismeritek.

Na aztán mikor kiment a lány, hogy felhelyezzék neki a tágító pálcikát (mi nem tudom, hogy mi de szörnyen hangzik, és szerintem tuti nagyon fáj), akkor bejött az egyik osztályos nővérke, aki amúgy kedves lett volna, de valami fura humorral ezt a kedvességet tökéletesen sikerült háttérbe szorítania, és közölte, hogy átteszik a lányt, "hasonszőrűek" közé. Közben megint jött a takarítónéni (tisztaság volt, meg hipószag nálunk:)), és kérdezte ki fekszik mellettem, mondtam, hogy egy lány, aki abortuszra jött, na erre forgatta a szemeit, és mondta, hogy itt annyi mindennap a műtétes, hogy én azt el sem hinném.
Amit amúgy én nem nagyon értek, hogy nincs külön nőgyógyászati osztály? Ha valaki bármilyen nőgyógyászati műtétre jön, akkor hallgathatja egész nap a bébikék sírását? Mert édes hang, ha akkor szültél, de vannak esetek, amikor ez szörnyen szívbemarkoló lehet.
Na visszatért a lány, és hát mondta,hogy nem fáj neki, de aztán felhívta az anyukáját, hogy köpenyt meg mittoménmit még hozzanak be neki, és nem akarták neki behozni, és akkor nagyon sírt. Azt hitte nem látom, de láttam, és nagyon sajnáltam. Aztán tényleg átteték egy másik szobába. Mi meg kettesben maradtunk Emmával, ami jó volt, több okból, az egyik az, hogy a beleim mozgásba lendültek, és biza visszatarthatatlanul pukkantgattam órákon keresztül. Gondolkodtam, hogy te jó ég, hogy fogok én kakilni, hiszen akkorára van dagadva az alsó fertályam, hogy még...Aztán egy szopi közben jöttek a kedvenc méhösszehúzódásaim, és nagyon beindultak a beleim, így szánom-bánom, de kisujj be a szája szélibe, és betettem a műanyag dobozába, és rohantam, feltéptem az ajtót, és hála a szülés utáni órákban ledöntött pár liter répalének, aminek a segítségével életben maradtam:), szóval hála a répalének, ami bűn rossz volt, nem volt szorulásom.
Az éjszaka kettesben a kislányommal csodás volt, olyan boldog voltam, óránként sírtam egy kicsi, gyakran mellre tettem, de még nem igazán volt tejecske, így ki is vittem néha cukrosvizet inni, amit nagyon szeretett, és olyan aranyosak voltak vele a csecsemősnővérek. Meg velem is, aki pl. fordítva adtam rá a pelust...az eleje volt hátul, meg egyéb dolgok, de ő aranyos, és nem haragszik rám ezek miatt.

A látogatásról: szörnyű, hogy a férjem nem foghatja meg a gyerekét, csak nézi, mint valami műtárgyat. szörnyű, hogy az ajtóban mutogatjuk, ami így hogy egyedül voltam, még oké volt, de amikor ketten voltunk, akkor már gáz volt, és szörnyű, hogy kinnt kell álldigálni a gátsebbel, majd szétszakadt a valagam fél óra állás után. Az egész látogatósdi nincs megoldva. A személyzetnek is szar, hogy ott tolul mindenki a folyosókon.

Aznap, mikor nem engedtek haza, és nagyon sírtam, akkor a norbi belógott a szobába, leült az ágy mögé a székre, én próbáltam úgy felemelni az ágy támlát, meg odaülni, hogy ne látszon, becsuktam az ajtót, és csak ott ültünkl, és olyan jó volt, mert megfogta a kislányát, megölelgette, megpuszilgatta. Na most abba kell hagynom, mert már megint bőgök. Nem szabad nekem soha többé arra a napra gondolni, amikor nem engedtek haza...még mindig nem tettem túl magam rajta. lehet soha nem is fogom.

na megyek, majd még jövök. Mindenkinek sok puszi, mindjárt dobok egy képet is ;)

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Tünci: sajnálom, hogy összezavarták a kicsit:(
Te hogy vagy? Mész ma dolgozni?

Mancsa: szegény Levi :( ha jól emlékszem, akkor szódabikarbónát kell önteni a fürdővízbe, és abba fürcsiznie, akkor nem viszket neki annyira.

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Kép Ebben a pillanatban így vagyok:)

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Jaj szegény kisfiút nagyon összezavarták! Nem szabad ilyet csinálni. Azt jut eszembe amit apuék mondanak mindig és teljesen igazuk van: Egy gyerek csak kicsi de nem hülye.
Én is ezen elv szerint szeretném majd Matyit nevelni.

Gégéé ezen ledöbbentem, hogy frissen szült anyuka mellé abortuszos tinit raknak. Ez senki lelkének nem tesz jót :shock:

Fordítva a pelust? Én tegnap is majdnem úgy adtam rá a nagy lendületben :D

Emma annyira jóizűen tud aludni :D

Matyi ma is viccesen ébredt, jókedvű volt így ma egy csepp tea sem ment le csak vigyorgott, ami a szájába került azt angolosan kifolyatja a szája sarkán.

KépKép
winchi
 
 


na itt vagyok! végre!
apját elküldtem dolgozni :lol: ., kölkem meg a kiságyban játszik, meg rugózik négykézlábra állva, közben dumál az óriás katicabogarához nagyon édes.

