Új privát üzeneted érkezett!

Most gyorsan, Emma kis Visonka, nagyon kiabál.

Betegeknek gyors gyógyulást, örülök, hogy Bogi jobban van.

Anettoo, hát én még ilyet nem hallottam! Hogy ki kéne 6 hónaposan próbálni, hogy lisztérzékeny-e a gyerek??? :shock: Szerintem meg éppen azért nem kaphatnak, hogy ne legyenek rá érzékenyek később! A kis szervezetük még nem biztos, hogy jól reagál arra, ami később természetes lesz nekik. Mondjuk ez az én véleményem, de legtöbb helyen erről olvasni.

Meghirdetem pár helyen az első babakocsinkat, kb 3 hétig használtuk, csak sajnos nehéz. Olyan valakinek lenne jó, akinek nem kell lépcsőzni, bkv-val mennie.

A felszedett kilóim engem leginkább azért zavarnak, mert nem tudok mit felvenni :( . Nagyon soványan kezdem a terhességet, nem is szeretnék ismét annyi lenni, kb csak 5 kg-t lenne jó leadni, csak még az elhatározásig sem nagyon jutottam. Utálok éhezni, mozogni kéne többet...
Ruhavásárlás meg Emmával nehézkes, tegnap is bementünk vele egy jó kis turiba, de aztán hamarosan ki is menekültünk, mert elkezdett ordítani.
Nem is csoda, azért már elég jól be kell öltöztetni, és bárhova bemegyünk így dög melege van. Kihibernálni meg a sok göncből szintén nehézkes, mert ugye vissza is kéne rá varázsolni, ami ordítás nélkül eddig még nem sikerült.

Ma találkozunk egy ismerős anyukával, és megyünk együtt sétálni a Gellért-hegyre. Remélem nem fog esni.

KépKép
KépKép
atizka
 
 


Máténak boldog félszülinapot, Mártonokat Kép pedig Isten éltesse sokáig névnapjuk alkalmából!
Kép

KépKép
KépKép
atizka
 
 


Kukac én már pár hetes kora óta húzogatom, d ecsak kicsit, nagyon aprókat, fürdés közben kb 2x.. most már teljesen hátra is jön a bőr és semmi fájdalmat nem okoztam neki egyszer sem..

Kép
Kép
mango.
 
 

 
 

:-(
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára marcianya 2008.11.14 11:33-kor.

Kép
marcianya
 
 


:-(
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára marcianya 2008.11.14 11:33-kor.

Kép
marcianya
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2008.11.14 13:43-kor.
Vendég
 


Törölt.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára anettoo 2009.06.10 13:45-kor.

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


Nono írtam privit, de mindenről poff benne, csak a vasárnapról nem, úgyhogy majd pótolom :)

Anettoo mi sokat használtuk az utazóágyat

most mennem kell :(

Kép
Kép
mango.
 
 


:-(
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára marcianya 2008.11.14 11:33-kor.

Kép
marcianya
 
 


:-(
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára marcianya 2008.11.14 11:34-kor.

Kép
marcianya
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2008.11.14 13:43-kor.
Vendég
 


Sziasztok!
Hétvégén anyuéknál voltunk, de szeretnék egy pár dologra reagálni.
Kukac:nekem azt mondta a doki,hogy ne nagyon húzogassuk neki,de a kis könyvébe beírta,hogy szűk neki.
Fogyókúra:akarjátok tudni mennyivel mentem szülni?89 kg-mal.Az utolsó hónapban jött fel 13 kg :shock: És mivel nem tudtam szoptatni,egész nyáron dinnyét ettem.Most vagyok 67kg.És 63-ról indultam.Most stagnálok,már nem fogyózok,de hetente 2-szer járok egy órát tornázni.
Csütörtökön kell mennem a szülés utáni első rákszűrésre.És nagyon parázok.Képzeljétek!1 hónapja találtam a mellemben egy csomót.Hát rendesen megijedtem.Van egy dokinő barátnőm,ő azt mondta,hogy ne aggódjak,mert nagyon felszín közeli,de mindenképpen mutasssam meg a nődokinak is.Akkora mint egy borsószem,nem fáj,csak idegesít,hogy ott van.
Mindjárt teszek fel képeket.

