Új privát üzeneted érkezett!

Ja, Breki, ment mail :D !

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


De ez tényleg így volt, nagyon bunkók egyesek. Erre nem tudok mást mondani. Hát legszívesebben jól behúztam volna neki (egy csaj volt, aki azt mondta neki hogy ez nem szülés, akkor én nem voltam ott, csak a nővérem mondta neki. És ráadásul a hülye akkor még nem is szült, csak nagy pocakja volt, nem tudom azóta hogy sikerült neki, jól megmondanám neki a magamét, ha végül neki is császárral kellett volna szülnie!) De amúgy is sokan néztek rám is furcsa, forgó szemekkel, mikor megkérdezték, hogy hogy szült. Meg hogy tápszerrel eteti a gyerekeket. Hát ez is azért van, mert mikor megszületett a nagyobbik fia, rá két hétre visszakerült a kórházba, mivel a gyomorszáján az izom megvastagodott, és így mindig visszabukta az összes kaját. Persze ez május 1-e előtt történ két héttel (a kis drágám ápr. elsején született! :lol: j) és mire rájöttek, hogy mi baja van, addigra elmentek a dokik szabadságra (máj. 1 miatt?! ) és végül felkerültek Pestre, ott műtötték meg. Aztán mire ezen a sok mindenen túlestek elment nővérem összes teje, mert hát közben nem is tudott enni, ő lefejni nem tudta, mert az idegtől nem is volt teje. Még arra is emlékszem, hogy sikerült neki lefejni pár mililitert és mikor nővérem elment tusolni addig a nővérke elmosta a cumisüveget, amibe ő nagy kínkeservek árán lefejte, azt hitte a nővéreke, hogy már elfogyott! Szegény nővérem sírva fakadt. Aztán azt mondta neki a doki, vagy a védőnő, hogy kb. negyed éves fejés, és talán lesz újra teje. Ezért maradtak a tápszernél. mert így is úgy is kellett kiegészítőként. Na, mindegy, már megint regényt írtam, bocsi.

Kép
pagika
 
 


Kicsidodi, mi az az EDA ? (bocsi, lehet hülyének néztek :roll: , de én nem tudom)
Most megyek vacsizni, meg még dolgozok egy kicsit. De később jövök. És bocsi az előző lelkis kibukásomért, de annyira kijött belőlem. Nővéremet is én tuningoltam régebben, nem direkt, de én ilyen ami a szívemen az a számon típus vagyok. Nővérem meg halak, és olyan is. Nagyon ritkán szokott kiakadni. Néha én félek is,hogy vajon milyen anya leszek, mert nem akarom folyton leszidni, vagy rászólni a kisbabámra. Bár ma is ott voltam nővéreméknél, én vigyáztam a kicsikre, és hiába csináltak ketten sok rosszaságát, meg voltam magamon lepődve, hogy milyen nyugodtan szóltam nekik, hogy azt ne úgy csinálják, meg inkább próbáltam másfelé vonni a figyelmüket, mert az megfigyeltem, amit nem szabad, na akkor arra ezerrel rávetik magukat. Olyan jó volt a mai nap.

Kép
pagika
 
 

 
 

pagika - az a gerincérzéstelenítés, vagyis a gerincbe adott érzéstelenítés

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


Igen, Anetoo, de én attól tartok. Az fáj? Vagy azt mikor adják, csak császárnál, nem? Ugye csak ott?

Kép
pagika
 
 


Pagika, azt nem csak császárnál adják, hanem sima szülésnél is lehet kérni. Van kórház ahol van 24 órás Edás és ha úgy érzed, hogy nem bírod a fájdalmat, akkor olyan 2-3 ujjnyinál beadják, utána már nem, mert 4-nél már mire felszívódik az érzéstelenítés, addigra már a tolók jönnek és akkor már nem ugyanolyan a hatása, inkább előnytelen, és a komplikációmentes szülés akkor már valószínűbb. A mi kórházunkban (FLÓR) nincs 24 órán keresztül ott ülő epidurális aneszteziológus, úgyhogy ha előre szólsz egy hónappal, akkor lesz, ha nem szólsz, akkor nem lesz.
Hát én nem kértem tavaly, nagyon kemény is volt a fájdalom, lehet, hogy most kérek, bár férjem nem örül neki, de hamarabb felépültem, mint tesóm a császár után...szóval nem is tudom, hogy mi a jó, mi nem.

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


Sziasztok! :)

Én is beszállok majd a ringbe, de most csak annyit engedjetek meg nekem, hogy azt kérjem, légyszi ne mondjátok azt, hogy gerincbe adják a szurit! Bocs, de ettől egyenesen a falnak megyek! Nem vagyok szőrszálhasogató típus, de jó lenne helyére tenni a dolgokat. Az epidurális (EDA) és a spinális érzéstelenítést nem a gerincbe, hanem MELLÉ adják! Kis távolság, de nagy különbség! Ez a tévhit egyrészt a pongyola megfogalmazásokból, másrészt pedig tájékozatlanságból adódik. (Most ne kérdezzétek, hogy mi a különbség a két szuri között, mert már nem emlékszem. :oops: )

pagika!
De, fáj. De nem vészes, inkább csak kellemetlen. (Sok dől el itt is a fejben: ha már előre parázol, akkor még egy szúnyogcsípéstől is ki leszel) Nem csak császárnál adják, de ott mindenképpen kell. Hüvelyinél is kap(hat)sz, ha szükségét látja az orvos vagy ha kéred.

Kép
Kép
200907?
 
 


EDA: gerincoszlop deréktáji szakaszán gerincet védő agyhártya réteg körül lévő térbe adják, lehet adagolni a mennyiséget,a kitolásra már visszajön az érzés.

Spinál: az oldatot a spinális részbe (agyvízbe ) adagolják, legtöbbször egy dózisban. Itt a mozgás is megszűnik. Előtte 1,5 liter infúziót kell adni, az alacsony vérnyomás elkerülése miatt.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


gabi1!