én meg enni készülök és azon gondolkodom, hogy fejjek vagy ne fejjek. de inkább fejek még, már csak napi kétszer, de ha egyszer, akkor sem történik semmi. olyan ellentétes dolgok kavarognak.
de inkább fejek. már előszedtem a fagyasztott tejkészletemet, meg tápit is kap. és estére marad még egy kicsi tejcsi. és végre képes meginni a lányom 150mili tejcsit.
Vendég
 


gégéé! nem semmi a sztori. amikor elvetéltem, és kórházba kellett menni, én is egy abortuszossal voltam összezárva. ő nem akarta a gyerekét, elvetette, én akartam volna de elment. ez van. de mostmár itt van nekem a Zsófim, aki mindennél többet ér!

nemtom, lesz e időm visszaolvasni, de a képeket megnéztem!

sarmon!
Irisz gyönyörű! milyet pofit növesztett! és mekkora pocakja is van! nagoyn szép!
Vendég
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy bezavarok ide, de kérdésem lenne. Én dunaújvárosi vagyok, de itt nincs egy normális orvos.. Sajnos tapasztalatból mondom. Nekem nagyon ajánlották fehérváron Bognár Idát. Többen járnak fel hozzá. Szerintetek?
Gyereket szeretnék ahhoz keresem.

köszi
vadszi
 
 


karácsony.
21én együtt karácsonyoztunk, most már családilag. fánk nem volt, három ágat rendeztünk e úgy, hogy fának látszódjon, feldíszítettük és Zsófi meg a szemét sem vette le róla. főzőcskéztünk együtt, a menü: rántott gomba, rizs, kókuszgolyó és az ancsi által ajánlott aszalt szilvás pulykamell, csak kicsit átalakítva. csirkemellből, fűszerek nélkül, kicsi sóval, rétegesen pakolt húscsíkkokkal, és az egészet beburkoltam baconnal. és óriási sikert aratott.
párom meg kókuszgolgyókat gyártott. Zsófi az etetőszékben üldögélve nézte amíg ügyködtünk. közben felrobbant a kávéfőző, valszínűleg már túl vízköves volt. lerobbant a teteje, a forró víz meg a túlényomás miatt a plafonon landolt. nagyon megijedtünk. Zsófi szerencsére a konyha túlsó végében, még csak meg sem ijedt, azt nézte nekünk mi bajunk lehet.
Vendég
 


Sziasztok!

Mancsa: sajnálom Levi bárányhimlőjét :( , mi a dokinénink javaslatára tavaly beoltattuk Lilit.

Szösz: sajnálom, hogy nem alszik Rékababa. :( Lili volt ilyen kis nem alvós, tudom, milyen fáradtak lehettek most. :roll: Csak éjszaka nem alszik vagy nappal sem?

Sarmon: nagyon tündér a kis pocakos Írisz! :D Lili is szokott szoptatni, nagyon bírom. :lol: Hihetetlen, hogy már ennyire kódolva van beléjük az anyaság.

Winchi: Nati sem mindig emeli a fejét hason, de most rájöttem, hogy ha valami érdekes van előtte, azért hajlandó erőlködni. Pl. tegnap este a pelenkázón tök sokáig bámulta a macis tapétát és közben végig tartotta a fejét.

Halál: szerencsére Lilit még nem foglalkoztatja, én meg kerülöm a témát, amíg lehet. Pedig sajnos egy éve halt meg a férjem apukája, mondjuk viszonylag ritkán látta és nem kötődött hozzá nagyon, mert soproniak. Akkor azt mondtuk, a nagypapának nagyon fájt a pocakja és az angyalok elvitték magukkal az égbe, ahol már nem fáj neki. A temetésre sem vittük el. Azóta, ha elmegyünk a nagymamához, mindig rákérdez a papára, de egyelőre megelégedett az angyalos magyarázattal.

Gégéé: annyira jól írsz, nagyon bejön a stílusod. :wink: Jó kemény a sztori az abortuszos lánnyal, szegény, tényleg nagyon gáz, hogy a frissen szült kismamák közé kell befeküdniük. :shock: A látogatás tényleg nagyon hülyén van megoldva, bár én szerencsés voltam, mert végig egyedül lehettem a szobában és a doki mondta is, hogy bejöhetnek a látogatók. Szégyen-nem szégyen, én ezt jól ki is használtam, de mondjuk tényleg nem is szóltak érte a nővérkék.
Emma baba annyira édes, igazi szabályos babaarca van! :D

Trundike: örülök a jó éjszakátoknak, csak így tovább! 8) Már szerencsére jól van a Natipoci, tuti a lencse volt a bűnös.

Olyan furi, hogy megint kettesben vagyunk Natival, Lili oviban, Apa dolgozik. Ünnepek után újra hétköznapok. Már megy is a mosógép. Nati is jól ébredt ma, nagyokat nevettünk meg heőőőztünk, aztán azóta megint alszik. Olyan jó kislány. :D

Ja, tegnap kinyílt a golgotavirágom, annyira szép! Kár, hogy csak egy napig virágzik és olyan ritkán hoz bimbót, így egész nap nézegetem.

Szép napot!

Katinka

Kép
Kép
katinka31
 
 


Szia Vadszi!
Én csak egyszer kétszer találkoztam Bognár doktornővel elég temperamentumos nőszemély. Sógornőm viszont hozzá jár igaz a tiniambulanciára de nagyon meg van vele elégedve

Szia anyany!

