Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Tegnap voltunk szívzörej vizsgálaton a János kh-ban újra. (A születésekor észlelt szívzörejt kontrollálták).
Nagyon megijesztettek!!!!
Nagyon kedves, idős doktorbácsi van a kardiológián, már a múltkor megszerettem. Emlékezett Szabira, már várt....na, nekem már ez gyanús volt, mert sztem legalább 15 gyereket néz meg naponta... :roll: miért emlékezne egy akkor 4 napos babára???!!! :shock:
Meghallgatta, és megállapította, zörej az van, és nagyon hangos! EKG-t csinálta, mint a múltkor, és sajna az sem lett tökéletes.... így szív uh-ra küldött minket dr. Horváth Zsókához a SOTE -ra. Dec. 2-re adott időpontot, és én addig tutira szét izgulom magam,mert azt mondta az orvos, hogy ebből még műtét is lehet, ha a legrosszabb kimenetelt nézi. A legjobb az, hogy kinövi a gyerek, azaz beforr a lyuk, ami most a pici szivecskén van....
Nagyon megijedtem, azóta bújom a netet....
És közben drámázok, mert aggódva figyelem a fiamat, aki szinte mindig alszik (kivéve éjjel :lol: ), és már erre is ráparáztam...
Persze 1 hónaposan evéstől evésig alhatnak a gyerekek, de most mindentől fosok...Igaz, szépen szopizik és hízogat is, 4200g most, és ugye 3400 g-mal született. Nem tudom ez mennyire sok vagy kevés, de ez van.
remélem nem lesz semmi baj :roll: :roll: :roll:

Ja, és próbáltam a Budai Gyreekkórházba bejelentkezni csípőszűrésre, de csak jövőre lenne már hely!!!!!! Botrány!
Budapesti mamik!! Ti hová mentek? Mert most nekem kell helyet találnom....és elvileg ugye, 3 hónapos korig kell a vizsgálatot megcsináltatni.

Andi
Kép
handrea75
 
 


Ugy latszik nem csak nállunk van tegnap és ma nyügös, siros nap. en is ma mindent megprobaltam mar vele, de csak sir, sir..evett aztan belealudt, en mindegyre koltogettem, aztan meg egy icipicit szopizott..agyba kerult felora utan megint sirt...gondoltam faj a hasa, na de mellre tettem megint evett mint az orult. Hogy lehet ures hassal belealudni..tiszta butus

Ildi: nekunk is ilyenek az ejszakaink, eddig legalabbis igy volt 23kor es 6kor evett. Akkor ki kel szamoljam az adagot :roll:

Hátfájas: nekem is lyukad be, szakadok kette, már mikor az agyikoból is ki kell venni.

NyM: nagyon szepek a kepek amiket feltettel.

Kiutesek: van valakinek a babaja arcan egy csomo piros poty? nekunk van es mar 4 napja ott csunyalkodik az egesz arcan.

Dalma
KépKép
Kép
biceboca
 
 


Boldog 2. hófordulót kívánok

Perdónak és Viviennek!!!!


Boldog 1. hófordulót

Bicebócának és Ádámnak!!!


Képeket és státuszt kérek a fejlődéshez :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 

 
 

Andi: szoritok neked, hatha nem lesz komoly baj belolle, elnovi, vagy nem is hallott jol a doki. Nekem az eggyik ismerosomnek, mar ott voltak az orvosok, hogy meg kell muteni a gyereket, es nem engedte, megnezettete meg jo par orvossal, es kiderult hogy nem volt baj a szivevel, valami mast hallottak.

Dalma
KépKép
Kép
biceboca
 
 


Egyelőre nem is akarok ilyenre gondolni!!! :(

Andi
Kép
handrea75
 
 


Nymalac: koszi a koszontest. 4060 gr volt a reggel kepeket estig felrakok. igerem.

Lehetseges h melegkiutes ami Adamnak van??...de csak az arcan es ugy a feje fele. de mindig nezem a nyakat hatul es nem volt sosem forro, vagy nagyon meleg. A lakasban is 22 fok van, az nem sok szerintem

Dalma
KépKép
Kép
biceboca
 
 


Andi!

Nagyon sajnálom, ami veletek van.De a mi családunkban is van egy 6 éves kislány, aki lyukkal a szívén született.nem kellett megoperálni, teljesen jól van.rengeteget mozog, szóval simán meg lehet ezt úszni, idővel megoldódik.Ne aggódj, drukkolok, hogy nálatok is okés legyen a dolog.De megértem a parádat.

Nekünk ma horror napunk van.Emma 4-5 napja nem kakilt, és ezt már sokallottam.Adtam neki Espumisan cseppet, mert szerintem fájt már a pocakja.Letettem aludni, nem sokat aludt, mikor sírva ébredt.Hát a kicsi lelkem, nyakig kakis lett.szó szerint, a nyakán is az volt.az ágya, mindene.Úgyhogy mentünk fürödni:-)azt viszont élvezte.
hulla fáradt vagyok, és van egy olyan sejtésem, hogy nincs elég tejem.Kiváltottuk a tápszert, nem akarom használni, de a Murphy hátha működik.=szer eszik egy nap vagy 8szor és alkalmanként 80 és 120 gramm között eszik.fogalmam sincs hogy elég-e.Most 4700 gram a súlya.nem tudom eldönteni, hgy azért köpi ki a cicit mert üres, vagy azért mert nem éhes.És hogy azért sír-e mert éhes, vagy azért mert fáj a hasa...Kivagyok...
emmalena
 
 


Handi: mi is január 6-ra kaptunk időpontot, és az még jó! Bethesda... Koponya és hasi UH-ra kell kérni az időpontot!

Tegyél fel kérlek 1 hós fotót, és mond meg, milyen nagyra nőtt Szabi :) kell a státusz követéshez... :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Piros kiütések: nekünk is vannak, már hetek óta :( Tej, és meleg kiütések szerintem...

