Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
nálam nem olyan egyszerű Pocak korát kiszámolni, mert ugye nem volt még mensim szülés óta. A doki aznapra számolta a fogantatást, amikor én már kávéundoros voltam. Na, de mindegy, talán a következő uh többet mond.

Tesóm már kicsit idősebb, a 34. hetet tölti kedden, és hatalmas nagy a pocija. A doki szerint korának megfelelő méretű Bence, de nagyon nagynak tűnik. Van már egy nővérkéje, Eszter most lesz 6 éves a jövő héten. Ugyhogy lesz okos nagylány aki majd a Pici(ke)t babusgatja. Jó lesz majd ha összejönnek a Maminál nyaranta. (kicsit előreszaladtam az időben)

Mondtam már, hogy ENci elindult? Ha egyik kezét fogom már nagyon ügyin sétálgat, de már két ember között tud sétálgatni önállóan is, de csak ha felállítjuk, mert amúgy még inkább a mászás van előtérben Nála. De már 3-4 métert halad egyedül is. És közben nagyon örül magának, mosolyog, látványosan élvezi. És ha szól a zene, táncol. Ezt meg én élvezem nagyon. Vagy a kezeivel hadonászik, vagy támaszkodik valahol és a popsiját mozgatja.

Arwen: Túrós marcipántorta jól hangzik. Majd kérünk képet, ha már meg nem kóstolhatjuk.
vivi79
 
 


sziasztok!

nem tudtam teljesen elolvasni, gondoltam, azért kis életjelet adok magunkról. nagyjából jól vagyunk, bár egy kicsit többször kakil Doró, mint szokásos, és a fiú hasa is fájdogált, de remélem, ennyivel megússzuk.
Apukám ma reméljük, átesik ezen a műtéten, h ne kelljen már annyit izgulni. (4 nap miatt halasztódott) Szeri, egyébként Szegeden van Apukám! nem nagy műtét, de mégis izgulunk nagyon. Azért csak a szívéről van szó!
Dorónál újdonság: már azt is mondja, h ló, Adri, Emma (ismerősök), enge (engedj el). CSúszdázni imád.

Kép

Kép
nán-dorka
 
 


Enci naggggyon édes lehet, ahogy megy, meg ahogy táncol!

Arwen, mi a nagy terv a sokszínű marcipánnal? Biztos klassz lesz! Hmmm!

Kép

Kép
nán-dorka
 
 

 
 

Meri, elolvatsma az előző oldalzt is - édes lehet nagyon , ahogy gagyorászik.

képzeljétek, a fiam meg felajánlotta, h aludjak nyugodtan vmennyit, majd ő vigyáz addig a lányra. Nem fogadtam el a felajánlást, de azért aranyos, nem? :wink:
most azzal szórtakoztatja, h elesik (mármint a fiú), nyekken és ezen nevet a pici. :lol:

Kép

Kép
nán-dorka
 
 


Sziasztok!

Arwen nem kettesben kiruccanás volt hanem Ricsi '80-as évek bulit csinált (nem retro...)
nagyon jól sikerült!!!!

hogy Nyunyi miket csinál?!az oltás óta kiakaszt hiszti zsák lett mindenért vinnyog :lol: :shock:
nagyon jól megy már hónapok óta,sokat vagyunk kint ahol szedi a leveleket ő is.a hétvégén diót tört :wink:
pár szót mond már és 16 foga van

készülünk síelni februárban, nagy dillemában vagyok.Lengyelországba megyünk és aki síelt már tudja hogy nagy élmény DE aki csak úgy jön főleg 1 gyerekkel nem nagyon lehet mit csinálni Ricsitől se várhatom el hogy anya legyen egy hétig amíg én csúszkálok.ennyi időt nem bírnék ki Nyunyi nélkül viszont 2 éve nem síeltem már és nagyon szeretnék menni áááááááááááááááááá nem tudom mi legyen

Bridzsi

Kép
esztora
 
 


hali! Apukám túlvan a műtéten, már fel is kelhetett, szval köszönjük a drukkokat, talán nem sokára a régiben lesz minden!
Puszik!
Dorkáék

Kép

Kép
nán-dorka
 
 


sziasztok,

Dorka, örülök, hogy Papád jobban van! További jobbulást neki! Édes lehet Doró, ahogy beszélget :lol:

Vivi, gratula Encinek a járáshoz! Úgy emlékszem, a 12 hetes uhu méret számít leginkább a várható szülés időpontjánál.