Én is elküldtem apát dolgozni :lol: Szerencse, hogy nem lett semmi bajotok a kávéfőzőtől jó nagyot csattanhatott :shock:
Biztos finomak lettek amiket csináltatok nagyon jól hangzik a menü, és attól még finomabb a kaja ha együtt készíti a család :D

KépKép
winchi
 
 


másnap mentünk haza. anyósnál klandoltunk, megállás nélkül mentünk, Zsófit a kocsiban itattam meg tejcsivel cumisüvegből. persze aludt is egy kicsit. anyós örült, de fél óra múlva már ki sem látszottunk a panaszkodásából. jajj a lábam, jajj fájminden porcikám... jajj azok a szemét orvosok, mert jajj nem írják ki táppénzre az élete hátralevő részében...
meg mellette lakik a párom nagymamája. ki nem állhatja, 81 éves, van egy csomó baja, de azt hiszi, hogy egy 81 éves nem lehet beteg, csak ő.
panaszkodott a nagyobbik fiára is, hogy mit képzelnek magukról. (ezen ezért néha én is elgondolkodom). hogy nevelik a gyrekeiket, mert sokszor azzal magyarázzák, hogy a 3évesüket jól elverik, hogy a bibliában is benne van. a kisebbik gyerekük na az meg a nyafogós hisztigép. remélem mi nem leszünk ilyenek.
3napig hallgattam. 24én őt is letudtuk, először úgy néztem, örül a terrakotta tálnak, amit kapott, mert nagyon szeret enni, meg is látszik rajta, kb. 150kiló. de aztán azt is a fejünkhöz vágta, hogy csak arra jó, hogy főzzön. jövőre semmis sem kap.
25én az én szüleim, ott nem is történt semmi említésre méltó, csak annyi hogy valami gond volt a kazánnal és alig fűtötte be a házat. még jó hogy vittem hősugárzót, azzal fűtöttem egy szobát. jó nagy élettér... kb 1 hétig.
sajnos keresztanyámék nem jól vannak, karácsonykor szegedre kellett vinni keresztapámat, pár vizsgálat még és műteni fogják, valószínűleg gerincsérvvel, de ez azért durva, mert már keresztanyámat már kétszer műtötték gerincsérvvel.
:cry:
közben lement egy disznóvágás is karácsony után, úgyhogy fogynom tovább nem sikerült, de nem is híztam vissza semmit.
aztán vissza szlveszterre anyóshoz.
naívan azt hittem örülni fog, ha mindenki ott lesz, de nem. jobb lett volna neki egyedül, a rohadt tévéjével kettesben. sütött rétest, egész jókat, a másik fiának a felesége meg segített neki. de persze a gyerekekre is figyelnie kellett.
lement a szilveszter, párom tesójáék mentek haza pestre.

ahogy elmentek, anyós benyomta t évét és elaludt. 4én jöttünk vissza, úgyhogy gyakorlatilag 3 napig csak enni és wcre kelt fel.
na nem tejesen, mert egyszer felkelt mert bementünk szegedre, mert meg akartuk nézni. kb 2órát voltunk bent. azért sem tovább, mert kifejtette, hogy neki elege van már abból, hogy mindig neki kell a gyerekre vigyázni. szerencsére Zsófi alvásidejében voltunk oda, nem nagyon kellett semmit sem csinálni vele.

aztán meg már alig vártuk, hogy hazaérjünk!
Vendég
 


de azért boldog volt a karácsony! :oops:

szia katinka! üdvözöllek körünkben!
Vendég
 


Anyany: hű, hát akkor jó mozgalmas volt a karácsonyotok. Látom téged is nagyon " kedves " anyóssal áldott meg az ég. Még jó, hogy csak ritkán találkoztok. Ha neki nem öröm az unokáival lenni, akkor legyen egyedül! Még ilyet... Úgy látszik mindenhol vannak ilyen rokonok sajnos.
Tyű, asszem nem ártana nekünk is vízkőteleníteni a kávéfőzőt. Hú, még jó, hogy nem lett semmi bajotok.
Jó lehetett együtt főzöcskézni 3-asban! :)

katinka: gyorsan fotózd csak le azt a golgotavirágot! Kérünk képet róla! Nekem is furi, hogy megint a hétköznapi kerékvágás. Pedig oanjóvolt, hogy apa itthon volt. Lili édes lehet ahogy szopiztat ő is.

winchi: Matyi egy igazi kis tündér jó fiú!

Tünci: szegény kisfiú, tényleg jól összezavarodhatott. Sajnos a halál az életünk része, de én is úgy gondolom, hogy minden életkorban el lehet magyarázni valahogy ezt, és nem kell hazudozni a gyereknek.

Samon: Írisz nagyon szép! És micsoda pocakja van! Kerekedik szépen! Puszilgatni való kis pofikája van! Cupp-cupp
Én is úgy terveztem, hogy 6 hónapig csak tejet kap,de sajna nem elég neki....de azért még mindig van tejcsi. Biztos, hogy annál jobb nincs is a világon, és ettől lesz ellenálló a kis szervezetük.

Gégéé: jó a sztori. Én is abban a kétágyasban voltam ahol te, és szerencsére mi is voltunk kb. egy fél napot kettesben, meg egy éjszakát, és olyan jó volt. Én mindig magunkra csuktam az ajtót, mert tök idegesített, hogy bámultak a nővérpulttól befelé. Ja, és egy idősebb szülésznő elég nagy darab volt, a nevét nem jegyeztem meg mindig kiabált befelé, hogy a hipertóniás kismama jöjjön vérnyomást mérni, meg tegyem le a gyereket, ne álldogáljak vele...(hülye, már utólag így gondolok rá, de akkor állandóan sírva fakadtam, mikor kiabált).
A cigifüstöt én is tapasztaltam, és szerintem is űber gáz a látogatás dolog. Friss gátsebbel álldogálni az ajtóban, főleg mikor mind a kettőtökhöz jönnek, a négyágyasban még frankóbb lehet. És az, hogy apa nem foghatja meg a saját lányát az olyan szívszorító. Nálunk is már alig várta apa, hogy vihessük haza, és otthon meg agyon dédelgette, szeretgette. Nálunk is egyszer bejött apa, mikor szülés után bevittek, és behozta a táskámat utánam, hogy kipakoljon a szekrénybe, mert a szülésznőm még utasította is, hogy nyugodtan bejöhet, erre a nővérpulból meg ordít befelé a már említett nagydarab szülésznő, hogy azonnal jöjjön kifelé, mert nem mehet be, mert baja lehet a babáknak. Könyörgöm, én nem tudtam kipakolni, mivel fel sem bírtam kelni, egy nővér sem jött be segíteni, akkor??????