A számból vetted ki a szót! :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
200907?
 
 


Sziasztok!

Nekem tegnap magyarázta el egy barátunk új bnője, aki szülésznő, hogy mi micsoda, szóval továbbítom:

Az EDA- epidurális érzéstelenítés. valóban a gerinc mellé adják és nem gerincvelővbe, ami nem csak a fájdalom szempontjából lényeges különbség, hanem azért is, mert a hiedelmekkel ellentétben nem lehet lebénulni tőle maradandóan, ez csak egy városi legenda :D ! Sőt! Ha az anesztes jól szúrja, akkor még arra a pár órára sem a "bénulás" a jellemző, hanem csak a fájdalomcsillapítás! Ha jól adják be, lehet vele még sétálni is, és az összehúzódást csak keményedésnek érzed! Hát, baromira nem mindegy! Sokan alszanak is EDAval pár órát apával, van aki tévézik, vagy a rokonokkal beszélget.
Előnyei még:
Gyengébb a tolási reflex, így a baba kíméletesebben halad át a szülőcsatornán.
Megszünteti a stresszt, így javul a baba oxigénellátása.
Lazítja a gátat, könnyebben elkerülhető a gátmetszés.
Az ellenzői szerint lassítja a kitolási szakaszt, ami következményekkel járhat, a valóságban azonban úgy adagolják, hogy a kitolásra elmúljon a hatás, ha ez mégsem jönne össze, az orvos, és a szülésznő szólnak, mikor kell nyomni, és semmivel sem lassabb a szülés! (azt a terheskönyv is írja)

A spinálist általában a császároknál alkalmazzák, az valóban bénít, nem csak érzéstelenít, ezért úgy tudom nem is nagyon adják természetesen szülőknek.

És mutatott szülésvideókat, de én már láttam ilyesmit, úgyhogy tudtam, mire számítsak :wink: ! A férjem kicsit ki volt akadva :lol: , én is jobbnak látom, ha a kitolásnál már csak anyu lesz velem, Ricsi pedig "csak" a vajudásnál lesz bent. Amúgy most én is úgy gondolom: engem a férjem ne lásson úgy, ahogy én tegnap azokat a nőket. És tudom, hogy ő nem bírná ki, hogy a fejemnél álldogál :D !

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Gabi!

Bizony-bizony :wink: !

Te EDA-val szültél már? Milyen?

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


kicsidodi én nem, fájdalomcsillapító nélkül szültem, egészségügyis lévén minden ilyentől baromira félek.
A vetélésnél is nagyon féltem az altatástól, életemben nem altattak még, csak akkor mikor a mandiulaműtétem volt még gyerekkoromban, de emlékszem minden percre a műtőben odáig hogy lekötöztek, mert megrugdostam a műtőst.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


:D :D :D
Jé, nem gondoltam, hogy vkinek ezek ekkora gondot okoznak, magamból indultam ki. :roll:
Engem egyszer altattak, de akkor azért én is tartottam tőle egy kicsit. De annyira sztem normális is. Viszont az ilyen szuriktól, meg érzéstelenítésektől kicsit sem félek, bár ez tuti a cukrom miatt van, mert napi min. 4 szuri 16 éve része a napjaimank :wink: :D ! Szóval én az ilyesmitől nem félek! A hátamat ugyan még nem szúrták, biztos nem lesz kellemes (ha lesz), de maga a szülés sokkal keményebb lesz vlsz.
Bár tegnap az a szülészcsaj azt mondta sokan azt mondják nem is érezték, aki eg igen az is azt mondta, semmiség volt a többihez képest, viszont utána megváltás volt!
Ja, amúgy igazából nem is az EDA beadását érzed, hanem az érzéstelenítőt amit előtte adnak be!!!

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Lányok, köszönöm a gyors felvilágosítást. Hát én azt hittem, gerincbe adják, bár az se nagyon nyugtatott meg, hogy mellé. :roll: :? :)
De ez az EDA-val való szülés jobbnak hangzik. De gondolom ez csak akkor kell, ha nagyon sokáig tart a vajúdás. vagyis akkor érdemes kérni. Bár ezt, hogy egy hónappal előtte kell szólni, ezt nem értem, mert mi van, ha akkor derül ki, hogy mégis kellene. Akkor szívás?
Hát ez tök fura, most vacsiztam nemrég, de újra megéheztem. És a legfurább, hogy most a meseautó megy , és az előbb ettek lángost, ettől éheztem meg. Bár azt a zsírosat nem kívánom, de bármit meg tudnék most enni.

Kép
pagika
 
 


Én kétóránként éhes vagyok, szóval átérzem :wink: ! Én most ittam egy málnaturmixot nagyon kevés cukorpótlóval (jólesett a savanykás), meg 3 db kekszet. Ez ki is bélelte a pocakom :wink: !

Jóéjt!

Amúgy már feltűnt, hogy általában én zárok, de reggel közel sem vagyok az elők között :oops: :D :D :D

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Kicsidodi! Akkor most vagy nekem kellene írnom, vagy még írj majd utánam! :lol:
Én is ettem, almát sajttal. Gondoltam, estére ez bőven elég. Bár azt mondják, éjszakára nem jó a gyümölcs. De már nagyobb étkezést nem akartam beiktatni.
Amúgy ezt a málnaturmixot fagyasztott málnából csinálod, gondolom. Meg is kívántam, mert imádom. Múltkor azon gondolkoztam, honnan szedhetnék epret.
Na, lehet addig is lefekszem, amíg hazaér! Jó éjt!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára pagika 2009.01.29 15:41-kor.

