Pzsuzsi (és Nicolca - hátha neked is hasznos)!
Nekünk az jött be nagyon, hogy evés után egy fél órával (addigra már nincs tele nagyon a pocakja) megtornáztattam a picurt. Finoman bicikliztem a lábával, aztán felváltva felhúztam neki az egyiket a hasához, amíg a másik nyújtva volt, és csere, aztán megint. Utána egy kicsit megemeltem a lábait, jött is a koncert...
Figyeljétek meg, ha mindig ugyanannyi idővel a kaja kezdés után jön (nekünk ez egy óra 10 perc volt, gyakolatilag óramű pontossággal), valószínűleg a pocijuk az. Közben persze ordított, de egy idő után rájött, hoyg ettől jobb lesz, és időnént abbahagyta az üvöltést, aztán lassan pedig megtanulta kitornázni magából egyedül. Most már olyan ügyesen kapálózik, hogy gyorsan jön a siker, és diadalittas nevetés a vége (jó, mondjuk ő már négy hónapos).
Még az volt sokáig a bűvös módszer, hogy büfiztető pózban a popsiját ráztam nagyon picit, de iszonyú gyorsan jobbra-balra, csak óvatosan, nehogy felrázódjon, de ez gyorsan összerendezte a buborékokat odabent, és aztán jöhetett a torna, koncert, kiütve alvás. Ez a rázogatás egyébként később is jó volt még (most már nem kéri), ha letettem, ő mindig hason alszik (egyébként hanyadt fekve a mai napig nem tud elaludni, mert ahogy nyitva a szeme, nézelődik, jegyzetel, pörög, egészen picuri kora óta), és amikor letettem, még utána simogattam jobbra-balra a kis derekát, aztán a popsiját a tenyerembe fogva piciket, de nagyon gyorsan ráztam finoman jobbra-balra. Nekem ettől mindig megnyugodott, úgy látszik, olyankor kiráztam egy-két buborékot a kanyarból...
.
És van egyetlen egy dallam, amit ha dudorászok neki, akkor idővel megnyugszik még most is (mindegyik másiktől egyre jobban üvölt - ezt még a kórházban dudorásztam neki, csak úgy, ahogy bekúszott a fejembe - törtem is eleget, mikor fel akartam idézni, de aztán valahogy csak összejött valami hasonló).
Kísérletezz csak, sajnos ezt nem lehet megspórolni, de annál diadalmasabb a győzelem, ha rájössz, mi a jó neki!
És minden ilyen felfedezés még közelebb hoz titeket egymáshoz!
A pihenéshez: ezek szerint jártok már sétálni, akkor küldd el az apukájával egy fél órára (ha csak hétvégén van otthon nap közben, akkor hétvégén), azalatt tutira nem fogod hallani, hogy nyekken egyet, és ájultan alhatsz egy picit, nagyon jót fog tenni! És ettől nem leszel rossz anya, sőt, pontosan a babáért teszed, hogy utána jobban tudj rá figyelni. Egy hónap alatt fél óra tisztán magadra, ez igazán nem nagy kérés.
Én csak az apukájával tudtam ezt megcsinálni, bárki más ajálotta fel, kézzel-lábbal tiltakoztam, úgy éreztem, hogy el akarnak szakítani tőle. De ha vele volt, akkor nem volt ilyen érzésem. Mondjuk nekem elég volt az is, ha tudtam, hogy reagál ő, ha nyekereg a picur, akkor kikapcsolt az agyam, és ájultan aludtam. Kitartás! Nem csak a szülés közben kap az ember természet feletti erőt, hanem utána is a babához.
Tejcsihez: én azt figyeltem meg, hogy nem feltételnül mindig a pihenéstől és az ivástól lett több, bár ezek is nagyon jót tettek, de meglepő módon az is segített, ha jött valaki, akivel kerek egész mondatokban tudtam beszélgeti egy órát, és rájöttem, hogy még mindig képes vagyok felnőtt módjára is kommunikálni.
És azután meg rengeteg lett, mikor először elmentem babástól anyukámhoz. Dög fáradt voltam utána, mert nem volt pihenés egész nap, de annyira jó volt, hogy történt valami, hogy lelkileg teljesen feltöltött, és másnap alig bírtam megint a tejjel.
Szóval itt is csak azt tudod tenni, hogy figyeled magad, és nem aggódsz, inkább arra koncentrálsz, hogy lesz elég. Ja, és kb. nekem is egy hónapos volt a baba, amikor már nem volt óriási a cicim, de mégis tele volt. Úgyhogy ne hidd, hogy csak akkor van tejed, ha feszül, vagy hatalmas a cicid. Nekem ma reggel pl. simen evett 200g-ot egy olyan ciciből, amire az elején mondjuk 70-et saccoltam volna. Szóval NYUGI!!!!