Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok újra!

Szóval azért nem írok magunkról gyakrabban, mert újabb háztartást vezetek. Kép Sokszor kicsit szégyellem magam, hogy ez ennyire igénybe vesz, de hát ha tudnátok, hogy az Anyukám milyen macerás háztartást vezet!!!
Tegnap pl. tyúkhúslevest főztem, de ehhez természetesen egészben kell megvenni a tyúkot, és itthon kell kibelezni és "alkatrészeire" szedni...
Anyukám a zöldségleveshez mindig baromfizsírt használ, ezért a tyúk háját is ki kell ám sütni...
Mi a tejet is tanyáról vesszük, a tejtermékek egy részét itthon készítjük. És a túrót elkészíteni pl. tényleg nem nagy macera, meg hát tényleg semmiből sem áll leszedni a tej tetejéről a tejszínt, tejfölt, de hát sok kicsi igencsak sokra tud menni.
Szóval ezért nem jövök mostanában. Kép Ja, ma nem főzök, esszük a tegnapi, holnap pedig lecsót veszek elő a mélyhűtőből...

Gyorsan még a gyerekekről:
Romola: továbbra is Toncsi a kedvenc játéka, múltkor majdnem teljesen levetkőztette. Kép Kép És ha fegyelmezni próbálom! Érdekes, ő nagyon ritkán mond nem-et, ő egyszerűen elengedi a füle mellett, amit mondok neki. Ezzel az őrületbe tud kergetni, mintha süket volna, úgy csinál... Egyszerűen lepereg róla, amit mondok, ha ő másképp gondolja. És szörnyű makacs... Tiszta anyja... Kép

Toncsi: ő (Romolához hasonlóan) eléggé későn csinál mindent: 7 hónaposan fordult meg először, azóta már négykézláb mászik (a kúszást úgy tűnik, kihagyja), régóta ül és négykézláb közlekedik (most 8,5 hónapos). Sokáig el tud játszani egyedül szegénykém, és ami nem tetszik nekem: szopizza az ujját. Kép Ez miért van? Többnyire akkor teszi, ha már álmosodik, de sokszor csak ül, nézelődik és szopizza az ujját... Kb. 2 hónapos kora óta így alszik el, és ez nem is zavart, de hogy nap közben is... Kép

Edit, jól emlékszem, hogy neked volt hasonló tapasztalatod Rikivel?

Mennem kell, sziasztok: Laura
p_laura
 
 


Sziasztok!

Minden rendben csak nem nagyon voltunk itthon, mert anyukámat ápolgattuk. Szépen javulgat a lába, bár ráállnia még nem szabad. Igaz nem is tud.
Lányok meggyógyultak végre, de Milénát még nem viszem oviba, mert pénteken még antibiotikumot kapott. Állítólag ilyenkor legyengül az immunrendszer és kb. egy hetet kell várni mielőtt újra közösségbe menne.

Edit! Mi is láttuk a férjedet a kölyökklubban. Hatott a jókívánság anyum lábára.Kép

Gorsi! Miléna kb.2 éves és 8 hónapos volt amikor magától levette a pelust, hogy neki már nem kell. Egyszer - kétszer még bepisilt aztán már nem. Három éves múlt 4 hónappal amikor éjszakára sem kérte többet. Akkor is előfordult néha egy kis bepisilés, de kb. 2 hét múlva már nem.

Dzsili! Gyógyik az összes sajgó, fájó porcikádra. Nagyon vigyázz magadra, rettenetesen csúszik minden. Mi ma ki sem megyünk az utcára. A fákat és az utat kb. 2 cm vastag jégpáncél borítja. Rémes.
Korina is beszél csúnyákat. A nővérére szokta mondani: hüe pica, meg hogy basszus. Sajnos. De hát a hülyeség az ragadós, gyorsan megtanulják. Az oviban meg ne tudd meg milyen szavakat használ egyik- másik kiskölyök.Kép
Profilkép szuper, mint mindig.Kép

Szila! Hangának gyógyik.KépKépKép

Márti! Hogy vagy? Voltál orvosnál?
Tegnap ott jöttünk el a Monet mellett. Akkora sor állt a múzeum előtt, hogy több órás várakozás után lehetett volna csak bejutni.

Laura! Köszönöm anyu nevében is. Azt mondta a doki, hogy kb. négy hét mire teljesen jó lesz a lába. EsésedKép

Bogancsi! Nagyon aranyos a jelmezes kép.Kép
Köszi az infót Zafiékról. Jó lehetett látni őket.Kép

Norci! Remélem már jobb a kedved és a pocid sem keményedik. Vilinek álommanók, hogy jobban aludjon, neked pedig sok energia. A vezetéssel minden rendben lesz. Tavaly télen én is összetörtem a kocsi elejét, mert megcsúsztam a jégen. Utána pár napig nagyon rossz volt vezetni, de aztán elmúlt. Vezess minél többet, akkor hamar elmúlik a rossz érzés.
Március 1-én megyek uh-ra az Istvánba. Már nagyon várom.Kép
Lábadat pedig meg kéne mutatni egy dokinak.

Zsuzsi! Úgy esett el, hogy szaladt a buszhoz, mert este kb. 20 percenként jár. De senki nem volt a megállóban. Anyu megcsúszott és aláfordult a bokája. A buszos meg sem állt, hanem elszáguldott mellette. Szerencsére nem ütötte el, pedig nem sokon múlt. Tőlünk olyan 100 méterre van a megálló. Visszabotorkált valahogy és felhívott. A szemüvege eltört és nem látta a telefonján a kijelzőt. Még jó, hogy tudta fejből a számomat.
Az sms szerintem tud örömet okozni. Legaklább is engem az is boldoggá tud tenni, ha valaki ilyen formában gondol rám.Kép

Zsuzsa! Várjuk Bea képét. Biztos nagyon jó lett.Kép
Megkaptad a recepteket?
Nálunk is el-el tünnek dolgok. Zsinórok, távirányítók, kulcsok, telefonok. Persze csak akkor amikor szükség lenne rájuk. Különben minden meg van.Kép

Heni! Gratula pelus mentes Barnihoz és egyedül elalvó Boldihoz.KépKépKép
Néha én is ordítani tudnék. De ki nem? Biztos ez a borzalmas idő is közrejátszik a rossz hangulatunkhoz. Egyébként ha nagyon kivagyok akkor zenét hallgatok jó hangosan. A lányok imádják, nagyokat tánciznak. Sőt még énekelni is szoktam. Ha ez sem segít, hát veszek valami szépet.

Nyuszimanó! Az oviban nálunk az étkezésekért kell fizetni. Ezen kívül, ha mennek állatkertbe vagy bábszínházba vagy bárhova. Akármilyen külön program van, farsang vagy mikulás. És év elején szednek be csoport pénzt is. 2500Ft-ot gyerekenként, hogy év közben meg tudják venni a ceruzákat, papírokat. Néha kell bevinni wcpapírt, zsepit, fogkrémet, szappant. Egy hónapban egyszer gyümölcsöt az összes gyereknek a csoportban. Szóval nagyjából ennyi.
De vannak magán ovik is ahol 40-50 ezer forintot kérnek el egy hónapban.

Nálunk egész éjjel olvadt a tetőn a jég és hihetetlen hanggal száguldott le róla. Elég ijesztő. Lányok többször felébredtek rá.Kép
linato
 
 


BMárti,
a dm honlapon nem láttam a Mackóshow kazit a pelenkához. Te már vettél pelenkát és láttad akkor a Mackóshow kazettát hozzá, ugye? Mert Bencét fogom elküldeni valószínűleg érte...Kép
Szila
szila
 
 

 
 

Sziasztok!

Köszi mindnekinek a mosolygós fejeket. Majd még írok, most csak röviden:
ebbe a csúszós síkos időbe ma ne menjetek utcára, főleg gyerkőccel, pocival ne. A baj nem jár egyedül: apukám ma reggel elesett a házuk előtt és eltörte a vállát, mentő vitte be, mikor anyu telefonált épp a műtőben volt Kép Ez a válla már egyszer volt törve.

Még annyit, hogy tegnap végül nem vezettem az ónos eső miatt, de Vilit elvittük anyósomékhoz és Vityával kettesben lófráltunk. Most viszont muszáj lesz anyukámnak besegíteni apukám ápolásába, csak múljon el ez a síkos idő.

Norci
norci
 
 


Sziasztok!