Kép
pagika
 
 


Na, akkor vágjunk bele. :)


breki76!
Nekem nem okozott gondot a császár, de hiányzik a szülés élménye. :( Tanakodás után azt mondta a doki, hogy akkor most szülünk és már mentem is. Előkészítettek, megkaptam a spinált aztán csak azt éreztem, hogy matattak valamit, majd közölték, hogy hajas baba, nem sokkal később pedig, hogy fiú és egészséges. Figyeltem mi történik, de hiába kerestem azt a felemelő érzést, hogy igen, most Anya leszek, nem találtam. Örültem, amikor megmutatták, sírtam-nevettem, amikor hallottam, hogy felsírt, de mégsem történt meg az a metamorfózis, ami után úgy éreztem volna, hogy most történt meg velem a világ legnagyobb dolga: életet adtam valakinek és egy újabb anya is született. Mentálisan nem tudtam átélni, bennem maradt valami.
Ha lehet, akkor most hüvelyi úton szeretnék szülni. Szeretném megtapasztalni az élményt, hogy a baba "elhatározta magát" és elindult. Nem a fájásokat akarom érezni, hogy majd' szétszakadok és nem arra vágyom, hogy esetleg gátmetszés legyen, de szeretném átélni a szülés ÉLMÉNYÉT. Végig nagyon jó volt a terhességem és ez a jópár hónap úgy ért véget, hogy elmaradt a "végkifejlet". Nem akarok én mártírkodni, pláne nem az életét kockáztatni valamelyikünknek, de vágyom az élményre. Ha megadatik és egészséges babám lesz, akkor nagyon fogok örülni, de ha most is császár lesz, akkor azt kell elfogadnom.
Az, hogy ki milyen jó szülő lesz nem ezen múlik. És valójában ez a lényeg...



pagika!
Rám sosem néztek ferde szemmel, ha meghallották, hogy császárral szültem. Max. megkérdezték, hogy miért.
A véleményedet osztom annyiban, hogy szép dolog a terhesség, de nem kell tőle hasra esni. Csodálatos dolog, ami nem velünk történik meg először és nem is utoljára. Szerintem se VÁRJUNK EL megkülönböztetett bánásmódot, de ha valaki segítőkész, figyelmes velünk szemben, annak feltétlenül köszönjük meg! Nekem mindig átadták a helyet a BKV-n, pedig sosem tolakodtam vagy vártam el, de mindig nagyon jól esett és elfogadtam, megköszöntem. (Ami szomorú és elgondolkodtató, hogy 90%-ban férfiak voltak. Pedig tuti, hogy azoknak a nőknek a nagy része akik ott ültek szintén voltak hasonló helyzetben... :( Ugyanakkor jó volt látni, hogy vannak még udvarias, figyelmes, óvó férfiak, akik remélhetőleg otthon vagy a munkahelyükön is tudnak így viselkedni :) )
Amióta viszont babakocsival közlekedem azt a következtetést vontam le, hogy ha nem egy hisztizős, ordibálós gyerekről van szó, akkor azért előzékenyebbek az emberek és még akár a nők is megkérdezik, hogy segítsenek-e megemelni a kocsit. :o :)

Tápszer.
Nekem kevés tejem volt, de Manócska rendesen fejlődött, csak súlyban maradt el véncsoroszlyadoktornéni táblázatától. Ő egy idő után a tápszert eröltette, én meg nem győztem küzdeni ellene. Bevallom, egy idő után hiúsági kérdést csináltam belőle, mert annyira dühített, hogy nem a gyerekem fejlődését nézi, hanem a hülye papírjait. :evil: Dafke csak szoptattam 6 hónapig és csak utána adtam tápszert. És láss csodát: akkor sem hízott jobban. De a tejpéptől sem. Egyszerűen ilyen alkat. 1 éves korára sikerült csak beláttatni, hogy teljesen egészséges. Most volt 15 hónapos és még csak egy hapci sem volt.

Tejadás.
Nagyon kulturáltan van megoldva itthon. Házhoz mennek érte, szigorúan leellenőrzik és csak úgy adják tovább. És mindezért még elég jó pénzt is adnak. Tavaly 1.800.-Ft volt literje és adómentesen(!). Akinek tényleg bőven van teje, annak 1 liter meg se kottyan. Ha annyi lenne, akkor én is adnék, de őszintén szólva venni én se mernék, lenne bennem egy kis félsz... :oops:

Nővéred és az elmosott cumisüveg: jajj, szegénykém! :( :( :( :( Gondolom mit érezhetett szegény. Én is olyan boldog voltam, amikor nagy nehezn sikerült annyi tejet lefejnem, hogy éppen csak összekentem az edény alját. :oops: (De ezt a negyedéves dolgot nem értem. :shock: :shock: :shock: )

Ezt kérdezted még:
Bár ezt, hogy egy hónappal előtte kell szólni, ezt nem értem, mert mi van, ha akkor derül ki, hogy mégis kellene. Akkor szívás?
Igen, akkor szívás. Ma Magyarországon ez van... :?




kicsidodi!
Ügyes vagy, jól figyeltél. Leülhetsz, ötös. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: 8) Őszintén szólva nem hiszem, hogy ha a párod a vajúdás alatt veled lesz, akkor majd pont a kitolási szakasznál megy ki. Ha egy férfi igent mond arra, hogy ott legyen a szülésnél, akkor azért kitart. Jó, nem valami felemelő dolog vizuálisan, kissé(?) tunkos, de olyankor nem ezt látja az ember. Hanem, hogy most jött el a pillanat, amikor megpillantja a gyermekét, akiért most annyire küzd a felesége, párja. És ha megszületett a kicsi és kezébe fogja már rég nem fog emlékezni a véres részletekre. :wink: Vadidegen nők szülését nézni csak egy döbbenetes, véres dolog, de a saját gyermeked világra jötte egész más.
És szerintem neked sem az "illemen" fog járni az eszed akkor, hanem, hogy milyen jó, hogy ott van veled és segít a jelenléte.

Ha valakinek császár lesz, akkor kérdezzétek meg, hogy akkor is lehet-e apás szülés. Általában lehet, ha nincs altatás.