Esztora, hú de jó lesz ez a síelés! 8) Nekünk most biztos kimarad, de nem bánom persze :lol: Nem tudtok pályaszállásra menni, aztán felváltva vigyáztok Nyunyira? És akkor síelni is tudsz pár órát, meg nem is kell itthon hagynotok... :roll:

Kép
vickybabe
 
 


Nándorka, örülök, hogy jól sikerült a műtét. ti nem jöttök Szegedre meglátogatni?

bocsi többiek, de most itt van velem Bali nem hagy netezni...
elég nehéz így, hogy közben ő is akar írni

..kijléjék.... llllllskkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk - ezt üzeni nektek

pussszzz
szerika
 
 


Sziasztok!

Na, hát én meggyógyultam, ebből következik hogy Peti beteg lett. :roll: Tiszta takony a drága. 15-20 percenként szívni kell az orrát, mert nem kap levegőt. De egész jól viseli. Ha bekapcsolom a porszívót, egy picit megriad, de aztán elmondom hogy nincs semmi baj és miközben szívom az orrát beszélgetek vele. Így nincs üvöltés. :wink:

TADADADAMMMMMM: Jelentem ma délelőtt átfordult a Fiú hátról hasra! :lol: :lol: :lol: Olyan édes volt, tisztára meglepődött, hogy mit keres a Micimackó (ami az előbb még az oldalán volt), most vele szemben!

A másik meg, hogyha az esti játék után elfárad, elalszik egyedül. :lol: :lol: Általában fürdésig alszik is.

Na megyek, mert most a kezemben aludt el és így nem túl jó pötyögni

Dorka. örülök Apudnak! Gyors felépülést Neki!

KépKép
KépKép
Kép
pinkiné
Kistarcsa
 
 


Vicky ebben csak az a gond hogy ha én egyszer leveszem a cuccot magamról akkor vissza nem öltözök!!

Nándorka örülök a jó hírnek!!!!!

Pinkiné jobbulást Petinek,amikor Nyunyi ennyire náthás volt én tettem párnát a feje alá így jobban aludt(csupa egészséges párnánk van itthon).meg a babyloof (vagy hogy kell írni :lol: )bevállt.

Bridzsi

Kép
esztora
 
 


Meri, megnéztem Áron babát a galériában. Látványosan boldog kismaci!!!

Köszönjük Apukám nevében is. Már eljöhetett Szegedről, hál'istennek, lehet, h 7végére a kórházból is hazajöhet.

Esztora, én nem értek hozzá, mert nem voltam még olyan sokszor síelni, de ne mlehet vmit találni amit a 2 fiú szívesen csinálna ott? A férjem pl. szívesen kirándulgata gyerekekkel, persze, ez lehet, h nem kivitelezhető ott. De biztos találtok vmi megoldást, ha nagyon akarod!!

Pinkiné, drukk Petinek a gyors gyógyuláshoz. Az én lányom még mindig nem tudja elviselni az orrszívót, úh. Peti baab nagyon ügyes! Csak mikor magának tette be az orrába, akkor nem bömbölt, de azt meg ritkán van kedve.
Dorónak tegnapo láza volt és hasmenése. Jön ugyan a foga, de nem hiszem, h ez önmagában ezt okozná. Pedig oylan jó lenne, ha nem lenne beteg! Oviszünet van, és mehetnénk jobbra-balra.
Grat a forduláshoz is!!! Édi lehetett, mikor csodálkozott!

Azt meséltem már, h Doró mondja, h "én"? Teljesen el vagyok képedve, mert azt még nagyon nem kéne neki. Az a fixaideám, h azért, mert keveset beszélek E/3. személyben, h Anya azt csinálja, Doró oda megy, és lehet, h a gyerekek azért nem mondják hamarabb, h "én", mert nem hallják sokat. Mint ahogya fiam sem mondta soha, h Apa a dolgozóba megy, mert mindig azt mondtuk, h munkahely.
Meséltem már, mit hallottam egyszer egy apukától a strandtól? "Jön a dörög, menés van!" Nem tudom, megtanult-e azóta a gyreek beszélni... :D

Kép

Kép
nán-dorka
 
 


tettem én is két új képet a galériába!

Kép

Kép
nán-dorka
 
 


Dorka: örülök, hogy Apud jól van, további gyors felépülést Neki.
Dorónak mielőbbi jobbulást, és használjátok ki a szép időt a csavargásra.
Itt nálunk most nagyon süvít a szél. Reggel bementünk a boltba, de hazafele úgy fújt szembe, alig tudtam haladni. Jól elfáradtam mire megfordultunk, pedig kb 1 km a távolság. (+1 vissza)

ARwen: láthatjuk a színes marcipán csodát?

Pinkiné: nagyon ügyi Peti Baba, hogy forgolódik. Akkor most már nem lehet olyan könnyedén otthagyni sehol, mert pillanatok alatt "lemászik".