Nem tudom ti ma hogy mentek ki az utcára, de nálunk is az a helyzet mint Linatoéknál. Ez a jég nem semmi!KépKép

OFF:
Laura: úgy látszik megoszlanak a vélemények az sms-es köszöntés és elküldött ajándék körül. Végülis meg lehet érteni, hogy valaki ezt nem tudja elfogadni vagy nem szereti, de azért én azt túlzásnak tartom, hogy azért mert én ezt a formáját alkalmazom arra, hogy kifejezzem "igen én gondoltam rád", még bunkónak tartsanak. A nővérem ez ellenben nem is hív fel, nem köszöni meg az ajándékot és ha beszélgetünk állandóan csak a sérelmeit mondja nekem, hogy mikor hogyan viselkedtem, persze, azt nem veszi észre, hogy ő ugyanennyire nem akart rólam sem tudomást venni és sohasem számíthattam rá, eszembe sem jutott, hogy hozzá is fordulhatok. Szerintem, ha már ennyire konzervatív a nővérem, akkor komolyabban vehette volna azt, hogy ő az idősebb, neki kell jobban a kicsire figyelni... Én mostanában próbálok az én módszereimmel nyítni, de ő minden megnyilvánulásomra csak megsértődni vagy szurkálódni tud, nekem erre nincs szükségem. Mire jó egy olyan kapcsolat, ahol állandóan fedezékbe kell vonulnom, állandóan mentegetőznöm kell. Az igazat megvallva, egyikünk férje sem támogatja nagyon a kapcsolatunkat, hiszen mindkettünk férjének a másik tesója antipatikus. A sógorom szerint én egy sznob hülye p... vagyok. A férjem szerint a nővérem pedig egy érdek ember, akivel jobb mindig megtartani a több méter távolságot. Szüleim elváltak és persze én anyám felé húzok, nővérem apám felé, ebben sem értünk egyet. Sajnos semmi közöset nem találok, csak azt, hogy vérszerinti rokonok vagyunk. Nem tudom, hogy azért mert rokonok vagyunk kötelező -e emiatt annyira szorgalmazni ezt a kapcsolatot, hiszen semmi közös nincs bennünk, egymás világa iritál bennünket, éppen ezért egymás gyerekeit sem értjük meg.
Szerinted hogyan kellene viselkednem, azon felül, hogy felhívom, mikor ő nem hív, küldök sms-t, táviratot, levelet, mikor ő erre sem méltat, bezzeg visszahallom, hogy ő mennyire szeretné, ha jóban lennénk, de fél felhívni engem...? Be vagyok állítva egy szörnyetegnek, mikor csak az a hibám, hogy merek másképpen gondolkodni, élni, mertem önálló lenni, mertem egyedül élni akár magányosan...
Komolyan várom, hogy szerinted miben kéne változtatnom, mert szerintem ez már elúszott dolog, engem egyre jobban fáraszt ez a helyzet, semmi örömet, igaz érzelmet nem kapok és nem is tudok igazán adni...

Olyan szépen fejlődik Toncsi is, én leragadtam a kis csecsemős állapotánál, miközben ő már rég igazi fiúcska!Kép

Heni: én kb. 2 hete öntöttem le Dorkát végső elkeseredésemben egy pohár vizzel, de azonnal hatott, abbahagyta a hiszti, hozzámbújt és elaludtKép Nem bántam meg, talán jobb egy pohár víz, mint ha megütném.

BMárti: köszi a dm-es infót, de ma biztosan nem jutok el a boltbaKép Meddig tart az akció? Azért jobb megőrizni a blokkot, mert én jártam úgy, hogy akciós 3 dobozos popsitörlőt vettem és mind kiszáradt, használhatatlan volt, hiába vittem vissza a dm-be, számla nélkül nem cserélték be.

Linato: legalább a lányok jól vannak! Jaj, de undorító, hogy a buszos nem állt meg!Kép Szegény anyukád, ez nagyon kellemetlen lehetett, még jó, hogy fel tudott hívni!

Laura: a tejtermékek, azok bio termékek vagy "csak" háztáji? Hány százalákos tejet isztok akkor? És pont Rominak van tejallergiájaKép biztos sok finomságot csináltok! Joghurtot is tudsz csinálni, hogyan?????

Andi: nem semmi, hogy még mindig szopizik Luca!Kép Azért nem lehet könnyű vagy nem fáraszt még téged?

Üdv: zsuzsiék
zsu26
 
 


Sziasztok!

Bogancsi! Nem, nem lett beteg Lacika szerencsére. Kép Eddig... Kopp-kopp-kopp Kép De az éjszakánk megint szörnyű volt. Kép Én nem tudom, mi ez a kereszt rajtam, lehet, hogy minden túl tökéletes lenne, ha még az éjszakáink is szuperek lennének?! Kép Persze az is biztos, hogy ebben a kérdésben képtelen vagyok a sokat emlegetett szeretetteljes határozottságra, mindig megsajnálom, meg azt gondolom, hogy a semmiért, vagy csak az én kinzásom kedvéért nem ébredne fel a legszebb álmából... Na, meg úgy imádom, mikor hozzám bújva alszik... Kép Előbb vagy utóbb úgyis az ágyunkba fogadom, és ezt ő nagyon pontosan tudja. Kép Amikor megáll az ágyam mellett, a szájában a cumi, egyik kezében a varázsitató, a másikban a Maci... Kép hát, képtelen vagyok a szigorkodásra... KépKép
Ma reggel Lacikát is rajtakapta az Apja, hogy tud számolni. Kép Az egyik mániája, hogy megszámoljuk az autók kerekeit. Reggel kávézás közben is egyik autüóját a másik után hozta, és mutogatta a kerekeket, egyiket a másik után, hogy számoljam neki őket hangosan. De ő eddig még soha nem mondta ki egyik szám nevét se, pedig mostanában egyre többet pötyög. Na, kávézás után kimentem a konyhába, Lacika meg az ágyunkban maradt a kedvenc autójával. Amikor Laci benézett rá, hogy mit csinál, éppen a kerekeket mutogatta magának, és mondta, hogy háo, né. KépKépKép De amikor az Apját észrevette, azonnal abbahagyta a mutatványt. KépKép

Solya! Úgy érted, hogy tiszaalpári a családod?! Milyen kicsi a világ! Kép Az pont szemben van Tiszasassal (ahonnan én származom), a Tisza másik oldalán. Kép
Na, akkor most alpári vagy józsefvárosi vagy? Kép
Nem hiszem, hogy az bármit is ér, ha csak regisztráltan lehet írni. Nem tart semeddig regisztrálni valami álnévvel, egy hasonló freemail-es címmel, és már mehet is a spam újra. KépKépKép

Linato! Szegény Anyukád! Kép Jobbulást neki! Kép

Szila! Jobban van már Hanga? Hát, aludni azt nem nagyon tudok én se, ha közben édesen hozzám bújik Lacika, de amikor átölelei a nyakam, és a fülembe szuszog, az talán jobb is, mint az alvás... KépKépKép Viszont Lacika a mi ágyunkban is rövid időn belül felébred, ha meglógok mellőle. Kép

Márti! Óriásgyógyik neked! Kép Kép Kép Kép Kép Hogy boldogulsz így a két gyerekkel? Ármin imádta a közlekedési múzeumot? Olyan régen készülök elvinni oda Lacikát! Meg az állatkertbe, meg még vagy ezer helyre. Kép

Edit! Kb. fél órát tudtam megnézni a Kölyökklubból, és pont elcsíptem a párodékat! Kép Amikor a bronzszobrot említették, akkor már tuti volt, hogy ezek ők! Kép Kár, hogy olyan rövid volt a bemutató, amit tartottak! Kép

Dzsili! Szerencse, hogy nem lett nagyobb bajod az eséstől! Nagy gyógyihegyek minden bibidre! KépKépKép Édes lehet Napocska, ahogy "trágárkodik". Kép Egy ilyen bájos pici hölgy, amint fjancbázik... Én biztosan nem tudnám megállni, hogy ne nevessek rajta. KépKépKép

Heni! A mikro ártalmas voltáról pro és kontra is annyit olvastam már, hogy a kétségeimben is bizonytalan vagyok. Írnál többet arról, hogy mit állapított meg a barátotok apukája? A mikroban készült ételek ártalmasak (esetleg az abban forralt víz is), vagy a készülék "kisugárzása" a körülötte tartózkodókra? Egyáltalán hogyan lehet ezt megállapítani?
Az üvegajtóra én minkét oldalán ragasztottam teljesen átlátszó öntapadós fóliát, így ha véletlenül lefejeli Lacika, akkor se megy tele üvegszilánkkal az arcocskája.
Lacika is végigleltároz minden nemszabadot, ha éppen igénylené, hogy rá figyeljek, én meg valamiért nem érek rá. Kép

Laura! A pelusról való teljes leszokás szerintem nagyon változó ideig tart. A nővérem egyik fia 2 évesen egyik napról a másikra szokott le, a másik meg még 3 éves korában is csak abba volt hajlandó kakálni. Lacika most már vagy 2 hónapja stagnál abban az állapotban, hogy ha meztelenül lehet, akkor hibátlanul bilizik, de ha bármit ráadok, akkor abba belepisil, belekakil, és egyáltalán nem jelzi előre, hogy kell neki. De mostanában az is elő szokott fordulni, hogy nem akar meztelenkedni, hozza a pelust, hogy adjam rá. Kép
Hű, de nehéz lehet most neked... Kép én pl. született falusi létemre inkább éhen halnék, mint hogy egy tyúkot kibelezzek. Kép

Szila! A Mackósós Kép kazit itt láttam, a békási, duna felőli oldali DM-ben. Kétféle kazi volt a pelusokhoz, a baba-mama torna, meg a Mackóshow.


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Jaj Norci!!!!

Neeem, ilyen nincs!KépKépKép Nagyon sajnálom!
Igazad van, maradjunk itthon, bár mennyire is kikívánkozik az ember.

Üdv: zsuzsiék
zsu26
 
 


Zsuzsi!

A DM-ben az akció elvileg "amíg a készlet tart" típusú, de csak most kezdődött 19.-én, úgyhogy szerintem lesz még egy darabig. A Huggies popsitörlő zacskóján olyan zár van, hogy két csík, egymásba simítva összezáródik. Nem tudom, hogy hívják ezt. Azután belül, ez alatt van egy teljesen zárt fólia, amit ki kell szakítani vagy vágni, és még ez alatt van egy fólia, amin egy olyan ovális lyukon lehet kihúzni a törlőkendőt, mint a Pampers-t. Szóval ez szerintem nem tud kiszáradni felbontás előtt.
Tesód Kép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


BMárti:
ilyen megoldással zárodó popsitörlőt vettem én is akciósan (a márkára nem emlékszem) a dm-ben és mind száraz volt!!!! Ezért mondom, jobb, ha megőrzitek a számlát, mert azzal lehet reklamálni!!! Főbb az óvatosság!
Ismeritek azt a baba-mamás kazit, jó????