Szóval lenne még mit változtatni.
Emma baba édesdeden alukál! Kis cukipofa! Pussz neki! Ahogy írod a történeted, folyamatosan jönnek elő belőlem is az átélt élmények, aminek sajnos a többsége negatív...de azért van néhány pozitív is! :)

Nem is tudom ki írta, hogy bunkók voltak a csecsemősnővérek, de egyet-kettőt nekem is sikerült kifognom. Viszont volt egy másik turnus ők meg annyira kedvesek voltak, hogy le a kalappal. Meg is akartam jegyezni a nevüket, de már elfelejtettem. Ők nagyon odaadóak voltak, és olyan szépen bántak a babákkal. A másikak meg úgy dobálták őket, meg úgy itatták, hogy közben félrenyelt Dorka. Ezek a rosszak sajnos bennem is nyomot hagytak örökre. De már legalább tudom mire számítsak a követezővel.

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


hát mi 4ágyasban voltunk.
csak a látogatók miatt volt rossz. amikor egy apuka szopi, azaz a kínlódás, közben bámul... grrr... :twisted: :twisted: :twisted:
mivel más sem fogalkozott minket sem nagyon zavart. apa bejött és leült az ágy szélére. megfogta a lányát is. ha fertőzésveszély, akkor egyáltalán ne engedjenek be látogatót.
ha és az egyik apuka még virágot is hozott, amit órák múlva tettek ki csak a folyosóra. addig anyuka gyönyörködött... :cry:
Vendég
 


SZIASZTOK!!!

Így utólag mindenkinek nagyon boldogat, meg kellemeset meg hasonlókat kívánok. Engem személy szerint taccsra vágott a nagy ünnepi hercehurca. Meg arany hétvégén Prágában voltunk. Na az gyönyörű volt, csak nagyon elfáradtam. Egy gyerkőcöt vittem magammal, mert neki nem volt választása... :lol: :lol: :lol: Szilveszterkor szintúgy. A prágai út előtt az egész család gyógyultnak látszott, szilveszterre és utána meg megint mindenki taknyos, torkot fájdít stb... Ilyen még soha nem volt!!! Egész este orrot fújtam. Kisfiam meg anyukámékkal szilveszterezett. Ők azt mondják amióta Vencu náluk van azóta a legszebbek a szilveszterek. Ők már csak ilyenek. A kis drága eddig nem is ünnepelt a szüleivel :oops:

Anno a siófoki kórház is szintígy működött, mint ahogy leírtátok. Szóval nem lesz szokatlan nekem a váltás. Csak azt nem értem, ha apuci a szülőszobán és a műtőben bent lehet, akkor utána a szobába miért nem jöhet be?! Ja meg még a vetéléskor ballagtam görcsölve ezerrel vérezve a műtőbe és valami várón keresztül kellett menni, ahol minden ember engem bámult.

Szóval én az első szülésemkor is megmondtam mindenkinek, hogy be ne merjenek jönni hozzám, mert én ki sem megyek. Persze egyik sem valósult meg...

Kép

Kép
hettuli
 
 


Ja most nézem már 19 hetes vagyok. Képzeljétek Pont egy hete hazaküldött a doki az uh-ról, hogy még nem tudja megcsinálni a genetikai szűrést, mert kicsi, nem töltötte be a 18. hetet. Tök jó, mert a kombinált Down szűréskor a CSNK-ban pont 13 hetes voltam. Uh szerint meg 13+2 nap. Azóta meg összement ez a gyerek??? Éééérdekes! Szerencsére ezerrel rúgkapál már régóta, úgyhogy nem az én készülékemben lehet a hiba. Remélem!

Gégéé! Fantasztikus vagy! Nem sokat olvastam vissza, de ez a lelkesedés nagyon aranyos. Gratulálok nektek, remélem mást nem hagytam ki :oops:

A rokonsággal meg nem kell foglalkozni. Nálunk is vannak problémák bőven. Idén én magasról tojtam erre a részére. Így végre nyugodt volt a karácsonyunk. A szenteste volt a legtökéletesebb hármasban (négyesben!!!). Én nagyon ragaszkodom ehhez, hogy senkihez ne menjünk ezen a napon.

Kép

Kép
hettuli
 
 


Sziasztok!
Tünci: köszi, köszi! Ezen agyaltunk apával, hogy ceresit, vagy egy drágább cucc, mert nálunk is folyik az ablakokon a víz, de feltetted az i-re a pontot, inkább a drágább, de tuti jó.
Szegény kissrácot jól összezavarták. Mi őszintén válaszolunk Levi kérdéseire, de csak akkor beszélünk róla, ha ő előhozza. 1.5 éve halt meg a dédipapája, meg kb fél éve a másik dédi kutyusa. Most fogta fel, hogy őket már nem látjuk. Ahogy olvasom a többieket Levinél tényleg korai az érdeklődés.

Vadszi: bocsi, de én sem ismerem a doktornőt.

Katinka: fotót a virágról én is szívesen látnék!