Azok az apák, akik végig ott voltak a szülésnél az élmény hatására átértékelnek bizonyos dolgokat. Olyan tisztelettel ruházzák fel a nőt, amilyennel azelőtt sosem. Mélyebb, összetettebb érzést táplálnak iránta általában. És a családot, mint intézményt is már másképp kezelik.
Fontos azonban, hogy az apa döntése legyen a bent lét, ne pedig eröltetés legyen, mert az akár mindent tönkre tehet!





Már nem tudom, hogy ki, de jó múltkorjában írta valaki, hogy mindenre szükség van, kivéve a cukrot. Azt is kell enni, nem véletlenül van rá szükség a szervezet egészséges működéséhez.
Kell a zsír, a só, a rost, a vitamin, a cukor, a koffein meg minden, de csak és kizárólag mértékkel! Véleményem szerint ugyanolyan butaság elhagyni a húst, mint húst hússal enni. Az ember egy mindenevő majom. :)


Talán pagika írta (bocs, ha nem), hogy azért puffadnak a belek a kezdeti időszakban, mert ezzel segítenek a bőrnek tágulni.
A kettőnek semmi köze egymáshoz. Egész egyszerűen lelassul az anyagcsere, hogy minnél több minden tudjon felszívódni a baba számára. Ráadásul ez gyakran rosszullétes időszak, keveset eszik a mama, különösen kevés gyümölcsöt, zöldséget. Így kevés a rost is. A vizet is visszatartja a szervezet. Ezektől van a puffadás. A bőr sokszorosára képes kitágulni illetve visszahúzódni. Bámulatosan rugalmas, úgyhogy egy kis puffadás semmit nem jelent neki. :wink:

Kép
Kép
200907?
 
 


jó reggelt!

nem akarom elkiabálni, de azt mondta a doki, hogy talán ez most megmarad, ugy néz ki. két nap alatt ujra szabályos a petezsák, nem elnyújtott, és azóta lett egy szép nagy szikhólyag és annak az alján egy minaprocska pötty. erre mondta a doki, hogy ez lesz a baba. most nekem is utrot kell szednem a duphaston helyett és csütörtökön kell visszamennem azt mondta akkor már nagy valószinüséggel lesz már szivhang is. azt is mondta hogy ilyenkor még tart abeágyazódás azért vérezgtehetek, de amit látok az nem friss vér, lehet hogy napokkal ezelött indult utnak, csak mire kicsurog…..szóval ezért barna. és képzeljétek tegnap olyan migrénem volt, hogy már a fejem falba tudtam vola verni. de a doki inkább adott egy algopyrin injeciot és 10 perc mulva már nem is volt semmmi bajom.
olyan aranyos volt. rengeteget beszéltünk. részletesen elmondta mi történik odabent, mi mire való-persze ennek most a felére sem emlékszek….
ja a laborosokat meg leveszi a tiz körméröl, mert képzeljétek a pénteki és a keddi vérvétel eredménye halyett csak annyit irtak 5000 fölötti. na ez nekünk most nem segitett. mert a doki a pontos hcg re lett volna kiváncsi. de azt mondta, hogy most hogy ilyen szépen látni a fejlödést nincs jelentösége, de akár fontos is lehetett volna.
amikor mondtam neki hogy tegnap egésznap olyan szarul voltam hányingerem volt, akkor csak mosolygott és azt mondta-aaaaaaz jóóóóóóóóóóó! :-D

rabbe1
 
 


Szép jó reggelt!

Hát, időben kell kelni, hogy legyen az embernek kellő ideje végigolvasni az előző napi vagy inkább félnapi írást! :lol:

Képzeljétek, tegnap volt időpontom a dokimnál 19.20-ra. Tömeg várt bennünket. 9 órakor, amikorra sorra került az, aki már 6 óra óta ott volt, :evil: én felálltam és kértem egy másik időpontot, mondván, hogy jól vagyok, majd jövök akkor. Még vagy négyen voltak előttem, de olyan éhség, fáradtság és ezáltal mehetnék jött rám, hogy nem tudtak tartoztatni. Persze a dokinak volt egy szülése és emiatt csúszott mindenki, csak azt nem értem, hogy ilyenkor miért nem hívják fel a kismamákat (ha már állandóan megkérdezik a telefonszámunkat) és kérdezik meg, hogy akar-e várni 2-3 órát vagy legyen egy másik időpont. Egyszerűen fel voltunk háborodva. A párom teljesen kiakadt ezen a kiszolgáltatottságon! Főleg egy magánrendelésen! Mert még egy kórházban megérti az ember... :twisted: :twisted: :twisted:

Úgyhogy úgy döntöttünk a párommal, hogy azt a pénzt, amit most itt megspóroltunk azt magán UH-ra költjük, hogy azért láthassuk a kicsi fejlődését :roll: és 22-én meg majd megyek a dokihoz. Utána már úgyis a 12 hét lesz január elején, a nővérke meg is kérdezte, hogy foglaljon-e már időpontot, de mondtam neki, hogy majd 22-én megbeszéljük. Az még azért egy kicsit odább van, meg egyeztetni kell, milyen vizsgálatokat szeretnénk, szeretnék!!! :roll:

Egyébként tényleg jól érzem magam, de érzem néha a pocimban, hogy valalmi vagy valaki van... :lol: Az éhség meg mostanában tök fura, úgy belémnyilal, olyan követelőzős lett ez az érzés. :roll: :oops: Persze régebben sem voltam egy nyugodt fajta ilyenkor, de most még inkább nyűgösnek érzem magam, ha nem jutok valami kajához... :lol:

Most csak ezt szerettem volna megosztani veletek. Nagyon nem tudok a császár és tápszer témákhoz hozzászólni, bár véleményem van, természetesen. Talán annyiban össze lehet foglalni, hogy én is a természetes megoldások híve vagyok, de a körülmények sokban befolyásolhatják a lehetőségeket. Mindenesetre szeretnék természetes úton szülni és sokáig szoptatni! Igyekezni fogok, hogy mindent meg tudjak tenni ennek érdekében. Legalábbis szeretném tudni, hogy én mindent megtettem ennek érdekében... :wink:

Szép napot mindenkinek!