Üdv: zsu
zsu26
 
 


Norci! Jobbulást apukádnak és gyors felépülést.
Te is nagyon vigyázz magadra. Inkább ne is menj sehova.

B.Márti! Köszönöm. Pont most beszéltem vele. Már egész jól van.

Reggel óta már vagy 10 mentő ment el szirénázva a házunk előtt.
Legyen már végre tavasz!!!!!!!
linato
 
 


Zsuzsi! Ebben teljesen igazad van, a blokkot mindig érdemes (lenne) megőrizni! Kép

Linato! csatlakozom a tavaszt követelő tüntetéshez! KépKépKép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok!

Most gyors leszek, de délután jövök mindent elolvasni.
Csak bele-beleolvastam, de látom mindenki otthon van emiatt a csúszós idő miatt. Hát mi sem indultunk el reggel a bölcsibe, így Bea most itt játszik mellettem.Kép A fiúk mentek suliba, bár most nagyon rágom a körmöm, hogy hogy fognak hazajönni. A párom meg Balassagyarmatra ment dolgozni. Kép A házunk előtt az autóval csak úgy leeht beállni, hogy lejtősen állunk. Gondoljatok bele, hogy reggel fél órán keresztül próbált kiállni a férjem.Kép Tényleg itt lehetne már a tavasz.

Profil kép cserélve lett. A Bea pácolta szombaton a husit, ez látható a képen.
linato!
A háttérben a kenyérsűtő is látszik!

Ma még jövök, de most mennem kell, mert Bea itt nyávog a joghurtért.Kép

Sziasztok Zsuzsa

beababa
 
 


BMárti,
köszi!

És én is TAVASZT akarok!!!!!!!!!!!!!!!!! KépKépKép

Szila
szila
 
 


Sziasztok!

Menta!
KisGyőzőKép, akkor már tuti, hogy öcsikéje lesz Helenának.

Dzsili!
Esés miattKép
Szupi a profilod!Kép Csak most vettem észre, hogy Napocs és Niki ezentúl egy napon fognak ünnepelni.KépKépKép

Norci!
Ez a baleset, jajj!Kép Nagyon vigyázz magatokra! Apukádnak mielőbbi felépülést!

Linato!
Jobbulást Anyukádnak, még szerencse, hogy nem lett nagyobb baja!

Szila!
További gyogyókat küldünk Hangának!Kép
Nálunk is az Oroszlánkirály a "király"Kép, de sajna már december óta rossz a videónk és a
márkaszervíz azóta képtelen megjavítani. Már 3x vittük vissza ugyanazzal a hibával és ráadásul
legelőször 6 ezret elkértek a javításért.Kép Persze azóta egy petákot sem adtunk nekik, legalább dolgozzanak meg a pénzért!!!

Bogancsi!
Gratulálok Julinak és nagyon aranyos Tomi!Kép

Zsuzsi!
A nővéredKép Nagyon rossz lehet "ilyen" kapcsolatban lenni a saját nővéreddel, én bele is őrölnék. Szerintem butaság ez a "letudom dolog", én nagyon örülök minden SMS-nek, akkor is, ha épp szüli vagy névnapi jókívánságot kapok. Haladni kell a korral, másrészről egy virágot is úgy oda lehet adni a másiknak, hogy semmit se jelentsen.Kép

Heni!
Gratulálok Barninak a szobatisztasághoz! Boldinak pedig az egyedül elalváshoz!Kép
Nálunk is kezd Zsani akaratossága kibontakozni és ezt szavakba is kifejezi, de végre megjelent a
szókincsében: a kérem, köszönöm, szivesen és a bocsi!Kép Ja, és végre neven nevezi magát:
Jani!Kép(hát igen ezzel a zs-vel meg fogunk küzdeni)

Zsani továbbra is "mintatesó" és remélem az is marad.Kép Percenként megy oda Nikihez és simogatja, puszilgatja a fejét. Már Niki is egyre többet "keresi" nővérét, ha ott van mellette csak őt csodálja.Kép Szopizás közben Zsani csak nézegeti és puszilgatja a kishugát. Úgy tűnik kezdenek összeszokni a lányok.Kép Zsani úgy alszik, mint a bunda miközben Niki sirdogál, viszont Niki mellett is ágyut lehetne dörgetni, amikor alszik, pedig Zsani csinál ám hangzavart(sikítozik,rohangál, focizik) Olyan ügyesen vezeti a labdát(bal lábbal), szerintem nagy focista lesz a lányból!Kép Meg sem lepődnék, mivel Anyukám és Apukám is komoly focimúlttal rendelkezik és természetesen mindketten erős ballábasok a gyepen.Kép Zsani egyre többet beszél és hihetetlen ügyesen rajzol, ezt a vénáját valószinűleg a férjemtől örökölte.
Itt van néhány rajza, akit érdekel:
Zsani rajzai
Időközben Zsaninak immáron kibukkant a 19. és 20. fogacskája is, így egy jó időre nem lesz több fogzás. Viszont most én fogzokKép, vagyis már vagy 2 hete próbálkozik kibújni a bölcsességfogam, de nagyon lassan megy neki.Kép Igazából annyira nem fáj, csak idegesítő az a feszítő érzés.

Képzeljétek, szombaton délután Zsani (vélhetően az ágyáról) hanyattesett és jól beütötte a
fejét.Kép Kb. 2 óra múlva egyik pillanatról a másikra rókázott egy nagyot.Kép Annyira megijedtünk, mert ilyen még nem volt. Ezután folyamatosan figyeltük, de semmi jelét nem láttuk, hogy dokit hívjunk. Vasárnapra viszont egy nagyobbacska pukli lett a fején hátul, így mégis ügyeletet hívtunk. Szépen, okosan engedte, hogy megvizsgálja a "dottorbaci"Kép és megmutatta, hol fáj neki. Szerencsére semmi komoly baja nincs. Most néhány napig figyelnünk kell, hogy nem-e panaszkodik fejfájásra. Hát, reméljük nem...

Szilvi + Zsani + Niki
sztigris
 
 


Sziasztok!

Most beszéltem apuval, képzeljétek még sem műtötték meg, mert annyi volt a nálánál súlyosabb eset, nincs hely a kórházban ideiglenesen begipszelték, haza taxizott és csütörtökön mehet vissza a műtétre. Azért kell múteni mert u.ott van a törés, mint korábban. Kiakadtam, tök durva, hogy itt tart az egészségügy.

Bocs. az offért.

Norci
norci
 
 


Norci!

Szegény apukád, nincs más kórház (doki), ahol hamarabb elvállalnák papádat? Ilyenről még én sem hallottam... Most 10 milliárd ft-tal kevesebbet kap a eü.tárca, gondolom spórolnak. Apám mesélte, hogy megrohamozták a rendelőt, mert sokan attól tartanak, hogy fizetni kell majd a szakrendelői vizsgálatokért...

Na hogy jobb legyen a nap, ime egy finom zabpehely-keksz recept!!!:
10 dkg vaj (puha)
10 dkg barnacukor
10 dkg liszt (fele-fele arányban teljeskiörlésű és finom liszt)
1 db tojás
1 teáskanál sütőpor
80 g zabpehely
10 dkg darált mandula (vagy dió vagy kókusz)
20 dkg csoki szeletelve
pici só

vaj+cukor+só+tojás+ egy evőkanál forróvíz: összekeverni
liszt+sütőpor+ zabpehely+ mandula (vagy kókusz..): apránként összekeverni
20 dkg csoki durvára reszelve bele a tésztába (ki lehet hagyni vagy sokkal kevesebb csokit beletenni)
Az egészet összekeverni és 175 C fokon, gázsütő 4-es fokozatán 10-15 percig sütni.
2 kiskanálnyit a sütőpapírra, picit terjeszkedik, úgy elhelyezni. A sütésnél inkább az alját nézni, ne legyen odakapva, mert akkor nem jó, elég ha szép világos barna. Ha túl keménynek érezzük a tésztát több vizet tehetünk bele.
Nagyon finom (én kókuszos változatban sütöm, ma pl. csoki nélkül)! Ez kb. 30 db kekszre elég.

Remélem én is, hogy hamar jön már az a tavasz!!!Kép

Üdv: zsuzsiék
zsu26
 
 


Csatlakozom a TAVASZT várókhoz.
TAVASZT AKAROK, TAVASZT AKARUNK!!!KépKépKép

A nagy fiam haza kéredzkedett a napköziből, mert az udvaron elesett, és jó beütötte a lábát. Most már "csak" a Mikiért és a páromért kell izgulnom.

Norci!
Ez azért nagyon durva, hogy nem műtötték meg az apukádat. És csütörtökre mondjuk el kezd összeforrni a törés, akkor eltörik neki még egyszer, hogy legyen mit műteni? Jaj, bocsánat nem akarlak ijesztgetni, de ez nekem nagyon-nagyon magas. Elhiszem, hogy sok baleset van most ebben az időben, de azért nem szabadna ennyire fél vállról venni az egészségügynek a dolgokat.Kép Kép

Zsuzsa

beababa
 
 


Nálunk tegnap már tavasz volt.

Reggelre hóba öltözött a város.



Szila,
a tubbies zsákkal kapcsolatban küldtem egy mailt. Kép
solya
 
 


Zsuzsi!
Ha Budán kora reggel, vagy hétvégén baleset ér, akkor csak a János van, legalább is Vityának is ezt mondták mikor a nyárom össze kellett varrni a kezét.
Ágy nincs ahova a műtét után fektessék, tele a balestei ambulancia, ami a tegnapi idő után nem is csoda.

Linato!
Reggel, ill. délelőtt a mi házunk előtt is félóránként ment el egy mentő.