Szeri: én is főként akkor tudok jönni, ha Enci alszik, mert hasolóan a fiadhoz Ő is mindig írni akar. Hogy halad a ház?
vivi79
 
 


Hajni nagyon boldog születésnapot!!

Bridzsi

Kép
esztora
 
 


SOK-SOK BOLDOGSÁGOT HAJNINAK!!!

Kép

Kép
nán-dorka
 
 


Sziasztok!

Most nincs idom irni,csak azert ugrottam be,hogy

HAJNINAK BOLDOG SZULETESNAPOT KIVANJAK kicsit megkesve!!!!!!!!!!!

Kép

Nandorka,
orulok,hogy minden oke Apuddal!!!!Gondoltam Ratok!Gyors felepulest kivanok neki!!!!

Majd jovok,amint lesz idom!

Kép

Kép
arwen07
 
 


Sziaztok!

Megvagyunk, nem vesztem el.:)

Hajni, Boldog szülinapot!

Dorka, apukádnak gyors gyógyulást!

Pinkiné, Petinek is küldünk egy kis ++++++++++++++++++++++, hogy minél hamarabb ő is meggyógyuljon! Tündér lehet, ahogy forgolódik! :)

Vivi, aztán vigyázz a széllel! :)

Arwen, tortakép?

Mi jól vagyunk, CTG-n megpróbálták rámhozni a frászt, de aztán nem hagytam magam. A drágám végigaludta az egészet, s persze senki nem szólt, hogy ez így nem jó, ébresszem fel, vagy legalábbis próbáljam meg, csak kb 20. perc körül, de akkor sem mondta volna a CTG-s védőnő, hogy menjek ki sétálja, egyek valamit, hátha felébred, csak letolt, hogy miért nem ettem reggel szénhidrátot, mert akkor biztos fent lenne. Hát én két almával a gyomromban mentem. Aztán közölte, hogy hívjam fel az orvosomat, hogy nem jó a CTG-m. Hívtam is a doki, azt meg úgy megrémült, hogy attól én is megrémültem egy pillanatra, s közölte, hogy azonnal menjek be a kórházba. Hát be is mentünk, teljes harci felszereléssel /soha nem lehet tudni/, hát ott meg persze tökéletes lett az eredmény. Hát tehetek én róla, hogy a kis drágám délelőtt aludni szokott? Úgyhogy ahogy mentünk, jöhettünk is haza. Nem értem, miért gondolják azt, hogy egy kismama mindent tud, hogy mi fog vele történni, ha soha nem mondták? Letoltak, hogy miért nem vittem vizeletet, mert ilyenkor már minden védőnői látogatáskor vinni kell. Aztán mondtam, hogy ezt nekem senki nem mondta el. De hát ez van. Nemsoká túl leszünk rajta. Ezeket leszámítva jól vagyunk, feszül a pocakom rendesen, meg most kezdem néha érezni, hogy már nem bírok annyit, nehezebben megy a vezetés is. Bár ezen mindenki ki van akadva, hogy én még mindig vezetek.

Na jó, most megyek, pusz mindenkinek!

Nikó

Kép
nikóska
 
 


Nikó!
ahogy olvastam, hogy nehezen megy a vezetés, nekem is az ugrott be, Jézusom, mindjárt szül és még vezet? No de én nem vagyok mérvadó, mert nagyon ritkán ülök volán mögé.
Már tényleg csak napok kérdése, nagyon jól bírod. Kitartás, mindjárt itt lesz Alex.

Hajni: kicsit megkésve, de nagyon sok boldogságot kívánok.
vivi79
 
 


sziasztok,

köszönöm. :wink:

Kép
Kép
h@jni
 
 


Csak egy gyors bekukk...

Hajni,
BOLDOG SZÜLINAPOT!

Nándorka,
örülök, hogy túl van apukád a nehezén!

Nikó,
sajnos ezt én is tapasztaltam, hogy semmit sem mondanak el és komplett idiótának néznek, hogy én nem tudom, mikor mit kell vinni/csinálni.
Ja és szülés előtti napon én még vezettem. Könnyebb volt mint gyalogolni ;)

Kép
Kép
adrienna
 
 


hello
én kocsival mentem az állomásra, amikor bementem a kórházba - mint utóbb kiderült, szülni. :wink:
kösz a drukkokat, már otthon va nApukám, jövő 7végén utazunk Hozzájuk (most még hadd pihenjen 1 kicsit...)
Adri, jó, h jöttél! Minden rendben Gabival?

Kép

Kép
nán-dorka
 
 


Sziasztok!

Orsi, utólag is Boldog Szülinapot! :roll: :roll:

Bocsánat, de Peti náthás is, emiatt eléggé pocsékak az éjszakák, úgyhogy picit fáradt vagyok. :?