KépKép
stike
 
 


Rabbe, nagyon örülök, hogy rendeződött a petezsákod és pozitív az eredmény!!!! Nagyon izgultunk miattad! Tessék azért még vigyázni és pihenni, amennyit lehet! :roll: :oops: :lol: Ja, és az is gfontos, hogy normális orvosod van, lett! Mert ez is elengedhetetlen.... :lol:

KépKép
stike
 
 


Sziasztok

Ha lehet én is csatlakoznék 10 hetes kismama vagyok, Ő már a násodik lesz van egy 22 hónapos Patrikom is :)

pagika
csak ide találtam :) végül is csak majdnem kiszúrta szemem :D
buzaszsuzsanna
 
 


Üdv közöttünk, Zsuzsa, már én is beírtam a másik topikba, hogy gyere ide közénk! :lol: Örülünk, hogy megtaláltál minket! :roll:

KépKép
stike
 
 


Jó reggelt kismamik!
Üdv köztünk Zsuzsa!
Jaj,de jó rabbe!!!Úgy örülök,hogy mindent rendben talált végül az
orvos.azért még pihenj sokat és jövőhét csütürtökön már tényleg
lesz szívhang is.

007!
A tejadáshoz csak annyit,hogy nekem a koleganőmnek sok teje
van és ő is leadja a tejét és a heim pálba eléggé sok vizsgálaton
kellett átesnie,hogy megfelel-e tejadónak.most hirtelen ami
eszembe jut,mint vizsgálat az AIDS teszt.de eléggé sokmindent
szűrnek.szóval én,ha úgy adódnak(lekopogom azért),akkor élnék a
tejvásárlással.de remélem nem lesz gondom a tejemmel...

Breki!
a délutáni alvásod ,amikor leírtad,mintha csak magamat olvastam
volna.én is olyan jóízűeket alszom,ha hazaérek a munkából,hogy
folyik a nyálam :oops: :oops: :oops: :oops: :oops:

Kép
Kép
csibe83
 
 


Sziasztok Kismamik!

Üdv köztünk Zsuzsa! :wink:

Gabik!:
BOLDOG NÉVNAPOT! :lol: :lol: :lol: :lol: Kép

Kép
Kép
minimano74
 
 


Rabbe! :lol: :D :D

Nagyon örülök a jó hirnek, megmondtam, hogy minden rendben lesz :wink: :lol:

Kép
Kép
minimano74
 
 


Tényleg,restellem és utólag is nagyon Boldog Névnapot Gabik!!!!

Kép
Kép
csibe83
 
 


több gabi van?
mindegy, minden gabinak boldog névnapot! 8)

rabbe1
 
 


Rabbe!

Hurrá, mondtuk mi, hogy OK!!!


Gabik!
Isten Éltessen Benneteket! :lol:




Tickerplayground.com
breki76
 
 


Sziasztok!

Breki!
A világért se ostorozd magad :D Csak leírtam az én tapasztalataimat. Én csak attól vagyok kiakadva, amikor vki tudatlanságból v. kényelmi szempontból, nem tudom, jön azzal, hogy ő császárral akar szülni. (De nálad tudom, hogy nem erről van szó). Persze, ha orvosilag indokolt nincs mit tenni, mindenesetre én tuti ki lennék készülve, ha oda kerülne a sor. De nem vagyunk egyformák vki így éli meg vki úgy. Mint ahogy van aki hagyja, hogy sodorják az események és van, aki tudatosan készül a szülésre pl. kismamatorna, jóga, stb., és tájékozódik a lehetőségekről, pl. alternatív módok és egyebek. Én pont ezek miatt az okok miatt vagyok már a 3. dokinál (nem örülök neki, hogy így alakult, jobb lett volna minhárom gyereket uannál megszülni), de ha nem tetszik vmi, akkor váltok. Nem azért fizetek ki súlyos pénzeket, hogy ne úgy történjenek a dolgok, ahogy szeretném (persze itt is értsd komplikáció mentesség esetén).

Pagika!
Ilyet még nem is hallottam, hogy vki elítél vkit azért mert császárral jött világra a babája. Ahogy az előbb is írtam, ha nincs más választás akkor úgy van jól. De ha vki csak kényelmi szempontból választja, akkor azt igenis elítélem.

200907?
Olyan szimpi, amit írtál a szülésedről. Nagyon drukkolok neked, hogy most máshogy legyen.

Eda: megint csak saját tapasztalat (már ki fogtok utálni), de nálam egyik gyerkőcnél sem merült fel, hogy kérjek. Vhogy jobban féltem attól, hogy esetleg vmit félreszúrnak, mint az egész szüléstől. Ez biztos alkat kérdése is, hogy ki mennyire bírja a fájdalmat, nekem spec. az első szülésem sokkal fájdalmasabb volt. Most kíváncsi is vagyok, mert vhol egyszer azt hallottam, hogy a páratlan szülések jobban fájnak. Hmm? Akinek van már benne tapasztalata vélemény?

Rabbe!
Jaj de jó, örülök, hogy jól alakulnak a Babóddal a dolgok :)

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


Sziasztok

Köszönöm mindenkinek a névnapi köszöntőt, és én is minden Gabinak nagyon sok boldog névnapot kívánok.

Rabbe nagyon örülök hogy minden rendben van. Végül hova jársz dokihoz?

Én az elsőt 7 hónapig szoptattam, a másodikat és a harmadikat 6 hónapig, aztán jött egy nagy vérzésem, valószínű hogy terhes voltam, mert teszt az mutatta de nem maradt meg, és akkor a tejem is elment. Viszont volt egy nagyon kedves ismerősöm akinek ikrei vannak és rengeteg teje volt, így adott nekünk is belőle, így kapott 9 hónapig Réka.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


200907?!

Pagika (?) nem írt hülyeséget, mert ezt én is olvastam, hogy azért puffadnak a belek....Talán a Kismamában, vagy a neten, már nem emlékszem, de tuti, hogy olvastam.