Anyany: jó sűrű programotok volt. Még szerencse, hogy anyósod messze lakik, nem találkoztok sokszor! Ma kieceteztem a kávéfőzőt!

Gégéé:nem semmi a kórházas sztorid! Levinél rámszóltak az osztályon, hogy addig nem kelhetek fel, amíg nem jön egy nővérke és elkísér tusolni. Várhattam fél napot, mire a szobatársam rájuk szólt. Dorkánál már letusoltam a szülőszobán apa segítségével, olyan jólesett.
Dorkánál most 2 ágyasban voltam, de a császáros oldalon, folyton cserélgették a kaját, hogy ja, maga nem ezt kapja. A látogatás tényleg gáz, szörnyű ez az ajtóban az összes rokon dolog, Dorkánál akit tudtam lebeszéltem a látogatásról, tudtam, hogy nem sokat változott 3 éve. Akkor még egész nap jöhettek, de az sem volt jó, nem volt 1 nyugodt félóránk sem, mindig állt az ajtóban 4-5 ember.
Vendég
 


Helló mindenki!

Gégéé: nem véletlenül a 104-es szobában voltál? Az van szemben a nővérpulttal..
Amikor bent voltunk én egy nővérre akadtam ki, de baromira. Amikor szopiztattam Krisztiánt, odajött és elhúzta tőlem, mondván, hogy nem érhet hozzám. aztán puszit adtam az arcára,erre ő: csak a fejét simogathatom! Na ne má, hogy a saját kölkömet nem puszilhatom meg!!!! :evil: Azt hittem belerúgok ( persze ha nem fájt volna az alfelem) másnap reggel(szülés utáni nap) szopi előtt kerestem, hogy mutassa meg a pelenkázást. Eltűnt mint ku..a a kerevetről. Másfél óra múlva előkerült ( ekkor már szopi volt), hogy mit akarok. Mondtam neki, erre ő leordított, hogy kaja előtt kell pelust cserélni nem utána. Én meg mondtam neki, hogy cseréltem volna, ha van aki segít.... na szóval... nemszeretem nővér volt. És ráadásul szinte végig ő volt bent. :P utáltam!

Szépek az aprólékok nagyon! :)
Puszik,megyek, Krisz ébren van.
zsula
 
 


Írisz most hányt ki sugárban mindent...jajj mikor múlik már el ez a ku...va takony.8 napja beteg ma járt le a 7 napos antibiotikum kúra de még mindig annyit leszivok az orrából hogy egy elefántnak sincs ennyi.

Én bevallom őszintén nagyon trágya a mai napom,dél óta egyedül vagyok a 3 gyerekkel.

sarmon
]Kép[/
]Kép[/
Kép
sarmon
 
 


sarmi kitartás!!!
sajnálom! nagyon ügyes vagy, és szuper anyu! fel a buksival!

zsula: 114-es volt azt hiszem..

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Zsula: én a 104-esben voltam most, 3 éve meg a másik oldalon a 115-ösben. Szerintem ezzel a nővérkével én is találkoztam. :evil:
Engem 3 éve a védőnéni is kiakasztott. Egy idősebb nő volt, akkor még 5 napot kellett bent maradni, jött a 4. nap és közölte, hogy tilos narancslevet inni, addigra már 4 litert megittam+ még azt mondta, hogy a buta anyukák fektetik hasra a gyereket! Anyád! Gondoltam én, mivel előtte kapott Levi cukros vizet és a nővérke rakta így a kocsiba.
Hmm így olvasva a ti sztorijaitokat jönnek ám elő az emlékek!

Sarmon: hát megértem, hogy kivagy! 2-vel is nehéz, hát még ha 3 lenne. Apa mindig mondja, mikor készülődünk valahová és pakolom nekik a váltás ruhákat, meg öltöztetünk, hogy mi lenne, ha 3-an lennének?! Kitartás!!!

Hát apa ma bejárta a bevásárlókat és be is szereztünk egy párátlanító kütyüt. Olyasmi lehet, mint Tünciéké, 10 liter/nap a kapacitása, kb 2 órája megy és 3 cm víz van a tartályban.
Vendég
 


Jó reggelt,

Ne keserítsetek el lányok!!!!! Egyre több rosszat írtok a kórházról!! Kérek sok pozitív élményt is!! :D Legaláb azt írjátok, hogy az összes doki (és szülésznő!!!) nagyon jó és bátran szülhetek bármelyiknél ha az enyém esetleg szabin lenne?! :D Ha csak a látogatással van gond meg egy-két nővárrel az nem annyira érdekel, vagy mélyen hallgatok vagy nagyon ingerült leszek a fáradtságtól és kiosztom őket :D! (békés ember vagyok aki szereti elkerülni nagy ívben a vitákat, így ált. az előbbit választom :)). Képzeljétek tegnap voltam vérvételen és 20 perc alatt végeztem, pedig 7-re értem oda amikor köztudottan a legtöbben vannak :)!

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


Szia Hettuli, milyen régen írtál, jó ,ohgy minden rendben van, már aggódtam érted!

Vadszinak!

Bár nem ő volt fogadot orvosom,végül a komplikációk miatt úgy alakult, ohgy a Bognár Ida műtött.Emberileg csak felsőfokban tudok nyilatkozni róla, a műtét éjszakáján már jött és tájékoztatott a Kicsikém állapotáról,elintézte, ohgy külön szobát kapjak(nem a szülészeten a többi babával, hanem a nőgyógyászaton)..végig a keresztnevemen szólított, a kislányomat Violának hívta(nem babának, mint mindenki más!!!)..és utána is próbált vígasztalni, reményt adni, engedte, ohgy egész nap velem legyen a szobában a férjem...
Szakmailag is nagyon jó híre van, amikor megtörtént velem egyből érte szaladtak, úgy rángatták ki a műtőből egy másik császártól, pedig ügyeletben volt a Berzsenyi főorvos is..Azt mondta igyekezett a lehető leggondosabban ellátni, mert tudta, hogy első baba...

