Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Inci,
kitartást neked hétfőig!!!

Éva,
a tecsós Cherokee rucikról hallottam én is, hogy nagyon jók, mind árban, mind minőségben. Itt az outletben azért vettem két kis ruhácskát, az egyik 600, a másik 900 Ft volt. Pontosan nem tudom meghatározni mi lehet, asszem body a meghatározása :) De volt lukas body is 1990 Ft-ért!!! Megálla az eszem!
Többnyire mi sztm turiban vezsünk majd meg kapjuk :)

Böbi,
örülök, hogy Gyöngy jobban van :) ha eleven, akkor már szépen gyógyulgat! :)

Hát remélem, hogy a kórházból hamar kiengednek minket is.

Felhívtam a dokit, hogy megvan-e már az AFP eredményem (jövő csütörtökön megyek genetikai uh-ra, oszt jó ha van). emlékezette a nevemre, mondta hogy normális. Kérdezem mennyi?Aszondja ha jól emlékszik, a MOM 0,77. Jobban örültem volna, ha kicsit magasabb azért, bár az is igaz, hogy 15 és 4 naos voltam, nem tudom ez számít-e. Még jó, h a tarkóredő az rendben volt! Azért várom, h az uhus néni is megerősítse h minden ok....

emese1979
 
 


Én is szoktam csetelni, a gmail-en a barátnőimmel, régebben pedig skype-n, de azt már ritkán használom,mert lassítja a gépemet.

Engem nem sokkoltál Dóri azzal, hogy kicsempészted a babát, nálunk az volt, hogy Apa beszökött a Szent Imrében a folyosóra, nyomott egy puszit a lányának és futott is kifelé. :lol:

Edua, gratula, lassan gyűlnek a kislányok is! :-)
Vendég
 


Pumukli: én is úgy szültem, mint te. Vagyis olyan testhelyzetben. Lehet, hogy tényleg jobb az ülő pozíció, csak az orvosnak, szülésznőnek nehezebb hozzád férnie, gondolom.

Krém: ezen a 3 lábún én is behaltam volna. Az a baj, hogy ő tudja, mit néz az UH-n, de te nem, és ezért nem is érted annyira a "poént". :?

Otthonszülés: nekem szimpi, de a férjem paragép, úgyhogy mi semmi esetre sem vállalnánk be. AMúgy nekem nem is a szülés helyszínével van bajom, inkább azzal, hogy a kórházban teljesen elszeparálódsz a szeretteidtől a szülés után. NEkem ez fájt a legjobban. Simán beleegyeznék egy ambuláns szülésbe. :P

Évi: nem volt hosszú a szülésem, úgyhogy annyira nem voltam lestrapálva, a kitolást meg amúgy is rosszabbul viseltem, mint a vajúdást, úgyhogy nem is tudom, vajon sokkal rosszabb volt-e így, hogy nem mindig tolhattam. Igyekeztem teljesíteni a kérést, aztán valahogy csak összejött.

Dóri: az Imrében a szülés utáni éjszakán pártolják a baba elvivését. Engem is rábeszéltek, de tökre megbántam, hogy engedtem, mert amúgy se tudtam aludni az adrenalinfröccs miatt, akkor meg legalább nézhettem volna Tüncit. :) Később meg napközben nagyrészt aludt, éjjel meg hisztizett. Megszakadt volna a szívem, ha ott ordított volna magányosan a csecsemősöknél (na ja, majd biztos dédelgetik) az anyja nélkül. Az én agyamban mindig az forgott, hogy ő senkit nem ismer a világban, az egyetlen ismerős dolog: anya. Eszembe sincs egy pillanatra is magára hagyni a gyerekem, még éjjelre sem. A kórházban meg tényleg fárasztó volt, de itthon pl. lehetett pihenni is. Ott állandóan zargattak mindenféle marhasággal (hőmérőzés, kaja, takarítás, mittomén mi, valamivel mindig bejöttek), aludni nem lehetett rendesen napközben.

Kép
Kép
tinu
 
 

 
 

Hoztam egy mai pocifotót :)

Kép
Vendég
 


Panndi, hol a gyereked???? :-)

Tinu, én is szeretem a Szt Imrében, hogy velünk van éjjel a baba, én második éjszaka beadtam, mert akkor már 2 napja nem aludtam semmit, de 5-kor hozták már be, hogy egész éjjel sírt a kicsi, olyan lelkiismeret furdalásom volt, hogy többet ki sem engedtem a kezemből, még a fürdetéskor is ott lábatlankodtam.

