Drága csajok!
Nincs mentségem amiért nem írtam, nem is magyarázkodom!
Köszönök minden kedves szót, törödést amit az elmúlt hónapokban kaptam tőletek, sokat segített és hihetetlen hálás vagyok érte!
Próbálom röviden leírni, hogy mi történt és mi vezetett oda, hogy majdnem az utolsó pillanatban vesztettük el egymást! Ez a része viselt meg leginkább és napokig nem tértem magamhoz.....talán emiatt nem írtam senkinek!
Csütörtökön dokinál voltam, kértem hadd menjek uhura, aggódtam a lepény miatt! Pénteken reggel uhu, uhus doki bunkó, nem érti mit keresek ott 39 hetesen! Nagvonalakban megmérte Dórát, becsült súly 3130 gramm, bpd 91, áramlás rossz, a baba keringése kezd összeomlani, beszéljünk a dokimmal. Dokim az adatok alapján nem itélte rossznak Dóránk áramlását, menjek haza pakolni, utána vissza a szülőszobára Nst-re. Nst tökéltese, magzatvíz gyönyörű, nem lehet oxigénhiányos. Fájás nincs. Lementem a nőgyogyira, úgy néz ki ott várjuk ki a 40. hetet, ha addig nem indul meg magától, megindtítjuk. Mire befeküdtem az ágyba jönnek, hogy irány a szülőszoba, ismét Nst. Ami szintén tökéletes, babával minden rendben. Csináltak egy próba fájást, kaptam oxitocint, fájás 40-es max, szinte semmit nem érzek, sima mensis görcs. Jön a dokim, szerinte van időnk, ez a baba nem akar még megszülteni, egyébként is nagyon fent van, kockázatos lenne. Jön az ügyeletvezető doki, aki közli az enyémmel, hogy vagy az lesz amit ő mond, vagy mehet haza. Persze dokim marad és támogat testileg-lelkileg, nem hagy magamra, de látom, hogy nagyon aggódik. Ügyeletvezető azzal magyarázta a szülésindítást, hogy 3 ujjnyira nyitva vagyok, itt szülés lesz. Hiába mondja neki a dokim, hogy ez már hetek óta így van, nem ma nyílt ki, nem érti meg, szülünk....... Megrepesztették a burkot, hátha jobban reagálok az infúzióra, ha vannak spontán fájásiam is. Örültem, hogy nemsokára babázok..... Fájások jöttek, újabb infúzió, kezdtek brutál fájásaim lenni, de nem érdekelt, hisz ahhoz, hogy meglegyen a kincsem ezen át kell esni. Szép lassan két óra alatt eljutottunk oda, hogy 5 ujjnyira nyitva voltam, jöttek a tolófájások, nyomtam, de a baba nem akart leszállni.... Itt a részletekbe már nem megyek bele... 2 óra azzal telt, hogy percenként tolófájásiam voltak, iszonyatosan kimerültem és végre az ügyeletvezető hallgatott a dokimra, így vákummal próbálkoztak, de így sem akart kibújni Dóra. A buksija szép lassan kibújt, de szegénykém egyik keze elakadt. Végig szép volt a szívverése, de mikor hirtelen leesett, dokim megfogta a kezét és kikapta.... Neki köszönhetjük, hogy életben van..... Ha nincs ott, az a barbár megcsászározott volna, úgy, hogy a baba feje már kint van, mert szerinte az anya az első..... Párom végig velem volt, lesimogatta a hajat a fejemről és fogta a kezem. Sokat segített... Ő vigyázott lánykánkra, míg el nem vitték. Nekem nem adták oda Dórát, mert a lepény sem akart kibújni, azzal is elkínlódtunk fél órát, a varrás csak röpke egy órát tartott. Az uhus méreteket azért írtam, hogy lássátok milyen balfasz volt az uhus doki. A bpd-je 110mm volt, 100 felett nem is engednek spontán szülést, a lepény tökéletes állapotban volt, talán kettes sem volt! Ennek a leányzónak nem aznap kellett volna megszületnie! De minden jó, ha a vége jó! Van egy gyönyörű lányom, aki egész nap eszik, alszik, néha sírdogál, az elmúlt éjszakát átaludta, nagyon büszke vagyok rá! Csak ülök az ágya mellett és nézem, közben potyognak a könnyeim a boldogságtól és nem tudom elhinni, hogy ez a csoda velünk történik!
Mégegyszer bocsánatot kérek Gyugyi, Tavika, Nati, Littike és Ticsi, hogy igéretemmel ellentétben nem jelentkeztem.
Sok elmaradásom van, igyekszem bepótolni, kicsit még nehéz ülni, a történet is talán kicsit felületes, zavaros, de asszem a lényeg benne van!
Minnyá keresek egy frissebb képet Dóráról!