Új privát üzeneted érkezett!

Szrek,
Kocsis doktornőt szokták még szeretni, és a Guttmann Orsolyát, csak ő most egy ideig nem elérhető... :lol: És Curse szült Kocsis Mariannal, őt is szokták szeretni.
és örülök, ha jó orvosnak tartod, hiszen milyen szar lenne, ha a saját orvosodat nem tartanád elég jónak. :lol:
engem őszintén nem érdekel, hogy ki milyen orvos, vagyis nem az alapján fogom megítélni a saját dokimat, hogy mások mit mondanak róla. És ált. egyre kevésbé érdekel, hogy ki milyen orvos ott, egy a lényeg, h dr. Tudodkit jó elkerülni, a többi meg valahogy csak túlélhető.

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Zsan,
köszi; a lány, aki kérdezte, azt mondta, hogy Kocsis Éva nem, tekintve, hogy hasonlóan merev/katonás, mint UM, akkor csak a Kocsis Mariann maradt, köszi

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Sziasztok lányok!

Zsanci! :lol:

[quote="kisün"] írta:kisünkezdem megszokni a tervezhetőség teljes hiányát :roll: :lol:

Hát igen. Tegnap a gyerekekkel fürdőbe akartunk menni (én naív), ma meg egy fotókiállításra, gyerekek nélkül, már minden le is volt zsírozva, erre Gréti ma tök piros arccal ébredt, így nem bíztam rá másra. Peti ugrott is rögtön az infralámpáért le a Camponába. Pedig már tegnap is olyan cuccos jött ki neki az orrából :roll: De ezek szerint még mindig van az arcában :cry: Olyan édes, lefekszik, felveszi a napszemüveget (mert azért csukott szemmel is baromira világít az a lámpa), és addig tök nyugodtan elvan, míg elolvasok eg yjó hosszú mesét. Holnap le is fotózom, csak ma egyedül voltam (mert Peti azért elment a kiállításra).

Den! Először csak Bajni kapta a mentolos kúpot, de most már a Gréti is.

Megvettük a párásítót is. Végül egy Tefal lett, de nagyon klassz.

Megy valaki fotózkodni holnap? Mi holnap akartunk, de Grétit még nem akarom kivinni a hidegre. Valószínű csütörtök lesz belőle, remélem még nem lesznek olyan sokan reggel.

Macs! Mi újság veletek?

KépKép
KépKép
lindicita
 
 

 
 

Szrek! A Blaye Vera Rábóczki Mariettával szült mind a kétszer, és meg volt vele elégedve.
lindicita
 
 


Orrfújás: elmondanám, hogy Bajnika fél éve tudja fújni az orrát,míg Gréti a mai napig NEM. Már ha előveszem a zsepit, elkezd bőgni, és addig jut, hogy vesz egy nagy helyett kis levegőt és aztán a kifújás helyett valami "kilehel" ott az orrán és elkezd bőgni, hogy ő ezt nem tudja.
Ellentétben Bajnival, aki ha meglátja a zsepit, már fúj is, pedig még akkor hajtom csak szét :roll:
Persze amennyit a Grétinek tanítjuk az orrfújás csínyját-bínját, ha lenne kutyánk, már ő is tudná.
lindicita
 
 


Zsanci,
köszi a linket!

Deni!
a kóla állítólag azért jó, mert magában a koka cserjében van valami, ami jó hányás ellen. Heninek nem nagyon ízlett, de azért ivott 2-3 decit. (azt mondtam neki, hogy babakóla :D)

Joni!
majd ha látod Adrit, eldöntöd, hogy kire hajaz, mert minden korszakában másra.

ancsipancsi
 
 