Szila! BMárti!
Vili is rájött az anyával apával alvás ízére, pedig soha de soha nem tudott velünk aludni (kivéve a tavely ilyenkor óránként ébredős időszakot). Pénteken átjött éjjel, szólt hogy üres a pohara és töltsek, hát töltöttem, majd elmentem pisilni, addig ő bemászott a helyemre igaz fejjel ellenkező irányba és ott horkizott Kép Mikor át akartam vinni a szobájába félálmában ennyit mondott, hogy "apával, feküdni", no akkor beraktam közénk, később apa a sok fincánkolástól inkább meglógott a dolgozó szobába.
Vasárnapra virradóra meg Vilit a szőnyegről szedtem össze, és raktam vissza az ágyára. Majd hajnali hatkor megjelent félpár zoknival a lábán, hogy "másik zozo", akkor ráadtam a zoknit, ivott vizet és visszafeküdt az ágyába aludt reggel kilencig.
Ma meg fél hétkor jelent meg, hogy "kérsz péksütit", tudtam, hgoy nem vacsizott szinte semmit, így hihető volt az éhsége csináltam neki kakaót, meg előkaptam pár falat kekszet, aztán befeküdt mellém. Láttam, hogy túl pisis már a pelusa, így gyorsan azt is kicseréltem, mire félálmában közölte "bonyolult anya" majd ott aludt mellettem Kép negyed tízig. Ez az átaludt éjszakákhoz képest kicsit macerásabb, de annyira édes, és tényleg olyan jó amikor mellettem szusog. Apát amúgy is száműztem a dolgozószobába aludni, mert ha felébredek (a pisilés miatt) nem tudok a horkolásától visszaaludni. Vilivel ketten meg egész kényelmesen elférünk Kép Bár azt mondják, ha eddig nme aludt velünk, msot már nem is szabad oda szoktatni. Gondolom ez is életkroi sajátosség és majd elmúlik.

Zsuzsi74!
Köszi a homebogyóról írtakat, drága vagy. Megfontolom, bár nem hiszem hogy bármilyen homebogyó segít a frontérzékenységemen, pocaklakó sajtkukacságán (amitől szintén nem midig tudok aludni) és hát attól még u.úgy nem fog helyettem senki elmosogatni, msni, takarítani, stb. sem.
Kezdek én is tohonya lenni és nehéz háztartani + Vilivel mindnet u.úgy játszani, stb.

Laura!
Le a kalappal előtted, hogy anyukád kedvérért képes vagy u.olyan háztartást vezetni, mint amit ő szokott. Én tuti nem lennék, mennék a magam feje után, kicsit túlzásnak is tartom, hogy anyukád ezt elvárja tőled két kisgyerek és az ő ápolása mellett. Nem tudsz vele beszélni?

Dzsili!
Örülök, hogy megúsztad az esést komolyabb baj nélkül.

GOrsi!
Én is mindig átmegyek a sárgán, kivéve pénteken, és olyan helyen ahol jó hosszú utam van balra. Megnéztem mit írt a fickó a biztosítós papírra, semmi ilyen hogy hirtelen és nagyot fékeztem, hanem hogy lámpa váltott én átléptem a záróvoanla és lefékeztem. Látod erre most nem is melékszem, szeritnem csak úgy álltam le, hogy átléptem a zárovonalat, de a fékezést még előtte megkezdtem. Mondjuk a pasi annyira rutinosan töltötte ki a papírokat. Ha igaza van és már átléptem a záróvonalat és úgy fékeztem, neki amúgy is meg kellett volna állnia, a sárgán nem fér át két autó, így ő már a piroson hajtott volna át.
Ezt még leírtam, de próbálom többet nem emészteni rajta magamat.

Norci
norci
 
 


Zsuzsa!
Remélem v.mi orvosi indok is van azért, hogy csüttörtökig várnak a műtéttel a helyhiányon kívül.

Norci
norci
 
 


Ha v.ki jár Tescoba!
Még múlt éht pénteken 700 Ft-ért tök jó nagy méretű kombikat vettem Vilinek, umato elnevezésű vna csónaknyakú meg pattentos is és nagyon jó minőségű.

A Lurdy házban meg találtma egy cipőboltot ahol tök jó tavaszi gyerek cipők ((kívül belül bőr és betétes) 4900-ra ée voltak értékelve. Nem volt velem Vili, így még én sme vettem. V.mi magyar márka, de nem Asso.

Norci
norci
 
 


Sziasztok!

Először is az elmaradások.

Zafi

Gratula, nagyon sok boldgoságot a "kis" fiatalemberhez.

Zsuzsiknak utólag is boldog névnapot.

Betegeknek sok-sok gyógy.

Menta

Gratula Győzőhöz. Nagyon szép nevet választottatok, nekem legalábbis tetszenek az ilyen eredeti "magyar" nevek is.

Várható volt, hogy ezt a nyálas időt nem lehet kihúzni jó sok baleset nélkül, pláne amennyire sietősek az emberek mifelénk.

Tegnap én is mentem tornázni, lépek ki a kapun és majdnem dobtam egy hátast. Nem is tudtam előszőr, hogy min csúsztam meg, azt hittem kutyakaki vagy hasonló és csak akkor láttam, hogy tiszta jég minden.

Norci

Nem ijedtél meg nagyon. Nekem ezért nem lesz soha jogsim, mert én még utasként és félek menni bárhová, nemhogy vezetni.

Dzsili

Kép tényleg nagyon jó, és nagyon ügyesen és ötletesen van megcsinálva.
A fjancba nálunk is megy, szerencsére csak ritkán és ennél durvább szava még nem volt. Pedig már előre félek, mi lesz ha hallja azt a sok "gyönyörű" káromkodást.

Heni

Gratula a szobatisztasághoz és az alváshoz. Norbi öt napja jól alszik de még nem akarom elkiabálni.

Gorsi

Elsőre 12, másodjára 20 kg-t híztam, hatalmas hasam volt, de akit ismerek az mind így járt a tesónál.

Tali? Akár nálunk is. Neked jó lenne, nem? Mi az Árpád kórházzal szemben lakunk, melyik pontosan a Pozsonyi lakótelep?

Ha nagyon talizhatnékod van, privátba is összehozhatunk egyet.

Márti

Jobban vagy már?

Zsuzsi

Szerintem is személytelen az SMS, de ugyaníyg az e-mail is, viszont ha pl. este 10kor jutok odáig, hogy felköszöntsek bárkit is, akkor inkább ily módon mint sehogyan sem. Én nem sértődök meg rajta és nálunk is elég természetesen kezeli a dolgot, viszont amint tehetjük telefonon is felköszöntjük egymást. És tényleg nem egy emberben kell a hibát keresni.

Bár a mi családunk is évek óta nem beszélt az unokatesókkal, két éve karácsonykor beszéltem utoljára a keresztanyámmal, de akkor azt éreztük a hangján, hogy azt várja, mikor teszem már le a kagylót. Régen náluk voltunk havonta legalább egyszer, nem vesztünk össze, mégis így alakultak a dolgok. És nekem ugyan hiányoznak, de erőltetni nem fogjuk a dolgokat.

Bogancsi

Nagyon ügyes a lányod. A mai gyerkőcök mennyivel előrébb tartanak, mint mi az ő korukban.

Szila

Szegény Zsani. Remélem nem lett komolyabb baj.
Nagyon édi, hogy így szereti a tesóját, hál isten ez nálunk is így volt eleinte, most már egyre többször mutogatja Norbinak, hogy ő ám a nagyobb!!
Aranyos lehetett Zsani focizás közben, Nikit nálunk is tanította apa cselezni, azután megmutatták nekem, hát nagyon édes volt, rengeteg mosolyogtam rajta.

Niki eddig odavolt a Shrekkért (egy nap alatt legalább 30* megnéztük) meg a Szörny Rt-ért, aztán a Némo, most pedig a 101 kiskutya és az Oroszlánkirály a kedvenc.
Neki is kibújt a két hátsó rágó foga, eddig észre sem vettem, decemberben még nem volt meg.

Duma:

- Anya, hintázni akarok!
- Nem értem.
- Szeretnék.
- Na, ezt már értem.

De, azt mind ő maga mondja el, eddig a 2. és a 4. hozzászólás az enyém volt.

Hintázik:

- Anya fogod a hintát?
- Nem, mert a Norbi a kezemben van.
- (Norbi belecsimpaszkodik a hinta korlátjába)
- De aranyos a Norbi, fogja nekem a hintát. Szeretem a Norbikát.

Azt hittem megzabálom.

Norbi 5 napja alszik, még nem mesélek, kíváncsi vagyok, hogy állandosul-e a jó szokása. Próbál felállni, az alacsonyabb dolgokhoz sikerül is. Olyankor bezzeg nem lehet leültetni, mert nagyon tetszik neki az ácsingózás.

Hétvégén itt voltak sógórnőmék. Borzalmas volt.
Reggelre volt megbeszélve, fél 12-kor jöttek meg, itt voltak este hétig, négy gyerek, egyik sem aludt, az övéi nem is szoktak, én meg 1-2 óra körül teszem le őket, de így esélyem sem volt. (Azt hittem itt lesznek reggeltől ebéd utánig és utána kényelmesen lerakom a picurkáimat és még én is tudok apával lustizni. - álmodik a nyomor - ) Este hatkor már mindegyik hisztizett, apák persze elmentek sörözni. Mondtam az uramnak, hogy többet ezt ne játsza el velem, mert akkor morcos leszek. Az ő lánya meg amúgy is egy veszedelem. Mindenért és ez szó szerint igaz hisztizik, akaratos, az enyém is az, de a Niki hozzá képest még így is nudli. Enyhén szólva nincs nevelve. Amióta megvan a tesója nem foglalkoznak vele. Sajnálom, mert egyébként értelmes, okos kislány. Mondjuk a sógórnőm amúgy sem egyszerű eset.
Beja, neked már meséltem róla!? Ugye? Tényleg, majd felhívlak, de akkor hétvégén talizunk??

