Szia Szilvi! Szívesen leírom a szülésem, mert még ma is szívesen gondolok vissza rá. Remélem a mostani is ilyen lesz!!!
Két nappal a kiírt nap előtt, nem sokkal az után, hogy elaludtunk, felébredtem, hogy pisilnem kell. Ahogy felálltam éreztem, hogy csorog a magzatvíz. Mindenféle pánik nélkül, kimentem pisilni, vártam mennyire folyik, mert a szivárgás több nap is lehet. Fájásom egy darab sem volt, így ott álltam tanácstalanul, hogy menjünk, vagy ne menjünk? Aztán, mikor elment egy nagyobb adag víz, akkor szóltam férjecskémnek is. Szegény annyira álmos volt, hogy nem is fogta az adást, szólt, hogy feküdjek vissza aludni.
Felhívtam a szülészetet, hogy ilyenkor, ha nuku fájás, mi a teendő. Behívtak.
Szép tatásan összepakoltunk, szendvicset készítettünk, lezuhanyoztam, még megborotválkoztam alul, szóval nem kapkodtuk el. 3 körül értünk be, átsétáltunk (itt lakunk szemben, az ablakból látszik a kórház), akkor már volt egy-két nagyon enyhe fájásom. Mikor beértünk, megvizsgáltak, bő egy ujjnyira voltam nyitva, felvették az adataimat, kismillió papírmunka következett (hogy ezt komolyabb vajúdás, fájások közepette hogy lehet végigcsinálni, arról sejtelmem sincs
). Aztán vártunk reggel 10-ig, nem történt semmi. Üresen kongott szombat lévén a szülőszoba, Jutka a szülésznő, sűrűn benézett hozzánk, csacsogtunk erről-arról, igazán jó volt a hangulat. Fel sem fogtam, hogy innen mi már nem megyünk ki gyerek nélkül...
Csak Apa volt tiszta kóma, annyira rossz fázisban keltettem fel, hogy totál magán kívül volt. No meg persze nem volt semmi izgalom, se fájás, majdhogynem unatkoztunk. Aztán 10-kor feltették a zselét, aminek méhszáj puhító szerepe lenne. Ki kell várni a 6 óra hatást, és csak utána lépnek tovább. Elvileg segítenie kéne a tágulást és a fájásokat elindítja. Másnál talán, nálunk nem csinált semmit, mérni sem lehetett a fájásaimat. Szegény Jutka mindent megtett, hozott nekem levest, Apát elküldte csokiért (kiderült, hogy csak az én dokim olyan szigorú, hogy még vizet sem enged inni), ihattam vizet, sétáltunk fel-alá.
Elküldött minket aludni egy picit (én csak a rózsafüzéremet szorongattam akkor már és egyfolytában fájásokért imádkoztam, mert tudtam, hogy ha nincs fájás, akkor nem tágulok és mivel elfolyt rég a magzatvíz, Pötyit nem védi semmi és egy idő után nem várhatnak tovább, jön a csaszi).
Azt hiszem az mentett meg, hogy Járányi doktornő volt az ügyeletes. Ő az, akit eredetileg fel szerettünk volna kérni szüléshez, de visszautasított, mert túl sok kismamája volt így is. A sors nagyon szép fintora volt – és igazán hálás vagyok érte a jó Istenek – a szülésemkor ott állt Járányi doktornő is és Gyarmati doki is, akit végül is ő ajánlott, miután nem tudott vállalni. Szóval Járányi doktornő benézett hozzánk óránként és ilyenkor megvizsgált kézzel, ami azt jelentette ugye, hogy kézzel tágítgatott. Fájt mint a nyavaja, de tudtam mit csinál és miért –így összeszorított foggal tűrtem. Oly annyira ügyes volt doktornő, hogy 4-re kitágultam annyira, hogy beköthették az oxycotint és kapásból jöttek a két perces fájások. Nagyon jó kis vajúdó pózt találtunk, felültem a labdára, Apa mögöttem egy széken ült és ha jöttek a fájások, hátradőltem – ő megtartott –és figyeltünk a légzésre: beszív hasba, benntart, kifúj lassan... És tényleg működött, mert gyorsabban múltak a fájások. Igyekeztem mindent hasznosítani, amit a szülőtanfolyamon tanultunk és így utólag visszanézve, nem is tudom mit csináltam volna e nélkül a tudás nélkül. Így úgy éreztem ura vagyok a helyzetnek és tudtam mit kezdeni a fájdalmakkal.
No aztán fél 6 körül elküldtek zuhanyozni, és mire végeztem a forró víz annyira megtette hatását, hogy már éreztem, hogy nyomnom kell. Persze a dokim még sehol nem volt, nem számítottak rá, hogy ilyen gyors lesz a menet. Utólag mesélte, hogy mikor a doktornő már másodjára hívta bazi ideges hangon, hogy „HOL VAGY BÉLA???” –akkor már hajtott piroson, mindenen át.
Épp akkor ért oda, amikor már nem tudtam tovább „nem nyomni”. És háromra, slutty Pötyike kint is volt 18.30-ra. Bőgtünk Apa is, én is, a hasamra tették úgy mázasan, ő meg csak nézett a nagy szemeivel, hunyorgott.
Apa vágta el a köldökzsinórt, ment vele, amikor mosdatták. Engem már a dokim rakott rendbe és csak úgy szórtam rá a szitkokat, mert valahogy jobban fájt a varrás és tisztítás, mint maga a szülés. Mondtam is a dokimnak, hogy amíg nem volt itt jobb volt, mert nem fájt ennyire.
Szerencsére vette a poént és jó elércelődtünk.
Szóval így volt. Igaz, bent voltunk majdnem egy napot, de a valódi szülés, vajúdás csak 2,5 óra volt. Nagyon hamar felépültem, aznap már a saját lábamon mentem be a szobába. Sikerült alapítványi szobát kifogni, most azért pesszimistább vagyok, sokkal többen vannak.
De maximálisan elégedett voltam mindenkivel, a csecsemősök is sokat segítettek, mert nem akart beindulni a tej Pötyi már üvöltött az éhségtől. A 3. nap este Erzsike megmaszírozta a cickóm és másnap reggelre lett tej.
Igaz, hogy NAGYON elfoglaltak és néha morcosok a csecsemősök, de én is az lennék 40 csecsemővel egy nap. Szóval kérni kell, maguktól nem jönnek. De sokat segíthetnek az anyukák is egymásnak.
Na jó bő lére eresztettem, kérdezz ha valami kimaradt.
Puszi:
Barti