Új privát üzeneted érkezett!

Gondoltam, hogy nem hagyja, hogy holnap ne menyj be.
Majdcsak elindul Emmababa kifelé! Persze tudom, hogy már
nagyon kínlódsz. Úgy látom ez a napocska a vonalzódon már nem tud tovább menni...

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


csak fosok, nehogy itt a végén valami gáz legyen....(méhlepény, magzatvíz, zsinór, stb...)

már beletörődtem, hogy várnom kell :(

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


gégéé!
ne szomorkodj!
(virtuális simi a buksidra!)
úgysem sokáig lesztek már egyben.

ancsi!
nem semmi a lánykád! szépek a foltok! én ilyet még nem takarítottam. csak ágyat kellett áthúzni, amikor kinőtte az újszülöttes pelust...
szép pár lesznek Matyival!

mancsa!
hát mi sajnos nem szopizunk. fejek. Zsófinak a ciciből evés nem ment. a cumisüvegből meg eleinte túlságosan is folyt, pedig kislyukút használtunk. nekünk is aventesek vannak.
eltart egy ideig, amíg megtanul belőle rendesen inni.
csak arra vigyázz, nehogy rászokjon.
mert amit nekem kell csinálni azt még az ellenségemnek sem kívánnám.
Vendég
 

 
 

ma megúsztuk a napot egy kétórás áramszünettel.
de K.O. vagyok. csak alkonyatkor jutottunk ki egy kicsit. már majdnem tök sötét volt, mire hazaértünk, de úgy éreztem, muszáj egy kicsit kimenni.
áramszünet előtt jöttek redőnyt felszerelni, utána jött a főbérlő, tegnap meg netet szereltek...
remélem, mostanában nem lesz már ilyen.
van mostmár tévé is, de nem merem felkapcsolni, nehogy felébredjen a kölök, meg az apja is...
Vendég
 


ez az első nevetős kép amit sikerült elkapni!
Kép

meg a huncut második
Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Köszi mindenkinek a drukkokat :)
Tegnap hazajöttünk, Encsi tüneményes, majd később teszek fel képeket is. Nagyon boldogok vagyunk!!! :):)
Szülés röviden: vasárnap reggel észrevettem, hogy csordogál a magzatvíz (nyugi Gégéé, észre lehet venni), irány a kórház! Azt hittem, pár óra múlva már babázhatok. Hát nem :(
Mivel fájások nem jöttek, bent tartottak a vajúdóban, apa hazamehet, úgysem tud mit csinálni, mi meg várunk. Mondták, hogy másnap reggel kapok oxitocint, ha addig sincs semmi. Hát nem volt. Az éjszakát a vajúdóban töltöttem, összesen kb másfél óra alvással. Kaját nem adtak, mivelhogy bármikor szülhetünk (azért almáspitét ettem, hozott a férjem). Szóval vártam a hétfő reggelt... Már hulla fáradt voltam, és éhes, de kitartottam! :)
Reggel 7-kor bekerültem a szülőszobába (a magentásba),rákötöttek az infúzióra. Már féltem, hogy rám hatástalan az oxitocin, mert hiába emelték az adagot, én csak nem éreztem semmit. Egészen 1/2 11-ig. Akkor kezdődtek, de az még simán tűrhető volt, beszélgettünk, nevetgéltünk a szülőszobában :)
Kb délben jöttek elég brutál görcsök, egyszer csak meg már ott voltam, hogy szülünk... 1/2 2-kor született meg Encsi, apa elvágta a köldökzsinórt, és rámtették :) Hatalmas élmény volt!!!!
Most megyek, majd még jövök.
Puszi mindenkinek!
timmi
 
 


szia Timmi!

Nagy-nagy gratu, megint! már úgy vártam, hogy gyere :)

Szóval észra lehet venni? :lol: részletes leírást kérek róla :lol:

nagyon irigyellek, várjuk a képeket is!

Anyany: eeeeez iiiigeeen :) nagyon édi:) köszi a simit, jól jön, és jól esik :)

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Sziasztok Lányok!