Hát ennyi...

Viszont:nem olcsó..
tünci28
 
 
 


wicca: a dokik, a szülésznők és szerintem a csecsemős nővérek is nagyon-nagyon-nagyon kedvesek!!!

(aki nekem nagyon nem jött be az a gyerekorvos nő...viszont volt egy másik gyerekorvosnő is, aki szupi ari volt)


mennem kell: oááááááááááááoáááááááááááá

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


olyan édi amikor éhes:) rezegteti a nyelvét, mint a delfinek a delfinshowban, amikor halat kértek :DD:D:D:D :lol:

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Csak nehogy felbonts neki egy tonhalkonzervet :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Csajok hogy lehet beleimádkozni a gyerekbe a teát?
Matyi legújabb szórakozása hogy nem issza meg ennek következményére nem kakil így fáj a pocija. próbálom elmagyarázni neki a tea meg nem ivásának következményeit de hát a majdnem 3 hónapos fejével még nem érti meg :lol: :lol: :lol:

KépKép
winchi
 
 


Halihó!

Akadozott a net ezért, csak olvasni tudtam. Őszintén szólva nem értem ezt a sok negatív érzést a fehérvári szülészettel kapcsolatban. Mi is egy nappal többet töltöttünk ott, mert meindketten antibiotikumot kellett, hogy kapjunk, rossz volt, de tudtam, hogy csak jót karnak nekünk. Nagyon vártam, hogy hazajöhessünk és soha nem fogom elfelejteni annak a csecsemősnővérnek az arcát, akit egész délelőtt kérdezgettem, hogy megvan-e a labor ereedmény, mehetünk-e. Egyszer sem szólt rám a türelmetlenségem miatt és mikor megjött az eredmény, fülig érő szájjal szólt be a szobába, hogy készülödhetünk. Ugyanannyira örült, mint én. ( bár lehet, hogy csak azért volt boldog, mert többé nem zaklattam a kérdéseimmel? :shock: :oops: :D
Majdbnem egy egész napot töltöttem el a vajúdóban és a szülőszobán együttvéve, de azt mondom csodálatosan kedvesek voltak velem, velünk. A szülésznőmről, csak felsőfokban tudok beszélni- azóta is tartjuk a kapcsolatot, de a dokik és mindenki nagyon kedves volt. Egyedül a kórházivédőnő beszólása nem esett jól, de hamar átlendültem rajta, mert ott volt nekem a lányom. Én is a nővérpulttal szembeni szobában voltam, ha zavart a folyosón lévő nyüzsgés, becsuktam az ajtót. Engem is bántott, hogy a párom nem foghatta meg azalatt a pár nap alatt a lányunkat, de elfogadtam ezt a szabályt. Belegondoltam, hogy mikor egy ismerősöm szült, akkor még csak videón mutatták a babókat, akkor is mindegyiket kb 10 másodpercig. Szerintem, ahhoz képest ez lényegesen jobb. Mikor hazaértünk, kettesben hagytam apát a lányával, hogy pótolhassák az elmulasztott perceket. És igen az ajtóban tolongani is rossz, de az ugye már nem annyira, hogy 2 vagy 4 ágyas kórtermek vannak és nem 8 vagy 10. ( én voltam Pesten 10 ágyasban, nem egy leányálom ) És ugye az sem rossz, hogy nem közös zuhanyzó és wc van a folyosó végén, hanem a kórteremenként egy, ami csak pár lépés gát, vagy császáros sebbel? És az sem rossz, hogy ott lehet veled a babó a nap 24 órájában, Te teheted tisztába, igény szerint szoptathatod, nem pedig 3 óránként nyomják a kezedbe, ha éhes, ha nem és a tisztábatevés, fürdés technikájával pedig nem otthon kerülsz először szembe?
Szóval a dolgokat lehet, innen is, onnan is nézni. Ami fáj, a magentás szülőszobában is fáj, de nem egy lepedővel vagy elválasztva a másik szenvedőtől. Szerintem a végeredmény a lényeg, hogy mindegyikünk egy egészséges babával tért haza, aki azóta is bearanyozza a nap 24 óráját- na jó az éjszaka az kicsit bronzos- és szerintem igyekeznek minél jobb körülményket biztosítani a lehetőségekhez képest. Tény lehetne több a hely, én is vetéléskor együtt voltam, azokkal akik abortuszra jöttek, de nem az Ő hibájuk, hogy ekkora területet kell ellátniuk. Bizonyára nem ők záratták be a móri szülészetet. és még valami...
Tünci mély fájdalommal tért haza a szülészetről...egyedül és mégis köszönetet mondott a szülészeten dolgozóknak.

ez nem lobbi a fehérvári szülészet jó híréért, csak szeretném ha tudnátok, vannak akik jó élménnyel távoznak innnen. hosszú szülés volt, fájdalmas- én nem használtam a gázt se- de én visszavágyom ide és ha Nikinek lesz kistesója én ugyanezzel az ellátással és egy kicsit rövidebb vajúdással :) boldogan kiegyezek.
bende
 
 


na és most rólunk:

Niki tegnap megkapta az utolsó pneumos oltását. Egy rövid nyikkanással nyugtázta a dolgot, aztán utána vigyorgott.