Hát Dorka, már nem élvezi annyira a porszívózást. Mostanában egyre többször üvölt, de amit kikapcsolom a porszívót, abba is hagyja. :)

Tegnap óta egyre aktívabban forog. Illetve amint lerakom a hátára, azonnal fordul hasra. :wink: De egyenlőre csak egy irányba forog. Ez kaja után kicsit rossz, mert hát bukik és emiatt sír. :?

Nikó, én két nappal a szülés előtt még ctg-re vittem magam kocsival :) Úgyhogy vezess addig, ameddig jól esik :) Egyébként nálam is mindenki szívrohamot kapott a vezetés miatt. Sőt, a kiírt időpont napján a Tescoban voltam vásárolni és találkoztunk egy ismerőssel és megkérdezte, mikorra vagyok kiírva. Mondom mára. Erre felkiáltott, hogy "Úristen, mit keresek én itt?" Erre a férjem közölte, hogy vásárol :):):)

KépKép
KépKép
Kép
pinkiné
Kistarcsa
 
 


Nándorka,
nem is tudom... megint náthás Gabcsi :( emiatt elég rosszak az éjszakák. Szerencsére az orrszivás egyre gördülékenyebben megy. Igaz, hogy előtte minden plüssállatnak kiszivja az orrát, de utána sírás nélkül engedi kiszivni a sajátját :lol: :lol:
Sajnos viszont, amióta 1,5 éves lett nem tudom kezelni. Ha bármi nem úgy történik, ahogy ő akarja, akkor hisztizik nagyon. Sokszor annyira belelovalja magát, hogy hány is :roll: Üt, dobál, nem akar öltözni, nem akar vetkőzni, szóval nagyon nehéz most vele. Őszintén szólva most érzem, hogy szülőként kudarcot vallottam :roll:

Kép
Kép
adrienna
 
 


Jobbulást Gabcsinak! Sajnos nálunk is beköszöntött a betegeskedés időszaka, pedig a fiam már kezdett olyan erős lenni, h nem kap el mindent (majdnem 3 év sok betegeskedés után), erre ma ő is belázasodott. :(
Nagyon ügyes GAbcsi, h hagyja kiszívni az orrát. Nehogy azt mondd, h szülőként kudarcot vallottál, mert nekem le kell fognom Dorkát az orrszíváshoz, és mindahányszor lelkiismeretfurdalásom van emiatt a durva orrszívás miatt - de ha nem szívjuk ki, akkor meg amiatt :? -, szóval akkor engem már nem is lehet jellemezni , h mekkora a kudarc...
De komolyan: ez egy ilyen korszak, és ráadásul Gabcsi egy erős, határozott jellem, hidd el, ennek ő még hasznát fogja venni, csak Neked kell kibírni ezt a pár évet.
Búcsúznom kell, majd folytathatjuk!

Kép

Kép
nán-dorka
 
 


Nándorka,
pár év? Ilyen lesz most már pár évig? Ma reggel is 7 órakkor már nem
volt hajlandó mást felvenni csak a harisnyát, mert ez azt jelenti, hogy megyünk le. Na de reggel 7 kor még kicsit korai a sétához, nem? :roll: Az apja teljesen ki van borulva a sok hisztitől. :roll: Egyelőre az egyetlen jó dolog ebben a hirtelen változásban, hogy engedi szívni az orrát. Olyan érdekes, hogy amint betöltötte a 1,5 évet egyik napról a másikra megváltozott. hihetetlen :(

Kép
Kép
adrienna
 
 


Sajnos nincs idom visszaolvasni,irni meg plane nem,de remelem hamarosan tudok jonni bovebben,meg hozok majd kepet a tortarol is :wink:

MOst csak annyit,hogy

Marietta,nagyon-nagyon boldog szuletesnapot kivanok Neked!!!!!

Kép

Ha jol emlekszem,most utaztatok el..?Remelem jol erzitek magatokat!
Olyan ritkan jossz :wink: Ejnye! :lol: Emlekszem,mikor anno meg Te irtad,hogy ki fog halni a topic,mert nincs idonk jonni a babaktol :wink: (Akkor meg nem volt meg Flora :lol: )

Kép

Kép
arwen07
 
 


Marietta,
boldog szülinapot!!!!!!

Kép
Kép
adrienna
 
 


MARIETTA, BOLDOG SZÜLINAPOT!!!