Én bízom benne, hogy májusra helyrejövünk anyagilag és ki tudok venni egy VIP szobát (ha lesz üres), mert oda bejöhet a hozzátartozó. Ti gondolkodtatok ilyenben?
Vendég
 


Hát, biztos ez is személye és babája válogatja: nekem mindig mondták a csecsemősök, hogy teljesen nyugodtan aludt az éjjel, amíg nem volt velem (szépen elaludt velem, aztán elvitték lefektetni), aztán meg megycsinálták vele a dolgokat reggel. Nálunk éjjel lehetett aludni, napközben tényleg nemigen, de én örülök, hogy egyik szobatársamnak sem volt ott a babája éjjel, mert így tényleg aludtunk. Én meg már nem aludtam előző éjjel sem a 32 óra miatt. Szóval azért kellett nekem a pihenés. És nem történt törés a kapcsolatunkban Samuval! :) Nagyon jóban vagyunk! :)

Ja, és én TUDTAM aludni a szülés utáni éjszakán...

VIP szoba van a Jahn-ban is, oda apa jöhet be (vagy nem tudom, más jöhet-e, engem legfőképp ez izgat...), de nem fogunk kivenni tutira, mert oda is asszem 7ig jöhet be este a látogató, férjem meg tuti, hogy addig nem ér oda... Így nincs értelme... Vegye ki olyan, aki ki tudja használni. Egyébként azokban a szobákban együtt lehetnek anyukák a babákkal. Sztem az ilyen kórházpolitika is érthető: az ilyen szobákban 1 anyuka van, a többiben több, és talán nem akarják, hogy 1 baba esetleg tönkretegye másik 7 embernek is az éjszakáját. Mert biztos megérti mindenki, meg minden, ha így lenne, én is megérteném, de pl. nagyon szégyellném, ha mi tennénk tönkre mások pihenését. Szóval nekünk bejött ez a 6-7 óra elválás. És aztán a boldogan együtt töltött 17-18 óra! :)

Én sem adnám el a gyerekemet, ne higgyétek! :) Kezd egy picit ilyen kép kialakulni rólam... :) Én csak abszolult biztos vagyok benne, és ezért voltam a kórházban is, meg máskor is nyugodt, mikor nem voltam vele, hogy két, az enyémnél sokkal gondosabb, törődőbb és hatalmasabb Kéz vigyáz az életére. :)

Panndi! Nemá! 18. hét 6. nap???? Jó ég!
Vendég
 


Zsófi este hatkor született, nyolcig együtt voltunk, fél kilenckor a szobámban voltam, még Apa és anyósom segítettek kipakolni, aztán elaludtam rögtön. 10-kor felébredtem, ettem egy Snickerst, és elkezdett iszonyatosan hiányozni Zsófi, de éjszakára nem adták ki. Aztán elaludtam, éjfél fele felébredtem, lázas voltam, és nagyon-nagyon véreztem, akkor jött is egy nővér, tőle kérdeztem, hogy mikor kapom meg Zsófit, mondta, hogy majd reggel. Visszaaludtam, aztán öt előtt ébredtem, zuhany, hajmosás, és tisztán vártam a babát :lol:
Vendég
 


Maja végig velem volt, fizettünk a külön szobáért, Apa benn aludt velünk. Nekünk így volt jó. Remélem most is lesz szabad különszoba.
Én nem akartam leadni egyáltalán, már csak azért sem, mert annyi olyat hallani, hogy betápszerezik a gyereket sunyiban. Sógornőm is így járt, utána meg nem tudott szopizni a fia, hosszú hetek alatt tudott megint szopizni normálisan, meg kellett tanítani újra.
pumuklii
 
 


Nálunk szülés után ugye 2-t órát velünk volt, de utána elvitték kb.6-7 órára, hogy tudjak pihenni. Viszont onnantól, hogy visszakaptam végig velem volt csak fürdeni és vizsgálni vitték el, de oda is mehettél a babával. Nálunk 1-2 ágyas szobák voltak.