7 kiló 40 deka az én csöpp lányom és úgy tűnik testhosszának minden centijére jut 10 deka- mert a 74-es rugit épp fel tudom rá cibálni.
hettuli! örülök, hogy benéztél és annak is, hogy jól vagy. hihetetlen, hogy már félidőben jársz. mintha csak most mondtad volna el, hogy valaki növekedni kezdett a pocidban.

Anyany! na látom neked is bearanyozták az ünnepet. :evil:

Vadszi! engem még tiniként vizsgált meg Bognár Ida, beteg voltam és góckutatásra beutaltak a nőgyógyászatra is. Ez volt életem első vizsgálata, nagyon kedves és aranyos volt. A húgom most is hozzá jár, azt mondta nála is szeretne szülni. ( kb 10-15 év múlva :)
bende
 
 


Sziasztok!

Már tegnap is akartam írni, de mire mindent végig olvastam, mennem kellett. Szóval, hogy gyarapítsam ezt a tábort is, én is teljesen pozitív élményekkel távoztam a kórházból. Pedig nem csak a szüléskor voltam ott 4 napot, még pocakos koromban is egy hetet bent kellett töltenem. A szülőszobán csak egy orvossal, és szülésznővel találkoztam, de ők tökéletesek voltak. Az osztályon viszont megismertem sok orvost, és nővért, és nagyon kedvesek voltak. 1-2 embernek voltak ugyan rossz pillanatai, de hát kinek nincsenek?

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Gégéé! Köszönjük a sztoryt, ismét szórakoztató volt, ahogy leírtad az élményeidet. Az utolsó napot meg felejtsd el, már otthon vagytok, ezen már ne sírdogálj! És nagyon drukkolok, hogy mikor mentek Bp-re minden oké legyen!

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Gélre értés nem essék, nekem csak azzal az egy hölggyel volt problémám, semmi mással. Szülésről csak felsőfokon tudok beszélni. Szülésznénim végig ott volt mellettem, fogta akezem Ő is, ahogy párom és bíztatott. 2 doki vizsgált menet közben, de rendesek voltak. Amikor szülésre került a sor Dr. Balogh Beatrix jött be. Fiatal és nagyon kedves szülészorvos. Folyamatosan mondta, hogy mit csináljak, mire figyeljek. És amikor varrt össze, kérdezte, hogy akarom-e tudni, hogy mit csinál. Szóval nekem csak a nővérkével volt problémám, amúgy semmi. Őt leszámítva mindenki kedves és figyelmes volt.
Wicca:nyugi, nagyon figyelnek az emberre. és tényleg, ha nem akarod a külvilág zaját, becsukod az ajtót és nyugi van.
Bende: Niki mennyi idős most? 5 hónapos? Mi ma megyünk délután oltásra....
Winchi: cukrozd meg picit, nálam bevált! Másfél decibe egy csapott kávéskanállal.
Puszó, megyek.
zsula
 
 


Sziasztok Lányok!

Nekem se volt semmi bajom a fehérvári kórházzal!Én elötte megnéztem a veszprémi szülészetet na ott bizony függönnyel vannak elválasztva az ágyak.
Mikor a vajudóba kaptam az infúziót azt hiszem Dr Balogh Beatrix-nek hívják nagyon aranyos volt sokszor odajött megkérdezni hogy vagyok.A csecsmösök nagyon aranyosak voltak velünk Hannusnak nagy sikere volt mindenféle frizurákat fésültek neki :D Sokat segítettek a szoptatásnál is meg ha volt valami kérdésem mindig szépen válaszoltak.

Zsula:Mi is ma megyünk oltásra 13 óra körül.

Szosz:Remélem rendeződnek nálatok is az éjszakák :wink:

Bende:Szép súlya van már Nikinek :D

Gégéé:De édes lehet Emma delfinke :D :D :D

Ancsi:Nem volt vészes a spirál felhelyezés kicsit kellemetlen volt nem is görcsölt utánna a hasam csak vérezgettem kb 5 napig.
Vendég
 


Kép Kép
Vendég
 


Sziasztok,

Köszi Mindenkinek a megnyugtató szavakat :D!!! Azért nem félek annyira, hogy el lehessen tántorítani :):):)! Amikor benn voltam egyszer a dokinál, nekem nagyon tetszett maga az épület is és a nővérke is kedves volt mindenkivel. /akkor jöttek be az abortuszosok is, velük is normális volt./ lassan asszem meg kéne látogatni a szülőszobát is és akkor még többet látnék! kezdek ám izgulni, pedig egyszer már szültem /lehet pont ezért/. nem félelem uralkodik rajtam, hanem inkább izgatott kíváncsiság :)!

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


jajj nem állt szándékomban vitát robbantani. Szerintem is király a wc a szobában, és tényleg nem akartam lehúzni a fehérvári kórházat, igyekeztem a jót is és a rosszat is leírni....:(

hozzátarozik, hogy a kényes valagam még sosem volt kórházban, tehát semmi, de semmi összehasonlítási alapom nincsen.

és én nem éreztem annyira negatívnak, amit írtam, de mindjárt elolvasom megint...

lara: örülök, hogy túl vagy a spirálon!