Kép
ágnes27
 
 


Babyteve,
én is simán szétszabdaltatnám párom kabiját, csak az a baj, hogy ő kb 50 kilóval nehezebb nálam...
Hát majd kitalálok valamit.

Csajok,
nézem a babákat és csak ámulok és bámulok. Amikor megszülettek olyan hasonlóak voltak (legalábbis nekem) mostanra viszont rengeteget változtak.

Anetto,
Máté is elképesztően sokat változott! Szép volt akkor is amikor megszületett és mostanra igazi helyes fiúcska lett belőle.
Boldog Névnapot neki és Minden Márton és Máté babának.

Mi lenne, ha mindenki dobna fel egy ilyen volt ilyen lett képet a babájáról?

Kép
emi29
 
 


Kép fürcsi a mamával Kép apával a motoros Kép és anyával is

Kép
ágnes27
 
 


Szia Ági,
A szülés után nekem is volt egy csomó a mellemben és a doki azonnal el is küldött UH-ra (Azért nem mammográfiára mert szoptattam) Szerencsére csak egy tejmirigy volt. Remélem nálad sem fognak találni kóros elváltozást. Szorítok!

Lili ma fogja megkapni az első prevenárt. Remélem, nem fog belázasodni.

Kép
emi29
 
 


Isten éltesse Mátét!
Emi29:Ilyen volt: Kép 4 naposan Kép 1 hetesen

Kép
ágnes27
 
 


Ági,
hűha, de korán kezdi a motorozást! Gyönyörű barna szeme van a fiadnak!

Kép
emi29
 
 


Sziasztok!

Egyes anyukák mennyit tudnak lógni a neten.. :shock: :wink:
nekünk ramaty éjszakánk volt, Bogi nem aludt vissza szopi után, csak mikor a másikat is odaadtam neki, aztán úgy bealudt, én kikúsztam mellőle, és befeküdtem az ágy másik végébe apa mellé..hát nem volt túl kényelmes, de legalább csönd lett!
Hogy mi a frász lehetett? Front? És rágogatta az ujjam, vmi recét éreztem, de sztem csak képzelődtem, mert fogacskának nyoma nincs még.

Máténak boldog félszülinapot!!


Én is azért jöttemcsak, hogy megnézzem, a vonalzó mit ír már ki, mert Bogi 13-án lenne 6 hós...
aha...bénázik :lol:
Vendég
 


sziasztok!

Emi, Nono
köszi a hsz-t a hozzátápi kapcsán. Az a fő problémám, hogy mindegy mit adok neki (saját készítésben: banán, alma, répa, üvegesben: sütőtök, őszibarack, alma-banán, banán) nem is hajlandó megkóstolni. EGY hangyányit azért sikerül beleerőszakolnom - csak hogy érezze egyáltalán az ízét - de nem kell neki. Még a hideg is kirázza. Szóval mindegy mi a tartalom, egyszerűen elutasító.

Emi, szorítok, hogy ne legyen nyűgi Lili és ne lázasodjon be az oltástól. Mi jövő csütörtökön megyünk oltásra.

Anetto, Isten éltesse Mátét nagyon sokáig!! Nagyon helyes nagy fiú! (Aranyosak a kis fogai) Én is kíváncsi lennék az egészs. tápl. és életmód dolgokra!

Ágnes, nagyon jók a képek a fiadról! Látom korán kezdi a motorozást!

Nekem is pont az mondta a dokinő és a védőnő is, hogy ne húzkodjuk a kukacát, mert pont attól lehetnek apró sérülések!! Anyósom szerint viszont kéne. A felicitas könyvbe is az van, hogy ne. Megint ez olyan dolog, hogy mindenki mást mond.

Képzeljétek Bálintnak már majdnem kint van mind 2 foga felül is!

Kép
tim27
 
 


Anetto Mátéját Isten éltesse!

A Marciknak boldog névnapot kívánok!

Ollem: tök jó, hogy Bogi jobban van!