Kép
Kép
incike
 
 


Szerencsére nálunk a szoptatásba nem kavart be, most meg velem lesz éjjel is, mert már akkor néznek csúnyán, ha leadom a gyereket :lol: De nem is baj, itthon úgyis osztoznia kell a figyelmen, legalább a benti pár nap az övé lesz :)
Vendég
 


Dóri, 8-an voltatok egy szobában? Akkor tényleg jobb, ha bent alszik a baba. Mi ketten voltunk, így is felváltva sírtak éjjel a kicsik, de simán aludtunk, amikor nem a miénk sírt.
Vendég
 


panndi:én 19.hétben vagyok, de még mindíg nem látszik annyira hogy egy kisfiú rugdosna ott bennt, pedig érezni már jó ideje érzem.
Néha meglepődök hogy egyeseknek már most mekkora pocija van.De hát nem vagyunk egyformák.
harhaj
 
 


Na, azért nem 8 nő volt, hanem, gondoltam, összeszámolom, gyerekekkel 1ütt mennyien lenénk, mert azért olyan napközben volt, mikor a 4 babó bent volt, hogy az egyikük rákezdte, és lassan az összes csöpp kapcsolódodtt... Szóval 4 ágyas szobákban lettünk volna 8an a kölkökkel... :)
Vendég
 


Sziasztok,

bocs hogy eddig nem jelentkeztem, de ugye elég sűrű volt a hetem (és még nincs vége) voltam 2x 18 hetes UH-n, mind a kettő jó eredményeket adott vissza (sőt a két doki egymástól függetlenül azt mondta, hogy talán fiu :) ), tegnap csináltunk négyes tesztet, holnap lesz meg az eredmény - nagyon félek tőle így a rossz afp után....
majd írom az mi lett :|

Kép
sorita
 
 


harhaj: fotó a hasról? :)
Vendég
 


Sorita! Szorít az egész csapat! :)
Vendég
 


Remélem holnap sikerül fotót csinálni a pocakomról.
Most megyek, jó éjt!!
harhaj
 
 


Dóri: hát mondjuk én kétágyas szobában voltam. Amúgy szívesen mennék egyágyasba, remélem, sikerül. De különben úgy vagyok vele, hogy ebben az egyben nem óhajtanék alkalmazkodni senkihez. Az újszülött gyerekem érdekei abszolút elsőbbséget jelentenek számomra, és nem érdekel, hogy ki hogy tud aludni, vagy sem. Egy gyereknél az a természetes, ha sír, vagyis inkább nem természetellenes, ha sír. 32 óra szülés után talán én is tudtam volna aludni, de mivel lezavartam 2 óra altt, nem fáradtam el testileg. Viszont olyan intenzív volt, meg hirtelen, hogy szerintem ezért is pörgött bennem egész éjjel. Utólag dolgoztam fel a szülést, mert közben nem volt időm. :) De mástól is hallottam már, hogy szülés után nem tudott aludni.

Kép
Kép
tinu
 
 


Ja, az Imréseket szeretném kérdezni:

Nem jöttök januártól a szerdai kismama-relaxra?

Kép
Kép
tinu
 
 


Sztem nagy volt köztünk az egyetértés ott a szobában. És nagyon jó volt a hangulat. De attól is boldog volt mindenki, hogy pihenhetett éjjel... Szóval talán nem volt olyan nagy baj... De mást is el tudok képzelni, ott is úgy van, hogy a 2 ágyasokba, ha mind a 2 kismama úgy szeretné, akkor beköltöztetik a babákat is. De a 4 ágyasokba már nem.
Vendég
 


Halihó!

Na, végre van egy kis időm.

Panndi!
Pontosan milyen érzés neked a haskeményedés???? Tőlem kérdezte a védőnő....de nem tudom pontosan azt érzem e....gyakran fájdogál alul a pocim ( főleg, ha túlhajtom magam) és betonkemény...
Btw, neked szinte semmi pocid nincs, mintha csak 12-13 hetes lennél. Szemből is csinálj képet legközelebb, nagyon kiváncsi vagyok úgy mekkora! :)

Incike!
Nagyon kemény, amin átmentél... de tetszik a pozitív hozzáállásod. Drukkolunk nektek. Írj hétfőn, ha már többet tudsz!

Farkas!
Én mindenképp privát szobában szeretnék szülni. Nem elhanyagolható részletként a külön privát fürdőszoba miatt!!! Sajna én úgy tudom nem lehet előre lefoglalni, de azért megpróbálom, hátha...

Eve!
Az H&M-ben szerintem nagyon jó bébi cuccok vannak és nem annyira drágák! Én vettem pár édes dolgot (nem bírtam ellenállni) ,pl: h. ujjú 2 bodyt 1900-ért, 1 édi sütis polót 1200-ért, kisgatyót 1300-ért, sütis kisruhát 1200-ért...
Ahogy néztem még a hipermarketekben sem olcsóbb...

Ti hányas méretben gondolkoztok???? 50? 56? 62?
Szerintem 56-62-eket érdemes venni - kezdő kismamiként ezt logikáztam ki. Vagy érdemes más-más méretet venni pl. bodykból-rugikból és gatyókból??????
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára mozza 2008.12.11 21:14-kor.