Adri, dehogy lesz ilyen pár évig! Bocs, ha megijesztettelek. Hullámzó ez a dolog, pár évig még vissza-visszatérhetnek a nehéz időszakok, azt gondolom, de aztán már meg lehet velük beszélni a dolgokat.
Ahogy leírod, lehet, h ez egy fejlődési ugrás, és tudod, olyankor kicsit megborul a korábbi egyensúly. Kis okoska, az biztos, h az öltözködéssel próbálja elérni a sétát. Hisztire pár ötlet: a legszükségesebb tiltásokat csak, mozdulattal segíteni a kérésed teljesítésében. Megvan Neked a Nevelés mindennapi művészete c. könyv? Nekem sokat segít.
És miből gondolod, h ez azt jelenti, h kudarcot vallottál? Lehet, h inkább azt, h az égiek azt gondolták, oda küldenek egy erős jellemet, ahol szeretni fogják így is, és megbirkóznak a feladattal.

Kép

Kép
nán-dorka
 
 


Marietta nagyon boldog születésnapot!!

Bridzsi

Kép
esztora
 
 


Bodzi Bencejenek is kivanok nagyon-nagyon boldog 1. szuletesnapot tegnapra!!!

Kép

Remelem azert Bodzi is jelentkezik majd....o nagyon eltunt... :(

Kép

Kép
arwen07
 
 


Sziasztok!

Köszi a köszöntéseket. Arik vagytok. Hát ez életem eddigi legboldogabb szülinapja.

Arwen!

Hát igazad van abban amit írtál. Tényleg én mondtam hogy majd kihal a topik és én jövök ritkán. Remélem nem haragszotok, de sajnálok minden időt amit nem Flórával töltök.

De erőt veszek magamon és legalább heti 1x megpróbálok jönni.

Nem igazán vagyok képben de minden elmúlt SZÜLINAPOS és NÉVNAPOSNAK nagyon sok boldogságot kívánok!!!

Most voltunk Hévizen a wellnes hétvégén. Este jöttünk haza. Hát nagyon jó volt. sokat fürödtünk masszáson is voltunk. Flóra olyan jó gyerek mindent hagyott nekünk csinálni. Csak mosolygott beszélt sikongatott. Egy hangos szava nem volt. Mindenki a csodájára járt. Elvoltak tőle ájulva. A Mi szülői mellünk meg csak úgy dagadt a büszkeségtől. :D

Majd rakok képeket.

Bocsi de most csak ennyi.
csipcsab
 
 


Bence baba, Isten éltessen!!!

Kép

Kép
nán-dorka
 
 


minden ünneplőnek küldöm szeretettel

Kép

Kép

Kép
nán-dorka
 
 


sziasztok!

Lemaradtam a köszöntésekkel :oops:
Isten éltessen minden mostanában ünneplőt! :D

Marietta, de jó lehetett a hétvégétek! Mutass majd képeket! 8)

Nikó, még 2 hét van hátra, ha jól látom a vonalzódon! Ugye értesítesz minket, amint vannak híreid? :wink: :lol:

Vivikismami, hogy vagytok?

Velünk okés minden, tegnap voltunk dokibácsinál, Manó minden mérete tökéletes, kb 41 cm és 1700 g már a drágánk :lol: Olyan büszke vagyok rá! :D :D :D Legközelebb 4 hét múlva megyünk, aztán hetente. :lol: Sokat mozog, érezni, milyen kis erős. :lol:

Puszi mindenkinek! Szeriékkel mi lehet? Fioona????? Többiek? Írjatok lányok, mert tényleg kihal lassan a topic!

Kép
vickybabe
 
 


Vicky nem fog kihalni a topic !!
Örülök hogy minden rendben van!!!

Bridzsi

Kép
esztora
 
 


sziasztok!

Az ünnepelteknek sok boldogságot kívánok.

Vicky: köszi megvagyunk. Egyre rosszabb az émelygésem, rövidesen biztosan meglátogat Rókakoma is. Ma vettem homeos bogyót, de sajna nem azt rendleték meg a gyógyszertárban, amit akartam. Sepia offinalist gondoltam szedni, mert azt olvastam, hogy jó reggeli émelygésre. De végül nux vominát rendeltek, abból is az 5 ch-sat. Tudja valaki mennyit szedjek belőle? A kiskönyvben a 9 ch-ra írnak napi 1*5 golyót.
Pocim már kezd látszani, híztam is már 2 kg-ot :oops: , és állandóan éhes vagyok. A délelőtt még elmegy, de délután óránként eszem valamit, és továbbra is éhes vagyok. Nincs valami jó étvágyűző ötletetek? ENcivel összesen 7 kg-ot híztam, most meg 7 hetesen tartok 2 kg-nál. Próbálkozom a gyümölcsökkel, de olyan, mintha nem is ettem volna semmit.

Csipcsab: örülök, hogy jól sikerült a hétvégétek.