Most voltunk oltáson (2.kókusz)!Nem sírt egyáltalán. Mosolygott és piszkálta a dokinő szívhallgatóját (nemtom hogy hívják) :oops: :)
Ati 7530 gramm és 67 cm. Bár hosszra mindig mást mérnek... :? Megkértem a dokinőt, hogy nézze meg a fitymáját, jól huzogatom-e. Azt mondta, hogy egy ici-pici szűkülete van, de huzogassam tovább az esti fürdetésnél. És felírtak neki Bebából 2-est.
Ma váltom ki, úgyhogy holnap elkezdem neki adni.

Edina


Kép
medina83
 
 


sziasztok.

van 2 db koncertjegyem a holnap jack-jack koncertre. ára: 4000ft/db.
helyszín: körcsarnok holnap este 20:00

Milán betegsége miatt nem tudunk elmenni.

akit érdekel híjon:70/584-8618

Kép

Kép
mannogab
 
 


Sziasztok,

fú csajok reggel óta olvasok vissza... :shock: de hát így jár az, aki eltűnik :lol:

Gyorsan reagálok, amire emlékszem:

Mary, remélem minden ok már azóta Bogival! Mitől lehet, hogy nem akar enni.....a diéta biztos segít, de mi lehet az oka???

Nono,

gyógyulj gyorsan, és érezzétek nagyon jól magatokat!!! Rátok fér végre!

Babyteve,

nem semmi csaj vagy! Nagyon tuti a dupla hordozós kép!

Borsika,
még jó pár napja kerestél HA tejpépet: én a Milupát adtam neki (1 dobozzal), ha felírja a doki akkor 800 valamennyibe kerül a patikába!!! Alma imádta, de nem akarok nagyon adni neki, mert ígyis jó husi :oops: :lol:

Klarka,

Halkan de én is gratulálok! Mi is nagyon gondolkozunk a tesón!!! Lehet, hogy nem várjuk ki míg Alma 1,5 éves lesz :lol:

Fogyás....hát csajok én nagyon szarul állok ezen a téren. Terhességet már +5kgval kezdtem, szüléskor 80 :oops: , utána 70, majd 2 hó múlva 68, és mióta nem szotatok 70-71kg!!!!!!! :oops: Annyira utálom! 23 évesen 54 kg voltam (azóta sem :lol: ), de én már az 58-60 kgval is nagyon nagyon boldog lennék! Csak lusta is vagyok és ez a kettő nem jön össze valahogy! De a hét végefelé elmegyek futni, ha meggyógyulok.

Alma szeme: az átmosás után baromira begulladt szegénynek...amit kaptunk szemcseppett sz-t se ért vettünk neki flamicoinos szemkrémet (it lehet recept nélkül venni) és az úgy néz ki használ! Nem is mertünk babuszira menni, remélem szombatra már tuti lesz a szeme!
Én meg hurrá megint beteg vagyok! Tegnap kezdődött, köhögés orrfolyás, éjjel alig aludtunk Alma sokszor felsírt. Reggel már baromira fájt a hátam és a légsövem, 37,2 ...fsza. Remélem Alma nem kapja el, mert az orra még mindig szörcsög...

Valaki kérdezte a rózsamézet: nem szabad mézet adni 1 éves kora előtt a miniknek, mert Botulizmust okozhat!!!!! ja és virágporal van tele, ami allergizálhat már.

Most ennyi egyenlőre...

KépKép
kisfruzsi
 
 


Csajok,

Alma eléggé hisztis mostanság....még nem kúszik és nem sokat akar ellenni a szőnyegén max. fél órát egyedül..sokat nyőg, amikor nem tetszik neki valami ettől a hangtól meg hülyét kapok :oops:

Ja és sokkal anyásabb, többet szeret kézben lenni. és fél az idegenektől főleg a férfiaktól, vad sírásba kezd. pedig ő nagyon nagyon barátságos bátor kiscsaj volt. Mitől lehet ez??? Ti is tapasztaltatok ilyet?

mi a véleményetek a kompról (azthiszem így hívják)?????????

KépKép
kisfruzsi
 
 


Kisfruzsi: Ati is viselkedett így egy darabig. Ez a fejlődéssel jár! Van félős időszak, hisztis, lusta, stb...
Ati is anyásabb most és mérges a játékaitól. :? :)
A keresztfiamnak is volt kompja. Amikor már szépen megállt lábon, akkor adták oda neki. Mindenhová tepert az anyja után. Most 3 és fél éves, egészséges kölök. Semmi baja sincs a lábának. Sokan egyébként ellenzik...
Én nem! Én is fogok neki venni!