Gégéé:Dehogy voltál béndzsa nagyon helyes kismami vagy,különben megértem hogy nem volt jó kedved.Pénteken megyünk vissza akkor teszi fel a spirált,de akkor remélem nem futunk össze :wink:


Anyany:Tündéri Zsófi baba ezen a képen de jó hogy sikerült lefényképezni,nekem mostanába nem sikerül.
Én megsimiztem Gégéé pocakját :D

Ancsi:Nagyon édes Dorka a képeken megnéztem ám a fürcsis képet a doki bácsinál ott is nagyon ari :D
Nem semmi a ruhája ilyen nekünk is volt már de most már pár hete nem volt ilyen.Milyen ügyes hogy ennyit alszik már Dorka.

Winchi:Az engem is érdekelne hogy mikor kell diszíteni a mézeskalácsot,sütés elött?És meddig kell sütni?A tészta már megvan én is dupla adagot csinálok holnap meg kisütöm.

Timmi:De jó hogy jöttél :D Gratulálok mégegyszer :D :D :D
Várjuk a képeket!

Trundike:De jó hogy jöttél :D Szopizás hogy megy?
Éjszakák hogy tellnek?

Bende???????
Vendég
 


Jaj majdnem elfelejtettem megirni nektek hogy ma fürdés elött a Hannus hasról a hátára fordult olyan aranyos volt :D meg persze ügyes is :D
Vendég
 


Nagyon ari vagy Lara! Ha péntekig nem történik semmi, akkor indítja, asszem....

Annyira édi volt csajok Hannus, és ahogy nézte larát :) óóóó :)

Sarmon: mi volt a vesevizsgálaton????

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Azt nem mondta hogy mivel indítja?Vagy hogy be kell-e feküdni?Jaj szegényem de jó lenne ha már túl lennél rajta szerintem te is akkor leszel nyugodt ha már ott lesz a kezedbe.Holnap hova megy a maci a vonalzón??? :D
Vendég
 


A védö néni is mondta hogy milyen aranyos hogy figyel rám a Hannus,hogy nagyon jó viszony van köztünk.Majd Emma is igy fog figyelni rád majd meglátod főleg mikor már mosolyog is olyan édesek :D Hannus is mindig megfogja a kezem mikor eszik aztán meg vigyorog,kis tündérem :D
Vendég
 


:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
a férjem is egyből megismerte Hannust a képekről!

Még nem mondott konkrétumot...arra vár, hogy kinyíljon a méhszájam szerintem...
Az Ági azt mondta, ha nyitva a méhszáj, akkor burkot repeszt, és fájásokat vár /generál...ha nincs nyitva a méhszáj, arra az ági sem tudott mit mondani, csak annyit, hogy az már nehezebb ügy :(

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Sziasztok!

Dögrovásom még mindig tart, ma megint elkezdett fájni a torkom, de teljesen máshogy,mint múlt héten. Ez nem gombócos fájás, hanem kaktuszos. Elkezdtem antibiotikumot is szedni, hátha...
Holnap maszkot fogok használni, nehogy Banyapók elkapja ezt is. Ő már egész jól van szerencsére.

Gégéé! Már akár órákban is lehetne számolni, hogy mennyi van vissza. Külön ki lehetne nyomtatni az írásaidat visszamenőleg. Emmácsk tök jókat rötyögne rajta nagyobb korában,hogy Anya mennyire várta.
Tök jó, hogy nem fájt a "tágítás". Valaki csillagokat lát a vizsgálat közben ilyenkor.

Bende! Küldöm ám a képet, csak most eléggé le vagyok amortizálva, nem sokat vagyok a gép előtt.

Kép
jaffa4
 
 


Gyógyulgass Jaffa Drága!!!

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Gégéé:Tényleg megismerte? :D Én meg hirtelen azt hittem hogy elkerültük egymást.Nagy sikrünk volt az auchan-be is sokan rácsodálkoztak Hannus hajára.Remélem elkezd nyílni a méhszáj,szeded a homeos bogyót?

Jaffa:Jobbulást nektek!!!!