Kép
mozza
 
 


VIP szoba

Igen, engem már Apornál is érdekelt, de végül mégsem jutott rá pénz. Az orvos és a védőnő elvitte. A VIP szoba előnye az, hogy a férjünk is velünk lehet, de első babánál nekem jól esett, hogy voltak szobatársak és közel voltak a csecsemős nővérek. Még tapasztalatlan voltam. Második babánál már szimpatikusabb, már sokat úgysem tudnak segíteni.
Én nagyon pozitívan éltem meg a kórházi tartózkodást, egész nap Aporral voltam elfoglalva és tudtam pár nap és hazamegyünk. Apor nem akart szopni, ezért volt izgalom bőven. Egyszer elmesélem, most lusta vagyok.

Sorita

Nem lesz semmi baj szerintem, az AFP-vel van baj.

Kórház

Nálunk, Dunaújvárosban kötelező volt éjjelre beadni a babát, mert a csecsemősnővérek megfigyelték és minden reggel érkezett a gyerekorvos és beszámoltak a babák viselkedéséről. Mivel egész nap nálunk volt, nem volt alkalmuk figyelni őket. Ezt nem tartottam rossz dolognak. Ha a kisbaba nyugodt volt és jól szopott, akkor kérésre az anyánál maradhatott, de nem az első éjjel.

Én örülök, hogy nálunk nem szabad bejönni a szobába, sem a folyosóra. A babát üvegen keresztül meg tudom mutatni a családomnak. :)

Otthonszülés

Engem nem érdekel, nem érezném magam biztonságban? Otthon hogyan oldják meg, ha a baba különleges ellátásra szorul netán? Rohannak vele a kórházba? Ha minden rendben van, akkor otthon sem lehet baj, de ezt nem tudhatjuk előre.

Harhaj

Nekem 3 éjszaka rémlik. Ha besárgul a baba akkor lehet több is.

Fabri

Réka terhestorna? Nagyon szerettem, Aporral minden nap tornáztam. Most is kellene.

Eszter

Nekem is kellett vinnem az afp eredményét a genetikai uh-ra. A genetikai viszont lehet a 18-20. hét között. Meg tudod várni.

Évi

Köszönöm! :)

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Ruhák

Előre szerintem nem érdemes sokat vásárolni, mert az utolsó uh-kon kiderülhet hogy nagyon nagy a baba vagy picike esetleg.
Aporral az 56-os ruhákat két hétig tudtuk hordani. 4100 volt és 57 cm.

Dóri

Szeretek chatelni. :)

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Fáj, feszül, görcsölget :?

Igenis, jövőhéten hozok szemközti képet is :lol:
Vendég
 


A Réka terhestornát én csak annak ajánlom, aki előtte is tornázott, mert elég kemény a csaj. Kállai Ildikó light-osabb, az meg nekem már túl könnyű, inkább lépcsőzök a 20 kilóval. :-)

50-es ruha nem kell, csak a koraszülötteknek. Gyöngy 55 centivel született, kb 6 hétig hordta az 56-os ruhákat, a 62-est egy hónapig, 7 hónaposan már az egy éves ruhákat hordta, utána lelassult.

Mozza, nem lehet lefoglalni, max ha programozott császárra mész, mert egyébként nem tudják, hogy mikor szülsz, így érkezési sorrendben lehet elfoglalni, vagy jut vagy nem jut. :(

Tinu, mi ez a szerda relax?
Vendég
 


Nekünk az 56-os méret egész sokáig húzta. Viszont a 62-est utána elég gyorsan kinőtte, abból nem is lett sok. Inkább 56-os és 68-as ruhák voltak zömében. A 68-osat is sokáig hordta. De ez nyilván minden gyereknél más, mert más ütemben híznak, nőnek.

Anika: nekem sem a gyereklátogatás tiltásával volt a gondom, hanem azzal, hogy én is el lettem szeparálva. Nekem szimpatikusabb lenne egy olyan megoldás, hogy a folyosóra bejöhetnek, de a szobába nem és a gyereket ki lehet vinni. Az Imrében olyan hülyén van megoldva, hogy van egy darab ablakos ajtó, és persze egyszerre jönnek a látogatók, szóval ott a nagy tömeg az ajtó előtt, a gyerekek ott sorakoznak a bevásárlókocsiban az ajtó előtt. PErsze a legtöbben nem viszik be a csecsemősökhöz a gyereket, mikor kimennek, én sem vittem. Szóval kimentem kb. 2 percre a látogatókhoz, a fél szemem és fél fülem folyamtosan bentre figyelt, egy nyugodt pillanatom nem volt. A látogatók sem sokat látnak a gyerekből, szerintem tök felesleges is bejönni a kórházba. Én nem is fogok erre biztatni senkit, jöjjön csak a férjem és annyi. Ha másképp lett volna, akkor esetleg kaptam volna valamennyi támaszt a hozzám közelállóktól, mert így nagyon szar volt. A szobatársam egy barom volt, a csecsemősöknek ezer dolguk volt, szóval egész nap a telefonon lógtam, és próbáltam egy kis lelkierőt gyűjteni, meg bőgtem.