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


nem is voltam annyira negatív :)
de az igazán vicces nap majd most jön, amikoris új szobatársam lett, akivel non-stop röhögtünk...fájt is a popóm egész nap:) és amiben Emma kisbuddhává vált a csecsemős nővérke ölében...

ami negatívumotv írtam, a cigi, és a látogatás...utóbbiról nem tehet a személyzet, előbbiről sem, mert nyilván nem ők jelölték ki azt a helyet a dohányzásra, és aki dohányzik, az nem bír ki 12 órát, anélkül, hogy rágyújtson. Az osztályos nővérek nekem annyira nem jöttek be, de tény, hogy ketten voltak ezer betegre, és még a kaját is ők osztották!

amit írtál Bende, az nálam is úgy volt, hogy a csecsemős nővér nagyon örült, amikor végre hazaengedtek minket! Én majdnem megpusziltam őt, de tartózkodtam az érzelmi kitöréstől (ott még)...

na majd folytatom hamarosan a sztorit, és igyekszem pozitívabb lenni! cupp

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Azért volt a nőgyógyászaton egy igen negatív élményem is. Mikor elvetéltem és feltették a tágító pálcikát ( mellesleg megjegyzem nekem nagyon fájt, oki mondá csak egy csípést fog érezni....) akkor az asszisztenső még a beavatkozás előtt megkérdezte: Nos, nem gondolta meg magát?
Nagyon mérges lettem. Ott volt a lelki fájdalom, hogy elvesztettem a babát, plusz a fizikai és erre még belegázol a lelkembe. Csak egy pillantás a kartonomra és tudta volna, hogy EZT TŐLEM nem kell megkérdeznie.

Sokszor voltam kórházban, elég rossz körülmények között és találkoztam néhány olyan nővérkével és orvossal is, aki rosszul választott pályát.
Vakbélgyulladás: éjszakai sürgősségi műtét- reggel kértem egy lázmérőt. Nővérke ordít- akar valamit? keljen fel, menjen ki a pulthoz!
Pest, térdműtét: 8 ágyas kórterem+ wc, mosdó a folyosó legvégén. Gerincérzéstelenítéskor a félelemtől hangtalanul potyogtattam a könnyeim. Anesztes ordít: ne hisztizzen itt nekem, mit képzel magáról, nem csinálom meg, aztán ordíthat műtét közben!
Várpalota, térdműtét: én: nem gerincérzéstelenítés nem lesz, megbeszéltem az orvosommal, hogy altatnak. anesztes: mit gondol maga, hogy ez kívánságműsor? gerinc lesz és kész. én: így nem vállalom a műtétet anesztes: nem vállalja? jó mehet vissza a kórterembe, csomagoljon, küldöm haza. Visszamentem kezdtem összeszedni a batyumat, ekkor jött a dokim és kérdezte mit csinálok, hisz holnap műtét, mondtam neki mi történt. A többit már Ő meccselte le, engem másnap altatásban műtött.

Vannak tapasztalaim, de amit a lányom születésekor tapasztaltam az volt a legjobb. Biztonságban, jó kezekben éreztem magam és a párom is ezt látta. Nem bíráltuk felül a dokik döntését, kellett az oxitocin, hát kellett, emiatt feküdni kellett, hát feküdtem. Párom egyetlen rossz pillanata, a gátmetszés, amikor a szeme a szülésznőre tévedt és meglátta a kezében az ollót és a fecskendőt. Szülésznő megnyugtatta, hogy ez nekem nem fog fájni, párom bólintott és utána inkább rám fókuszált. Aztán látta, hogy tényleg nem fájt. Amikor azt mondták neki, hogy most el kell altatni, elmondták, hogy miért hogyan, mikor jöjjön vissza...stb, megnyugodott megölelt, megpuszilt és elment, hogy szétkürtölje, megszületett a lánya. Mikor két órával később visszajött, kérés nélkül a kezébe nyomták a dedünket és úgy lépett be hozzám a szülőszobába.
bende
 
 


Sziasztok!

Én is úgy érzem, csak az az egy hölgy nem volt igazán kedves velem, és az az egy turnus csecsemős nővér. De aztán, lehet, hogy én voltam túl érzékeny, és nagyon fáradt ahhoz, hogy toleráljam őket. Persze nekik is lehet rossz napjuk, én meg amúgy is eléggé érzékeny lelkű vagyok. Szülés után pedig olyan az ember, mint egy síró-rívó taknyos kölyök, legalábbis én nagyon érzékeny lettem lelkileg.
Persze sok pozitív dolog is volt. Pl. Szabó Krisztina Virág doktornéni (csecsemőorvos) nagyon-nagyon kedves volt, és imádta Dorkát, és a feket hajú védőnéni is aranyos volt, valamint Némethné Gyöngyi szülésznőnek köszönhetem a legtöbbet, és Mohos főorvosúr is végig figyelt rám, amíg megérkezett a dokibácsim. És Orosz főorvosúr is nagyon rendi volt, még viccelődött is. Szóval ez a része kifogástalan.
Persze, biztos lehetett volna rosszabb körülmény is. Én voltam Móron a szülészeten, na ott aztán nem voltak szupi körülmények, de ott nem tapasztaltam semmi negatív hozzáállást.
Dehát mások vagyunk, és mindenki máshogy éli meg ezeket a dolgokat. Én is csak leírtam a véleményem, mint bárki más....
És amúgy a negatív dolgok úgyis megszépülnek egy idő után.
Egy szuper munkahelyen sem tökéletes mindenki, és nem lehet mindenki kedves és jókedvű, ez természetes. Nekik mindenki csak egy páciens a naponta megforduló több tucat ember közül.

Gégéé: 114-es a szoba! Én is ott voltam. Úgy látszik a mi dokibácsink betegei oda kerülnek! HIHI :) Szerintem nem húztad le a kórházat, mindenki csak a saját tapasztalatait írja le. Amúgy meg nem hiszem, hogy ez veszekedés tárgya lenne. Én nagyon szeretem olvasni a történetedet, és másokét is..

vadszi: én nem ismerem személyesen a doktornőt, de én is csak jókat hallottam róla. Az egyik ismerősöm jár hozzá, és csak jókat mondott.

KépKép
ancsi_pancsi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?