Megyek, felkelt a Niki.

pusz
rózsa
 
 


Sziasztok!

Az első Lacika duma, ami tényleg beszéd, és könnyesre röhögtem magam tőle:

Kiabál a konyhából: ajajajaja! (= Anya!)
Megyek, megállok az ajtóban, és kérdezem: Mit kell mondani?
(Próbálom tanítani rá, hogy ha azt akarja, hogy odamenjek hozzá, akkor mondja azt, hogy gyere. Tudja mondani, csak nem szokta.)
Lacika válasza: IGE! (=igen)
(Anyósom tanította neki a múlt hétvégén, hogy nem ühüm, hanem igen. KépJa,és mindig mindenki nagyon örül, ha mondja. Kép)
Én: röhögök, rázom a fejem, és pontosítok: Mit kell mondani, ha azt akarod, hogy odamenjek hozzád?
Lacika: Ké! (=kérek)
(Erre is tanítgatom, hogy nem mutogatni kell harsány ajajajajázással, amit meg akar kapni, hanem mondja, hogy kérem.)
Na, készen voltam. Kép Csak azt nem értem, hogy akkor hogyan ért meg mindent, a legbonyolultabb dolgokat is, ha a szavakat meg nem tudja megjegyezni?! Lehet, hogy biszbeszédiás a gyerekem?!?! KépKépKép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Norci,
szó szerint így van nálunk is az alvás. Nálunk sem volt ez soha divat, nem is tudtam soha így aludni...Kép És én sem tudok apa horkolásától visszaaludni, ha felkelek, hogy Hanga betrappol hozzánk...

Rózsa,
nekem Hangám vanKép.

BMárti,
Lacika-dumaKép.

Szila
szila
 
 


Szila!

Hát, igen... Mi itt tartunk a dumálással. KépKép Hanga 1 éves korában többet beszélt, mint Lacika most, de talán éppen ezért tudok úúúúgy örülni minden kis megnyikkanásának. Kép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


BMárti,
semmivel nem vagytok elmaradva ámKép. Nem is pikírt volt a megjegyzésem, ugye, tudod? Annak szólt, hogy milyen rafinált LacikaKép. Szerintem csak téged kóstolgatKép.

Ujjszopás: Hanga unokatesója most 21 hónapos, és még mindig szopja/rágja az ujját.

Szila
szila
 
 


Szila!

Félre ne érts, nem vettem cikizésnek amit írtál, csak miután leírtam a "beszélgetésünket" Lacikával, utólag gondoltam bele, hogy mások már mondókáznak. KépKép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok!

BMárti: én időnként visszasírom azokat az időket, mikor Balu még nem beszélt folyamatosan Kép Ki tud borítani, mikor megkérdezi: "mi a baj?" válaszolok, majd megkérdezi mégegyszer, megint válaszolok, de mikor 436-szor kédezi meg, akkor már nem tudok türlemes lenni.

Norci: pont ma mesélte egy lány a chat-en, hogy Svédországban ugyanezért küldtek ma haza a kórházból, hogy ma már nem fér bele az előre tervezett epeműtét, mert nincs elég orvos és sügősebb esetek jöttek.

Ma jön hozzánk a barátnőm. Több, mint 2 éve nem láttam. Teljesen be vagyok sózva Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

off:
Bence vett ma egy biztonsági zárat a gyerekszoba szekrényére (egy csomagban kettő volt), de kiderült, hogy nem jó, kicsi. Nem kell esetleg valakinek?
Szila
szila
 
 


sziasztok!

jövök dicsekedniKép
Máté bilibe kakilt. Saját ötlettől vezérelve. Igaz, nekem könnyű, mert látja Sárától, és együt biliznekKép. De annyira jó! Kép

BMárti,
de örülnék, ha Máté szája nem járna folyton. Tudod, amikor bármit mondok, az rá a válasz: De akajjóóóm! Kép
Ja, és igen, úgy vagyok alpári, bár én már az egyesnőin születtem. Kép tényleg kicsi a világ! Ti jártok haza? Mi már alig. Máté még nem is volt talán, igaz most nem is voltunk otthon sem, de sajnálom. Szeretem azt a környéket.

Norci,
én valahol vagy átugrotta, vagy nemtom, de most realizálódott, hogy karamboloztál! Kép Jesszus, de szerencse, hogy nincs semmi baj. De hogy lehet, hogyha nem te voltál a hibás, akkor mégis? Miért ismerted el? Vagy ez nem így működik?
Ha elmondtad már, akkor majd visszakeresek, csak ez úgy megdöbbent.

cory,
tuti jó lesz! Kép

Gorsi, Rózsa,
nekem elsőre cca 3o kg, másodikra csak 9 Kép. De hozzátartozik, hogy az első terhességet hihetetlenül alacsony súlyról, 54 kg-ról indítottam(173cm vagyok). és nem is fogytam vissza, csak azt a tízest, amit közvetlenül szülés után ledobtam. Kép

ujjszopás: én a cumival vagyok gondban. Sára elmúlt 3, és nem tudom elvenni tőle. Sokszor még napközben sem. Állandóan pipál. Borzasztó. Kép
pedig már egyszer majdnem sikerült. Most a hazaköltözéstől remélek sokat. Megpróbálom, hogy az új lakásban nem lesznek cumik.
solya
 
 


Sziasztok!

Már megint én...

Valaki árulja már el nekem, hogy hol kell kivenni az elemet egy gyerekből...Kép Hanga még ébren, reggel fél nyolckor kelt, délután egy hunyásnyit sem aludt....én már tisztára kivagyok. Most apja gyakorlatozik vele majdnem háromnegyed órája. Kép Előtte én voltam...

Solya,
majd ha hazaköltöztök, elviszi a cica a cumikat...Kép

Szila
szila
 
 


Sziasztok!

Szila

Bocsi, tudom, elírtam, azt a Szilvinek írtam.

Gyors gépelés két nyekergő gyerek mellett.

pusz
rózsa
 
 


Sziasztok!

Laura: esés Kép háztartás Kép

linato: Kép

Norci: apukád Kép azért ez disznóság! Tényleg mi van, ha összeforr, mielőtt meg tudnák operálni??? Vili alvás Kép

Szilvi: Zsani tényleg nagyon ügyesen rajzol Kép esés Kép ugye, minden rendben van vele?!

BMárti: mutatvány abbahagyás - Tomi se produkciózik ám Kép Tominak is ühüm az igen Kép

Szila: Tomi is rágja az ujját és a körmét Kép Már nem is emlékszem, mikor vágtam neki körmöt Kép Nem is értem, mitől van ez, a többiek nem csinálták.

cory: juj, irigyellek a barátnőzésért!

Solya: gratulálok Máténak !!!

Ma reggel (1/4 6) mikor felkeltünk, apa kinézett és közölte, hogy még nem lehet indulni, mindenki aludjon tovább Kép Gondolhatjátok, milyen népszerű volt a gyerekeknél Kép Szerencsére Tomi vígan aludt, nem is vett észre semmit, mintha vasárnap lenne. Sőt 8-ig aludt Kép Fél 9-kor aztán nekivágtunk és mire a főútra értünk, ott már teljesen jó volt az út, csak addig..... Kíváncsi vagyok, mi lesz holnap reggel, bár nekem eléggé gyanús volt 1 órával ezelőtt, mikor kimentem körülnézni...

OFF: Tegnap este több hete tartó betegeskedés után elpusztult Juli Kivi papagája Kép Délután már nagyon szenvedett, ezért (mivel ezt láttuk a legjobb megoldásnak) kitettük az erkélyre, ahol 10 perc alatt elaludt szegényke, de nem szenvedett tovább. Juli eléggé odavan. ON

Zafiék - ha minden igaz - kedden mennek haza! Kép

Jó éjt és pusz!!! bogancsi

bogancsi
Zsófi-Juli-Dani-Tomi :-)
bogancsi
 
 


Megint én!

Solya

30 kg, az nem semmi. Bár az a lány akitől ezt a lakást vettük is ennyit szedett fel és egy évvel a szülés után olyan volt mint a nádszál. (mondjuk heti 4* járt tornázni, meg nem is szopiztatott, így gondolom korán elkezdett diétázni is)
Én most kezdtem el formába hozni magam, nyárra muszáj vmit elérni.

Szila

Ez most tényleg neked szól. Szóval nálunk nagyon ritka, hogy nem alszanak, általában ha van itt vki (mint most a sógórnőmék). Viszont akkor 8 körül már ki vannak purcanva. Egyszer jártam úgy, hogy nem aludt a Niki egész nap, reggel fél 6-kor kelt, 7 -kor ugyan elálmosodott, de én úgy gondoltam, az még korai, utána persze meg nem tudott lefeküdni, este 11-ig húzta és borzasztó nyugtalanul aludt éjszaka.

Niki is átjár hozzánk mostanában éjszaka, bár én már nagyon ritkán kelek fel rá, diszkréten bebújik közénk és horpaszt tovább, akkor ébredek, ha hasba vagy hátba rúg vagy a számba teszi kezét, lábát. Viszont ha felkelek rá, akkor igyekszem visszainvitálni a helyére. Kevés sikerrel. Vmelyik nap a lábamhoz feküdt, le is esett szegény az ágyról.

Solya

A barátnőm lánya úgy hagyta el, hogy szétrágta és nem kapott újat és azért az a szétharapott már nem izgatta annyira.



pusz
rózsa
 
 


Sziasztok!