Kép
Kép
tinu
 
 


Én is Rékáztam Zsófival, hát most a sok hasfájás miatt nem merek... :(
Vendég
 


Böbi: Mona Lisa csoport néven fut és Bálint Sándor tart relaxációt. Asszem szerda reggel 9-kor van.

Kép
Kép
tinu
 
 



Kép
Kép
tinu
 
 


Tinu, köszi!

Hál Istennek semmi félelem, feszültség nincs bennem, pedig jól hangzik ez csoport. Igaz, nekem a reggel 9 korai lenne, mert Gyöngy 8-kor ébred. Ja, meg vinnem is kéne, gondolom ott nem néznék jó szemmel. Úgyhogy még jó, hogy nem kell mennem.
te azért mész, mert vannak félelmeid vagy inkább időtöltésnek, esetleg a szakmád miatt?

Panndi, jobban is teszed, bőven elég Neked most Zsófi!
Vendég
 


Tinu, igen, egy köztes megoldás jobb lenne a Szent Imrében. Én hiába mondtam az ismerősöknek, hogy ne jöjjenek be, majd otthon, így is 9 csoport érkezett a 3 nap alatt, már nagyon untam, mert 2 perc alatt nem tudtam lerendezni őket, minimum 10-15 perc volt egy látogatás, addig meg a gyerek a folyosón....
Most is erre fogok kérni mindenkit, ha már napi 1-re csökken a férjemen kívül a létszám, jól járok.
Vendég
 


Farkas!
Biztos, hogy nem lehet előre lefoglalni a privi szobát? Sehol? Basszus, én elég mániákusan figyelek a tisztaságra/rendre ( a férjem szerint ez már beteges), elképzelni sem tudom a közös wct, zuhanyzót....ííííí... :(

Panndi!
Hát...akkor lehet hogy néha bizony nekem is keményedik a pocim...:(...slow down!

Bébi ruci témához:
Egyébként az 56-os méret sem minden üzletben/ márkánál u.olyan nagyságú...elég nagy a méreteken belüli- márkák közti eltérés...kvázi mint ahogy a női konfekciónál már tapasztalhattuk...
Szóval tapasztalt anyuk mit javasolnak egy kezdő baba kelengye méretnek? (ugye már nem mérik uh-val a bébikét, ergo meglepi hogy mekkora lesz, de valamibe mégiscsak fel kell majd öltöztetni az első pár hétben is)
Ti inkább a rugis verziót, vagy a body-kisnaci párost szerettétek? Azt hallottam, hogy az utóbbi kényelmesebb pelenkázásnál. Vélemény?

Kép
mozza
 
 


Én Zsófira fél éves koráig nem tudtam nadrágot meg zoknit adni, mert hiába volt a mérete, bevágott a hasánál, a lábánál, és sajnáltam őt. A rugi+body szerintem kényelmesbb nekik :)

Én kétágyas szobában voltam Zsófival, éls örültem, hogy nem vagyok egyedül, ó volt, hogy volt egy sorstársam :)
Vendég
 


Böbi: egyáltalán nem csak szorongó anyukák járnak a Mona Lisába. Legendásan jó a csoport, meg Bálint Sándor, úgyhogy én kíváncsiságból megyek, mindenképpen ki akarom próbálni. Állítólag nagyon sokat segít a szülésben is. Majd megírom, milyen volt. :) (Tényleg, aki járt oda, az csak szuperlatívuszokban bír róla beszélni.)