Tinu,
Mi is leszoktunk P-vel a babakocsiról. Gondolva a jövőre, hogy akkor nehéz lenne kettőt tolnom. Egy bnőm gyereke még javában kocsizott, mikor P. km-eket gyalogolt (de komolyan!!! A gyereket hajnalban felhúzom és estig megy!!!). Én akkor azt hittem milyen jól csináltam!! Aztán megszületett M. Édes fej gyerek, kevés mániája van, de egyrészt 18 hós volt, mikor járni kezdett és kb. 1 hónapja nem ül kocsiba!!! (Addig meg se próbáltam kivenni, vagyis próbáltam de csúfos kudarc volt.) És azért én szívtam P-vel - pl. hónapokig szuperül jön kocsi nélkül aztán egyszer csak elfáradt. És én 7-8 hónapos terhesen cipelhettem (mégse akartam ott hagyni).
Ja, és sógornőm simán megkér vkit, hogy dobja fel a kocsit!!!! Mindig megteszik!!! (Sajnos én sose kérek meg senkit, ami komoly jellemhiba a részemről.)

Lindi,
hideg párásító? Ez sorozatos náthára is jó???

Móni
Kép
Kép
monisa
 
 


Mindenkinek bulást továbbra is! ++++++++++++++

Lindi, infrázó hős Grétinek nagy cupp :D
Ancsi, babakóla :lol: De már jól vagytok, ugye?

Kép
Kép
denizsa
 
 


Manóka, Kátya lányainak nagyon boldog Emma-napot!!!
Kép
denizsa
 
 


Emmáknak boldog neve napját :D

Szerintem is az a fontos, ki mit gondol a saját orvosáról, és hogy neki jó -e. Aztán hogy befolyásolják -e más vélemények, az is az ö dolga. Meg az is, hogy vált -e új dokira vagy sem. na, ez jo értelmes lett.... lényeg, hogy éljen a véleményszabadság.

Én fiaim is dáthásak, B hamar tullett rajta, Ábel már több mint 1 hete taknyos, csak folyik és folyik.... de még lehet h örülhetek h kifolyik neki, különben örökké szivni kellene. :roll:

ps: arcüreggyulára még a bioptron lámpa is jó, saját tapasztalat, én tényleg mindent végigprobáltam gyerekkoromtol felnöttkoromig ezzel küzdöttem. végül az alkati szerem gyogyitott meg.

KépKép
fibi
 
 


EMMÁKNAK BOLDOG NEVÜK NAPJÁT!!!!

Tinu: én szerintem egyetlen egy gyalázkodó sort se írtam UM-re :roll: pusztán felhívtam a figyelmeteket arra, hogyha olyan cipőben jártok mint én (kiné az a kis plusz) akkor ezt előre beszéljétek meg UM-el nehogy úgy járjatok mint én!
És emlékeim szerint olyasmit se írtam, hogy "jaj ne szüljetek vele, jaj váltsatok azonnal" stb stb
És még csak azt se írtam, hogy milyen szar szülésem volt miatta vagy ilyesmi... úgyhogy nem is igazán értem, hogy miért akarnál más topikot olvasni 8)

és egyébiránt én is úgy vagyok, mitn Szrek, hogy női dokit akartam magamnak és ha Zsanci szerint ilyen vicces az élet 3 gyerekkel akkor lehet, hogy a 3. gyereknél is női dokit szeretnék mindenek ellenére

és a váltás azért (is) nehéz, mert nem a számat kő kitátani egy idegennek...

Ancsi: szűk, de igy legalább a kalmopyrint is tudom szorítani a lábam közt, mint fogigátlás 8)

Zsanci: extratampon :mrgreen:

Ancsi: felforralt kóla???? ÁÁÁÁ az milyen már?? megkóstoltad?? :o
H&Fhez kitartáááást és remélem nem kapja el a kisebbed!!+++

Jelentem a boszitopik mükszik továbbra is, mert Kamilla nem köhög!!! Semmit se csináltam :oops: elfelejtettem a kamillateát is...és szépen elmúlt. Egyet-kettőt kaffant napközben de ennyi, megha nagyon kirohangálja magát. És arra jöttem rá, hogy az is azért van, mert irtó keveset iszik ebben a hidegben, sajna nem szereti a teát :? és kiporlad a torka.

