Új privát üzeneted érkezett!

Gyermekdalok jogásznyelven

1) Figyelem! Sürgősen megkérünk minden házzal rendelkező puhatestűt, hogy ingatlanát záros határidőn belül hagyja el, az annak külső felszínén keletkezett, és azóta is folyamatban lévő tűzeset miatt. A károsultakat folyékony és félig megszilárdult tejipari termékekkel kártalanítjuk, amelyek együttes mennyisége egyelőre két napi fejadagot tesz ki.

2) Megkérünk mindenkit, aki lépéseit nem tudja az általunk megadott ritmushoz koordinálni, ne álljon sorba este az üzemi konyhán, mivel számukra rétest biztosítani nem áll módunkban. Emellett felhívnánk viszont a figyelmet az említett táplálék pozitív tulajdonságaira, valamint arra, hogy Honvédségünk számára kifejezetten ezt az ételtípust írják elő a hivatalos szervek.

3) Mivel a körzetünkben észlelhető csókák csípése madárinfluenzával fenyegethet, valamint látásában korlátozott kiskorú varjak jelenléte is aggodalomra adhat okot, gyermekünk keresztanyja két lóerős járművéért küldetett. Meg kell azonban tagadnom ezt a kérését, mivel e közlekedési eszközt szintén potenciális veszélyforrások, pontosabban tollas baromfi(a)k foglalták el.

4) Teljesen felújított, eredeti meghajtással rendelkező nosztalgiavonat indul a második vágányról Kanizsa állomásra. Megerősítjük, hogy a vonat a kanizsai pályaudvarra megy. A szerelvény elején az irányítási funkciókért a gépész-menedzser felel, ő az, aki a szerelvényt hajtó mozdony irányvektorát és sebességét meghatározza. Más források szerint vonatkísérőként az utolsó kocsiban tartózkodik az a töltött tésztaféleség, amelynek feje táplálkozásunk egyik legfontosabb gumós gyökérnövényévé alakult.

(ugye kitaláltátok, melyik melyik :) )
linocs
 
 


A legfrissebb szülinapi buli táblázat:
(többen jeleztétek, hogy nem tudjátok az excel-táblát megnyitni, hátha ezt sikerül)
============Szülinapi buli============

Jelmagyarázat:
szürke: egyértelműen nem jön
narancssárga: jön
kérdőjel: nem jelzett vissza (esetleg még nem tudja)
0,1,2, stb.: személyek száma (ahol nincs kitöltve, pedig jön, ott nekem nem volt egyértelmű...)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára linocs 2008.11.17 09:36-kor.
linocs
 
 


Mni: igen, mindenkinek írtam levelet, aki a táblázatban szerepel. Vagy emailt, vagy privit, ha nem volt email-cím. Aki kérdőjeles, az nem jelzett vissza.

Különben ezt küldtem mindenkinek:
Kedves Egykori, Mostani vagyis valaha volt Babanetes 2008. márciusi babák topik-tag/látogató/írogató/olvasgató!

Nem tudom mennyire követitek az eseményeket azon a topikon, ahol valaha a babavárás örömeit, bánatait, buktatóit stb.-t osztottuk meg egymással. Amennyiben nem, úgy elmondanám, hogy egyik topik-társunk a babóink egy éves szülinapjára közös bulit szervez, ahová jó lenne, ha Ti is eljönnétek, amennyiben van időtök (a kedveteket nem írom, mert miért ne lenne ;) )
Aki most kapásból azt a választ fogalmazta meg, hogy na ne, mi keresnivalóm is lenne ott, az üljön le egy kicsit, és képzeljen maga elé kb. 30-40 egyévest, meg mondjuk ugyanennyi anyukát, és kb. ugyanennyi (kicsit feszengő) apukát, és a tesókról ne is beszéljünk!!! Hol, és kinek lehetne egyévesen ilyen bulija?

Szóval a buli részletei:
időpont: valahol a legkorábban és a legkésőbben született márciusi gyermek szülinapja között középen (ez elvileg március 11., de gondolom még alakul)
hely: elvileg Budapesten, a Király utcában, a Passage-ban (gondolom, még ez is alakul)
ár: kb. 2000-3000 Ft, ami tartalmazza a terembérletet, és mindenkinek egy-egy tortát, a nemalkoholos üdítőket, és salátát (gondolom, még ez is alakul)

Mint látható, még minden képlékeny, de jó lenne tudni, hogy TE jössz-e a babóddal, meg a pároddal, meg a tesókkal?

Addig is szép napokat!

Linocs

ui.: bármi is a válaszod, írd meg - kérlek!!!
linocs
 
 

 
 

Sziasztok!

Linocs
:D :D jók, amiket írtál, tetszenek!!!!! Felismerhetőek a dalok.
Hogy vagy?

Teljes csönd van nálunk...apa alszik...Picur alszik....Ádi dolgozik...:)
Tegnap a páromnak képeslapot készítettünk mára. Ádám külön és a sajátja mellé még adott neki "a világ legjobb apukájának" szóló lapot. A férjem ugye "csak" a nevelőapukája....nagyon megható volt. Reggel ezek várták amikor hazaért munkából.
A 4 személyes "party" majd du. lesz, ha Ádi hazaér. :)

Kép
Kép
tündérmanó27
 
 


Hello Tündérmanó!!!!
Köszi, jól vagyok. Kivéve talán azt, hogy az éjszaka nemalvós gyermekek édesanyjának táborát gyarapítom kb. két hete. Mert biza a kisasszony minimum egyszer ébred. Éhes. Eszik kb. 15 percet, és alszik is tovább. Pedig most már nap közben a kb. 5-6 szopi mellett van főzelék délben, gyümölcs uzsonnára, Sinlac fürdés előtt. Hm, még az is lehet, hogy a sok kajától kitágult a gyomra, és ezért éhes... Egyelőre csak kicsit vagyok zombi. A napközbeni alvásokkal egyelőre nincs gond (kop-kop-kop), alszik 4-6 órát.
Most babonásan azzal nyugtatom magam, hogy 3 hét volt születése után, míg átaludta az éjszakát, hátha most is... ;) De nem lesz ez így jó, ezt megmondtam Fruzska lánynak is, de csak nagyokat mosolyog rajta :)

Hogy álltok a konyhával?
linocs
 
 


Tündérmanó!

http://hu.wikipedia.org/wiki/Catan_telepesei
Nagyon szeretjük....

Viszem vissza megint Zsombot orvoshoz. mert már 12 napja volt, hogy először belázasodott, és 3 napot leszámítva mindennap volt kisebb nagyobb láz hőemelkedés....
Jó lenne már kilábalni belőle.... :( :(
Most például láztalan, jókedvű, de már annyiszor hittem, hogy vége....