Viszont képzeljétek, Rólam lement az az 1-1,5 kiló, ami feljött! Emiatt kicsit meg is ilyedtem először, de mivel minden más tünetem pedig csak erősödik, biztos nincs baj :P ! Sztem csak elmúlt a puffadás, meg a vizesedés, aminek viszont örülök! :D
Amúgy én a létező összes tünetet produkálom, nagyon kemény:
már a székrekedés is utolért, pattanások jöttek ki a mellkasomon (tiniként is csak ott volt), és egyre durvább a szaglásom, olyan lettem, mint egy vadászkutya :mrgreen: . Na meg persze az össze többi is van, nem gondoltam volna!

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Sziasztok!

Üdv közöttünk Zsuzsa! :D És boldog névnapot Gabi1! (ki még Gabi ? volt egy Gabi83-unk, de már rég nem volt, ha jól sejtem...)

Lányok!

Annyira érzékeny lettem most, hogy várandós vagyok, hogy képzeljétek, elmúlt a hányingerem, de most meg minden este bőgök valami miatt. Kis apró hülyeségek, amiket én nagy sérelemnek vélek, de eddig még férjemmel mindig sikerült megbeszélni és megnyugodtam a végére, hogy nem is akkora probléma, csak én éreztem annak. Komolyan mondom, úgy érzem magam, mint egy skizofrén, aki rádöbben néha, hogy skizofrén. Amikor rámjön a bőgés, akkor meg vagyok győződve róla, hogy itt a világ vége, annyira el vagyok keseredve, meg annyira megbántottak, és egyébként is mindenki ellenem van. Aztán a férjemmel való beszélgetés után mintegy kijózanodok, vagy mintha rádöbbennék, hogy mi a valóság. Most már megpróbálok odafigyelni, és hamar lehiggadni, vagy nem felkapni a vizet és elérzékenyülni mindenen. veletek nincs ilyen. Olyan fura, mintha egyáltalán nem tudnám irányítani az érzéseimet... :oops:

És még egy kérdés!

Ma voltam az itteni sztkban, itt csináltak ugyanis rákszűrést, aminek ugyebár kell az eredménye a kiskönyvbe. Az már mellékes, hogy sorba kellett állnom, nem adták ki soron kívül, mert ráérek. Viszont be kellett mennem ahhoz a dokihoz, akinél már egyszer voltam, ahhoz az időshöz, aki nem tudta jól megállapítani a baba korát, talán emlékeztek. Ő nem emlékezett rám, csak kérdezte, hogy mikor jövök vizsgálatra, én meg mondtam, hogy a kórházba járok, mert az nekem egyszerűbb. Megkérdezte, hogy ki a fogadott dokim, és én mondtam, hogy még nem tudom lesz e egyáltalán fogadott dokim, és most csak úgy oda járok terhesgondozásra. (persze mindig ugyanahhoz járok, de nem akartam az orrára kötni, szerintem magánügy) Elkezdett kioktatni, hogy ilyet nem lehet csinálni, mert vagy fogadott doki kell, vagy hozzá kéne járnom az sztkba terhesgondozásra, mert pl. ha táppénzre kell menjek, akkor is nekik kell, hogy felvegyenek. Persze hozzáfűzte, hogy neki mindegy, mert van elég kismamája, de ezt így szerinte nem lehet. :shock: Mondtam neki, hogy sem a kórházi doki, sem a védőnő (aki tudja, hogy a kórházba járok) nem mondta, hogy nem lehetne. Ráadásul abba a kórházba járok, ahova tartozom, szóval nem értem. Szerintetek ezt tényleg nem lehet? Erős a gyanúm, hogy csak a maga malmára akarja hajtani a vizet. Mert ha felkérem a kórházi dokit a szülésre (ami ugye csak szóbeli megállapodás és elvileg ilyet nem is lehet) akkor már rögtön járhatok a kórházba? Tud erről valaki valamit? Vagy jár még valaki ebben a cipőben? És táppénzre nem a házidoki ír ki?

Kép
Kép
tabati
 
 


tabati! :)

Ahhoz jársz, akit te jónak látsz. Szerintem csak a maga malmára akarja hajtani a vizet. Táppénzre szerintem is a házi orvos ír ki.
Hagyd a fenébe ezt a dokit, ne foglalkozz vele!

Kép
Kép
200907?
 
 


Hát lányok még én vagyok Gabi :wink: :lol: :lol: :lol:

Igen a házi orvos ír ki táppénzre de ha hosszabb ideig kell hogy kiirjon akkor a nődokitól kell ajánlás. :wink:

Kép
Kép
minimano74
 
 


Upsz, ma reggel én is hallottam a névnapot és gonoltam is a mi Gabijainkra, de a munka teljesen kiverte a fejemből!

Sok boldogságot Minden Gabriellának! Ha babát vár, ha nem! :)

KépKép
stike
 
 


Manó! :oops:

Boldog névnapot! :lol: Gabi manó! :lol:

007!

Ná hát én is így gondoltam! :wink: csak felháborító, hogy így kioktatott. :evil:

Kép
Kép
tabati
 
 


Tabati :lol: :lol: :lol: Köszike :lol: :lol: :lol:

Na lányok én mára végeztem a melóval, hétvégén sok dolgom lesz, de ha tudok majd jelentkezem, addig rendesen viselkedjetek :wink: :D :D :D :D :D :D :D :D

Puszika Mindenkinek :!: Kép

Kép
Kép
minimano74
 
 


Igenis anyu! :lol:

Kép
Kép
tabati
 
 


Sziasztok!

Gabiknak nagyon boldog névnapot kívánok!

Tabati,
Én végig magánba jártam az előző terhességem alatt is, és amikor táppénzre kellett mennem a dokim írt egy papírt a háziorvosnak, ő meg az alapján kiírt.
Az érzékenység nálam is meg van, de én ezt a fáradtsággal magyarázom inkább. A kisfiam 6 körül ébred én meg legjobb esetben is csak 10-kor kerülök ágyba, szóval nem alszom túl magam mostanában.