Lindi: Grétinek is és Barninak is ++++++++++++++++++++jobbulást!!! Az infra tényleg nagyon jó az arcüregre!
Orrfújás meg úgy megy Kamillánál, hogy veszi a nagy levegőt és a száján fújja ki. Ha befogom a száját akkoris a száján fújja ki vagy a fülén de az orrán semmiképp :lol:

Johi: Kamilla egy mazobébi, mert minden gyógyszert bevesz, sőt bírja az orrcseppet és a porszívót is imádja :o
sőőőőt meséltem neki, hogy nem kéne minden kis bizbaszt a szájába venni, mert lenyeli és elakad a torkán és mehetünk Hba és felnyesik a gigáját. Gondoltam ez igy elég ijesztően hangzik, de neeeem, mert felcsillant a szeme és mondta, hogy JÓÓÓÓ és újra a szájába vette a kis izét :? :x

esik a hóóóóóóóóóóóóóóóóó
Kár, hogy nem marad meg :(

egy utálatos dolog van a télben: az a sok gönc amit rá kell aggatni a kölkökre és közben hatszor leizzadunk :x

Rylie
rylie
 
 


Emmáknak boldog nevük napját :)

A felforralt kólában szerintem a kátrány foghatja meg a cuccost
:?

Na, akkor Gréti a lámpa alatt, és addig marad, míg egy mesét elolvasok neki.
Kép

KépKép
KépKép
lindicita
 
 


Szerintetek hány új ősz hajszálam keletkezett ezen az egy napon?

Kép

Kép

KépKép
KépKép
lindicita
 
 


kólában kátrány? tanult itt valaki kémiát? vagy én tudok valamit másképp?

a forralásnak nincs jelentősége, nem magas hőmérsékleten kell hőkezelni, csak addig, amíg kimegy belőle a szénsav. a koka cserjének van hányáscsillapító hatása.

ancsipancsi
 
 


BOLDOG EMMA NAPOT INNEN IS! :D

Ábus még nem kelt fel, de nagyon ramatyul néz ki, tegnap is már tiszta takony volt, úgyhogy gondolom ma ugyanott folytatjuk :( :( betelefonáltam a suliba, hogy szori, de beteg a gyerek, hát nem voltak túl kedvesek :twisted:


Lindi,
jók a képek :mrgreen:

Rylie,
Ábel is ugyanígy fúj "orrot" :roll: :lol:

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Ancsi,
én tanultam sok félévig, mindenfélét (szerves/szervetlen/bio-/agro_/növényvédelmi- , ) és szigorlatoztam is belőlük :mrgreen: én sem tudom, hogy a kólában kátrány lenne....

Betegecskéknek javulást!!!!!!

Lindi,
ezek szerint vehetsz sok hajfestéket..... mint olykor én :mrgreen:

Szrek,
hát még milyen "kedvesek2 lesznek, ha megtudják a Pocak-bébit! :roll:


Mi: megvagyunk, egy hete küzd Füles a szájpenésszel, amit a böliből szuvenírkedett haza... :roll: nem is olyan borzasztó(egynlőre) két gyerekkel itthon...igaz a kisebbik a nyugalom szobra és még csak vegetatíve fungál.....


csók

macsek
macskanyu
 
 


Ancsi: oksa szívesen megnézem őket valamikor. :-)

Rájli: Fanni is bevesz mindent, legalábbis elsőre, aztán már volt olyan, amire közölte, hogy na ezt a vitamint többet nem... Köhögés lehet, hogy hozzánk jött át, mert ma éjjel Fanni köhögött.

Lindi: képek jók. Tudok jó hajfestéket... :lol: :lol: :lol:

Macs: ó szegény Füles, ez a szájpenész nagyon szar, nekem sokszor szokott lenni. Kár, hogy nem enged semmit a szájába, mert továbbra is azt mondom, hogy teafa, levendula pillanatok alatt csodákat tesz. (de tudom, hogy nem tudod neki beadni).