Mozza: igen, nekem is volt, hogy az egyik 56-os ruci jó volt nagyjából (bár egyik sem volt passzentos, picit nagyobb volt mindegyik, mint TÜnci), a másikból meg majd kiesett. De szerintem ez esztétikai kérdés, senkit nem zavar, ha egy kicsit nagyobb a ruha, az elején még úgyse mozognak, csak fekszenek. Én is body+rugi kombinációt használtam jórészt, szerintem kényelmes, főleg, ha a rugi alján vagy a derekán van patent és nemcsak felül. Nadrágosunk is volt egy darab, nem volt vele gondom, csak hülyén nézett ki a gyerek, mert kb. a hónaljáig felért a nadrág sokáig.
Így nézett ki :lol: :
Kép 2-3 hetesen
Kép 1 hósan
Kép

Kép
Kép
tinu
 
 


Na az első képet elrontottam, nem ezt akartam, de ezen meg látszik, hogy az volt a legkisebb rugink, szerintem az kisebb is volt, mint 56-os, nem tudom, mert örököltük és a cetli már hiányzott róla.
MEgpróbálom még egyszer, amit akartam:
Kép

Kép
Kép
tinu
 
 


Szóval elvileg mindkét nadrág 56-os volt, de a rózsaszínt még simán használtuk nagyon sokáig.
Itt fél éves volt:
Kép

Kép
Kép
tinu
 
 


Na még egy utolsó, aztán húzok a védőnőhöz, hogy a naciról jut eszembe a Mária Nagyker. Aki Bp-i: ott is lehet találni jó árban ruhákat, meg minden babás dolgot. Mi ott vettük pl. Tüci esernyőkocsiját. AZ a baj, hogy kicsit messze van tőlünk, mert biztos többször vásárolnék ott. NEm mindennek van jó ára, de azért ki lehet fogni dolgokat. És jó nagy üzlet.

Kép
Kép
tinu
 
 


Tinu!

Tündi nagyon cuki baba volt,most már igazi kis hölgy!

Én még mindig nem tértem magamhoz...olyan csúnya szürke az idő....nem szeressem ezt 8)


Különszoba:nálunk 10 ezer/éjszaka...ha csak 3 éjszakával számolok akkor is 30 ezer...én azt hiszem majd elválik hogy mi lesz,de azt hiszem ennek a pénznek lesz jobb helye is,azt a pár napot meg csak kibírom vhogy....Nálam még az se tisztult k h a dokinak adjak e és h mennyit.Ezt is a szülés utn döntöm el,mert ha csak bejön a végén és "kiveszi" a gyereket....szóval ezen még agyalok!

Ruha:én már most is inkább nagyobbat veszek mint kisebbet!Mondjuk mi sok mindent kapunk,így nem kell nagyon vásárolnom.De télleg sok mindentől függ h melyik ruha meddig lesz rá jó!Nem mindegy h 4,5 kilós a baba vagy csak 3 stb. :wink:

Panndi!
Legközelebb pocakos képet tegyél fel :lol: Én már el se hiszem h ott egy baba lapul vhol :lol: :lol:

annus11
 
 


Tinu:Nagyon szép leányzó.
Emlékszem, anyukám mesélte hogy amikor én voltam ekkora apukám mindíg akkor tartott a legszebbnek, legjobbnak mikor aludtam.Kis hiperaktív örökmozgó voltam, remélem a fiam is ilyen lesz; az apja nagy örömére :lol:

Kérdés:Amikor először voltam védőnőnél kaptam ugyebár a baba mappát, amihez kaptam Felicitas kismama könyvet is.Voltak benne kuponok, és azt is írták hogy csomagot vehetek át majd meg a kórházba is meglátogatnak egy csomag hasznos baba holmival.Tapasztalata valakinek evvel kapcsolatban?
harhaj
 
 


Harhaj: ezt én is gyakran érzem, hogy TÜnci akkor a legszebb, mikor alszik, pedig nem is hiperaktív. :lol: Bánj a kívánságaiddal csínján, mert még teljesülnek. :wink:
A kuponos csomagban nekem anno kb. egy darab cumi volt, meg valami műanyagkanál. Ennyi. A kórháziban volt több: mindenféle minta - popsikrém, testápoló, babafürdető. De a legtöbbet fel sem használtam. A Sudocrem mondjuk jó, de a Johnson babafürdető még mindig itt áll a szekrényben. :P

Kép
Kép
tinu
 
 


Sziasztok!

Nemrég keltem fel. Nem tudom mért, de mostanában nagyon sokáig tudok aludni.

Hasam nekem is fáj, meg görcsölget. Ha meg háton fekszem egy darabig,teljesen elzsibbad mindenem. Alig tudok utána megmozdulni, vagy felkelni. Tök szar érzés. :?

Én még nem gondolkodom a szülésen, még van időm aggódni miatta. Kedden megyek dokihoz. Remélem már kiemelkedett a méhem. :?

Mindenkinek szép napot!