Beuska!
Gratulálok Lilinek!
A táskától én is kilennék, mindent beszerezni, ajaaj... :evil:


Kmanna!
Színházért irígy....

Nebula!
Csuda sokat fejlődött akkor most Marci! A lámpát már mi is pedzegetjük. :wink: A cici szót egy barátnőm tanácsára nem használjuk. Utálta amikor máshol voltak és a gyerek fennhangon követelte a cici, cici, cici....t. Elég a polóhúzogatás... :lol:

Linocs!
Jót mulattam.... :lol: :lol:

Niki!
DE ügyi vagy ,hogy ennyi kaját ilyen gondosan előre megcsinálsz Lillának. De persze neked van igazad, mert én is 90%-ban sajátot adok, de naponta pepecselek... A Rest sokszor fárad.... :lol:


A padlófűtés miatt sokszor nem veszek zoknit, és az Zsomb kedvence, hogy odakúszik a lábamhoz és a nagylábamujjába beleharap egy óvatlan pillanatban. :lol: Pl most. :wink: :lol: :lol:

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Pumperka: hihihi, Fruzskának is az egyik kedvenc szórakozása, hogy beleharap a nagylábujjamba... És utána felnéz rám, hogy vajon anya mit szól ehhez :)

(mondjuk most épp nagyon morcos vagyok, mert a felettünk lévő szinten lakást újítanak fel, és verik szét a falat :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: . Fruzskát egy negyedórája raktam le aludni. Megkérdeztem a szakit, meddig tart a falszétverés, mondta, hogy kb. 1 óra. Fruzska kb. 1,5-2 órát alszik délelőtt. Meglátjuk, mi lesz...)
linocs
 
 


Tündérmanó, a társast elfelejtettem... Nálunk ez a favorit társas: http://www.gemklub.hu/termek/tarsasjate ... uropa.html igaz német nyelvű, de itt az oldalon van hozzá magyar nyelvű játékleírás. Szerencsére van online verzió is, én naponta játszom vele egyet. :)
Linocs, szuper ügyes vagy! Jól megírtad a levelet, én biztos jönnék, ha egy ilyen levelet kapnék! :)

KépKép
KépKép
mni
 
 


Pumperka, Mni
Köszönöm a játékot! Ádámnak szeretnénk valami társast de persze önző módon olyat, amivel mi is tudunk vele jó kedvvel játszani.
Láttam több fajtája van. Ti melyiket ismeritek és ajánljátok?

Linocs
A konyhánkon még apró dolgokat kell csinálni, de már a birtokbavétel megtörtént. :)
Az éjszakai felkelés nálunk is volt/van. Kb másfél hónapja felsír éjszaka Réka hol 1x hol 2x-3x, mellette vándorol is úgy mint a kismalac túrva a párnáját, vagy feláll, de alszik közben. Nem tudom miért van ez. Lekopogjam, most kb 1 hete újra alszik este fél9-9től fél6ig de szerintem átmeneti állapot ez.
Mellettünk 5 hétig fúrtak......nagyon nem szerettem...de Réka megszokta és nem zavarta napközben az alvásnál.

Nálunk az orrunkat és a fülünket rágja a Kicsi! :)

Judit18
A képek jó ötlet, mi is valami hasonlót szeretnénk adni mindenkinek.

Beuska
Mindig van valami bosszúság. Ádám a pulóverét hagyja el rendszerint.
Liliéknek gratulálok, nagyon aranyosak lehettek!
Sokat gondolok rád, amikor rohanok én is Ádámmal ide-oda. Persze nemcsak az állandó rohanásról jutsz eszembe :)

Egyébként nem szeretne senki esetleg Miskolc felé járni? Szívesen látnánk bárkit szerény hajlékunkban?

Kép
Kép
tündérmanó27
 
 


Tündérmanó!
Nekünk a Catanból csak az alapjáték van meg.
Mostmár tényleg semmiből ne a Junior változatot vedd meg, mert hamar meg lehet már őket tanítani a felnőttesebb változatra. :wink:

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Linocs!

Szuperek a jogásznyelven íródott mondókák-dalocskák :lol: :lol: :lol:

Nekem nem írtál se mail-t se privit :?

Beuska!

Liliéknek Gratula!!!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Szabadidőm nem sok, de ha van, azért jövök olvasgatni. Írni már sem időm, sem energiám, sem kedvem nem marad. :oops: És annyira le vagyok maradva a napi eseményekről, hogy nem is tudnék személyenként reagálni. :?

Lusie, nagyon sajnálom az állandó mellgyuladást, és hogy emiatt el kell választanod! Szörnyű lehet. :cry:

A szülinapi buliról kérdezném: Linocsnál azt olvasom, hogy fejenként egy torta bent van az árban. Más meg azt írja, hogy mi viszünk. Akkor most hogyan készüljek majd?

Rólunk nem sok érdekeset tudok írni. :roll: Vikónak pár napja jött ki az ötödik foga. Továbbra is sokat álldogál, de már vissza tud ereszkedni a földre, így kisebb az esés veszélye. (Jövő héten megyünk a hathetes kontrollra, remélem szépen összeforrt a koponyája!) Ő is szépen eszik gyümölcsöt, főzeléket, tejpépet, és egy kis kenyérhéjjal mindig le tudom foglalni egy kis időre, pl. amíg felteszem az ebédet. :lol: Az alvás továbbra is siralmas: nappal délelőtt alszik fél órát, ebéd után fél órát, aztán még rajtam egy-másfelet :? , éjjel pedig még mindig 2-3 alkalommal ébred.

Részletezni nem tudom, de minden a közelmúltban és közeljövőben ünneplőnek sok boldogot kívánok! :wink: :D
Vendég
 


Lusie!

Én aztán tényleg meg tudlak érteni...sajna igaza van Petramamának,én ugyanezeket éltem át mint te most :(
Nekem is úgy volt h a második mellgyuszim után kellett az egyik mellemet akkor még csak felszúrni mert nem tisztult ki a genny és tályog lett,aztán volt egy 3. és a 4.mellgyuszi után kellett felvágni a másik mellem,mert abban egy 3dl-s gennyes tályog volt..aztán utána megint 5x-ör is be akart gyulladni,na akkor apasztották el végleg..és utólag kiderült a gyennyes cuccból vett mintavételből hogy Staphyloccocus baci volt benne és ez vándorolt a szervezetmebn és egy gyennyes fogam tartotta ú.m. fenn folyton a gyulladást.Ez csak röntgennel derült ki és ki kelltt húzni azt a fogat.És nekem is ráhúzódott a 4.gyulladás-kor az izületeimre úgy hogy szó szerint moccani sem tudtam,mint egy 80 éves reumás..csak felültem az ágyból szoptatni és annyi..nem tudtam ellátni sem a fiam...nagyon gáz állapot volt :(
Én azt mondom neked tovább ne kínlódj és ne kockáztass!!!Már így is mindent megtettél és az átlagon felüli mennyiségű anyatejhez juttattad a kisfiad,de inkább egyezz bele és apasztasd el a tejet, mert testileg-lelkileg kikészülsz!!Sajna tudom miről beszélek!!