Szrek: Ábelnek bulást.

Emmáknak utólag is boldog névnapot.

Kóla nálunk csak akkor van, ha apa egy évben egysző esetleg másnapos, úgyhogy lehet valami hányáselhárító hatása tényleg.. :lol: :lol:

Na dódozom egy kicsit...

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Macs!
jó, ez csak költői kérdés volt. :))
cigit nem kell szívatni a gyerekkel (se), mert ott az égés során tényleg keletkezik kátrány, csak csak akkor szerintem.

Rólunk:
Adrika tegnap ivott utoljára anyatejet, bőgtem, mint a fene, de ez van. már csak 20 ml-k voltak a fejések alkalmával (napi két fejés), úgyhogy ... innentől meg kell elégednie a tápival meg a hozzátápival. fel is tettem a fejőimet a teszveszre. (meg egy csomó babarucit, mert nem félek tőlük, de tök frankó cuccok, amiket mi vettünk még anno Angliában)

egyébként szombaton Heni mellé feküdt a földön, s Adrika mondta, hogy "tete!" :DDDD, aztán többször eljátszották, később az apjának is mondta, aki persze jól elérzékenyült.

Johi!
az jutott eszembe, hogy Adrikát nem vihetem ám 5 fok alatt szabadba, legalábbis én ezt betartottam Heninél is, csak rövid időre vittem, így nem nagyon merem kivinni most fagyokban, várjuk meg, hogy jobb idő legyen, és akkor ugorjunk össze a játszón, jó?

ancsipancsi
 
 


Ancsi: tényleg ilyen van?? mármint, hogy nem lehet kivinni 5 fok alatt??? Én tuti vittem, sőt szegény TesóNapocska is fog jönni, mert valahogy el kell menni majd Fanniért az oviba meg odai is kő jutnia. De én iszonyatosan sokat sétáltam Fannival anno a hidegben is.

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Ancsi,
Ábus ugye decemberi és tuti, hogy mi már a hóesés után nagyokat sétáltunk - talán nem volt annyira hideg, szerintem úgy 0 és 5 között

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Ancsi,
a szoptatásért, fejésért megariszpekt :D nagyon ügyes és rettenetesen kitartó vagy! :D
(ha olyasmi lesz a helyzet, mint Ábellel nekem majd, biztos fogok kérdezni tőled)
szrekuc
 
 


Johi,
Teafáról és levenduláról írnál??? (Marcinak hónapokig volt szájpenésze, de doki szerint vhogy belülről jött, szóval hiába kezeltem ki, újra elkapta. Mi graperfruitmag-féle vmit használtunk, de hát ő még kicsi volt és higgadt. El is múlt idővel.)

Ancsi,
Én mindkét gyerekemet kivittem kb. 2 hetes koruk után bármikor. Szélviharban nem, esőben ritkán. Akik a Föld hidegebb országaiban élnek mit csinálnának ezzel az 5 fokkal??? (Azt nem mondom, hogy konkrét gyerektől nem függ...)
Hihetetlen miket mond Adrika!!!

Móni
Kép
Kép
monisa
 
 


most itt a neten -5 fokot olvastam valahol, valami babaöltöztetési tanácsadóban, de emlékszem, hogy Lencsinél a házidoki és védőnő + Moose (aki még emlékszik rá :) egyöntetűen plusz 5 fokot mondott. valami olyasmi, hogy ilyen hideg levegőt ne szívjon be huzamosabb ideig. én Heninél betartottam, egyszer sétáltam vele hosszan, és durva megfázás lett a vége, pedig totál bebugyoláltam.

már 3 éve is vitát szült a dolog, mert sokan elmondták, hogy ők bezzeg soha nem vinnék ki, sokan meg elmondták, hogy ők kivitték és semmi baja nem lett, de szerintem meg mindenki csinálja úgy, ahogy neki (a lelkiismeretének jobb). akinek azért van lelkifurija, mert úgy érzi, h keveset sétál a gyerekével, az vigye :))), akinek meg már sikerült így megfázatnia gyereket, mint nekem 1x, az ne vigye.