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Én a kórházban két csomagot kaptam, és nagyon hasznos volt mindkettő: pelenka, popsitörlő, krémek (amit nem akartam Zsófin elhasználni, elhasználtam én), kanál, előke, minden földi jó :lol:
Vendég
 


A kórházi csomagban még sudocrem minta is volt, nekem azért volt ez hasznos, mert kiderült, hogy Gyöngy bőre nem bírja és így nem kellett jó drágán megvennem. nekünk a neogranormonn jött be, ha piros a popó.

Susy, nem is kell aggódnod a szüés miatt, sem most, sem később!

Én azért szeretném a külön szobát, hogy egyrészt be tudjon Gyöngy meg apa jönni, mert a Szent Imrében csak itt lehet, másrészt nem akarom rászoktatni a ringatásra, mert Gyöngyvirágnál elkövettem ezt a hibát, hogy ne zavarjam a szobatársamat.
Elsőnél nekem is jó volt, hogy volt szobatárs, ő tanított meg mindenre, pelenkázni, szoptatni és a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

Mozza, tudtommal sehol nem lehet előre foglalni, de próbáld meg, lehet, hogy plusz pénzért mindenre kaphatóak. nekünk 2+2 embernek volt egy fürdője, napi kétszer takarították, a wc-re meg vittem ülőkevédőt, nem volt gáz. de a tisztaságot is kórháza válogatja. Én voltam az Uzsokiban látogatni. hááááát, még a padra se szivesen ültem le.

Tinu, számolj majd be kérlek, én már csak azért is elmennék, hogy a pozitív élményesek táborát gyarapítsam, de mint már írtam, 2 okból sem kivitelezhető.
Vendég
 


Mozza, ez az előre lefoglalós tuti nem működik, mikorra foglalnád le? Én 1 éjszakát 5 ágyasban töltöttem, 3-at fizetősben, ahogy kiürült, már le is csaptunk rá.
Szerintem annyit tudsz tenni, hogy a szülésznőt megkéred, hogy nyomuljon az érdekedben. Ha pl 3 kismama is pályázik rá, te kapd meg.
Én csak a szerencsében bízok.

Anika
én nem akarok itt az otthon szülés mellett nyomulni, mert én se vállalnám be. De szerintem le a kalappal, aki megteszi. Ezt nem is lehet úgy, ha kicsit is bizonytalan vagy. Azt meg ne gondold, hogy a kórházban soha nem történik semmi baj, csak arról nem hallunk semmit.
pumuklii
 
 


Na a hét elején még örültem h híztam fél kilót!Erre ma reggel(reggeli után)ráálltam a mérlegre,erre 1 kilval kevesebbet mutatott...ki fogom vágni ezt a mérleget :lol: (amúgy teljesen jól mér)Másnak is ingadozik így a súlya?Vagy csak én állok 2 naponta rá? :roll: Ja és a terhes gatyákból ha így haladok be kell venni,mert hasban ugye príma,de comb és fenék részen már szinte mind nagy..... :roll:

Nekem is lenne egy kérdésem,így a gyakorlott anyukák felé.Pont tegnap mondtam h én nem tudom pontosan hogy kell egy babával bánni,mármint a fürdetés,öltözés,hogy fogjak meg egy ilyen csöppséget(pici babákat sose mertem megfogni...(csak pár heteseket)stb.Esetleg tud vki ajánlani jó csecsemőápolási vagy gondozási vagy nem tom mi a neve könyvet? :wink: Tudom hogy hamar beletanul az ember,meg nagyobb babákkal már volt dolgom...csak ugye az más,egy pelus cserét mindeki megold,na de a többi :roll:

annus11
 
 


Ja és az alvást kihagytam....mostanában nekem is gondjaim vannak vele.Én hasonalvós voltam...na ez már nem megy ugye.Ha oldalt fekszem akkor egy idő után kényelmetlen lesz és át kell forduljak egyik oldalról a másikra...legtovább háton tudok aludni,de emiatt a derekam fáj,pontosabban az már a fenekem...Vmi olyat próbálok h háton fekszem,de olyan féloldalasan,párnákkal kitámasztom az egyik oldalt.Így éjszaka nagy párnapakolás ha fordulok stb...elég fárasztó így :roll: És mi lesz még később :shock: :wink:

annus11
 
 


Hát, az alvással csak nehezebb lesz. Nekem szerencsére oldalt is kényelmes.