Winchi:Nagyon aranyos Matyi a képeken,remélem azt nem nekünk mutatta! :D
Vendég
 


http://www.bababirodalom.hu/foto.php?prid=1956&id=3463

Lányok!Ti milyen gyerekülést vesztek majd a Manóknak?Mi most nézegettük erröl nem tudtok véletlenül valamit?
Vendég
 


hahó csajok!

lejelentkezem: itt vagyok, semmi nem történt az éjszaka :( bár, ha azt vesszük nagyon jót aludtam...és az is valami :) ;)

ma nem nagyon leszek, de ha valami történne kapjátok az sms-t még a kórházba menet :) (reménykedek...)

puszik

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


szia gégéé!
jól aludtál? én szülés előtt két nappal írtam, hogy nagyot és jót aludtam. :lol:
vihar, azaz szülés előtti csend??? :oops:
Vendég
 


vagyok, csak kettecskén vagyunk a nyanyával, mert a párom 2 napra elutazott. ma délután jön haza.

Gégéé! te még mindig itt???? Emmácska tényleg türelemre tanítja Anyucit. Pocaknak felolvasandó: Emma Drága, tudom, hogy nagyon jó helyed van odabenn, de már olyan sokan kiváncsiak vagyunk Rád, hogy megmutathatnád magad. Hidd el, Anya ölelő karja is biztonságos annyira, mint a pocakja. És itt kinn több csoda vár, mint amiről bent valaha is álmodtál.

Szösz, nálunk is felborult a napirend, a tejpép miatt. A reggeli ébredés után már meg tudom mondani, mikor sétálunk. Ma kb 13.30- tól 3 órát.
Anyany jó lenne ha te is tudnál csatlakozni. Az informatikus ma úgyse megy levegőre- jól tudom?
bende
 
 


Jaffa! gyógyulj meg gyorsan és én ugyan nagyon nagyon utólag, de boldog születésnapot kívánok Milunak.

Lara! én azt hiszem eldntöttem, hogy Römer king Plust veszünk.
http://www.roemer.hu/index.php?option=c ... &Itemid=46

Nagyon drága, de a nagyszülőkkel együtt meg tudjuk venni.

Ez nagyon nagyon tetszik, de siralmas a töréstesztje.

http://www.poppet.hu/catalog2/catalog/p ... ts_id=2411
bende
 
 


Timmi! még egyszer gratulálok. én is a magentásban szültem, én is oxitocinnal. gyere minél többször, ha tudsz és kérünk képet Encsiről.
ancsi! én is mostam ilyen foltokat, de most már nagyon ritkán. azért tömöm a nyanyót barackkal, hogy mindennap tegyen valamit a pelenkába. egyelőre még nem sok sikert arattam.

anyany- nagyon jók a képek. nekem Zsófi most is hatalmasnak tűnik...
bende
 
 


http://www.brendon.hu/ProductSearch/vie ... =3&whid=32

nekünk ez a cumisüveg jött be, bár most nem használjuk. viszont elgondolkoztam, hogy adjak-e neki néha bébiitalt. mit gondoltok?
bende
 
 


Senki? mindenki családi életet él? csak mi vagyunk kettecskén? :(
Nem tudok hármasával számolni, elírtam a sétát. Szóval 12.30- tól sétálunk.

Kaptunk egy előkét ajándékba. nagy felirattal a következő számot tartalmazza 69. Gondolom az már az én bajom, hogy mi jut eszembe róla....
bende
 
 


hát még nem tudom, hogy jön e velünk apája. elvileg szeretne, mert meg akarjuk nézni akarácsonyi vásárt...
ha biztosat tudok, jelzek.

én a szülőszoba falának a színére nem emlékszem. de nem a magenta volt nem is a barackszínű.
talán kék vagy zöld, amit tudok, hogy az egyes volt, én szültem aznap először...
Vendég
 


az ágy színe magenta. Tudod csilli villi dönthető, emelhető, lengedhető, széles, kipárnázott, szuper ágy. Azon is fáj, de nem mindegy, hogya keskeny fapadoson, vagy ezen vajúdsz fél napot.

Menjetek együtt a vásárba. Végre kimozdul az informatikus. Én is elkanyarodom arra, de aztán azt hiszem megint a tó felé veszem az irányt mert már nem bírom a tömeget.