különben most is elmegyünk Ajtával a Savoyába, de kocsival, úgyhogy keveset lesz a hidegen.

ancsipancsi
 
 


Betegeskedőknek továbbra is bulást!!!!!!!!! +++++++++++

Fibi :) Ábelednek is bulást! Remélem Bálintod megúszta ennyivel :)

Szrek :) Te fiad is buljon! Arra kivi vagyok én is, hogy ezekután mit szólnak majd a tesóhoz a melóhelyeden... (Mikor fogod megmondani nekik?)

Ancsi :) Sok +++++++ és ne sírjál, nagyon klassz vagy, hogy ennyi ideig fejtél!! Dumához gratula Adrikának! :D

Lindi :) Képek :lol:

Rylie :) Szupi, hogy meggyógyult Kamilla! :D Mazobébi :lol: :lol: bár a kórházas sztori nem olyan vicces... :roll:

Johi :) Válasz ment :wink:

5fokos dilemmához nem tudok hozzászólni, mert lévén a gyerkőim tavaszi/nyáriak, télen már simán kivittem őket. Most egyébként mindegyik odavan a hóért, szerencsére egy kicsi megmaradt a kertben és építettek hóembert :D Bálintnak már nagy gyakorlata van, mert az oviban is készítettek egyet, büszkén mutatta tegnap 8)

Kép
Kép
denizsa
 
 


Ancsi: szerintem is mindeki döntse el maga, hogy hogyan cselekszik és nem csak ebben, hanem minden másban, csak én furcsáltam, mert nem is hallottam erről. Inkább arra céloztam, hogy micsoda remek anya vagyok, hogy nem tudam ilyesmiről. :lol: :lol: Szopi miatt ne bánkódj, nagyon ügyes és klassz voltál. Lényeg, hogy Adrika kapott védőitalt eddig.

Monisa: én nagyon mazohista és szadista vagyok levendula és teafa témában. Jómagam locsolom is magamba, főként a teafát. Alul felül mindenhol... :lol: Fanninak pedig ha van esetleg valami kis afta vagy valami akkor egy fülpiszkálóra teszek és bekenem vele, nem mondom, hogy imádja, de mondjuk az orrfújásnál és orrcseppnél mindent jobban elvisel. :-) Levendula egy igazi csodaszer, pl. égésre a legeslegjobb....

Szrek: átvettem a banánmániádat...:-( Fanni mindig rám is szól, hogy anya az az enyém... mert eddig sose ettem. Egyébként pedig tegnap vega létemre az ebédem két szelet rántott pipihús volt, csak úgy üresen... ki érti ezt?? én nem... :lol:

Tegnap Fannit megkérdeztem, hogy milyen sportra szeretne majd járni nagyobb korában? Erre mondja, hogy hegedű és alvás... :lol: :lol: nagyon mókás pofa.

Betegecskéknek jobbulást!

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Nekem B téli gyerek, kb 5-6 hétig nem vittem ki, ha jol emlékszem, aztán meg csak rövid sétákra. Sztem is mindenki csinálja, ahogy jo nekik :)

Johi,
B is hegedüt akart vetetni velünk pár hónapja. szerencsére (vagy nem annyira?) most a dobszerkót követeli egy ideje :lol:

KépKép
fibi
 
 


ma vettem elöször életemben Shüssler sót, mert Ábel már randán köhög is, nemcsak az orra folyik nonstop 2 hete majdnem :roll: kiváncsi vagyok...

többi betegnek is sok++++
fibi
 
 


bocs, Schüssler...
fibi
 
 


Fibi,
mienk B is dobszerkót követel rajtunk! 8) épp most döntöttünk úgy, h megkapja... :roll:
schüssler sók nálunk nagyon beváltak, pl hányásra.

Johi,
milyen számon lehet bejelentkezni schüssler arcdiagnosztikára a patikában?