Edina


Kép
medina83
 
 


Kisfruzsi, gyógytornász kolléganőm sikít a komptól!
A neten ezt találtam, szintén gyógytornász írta:

"Mi gyógytornászok is nagyon ellene vagyunk, a bébikompot szigorúan tilos használni, mert amíg a gyermek nem áll magától lábra addig felesleges ezt erőltetni egyrészt, másrészt ez ad ugyan némi mozgásélmnyt a gyermeknek és meg is szereti a függőleges testhelyzetet és azt hogy halad előre a térben, de ezt a helyzetet neki magának kellene elérnie a saját törzsizomzatával, ami a babykomp használatával ugye pont kiiktatódik. Ha mégis sokat használják általában lábújjhegyen járás lesz a vége, amit hosszas gyógytornával és masszázzsal lehet később kezelni.

Néhány kivételes esetben szokták ajánlani a babykomp használatát, mint például csípőízületi mútétek után, fél-1 éves korban mert ez némileg akkor pont leveszi a terhelést az ízületről és kimozgatja a csípőt, erősíti a csípő körüli izomzatot ami ilyenkor a regeneráció miatt ideális, de ugyanezt el lehet érni tornáztatással, gyógytornával is, amit én sokkal jobb terápának tartok."


Emma is elég keveset van el magában a szőnyegen, sok minden érdekli, és ha nem éri el, akkor bajban van. Kúszás még nem megy, ha olyanja van, akkor hátrafelé halad valamennyit.
A múltkor a férjem egyik kollégájától sírta el magát: szemüveges, borostás férfiember, szegénykémnek rögtön legörbült a szája...

KépKép
KépKép
atizka
 
 


Medina,

én most kapok egyet csak nem tudom mikortól szabad használni

KépKép
kisfruzsi
 
 


Atizka,

igen én is ezeket találtam róla...most légy okos ..

KépKép
kisfruzsi
 
 


Sziasztok,

Fruzsi, ilyen korban kezdődik a szeparációs félelem.. ez is jó móka :) nem tűnhetsz szem elől :)

Nono, már írom is a választ :)

Ágnes.. remélem nem lesz semmi gond azzal a csomóval :( Nagyon édes a fiad, és milyen szép nagy barna szemei vannak!! Ő is jó sokat változott!!

Anettoo Máté kész kisfiú, már nem is babás..
Boldog féléves szülinapot kívánunk neki!!

Kép

Kép
Kép
mango.
 
 


Kisfruzsi, bár én is az idézetben leírtakkal értek egyet, éppen ezért nem is lesz kompunk, de azért egy egészségesen fejlődő babánál napi pár perc azért nem árthat. (A nővéremet is nagyon le akartam beszélni róla, de nem sikerült, a kisfia szerette. Ő most 2 éves, semmi gond az izomzatával, és nem lábujjhegyezik.)

KépKép
KépKép
atizka
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2008.11.14 13:43-kor.
Vendég
 


Sziasztok!

Tim: próbáltad anyatejbe keverni a szilárd kajcsit? először sok anyatej kevés gyümi, aztán fokozatosan kevesebb tejci és több gyümi… hátha! Beni is elég nehezen barátkozott a szilárd kajcsikkal… :roll:

A fogyókúrázni kezdőknek kitartás! Én is a szerencsések közé tartozom, mert 60 kg-ról indultam, 72-vel mentem szülni és most 58 vagyok… mondjuk szülés után két héttel is ugyanennyi voltam… :roll:

Szülés-élmény: bennem teljesen élénken megmaradt annak ellenére hogy a végefelé már nem tudtam reagálni dolgokra, de inkább csak erőm nem volt, mert magamnál voltam; a 40 órás vajúdásommal asszem én vezetek :wink: , abból 24 óra volt nagyon kemény. De abszolút nem panaszkodom… meg hozzátartozik, hogy ha vasárnap este benn maradok a kórházban és kérem az oxitocint, valszeg hétfő reggelre meglett volna Beni, de szerintem ez így volt jó, hogy csak kedden született, most is ugyanígy csinálnám…

Ollem: örülök, hogy Bogi jobban van!