Bogancsi

Szegény Julcsi.

Én napokig sírtam mikor elaltatták a kutyánkat, imádom az állatokat. Vesztek neki mást (másikat)??

R
rózsa
 
 


Sziasztok!

Laura
Jajj bocsi de elképzeltem ahogyan szökdécselsz miközben Romi mondókázik, sajnálom a baleseded de a kicsi lány azért jópofa lehetett!
Toncsi is egy igazi nagy srác már!KépKépKép
Napocska amai napig szopja az ujját, ezt már két hónapos kora óta csinálja ezzel nyugtatja magát. Én semmi rosszat nem látok benne majd abbahagyja, ha már nem lesz rá szüksége.
Ő elalváskor meg ha már fáradt vagy szomorú tehát akkor csinálja, még szüksége van erre a pótcselekvésre szerintem.
A kis fiamnak meg cumija volt ő is szépen elhagyta három éves korára monden hiszti nélkül fokozatossan bízom benne hogy Napocsnál is így lesz.
A pelusról való leszokás is annyira változó nálunk pár hónap alatt sikerült mind a két fiunál igaz hogy máskor és más ütemben de én úgy gondolom hogy három éves korukig ráérnek vele.
Napocskát is majd ha jó idő lesz nyáron szertném jobban trenírozni kint a füvön inkább mint itt bent takarítsam a szőnyeget állandóan, azért most is van hogy sikerül a bilibeprodukálnia meg szokott pelus nélkül lenni, de nálunk pl. még korai én úgy látom.
Lehet hogy nem értettem jól azért tisztítassz tyúkot meg sütsz zsírt stb. mert anyukádnak segítesz vagy mert ezt láttad tőle és ezt tartod követendőnek?
Én a magam részéről örülök a konyhakész husiknak, és egyéb tejtermékeknek, ezt is modern világunk segitségénak tartom.

Nyuszimanó
Itt is az étklezésért kell fizetni az oviban a felügyeletért elméletileg nem, de mivel a gyerekek itt esznek ezért...

Zsuzsa
Aranyos Bea a kis csicsájával.KépKépKép

BMárti
Látod Lacika szövege is alakul, nálunk a bátyám kezdte később állítólag aminek semmilyen hátrányát nem látta a későbbiekben.KépKépKépKép

Solya
Tandem bilizésKépKépKépKépKép

Rózsa
Brrr az ilyen vendégek főleg ha rokonok. KépKép

Norci
Apukádnak jobbulást, remélem minnél előbb sikerül megműteni és meggyúgyul a válla.

Zsuzsi
Én is szoktam a randa szavakat félre hallani direktbe!!! KépKépKép
Szerintem van az úgy néha hogy hiába vagytok testvérek jobb a kapcsolatot pihentetni mint egymás vérét szívni, hátha pár év múlva másként álltok hozzá, és megenyhültök egymás dolgai és életvitele iránt.

HANGA ALUDJ SZÉPEN!Kép

Dzsili
dzsili
 
 


Bogancsi
Nocsak apa milyen határozottt, a suliban mit szóltak, jégakadály lépett fel? Kép
/Jól tettétek hogy aludtatok tovább!KépKép/
Sajnálom Julit a papagáj miattKépKépKép.

Dzsili
dzsili
 
 


Sziasztok!

Jobb a kedvem, ma este 9-kor barátnőm világra hozta Adélt (2750 g) és Nórát (2500g)!!!

Dorka náthás lett és hőemelkedése van, fél 8-kor elaldut, aztán most felébredt, tejecskét kért, most itt ül, állandóan tüsszent szegény. Nem tudom, mikor fekszünk vissza, most izlandi képeket nézünk.

Szila: turbó Hanga alszik már?Kép Mióta ilyen? Dorka nem alszik napközben, de azért este 8-kor már alvás van, így alszik kb. 11-12 órát egy nap. Csinálj egy alvási naplót, mikor alszik Hanga és mikor fáradt, mikor teljesen éber, lehet, hogy új napirendet kell kitalálnotok, de az is lehet, hogy csak erre az időre reagál így a kisasszony!Kép

Bogancsi: az én 17 éves papgájom egy hónapja halt meg, anyukámék vették át, így most őket jobban megviselte, mintengemet, de azért nagyon sajnáltam, hogy elment. Most csak a jelszavaimban maradt fenn a papagájom neveKép Egy kis idő múlva vegyetek egy másik állatkát!

Solya: gratulálunk Máténak, nagyon ügyes !!!!

Üdv: Zsuzsiék
zsu26
 
 


Solya!
Inkább keresd vissza, hosszú újra leírni. Remegtem utána, az autó alá ejtettem az összes papíromat és elhittem mindent meg meg se néztem az átadott betétlapot csak aláírtam, a fickó töltött ki mindent.

Norci
norci
 
 


Sziasztok!

Bogancsi,
szegény JulcsiKép. Apa igazán rendi volt, hogy kitolta az alvástKép.

Rózsa,
én is szoktam attól félni, hogy leesik az ágyról...de még nem sikerült szerencséreKép.

Dzsili,
kösziiiiKép. VAlószínű, hogy hatott, mert Apának sikerült álomba szenderíteni Turbó HangátKép.

Zsuzsi,
tetszik ez a turbó Hanga:o. Egyébként kb. 1,5 hete csinálja ezt, hogy nem alszik napközben. Én ettől a falra mászok, mert időnként du. már kibírhatatlan, és most ez a sz*r idő is rátesz egy kalappal. Gondoltam már, hogy felkelünk hatkor...de én nem tudok akkor felkelni és kész. Én is csak Hangára kelek fel; ha ő nem kelt, tuti alszok még fél órát...És egyszerűen nem látom rajta, hogy fáradt lenne, vagyis igen, de nem akar elaludni. Ha bent maradok a szobában vele, ezeregy mese után is pörög, ha én alvást színlelek, akkor rámugrál, duruzsol a fülembe (vagy rikoltozikKép), a tabikat odahordja nekem, meg ilyenek. De hogy aludni?....Ugyan már.....aztán jön az, hogy menjünk át a mi ágyunkba, ott meg az, hogy a sajátjába....igazodjunk ki rajta...Szóval nem tudom, hogy mi a megoldás, hogy ha nem is alszik napközben, legalább az esti fekvés ne legyen cirkusz. Ha hagynám, hogy addig legyen fent, amíg akar, tuti kihúzná 10ig is este. Ja és az érdekes, ha dél felé kocsiban vagyunk, egész biztosan elalszik.

Solya,
Máté tényleg nagyon ügyesKép. Közben egyébként rájöttem, hogy nem is hasra való a hátizsák, hanem hátra....tök evidens, nem is tudom, miért nem jutott eszembe...viszont most már Hangának is tetszik....egyszer csak felfedezte magának.Kép.

Na, megyek aludni most már....

Szila
szila
 
 


Sziasztok!

Igyekszem reagálni mindenre, de már előre tudom, hogy nem fog menni, de azért megpróbálom.

Márti, mi újság a nyakaddal? Gyógyok mennek! Remélem, javulgatsz.

Bogancsi, Tomi nagyon édi kis kalóz voltKép

NOrci, koccanásKép Apukádnak mielőbbi gyógyulást kívánok, és hát az eü-höz: no commentKép

Zsuzsi, hát igen, a pocaklakós topicra egyszerűen nincs időm, még sajnos erre sem nagyon, bármennyire is szeretném. Biztos bennem van a hiba, hogy nem jól osztom be az időm...
A boltunk márc. 1-jén nyit, IX. ker. Üllői út 163.Kép

Dzsili, Laura, esésKép Vasárnap én is térdre estem, először nagyon megijedtem, mert olyan gyorsan történt, hogy hirtelen nem is tudtam, hogy mim ért földet, hogy a hasam is-e, vagy hogy mi van... De aztán semmi, csak a térdem. Őrület ez a jegesedésKépKépKép Nem normális időjárás ezKép

Laura, háztartás, phű, megmondom Neked őszintén, én nem biztos, hogy helyt tudnék állni.

Heni, gratula Barninak a szobatisztasághozKép MÁr én is vágyom a pelus-mentes időszakraKép
Bácu ott tart, hogy reggelenként az esetek 60-70%-ában pisi vagy kaki sikerül a bilibe, egyszer volt már mindkettő egyszerreKép, és egy-egy alkalommal elvétve napközben is, de Ő sajnos még nem szól, hanem én kérdezek rá, Ő meg beleegyezik, hogy üljünk a bilire.

Szilvi, szegény ZsaniKép Én is nagyon megijedtem volna, mert ugye a hányás az az agyrázkódás jele is lehet. De szerencsére NÁlatok erről szó sincs. Azért púp-eltüntető gyógyok mennekKép

Hú, már nem is tudom, kinek akartam még...

Bácuval már megint nincs valami rendben, tegnapra a nyelvén lett egy pár púp, vagy mi, olyan hólyag-féle, mintha herpesz lenne, nem is igazán evett emiatt, eléggé fájlalja, ma megyünk a dokihozKép Először csak egy oldalsót láttam, azt hittem, hogy elharapta, de a nyelve hegyén is vanKép
Valakinek van már ilyenben tapasztalata????????

Bácunak is van már vagy ezer szösszenete, de ilyenkor egy sem jut eszembe... na, talán egy:

-Anya, hol van Apa?
-Dolgozik.
-Anya, hol van Apa?
-Dolgozik.
... még vagy 5ször...
-Anya, hol van Apa?
-A zsebemben, kisfiam...
-Anya ne már, ne viccelődjél!