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


ja, még1, mi pénteken megyünk fényképezkedni.
vki még?

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Sziasztok!

Betegeskedőknek bulást :)

Ancsi! Kátrány: a kólában 5 titkos összetevő van, szóval lazán lehet az egyik a kátrány :wink: Na jó, csak vicc volt, nekem a kóla akkor is híg kátránylé :lol:
(kémiából egyébként épp csak hármas voltam :oops: )

Nekem mind a 2 gyerek téli, pár hétig biztos nem vittem ki őket, és a nagyon hidegben még azután sem, de csak azért, mert én nem akartam fagyoskodni. Aztán a kövi télen, amikor már 10 hónaposak voltak, muszáj volt menni szánkózni.

Mi még 1 hét szobafogságon vagyunk, makacs ez a fránya betegség.

Johi! Fanni sport :)

Zsan! Mi vagy holnap vagy péntken megyünk. Ti pénteken hánykor?

KépKép
KépKép
lindicita
 
 


Lindi,
kíváncsi lennék a titkos összetevők %-os arányára amúgy, mert azon túl, hogy csapvízből van, a második legnagyobb összetevője a cukor. :)

Johi,
én meg más egyébkor csodálkozom!
de a védőitallal igazad van! én sem hittem ennyire ennek az erejében, de most a hányifostit el se kapta Adrika, én meg kicsit fostiztam, de aztán semmi bajom nem volt, meg 1 napig hányinger, de simán legyűrtem. gondolom ez csak egy kis emlékeztető "oltás" volt nekem a vírusból, mert régen sok ilyenen átestem.

SZOLGÁLATI:
MAI NAPON A SZAVOYA PARKI TAKKOBAN MINDEN DE MINDEN 30% KEDVEZMÉNNYEL KAPHATÓ, de csak akkor, ha odamégy a pénztárhoz, azt mondod, hogy szeretnél regisztrálni, ide vele a 30%-os kártyával, ami mára érvényes. aztán elmégy vásálni.
15eFt-ért vettem cuccokat, és csak 10-et fizettem. de mind-mind már eleve sokszorosan leárazott akciós darab volt ám :)))

ancsipancsi
 
 


Ancsi, nem tudom a %-okat, csak azt, hogy tán valami pereskedés folyik ellenük, mert a cimkén igenis fel kell tüntetni az összes összetevőt, ők viszont 5 dolgot eltitkolnak :roll:
lindicita
 
 


Ancsi: fa@a csaj vagy!! Más hamarabb feladta volna a fejőkézést az tutti!! (enyém fejőke is a teszveszen figyel, de nem kő senkinek :cry: )

Johi: és aftára jó ez a kence????? Bevált?? Kamillának kb 2 havonta tutti van aftája :?
alvás, mint sport :lol: :lol:

Zene: anyám vett egy ukulellét karira Kamillának. Szerintem baromi korai és egy játékgitár bőven megtette volna, de nem merem mondani neki, mert tutti besértődik :roll:

Macs: szájpenész áááá én azt hittem az csak csecsemőbaj :roll:
++++ jobbulandusz

Lindi: képek 8)

Rylie
rylie
 
 


Rylie! Én is most adtam el a fejőkémet. próbáld, hogy 1.-ft-osra teszed fel, figyeld, meg simán elmegy, még többért is, mint gondolnád.
Én végül 6.750.-ért adtam el 1.-ft-ról indítva:
http://www.teszvesz.hu/item451520841_451520841.html

(és jelöld be, hogy látszódjanak a képek a listában, többen ránéznek, szerintem)

KépKép
KépKép
lindicita
 
 


Lindi: hááát eddig fostos voltam az 1Ft-os aukciókkal kapcsolatban. Eddig csak pár dolgot tettem fel így és azok kb max 10 Ftért találtak gazdára :? A fejőkét meg nem szívesen tékozolnám el ennyiért...de a 6750 az tényleg jó ár érte ;) Ügyi vagy!