Ki csinál házilag naptárt?????? Én a copy generalban összefűzettem az egyiket, szuper lett és 260 Ft-ot kértek érte. 5 perc alatt elkészült és lapozható.
bende
 
 


Sziasztok Lányok!
Bende:Köszi tényleg jó kis ülést néztél ki Nikinek.Mi meg még nem tudjuk igaz még van addig idö de most kaptunk pénzt Anyuéktol igy most kéne megvenni mert mi olyan jó pénzköltök vagyunk :oops:
Mi is januárba kettesben leszünk 3 napig már elöre félek töle ráadásul pont akkor kapunk oltást is.
Van aki ad már ilyenkor inni a picinek végülis ha pépeset eszik akkor már szomjas is lehet de ha utánna szopizik akkor a tejcibe van szomjoltó is legalábbis úgy tudom.Hannus iszik teát ő szomjas szokott lenni a tápszer után.

Anyany:Mi is voltunk a múltkor a karácsonyi vásárba jó volt csak aztán elkezdett esni az eső :(
Vendég
 


gyerekülésért mi valószínűleg átmegyünk Ausztriába, ott olcsóbbak és nyáron amúgy is sikerült még olcsón eurot vennünk. a kirándulást meg már régóta tervezzük.
bende
 
 


Lányok most megy a babavilág szó lesz a tejserkentésröl!!!!!!
Vendég
 


tv2-ön megy!Az tök jó én nagyon szeretem ausztriát jól teszitek hogy kirándultok egyet.Meg még az ülés is olcsóbb :D
Vendég
 


lara! ne félj a kettecskén levéstől- ezt jól megfogalmaztam- nem olyan vészes, oltás után meg amúgy is sokat alszanak. Nekem csak egy gondom van, hogy Banya annyira anyás, hogyha kimegyek a szobából tuti, hogy bőgni kezd. Most éppen itt köhécsel mellettem a járókában. két napja ez a sláger én köhécselek, Ő visszaköhécsel és közben röhög. Mondom neki kuc-kuc, röhög. Most azért köhécsel, hogy Őt nézzem ne a monitort.
bende
 
 


Basszusd- nem találom a távkapcsolót..... :twisted:
bende
 
 


megvan. remélem nem maradtam le róla. Ha igen akkor írd meg Lara, ha kérhetem.
bende
 
 


ki ez a lila garbós csaj?????
bende
 
 


felolvastam neki ;)

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


SziaGégéé!!!! na most lesz a tejci.......
bende
 
 


Szia! Remélem jól vagytok! Jó sétálást délutánra! A belvárost kerüljétek el, mozdulni sem lehet!!!

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Hát ez nesze semmi fogd meg jól. Egyetlen épkézláb tanácsot sem hallottam. Igény szerint szopik a nyanyó, szedem a more milket és mégis kevesebb lett.
bende
 
 


Ismét rájöttem mennyire bugyuta ez a műsor.
bende
 
 


Bende:Ő a jóban rosszban játszik és most szeretnének már babát.
Azt hittem komolyabban kitérnek a témára.

Szia Gégéé!!!hogy vagy?Örülök hogy jól aludtál.Puszi
Vendég
 


Én se szoktam nézni csak a párom tv-zett aztán pont akkor mondták hogy miröl lesz szó dehát semmi értelmeset nem mondtak :evil: Bocsi :oops:
Vendég
 


lara! semmi gond. Értelmes tanács nincs, múltkor maikor mondták, hogy mennyire fontos a gyereknek a hintázás, csak fisher price hintákat mutattak, persze leragsztva a márkanevet, de mindenki tudhatta, hogy milyen típus.
Mintha csak abban lehetne hintázni. :evil:
Niki meg én karácsonyra kapunk egy nagy felfújható labdát- olyat amin vajúdni is lehetett a kórházban- azon ragyogóan lehet hintázni, rugózni és egyensúlyozni. A tornán rettentően élvezi. Ja és nem horror az ára.
bende
 
 


ez egy babás celeb műsor. Liptai elmondja, a tapasztalatait Pankával, aztán hívnak egy sereg embert, akiről én azt sem tudom kicsoda és megkérdezik, hogyan krémezi a gyereke fenekét....