A kamillától durvább tapitású, de kevésbé piros lett. Szárítja. Most nem csinálok vele semmit :) Nekem tetszik Bori katicaként is :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Handi: szívzörej :( semmit nem tudok róla, csak hogy Lilinek is hallottak valamit, egy véletlen vizsgálatnál. El is vittük valahova e miatt, de csak vaklárma volt. :oops:
Drukkolok, hogy nektek se legyen komolyabb :!:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Andi, még valami: ne a budai gyerekkórházba jelentkezz be csípőszűrésre, mert az borzalmas várakozással jár! Lilivel ott voltunk. Volt időpontunk, meg rajtunk kívűl még 200 másik gyereknek, és érkezési sorrendben hívtak be. Pedig Lili még nem volt 2 hetes!!!! Ráment egy fél nap!

A Rókus kórházba kértünk most időpontot, rákövetkező hét hétfőjére kaptunk is, és nem kellett várni 1 percet sem!!!!!!!!

Ajánlom! Ha megvan az időpont, kérj beutalót a gyerek dokitól a Rókusba!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Dalma: sztem inkább tejkiütés, és nekünk is csak az arcocskán, meg a haja alatt is van ez a pötty rengeteg... :roll:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Emma: pont eleget eszik a lányon, ne idegeskedj... 7-8szor kell ennie 80-100g-okat :) a számolás szerint. De azzal nem szabad stresszelnünk magunkat, mert minden gyerek más- és az igényeik is mások. Ha van minden evés előtt pisis pelus, akkor eleget eszik :) Ha nyugodt, akkoraz is ezt tükrözi. Probálnád meg idő előtt levenni a cicidről a lányt, tuti kiverné a balhét! Vagy ha nyugisabb vérmérsékletű, akkor a következő kajcsit kérné a megszokottnál hamarabb :)

No para anyuka! :) A tápszer majd jó lesz később a hozzátápinál a főzelékekbe :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Én ma kértem időpontot koponya-hasi-csípő UH-ra, ugye a Bethesdába csak jan. közepére adtak volna, így elmegyünk jövő héten a SOTE-ra, az I-es sz. gyermekklinikára, 12 e forint lesz :? De inkább kifizetjük, minthogy húzzuk januárig, főleg, hogy neki kötött a csípője.

Andi - jaj, csak nem lesz nagy gond a babával!!!

Emmalena - nyugi, biztos jól eszik Emma, ha kiköpi a cicit, biztos nem azért teszi, mert nem elég a tej, mert akkor valószínű, hogy üvöltene, mert éhes maradna, de így szerintem már betelt és azért hagyja abba. Amúgy amiket írtál, 80-100 teljesen jó adagok, főleg, hogy napi 7-8X eszik!!! Ha gyarapodik rendesen, akkor nincs gáz, a kaki is megoldódott, szerintem van olyan, hogy "bedugulnak", de a lényeg, hogy sikerült kakilnia!!!
Sírni pedig sírhat akármiért, pont most olvasok az lll.hu oldalon ilyesmit, itt egy idézet: "Az unalom és a magányosság ugyanolyan kellemetlen érzés egy csecsemőnek, mint az éhség vagy a gázzal telt belek. Olyan nincs, hogy csak akkor menj oda hozzá, "amikor tényleg szüksége van rád": kisbabád kifejezési módja a sírás, ami azt jelenti, hogy szüksége van valamire, és mindaddig, amíg sír, ez a szükséglet nem elégült ki. Nagyon egyszerű rendszer ez, akár egy biztonsági berendezés: hangosan jelzi, ha valami baj van, mindaddig, amíg helyre nem hozzák a hibát."
Szóval nyugi!!!

Dalma - kiütésről nem tudok nyilatkozni, nekünk az elején volt pár folt a tejtől, azóta semmi.

Éva - ú, így átfordul kicsi fiad? Nagyon ügyi, nem semmi!!!

Na megyek, mert eddig sikerült felmosnom és takarítanom a fürdőszobát, de úgy hallom, etetés lesz.

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Nymalac!

Igazad van, de az a baj, hogy emma nem nagyon nyugodt.és azt nem tudom eldönteni, hpogy éhes-e vagy fáj a pocija...ha kézben van, akkor nyugis, de ha leteszem, akkor balhé van.ma hajnalban még kézben is tekergett vagy 1,5 órát.mondjuk ez nem jellemző, ezt a mai hatalmas kakiadagnak tudom be.de az viszont jellemző, hogy evés után sírdogál.ha felveszem, akkor nem.szóval, bajban vagyok.
emmalena
 
 


Sziasztok!

Először is ne haragudjatok, de nem tudok jönni.

Nymalac, köszönöm a köszöntést.
Egy hós adatok: 4000 g és 56 cm.

Együtt olvasnak: :lol:
Kép


Amikor először tett anya a hordozóba:
Kép

Nekünk katasztrófálisak a napjaink. Ha leteszem mikor nem alszik üvölt, és hajnaltól csak úgy hajlandó aludni, ha magam mellé veszem az ágyba, különben szintén üvölt. A szoptatás még mindig kész katasztrófa.

Az egész lakás a feje tetején áll, mert semmit nem tudok tőle csinálni. Örülök, ha kaját főzök, azt meg muszáj hiszen enni csak kell valamit.

KÉne takarítani is mert nemsokára itt a karácsony és én ki szoktam díszíteni a lakást, de ahhoz ki is kéne takarítani. Hát nem tudom mi lesz. :roll: :roll: :roll:


Marek!
Tényleg imádni fogod a kengurudat, majd tegyél fel képet rólatok ha bele tetted.

Mellszívó: Nekem Avent van és én nagyon szeretem, nekem is néha bemegy a gumi alá a tej, de én mostanában úgy használom, hogy kiveszem a tölcsérből ezt a gumi izét és így sokkal nagyobb a vákum hatás és sokkal erősebben is szív.