Enci elindult önállóan. Ha van kedve feláll bármi mellett, és elindul az általa kinézett irányba. Nem kell hívogatni, és követni sem, nagyon ügyin megy, és ha úgy sikerül, akkor ügyesen tottyan popsira. Tegnap kezdte, és egyre többet sétál. A mászás már kezd háttérbe szorulni, amit nem is bánok. (cipők és nadrágok megkönnyebbülhetnek)

Adri: nehogy Magadat okold azért, mert kicsit makacsabb a gyerkőc. Majd kinövi. És biztos nem a Te hibád, semmiféle kudarcérzés nem jogos.

Betegeskedő Babáknak jobbulást, anyukáiknak kitartást kívánok.
vivi79
 
 


Sziasztok!

Ünneplőinknek sok Boldogságot!

Vivi, Enci nagyon kis ügyes. Émelygésre nem tudok mit mondani, mert én biza 9 hétig minden reggel taccs partit rendeztem. Ha nem, akkor meg nagyon rosszul voltam. :roll: De úgy várom már, hogy megint baba legyen a pocakomban. :) Apa szerint el is ment az eszem. :)

Marietta, örülök hogy jól éreztétek magatokat. :) Nekem már az is egy nagy welness lenne, ha át tudnánk aludni egy éjszakát. :lol:

Adri, ne keseredj el, biztosan nem vallottál kudarcot, hisz Gabi baba számára Ti vagytok a tökéletes szülők, azért is született hozzátok. Emlékszem Peti 4 hetes koráig ha nem aludt és/vagy evett, torka szakadtából üvöltött. Sokszor már vele sírtam, s azt gondoltam ez a gyerek tuti boldogtalan, azért üvölt ennyit. Aztán túl volt rajta. Szóval biztos vagyok benne, hogy mindent legjobb tudásotok szerint (és ami Gabcsinak jó) csináltok. :wink:

Nálunk továbbra is áll a takony kor, ma már nem volt se éjjelünk, se nappalunk. Szegény alig alszik valamit. Bár most épp 1,5 órája alszik, a száján veszi a levegőt.
Éjjel a 8. orrszívás után már nem is számoltam hol tartunk. :cry: :cry:
Délelőtt voltunk doktor néninél, kaptunk antibiotikumos orrcseppet, meg nasivin és cebion cseppet, ettől hét végére javulnia kell. A doki hallott egy kis zörejt a tüdejében, de szerinte a bedugult orra miatt. Remélem. :roll: :roll:
Annyira sajnálom szegényt, olyan kis levert :( Enni is több részletben eszünk, mert folyton szívni kell az orrát. :(

Milyen homeós bogyót adhatnék neki? Nézegettem a könyvecskét, de nem igazán jöttem rá, melyik lenne jó neki. :roll:

KépKép
KépKép
Kép
pinkiné
Kistarcsa
 
 


Sziasztok!

Most csak gyors leszek!

Ünneplőknek sok boldogságot!

Vicky, remélem már nincs 2 hét! :) A héten szeretnék túl lenni rajta.:)

Petinek +++++++++++++gyógyulást!

Amúgy jól vagyunk, csak néha levegőt alig kapok.:)

Szólok, ha valami történik! :)

Pusz Nikó

Kép
nikóska
 
 


Sziasztok!


Mindenkinek nagyon sok boldogságot, Hajninak, Bencének, Mariettának!!!!

Bocsi-bocsi-bocsi, h nem tudok jönni...
Amúgy a lakás halad :) majd egyszer kárpótollak benneteket képekkel.

Nikó, gondolok rád sokat, nagyon a finisben vagy!

Vicky, láttam az iwiwen, hogy milyen csini nagy pocid van! :)

A beteg babáknak jobbulást és kitartást anyukáknak!
szerika
 
 


Nikó, akkor már így fogok rápillantani ezután a mobilomra, h Rád is gondolok! :wink: Miből gondolod, h már a héten?

Pinkiék, hess takonykór! Remélem, hallgat rám. SZóval jobbulást hamar.

Viki, de jó, h jöttél! Hogy álltok az előkészületekkel? Minden megvan már nagyjából? Bár, tudod, úgyis Te vagy a lényeg neki. :wink:

Vivi, drukk, h ne érjen oda róka koma. Sztem ne foglalkozz a kilókkal, nekem is volt ilyen korszakom, mikor állandóan ennem kellett, bár nekem speciel émelygéselhárításra szolgált az evés. De a 7 kg az inkább a szokásoshoz képest az alsó határ, azért azzal nem muszáj összevetni a 2 kilót. Meg egyáltalán. Higyj benne bátran, h Picike tudja, mi kell neki! :wink:
Jaj, de kíváncsi leszek, hogy reagál majd Enci a kistesóra!