Anetto: Máténak nagyon Boldog Félévest! Csuda helyes kispasi! :D

Nono: jobbulást, remélem az utazásig helyrejössz teljesen…

Atizka: jó sétát nektek!

Ágnes: drukkolok, hogy minden oké legyen veled, Miki elég korán kezdi a motorozást... :wink:

Kisfruzsi: jobbulást neked, és remélem Alma szeme is okés lesz hamarosan; a kompot a gyógytornászok nagyon ellenzik, nálunk az öcsémnek volt, ő egyszerűen imádta, rengeteget volt benne, mindenhova azzal közlekedett és semmi hátránya nem származott belőle! Ettől függetlenül nekünk nem lesz, de ennek helyhiány az oka... :(

Ma reggel 7:15kor Sopronban megszületett az egyik legjobb barátnőm kislánya, Vajda Júlia 3380grammal és 50cm-rel! :wink: :D Aznap mondta el, hogy babát vár, amikor Beni megszületett... Gratula nekik innen is!

Kép

Kép

Beni és Dorka életének fontosabb eseményei: http://beni-baba.blogspot.com
zorroné
 
 


Na mára eldugulok, csak még egy képet dobok Timnek és Fruzsinak . Az ilyen szerelmetes pillantások miatt jó, ha az embernek van tesója :) Én olyan boldog vagyok, amikor így látom őket!!

Kép

Kép
Kép
mango.
 
 


Képzeljétek Bogi ma felült a babakocsiban. Igaz, hogy első felemelt helyzetben volt, de hasizomból felült... :shock:
És előbb amikor épp fényképeket csináltam róla, négykézlábból meg kiült oldalra....meg az ülön is....
hű miket tud már ez a lány.
majd letöltöm a képet, nem tudom, hogy sikerült -e elkapnom....
aztán megmutizom...

Bocsika, még nem olvastam vissza! :oops:

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Most csak felületesen olvastam én is.

Borsika: Persze, én is segges vagyok, pontosabban: combos-fenekes… :lol:

Fogyi: Én inkább a sportra hajtok, tegnap már volt babakocsival futás, Bogi imádta, röhögött. Ha lesz egy pici időm, regisztrálok is, vagy mi.

Nono: Sajnálom a középfülgyuszit, vigyázz magadra, jobbulást!

Ollem: Bogi nagyon édes, ahogy alszik és mosolyog és mindenhogy édes!!! Hú, gratula a felüléshez!!! :)

Tim: Szívesen a köszöntést. A szilárddal kapcsolatban ne parázz, rokonom kislánya már 1 éves, és alig eszik szilárdat, de nagyon szépen fejlődik, már 8 hónapos se volt és felállt, nagyon-nagyon fejlett, okos baba!!! És már 10 kg! :)

Boldog hófordulót kívánok Geni Rúbenjének, Virág Gertrúdjának!

Boldog féléves szülinapot Anetto Mátéjának! Nagyon édes a kis félévesed!

Kisfruzsi: Jobbulást neked is és Almának is! A rózsaméz tudomásom szerint nem igazi méz, hanem valami gyógyszertári kotyvalék és a szájüreg tisztítására, fogtisztításra ajánlotta anno a védőnő. A lepedékes nyelvet jól letakarítja, ha teszel egy kicsit belőle gézlapra. Amit Almánál tapasztalsz, hogy fél idegenektől teljesen természetes: szeparációs szorongásnak hívják. Mivel egyre inkább kialakul az éntudata, így jobban fog ragaszkodni hozzád is, ez jó, mert erősen kötődik hozzád, az idegenekről meg már felismeri, hogy idegenek és nem anya vagy apa. 6 hós korig még fejletlen az éntudata, azért nem fél az idegenektől. Szóval ez csak a fejlődés jele, előbb-utóbb megszokja, ha sokat jártok idegenek közzé, és nem fog félni, pláne, ha mindig ott vagy olyankor mellette. Bocsi, ha sok voltam. :oops: :roll:

Ágnes: Remélem, nem komoly az a csomó a melledben és minden OK.

Mango: Nagyon édesek együtt a tesók! :D

Zorroné: Neked volt a leghosszabb vajúdásod, nekem meg a leghosszabb terhességem. :lol: Gratulálok a barátnőd babájához!

Bolygó
Kép

Kép
bolygó
 
 


bolygó,

azt nem tudtam, hogy az nem méz bocsi :oops:

KépKép
kisfruzsi
 
 


Babykomp kérdése!

Atizkával értek egyet. Én nem fogok Boginak venni. Ha kapunk vkitől, ami tuti hogy nem fog bekövetkezni...akkor napi minimum időt lesz benne. de én nem vennék, nem tartom jónak.
már múltkor is írtam ,hogy barátnőm fia abban van szinte egész nap...kb 6 hónapos korától....és nem tud kúszni, mászni...nem tud négykézláb sem lenni. Felülni és felállni tud, azt is egy két hónapja...pedig 10 hónapos. ha nem lenne kompban akkor már lehet hogy régen mászna.
nem akarok ebből vitát kerekíteni, csak leírtam a véleményemet.

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Kisfruzsi: Én is anno azt hittem méz, a védőnő barátnőm homályosított fel. Amúgy érdekes, hogy ez a neve, eléggé megtévesztő. A szeparációs szorongásra meg jobb, ha rákeresel a neten, elég gagyi lett, amit írtam, de nem is csoda, kis csuklós csomagocska van az ölemben. Ma már 3. alkalom, hogy csuklik. :roll:

Babycomp: Ollemmel és Atizkával értek egyet. Mozgásfejlődésnek nem tesz jót.

Na megyek, mert kaki is van a csomagban. :lol:

Bolygó
Kép

Kép
bolygó
 
 


Mango!

Nagyon édesek a gyerekek! Ahogy néznek egymásra! :D :D

Kisfruzsi!

Amit írtak az idegenektől félésről....így van.

Zorróné!

Gratulálok én is az újszülött picihez a barátnődnek. :D

És Nono is jól írta a babykompos dolgot. Mértékletesség. Szóval ha egész nap abban van , nem jó. Ha egész nap babakocsiban van, nem jó. ha egész nap pl. olyan helyen van ahol nem tud felkapaszkodni, soha nem tanul meg felállni, ha egész nap a hordozóban van nem jó....ha ülteted egész nap...nem jó....stb ....stb....stb.... :oops:

Kisfruzsi!

Sajnálom, hogy Alma szeme nem olyan gyorsan javult mint vártuk. Bogié pár nap alatt rendbe jött...
Már nem is tudom milyen szemcseppet kaptunk...biztosan azt amit ti....napi hatszor kellett azt hiszem cseppenteni...

Bogi már sokkal sokkal jobban van....ma nem volt csak rendes kaki! és nem jött vissza a kaja se! evett rendesen. többször kevesebbet! kedve is nagyon jó volt ma! Most épp alszik. ma másodszor. :D

Klárka!

Jelentkezz mi van veled?

Medina!

Attila baba is szépen növekszik. És milyen jó, hogy nem viselte meg az oltás. :D

Bori!

Sajnálom a rossz éjszakát! :(

Ágnes 27!

A fiad nagyon édes. És már látom a nagy motor kell neki....
És nagyon sokat változott! :D

Hi-hi én 97 kg-mal mentem szülni.....majdnem három számjegyü lett.... :lol:

Marcianya!

Igen megtaláltam Marcit!
Nagyon cuki!!!
Én szerintem nem nevezem be Bogit. Olvastam, hogy a II. kerületben lehet átvenni az ajándékot...hát én azért fel nem mennék pestre... :roll:

Anettoo!

Máténak boldog félszülinapot! Helyes kicsi fiú. és a fogacskái! :D nagyon édes!
vaterán vannak olcsón utazóágyak . én is ott vettem azt hiszem 15 ezer volt és két magasságra állítható.

Marcianya!

Kuki témára sajna én (még) nem tudom a választ.....passsz! :lol:

boginak se kell cumi nap közben. utálja. de ez nem is baj....úgy látszik a gyerekeink egyforma dumásak....
aha szóval Marcell azaz Marci ilyen korán alszik....Bogi mostanában fél 10 -10-11 fele... :roll:

Atizka!

Szerintem ne akarjál fogyni! Én láttalak.....és szerintem nem kell.
nekem kell.... :lol:

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Bolygó!!!!
TE miért vagy Bolygó???
Vagy titok???
Bo-Bogi....???
lygó??
csak találgatok...

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Bolygó!

Köszi! Azért én még azt mondom, hogy bizti véletlen volt, de jól elcsodálkoztam....egyedül már megül egy ideje...
majd ha megint csinálja akkor már azt mondom, hogy fel tud ülni...
mászni akart és ez lett belőle....vagy csak pihent....
képeket már letöltöttem, de a másik gépen van, azon meg nem megy a net rendesen most....valamiért elmegy állandóan a kapcsolat.... :evil:

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Sziasztok!
Megint eltüntem és sajna el is fogok még tünni pár napra. (Dolgozom) :(

Nem szeretném most felsorolni külön a neveket, mert igen sokan megint összejöttek akik kimaradtak a köszöntésemből. De ezúton is boldog 6. és 7. hófordulót nekik.

Rininek boldog névnapot!

Kép

Próbállak titeket követni olvasásban azért, de nem könnyű utolérni azt a tömeget, amit mostanában írtok. :)

Zsuzsa
Lányaim: Petra 1998.08.13., Felícia 2001.09.21., Bettina 2004.08.30.
KépKép
Videónk: http://www.youtube.com/watch?v=MMCdy68OpEk
kerekes97
 
 


Kép Kép Kép Kép Kép Kép felülés próbálkozás...

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Sziasztok!

Elmaradásaim :oops: :

NAGYON BOLDOG FÉLSZÜLINAPOT!

GABO, ZSÓFINAK Kép

SZŐLŐ, MAZSINAK
Kép

ANETTO, MÁTÉNAK
Kép

Ildikó és
Kép
gumimaci_1
 
 


Gumimaci! Veletek mi van?

Mary, azért lenne jó fogyni pár kilót, mert egyetlen régi nadrágomat sem tudom felvenni :( . Bogi nagyon ügyes, hogy már próbálkozik a felüléssel.

Zorróné, gratulálok a barátnőd Júliájhoz! Akkor te szerencsés alkat vagy, érdekes, hogy ilyen hamar lement a sok kiló.

Mango, édes a két huncut gyerkőcöd!

Ercsi is nagyon régen írt!

Szerintetek mi jobb a baba főzelékébe: olaj (milyen?) vagy vaj?

KépKép
KépKép
atizka
 
 


Marcianya! Mi is eszünk Sinlacot. Bius megeszi simán is. Én is megkóstoltam, nekem nem volt olyan rossz íze. Délelőtt üresen esszük, délután gyümivel keverve. A prospektus is írja, hogy lehet adni magában, később pedig sütit is lehet belőle sütni. Több receptet is írnak a felhasználásról.

Klarka! Gratulálok nektek pocilakóhoz. Vigyázz magadra nagyon. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar bevállaljátok a kistesót. Drukk.++++

Zsuzsa
Lányaim: Petra 1998.08.13., Felícia 2001.09.21., Bettina 2004.08.30.
KépKép
Videónk: http://www.youtube.com/watch?v=MMCdy68OpEk
kerekes97
 
 


Törölt.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára anettoo 2009.06.10 13:47-kor.

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


1) Figyelem! Sürgősen megkérünk minden házzal rendelkező puhatestűt, hogy ingatlanát záros határidőn belül hagyja el, az annak külső felszínén keletkezett, és azóta is folyamatban lévő tűzeset miatt. A károsultakat folyékony és félig megszilárdult tejipari termékekkel kártalanítjuk, amelyek együttes mennyisége egyelőre két napi fejadagot tesz ki.

2) Megkérünk mindenkit, aki lépéseit nem tudja az általunk megadott ritmushoz koordinálni, ne álljon sorba este az üzemi konyhán, mivel számukra rétest biztosítani nem áll módunkban. Emellett felhívnánk viszont a figyelmet az említett táplálék pozitív tulajdonságaira, valamint arra, hogy Honvédségünk számára kifejezetten ezt az ételtípust írják elő a hivatalos szervek.