Könyvet nem tudok ajánlani, én nővéremet az első hetekben napi 10x hívtam kb. Az első fürdetést átvettük elméletben kb 5x. :-)
pumuklii
 
 


Annus, anno pont ezt beszéltük a férjemmel, hogy szerintünk nagy szükség lenne ilyen tanfolyamokra, mert nem mindenki mellett áll egy nagymama hogy segítsen. Aztán mégis belejön az ember. Nálam is a fürdetés volt a mumus, én vettem a Fisher price-nak egy olyan fürdőkádját, amin kifejezetten újszülött háló volt, de pár nap után eladtam, mert béna volt.
De itt leszünk neked mi, ezer kérdésed lesz, valaki éppen rá fog érni, hogy válaszoljon, ne aggódj!
Nekem a Kismamák és kisbabák egészségkönyve volt meg, elég részletes, de könyvből nem lehet megtanulni.

A hátadon próbálj meg egyre kevesebbet aludni, mert elnyomja a fő ereidet ami a méhedet táplálja, csak az oldalt fekvés marad, abból is főleg az egyik oldal ajánlott, azt hiszem, hogy a bal, de ebben nem vagyok biztos. Mert a másik oldalon megintcsak elnyomsz valamit.
Vendég
 


Annus!

Háton úgy tudom több okból sem szabad feküdni! Egyrészt a gerincednek rossz a súly, ami ránehezedik, másrészt valami gerincmenti főeret nyomsz így, ami a vérellátásban fontos szerepet játszik. Oldalt- féloldalt(bal oldal ajánlott!!!), kb. ennyi variáció marad. :(

Farkas!
Amit eddig a Péterfyben láttam... nem nevezném a tisztaság mintapéldányának...és akkor finom voltam. Ráadásul simán bemehetnek a látogatók a kórtermekbe (sima utcai cipőben!!!), a folyosón hálórucis kismamik sétálgatnak közben, a 4d rendelő közvetlenül a szülőszobák mellett van- néha be-be látni a folyosójára, ha kirohan a doki-ajtó meg nyitva-. Basszus! Csak a nődokim miatt ragaszkodom a kórházhoz, illetve a felszerelésük miatt (nagyon jók császárban- ha netán arra kerülne sor).

Pumukli!
Ja, szerintem elkezdek nyomulni már előre is....férjem közölte, hogy csak akkor szülhetek ott, ha legalább lesz VIP(alapítványi) szoba- őt még jobban sokkolták az állapotok....

Na, back to work....:(

Kép
mozza
 
 


Annus: biztos ez is változó, de nálam úgy volt, hogy ahogy megszületett TÜnci, többet nem volt kérdés, hogy hogy fogjam meg. Jött magától. Egyáltalán nem féltem, hogy pici, pedig előtte tartotam tőle, vettem még pólyát is, hogy majd abban könnyebb lesz megfogni. Na kb. kétszer volt a pólya Tüncin, abból egy, mikor hazahoztuk, mert akkor még nem volt autósülésünk. Eleve sokat segít, hogy a születés után azonnal a hasadra teszik. Már akkor magadhoz öleled és után minden olyan egyszerűnek tűnik. A pelenkázásnál nekem a csecsemősök segítettek. Egyszer megmutatták, aztán megpróbáltam és vittem hozzájuk, hogy jól csináltam-e. :) A fürdetéstől paráztam rettenetesen, mert a kórházban csap alatt fürdetik őket, én meg itthon kiskádban. És ugye mindenki mást mondott, hogy most akkor beleérhet-e a vízbe a köldökcsonk vagy sem. Végül együtt a párommal megoldottuk a fürdetést is, csak ez első volt fura, a többi már nem. Csak egyszer begyakorlod, hogy mit kell odakészíteni, hogy fogod megtörölni stb. és utána már csak ugyanúgy kell csinálni. De ajánlom, hogy fogadj a kórházban csecsemőst. Adsz neki kb. 5ezret, és végig segíteni fog mindenben. Én már bánom, hogy nem tettem meg anno. MOst meg már minek? Könyvből úgyse leszel okosabb, szerintem kár is olvasgatni ilyesmit. :wink:
Én még tudok hason aludni. Az egyik lábam fel van húzva, így a csípőm kicsit megemeli a hasam és kényelmes még. De oldalt is megy. Tanuld meg, mert mikor szoptatsz, akkor se fogsz tudni hason aludni, mert fáj a mellnél. Én megrögzött hason alvó voltam, de tisztára átszoktam az oldalt alvásra. Úgy kellett figyelmeztetnem magam, mikor már abbahagytam a szoptatást, hogy már aludhatok hason. Tisztára elfelejtettem. :lol:

Kép
Kép
tinu
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: