Sziasztok!
Timi: de édi Sanyika! Mázlista vagy....
Gratulálok a nyugodt kislegényhez!
És akkor amit ígértem:
Szüléstöri:
Október 31.-én reggel 7.30kor jelentkeztem a betegfelvételen. (akkor voltam 40+6, és megbeszéltük a dokival,h befekszem.) Megvolt a ctg, vizelet, vérnyomi, minden a szokásos. Aztán doki megvizsgált, mondta még mindig tök zárt vagyok. Majd magzatvíz vizsgálat, aminek csordogálás lett a vége, ráadásul, nem tiszta, de nem is az a tök zöld. (belekakilt a magzatvízbe a drágám). Átmentünk a szülőszobára, ott borotválás, beöntés, majd hálóing vétel és irány a vajúdó. Anyám hozta utánam a pakkot. Mivel nem éreztem fájásokat, pedig szinte az összes magzatvíz elfolyt: oxiticin infúzió.ez volt 9.20kor. Tehát nst rajtam, infúzió bekötve. 20 perc után érezni kezdtem,h fáj a hasam alja, meg a derekam. Anyám mondta, hát akkor ő most hazamegy kimosni, aztán jön vissza, ebből estére lesz csak gyerek, hívjam,ha már érzem, h közeleg az idő, és elindul otthonról. Párom nem tudott elszakadni a munkából, így nem volt benn. (utólag nem bánom). Az elején rendszertelen volt, aztán 1-2 percenként jelentkezett. Ekkor mondtam szülésznőnek, hagy álljak fel, mert így fekve nagyon szar. Álldogálltam hát, egyre erősödő 1-2percesekkel. Közben 2szer Vukk bácsi is beköszönt. Jöttek vizsgáltak, mindhárman: dokim, szülésznő, ügyeletes. Mondják hurrá 2 ujjnyi (12után, asszem), a vicc,h az nst nem mért fájásokat: 6-10eseket max. Kérdezik, még mindig nem fáj? Mondom hogy a halálba ne fájna, csak nekem alul fáj, a tappancs meg majdnem a gyomromnál van. Mondják, persze,mert A FÁJÁS alulról indul felfelé. Hát mondom nekem max. a gyomorsav ami feljön. Írtam félkómába néhány sms-t, hívtam anyámat,h haladjon. Kezdtem nagyon rosszul lenni, már állva is, nem igazán tudtam nyitva tartani a szemem, állandóan hánytam, bár nem volt mit, a fájások között már nem volt szünet, szinte önkívületi állapotba voltam. Befutott anyám, 14.30 körül, kérdezgetett, meg símogatta a hátamat. Összeszedve utolsó erőmet „finoman” megkértem ne érjen hozzám és fogja be. Tehát beigazolódott amit mondtam, nekem ilyenkor nem jó, ha van ott valaki, csak idegesít. De nem vette fel, szó nélkül törölgette a homlokomat vizes türcsivel. 15kor befutott a hármas, kérdezték, hogy vagyok, válaszul hánytam és közöltem,h érzem,h gyerek felfelé nyomja magát (anyu szerint ez kívülről is látható volt), és h valami nem jó. Vergődtem a fájdalomtől. Megvizsgátak, még mindig 2 ujjnyi, mostmár zöld volt rendesen a magzatvíz. Doki mondta, téraránytalanság van, gyerek feje nem tud beilleszkedni a szülőcsatornába, mert az ő feje túl nagy az én méhszájamnak, nincs értelme tovább kínlódni. Megyünk csaszizni. Ez a mondat maga volt a megváltás. Leállították az infúziót, átslattyogtam a műtőbe. Anesztes közölte, van egy enyhe gerincferdülésem, nehéz eset lesz. Húsz perc és 10 szúrás után csak eltalálta azt a rohadt csigolyát. Fájt-e ??? A vajúdás után ezt már csak szúnyogcsípéseknek éreztem. Közben bejött anyu, leült a fejemhez. Melltől lefelé nem éreztem semmit, fura érzés volt. Tök jó hangulat volt a műtőbe, ha lettek volna hasizmaim, röhögtem volna. Olyan érzésem volt, mintha berúgtam volna, állítólag egész végig bárgyún vigyorogtam. 15.40kor kiemelték Emmát, aki egyből üvöltött, megmutatták, majd elviharzott vele a műtős, anyám utána.16.45kor lett vége a dolognak, akkor mondták, h az intenzívre viszik a lányt, meg kap antibiotikumot, a fertőzés megelőzése végett. Felvittek a császáros őrzőbe. 2 óráig darab fa-ként kellett feküdnöm, 2 óra után felültettek. Aszittem beszarok. 6 óra múlva közölték, haladjak fürödni.(!!!!!) Meglepetésemre ez ment is. Bár szerintem egy 100éves is jobban mozgott, mint én. Végre fogatmoshattam, a Vukkok után ugyanis fini volt a szám íze. Ez volt úgy este 11 körül. Másnap reggel 11kor levittek a gyerekágyas osztályra, végre a kezembe vehettem a lányom. Sajnos bármennyire szerettem volna, nem fogadta el a cicit. A szobatársaim sokat segítettek, de így se. Az 5 nap alatt 2x szánt rám csecsemős összesen kb.10 percet, így a köldökcsonk ápolástól kezdve a fejésig mindenben a tapasztaltabb anyukák segítettek. A kórházban minden éjszakát végigüvöltöttünk, a 3.éjszaka mondta nekem a nővér, h mivel még mindig nem lövellt be a tejcsi, szerinte éhes, nem elég már neki a tea. Így kaptunk egy kis feles tápit. És végre csak 1x ébredt fel. Elöbb is mondhatták volna. Tejem csak az 5. napra lett, meg bimbóvédőm, azóta itthon 2,5-3 óránként cici. Egész jól megy már, de csak védővel. Sajna úgy néz ki kevés a tejem, úgyhogy egy kis tea még kell neki cici után, de ezt leszámítva egész jól megvagyunk. Bár az altatás az jó egy óra, mert nehezen alszunk el. Ezek ellenére imádom, olyan gyönyörű és olyan tökéletes….minden megérte, h itt legyen velem.