R
rylie
 
 


Rylie,
aftára is teafa olaj, asszem. Meg borax és (ki hinné) rhus toxicodendrum.
nekünk mintha...

Lindi,
mi péntek reggel megyünk.

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Rylie,
akkor állíts be minyimál árat. csak az ugye lébe kerül, ha nem érik el.

Johi,
itt meg tudod állapítani, hogy hasonlítanak-e még egymásra, de az apjával fix:



Kép Kép Kép

ancsipancsi
 
 


Rájli,
annyira nem csecsemő-betegég, hogy felnőttek is elkaphatják....bárki..

de! "hála" a szadista boraxos-gézes penésztörléseknek, a dokinéni ma hivatalosan is gyógyultnak nyilvánította Fülest :D


Zsan,
aftára tuti jó a tömény borax-glicerines lemosás, homeóból meg a borax 9ch, mercurius solubilis 15ch és az apis mellifica is, bár ez utóbbi inkább herpeszre.



és nem tudom megállni, teszek be egy képet Álmosomról, aki minden bizonnyal szumósnak készül.... vasárnap volt 3 hetes, a H.-ból 3850g-mal jöttünk haza. Tegnapi mérlegelés szerint 5200g és a mai nappal végleg átváltottam a 62-68-as méretre... a talpija akkora, hogy a nagyobb rugik kialakított láb-része kicsi neki...
Szerintem magasabb lesz mint a 200cm-es apukája... :shock: :mrgreen:

Kép
macskanyu
 
 


Ancsi,
éééédes a lányod!!! És tiszta Lencse!!! sztem.. :D :D :D
macskanyu
 
 


Macs!
nem emlékeztem pontosan, hogy 3 hetes Álmos, így a fotó alapján simán 2 hónaposra tippeltem! :))) tényleg nagy tappancsa van, és hát a pocija jól tele van tejjel. Macskanyunak nyilván megy a termelés :))))

ancsipancsi
 
 


Ancsi,
tökjo képek :D

Zsan,
szuper :) primer rosszabbodás beindult, én már padlón vagyok...

kérdés: a leirás szerint akut és kronikus betegségre más adagolás van. a taknyosság+köhögés több napja melyiknek számit?
fibiabéna
fibi
 
 


Macs,
Álmos mekkora aztaaaaa :D :D :D
(veletek álmodtam valamit, de ne kérdezd, mit :) )
fibi
 
 


Zsanci, priviben megírnád, ki az a doktor tudjukki? van egy sejtésem ám, de azért jó lenne tudni :)
Ancsi, Macs, szuper édesek a gyerkőcök :)

mellszívókat ha el akarjátok adni, én betenném az indexre a felesleges gyerekholmik topikba is! úgy szokták csinálni, aki teszveszezik is, hogy beírja mi eladó, tesz be képet v linket, és ha nincs licit rá, de van a topikról jelentkező, akkor leveszi.

Johanna, ha ez megnyugtat, én is elzabálom a banánt a lányom elől mostanában :oops: :lol:

Kép
Kép
mamacsibe
 
 


Halihó!

Még mindig elég sűrű az életünk, de azért bekukk olykor.
Meló végre kész lett, de most beindul a suliszezon.
AFP-m hála tökéletes középérték :lol: . UH-n már láttak nemet, de még megvárom BS konfirmálását 8)
Fizikailag nem bírom jól strapát, de azért még minden a megoldható szinten folyik. Angi :lol: tündéri, figyelmes, de tudom, hogy többet kellene pihenni... Sebaj 8)
Kistesó az utóbbi napokban aaaaaaaaaaannyit fickándozik :lol:

Álmos méretei nem semmik :lol: . Nagyon helyes kis fickó :lol: !

S Adri is tüneményes kislány! :lol: :lol:
Ancsi! fogsz vizsgázni?