Kép

Kép
nán-dorka
 
 


Lányok, akinek van kedve pocifotót vagy babacuccokat mutatni, ne fogja vissza magát.
Ja, tényleg, tettem fel képet a galériába, és az egyik azért került fel, h Dorót megmutassam Nektek abban a ruciban, amit múltkor "üresen" mutattam. Az, ahol a másik kisbabával van.

Marietta. ez csudajól hangzik. Mesélj majd még! Felváltva voltatok Flórával vagy elvolt a medence mellett? Klassz lehetett! Hogy nekünk iylesmi nem jutott eszünkbe, mikor a fiam pici volt?! mert most már a kettővel úgyse. De majd jönnek azok az idők, mikor elmennek a nagyszülőkhöz, mi meg wellnesselünk és mézeshetezünk itthon... (kb. 2 év múlva leghamarabb, de ráér :) )

Kép

Kép
nán-dorka
 
 


Sziasztok!

Megpróbálok gyorsba írni mert Flóra most itt van mellettem. Aludt kemény 8 percet. :lol: Nem tudom most ez miért volt. :roll:

Nikó!

Nagyon izgi hogy már bármikor jöhet a bébitek. Nagyon drukkolok. Várjuk a hírt. :D

Pinkiné!

Mielöbbi jobbulást Petinek. Szerencsére mi még nem voltunk betegek. Mármint Flóra. Az apja és már én is voltam, de szerencsére nem kapta el.
Üzenem Petinek hogy minnél hamarabb aludja át az éjjelt,hogy wellneselhess. :lol:

Vicky!

Hihetetlen hogy már Te is itt tartasz. Szépen fejlődik Levente.

Vivi!

Kitartás. Reméljük elkerül róka. Ha meg jólesik enni akkor hajrá. :wink:

Nándorka!

Hát tényleg csuda jó volt. Együtt fürödtünk. Flórát levittük a bébihordozójába és a medence szélére tettük. És onnan látott minket és csak dumált. Be nem állt a szája. Meg nézte a lámpákat. Azokat nagyon szereti. A nagy fényeket. Most se hazudtolta meg önmagát. Nagyon jó gyerek volt. Egy hangos szava nem volt. Édesen beszélt, nevetgélt, sikongatott. Nagyon jól elvolt. Ugyanúgy aludt éjjel is mint itthon. Az étterembe volt egy pincér fiú aki különösen tetszett neki. Hát látnotok kellett volna. Tisztára olyan volt mintha "kellette" volna magát a srácnak. :lol: Hozzáteszem tényleg jó pasi volt. Hát hiába a lánynak már most van izlése. 8) :lol:
Voltunk masszáson is, volt szauna, fittneszterem stb...
Irtó jó kaják is voltak.
Nagyon jó volt hogy elmentünk.

Szeri!

Várunk vissza. :D
csipcsab
 
 


Jah holnap megint oltásra megyünk. Ismét 2-őt kap. Aztán jövő hónapban már csak 1-et. Remélem most se fog sírni. DE jó lenne ha most nem lázasodna be tőle.

Flóra még nem fordul át, csak próbálkozik vele. Annyin múlik hogy megfordul úgymond teljesen de még a bal kezét nem tudja kivenni a hasa alól. Nagyon mérges tud lenni olyankor.
Meg ugye rágja a játékait és azon is nagyon felmérgeli magát ha nem megy a a szájába ahogy ő szeretné. :lol:

Jah és képzeljétek. Mászni akar. Vagyis mászik is. Ha rajta van a hasunkon és a kis talpait kitudja támasztani akkor sikerül neki feljebb jutnia. Apja csak mászókának hívja. Meg szuper görlnek. :lol: Mert írtóra szereti ha az apja egy kezén hasal és úgy repkednek a szobában. Mutizok is képet róla.
csipcsab
 
 


:-)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára csipcsab 2009.01.30 12:40-kor.
csipcsab
 
 


Képzeljétek!

A Flóra elöbb megfordult hátról hasra!!!!!!! :D

Annyira cuki volt. Aztán ott örömködött magának. :D

Jaj de büszke vagyok Rá. Imádom ezt a gyereket!!! :D
csipcsab
 
 


Pinkiné: ki lennék vele békülve, ha 9 hetesen elmúlna az émelygés/hányinger/hányás. ENcivel is ilyentájt kezdtem émelygéssel, aztán jött Róka is, és a 19. betöltött héten múlt el, amikor megmozdult. Addig én is szinte minden nap vendégül láttam Rókucit.
Náthához kitartás, majdcsak kilábaltok belőle.