Szülés:
Én is a természetes szülés híve vagyok. A kisfiamat is így szültem mindenféle beavatkozás nélkül és gátvédelemmel, de persze első az egészség és ha a gyermekem vagy az én egészségem miatt császár kell, akkor nem tiltakozom.

Rabbe,
Örülök, hogy minden rendben van, azért pihenj amennyit csak tudsz.

Móni

Kép
Kép
kismóni
 
 


Tabati!
Sztem ez kamu volt a doki részéről. Táppénzre én úgy tudom, hogy a nőgyogyi javaslatára a körzeti ír ki, d elehet, hogy tök rosszul tudom.

Minden Gabinak én is nagyon boldog névnapot kívánok (az előbb lemaradt :oops: ).
De ez a mai az "igazi"? Van vmikor máskor is Gabriella, nem?

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


Akkor lehet, hogy a doki erre a javaslatra gondolt, de az én házidokimnak szerintem mindegy, hogy ki adja. Talán még ő is kiírna mindenféle javaslat nélkül. Amikor volt az a vírusos hasmenésem, akkor is megkérdezte, hogy kiírjon e. Sőt, mondta, hogy Ha úgy gondolom, el sem kell mennem, csak hívjam fel és kiír. (mert nekem még Pesten van a házidokim a régi lakhelyemen, elég messze)

Kép
Kép
tabati
 
 


Holnap Bécsbe megyünk egy kis karácsonyi romantikára a párommal, éppen nézem, hogy sok jóra nem számíthatunk ami az időjárást illeti. :evil: Remélem legalább nem fog esni! :wink:

Még sosem voltam ilyenkor Bécsben, egyébként már lassan arra sem emlékszem mikor voltam utoljára. Már rég óta vágyom, hogy lássam ünnepi díszben. Biztos szép lesz! :)

Képzeljétek, rendeltünk karácsonyfát a munkahelyemre, feldíszítve, amit tegnap este állítottak fel. Ma reggel azzal kezdtem, hogy bementem a termelésbe megnézni. Nagyon szép lett, olyan igazi álomszerű, narancsos, aranyos, rengeteg dísszel! Remélem meg is maradnak... :wink: :roll:

Az érzékenység nálam is fennáll, főleg a hangulati, és néha én sem értem, hgoyan tudok ilyen gyorsan megváltozni, normálisból idegesbe. A sírásról ne is beszéljünk... hát, nem vagyok az a bőgős fajta, de mostanában tényleg el tudd törni a mécses. A reklámokat, filmeket nem is említem, hogy azokon néha csak úgy elered a könnyem...

KépKép
stike
 
 


Stike!

Gyönyörű lesz Bécs, meglátod! :D Irigyellek!

Ja, nekem sem szokásom filmeken, meg rossz híreken sírni, de épp Mikuláskor mondták a hírekben, hogy mennyi gázolás van zebrán, egy kislányt is elütöttek pont aznap meghalt :cry: és ott mutatták az úttesten a mikulás csomagot. :cry: Hát én úgy bőgtem...

De hogy lássátok, hogy küzdök a hormonjaimmal, mindenkinek küldök egy kis humorbombát. :lol:

Egyszer volt, régen volt, a Mikulás karácsony előtt észrevette, hogy a 4 manósegédje megbetegedett. De a segédmanók nem tudtak olyan gyorsan csomagolni, mint az igazi manók.
A gondok közepette Mikulásné bejelentette, hogy az édesanyja velük fogja tölteni a Karácsonyt. Szegény meggyötört Mikulás ennek hallatán kiment a szánhoz, de szomorúan vette tudomásul, hogy az 5 szarvasból 3 vemhes, 2 meg ismeretlen helyre távozott a kerítésen átugorva.
Ezek után a teljesen összetört Mikulás bement a házába, hogy igyon egy kis pálinkát, de azt látta, hogy a segédmanók már mindet megitták. Erre olyan mérges lett, hogy a kezében tartott poharat a padlóhoz csapta.
Mikor össze akarta söpörni a szilánkokat, rájött, hogy az egerek szétrágták a seprűt.Ekkor csöngettek. A lelkileg meggyötört Mikulás ajtót nyitott.
Az ajtóban egy angyalka állt, kezében karácsonyfával.

Az angyalka így szólt:
- Hát nem csodálatos a mai nap?

Így alakult ki az a szokás, hogy a karácsonyfa csúcsára angyalkát húznak.... :twisted: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
tabati
 
 


Sziasztok, itt már megint én! :oops: :)


rabbe1!
Csak így tovább! :wink:



stike!
Ez a tegnap este nagyon durva! :shock: :evil: Tényleg csak annyi kellett volna, hogy felemelik a telefont. Kis dolog, de sokat jelent(ett volna).



csibe83!
(És persze mindenki akit érdekel :wink: ). Itt meg lehet tudni mindent az anyatejgyűjtésről:

http://www.heimpalkorhaz.hu/anyatej/

Ha pedig a szoptatás mint olyan érdekel, akkor:

http://szoptatas.lap.hu/



szonibaba!
Köszönöm szépen! :oops:
Állítólag (elméletileg) az első szülés a legnehezebb, könnyen lehet több, mint 12 órás a vajúdás. Később már rövidebb ideig tart. (De, hogy erre mennyire nem lehet azért biztosan építeni a legszebb példa, hogy az egyik kolleganőm az első babáját a-z-ig 4(!) óra alatt szülte meg. Most várják a másodikat. Kíváncsiak vagyunk mennyi lesz most)



kicsidodi!
Továbbra is fenntartom. :roll: Viszonylag kevés vadászkutyát ismerek. Mit csinálnak még a szagláson kívűl? :lol: :lol: :lol:



tabati!
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Melltartók beváltak?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára 200907? 2008.12.12 13:56-kor.

Kép
Kép
200907?
 