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Emma: ha felveszed, és akkor csend van, akkor az nem éhség miatt van :) mert arra csak a tejcsi jó orvosság :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


emmalena!
nekünk is szokott ilyet csinálni Tomi,én ilyenkor babusgatom, mert tényleg elmúlik minden problémája,ha kézben van - lehet,hogy csak te hiányzol neki, illetve a ringatás,ölelgetés. én legalábbis Tominknál ezzel magyarázom. Tudom,hogy sokan azt mondják,hogy ezzel el lehet kényeztetni,de mindig az jut az eszembe,hogy hányan vannak,akiknek egész nap hordozókendőben rajtuk van a gyermekük - mi ennek a közelében sem vagyunk.


Elment a netünk,nem tudtam emiatt jönni pár napig, teljes elvonási tüneteim voltak... :D

Nyugtonmalac!
Nektek is boldog 1. hófordulót így utólag is!!! Sajnálom,hogy feladtad a kamillás borogatást,nekünk nagyon is szárította,de el is múltak a kiütései. szerintem most már nincs sok idő hátra,biztosan el fognak múlni. Küldöm majd az egy hós fotókat is,amint mozgósítom a barátnőmet,hogy tömörítse le őket.

A Rókusba lehet menni bármelyik kerületből vizsgálatra? Ahova minket küldtek,oda képtelenség bejelentkezni,soha nem veszik fel...

Csípő - hasi uh: a dunakeszi kenguruban is nézik - van ott egy hepinet rendelő, 6900 Ft. Tudtok más rendelőket még pesten,ahova viszonylag rövidebb határidőn belül be lehet jelentkezni?

Ildi!
Én is parázok,mikor kicsit többet alszik Tomi,pl. ma éjjel 5,5 órát aludt egyhuzamban (este 8-fél2-ig), és felkeltem már 1-kor,hogy most mi van, miért nem kellek a fiamnak :D. Komolyan,rendesen hiányzott a szopiztatás, pedig hogy vártam már,hogy tudjak egy jó kiadósat aludni :shock: - már az 5,5 óra egyhuzamban is kiadós lett :D

Szoptatós melltartó:
nekem a kínais nem jött be,ugyanis kinőttem. Biztos viszem majd a talira,hátha valamelyikőtöknek szüksége van rá. 2 számot nőtt a mellem, pamela anderson elbújhat mögöttem, szó szerint :D :D
már nem is büfé,inkább menza jelleget öltöttek cickóim :lol:
vettem triumphos szopis melltartót és ez kényelmes,jó melltartó - funkcióját tekintve viszont annyira nem csípem,mert ugyanúgy fel kell húzni a pulcsit, szerintem egyre megy a sima terhes melltartóval és abba könnyebb visszabújni is.

A szopis párnából nálunk pedig kispapa párna lett :D - jókat lehet rajta aludni,tv-ni

Éva!
kiderült,hogy szájpenész-e, ha igen elmúlt már végre?

Sapi - én azt várom,hogy végre belenőjön a gyerek feje, mert a sapka 40-es,Tomi feje pedig 38-as. nálunk is elmozdul rendszeresen a füléről a sapi, attól pedig rosszul van,ha megkötöm a nyakánál, főleg,hogy alig van nyaka :D

Marek!
A férjem nálunk is féltékeny azt hiszem. Csökken a lelkesedés a házimunka és Tomibabázás tekintetében. Annyira nyűgös lett,morgós is. És valahol megértem,mert tényleg kevesebbet foglalkozom vele, mi még a 6 hetes kontrollnál sem tartunk, szóavl szex sincs, és ha tehetem alszom,. Míg nem volt Tomi ő volt a középpontban természetesen,főztem amit szeret, sokat beszélgettünk is,most meg ezek valahogy elmaradtak - vagy legalábbis kevesebb idő jut rá. Remélem,hogy javulni fog a helyzet. Nem véletlenül mondják szerintem sokan,hogy a férjükkel együtt 2 gyerekük van... :oops: :oops:

Handi!
Mi is izgulunk szívzörej tekintetében, mert a háziorvos hallott vmit a fonendoszkópjával: mi dec.10-én megyünk kardiológiára. A gyerekek 80%-a szívzörejjel születik és ált. kinövik. Bízzunk benne,hogy nálunk is ez a helyzet! Állítólag a súlyos szívzörej evés utáni nehézlégzéssel is járhat
DRUKKOLOK,hogy ne legyen semmi baj!!!

Marek!
nagyon sajnálom a cukorbetegséget!!!

Kép

Kép
borkaby
 
 


Sziasztok,

huh.alig tudom tartani Veletek a lépést, 1 hetet kellett bepótolnom.

Mi tegnap voltunk dokinéninél, 4220 g Balázs. Nyugtonmalac, bár ez nem az egy hós adat ,hanem 1 hós+1 hét ,de ez legalább egy hivatalos adat, beírnád ezt nekem az 1 hós adat alá. A mi itteni mérlegünknek néha nem hiszek. A hossza viszont érdekes, 54 cm-t mértek, a kórházban születéskor 56-t mértek. Járt más is így?
Rákérdeztem a germicid kúpra az oltás utánra. Azt mondta,hogy ő nem írja fel ezt senkinek, mert ez nyugtató és mondván feleslegesen miért nyugtatózzam a gyereket...nekem még anno a többi recepttel együtt felírt egy lázcsillapítót,azt használjam. Ennek örömére Balázs szépen lepisilte azt az asztalt,ahol épp meztelenűl várt arra,hogy dokinéni megvizsgáhassa :lol: :lol:
A súlyra meg nagyon bűszke vagyok, mert 3620-al hoztuk ki a kórházból és az első 2-3 hétben alig hízott. Azóta viszont zabagép lett :D , képes pl 2 nap alatt 80 g-ot is hízni :D
Ja és azt mondta doki, hogy sárga még egy picit , de mivel rendesen szopizik így nem kell neki adnom pluszba semmit.

És itt jön a kérdésem, mikortól számít egy kisbaba már nem újszülöttnek. Ezt a számolás miatt kérdezem, mikortól lehet 120-al számolni a napi adagot?

szoptatós párna- kényelmes lehetett Balázsnak amikor használtam, mert mindig elaludt rajta szopi közben, most én is csak háttámasznak használom, nekem addig fájt a hátam, míg nem a szoptatós párnát használtam, amióta annak dőlök neki, azóta valamivel jobb.

én is mérlegelem minden evés elott és után, már nagyon unom, de engem megnyugtat. Én is örülök, ha eleget evett és mérgelődöm, ha keveset, olyankor vissza a cicire

hőmérő- nekünk is olyan van ami homlok és fül hőmérő, szerintem nagyon praktikus ,hogy csak 1mp-re odatartom a homlokához és már mutatja is az értéket

sapka az nálunk is gond. Még a megkötős is elcsúszik úgy a fejéről,hogy kilóg a füle :? :?

2 napja Balázs nagyon nyűgös volt,szinte rá sem ismertem. Hétfőn nem voltunk sétálni, mert nagyon fújt a szél, tegnap is csak a doki miatt voltunk kinnt, és aznap is nyűgös volt. Gondoltam lehet,hogy hiányzott neki a napi séta, így ma nem akartam kihagyni. És igazam lett. Fél 1 kor evett , utána én ebédeltem, majd spuri kifelé. Miközben én már jól átfagytam ,Balázs végigaludta a sétát. Mikor hazaértünk egyből felébredt,hogy ő éhes. Megetettem majd bealudt olyannyira, hogy még a cumi is kicsúszott a szájából. Majd felébredt kb egy óra után ,kezembe vettem, gondoltam eljátszadozunk, de ő megint bealudt, azóta itt alszik a kezemben :D , éppen ezért egy újjal tudom csak pötyögni a szöveget ide :?

Mi eddig éjjel 2x ébredtünk enni általában először fél1 és fél 2 között majd 4-5 óra felé. Utána 7 után ébrdet legközelebb. Most már viszont 2x eljátszotta azt,hogy miután este elaludt olyan fél 10 körül,csak negyed -fél 3 körül ébredt először, majd legközelebb 6-7 felé. Lehet ,hogy kezdünk áttérni az éjjel 1x evéshez? Na kiváncsi vagyok akkor akövetkező éjszakára.

clau06
Budapest XXI. kerület
 
 


szerintetek az utazóágynál nagyon fontos,hogy legyen benne matracemelő vagy az van mindegyikben? mert hogyan fogom tudni kivenni belőle Tomit,ha teljesen lent van az ágy aljában?

Kép

Kép
borkaby
 
 


Tücsök: te egy nagy koponya vagy... Miért nem jutott eszembe nekem is, h szilikon nélkül használjam az aventet?! Okos 5let!

Szépek és aranyosak a csemetéid! Ki hinné, hogy Áron ilyen kis kópé :) :?: :!:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


és az egy hós képek: Kép Kép Kép Kép

clau06
Budapest XXI. kerület
 
 


Ultrahang-időpont: mi a VIII. kerületbe szeretnénk kapni, de tegnap azt mondta a recepciós hölgy, hogy az összes decemberi időpont betelt, a január meg nincs betáblázva. :evil: Gratulálok!!!

Holnap intézem az anyasági támogatást, meg a többi vackot...előre rettegek, hogy hány órát fognak elvenni az életemből. :(

Kép
szöszke
 
 


Nymalac: nektek is vannak ilyen kiutesek? hatha hamarosan elmulik..
Ime a megigert kepek: Kép Kép Kép Kép A testveremmel

Dalma
KépKép
Kép
biceboca
 
 


Borkaby: mi a 13 kerből mentünk oda :) Szerintem lehet! Nem kérdezték, hogy honnan jöttünk :) - Rókus

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Clau: mi is így jártunk a cm-ekkel: 56 a kórházban, most meg 53-at mértem... De a mosható pelus miatt már nem jó az 56-os méret zöme :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Borkaby: simán kiveszed a nem állítható ágybol is a gyerköcöt :) Ezért fölösleges drágábbat venni...

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Szöszke: ha az Árpádhídnál jársz, egyszerre intézd el a MÁK-nál és a TB-nél, meg az APEH-nél is a dolgokat. Nekem pár óra alatt megvolt az egész! Egy kupacban van mindhárom intézmény :D

TB-nél újszülött TB kártya igénylés - ingyenes, és ez gyorsabban halad, mint az elveszett TB kártya igénylés. A kártyát azonnal megkapod.

MÁK-nál anyasági támogatás, meg a családi pótlék. Kitöltött papírral menj, mert gyorsan pörög, hamar sorra kerülsz. Kérsz a prtástól sorszámot, majd leellenőrizteted a kitöltött nyomtatványokat az okmány irodásnál (ingyen, nincs sor), aztán hívnak szám szerint.

APEH: sorszámot veszel, és kitöltesz egy nyomtatványt új adókártya igényléshez. Sokat várakozol, majd hívnak szám szerint. 1 hónap múlva megkapod az adó kártyát postán. De ha kell szocpol miatt, akkor adnak igazolást a leendő számmal, kérésre! Ezt a papír aljára a margóra kell írni, de mondja az ügyintéző, ha kérsz igazolást tőle. (Azt azonnal megkapod.)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Dalma: a kiütések nem is látszanak a képeiteken :) De nekünk is van :S

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Édesek és aranyosak ezek a srácok! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!
Látom, ma termeltetek, én meg be se kapcsoltam a gépet. Tanítottam, meg elintéztem a TGYÁS-t a TB-nél. Nekünk tíz perc volt, mondjuk délután mentem és nem volt előttem senki. Állítólag decemberben már kapom is a pénzt. Hiszem ha látom... :lol:

Andi
Nagyon remélem, hogy csupa jót mondanak nektek szívultrahangon. Nagyon-nagyon drukkolok nektek!!!!

Tücsök
Hát neked nem egyszerű. Nincs semmi segítséged egyébként?

Borkaby
Megnyugtató volt olvasni, hogy nem csak az én uram "hülyült" meg. Olyan volt, mintha az én férjemről írtál volna, pedig az nem lehet, mert elég sokat van itthon... :lol:

Dalma
Kiütés nekünk is volt a tejtől. A védőnő azt mondta, hogy ne csináljak vele semmit...én ehhez tartottam magam. Most meg a szemöldökei között és a szemöldökén vannak ilyen száraz pöttyök.. A védőnő szerint az se gond, majd még a kutacsa körül is lesznke. Nyugtonmalac
Szerintem nektek is már ez van Bori fején.

Voltam ma este tornázni. Csak ilyen laza gerinctornára mentem, hogy helyrerakjam a derekam. Jó is volt, szépen megtornáztattuk a hátat, csak az a baj, hogy rá kellett hasalni a labdára és most fáj a hasam. Persze lehet, hogy nem attól, csak kicsit beparáztam, hog mi van, ha nem a gyomrom fáj, hanem a méhem... :roll: Attól függetlenül, holnap délelőtt megint el akarok menni, ha Bori is úgy akarja és engedélyezi... :roll: Holnap már lenne egy kis erősítés is. Semmi komoly, csak olyan, amiket terhsen is csináltam.

Most megyek fejni, mert találtam tejtestvért. Remélem elfogadja a tejem... :roll:

Jóccaka

marek
 
 


Marek: én a cégnél adtam le a tgyás igényt, és a következő hónapban már kaptam a tgyást! 14-én született Bori, rákövetkező héten adtuk le a papírokat! tehát kevesebb mint 2 hét volt az átfutása. Van esélyed a decemberi TGYÁS-ra :D

Az a hónap elején, kb 4-én érkezik, és akkor te most visszamenőleg is kapsz pénzet, nem? Jól jön majd a karácsonyi nagy kiadásokkor ;)

Száraz pöttyök:
hát igen, most azok vannak, meg néha piros foltok, de azok el-el múlnak gyorsan. Ezzel sem kell semmit csinálni, ügye? :D

Tejtesó: :) Marek, mennyi tejet tárolsz a hűtőben? Nem tudom, mikortól vállaljam be a tejtesót. Ha vállalom, félek, hogy nagy lesz a megfelelni akarás, hogy mindíg meglegyen a megszokott plusz mennyiség, de nem akarom Boritól elvenni... Lilivel rengeteg tejcsim volt a hűtőben. Kb 5-6 aventes tárolónyit dobtam ki most a hűtőből... Ennyi elbújt valahogy :oops: Kevés fagyi tejet adtam Lilinek, mert 9 hónaposan vált le, és addigra már rendesen ment a hozzátápi is (6. hótól) Nem igazán kérte a fagyi tejet... Pedig kakaót is csináltam belőle :D Borinál nem tudom mi lesz... Olyan tanácstalan vagyok most...
Én naponta kb 2dl-t fagyasztok le... Az éjszakai fejést.

Bori most 150 ml-t falt be lefekvés előtt, lefejt tejet üvegből... Utána mentünk pancsizni, majd egy kicsit rácicizett, de nem volt valami boldog, mert nem fért már el több benne :D Letettem aludni, és csend van.

Már Lili is lefeküdt... Kezdődik az alvás idő :D Megyek fejni, majd aludni én is...

Holnap korán reggel (8-9 körül) érkeznek a képek, amiket rendeltem a csajokról. 28Ft/db 180 digitális kép kinyomtatva. Itthonról rendeltem, 990Ft-ért hozzák házhoz. 10x15cm-es képek :)
Készül a gyerekek albuma. Már ideje volt, Lili 3 éves elmúlt ;)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!!

Beszéltem tegnap PERDO val. Köszöni a köszöntéseket, sokat gondol ránk, el van havazva rendesen. Dóri szuper csaj, bölcsizik, imádja a tesót, semmi gond Vele. Vivien viszont nagyon mohó, folyamatosan enne. Már 4 kg felett vannak. Az evés miatt extra hasfájós, semmi sem használt, már gyógyszereket kap. Vagy eszik vagy sír, és csak a levegőn, babakocsiban nyugszik meg. Szerencsére a nagymama besegít, de így is kivan kissé Perdo.

Köszi a kép dicsit!!!!

Korábban irta valaki, h 4 litert iszik egy nap. MIT ISZTOK???????

Szöszke!
Csúcs a fiad!
Boldog névnapot Neki, ha most ünneplitek!

Ancsa!
Minden jót kívánok Nektek!! Várunk!!

Linh!
BOLDOG NÉVNAPOT MARCINAK!!!!!!!
Bocsi, lemaradtunk róla)

Éva!
Nagyon édes Áron!! Gratula a forgáshoz!

Andi!
Veled vagyunk, szeretünk, szorítunk!!!!

Tücsök!
Gratulálok, csodaszépek!!!!! :lol:

Clau!
Nagyon helyes a fiad! Én egyszer tettem így Konstit, de lecsúszott....

Dalma!
Ti is nagyon szépek vagytok!!

Mi: megvagyunk. Iszonyat megkívántam a zöldbab főzeléket, most szívunk..Konsti üvölt, fáj a pocak, nekem meg a szivem miatta....tiszta hülye vagyok....

Ti milyen főzit esztek???????
Mit isztok????????

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Kép

Kép

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Sziasztok!

Dalma!Nagyon szép Ádám.Kicsit olyan puklis a kiütés?nekünk volt a tejtől de kaptam rá krémet és elmult.Sogoromék kislányának viszonyt nagy piros pötyök voltak majdnem egy hétig hiába kenyték :roll:

Tgyás:Nekem még most jön az októberi :evil: Úgyani is a hülyes postás vissza küldte a gyerek TAJ kártyáját mondván itt nincs ilyen mert a mi nevünk van kint.Jó nem?Ekkora hülyét még jó,hogy nem nem veheti át a gyerek csak ha 18lesz :twisted: És október 15-én adtam le a papirokat a könyvelőnek erre az Államkincstár valami papiromat amit átlehet faxolni is még iktatta meg mit tudom én mit csinált és 2hét telefonálgatás után nagy nehezen megküldte így ha minden jól megy holnap utalják Kép

Zsuzsa!Édesek a fiúk!!Én azt csinálom,hogy kisérletezek mit ehetek Zsófinál egy kis kukorica és iszonyat fájt a hasa most Zsebinél nem.Jó nem eszek direktbe kukoricát de zöldbabot én is ettem már.De utána mindig adtam neki Infacolt.Nektek hányszor van kaki?Nálunk van,hogy 2naponta :roll:

Nyugtomalac!Mentek a fotozásra?

Ildi!Szerintem ha sír vagy alszik csak tudnak mit kezdeni vele és le tudják fényképezni.Tavaly Zsófi annyit ment,hogy mondtam az életbe nem lesznek róla jó képek de már rutinosak voltak és tök jók lettek :lol:

Képzeljétek kisfiam 9től-fél5ig aludt én úgy örültem neki.Most látom rossz a dátum a fényképező gépemen :oops:

Kép Kép Kép

KépKép
KépKép
KépKép
kata84
 
 
 
 
 


Üdv mindenkinek!

Képzeljétek, tegnap elég sok minden történt.Írtam nektkek is, hogy tök bizonytalan vagyok, hogy az éhség miatt nyűglődik emma, vagy esetleg a hasa miatt.Délutánra már úgy éreztem, hogy alíg van tejem.Vettem egy nagy levegőt, és csináltam egy adag tápit, kiváncsiságból, hogy egyáltalán elfogadja-e, a tápot is meg az üveget is.Azért izgultam, mert Ábel soha egy percig egyiket sem volt hajlandó elfogadni.Mikor egyetemen voltam inkább éhezett meg sírt, mint hogy elfogadja az üveget.Még akkor sem ha anyatej volt benne.És most, hogy ennyi strapa mellett szerintem nincs annyi tejem amennyi kellene, aggódtam, hogy mi lesz, ha a végszükség esetén emma is bevágja a durcit az üveg miatt.De nem, olyan ügyes volt.2-kor szopizott, szerintem megette az adagját, de 4kor már kezdte a szokásos műsort.Akkor adtam neki oda az üveget.és minden gond nélkül megvett még 100 grammot üvegből, pedig 2 órája is evett ennyit.meg kapott espumisam cseppet is az esti szopi előtt.addig kicsit összeszedte magát a cicim.Ígí 2kor 4kor és 6kor evett meg 100 grammokat, sőt este a cicimből 130at.Szóval, szerintem kétszintű a baj, többet is enne, meg fáj is a pocija.De gondolom a több kaja meg a cseppek hatására végre először kihagyott egy etetést és aludt egyben 6 órát.és utána nem 2 óránként kelt mint mostanában, hanem 3,5.így tudott több tajem termelődni.
szóval ez van velünk.Mindenesetre nagyon örülök, hogy az öveget elfogadja, így apát is befogatom, ha lefejek tejet és esetleg megszavaznék magamnak egy kis kimozdulást.
emmalena
 
 


Zsuzsu: én főleg vizet iszom, de néha bűnözöm, és cukros löttyöket is iszom. Tegnap pl. 1 liter vérnarancsos fanta volt az áldozatom... :) De van amikor rostos baracklé, vagy ananászlé, vagy amit ép itthon találok.
Én nem tudok meginni 4 l folyadékot 1 nap... El szokott fogyni a másfeles víz, és esetleg iszom még ezen felül, vagy levest is ebédelek... De a 4 l-t nem tudom megközelíteni... Nem megy. Akkor sem, ha cukros lötyivel próbálkozom... :oops:

Enni: bármit eszek, nincs baj belőle: pl. tegnap jókai bablevest ettem. :D

Nálatok is nagyon látszik, hogy Ábel mennyire szereti Konstit! Tök jó! És Konsti meg hogy figyeli őt!
Nálunk is ez van. Bori tuti mindent sokkal előbb csinál majd mint Lili tette anno, mert neki ilyen szuper példaképe van :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Kata: jól megszivattak a TGYÁS-sal... :evil: Sajnálom.

Igen, megyünk fotózásra 28-án :D Már nagyon várom, és folyamatosan azon agyalok, hogy mit adjak a csajokra... Főleg Lilivel van gond. :shock:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Emma: ügyesek vagytok a tejcsivel... Jó, hogy Emma elfogadja az üveget :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Jó reggelt!

Mindig ámulok és bámulok, hogy milyen szépek ezek a topicgyerkőcök!!! Na és a tesóik, annyira jó látni, hogy így elvannak a nagyobb tesók a picikkel!!

Én próbálok minél többet inni naponta. Általában megvan a 3 -3,5 l. Kezdem reggelente 2-3 bögre teával, majd délelőtt általában rostosat iszok, ami 1l vagy 1,5 l, majd amikor az elfogyott akkor nekilátok a másfél liter ásványvíznek. Ha épp nem szedem a homeós bogyót, akkor iszom még tejserkentő teát.

MÁK- ha valaki közel lakik Budán a Bartók Béla úthoz, annak tipp, hogy van ott egy MÁK kirendeltség. Párom ott egyből sorra került, ahogy húzta a sorszámot.

Nyugtonmalac- a súlyúnkból hiányzik egy 0 a weboldalon :oops:

Nekünk is vannak piros pöttyök az arcon. Az egyik olyan lett mint egy durva pattanás, csúnyán fehér volt és picit száradt lett a teteje. A védőnőm erre azt mondta,hogy lehet.hogy szemölcs lesz belőle :shock: és még hozzáfűzte, hogy csak nem lesz szőrös :shock: :shock: :shock: . Hál istennek másnapra leszáradt és azóta már nem is lehet látni. A fejecskénk teteje viszont kiszáradt. Pontosabban a dokinéni asszisztense azt mondta,hogy ez koszmo, a doki azt mondta,hogy ekcéma. Adott egy Babé nevezetű terméket,hogy ezzel mossam le fürdetéskor. Tegnap mostam le vele másodjára és most nagyon durván néz ki :shock: Teljesen száraz lett,ilyen sárgás szárazság. Bár volt ilyen neki már a szemöldöke közt ,de jóval kisebb felületen. Attól meg sem ilyedtem,szépen bekentem fürcsi után a fürdetőkenőccsel és pár nap alatt eltűnt. Mától is inkább azzal kenem be a kobakját.

clau06
Budapest XXI. kerület
 
 


HAndi

Nyugodj meg, nem lesz semmi baj Szabi szívével!!! Nálunk Ádám született szívzörejjel, és azt is az utolsó nap közölték velem a kórházban: "Anyuka ennek a gyereknek lukas a szíve!" Hát én azonnal elbőgtem magam. Aztán kaptunk időpontot szívuh-ra a Rókus kórházba, Dr Kováts Ákos professzorhoz, aki tényleg nagyon profi, a MÁV kórházból küldtek hozzá, hogy ő nagyon jó a szakmában. Aztán elmentünk hozzá és megnyugtatott, hogy tényleg lukas Ádám szíve, de ezt ki fogja nőni. Utána elég sűrűn kellett még mennünk hozzá kontrollra, aztán azóta is megvan még a lukunk, ami már csak gombostű hegynyi, de még mindig évente járunk hozzá kontrollra, addig amíg ki nem növi. Legutóbb azt mondta, hogy mielőtt iskolába iratjuk menjünk el hozzá egy vizsgálatra, hogy nem kell-e felmentés neki tornából. Ehhez képest mi sporttagozatra irattuk be a suliba, de voltunk nála még sulikezdés előtt és azt mondta, nyugodtan járhat sprottagozatra, az még jót is tesz neki ha sokat mozog, mert erősödik a kis szíve.
Úgyhogy ne félj, nem lesz semmi baj!!!!!! Ádám is 3300gr-mal született, szépen szopott, nyugodt baba volt. És érdekes, hogy Zolikával egypetéjű ikrek, de Zolikának nincs szívzöreje.
Azért szorítok nektek nagyon, és együttérzek veled, mert mi is nagyon aggódtunk, amíg nem kerültünk a dr úr kezei közé.

Kiűtések: nekünk is vannak, mindegyik gyereknél volt ilyenünk, ez a tejtől van, majd magától elmúlik.

Én is a Hepinetnél voltam UH_on és nem csak Dunakeszin van rendelőjük, hanem a III. ker-ben a Flórián mellett is.

Csipő uh: én Százhalombattán voltam, nagyon kultúrlált rendelő, senki sem volt, 3-ra volt időpontunk, akkor mi is következtünk azonnal, az orvos is nagyon rendes volt és már 18 éve csinálja ezt, úgyhogy profi is volt. Ha esetleg kell valakinek a tel. szám nagyon szívesen megadom. Múlt héten jelentekeztem be hozzájuk és kedden már mehettem is.

Most megye, mert megint üvölt a babám...

Éva

Kép

Kép
éva75
 
 


Sziasztok!

Zsuzsu, Dalma, Kata, Clau, Mtücsök - szuperek a képek, tündériek a babák!!! Tényleg egy szuper topik vagyunk, mert mindegyik baba csodaszép! :lol:

Tegnap sikerült este füri után megszereznünk Lottika pisijét!!!
Ráadásul az első zacskóval!!! Ráragasztottam, ráadtam egy hosszú ujjú kombit és lazán a pelust és betakargattam. Majd éhes lett, így kénytelen voltam fekve szoptatni, és rájöttem, hogy nekem nem jó fekve, cseppet sem volt kényelmes, mert ahhoz szerintem kicsi a cicim, össze-vissza fészkelődtem. Mindenesetre sikerült egy óra alatt 20 ml-t pisilnie, áttöltöttem a csövekbe, amiket még kaptam anno a kórházban, hogy majd abba vigyek pisit (csak hát előbb szültem és még hátra volt 2 vizelet :lol: ) és párom most reggel elvitte, délutánra megvan az eredmény, ez teljes vizeletvizsgálat, a dokinéni a sárgaság miatt mondta, hogy kell.

Amúgy most éjszaka felkeltünk 3-kor, mert nyüszögött és mikor kivettem az ágyból vettem észre, hogy tiszta pisi, de durván. Aztán evett és aludtunk tovább.

Valahogy úgy érzem, hogy valami nem okés. Eddig minden alkalommal vagy 100-at evett, de az elmúlt 3 napban van hogy "csak" 60-70-et eszik és én már azon agyalok, hogy biztos kevés a tej, pedig pl. most reggel 100-at evett, tegnap is volt 130 is, ráadásul ez gramm, tehát amit Nyugtonmalac írt, hogy az több ml, tehát elég neki, de mégsem túl sok. Pl. azt szoktam csinálni, hogy ha eszik, utána megnyomkodom a cicimet és tegnap a balból semmi se jött, csak nagy nehezen, erős nyomásra egy csepp :roll:

Nekünk még a családi pótlék várat magára :? Szeptembertől kéne kapnunk, vajon mennyi idő még??? Valaki kapott már???

Zsuzsu - én ásványvizet iszok + teát szoktam csinálni + a Laktoherb teából ált. napi 2 bögre + alkoholmentes sör és gyümölcslevek ásványvízzel higítva, néha kicsi tej, ennyi.
Főzeléket nem igazán eszek, sőt, mostanság nem igazán eszek sokat, szedem az Elevitet, tehát tápanyag van bennem, de mostanság úgy érzem, semmire sincs időm.
Pl. tegnap takarítottam és aztán estére meg is bántam, hogy nem pihiztem inkább, hulla voltam :shock:
Amúgy én napi 2-3 litert iszok meg max., azt olvastam, hogy a túl sok folyadék sem jó! Azt ajánlják, hogy minden szoptatás előtt-után igyál meg egy pohár folyadékot.

Száraz arcra mit ajánlotok? Lottika sokszor bukik és kissé kiszáradt emiatt az arca mindkét oldalon, nem tudom, mivel kenjem be a kis bőrét?

Képzeljétek, kértem fogamzásgátlót a nőgyógyásztól és aztán itthon elolvastam a betegtájékoztatót a neten és basszus, csomó- csomó mellékhatás :shock: Én sosem szedtem gyógyszert, mindig megszakításos módon "védekeztünk" párommal, sosem volt gond, és Lotti is 4 hónap múlva jött össze, de mi van, ha becsúszik így most még egy baba??? :roll: Páromnak mutattam a leírást, azt mondta, hogy ezt ne szedjem :roll:

Többiek??? Mit szedtek vagy hogy fogtok védekezni?
Ismeri valamelyikőtök az Azalia nevű fog. gátlót?

Féltékenység - na vicces, mert pont tegnap, amikor megcsináltam a pisit Lottikával, mondtam neki jó hangosan, hogy jó páros vagyunk mi együtt, amit meghallott Zoli és lebiggyesztette a száját, hogy most már ő nem is az én párom és most már Pömpő az én párom :lol: :roll: Kissé vicces volt, szerintem nagyrészt annak szánta ő is, de mégis volt benne valami...

Na mennem kell, majd jövök még ha tudok, bár ma vár rám egy csomó vasalnivaló is :roll:

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Minden baba gyönyörű!!!!

Kép

Kép
éva75
 
 


Ildi

Nekem azt mondta a védőnő, hogy a mosakodó krémmel kenjem be a bőrét,ahol száraz, az nagyon jót tesz neki.

Kép

Kép
éva75
 
 


sziasztok!

Húúúú, nagyon húzos éjszakánk volt, :( éjjel 1-től nem aludt Norbi, most reggel aludt el a karomban :oops: :roll:
(jó-jó tudom így nem szabad) de elringattam! :roll:
Így én is aludtam elöbb egy órát. :lol:

Tegnap bennehagytam a szélcsőt a popójában, és lehetett
hallani ahogy "ereszt a gyerek" :lol: , aztán jól bekakilt!
Úgyhogy nagyon hatásos! :lol:
Íme a vigyorgós fotó(kicsit homályos, mert járt keze lába,
és olyan nehéz elkapni a pillanatot!) :lol:
Kép
Kép

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Most nézegetem a képeket :lol:

Clau...nagyon édesen alszik Balázs! :lol: "Aludj el szépen kis Balázs"! :wink:
Látom ő is milyen ügyesen emeli a fejét egy hónaposan! :shock: :lol:

Zsuzsi...szépségesek a kis Angyalkáid! :lol:

Kata,Dalma...nagyon jó a ti képetek is. Jó képű kis srácok! :wink:
Zsombor...milyen nagy hajú! :lol:

mtücsök...mi is ekkorák vagyunk(illetve voltunk a 4.héten :lol: )Ma, megyünk a doktor nénihez az egy hónaposra (ma 4 hetes és 6 napos) Kiváncsi vagyok milyen súlya van? :lol:


Éva, Ildi...mi is a mosdókenőcsöt használjuk testápolónak is, nagyon jó! :lol: Még a fejére is teszek néha!

Emmalena..én is ilyen bajban vagyok néha, Norbi többet szeretne enni, de mikor többet adok neki akkor fáj a pocija(akkor is ha lassabban adom) és néha tök sokat visszabukik! :roll:
Volt hogy 2 órával evés után is bukott! :shock: :(

Most az én cicim is leeresztett! És nem csöpög már úgy mint egy hete, akkor sem ha 4 óra eltelik! :cry:
Ez azt jelenti hogy csökkent a tejem mennyisége????? :roll:
Mostanában kevesett ittam, ez az én bűnöm, ha elmegy a tejem!
:(

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Clau: bocsi a 0 hiány miatt, javítva ;)

Egyébként meg éberségi próba volt :D

Remélem hamar elfelejthetitek a fejtető szárazságot... :S

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Ildi: ügyesek vagytok a pisi vadászat eredményessége miatt (is) !!!


Az én nőgyógyászom nem ajánlja senkinek a bogyókat fogamzásgátlásra. A saját lánya sem kapja, mert tart a mellékhatásoktól. Én soha nem szedtem 1 db-t sem, és Bori is Lili is azonnal összejött. :)
A húgom nagyon korántól szedett bogyókat, és sokat próbálkoztak összehozni egy babát, végül nem jött össze, és még el is váltak a férjével... Nem tudom, van e köze a bogyókhoz, de én nem fogok szedni, az tuti.

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


sziasztok
végre 5.nekifutásra sikerült befejeznem a vissza olvasást /pedig csak 2 oldal volt/

handrea: kézzel vagy géppel csináltad a horror fejést?

nyugtonmalac: olyan gyakran jártok állat kertbe, hogy bérletet váltottatok?akkor Lili biztos szereti.

marek: sajnállom a cukordat.

napsugi: miért nem teszel fel fotókat?tudom,egyszer már irtad, de nem emlékszem rá :oops:

ancsa: sajnállom, hogy ennyi problémátok van az evés körül. remélem hamar megoldódik és Léna vissza hizik

nusildi: ne agódj az alvás miatt. fiam is sokat tud aludni. pl. ma 22.30tól 5.30ig aldut evett, tiasztába tettem, és utána még aludt 6tól 9ig.

handrea: drukkolok, hogy minden rendbe legyen és ne kelljen müteni

biceboca: fiamnak az arcán is vannak kiütések, szerintem a tejtöl. én nem kenem semmivel és igy is hamar elmúlik

zsuzsu: elejével csak ásványvizet ittam, mostmár iszok szénsavassat is, teát, néha tejet

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


fogamzásgátló: 7 évig szedtem és amint látjátok, abba hagytam és összejött a babánk. és nálam soha semilyen mellékhatás nem jelentkezett. én Minuletet szedtem.

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?