Jóéjt mindenkinek,
Beja+Bagázs
beja
 
 


A végére azért írtam jóéjt, mert ezt még tegnap megírtam, de csak ma tudtam elküldeni, tegnap este valamiért nem engedte...

Szóval jó reggelt és jó napot mindenkinek!
B.
beja
 
 


Sziasztok!

Cory! Ó, nálunk ugyanez megy, csak a párbeszéd másik oldala viszonylag egyhangú. Kép Pl. tegnap állt a gyerkőc mellettem egy széken, amíg mosogattam. Egy bögrében adtam neki vizet, abból itatta a legó elefántját. Mutat a bögrére, és közli, hogy öööö. Utána belelógatja az elefánt orrmányát, és szörcsögő hangokat hallat. Néz rám várakozóan, és ha nem mondom, amit hallani akar (jelen esetben azt, hogy iszik az elefánt, vagy hogy nahát, milyen szomjas ez az elefánt, stb.), akkor jön a visítás-vonyítás. Vagy pl. amióta a szüleim itt voltak 2 vagy 3 hete, azóta körben mutogatja a székeket az étkezőben, és mondja, hogy Papa, hogy Mama, és hogy Ajaja, és nekem mondanom kell, hogy "Igen, itt ült a Papa!" stb.. Hogy én ezt mennyire tudom unni, amikor egy nap ötvenedszer leltározzuk végig az összes széket! Olyankor a legrosszabb, amikor gőzöm sincs, hogy mit akar hallani, csak visít, és mutogat. Kép

Solya! A deakajom is megy nálunk is, csak nincs így kimondva. Kép
Mi gyakran járunk haza, nekem máig Tiszasason élnek a szüleim. Szerencsére Laci is szivesen jön, a szüleimet is kedveli, a kerben meg úgy le tud lazulni, hogy még én, a született falusi is csak nézek. KépKépKép Fog egy könyvet, befekszik a hintaágyba az almafa alá, és lemegy alfába. Kép Jaj, csak olyan idő lenne már, amikor heverészni lehet az almafa alatt...
A nővérem legkisebb fia volt ilyen cumimán, és amikor "végre" Kép óvodás lehetett, akkor simán elfogadta, hogy az óvodás nagyfiúk nem cumiznak, és egyik napról a másikra letette. Pedig azelőtt aludni se tudott nélküle. Kép

Bogancsi! Lacikának nagyon tetszik, hogy tudja mondani ühüm helyett, hogy igen. Annyira édes, ahogy rákoncentrál, és kinyögi, hogy i---ge Kép, mindenki megzabálja, ő meg fürdőzik az elismerésben. Kép Naná, hogy mindenre ezzel próbálkozik azóta. Kép Az egészben az a vicc, hogy pár nappal azelőtt gonoszkodtam pont itt nektek, hogy azok (apa, nagyszülők), akik alig-alig vannak a gyerekkel, mindenről azt hiszik, hogy ők tanították meg neki, amit én már hetek, hónapok óta gyakorolok vele. Na, erre azonnal bejött az ellenkezője, erre az igenre tényleg Anyósom tanította meg egyetlen hétvége alatt. Kép
Kivi Kép

Dzsili! Éppen tegnap mondtam Lacinak, hogy nem olyan nagy baj az, ha nem beszél a gyerek, én is azokat a pasikat szerettem, akik figyelmesen tudtak hallgatni! KépKépKép A Bátyád ilyen lett, vagy azóta is igyekszik bepótolni? Kép

Beja! Nem inkább olyan kis sárga folt, ami inkább horpadás, mint hólyag? Nekem olyan volt már néhányszor, iszonyúan kellemetlen, 3-4 nap alatt múlik el, ha valami szájfertőtlenítővel (gingizol?) kezelgetem. Szegény Bácu, nagyon rossz lehet neki. Kép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok!

Hol is kezdjem....talan az elmaradasoknal.

Eloszor is utolag minden Zsuzsanak, Zsuzsannanak boldog nevnapot kivanok!

Menta!
Gratula a kisGyozohoz! Szuleszno Kép De jo, hogy sikerult egy ilyen jot talalnod.

Linato!
Anyukad bokaja Kép Jobbulast neki!

Zafi!
GRATULA A KISFIADHOZ!!!!KépKépKépKépKép JO egeszseget az egesz csaladnak!

Marti!
Jobbulast!

Norci!
Karambol Kép
Apukadnak jobbulast! Csutortokig varni a mutettel Kép Szegeny.

Dzsili!
Uj profil Kép nagyon jo!
Esesed Kép

Bogancsi!
Tomi kaloz nagyon ari Kép
Papagaj Kép Szegeny Julcsi.

Szila!
Dedipapa Kép
Jobbulast Hanganak!
Elemet kivenni? Kép Nem tudtad, hogy napelemmel mukodnek Kép)
Nem akarlak elkeseriteni, de a nagyobb lanyom amikor ennyi idos volt magatol leszokott a nappali alvasrol. Nem igenyelte tovabb es o is rosszabb volt mind a duracell nyuszi. Kép

Zsuzsa!
Nagyon szep Bea Kép

Heni!
Barni szobatisztasagahoz gratula! Kép

Laura!
Nem csoda, hogy nincs idod irni. Toncsi is milyen nagy mar. Hogy rohan az ido.

Szilvi!
De jo, hogy Zsani ilyen minta teso Kép
bolcsessegfogad Kép
Zsani fejecskejere mennek a gyogypuszik

Cory!
Baratno Kép

Solya!
Egyutt bilizes Kép

Zsuzsi!
Gratula a baratnodnek az ikrekhez!
Jobbulast Dorkanak! Sok gyogyKépKépKép

Beja!
Bacusnak is jobbulast! Remeljuk nem lesz herpesze. Bacu szoveg Kép

Bocsi, hogy nem irtam mindenkinek.

Magunkrol:
Hazaerkeztunk mult het vegefele Texas-bol. Nagyon jol ereztuk magunkat, csak nagyon gyorsan ment az ido. Kép Madike is jol viselte. Foleg a repulest elvezte. Imadja a repuloket es a repulest.
Szombaton este pedig elmentunk megnezni a Disney On Ice-t. Most a hercegnok voltak a jegen. Madi kedvence az Ariel. A musor szunettel egyutt ket es fel ora volt. Mi az esti azaz inkabb keso delutani eloadasra mentunk. Szo nelkul nagy tapsolasokkal egyutt nezte a musort, csak az utolso 10 percben aludt el. Meg szerencse, hogy elotte vacsiztunk. Hisz masnap reggelig aludt.

Andysj
andysj
 
 


Sziasztok!

Beja: most olvastam pont az Ideál c. újságban, hogy az ilyen szájfertőzések általában ételallergiát jelentenek (lisztérzékenység), vagy vas és B vitaminhiányt (cinkhiány), de persze lehet egy kiütéses betegség előjele is, mindenképpen vidd el orvoshoz. Az újság még azt is írja, hogy a fogkrémre (azaz a nátrium-lauryl-szulfát=SLS )is lehet allergiás reakció, 3 nap alatt elmúlik, ha nem ilyen fogkrémet használunk. Jó ilyen szájfertőzés ellen: az aloe, édesgyökér, echinacea, kamilla, la pacho tea...
És mikor van nyitvatartás a boltban?

Szila: tudom téged nem nyugtat, de Dorka másfél éves kora óta ilyen turbó és nem alszik napközben, kizárólag csak akkor, ha autóban éri az álom (kb. dél felé, akkor 1 órát alszik, ahogy kiveszem a kocsiból rögtön felébred, nem lehet vissza altatni). Szóval bízz abban, hogy nálatok ez csak egy átmeneti állapot, nyílvánvaló, hogy hiányzik neki a friss levegő és a sok játszóterezés, Dorka is akkor elviselhetetlen, ha nem voltunk eleget levegőn.


üdv: zsuzsiék
zsu26
 
 


Zsuzsi
Hogy van Dorka?
Gratula a barátnődnak a picikhez!KépKép

Szilvi
Tegnap kimaradt most nézem csak, hogy Zsaninak puszikat küldjek a kobakjára, én már biztosan tiszta para lettem volna miután hányt, szerencsére már jól van! KépKépKépKépKép
Nanná hogy kis tesó! KépKépKépKép

Heni
Barnihoz sem gartuláltam ügyes a szobatisztasággal.
Igaz hogy anyák vagyunk /szépek, kedvesek, és türelmesek/ de azért emberek is naná hogy idönként kiborul a bili lesz még így se...KépKépKép

BMárti
A bátyám nyugodt és megfontolt emberke a ami napig, mindent tervez és így is próbál élni, engem amíg gyerekek voltunk sokszor pont ezért vitt az őrületbe.
/Azért elég ciki amikor leordítod valakinek a fejét az meg csak áll vigyorogva veled szembe hogy milyen kis agyalágyult vagy Brrrr./

Andysj
Csak ámulok és bámulok /és irígykedek / hogy micsoda jó kis programokban lehet része a gyermekeiteknek!!!
persze ezt mind pozitív értelemben mondtam!!!
Jó érzed már magad? Nem semmi hogy a kicsi lány ennyi ideig bírta figyelemmel? Nálatok milyen az időjárás mostnában? Fatus is volt, mi van a sulival ilyenkor, vagy csak hétvégére mentetek?

Beja
Sok minden lehet, a hólyagos száj mögöt eszik egyébként Bácu, mert ha igen valőszínűleg nem szájfertőzés az nagyon vacak olyankor alig esznek mert fáj és egyre több lesz nem cska a nyelven hanem a szájzugban is két oldalt.
Gondolom el mentetek már orvoshoz majd írd meg hogy van a kis fiú!