Pusz,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Pumperka
Ezen szoktam vacilálni, hogy vegyem a normált vagy csak a juniort, de igazad van, mert hamar megtanulják.

Zsu
Nem voltam mostanság én sem, nekem sincs sokszor időm, energiám....jó a Karácsonyos vonalzód!

Kép
Kép
tündérmanó27
 
 


Panny: csak azoknak írtam levelet, akik nem jelezték itt a topikon a jöveteli vagy nemjöveteli szándékukat. Gondoltam az elég, ha itt jelzi valaki. Mivel Te is itt megírtad, hogy jöttök, nem írtam külön.
linocs
 
 


Zsu: húúúú, tényleg jó a karácsonyos vonalzód! már csak 37 nap van karácsonyig???? aztaleborultszivarvégit!!!! jó lesz belehúznom az ajándékokkal!
Vikónak biztos nincs semmi baja, biztos, hogy begyógyult a kis buksija!
Fanetta annak idején arra gondolt, hogy legyen benn az árban a torta, és közben itt valaki felvetette, hogy süsse meg mindenki otthon a sajátját. Hm, ebben is egyezségre kell jutnunk. De majd jön a FŐNŐKASSZONY, aztán jól megmondja ;)
linocs
 
 


Fanetta, nem tudom milyen az a figura, de ha nincs kereke, akkor Erik nem igazán fogja értékelni :wink: . Biztosan jó lesz egyébként, ha szerinted édi. :)

Nebula, hurrá! Ülésbe tolatott??? Marci jobban van?

Biribon, én is kivoltam Erik után, de ahogy nőnek, egyre javul a helyzet. Kb. másfél éves korától még hímezgetésekre is volt időm esténként. Alig várom, hogy rendeződjön laura alvása is, mert akkor megint egy kis lélegzetvételhez juthatok. Talán. :) Milyen az a pukli a fején? Laura fején is van a kutacs előtt, mintha a koponycsont egy kicsit kiemelkedve forrna össze.

Pumperka, Zsombi jobban van?

Kép

Kép
mzx
 
 


Biribon, én is nagyon komolyan veszem a hozzátáplálási sorrendet, időt, nálunk sok allergiás van a családban. Anno én is inkább bébiételeztem, az első hónapokban, utána, amikor már nagyobb mennyiségeket evett, akkor kezdtem el 2-3 napi adagot főzni, ill. fagyasztani.

A sütőtököt én elég kicsire vágom fel (mondjuk olyan fél alma nagyságúra), és csak simán beteszem sülni. Kb. 170 fokon 3/4 óra- 1,5 óra. Ha simán belecsusszan a villa az aljáig, akkor jó.

Mni, Petramama,
a végén fél 12-kor mentek és és nem lettek kész, úgyhogy még valaki visszajön majd. A polcokat pl. otthon felejtették. Ami megvan, az nagyon szép, szerintem.

Patival találkoztam pár percre vasárnap, szegény állandó rohanásban van, és már dolgozik. :( Most vett a Brendonban ő is egy tök jó ülést akciósan Gordonnak).

Lusie, nekem kb. 3 hetente elzáródik az egyik tejcsatornám, kb. 1 napig csak abból a mellből szoptatok, mire kiszívja Laura, addig iszonyúan fáj. Lázig még nem jutaottam el, szerencsére. Előre félek, hogy mi lesz legközelebb, mert már nincs türelme szopizáshoz, max. 5 percig szopizik egy-egy alkalommal napközben, este egy kicsit hosszabban.

Kép

Kép
mzx
 
 


Szasztok!

Köszönöm a hiányolást.

Sajnos nem igen futja a kedvemből senkire és semmire, ne haragudjatok érte, a probléma más eredetű.

Jól vagyunk, egészségünk rendben van, mindannyian meggyógyultunk végre.

Az alvás továbbra sem rendeződött....... :(
Tejem van még ugyan, de tegnap elkezdtem a metformint, így szerintem hamarosan nálunk is vége lesz a szoptatásnak.


Mindenkinek sok puszka

Mona
Vendég
 


Monácska!
:( :( :(


Bocsánat, én voltam, aki "bekavart" a tortaügyletben. Mivel még bőven időben vagyunk, úgy gondoltam, hogy ez az időszak az ötletgyűjtés szakasza. (jan. febr. a kivitelezésé)
És...
Mivel azért különféleképpen állunk hozzá a hozzátápláláshoz már most is, úgy gondoltam,hogy még egy évesen is lehet, hogy különféle tortát tennénk csöppjeink elé.
És...
Mint írtam ők még baromira nem lesznek irigyek a szomszéd tortájára (max kíváncsiak :D :D )nem fog fennakadást okozni a különféle tortácska. Abban azért egyezzünk meg, hogy mindenki csak 1 (azaz egy) gyertyát tehet rá. :lol: :lol:
És...
Ebből következően az ár is még eléggé képlékeny, tájékoztató jellegű....

DE majd jön a főnökasszony és rendet tesz! :lol: :lol: ahogy ezt már Linocs megmondta... :lol:

Ui: Zsomb egész jól volt délután, most alszik, majd kiderülnek a továbbiak....

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Beuska, nagyon gratulálok Lilinek és az egész csoportnak, nagyon ügyesek voltak és a csoportképen látszik, hogy milyen szép fegyelmezettek. Hihetetlen, hogy ilyen picurkán már miket csinálnak! Cél az Olimpia? ;)
Sajnálom, hogy Marci táskáját nem juttatták vissza. :(
Tündérmanó, nem tudom, hogy nekem szólt-e a kérdés, de nekem az Európa térképes Zug um zug játék van meg.
Pumperka, köszi a dicséretet, de szerintem Te 3 gyerek mellett sokkal ügyesebb és rutinosabb vagy nálam! ;)
Kiszazsu, örülök, hogy olvashatok Rólatok! Biztos nem lesz semmi gond a kontrollon és szerintem Vikó lesz az első baba aki menni fog! ;)
Mona, fel a fejjel! Nem tudom mi a probléma, de biztos sikerül megoldani! Képzeld, egyik nap megcsináltam a mákos gubát... nagyon szuper fini lett! Köszi a receptet! :)
Mzx, majd kérünk szépen képeket a szupi új bútorokról!
Tündérmanó, Tőled is kérünk konyhaképet!

Ma végleg tönkrement a nagy számítógépünk, így elmentünk újat rendelni és utána csavarogtunk, ha már Feri nem tudott min dolgozni. Voltunk az IKEA-ban Budaörsön és véletlenül találkoztunk Petramamáékkal. Nagyon helyesek voltak, Dorka és Boróka is. Boróka egy fejjel nagyobb Lillánál és sokkal ügyesebben ül, mászik, pedig egy hónappal fiatalabb. :) Majd közösen megetettük a gyerkőcöket, aztán mentünk tovább útunkra. :)

KépKép
KépKép
mni
 
 


Linocs!
Jókat szórakoztam a gyermekdalokon, meg az azt megelőző írásodon. Tetszett!! :D

Lusie!
Jobbulást kívánok!

Tündérmanó!

Mégsem küldöd a dogát? Örülnék neki, köszi előre is.

Nimbókámat holnap viszem mellkas rtg-re, tüdőgyulladás gyanúja miatt. Már több mint 4 hete nem gyógyul, ennek valószínű köze van ahhoz, hogy eddigi fél életében antibiotikumot szedett. :( :( :( Sípol, hörög, köhögőrohamai vannak, és állandóan szívni kell az orrát.) :(

Azért a kedve jó és az étvágya is. Esti gyi te pacizás:
Kép

Judit

Kép

Kép
juditkecskemet
 
 


kmanna: olyan édi Panka-manka, amint ott hasal a mosogatógépen!! De azért elindítás előtt ellenőrizd, hogy hol is a gyerek!!! :D :D :D

Beus: édi kiscsaj a jányod!!! És azok a képek......
Oh...és most látom a versenyes képeket.....dejóóóóóóóóók azok iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiis!!!

Újabb páros játék: üljetek le, és mindenki írjon 10 dolgot, amit szeretne a másiktól (nem feltétlenük "Új Peugeot" nagyságrendű dolgokra kell gondolni, lehet pl. puszi a hasamra is :lol: ), majd cseréljetek lapot. Az elkövetkezendő napok (vagy hetek) mindegyikén mindkét félnek ki kell válsztani 1-1 kívánságot a másik listájáról, és teljesítenie kell. Nagyon jó játék - csak nem szabad elsikkadni hagyni (most fáradt voltam, most sok dolgom volt......)

Juditkecskemét: igazad van! vagy nagyon ráérek, vagy nagyon nem. Nem tom, hogyan csinálom, de vagy állati pörgés van itt, vagy állati nyugi. Vagy egymásra teszek 3 programot, és előtte-utána is van jó éhány, vagy csücsülök a gép előtt egész délelőtt.
De persze a te napjaid mellet, az én pörgősebb napjaim is csak az állati nyugi kategóriába sorolhatóak :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Biribon: hát nem egy kutya lagzid lehetett..... :shock: :shock: :shock: :shock:

Hogy micsa pörgés volt itt vasárnap délután!!!!!!!!! :shock: :shock: Úgy látszik, arra várt csak mindenki, hogy én lelépjek!!! Aztán ha már szabad volt a pálya, akko beindult a sóder!!!!! :lol: :lol: :lol:

Lusie: :shock: :shock: :shock: ++++++++++++++++++++

Jidit18: nadzson jaóóók azok a dm-s cuccokk!!! már tudom is, hogy mit kap karácsonyra anyum, meg anyós!!!! :lol: :lol: :lol:

Mit mondsz Linocs????????? 9 hónaposak leszünk :?: :?: :?: :?: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:

[quote]m írta:uffin egy szál tortával

Ilyent még nem ettem, de ez sem lehet nagyon rossz!!! :lol: :lol:
Én úgy tárgyaltam a mukival, hogy a torta is benne van a zárban.... hmmm......szóval, hol is???? :lol: :lol:
Megmondom mért! Mert arra gondoltam, hogy most az eccer ne az legyen, hogy anya süti-főzi, keveri-kavari. Úgyis megkapja ezt mindenki!!! Ki előbb, ki utóbb. És, hogy ne egy akármilyen tortát vágjanak ki elénk, keresgetünk-nézegetünk, ötletelünk addig(ahogy ezt Pumper is gondolta-nem volt ez keverés ecsém!), majd kiválasztunk egyet, és megaszondom a séfnek, hogy mit szól az általunk kiválasztott recepthez. Akár el is készítetthetünk vele egy mintapéldányt, és előkóstoljuk.
És ha már asszondjátok, hogy ne teljesen uniformizálódjunk, akkor mindenki hozhat magának egy olyan gyertyát, amiben benne van az egyénisége. :lol: :lol: Nos?

Juditkecsó: piszokul jól áll a fiadnak az okuláré!!!!!!

Linocs: hülyeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee :lol: :lol: :lol: :lol:

mzx:neked is hiányzik egy(kereked), mégis értékel téged is :lol: :lol: :lol: De az a mágneses állatka, csak egy ötlet volt, bármi más jöhet szerintem, ami nem túl drága!!! Szóvalkérünk ötleteket!!!

Linocs: publikus, hogy bmárti és xien mért nem jönnek??? (csak me hozzászólásaik alapján szimpi a fofájuk :lol: )

Pumperka, Tündérmanó: szerintetek mit lehetne venni egy 10 éves nagyfiúnak, amit levélben (akár nagyobb, vagy vastagabb formában is)el lehetne küldeni, és aminek nagyon örülne????? SEGÍTSETEK, ADJATOK ÖTLETEKET!!!! lécci, léccii....

Ma lemostam magamról a koszt (ha most erre valaki azt mondja, jó vastagon lehetett rajtam - hát megeszem a pánkórészét :lol: ), majd ráálltam a mérlegre, és képzeljétek!!!!!!! A kijelző újra a versenysúlyomat mutatta!!!!!!! Szóval jányok, egy jó fürdés, csodákra képes!!!!!! :D :lol: :lol: :lol: :lol:

Legújabb almatortareceptem avagy Egy újabb pillanatkép Nagyéknál
Szombaton dél körül nekifogtam, gyorsan összedobni egy sütit még, amíg Laci lottózni volt.
Kb. így zajlott: tepsit elővesz, nyüszögő Nimit felvesz, Fannit székre állít, Nimit letesz, egy almát meghámoz, Fannit odébb tesz, másik almát meghámoz, Niminek csörgőt ad.... cukrot kimér, Fannit odatesz cukrot kavarni, tojássárgát felver, Nimit a kukából kihalász, cukrot beletesz, Fannit pisiltet, kezet mos, tojásfehérjét felver, Nimit kukából újra kiválogat, sárgát+fehért + sütőport összekavar, Fanninak mézet ad, lisztet kimér, Nimit útból odébb tesz ....... És abban a pillanatban, amikor Laci épp belépett az ajtón, én a tésztát már az almára öntöttem rá, és bevágtam a sütőbe, majd diadalmasan, mint aki megnyerte az ötöst felnéztem Lacira, hogy én milyen ügyes vagyok: már csak meg kell várni, amíg megsül, majd kiborítani. És akkor megakadt a tekintetem a még mindig a mérlegen lévő liszten :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :evil: :twisted: :evil: :twisted:
Mondanom sem kell, hogy anyósnak nem vittünk a sütiből :!: :!: :!:

Kép Kép Kép
fanetta
 
 


Fanetta! Jó a sütéstörténet! :D :D :D

Erről eszembe jutott egy recept, amit egy hasonló korú gyerkőccel rendelkező anyukától kaptam. :)

Recept gyesen lévő anyukáknak

Kezdő háziasszonyok és főzőcskéző urak is kipróbálhatják!

Süteményrecept (gyesen lévő anyukáknak)

Távolítsuk el a plüssmacit a sütőből, és melegítsük a sütőt 160 °C-ra. Gőz felett olvasszunk meg 10 dkg margarint. Ismét távolítsuk el a plüssmacit a sütőből, és erélyesen szóljunk rá Öcsire: "Nem szabad, Öcsi!" A margarint keverjük össze 20 dkg cukorral. A többi margarint szedjük ki Öcsi kezéből, és mossuk le a falat. Mérjünk ki 3 evőkanál kakaót. Ismét vegyük el a margarint Öcsitől. Fürdessük meg a macskát. Tegyünk hintőpőrt és ragtapaszt a karmolásokra. Keverjünk a margarinhoz 4 egész tojást, 2 vaníliáscukrot és 30 dkg lisztet. Vegyük ki a füstölgő plüssmacit a sütőből, és nyissunk ki minden ajtót és ablakot, szellőztetés végett. Vegyük el a mobiltelefont Andikától, és biztosítsuk a férjünk főnökét, hogy nem, nem a férjünkkel beszélt az előbb. Hívjuk fel a férjünket, és készítsük fel a legrosszabbra.

Adjunk a tésztához 1 teáskanál sót és 10 dkg durvára vágott diót (közben álljunk ellen a kísértésnek, hogy mind Andikát, mind Öcsit durvára vágjuk). Engedjük ki a macskát a sütőből. A tésztát öntsük alaposan kivajazott tepsibe. 25 percig közepes lángon süssük. Vegyük el a borotvát és a macskát Öcsitől. Magyarázzuk el a gyerekeknek, hogy fogalmunk sincs, hogy a borotvált macska lebarnul-e a napon. Dobjuk ki a macskát az udvarra, amíg még képes elfutni.

Bevonómáz: Keverjük össze a következő hozzávalókat: 10 dkg cukor, 5 dkg olvasztott csokoládé, 5 dkg olvasztott margarin. Vegyük ki azt a nyomorult plüssmacit a grillsütőből, és dobjuk el. Jó messzire. Magyarázzuk el kedvesen a rendőrnek, hogy fogalmunk sem volt róla, hogy őt fogjuk fejbe találni, miközben éppen Öcsit próbálja megmenteni a szomszád ház tetejéről. Tegyük Öcsit a járókába.

Adjunk a mázhoz 1/2 dl tejet, egy kevés sót, és lassú tűzön forraljuk 2 percig. Nyissunk ajtót a csengetésre, és magyarázzuk el a szomszédnak, mennyire sajnáljuk, hogy Andika bedugta a kerti slagot a spájzablakán. Ajánljuk fel, hogy megtérítjük a befőttek és a takarítószemélyzet költségét. Kössük ki Andikát az asztallábhoz. Távolítsuk el a szénné égett sütiket a sütőből. Dobjuk ki. Kapjunk idegösszeomlást.

biribon
 
 


Pumperka!
Jól esnek a bíztató szavaid, hogy lesz ez még jobb is. :) És más is hasonlóan volt az elsővel. (Panni neked is köszi! :wink: ) Bár nagyon élvezem a babázást, de tény, hogy iszonyatosan felborult az életünk. Persze ez így van jól (részben).
Pici Zsombi hogy van?

Pepike! Mi is gondolkoztunk azon, hogy jóval korábban megtartjuk az önkormányzati esküvőt és később az egyházit, de elvetettem, mert biztos voltam benne, hogy nem szántuk volna rá magunkat újra. Bár így is 2 hét különbséggel volt a 2 esküvő, de egy szervezés alatt futott legalább.

Köszi JuditKmét a s.tök infókat. 2X is. :wink: Valahogy átsiklottam az első sütésidőre vonatkozó hsz. felett.

Petramama! Az éjszakák nálunk is elég összevissza alakulnak. Voltak/vannak olyan éjszakák, hogy estétől reggelig gyakorlatilag ébredés nélkül alszik Luca, aztán egy időre felborul minden és akár 5-6-7x is felébred, felsír, feláll az ágyában, kutyázik sírva az ágyában... De összességében elmondhatom, hogy szerencsére jól alszik. Én is jól aludnék, ha nem éjszakáznék.
Azért a nekem írt lelkiszövegre kíváncsi lettem volna... :roll:

Kacika! Az a fura, hogy az én dokim 1 szót nem kérdezett és nem mondott a gyermek fél éves kora utáni táplálásáról. Nekem kellett volna kifejezetten rákérdezni? A védőnő már egy hónapja mondta, hogy már mehetnek a húsok. Csak mivel ennyi tejet kap még, nem siettem vele. De most már belekezdek.

Lusie! Nagyon sajnálom a mellgyulladásokat, tejelapasztást! Még nekem is nehezemre esik a lassú elválasztás (cumis anyatejtől), neked milyen rossz lehet! :(

Pati! Várunk az "ádázságos zűrségesből"! Már azt hittem a fogyisban ragadtál és meg sem állsz az anorexiáig. :wink:

Szilvánusz! Altatásra szopi hiányában nálunk is a lassú folyású cumis etetés anyatejjel jön be. Ugyanúgy nagyon felpörög Luca is és sokszor tej nélkül csak nagy ordítások után alszik csak el... Ezért is akarok még minél tovább tejet biztosítani neki. (Bár a táp is pótolhatná...) Gyere többet, ha tudsz!

Köszi a válaszokat kaja és könyv ügyben. Majd folyt köv., most megint csak eddig bírtam.

biribon
 
 


Még csak annyi, hogy MZX! Igen! Valami hasonló lehet Laura fején is a leírás alapján.

Itt van 2 kép amin kicsit látszik. Nem túl jó minőségűek ezek a képek.


Kép Pukli 1

Kép Pukli 2

Ja és Fanetta azt hittem felfigyelsz, lecsapsz az erdélyi motívumokra a lagziképeken... :)

biribon
 
 


Petramama! Látom, később a lelkiszöveget is pótoltad. :) De a továbbiakra majd holnap reagálok!

biribon
 
 


Juditk
Előbogarászom és küldöm!
Az a szemcsi téllleg nagyon jól áll Levinek!
Niminek gyógyulást!!!!

Fanetta
:D Mindenki a maffin+tortát találta meg, de kijavítottam ám utána :D :D :D
Valami jellemző a kisfiúra? Én a társasjátékok nagy híve vagyok, illetve könyvek Ádi most a Mi Micsoda könyveket bújja....sakk, de azt nem mindenki szereti....dvd, puzzle, lego, fa logikai játékok.
Most előjön belőlem a postai ügyfélszolgálatos: levélben 2 kg-ig küldhetsz és a méreteire is oda kell figyelni. Legnagyobb mérete: hosszúságban, szélességben és vastagságban együttvéve 900
mm, de a leghosszabb mérete 600 mm-nél nem lehet nagyobb. Ezeket biztosan tudod, mert gondolom szoktál küldeni dolgokat máskor is.
Írj valamit róla, aztán hátha lesz még ötlet.

Mni
Te is írtál a játékról, így neked is szólt. Köszönöm.
Nálunk is félő be fog krepálni a gép. Karácsonyra laptopppal akarjuk meglepni magunkat éppen ezért.

Biribon
:D
Érdekes az a pukli.......nálunk ott sima és még lágy.

Kép
Kép
tündérmanó27
 
 


Biribon: a te recepted se kutya!!!!
A gyertyatartókra, meg a vázára gondoltál???? 8)
[quote]M írta:ár azt hittem a fogyisban ragadtál és meg sem állsz az anorexiáig.

Ez is hülyeeeeeeeeeeeeeeeeeee :lol: :lol: :lol: :lol:

Tündérmanó: nem baj, nem baj, a gyetya a rajta lévő tortával a legjobb :lol: :lol: :lol: . Megtesszük a hónap mondásának!!! :lol: :lol:
Köszi az ügyfeles tanácsokat, nem, nem tudtam.

Kép Kép Kép
fanetta
 
 


Sziasztok!

Nem tűntem el csak Kristóf elég sok időmet leköti.
Reggelre jól ránkköszöntött a hideg. Ti hogy öltöztetitek a gyerkőcöket? Én mindig attól félek, hogy alulöltöztetem és megfázik. Kaptunk egy jó vastag polárral bélelt orkános kabátot. Ez alá adok pulcsit és hosszú ujjú bodyt, sapkát Alulra harisnyát,nadrágot,zoknit és kiscsizmát. Gondoltam mivel ma hidegebb van és a nadrágjaink nem béleltek, hogy ráadok mégegy vékony nacit, vagy rugit. Másik verzió body,pulcsi,harisnya,zokni,overál,sapka. Lehet kénytelen leszek venni egy jó vastag bélelt nadrágot a kabát mellé (ami egyébként nagyon jó meleg. Nem tudtok valahol olyat ami nem túl drága (74-es kellene már)?

A gyümölcs mostanság nem tartozik a mi kedvenceink közé sem, de azért uzsira bepróbálkoztam a párolt gyümikkel és a mélyhűtőből kivett őszibarival, müzlivel. Úgy megette.
Húst minden nap eszik. Próbáltuk már a borsót héjjastól, kelkáposztát, karalábét és egyik sem okozott problémát. Tejtermékeket még nem mertem adni neki, mert a védőnő mondta, 1 hónappal ezelőtt, hogy még várjunk. Holnap megyünk tanácsadásra kiváncsi vagyok mekkora a Fiatalúr és mit fognak mondani az evésre. Lehet, hogy a gyümölcsös joghurt bejönne neki, vagy a gyümölcsös túró.Multkor vettünk neki Humana-s babajoghurtot 2 csomaggal(8 db), mert le volt árazva. Ott áll a szekrényben és arra vár, hogy megegyék:) Kristóf ujdonsága, hogy már elég ügyesen üldögél (mint ezt a mellékelt kép is mutatja), és ha valami érdekeset lát felnyúl érte és leveszi, vagy megfogja. Szerintem már most kezdődik a pakolós korszak.
Ti hova helyezitek a karácsonyfát, hogy biztonságba legyen? Mit hoz a Jézuska karácsonyra a kicsiknek? Amiket én kinéztem neki (zenélős, nyomogatós, hangot adós játék)az 6-8 eFt/ db. Ha azt az egyet veszem meg azt hamar megunja.Tanácstalan vagyok. Gondoltam 7végén elmegyü [ Így vásárolunk:) nk a játékboltba és körülnézünk hátha látok valami okosat és nem túl drágát.
Kép Így vásárolunk be:)

Nem kaptam üzit a szülinapi buli részleteiről. Ha valaki megtenné küldje át légyszi priviben. Köszönöm!

Cicuka

Kép
cicuka78
 
 


Tarararammmmmmm:
Kép

Csendélet (avagy: Ha néha megébredek, és anya áthoz, addig mászok álmomban, amíg humán testbe nem ütközök :lol: )
Kép

Itt a fogam, bárki lássa:
Kép

Első háton alvásom (avagy Még álmomban is Beuska nagylányát utánozom :lol: ):
Kép

Én már ide is felmászok (avagy Előttem nincsenek akadályok avagy Légy résen anyám!)
Kép
A hozzászólást 3 alkalommal szerkesztették, utoljára fanetta 2008.11.19 14:16-kor.

Kép Kép Kép
fanetta
 
 


Linocs: köszi, jót röhögtem :D

Fanetta, Biribon: a fiktív és a valós főzés lírása is igen plasztikus volt: jó így vihogva kezdeni a babanetezést :D :D

Megyek pénteken a baba-mama expóra egy barátnőmmel (infó itt: http://www.babamamaexpo.hu/main.php?mid=0). Valaki? Úgy tervezzük, hogy délelőtt 10-11 körül mennénk oda.

Tündérmanó: látod, legalább odafigyelünk az írásaidra :lol: Amúgy mi biztosan megyünk majd Miskolc környékére egyszercsak (talán még a télen, de tavasszal tuti): az unokatestvéremék Bodrogkeresztúron laknak, és már jó ideje nem jártunk náluk. Akkor szívesen összefutnánk veletek is.

Cicuka: nagyon édes Kristóf a beásárlókocsiban. Most már én is beteszem Marcit. csak előtte szerintem elhasználok majd egy zacskó törlőkendőt a kocsi megtisztítására... erről jut eszembe, hogy Amerikában tök jó védőhuzatot lehetett kapni a bevásárlókocsira (na ja, ott a shoppingolás aztán tényleg a kultúra és a nemzeti identitás része :roll: ), így nem kellett a fertőtlenítéssel bajlódni. ja, és azt is csíptem, hogy minden boltban biztonsági öves volt a bevásárlókocsi. USA-éltetés befejezve.

Juditk: nagyon édes a "hancúr apával" nagyon szorítok, hogy Nimóval minden rendben legyen!

Mona: remélem, hamarosan megoldódik, ami a kedvedet ennyire lenyomja!

Patti: várjuk a jelentkezést a zűrből.