3) Mivel a körzetünkben észlelhető csókák csípése madárinfluenzával fenyegethet, valamint látásában korlátozott kiskorú varjak jelenléte is aggodalomra adhat okot, gyermekünk keresztanyja két lóerős járművéért küldetett. Meg kell azonban tagadnom ezt a kérését, mivel e közlekedési eszközt szintén potenciális veszélyforrások, pontosabban tollas baromfi(a)k foglalták el.

4) Teljesen felújított, eredeti meghajtással rendelkező nosztalgiavonat indul a második vágányról Kanizsa állomásra. Megerősítjük, hogy a vonat a kanizsai pályaudvarra megy. A szerelvény elején az irányítási funkciókért a gépész-menedzser felel, ő az, aki a szerelvényt hajtó mozdony irányvektorát és sebességét meghatározza. Más források szerint vonatkísérőként az utolsó kocsiban tartózkodik az a töltött tésztaféleség, amelynek feje táplálkozásunk egyik legfontosabb gumós gyökérnövényévé alakult.


Na remelem még nem tettétek fel, most fogok visszaolvasni. Szerintem nagyon édesek!

Kép
téjé
 
 


:-(
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára marcianya 2008.11.14 11:34-kor.

Kép
marcianya
 
 


Mango Mi ma az IKEAban voltunk és 2 óra körül van a szintidő hordozásban. Ma volt először rajtam KÖSZI EMI!!!! mei tai kölcsönben, és remek volt. Igaz, hogy szörnyen nehéz elől a 7kilós kölök, hátul a pelenkázótáska kb ennyi. Remélem nem ártok a köldöksérvemnek, mert még nem jutottam el vele a dokihoz. Most egy kicsit viseltesnek érzem magam.

IKEÁban nem voltam azóta, hogy megvan a babánk, de hihetetlen bababarát. Ingyen pelus és üveges kaja? Megdöbbentem.

Zsuzsa HÁT nagyon nagyon köszönjük. Igen ma Nimród névnap is van. Mára tettük, mert van áprilisban is, de akkor született és nem akartam együtt.

Nono szegénykém, mi van veletek? Jobbulást!!!!! Írod Szonja aranyköpéseit?

Timi védőnő mit mond? Nálunk kajasztrájk fogzáskor volt/van/ és valószínű lesz. De még mindig sehol a kis fehérség.

Emi jó ötlet az ilyen volt ilyen lett! Milyen időszakra? 1-3-6 hópl. Én teszek, csak most már kifáradtam...


Atizka
hát bizony eljött a megkülönböztetés időszaka. Bár érdekes, mert pl anyósomra görbült a szája (eddig 4x látta) és normál módon szólt hozzá és egy vadidegenre aki heves és hangos volt, rá meg vigyorgott. Vajon mi válthatja ki?

Zorróné te hova akarsz fogyni? ne őrjíts meg! Júliának boldog szülinapot!

körkérdés:[/i] a babák kutacsa milyen? Rininek kb harmadára ment össze.

Kép
téjé
 
 


sziasztok!

Nagyon boldog névnapot[i] Nimród[/i] babának! Utólag pedig Réka hercegnőnek is sok boldogságot kívánok!

Nagyon boldog hófordulót [i]Ruben [/i]babának! (Remélem GENI jól vagytok)

Téjé, azért ha köldöksérved van,szerintem szóljál a dokinak, nehogy árts a hordozással!! Sajna nálam ezért szóba sem kerülhetett semmilyen féle hordozó (porckorong sérvem van), pedig nagyon szerettem volna..

Bolygó, jó lehetett a babakocsis futás! És csodálkozott Bogi a megváltozott tempón?

Zorróné, gratula a kis Júlia babának! Nem született nagy méretekkel!
Köszi a tippet, hát nem tudom...ugyanis elég nehéz eset Bálint, mert a cumisüveghez az elején nem igazán szoktattam hozzá, így még azzal is bénázik..momentán arra használja, hogy az inyét gyűrkészi vele. védőnővel holnap beszélek, mert hosszabb ideig szabin volt.

Mango, köszi a fénykép külön ajánlását, hát bejött...Nagyon elolvadtam tőle...irtó helyesek!

Gumimaci, nem írtál magatokról!![/b]

Kép
tim27
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?