Ennél jobban már csak a Sarka Kata terhessége tud kikergetni a világból.....
bende
 
 


én nem szoktam nézni...mert csak beparáztatnak mindenféle hülyeséggel...

köszi lara, megvagyok :)

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Gégéé! mi volt a városban vásárban? Vettetek valamit? Mindenhol tömeg van?
bende
 
 


Holnap már ezüstvasárnap, igaz? Párom már tegnap este pedzegette, hogy menjünk fel az outletbe, mert szépeket akar venni nekem. Mondtam még meggondolom, mert a nyanyót nem szívesen cipelem a tömegben.
bende
 
 


meg, ahogy nézem elég is volt belőlem.
bende
 
 


csak nst-n voltunk a Gólyafészekben, aztán beugrottunk a plazaba enni egy subwayes szendót...a plaza felső parkolóját lezárták, mindenhol emberek, autók...
a belvárosból...és a belvárosba is csak úgy özönlött a tömeg...mi oda nem mentünk be. a plaza is épp elég mgepróbáltatás volt.

igen. holnap már ezüst vasárnap :(

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Sziasztok!

Jaffa jobbulást!

Anyany Zsófi tüneményes, rengeteget nőt a legutóbbi kép óta!

Gégéé én is úgy emlékszem hogy szülés előtt nagyon jóizűeket aludtam :D :wink:

A mézeskalácsot nem kell sokáig sütni, én az alját nézegettem, hajlamos vagyok elszenesíteni, de most csak pár db landolt a kukában :oops: :D
A díszítést kihülés után kell rányomni, nejlonba raktam a krémet és egészen mini lyukat vágtam a zacsira hogy csak vékony csíkok legyenek, még ennél is vékonyabbat szerettem volna de úgy meg nem jött a zacsiból.

Nálunk ma káosz van, a héten vettünk egy új gépasztalt, tegnap este kezdte el összerakni a párom ma ebéd előtt végzett vele és még mindenhol kosz van meg kupleráj én meg fáradt vagyok. Hajnalban amikor szopiztunk észrevettem hogy kissé forgácsos az ágy amin fekszek :twisted: Ez van amikor egy férfi mindent mindenhova pakol :twisted:

KépKép
winchi
 
 


Hello Lányok!

Kaja félig kész: karalábéleves, bakonyi szelet, és még a nokedli van vissza, mert elfogyott a lisztem, de apa már nem tudom hol van ennyi ideig ( elküldöm a boltba, minimum 2 óra, bemegy anyóshoz, meg végigjárja a haverjait...vhááá)

Gégéé: örülök, hogy tudtál egy jót pihizni.

timmi: ügyes voltál akkor, hatalmas gratula. És igen, tényleg jó élmény a szülés. Egy kis csoda az ember életében! Jó egészséget, és sok tejcit neket, meg sok boldogságot, örömet! És kérjük a képeket Encsi babáról!!!

Én ebben a szülőszobában szültem. És qrva rossz volt ez az ágy. Nagyon kényelmetlen. Egész végig az volt a bajom, hogy fáj a derekam... És, hogy miért úgy kell szülni, hogy fogom azt a hülye kengyelt, és húzzam oda megam, mikor valaki igazán kitámaszthatta volna a derekam....El se tudom képzelni, milyen az a magentás....osszátok meg velem légyszi!

Kép barack színű?

Babavilágot néha én is megnézem, de olyan se füle, se farka tanácsok vannak benne. Gyakorlatilag semmi hasznos....

Bende: azt a hintás műsort néztem én is! Jaja, reklámfogás! Szerintem nyugodtan adhatsz Nikinek gyümilét, ha elfogadja, és megissza, akkor miért ne. Tényleg szomjasak a pépes kajára. De két kajcsi között is adhatod neki!
Ez a köhögősdi nálunk is jó játék! :)
69-es előke? Te kis huncut anyuka! Hát mikre gondolsz te!!! :D

Lara: jól néz ki ez az ülés, de nem tudok róla semmit.

A Römer-ek nekem is tetszenek. Nekünk is az van most, de csak 9 kg-ig jó. Olyat akarunk majd, ami 9-36 kg-ig jó, meg lehessen fektetni.

Hol lehet ezeket a törésteszteket megnézni?

Jaffa: mielőbbi gyógyulást neked! (Páros izzadás?) Méz, tea citomlé, sok-sok C vitamin!

Anyany: jajj, de édi a pici Zsófi, aki már nem is olyan pici! :)
Tündéri vigyora van! :D

Megérkezett a liszt, megyek!

KépKép
ancsi_pancsi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?