Szia Alma!
Az elmondottak alapján nem volt valami könnyü meccs az utolsó szülésed, de megérte, ugye?
Kérésedre egy édes(gyerekek)-rémes(én) kép rólunk:
Vegyük sorra az orgonám eddig létrehozott sípjait. A következö kisszériás termelés modelljei vannak:
Enikö novemberben volt 6, Imola októberben 4, Regölö szeptemberben kettö és Dömötör augusztusban lett volna kész, helyette lett június, majdnem az én szülinapom... Majd töltünk a június és a szeptember közé még kisembereket.
Bátraké a szerencse!
Eni iskolás szeptember óta, öt reggel 8-kor indítom, aztán felöltözik a maradék is és elsétál Imivel az oviba. Utána a szokásos müsor, bevásárlás, miegyéb. Regö kétszer egy héten jár 2,5 órára elöoviba, a lányok csütörtök este tornázni, ennyi a fix. Szoktunk barátnözni, de csak hébe-hóba, mert azért a létszámbeli fölényünk nem mindenkinek kellemes. Hozzánk nem nagyon jár senki a helyszüke miatt, mivel acélos 2 szobánk van, meg ugye a férjem is itthonról dolgozik, nem akarok neki rosszat.
Szoktunk kirándulni a környéken olyan 100 km-es körzetben és sokat járunk múzeumokba is. Idei célok között az úszás is szerepel, többre nem fogja futni az energiánkból. Eddig nem is nagyon próbálkoztam ezzel, mert a 2 középsö víziszonyos volt eddig, ami egy hete hirtelen megváltozott. Ezért az optimizmus, hátha majd ,most, ha megtört a jég.
Nekük egy öreg mercink van, abba 3 gyerekülés elfért, de így 4 gyerekkel már más megoldás után kell néznünk. Mivel mindketten utáljuk a buszokat, eddig nem sikerült megoldást találnunk a problémánkra. Mindketten szeretünk autózni, utazni és ehhez egy kényelmes, biztonságos és aránylag gyors autót szeretnénk. Túl sok lehetöség nincsen, ami meg talán jó lenne, az meg túl drága. Már egy éve keresünk, eddig hiába.
A másik kérdés Dönci korai érkézésére irányult. Szóval nekem ez a 4. terhességem már a kezdetén nem jól indult és végig az volt az érzésem, hogy nem fogom tudni végig kihordani. A többi terhességem teljesen tökéletes volt minden mellékhatás nélkül, a babák a kiírás elötti napon születtek természetes úton minden segédeszköz nélkül. Döncivel már novemberben bementem a kórházba, akkor voltam a 3. hétben kb, hogy szerintem vakbélgyulladásom van, de az ügyeletes orvos hazaküldött, hogy én csak terhes vagyok, amúgy semmi bajom. Én hiába mondtam neki, hogy a terhesség és a szervi baj között tudok különbséget tenni, nem hitt nekem. Lettem volna csak egy kicsit makacsabb, elkerülhetö lett volna az egész baj. Döncivel kórházba kerültem a 23., a 27. és végül a 33. héten mindig ugyanazokkal a fájdalmakkal, mint novemberben, csak annál sokkal erösebbekkel. Sose tudták, hogy mi lehet ez, bent voltam 2-3 napot, kaptam fájdalomcsillapítót, aztán áldás-békesség. Júniusban a szülinapomon pont egyedül voltam otthon a gyerekekkel, a férjem úton volt. Már reggel éreztem, hogy megint kezdödik, de hiába szóltam a páromnak, hogy teperjen haza, eltelt 24 óra, mire elökerült. A barátaink segítettek ki a pácból, pedig nekik is 3 hasonlóan kicsi gyerekeik vannak. Ök kerestek éjszakára a sajátjaik mellé örzöt, egyikük bevitt a kórházba, a másikuk itt aludt az enyémekkel. A kórházban a szokásos, minden rendben, ha fáj, majd elmúlik. Teltek a napok, én kapartam a falat a fájdalmaktól, majd 25-én éreztem, hogy ha eddig csak baj volt, most már árulás készül. Nem tudtam többet megmozdulni, ahogy utoljára lefeküdtem, úgy maradtam. A szobatársam szólt a növérnek, aki az ajtón benézve halál sápadt lett, rögtön rohant orvosért, aki szintén halott sápadt lett és már vittek is a szülöszobára. Én még akkor is reménykedtem a csodában, hiszen annyira örültem a közelgö szülésnek, a babának, de hiába minden. Közölték, hogy összeomlott a vérképem reggeltöl mostanáig és azonnali beavatkozás szükséges, ha meg akajuk úszni. Még gyorsan felhívtam a férjemet, hogy ha már ebben az életben többet nem találkoznánk, ne menjek el szó nélkül, aztán irány a mütö. Az egész olyan gyorsan történt, hogy az fel se lehetett fogni, 20 perc alig telt el a szobatársam riadója és a kés között... Dönci így született a 33 plusz 4. napra szük 2 kg-val és 44 cm-vel. Egy pár napig inkubátorban volt, de nem kellett neki sok, aztán összesen 6 hét kórház neki, míg végre elkezdett hízni. 2,3 kg-val engedték haza. Mivel a baj nem jár egyedül, Regö is a szülés napján került a kórház egy másik osztályára nagyon rossz állapotban egy durva tüdögyulladással. Én 5 nap után hazamentem, hamar összekaptam magam. A mütöbe úgy toltak, hogy nem tudják mit mütenek, de benéznek a hasamba, mert ez nem normális állapot, aztán hátha nekem van igazam és atipikus vakbélgyulladásom van. Hát volt nagy meglepetés, mert nem az volt, hanem a jobb oldali petefészkem nött meg teniszlabdányira, begyulladt és kidurrant, a genny meg szétfolyt a hasüregben. Magyarul a vérmérgezés tüneteit produkáltam ebböl kifolyólag. Én is és Dönci is antibiotikum éltünk egy darabig, Dönci 2,5 hónapig olyan sárga volt, mint egy kis kínai és annyira rossz volt a vasa, hogy attól féltem, nem marad el a vértranszfúzió. Hetente kétszer jártunk ellenörzésre, de ez is megoldódott. Aztán már jött a szeptember és az iskolakezdés...
Nálunk amúgy - lekopogom - Regö kivételével nem beteges a banda, nem szednek mindent össze az oviban, iskolában. Regö egy évesen kezdte a betegeskedést. Az elsö szülinapját a kórházban töltötte, a másodikat még megültük itthon és utána vittem be csak a kórházba, aztán rá egy hónapra megint... Nála minden nátha két nappal késöbb obstipativ bronchitis-ben vagy tüdögyusziban végzödik, egy év alatt legalább 6x volt egy-egy hétre kórházban és a kórház közötti idöben is pár nap kivételével végig betegeskedett. Majd kinövi, csak addig nehéz.
Hát mára ennyi, befejezem a kisregényem.
Nektek jó éjt!
Barbi