Nekünk csuda jó programunk volt tegnap: itt volt a városban Gryllus Vilmos, a lányom idolja, úgyhogy koncerten jártunk. Utána meg a barátnője átjött hozzánk anyukástól és kistesóstúl ebédelni. Amolyan szabadnap az oviból volt ez. Marcim meg szerencsére már nem ébred óránként, mint pénteken és szombaton (szerintem egyértelműen a mozgás miatt volt), úgyhogy kipihent vagyok és energikus, talán még gondolkodni is fogok tudni. Úgyhogy most neki is állok dolgozni (nyelvileg ellenőrzöm egy adózásról szóló beszélgetés-sorozat angol változatát (Bokros és más okosbácsik Pozsonyban): ajvé!

Kép
KépKép
nebula
 
 


Fanetta: édes! produkció!!!!

Kép Kép
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára nebula 2008.11.18 21:12-kor.

Kép
KépKép
nebula
 
 


Sziasztok!

Jó sokat írtatok! :lol:

Most csak összeségében írok, mert megyünk át apumékhoz és addig még akadna dolgom, de nem bírtam ki hogy benézzek! :roll:

Mni! és mindenki aki írta

Én nem rátok gondoltam a felköszöntés szempontjából hanem a közvetlen családra Attila családjára akik lesz..nak minket és ez rosszul esik!
Az hogy ti itt a topikon észre veszitek azért külön köszönet de itt természetesen én sem tudom követni azt a sok baba -mama névnapot szülinapot , szerintem jóformán minden nap lehet valakinek valamilye.

Lusie!

Jobbulást neked!!!!

Juditkmét!

Tudod használni amit küldtem???
Remélem nem lesz semmi Nimivel...


Fanetta, Cicuka, Nebula!

Nagyon jók a képek, annyira szeretem nézni ezeket!!!


KÉPEKET MÉÉÉÉG!

pepike


Kép

Kép
pepike
 
 


Pepike: kívánságod parancs :)

Kép Kép Kép KépKép
linocs
 
 


Fanetta: nem tudok arról, hogy nem publikus :) szóval bmárti annyit írt, hogy nem tudnak jönni, de köszöni a meghívást, xien pedig a távolság (Makó Budapesttől) miatt kétkedik, hogy jönni tudnának...
A többiekről nem tudok. Nincs válasz. Pedig kértem mindenkit, hogy legalább egy nemet, ha már igent nem... :(
linocs
 
 


Anna, tegnap estére letaknyosodott Petra.
Eddig Peti még nem nem kapta el, de 1-2 nap és ő is beteg lesz. Már annyira unom. Az egyikből ki, a másikba be.
Szerintem várjunk pár napot a sütizéssel, mert így még azt sem tudom mikor és hogy alszik .
Jó?
Képek szuperek!!
Vendég
 


Sziasztok!

Bocsi hogy eddig nem írtam, de nem sok időm maradt Máté mellett hogy ide üljek.Sokáig sajna nincs el egyedül és mindig kell ki játszon vele. :D :D Próbálom olvasgatni amiket irtok nem sok sikerrel, sok mindenről lemaradtam, így bocsi hogy most nem térek ki külön ,hanem majd együtt leírom amire most igy gyors emlékszem.

Jobbulást kívánok minden beteg babónak és anyukának, remélem hamar meggyógyulnak. :D :D

Minden hófordulósnak: BOLDOG HÓFORDULÓT :D :D :D :D

Rólunk röviden :Nos mi is elkezdtük a mászást már egy jó ideje, és most kezd álldogálni Máté , sajna ezzel sok esést kell elviselni ,de kezd belejönni és már letud térdelni, ha elfárad, bár nem mindenhol, teszi ezt meg.

Most szegényke beteg lett és gyógyulgat, szerencsére nem sokáig volt lázas ,már csak a köhögése van meg.A doki felső légúti megbetegedésre gyanakszik, csak mivel nem hallotta köhögni így nem tudja biztosra mondani.Na de már gyógyulgat és hál istennek nem viselte meg nagyon a dolog, ugyanolyan jó kedvű és szépen beveszi az orvosságokat is :lol: :lol: :lol:
Most alszik szerencsére, igaz ez már sok időben, nem szokott ilyen sokat aludni, azért nem is tudok ideülni :shock: :shock: :( :( .De sietek is nehogy felébredjen ,és ne tudjam befejezni a hsz-t.Sajna én sem tudom végig aludni az éjszakát, azóta amióta elkezdett mászni, 6 hósan. Azóta minden este felkel enni, de eddig szerencsém volt és vissza is aludt utánna. Ez vagy egyszeri vagy kétszeri felkelést kíván tőlem, és sajnos a páromtól is, mert ha éhes akkor azt sírással jelzi.

4 foga van a drágámnak most küzdünk a többivel :evil: :evil: elég makacs fogai vannak.Az esti táplálásnál már én is mindent kipróbáltam ,hátha a tejpép, vagy a jó éjt tápszerrel kitudom küszöbölni a felkelést, de sajna nem.A baj csak az hogy a tejpépet már nem nagyon akarja megenni pedig a vanílliást és a sztacsatellást próbáltam ki de már nem nyerő neki.A mildipé jó éjt tápszert meg nem hajlandó megenni, hogy miért nem tudom.Így most mással fogok próbálkozni, olvastam hogy lehet tejbe rizst készíteni tápszerrel ,így nem kell a tej miatt aggódnom.Most majd azt próbálgatom ha jutok vmire akkor megírom .Amúgy Máté is mindent enne, főleg amit mi eszünk, de szívesen eszi a főziket is, amiket csinálok neki. :D :D

Nos röviden ennyi rólunk.Bocsi hogy nem írok senkinek sem most így elsöre, de ígérem jövök és próbálok olvasni is és reagálni is :oops: :oops: :D :D

linocs: neked azért itt írok és nem privit, láttam a táblázatott, és abban igaz sárgára van kijelölve a nevem, de ott van hogy törölve, ha ez csak a lakhelyet érinti Dunaújvárost ird be légyszi.Már alig várom amugy hogy legyen a szüli napjuk a babóknak :D :D :D És ha igy hozzá lehet szólni vagy nem tudom esetleg szavazás lesz belöle, én a tortarendelésnél maradnék.Persze nem tudom kinek mi az ötlete.Na most ennyit irok :wink: :shock: :shock: Majd még jelentkezem .

mimi80

Kép
mimi80
 
 


De szép képek!!! Az különösen jó, amin Nebulához bújik Marci. Olyan meghitt! :)

Laura ma reggelre náthás lett, úgyhogy ismerkedünk az orrszívóval. Máris nagy kedvence lett, gondolhatjátok :(.

