Sziasztok Csajok!
Na, amíg van egy kis időm, gyors "pótolok".
A "huncut indítás" azt jelentette, hogy délután fél négykor, épp az oviba indulás utáni percekben egyszer csak "pukk"...és már ömlött is a magzatvíz...még jó, hogy csak 5 perce indultam el otthonról babakocsival, így hamar visszaértem Domóval. Ám fájás, görcs...sehol semmi. Így eléggé el voltam kenődve, hogy ez akkor most mi...illetve mi lesz...
Férjecske tiszta extázisban, örömben rohant haza-épp másnap ment volna egész napos Bp-Tata-stb. beszerző-elintézős túrára. Hát nem ment...
A Doki meg mondta, hogy nincs mire várni, menni kell, mert akármi is lesz, ha folyik a víz, ha másnem indítanak...de estére már biztosan meg (kell)születik a Negyedik Bébink. :9
Ennek persze örültem is, meg nem is.
Örültem, hogy vége a tehetetlenségemnek, nehéz pocakomnak, de féltem is, hogy hogy fogom elviselni az indított szülést.
Dorkát indították eddig csupán, a többiek jöttek mint a gyorsvonat.
Így szép higgadt tempóban előbb bepakoltam-még a csomagom sem volt sehogy...-, majd elhoztuk a Csajokat az oviból. Addigra Anyós is megérkezett, elköszöntünk, majd kb 5 körül bent voltunk a kórházban. Ott előkészítettek (ezt akartam elkerülni!
-mert Dorkánál rémes emlékeim maradtak a beöntésről...), ami végülis egyáltalán nem volt rossz. A beöntéshez használt cső is vékonyabb lett, mint amilyen 6 éve volt, és mennyivel jobb úgy beöntést elszenvedni, ha nincs közben fájás...juppé
Szóval ezen is túlestem, de fájás, görcs még mindig nem volt sehol...Két ujjnyira voltam kitágulva-fájás nélkül...
Így este 8-kor rámkötötték az oxy-t (addig, fél6-8ig,a váróban csevegtünk, meg nevetgéltünk Férjecskével) és a hatás nem váratott sokat magára: negyed óra múlva megjött az első fájás. Majd ezt követte a következő...sorjáztak a 10 percesek és 9 körülre már a tágulás is szépen haladt előre.
"10 előtt itt baba lesz'-mosolygott sokat sejtetően Peti dokink. Ez Őket nagyon felvillanyozta, engem kevésbé.
Ennek oka pedig az volt, hogy bár erősödtek a fájások, koránsem voltak olyan borzasztóak, mint amire "emlékeztem".
Fél 10-negyed 10 között hirtelen 2 percesekre váltottunk, és ekkor már éreztem én is, hogy "haladunk". Még ekkor sem vesztettem el a fejem a fájdalomtól, bár a köztes pihenő időben (kb. fél perc...)jobb volt lecsukott szemmel "alfáznom"
Így mikor fél 10-kor odasúgtam Férjecskének, hogy "igen!, szóljon, itt a baba feje", szinte én sem hittem el, hogy vége a várakozásnak, máris szülünk! Sokkal hosszabb és kíméletlenebb vajúdásra számítottam...
Hipp-hopp mindenki ott termett és 21:36-kor, a 3. nyomásra meg is született Benedekünk.
Persze most is, a legkínzóbb pillanatok a fej lassított kibújatásakor voltak, na arra nem szívesen emlékszem vissza, de aztán hamar szóltak, hogy nyomhatok bátran. Én meg nyomtam is és szinte kirepítettem a Kislegényt.
A következő órák nyugodtan teltek, egészen addig, amíg le nem kísértek a gyerekágyra.
Ott ugyanis nem akart folytatódni a szépen megkezdődött méhösszehúzódásom, és nagyon sok vért vesztettem.
Fél kettő körül már nem várhattak tovább, ('akkor most felvisszük a műtőbe-mondta a doki-micsoda?-kérdeztem enyhe más tudat állapotban-kiveszik a méhemet?-Hát, ott még nem tartunk,, de fel kell készülni mindenre...-válaszolta tanácstalanul a doki"
)felvittek, a műtőbe toltak, elaltattak és Bumm kanállal megnézegettek, hogy maradt-e bent valami...
Nem találtak semmit, de a méhem csak nem akart összehúzódni...
Újabb gyógyszeradagok jöttek, közben felébredtem (kb. negyed órás volt a műtét) és láttam Férjecske kétségbeesett arcát...
-Mit mondtak?-kérdeztem. Ugye nem vették ki?
-Nem, nem. Most még várnak kicsit, jött egy újabb adag gyógyszer.-válaszolta elcsukló hangon
De aztán szerencsére csak megindultak az összehúzódások.
Majd hajnali 4 körül belém nyomtak 3 zacsinyi vért...
No, de ne aggódjatok, már aznap délután lent voltam Bencussal együtt a gyerekágyon.
És azóta is minden rendben van velem, meg persze Vele is.
Itthon viszont kitört a hányós-hasmenős kórság, így szerdán nem jöhettem haza Heténybe, , a sógoroméknál Pécsett voltunk vasárnap estig. Akkorra úgy tünt mindenki javul...
De ma reggelre Dorka visszaesett, újra hasmenős, így Anyós elvitte holnap estig
Talán a karácsonyt már itthon, együtt, és hányos-hasmenős-mentesen töltjük.
Na, szebb napot mindenkinek! És remélem senkinél nem ütötte fel a fejét ez a borzalom!
Küldök mindjárt képet is, csak ezt most elküldöm, mielőtt elszáll.
Mert újraírni...az kizárt!