 


Sziasztok,

Még nem vesztem el teljesen... Olyan iszonyú sokat írtatok, hogy nem tudom végig olvasni. :( Ahogy látom, azért jól vagytok, és ez a lényeg! :lol:
Az utóbbi két hétben én egyre jobban vagyok, de azért persze vannak tünetek, amik kellenek is. :P Én is nagyon sok mindenen képes vagyok sírni, és minden szagot naggggyon érzek.
Puffadás vagy bármi más miatt, de ma már eljött a napja, hogy beszerezzek két kismama nadrágot, mert most már elég kényelmetlenek a korábbiak. Még a jövő hetet kell kibírnom, mielőtt január elején bejelentem a munkahelyemen a hírt, de most már egyre nehezebben tudom álcázni a pocakom. :P Majd 22.-én megyek az orvoshoz és akkor már egy nappal betöltjük a 12. hetet.
Mivel a nyári melegben fognak a babáink megszületni, szerintetek szükség lesz mózeskosárra? Elbizonytalanodtam, hogy milyen babakocsit keresgéljünk... :roll:
Jó hétvégét Mindenkinek!

merion

Lilypie Third Birthday tickers
merion
 
 


Tabati, ez olyan aranyos volt, hogy majdnem elindultak a könnyeim, de most a mosoly miatt! :) gyorsan körbe is küldöm a cégnél!!!! :lol: :lol:

KépKép
stike
 
 


Sziasztok!

Először is nagyon boldog névnapot kívánok Gabiknak!

Én is ezt a belek puffadását olvastam valahol, én sem emlékszem,hogy hol. Nem találnék ki ilyen baromságot magamtól! :lol: Furcsálottam is, de tényleg le volt írva. Aztán lehet hülyeség, de ez most kívételesen nem tőlem jött! :lol:
Amúgy úgy hallottam, hogy a cigi abbahagyása is lassítja az anyagcserét, és azért is jobban lehet hízni.
Tabati, ne foglalkozz azzal a dokival. Hisz miért is kellene, ha valaki nem jár egyáltalán dokihoz, csak szülni megy be a kórházba, akkor is jogosult a szülés levezetéséhez orvosi segítséggel, csak nem kap anyasági segélyt (mert ahhoz kell elmenni a védőnőhöz, terhesgondozásra, min. 4-szer, ha jól tudom)
Mi a fene lehet velem, annyira fáj a fülem. Tegnap kezdődött egy pontban az arcomon, a halántékom körül elkezdett fájni, érzékeny lenni a bőröm. Na,majd folyt.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára pagika 2009.01.29 15:43-kor.

Kép
pagika
 
 


Na, csak jöttek. Szóval azt hittem,hogy a szemüvegemmel megnyomtam a fejem, vagy valami, de ma reggelre meg áthúzódott ugyanaz az érzés a fülemre, meg az állkapcsomra. Megfázhatott? Olyan rossz, bele-belenyilalgat úgy, hogy vágok rendesen pofákat közben, csak nehogy akkor jöjjön valaki! :D

Buzazsuzsa! Örülök, hogy idetaláltál, üdözöllek!
Azért csak megérte jobban körülírni, hogy hol is vagyunk! :lol:

Kép
pagika
 
 


Csak mert annyira illik a mostani hangulatingadozásomra! Teljesen át tudom érezni Mikulás bácsi morcosságát! :lol:

007!

Nem használtam még azóta... :oops: Itthon nem hordok és ma sem vettem fel a dokihoz, mondván, hogy 2 lépést kell csak mennem, mindjárt itthon is leszek és úgysem vizsgál meg. De holnap már kipróbálom, megyünk anyuékhoz. És vasárnap megint táncizni,arra meg nagyon kell.
Viszont azt nem írtam, hogy alig találtam a méretemben melltartót, pedig nem annyira pici a mellem, mégis mintha csak óriás méret lett volna. Gondolták a kis kínaiak, hogy ha valaki babát vár, akkor az a minimum, hogy duplájára nőnek a mellei. :lol: Akkor viszont minek kis méret! :lol:

Kép
Kép
tabati
 
 


Szia, merion! :)

Jó, hogy egyre jobban érzed magad. :wink: És jó, hogy megkérdezted ezt a mózes dolgot, mert már korábban is akartam írni, de elfelejtettem. (Aki már unja, hogy mindenbe bele ütöm az orrom, az inkább lapozzon. Istenkém, hogy nekem miért kell minden beleszólnom...? :oops: :oops: :oops: :oops: )

Szóval. amikor mi nézegettük a babakocsikat, akkor eredetileg mózeskosarasat szerettem volna. Aztán rájöttem, hogy mégsem lesz jó. Vizonylag sokáig jó ugyan, de nem lehet bekötni a gépkocsiba, így nem tudod biztonságosan furikázni a gyerkőcöt. Márpedig, ha vinni kell valahová, akkor muszáj bekötni. Ha pedig otthon vagyok, akkor jól elvan a kiságyban is. Amíg olyan kicsi, hogy egyfolytában fekszik nem baj, ha nincs mindig melletted. Rendszeresen ránézel és rendben van. Amikor meg már mozog(na), akkor meg már amúgy sem a kiságyban vagy a mózesben van, viszont ott vagy vele.
A bébihordót viszont be tudod kötni a kocsiba. Ha szeretnéd, akkor ugyanúgy melletted lehet a baba, mint a mózesben. Egy dologra kell azért figyelni: ha egy mód van rá, akkor csak onnantól legyen huzamosabb ideig a hordozóban, amikortól már tud ülni. Addig ugyanis nem elég erős a kis gerince. Dokik szerint így is lehet benne naponta 1, max. 2 órát, de attól többet semmiképpen sem. De tényleg az a legjobb, ha megvárod, amíg már tud ülni. De ha használni kell, akkor használhatod. Csak ne ilyenkor vágj bele a Zalaegerszeg-Miskolc útvonalba...
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára 200907? 2008.12.12 14:19-kor.

Kép
Kép
200907?
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?