Biribon, Laurának kisebb, és a haja miatt nem is látszik, de pont ott van. Majd megmutatom a dokinak. :(

A gyeses anyukáknak való recepten úgy elkezdtem nevetni, hogy 5 másodperc múlva sírva fakadtam, itt bőgtem vagy 10 percig Laurával az ölemben. Atyavilág, mi történik velem??????????? Remélem csak a visszarendeződő hormonjaim a ludasak, és nem éppen idegösszeroppanás szélén vagyok, mint a receptben szereplő anyuci....

Kép

Kép
mzx
 
 


Sziasztok!

Juditkecskemét, nagyon édesek a fiúk a képen! Mi újság Nimivel?
Fanetta, gratula a versenysúlyod ismételt eléréséhez! Én is kedvet kaptam a fürdéshez, megyek is, hátha sikerül 10 kilót lemosnom magamról. :D Tetszett a tortás sztori, sajnálom, hogy kimaradt a liszt, de legalább nem hízlalt a süti. :lol:
Biribon, a Te recepted is vicces! Etetés ügyben, meg szerintem a védőnővel konzultálj, az inkább az Ő feladatuk. Látszik a képen a pukli... fúúú, mitől lehet?
Cicuka, aranyos a kép, nagyon ügyes már Kristóf. :) Még nem gondolkoztam azon, hogy hova jön a karácsonyfa... én most pár könyvet rendeltem az Alexandrától Lillának. :)
Nebula, nagyon szuperek a képek, szerintem még nem is láttam Rólad képet... a bevásárlókocsiba még nem mertem beültetni Lillát, mert szerintem is full koszos, de a törlőkendő tényleg jó ötlet. Sőt, Domestos is kellene mellé. :)
Linocs, micsoda haja lett a Kisasszonynak! :)
Mimi, örülök, hogy szakítottál egy kis időt az írásra is. Jobbulást Nektek!

KépKép
KépKép
mni
 
 


Nbula, Niki!
Itt van Amerika, itt van Amerika!....

http://www.babavedo.hu/

http://shop.unas.hu/shop_artdet.php?sho ... ino_550778

Ahhoz képest, hogy egy kis vászon huzatok két lukkal a lábaknak jó kis ára van.
Házilag is könnyen el lehet készíteni, csak lehet, hogy néznének amikor a Tesconál méregetném a kocsit. :lol: :lol: :lol: Viszont én a hátsó anyagát valami nem csúszósból készíteném :roll: Persze az is szenmpont, hogy kishelyen elférjen a mamatáskában. :roll:

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


http://shop.unas.hu/shop_artdet.php?sho ... ino_550774

Bár a további képekre kattintva kiderül, hogy ez nem is csak egy egyszerű vászonhuzat. :roll: :roll:

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Pumperka, ez baromi jó!!! :) Nekem az első tetszik és most, hogy már lassan kinövik a picik a bébihordozót szerintem szükség lesz ilyenre. Nincs rá csoportos kedvezmény?

KépKép
KépKép
mni
 
 


Tündérmanó:

Boldog Névnapot Kívánok Neked!

Remélem szép napod lesz, ...és azt is remélem, hogy nincs más erzsébetünk :oops:

Szilvánusz

Kép

Kép
szilvánusz
 
 


Erzsébeteknek boldog névnapot!
Vendég
 


na jöttem lazítani egy kicsit, ki vagyok már készülve, most már köhög is állandóan Eszter, egész éjjel szegény (meg szegény mi). eddig csak homeos köptetőt kapott de most már feliratok neki köhögéscsillapítót éjjelre...
ha van valakinek tuti köhögéscsillapító ötlete, szívesen veszem...
mi kamillát párologtatnunk, meg hidegpárásítót is, meg Sinupretet kapott eddig

én már rég a bevásárlókocsiba ültetem Esztert és sajna néha tényleg rábukott a karfára és nyalogatta mire észrevettem és leválasztottam róla, szóval simán lehet, hogy ott szedett össze vírust...én is gondolkozom rajta, hogy érdemes lenne venni ilyen cuccot, bár nem voltam eddig nagy baci-parázós, de ez a véget nem érő betegeskedés elgondolkoztat

Niki, ha gondolod írjunk neki, hogy x dbnál nem adnak-e kedvezményt és akkor mindenki jelezze, hogyha érdekli. nekem is tetszik az első. a másik már túlzás szerintem, azért nem költözünk be a bevásárlóközpontba :)

Fanetta, fini lehetett a süti :) majdnem olyan jó mint a házi készítésű brownies-om. csak 5 perccel hagytam bent tovább a kelleténél. féltéglának elment volna

az én tegnapi röhejes sztorim - egy régi kacatdobozban találtam egy alighasznált plüssrénszarvast vastagpulcsiban - megörültem, hogy odaadom Eszternek mire láttam, hogy Attila zsebpecájának a horga beleakadt a pulcsiba. na kb fél órán át próbáltam foggal, mindennel kitépni belőle miközben a zsebpeca damilja már körbetekeredett rajtam meg Eszteren - már a számat is jól felvágtam vele mire végül sikerült kivagdosni belőle. nincs slusszpoén, de elég röhejesen nézhettem ki....

KépKép
judit18
 
 


Judit!

Kérdezzük meg szerintem is. Mostmár én is bacipara lettem....

Zsebpecás sztori: :lol: :lol: :lol: :lol:

Tündérmanó!

Kép

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Pumperka, micsoda új vonalzók! ;)
Judit, kérdezzük meg, aztán majd kitaláljuk hova rendeljük... :)

Erzsébeteknek nagyon boldog névnapot!

KépKép
KépKép
mni
 
 


Sziasztok!

Gyors bekukk...Nyílt órákon voltam Ádámnál a suliban. Annyira fáj a fejem........

Szilvánusz, Pumperka, Kacika
Köszönöm, hogy eszetekbe jutottam.

Este megpróbálok jönni bővebben.

Pumperka
Jók lettek a Te új tickereid is!

Pusza :wink:

Juditk
A dogát keresem...

Kép
Kép
tündérmanó27
 
 


Sziasztok!


Linocs!

Köszi, nagyon ari Fruzsi! Mindig jó kedvű leszek ha ezeket a drága kis babákat látom!


Pumperka!

Jó ötlet nagyon!

Azt hiszem egy topiknak erről kell szólnia! Segítsük egymást jó ötletekkel, gyönyörködjünk egymás babáiba, drukkoljunk ha baj van, örüljünk más örömének, és fogjunk össze![i][u][/b]

mimi!

jobbulást nektek, gyere sűrűbben, ha tudsz!


judit18!

Szegény Eszterke! Remélem hamar kilábal belőle. Neked kitartás!
Peca sztori vicces lehetett!(Utólag)


Mni!


Megnéznék Lilláról egy mászó-kúszós képet, ari lehet!

Tündérmanó!


Boldog névnapot, és szép napot!

pepike


Kép

Kép
pepike
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?