Rylie! az UM-es sztorin azé :shock:

Lindi! gyerkőceid fodrászbarátok :wink: :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Barbi!
nálunk nincs keresztfélév, így csak februárban kezdem az egyetemet. ....azaz folytatom. nyáron lesz a vizsga.

van egy csomó eladó babaruhám (lányosak főleg, vagy uniszexek), ha valakit érdekel, írjon privit. sok közte a Mother Care, C&A, nem turisak.

ancsipancsi
 
 


Ancsi: szerintem nagyon hasonlít. Nagyon édes a képeken. Lencséről is kérünk, ha van amin ketten vannak az is nagoyn szuper. Apa is jóképűűűűűűűű :lol: :lol:

Macs: húh micsoda Nagyfiú ez az Álmos, nem semmi ahogy növekszik.

Rájli: csecsemőbetegségben szenvedek sajnos én is sokszor. :-) A szájpenész nagyon genya dolog. Boááááááá.

Én mindent teafával kezelek, én ezen a téren vagyok nagyon mazóóóóó.

Barbi: óóóó kiváncsi vagyok a nemére, Te is a kukkósok táborát gazdagítod-e majd??? Jó AFP-hez gratula. Én egyre fáratabb vagyok, pedig most kéne fittinek lennem, bár kicsit mintha azért érezném a téli bacik jótékony hatását is. :lol: Olvastad, hogy kispasim húst hússal követel magának. :lol: :lol:

Mamacsib: csak az a gáz, hogy én alapjáraton banánt nem ennék magamtól és húst főleg nem. :lol:

Zsanci: dobszerkó, hááááááááát sok kitartást hozzá. Én már a bébi szintetizátortól is megőőőőőőőőőőrülök néha.

Fibi: én annyira össze vissza adagolok mindent, ha pedig nem hat két perc alatt, akkor mérgesen másra váltok.

Monisa: megkaptam és válaszolok amint van két percem...

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Macs: nálunk a borax egyáltalán nem használ az aftára, sőt eddig tulképp semmi se használt rá, csak az idő vasfoga :?
De a teafaolajat nem használtuk még. Ezt simán a DMben vagy hol kell venni??? Johi?
Álmos hatalmaaaas!!!!! :) De egy fiúnak nagynak és erősnek is kell lennie, hogy megvédje a királylányokat! :P

(Bori kedden volt oltáson és 65 cm és 5950, fél éves korára nem fogja megduplázni a súllyát :roll: ez gáz? Meg arra gondoltam, hogy nem lehet, hogy ő azért ilyen véknya mert sílányabb minőségű a tejem??? :roll: vagy ez hülyeség?? 10 dkg-t hízott csak egy hónap alatt, igaz nőtt egy cm-t...de hát Kamilla egy kis töltött galamb volt végig...és egyedül az nyugtat, hogy mosolygós nyugodt babóca elegendő kakis-pisis pelutermeléssel.)

Barbi: AFPhez grat! Mondd eeeeeeeeeeeeel, hogy fiú-é vagy lány!!

Ancsi: jóóók a képek! :) Milyen ügyi már Adjika! (Bori semmit se csinál még, épphogy kitámaszt a karjaival.)

Rylie
rylie
 
 


SOS HELP:
hol lehet koszorú alapot venni MOST? 4re megyek ovis adventi koszorú készítésre

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Sziasztok!

Túlvagyunk a fotózáson :twisted: A gyerekek hozták a formájukat :wink:
Viszont még nem láttam egy ismerős fotót sem kirakva. Hol vannak a többiek????

Barbi! Áruld el, hogy fiú vagy kiscsaj??? Biztos fiú, ez most egy olyan széria.

Ancsi! Adjika nagyon édes. Szerintem mint két tojás, olyan a 2 csaj.

Macs! Micsoda vasgyúró :D

Rylie! Gréti 10 hónaposan duplázta meg a súlyát, úgyhogy nyugi :)
Most nézem, hogy Bajni is :) Na jó, mondjuk szép lett volna Bajni fél évesen 9,5 kiló :roll:

Csajok! Hol lehet mascarpone-t kapni? És spenótos lasagna tésztát????

KépKép
KépKép
lindicita
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?