Csipcsab: oltáshoz mennek a drukkok, a forduláshoz meg a gratulák.

Én is holnap megyek dokihoz, majd utána jelentkezem, remélhetően jó hírekkel, és friss fotóval.
vivi79
 
 


Sziasztok!

Igazán én mára rendeltem meg a lurkó érkezését, de a füle botját sem mozgatja, hogy ki akarna már jönni. :) Valahogy az volt a megérzésem, már elég régóta. Meg egyébként is remélem, hogy a héten, legkésőbb jövő héten kibújik. Amúgy nem izgulok, szedem a bogyókat, íszom a málnalevél teát, sőt vettem gátmasszírozó olajat, amit elvileg 34. héttől lehetett volna használni, de hát az is biztos használ, ha legalább 1 hetet használom szülés előtt. Én nem is hallottam, csak a múlt héten, hogy már 34. héttől érdemes elkezdeni a gátat masszírozni, nem csak szüléskor. Valaki használta amúgy közületek?

Holnap megyek én is dokihoz, meg CTG-re, majd írok mi volt, nem ígérem, hogy holnap, de ha más nem holnapután. :)

Flóra nagyon ügyes lányzó!

Vivi, képzeld, én eddig semmit nem híztam, erre az utóbbi 2 hétben jött rám zabálási roham, hát két hét alatt fel is jött 1 kiló. Úgyhogy jó lesz, ha visszafogom magam. Jó, mondjuk nekem volt is honnan táplálkozzon a gyerkő, hiába nem híztam. :) Amúgy meg szerintem tudja a szervezete az embernek, hogy mire van szüksége. Ha meg soknak gondolod a 2 kilót, próbálj meg esetleg mást enni.

Bár ez már egy hetes kép, holnap ha nem felejtjük el, csinálunk megint, mert szerintem kicsit azóta is nőtt.:)

Kép

Kép
nikóska
 
 


Niko csini vagy én is várom az sms-t remélem hamarosan érkezik :wink: :lol:

Bridzsi

Kép
esztora
 
 


Sziasztok!

Jelentem, náthánk javul, ma még csak 4x szívtam az orrát. Hogy azért ne legyen túl nagy a boldogság, fáj a torkom. :roll: :roll: Nem szeretnék megint beteg lenni! :cry: :cry:

Marietta, drukk az oltáshoz, mi majd 17.-én megyünk. Peti is kettőt fog kapni megint. Remélem nem lesz lázas, az előzőnél az volt, plusz mellé hiper aluszékony. Az átforduláshoz pedig gratula! :lol: Nálunk Peti már forog pár napja, bár most ráállt arra, hogy elkezd fordulni, de közben össze vannak kulcsolva az ujjai (azokat nézi), s biza nem tud megfordulni, mert a kezecskéi útban vannak. :lol: :lol: De azért lelkesen próbálkozik :) A mászási szándék szintén megvan, miután átfordul, lelkesen próbálkozik. Nagyon édesen dobálja a kis seggét, ahogy tolná magát. :)

Nikó, szép pocak. :) Nekem az utolsó 5 hétben nőtt még egy hatalmas nagyot a pocakom, úgyhogy nincs kizárva hogy Ti is nőttetek még kicsit :) Ja, a gyermek érkezését én is megrendeltem Tőle párszor, de tojt a fejemre :):) Jött, mikor Ő akart.
Gátmasszázsra én is vettem olajat, de mi végül csak a derekam masszírozására használtuk, lent nem.

KépKép
KépKép
Kép
pinkiné
Kistarcsa
 
 


sziasztok!

Nikó, sokat gondolok Rád! Drukk és várjuk a híreket!

Marietta, tündéri Flóra még mindig! Nagyon helyesek Apájával is :lol:

Dorka, jövök majd képekkel, pénteken lesznek új pocifotók, ha minden igaz, és megyünk még egy 4D-re szintén pénteken :lol: :lol: :lol:

Szeri, köszönjük! Kitartás Nektek, nem lehet könnyű, de már látni a végét!

Pinkiné, jobbulást Nektek! Szedjél vitamint :wink: :lol:

Tényleg, szülés előtt használt valaki gátmasszázsolajat és / vagy homeos bogyókat?

Marietta, Krisz! Szülésznő választásban tudtok segíteni? (pü-ben, minden érdekel, tanácstalan vagyok...senkit nem ismerek) Megnéztük a VIP szobát a kórházban, nagyon szuper! Már csak úgy kell intézni, hogy legyen is szabad, mikor megyünk :lol:

Pussz, megyek, mert Manó utálja, ha gépezek, szerintem ilyenkor nyomódik a pocim és ezt nem jól tűri a Drágám :lol:

Kép
vickybabe
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?