Szila
Azt már próbáltátok hogy nappalra besötétíteni /függöny vagy redőny/ és lefeküdni vele, ha el akra menni azt nem szabad vissza tenni és kész ha alvás van akkor alvás van, lehet hogy sírva fakad de mivel ott fekszel mellette nem érzi úgy hogy becsapnád, hiszen te is "alszol" nem olyat követelsz amit ne tennél meg.Nekem afiúkkal volt ez nehezebb ilyenkor nem szidtam le hogy miért nem alszik csak nem engedtem rohangálni arra kértem hogy pihenjük, csak egymás mellet csukjuk be a szemünket mert az fáradt fél óra aztán mehet játszani, álmos vagyok segítsen nekem aludni ha rohangál meg kiabál én nem tudok szundizni.
Gyakran túlpörögnek még nem tudják nekik mi a jó aztán rendre átesnek a holt ponton és végül már nehezebb elaludniuk.
Szerintem még a megfelelő mennyiségű alvásra szükségük van, csak sokszor a mi türelmünk véges.

Én hétkor kelek /Napocska meg tízkor/ aztán amikor a fiúk elmennek a suliba én is vissza fekszem mellé így nálunk minden másként alakul mint az "átlag" délelőtt van nyugi.
Dél egy kürül jönnek a fiúk aztán Napocska megy szundizni két-három óra magasságában akkor már fáradtka, persze ha nem megyek vele aludni mert kell akkor ő is simán fenn marad volt rá példa vendégek és egyebek miatt, viszont öt-hat órakor olyan álmos hogy ellszik magától valahol, vagy ha nem engedem akkor átesik a holtponton és ugyan addig szaladgál fenn mintha aludt volna délután.
Ezzel a módszerrel olyan tíz-tizenegy órakor megy el aludni velem vagy elalszik a kezemben. Én meg éjszakai bagoly vagyok olyankor csend van alszanak tehát minden rendben olyankor gépezek meg tanulok hajnali egyig kettőig.
Ez nem ideális most éppen így alakul nálunk, ha jön a nyári szünet meg a meleg akkor megint váltunk majd. A hétvége is más olyankor mindenki kel nyolckor és hamarabb fekszik le délután a Napocs is meg időben van ebéd nekik stb.


Puszi: Dzsili
dzsili
 
 


Kedves Anyukák!
Babaprogram /Mazsola Muzsika / szervezéséhez avagy lebonyolításához keresünk anyukákat /utóbbihoz óvodapedagógiai végzettségűt/ az országból /kivéve Budapest/!
Nem sok munka, nem is munka inkább kikapcsolódás!
Hívj fel kérlek és megbeszélünk mindent!

S.O.S.

Buda Kriszta
70-559-83-89

Mazsola Muzsika: mesés-mondókás-verses-dalos foglalkozások, 6 hónapos kortól, hetente egy alkalommal, fél óra!
kriszta13
 
 


Sziasztok!

Bácuról:
Kiderült, hogy valami vírusos nyavaja, ami a torkáról a nyelvére is húzódott... és a szemére is, mert kötőhártyás is lett. Étványa nulla, inni is csak könyörgésre, ha kibírja az első pár kortyot, utána már jobb, és végigissza az innivalóját, de idáig sajnos nem mindig jutunk el. Kaptunk ecsetelőt, ami után kb. 20 perccel érezhetően jobban lesz Bácu, de csak naponta 3X használhatjuk. Szinte egész nap sírdogált a nyelve miatt, elég nehéz napunk volt.

Ja, és egy kis hab: reggel ugye voltunk a dokinál, aztán irány a patika, ki kellett kevertetni az ecsetelőt, erre aszonták, hogy CSÜTÖRTÖKÖN mehetek érte... Azt hittem, rájukborítom a pultot. Hirtelen azt sem tudtam, mit reagáljak, aztán - agyilag teljesen fáradt lévén - kiabálni kezdtem... gondolhatjátok, hogy miféléket... Egy másik patikában este 6-ra megcsinálták...

Megyek lepihenni, Bácu is végre elaludt, megpróbálom bepótolni az elmúlt éjszakát. Kb. 3 órát aludtam, úgy 10 részletben.

Zsu: hétfőn és csütörtökön 9-től 18-ig, kedd, szerda, péntek 9-től 15-ig, szombat és vas. zárva.

Sziasztok, jó éjt mindenkinek!
Beja+Nyelveske

UI: Fú de jó, Bácu szólt az előbb, hogy inni kér, megivott jó egy deci teát, így legalább nyugodtabb vagyok éjszakára...

Ne haragudjatok, hogy ego voltam...
beja
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi! Ribizlinek gratulálok a két kislányhoz!!! Ugye nem értettem félre, és normál úton születtek? Nem semmi! KépKépKép Nem tudtam ám, hogy ő a barátnőd, olvasgattam a friss mamákban, és helyes lánynak találtam, szurkoltam neki végig Kép

Szila! Nálunk is volt ilyen periódus, de ahogy többet hajszoltam kint Barnit a levegőn, visszaállt a déli alvásra, és az esti is rendbejött. Van még remény! KépKépKép

Ti adtok kakaót a gyerekeknek? Mert múltkor mondta nekem a védőnéni, hogy a kakaót nagyon ellenzik, kimutatták, hogy mennyi izgatószert tartalmaz (mintha kávé lenne), érdemes fontolóra venni nemalvós gyerekeknél, hogy nem isznak-e túl sokat.

Szobatisztaság: megy, mint a karikacsapás! (Írom most Kép) De tudjátok, ez már nyár óta téma nálunk, volt először a pucéran fűbe pisilés, aztán sokáig este a WC-be, aztán egyszer sikerült kakilni is, meg ugye szólt, hogy most jön a pisi-kaki... Persze ha nincs Boldi, épp 3 hónappal korábban lett volna Barni szt, de annyi baj legyen Kép
Szerintem ezek a mai pelenkák is bűnösek abban, hogy a gyerekek később lesznek szt-ák (lehet, hogy vki már írta), mert este ugye még ráadjuk Barnira, és kérdezi, hogy van rajtam pelus? Nem tud különbséget tenni, olyan kényelmes! Szóval most napi 1-2-t használunk, mert a déli alvásos gyakran száraz marad, és azt hagyjuk estére is. Csak biztonságképpen adom rá, de hamarosan azt is elhagyjuk. Ma pl ébredés után nem tudtam rögtön leszedni róla, és akkor pisilt bele.

Beja! Látod, haladás! Nyárom pedig sokkal könnyebb lesz! Nem afta-szerű dolog van Bácus szájában? Bár abból csak egy szokott lenni... Szegény! Eljutottatok azóta orvoshoz?

BMárti! Már olyan régóta megkérdezném, de nehogy rosszul vegye ki magát!!! Szóval nem lehet, hogy Lacika azért nem beszél, mert túl sokat tévéztek??? Nem biztos, hogy igazam van, csak egy ötlet...

Kérdezted múltkor a mikrot. Állítólag pontokban melegít, és hiába kevered fel utána a folyadékot, azok a tűzforró pontok uúgy ott maradnak, és végigégetik a gégét, így igencsak okozhatnak gégerákot... Kép A barátunkéknak nincs is mikrojuk, én meg azóta gázon melegítem a tejet Kép (És esküszöm, más íze van úgy) Hogy mi van akkor, ha teljesen kihűtöd a folyadékot (forralás után), ezt nem tudom, de majd rákérdezek.

Hú, Laura, teljesen megrökönyödve olvastam, miket gyártasz konyhailag. Megvallom, nekem jól is hangzik, nagyon szívesen áttérnék én is ilyen természetes, vagy nem is tudom, milyennek nevezzem életvitelre, de még normális háztartást sem tudok vezetni, nemhogy ilyet! Pl fogalmam sincs, hogy kell felbontani egy csirkét, igaz, férjemuram csakis a mellét szereti (mármint a csirkének Kép)

Sőt, képzeljétek el, most döbb, hogy én majd27 éves női létemre nem tudom, hogy kell kifesteni magamat!!! Ez nagyon gáz???

OFF: ANDI! Nem tetszett!!! KépKépKép Végülis jó volt látni őket, helyesek, de a darab maga... háááát.... Nem tudtak kilépni ebből a sematikus jó és rossz harca-szerelem-párbaj-kibékülés témakörből, és valljuk be, e témában már született pár mestermű. Engem a zene sem fogott meg (talán csak 2x), sőt helyenként idegesített. Steve és Betti zseniálisan táncolnak, a többiek is ügyesek, mégsem éreztem azt a láttukon, hogy nekem most rögtön rohannom kell táncolni, meg hogy feláll a szőr a tarkómon a gyönyörtől... (Mint pl az Ezeregyévet, vagy a Tap Dogs-ot, vagy a Dancing on Dangerous Grounds-ot nézve) Na ezt jól kifejtettem.


Laura! Még neked írom, hogy Boldi is szopizza az ujját (nekem fogilag is gyanús, na de ily korán?), de engem kevésbé zavar, mintha cumizna. És annál is jobb, mintha olyan "cicimán" lenne, mint Barni még mindig...

Na megyek a zuramhoz. És NEM vasalok, pakolok, tanulok! Kép

Puszi néktek,
Heni
gesztenye
 
 


Beja! Kép Jobbulást Bácunak!!! Te pedig aludd ki magad!

Nyuszimanó! Engem is nagyon érdekel a finn ovirendszer! Meg hogy hogyan bírsz két gyerkőccel! Írj sokat!!!

Borcsa! Mostanában hanyagolsz minket! Kép Megküzdöttél a titánokkal? Kép

Márti!!! Hogy vagy? Nagyon eltűntél, ugye nincs nagy baj?

Megyek tényleg,
Puszi,
Heni
gesztenye
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?