Még annyi van, hogy képzeljétek:(
a 3. napon mondták, hogy egy óra és hazamehetünk. jött a férjem a babacuccokkal, és akkor jött a gyerekorvos és azt mondta, hogy megnézné, hogy milyen leletem van magzati korból arról a cisztáról, mert ők nem találtak semmit.
odaadtam a Sote I-es leletet, és akkor azt mondta, hogy újra megnézik a szépségemet UH-gal...és elvitték. visszahozták, és akkor mondták, hogy storno az egész, nem mehetünk haza...azt mondták, hogy ez a ciszta (vagy valami) nem a petefészekben van, hanem a máj felé, és hogy bennt kell maradnom még a hétvégén, és hétfőn majd mentővel elviszik Emmát Bp-re, hogy ott is megultrahangozzák. Mondtam, hogy haza szeretnénk jönni, azt mondták, hogy ne menjek, mert ot felügyelik emmát, és itthon meg nem, de bár valószínű nem történik semmi ezzel a dologgal, mert a magzati korban sem történt, de azért ki tudja...hátha...
összetörtem, nagyon sírtam...nagyon-nagyon...Emmát elvitték kicsit a fnybe, hogy addig is szedjem össze magam...ott volt a családom, a férjem a babacuccok, mindenki vitte haza a babáját...
aztán vége lett a látogatásnak, kiadták nekem emmát a fényből. összebújtunk az ágyon és evett...nagyon szépen, lett tejcim. sírtam közben, a csecsemős nővér meg a szobatársam meg vigasztaltak...de én tudtam, hogy a szüleim és a férjem is nagyon-nagyon odalettek ettől az egésztől. Így összeszedtem magam, mondtam a norbinak, hogy hívja fel a deák dokit, hogy engedjenek már ki minket, aztán arra az elhatározásra jutottam, miután este 18-tól reggel ötig senki be sem nézett hozzánk, hogy ennyire én is tudok vigyázni a gyerekemre...alsó szomszédom csecsemőorvos, Emma háziorvosa egyben, szemben velünk lakik a védőnő. Mindkettőt ismerem, és vagyunk olyan viszonyban, hogy bármi van azonnal segítsenek. Emma volt a legnagyobb baba az osztályon, és szépen evett, kakilt, aludt, élénken figyelt, és nem ordított, amikor megnyomkodta a doki a hasát, így úgy döntöttem saját felelősségre hazajövünk. reggel ötkor összecsomagoltam, és a vizitnél elmondtam, hogy adják ki a záróinkat, mert jövünk el...Rámhivatták a gyerekgyógyász főorvost, hogy beszéljen velem, hogy hétfőn vigyük el emmulit Bp-re...
És végül azt mondta, hogy azért akartak benntartani, hogy csak pihenjek, és majd hétfőn a bp-i vizsgálat után úgyis hazamehetünk, mert ez nem egy olyan dolog, ami veszélyezteti az életeét vagy ilyesmi, ez egyelőre scak van...na erre aztán végképp mondtam, hogy köszi...
végül nem kellett aláírnom semmit, csak ÚGY SIMÁN ELENGEDTEK...
kellett kitenni az egész családom ennek? egész éjszaka sírtam, totál kilettem, a férjem is kilett, a szüleim szemei másnap reggel full bedagadva...
hazajöttünk
jöttek velünk anyumék, és bár nagyon keveset, de kicsit babáztak a miu kis drágánkkal:) aztán összebújtak a férjemmel, jól megnéték egymást...én meg hormonális alapon nin-stop bőgök, és csak mondogatom hogy jaj de szép, meg ó de aranyos.
gyorsan átjött a védőnő...neki is bőgtem, aztán jött a házidoki, és megbeszéltü, hogy mivel nem életbevágó, ezért kapunk egy kicsi időt, hogy összeszedjük magunkat, mielőtt nekivágunk budapestnek.
én is szarul vagyok, kapnom kell intravénás vasat; meg a babucsekkel sem ajánlatos 6 napos korában utazgatni, meg kórházban dekkolni, amikor még a pelenkázás is kemény meló itthon is...nem egy autóban, vagy ki tudja hol.
szóval most pihi, meg nyugi, és majd januárban megyünk a dokihoz.
lelkileg engem ez a plussz nap, és ahogy elment a férjem az üres babahordóval, meg a szüleim aggódó arca annyira odavágott, hogy nem hiszitek el...
persze negyon aggódom amiatt a szar miatt is, ami benne van, de azért bizakodó vagyok!
puszik