Új privát üzeneted érkezett!

Fanetta, gratulálok az állampolgársághoz!!

Pumperka, úúúú, nagyon ügyesek a nagyok!

Hófordulósoknak sok puszi!
Vendég
 


Eszter, a kukis kép a kedvenc Andrisról!!! :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Kacika, :lol: , észre sem vettem! Máris megkeresem az ollót.

Eszterxx, megértelek én is, őszintén szólva nekem ilyen szempontból jól jöttek az új lakással kapcsolatos teendők. Valami, amivel lehet foglalkozni, és nem a gyerekekről szól.... :) Ha az exfőnököm mellé elmehetnék dolgozni, akkor asszem én is megtenném, főleg, ha 4-6 órás állást tudna adni. Azért kicsit félek, hogy hogy fogok én 8 (10-12) órát dolgozni a két gyerek mellett. :(

Kép

Kép
mzx
 
 

 
 

Fanetta, honfitársnőnk!!!! Mit tettél, hogy "befogadott" a bürokrácia is? "Csak" :wink: férjhez jöttél ide :D , vagy vizsgázni is kellett?

Eszterxx, hááát, most hogy így elnézem, igazad van. Egyébként Erik Kriszre hasonlít inkább, Laura meg az anyukámra.

Még most sincs liftünk :x , állítólag külön engedély kell az önkormányzattól az üzembe helyezéshez. Kissé elegem van, hogy nem tudok lemenni sétálni egyedül a két gyerekkel, és Laurával is majd megszakadok, mire lecipelem, illetve leginkább amikor hordozóval együtt visszacipelem a harmadikra.

Pepike, gyere Te is csütörtökön!!!!

Kép

Kép
mzx
 
 


Sziasztok ne haragudjatok a tolakodásért csak azt szeretném kérdezni h tudtok-e vmit Botiról?Szerettem volna megnézni mi lehet vele de nem enged be a freeblog.Ha jól láttam itt is volt téma.Még egyszer bocsi és előre is köszi az infót.
Vendég
 


Hahó, Mona, meg a többiek, akiknek a nyomában a négykézlábazó kommandós. Úgy vettem észre, hogy mikor meglépnek egy-egy mérföldkövet, előtte hisztisek, utána meg sokkal anyásabbak, ragaszkodóbbak. És a márciusiak a szeparációs szorongás korát is élik. Kitartást, mikor 18 évesek már egész nyugodtan mehettek nélkülük pisilni. Lehet, még hiányozni is fog. :lol:

Eszter, első gyerekkel én is megszenvedtem otthon, így öttel kevesebb idő jut az elmélekdésre, de mikor azon kappom magam, hogy az élet nagy kérdéseit a zöldségessel akarom megbeszélni, mindig sürgősen keresek valakivel felnőttel valódi találkozási lehetőséget. Azért a munka is király lehet.

Kölyök, olyan jó volt Téged olvasni. Olyan nosztalgikus. :)

Képek Daniról: www.sofka.freeblog.hu

potyka
 
 


Sziasztok!

Bocs az eltűnésért, de most igyekszem írni, bár félő, hogy felébred közben a porontykám.

Csak gyorsan ami a fejemben van:

Pumperka, Kikó: tényleg hasonlítanak a srácok. Ugyanaz a telt arc, kék szem, kislányos,szép mosoly.
Pumperka, Judit18: tökjó ez a mozi ötlet, valaki jöhetne velem is mondjuk a Mammutba ugyanerre a filmre. Nekem sajnos a Sugár nagyon messze van, ha szoptatni kell.
Kölyök: nagyon jó az avatarod, Máté iszonyúan hasonlít rád. Szép kis túrátok volt. Tényleg, a karácsonyt hogy tervezitek, jöttök haza?
Panny: nagyon szép a családod, irigyellek. Épp gondolkodtam, hogy milyen lehet 3 fiút nevelni. Meg az is eszembe jutott, hogy olyan sok van, hogy két, három fiús van közöttünk, olyan is, hogy egy fiú egy lány, de két lány, szinte nem is tudok olyat. Na jó Petramamának 3, de az akkor sem kettő.
Petramama: vicces, hogy egy helyen voltatok Linocsékkal. Vagy úgy mint Nebula meg mi a Kopaszin???

Na felébredt.....lehet, hogy ezt elküldöm, aztán ha tudom folytatom. :wink: :wink: :wink: :wink:

Szilvánusz

Kép

Kép
szilvánusz
 
 


Potyka, a szeparációs szorongás Lauránál nagyon erős. Ha kimegyek a képből, akkor máris nyöszörög (vagy sír) még akkor is, ha másvalaki azért van a közelében. Csakis tele hassal, alvás után van el mással egy ideig, de ha meglát, akkor azonnal hatalmas boldogság van, és rögtön jönni akar hozzám. Ha nem veszem át, akkor nyafizik. Éjjel pedig ha észreveszi, hogy le akarom tenni, és meg akarok lépni, akkor rögtön ordít. :roll:
Erik ehhez képest nagyon jól elvolt mindenkivel.

Szilvánusz, dekoltázsért irigy-irigy!!! :wink:

Kép

Kép
mzx
 
 


Boti állapota állítólag javul, de nem tudni, hogy az agyvérzésnek lesznek e következményei...
Amúgy iszonyú nagy vita alakult ki egy másik blogon, a kommentelők között, a blog bezárása miatt. Egy kommentelő egyszer csak azt írta, hogy Boti ekkor és ekkor, életének 7. hónapjában feladta a küzdelmet. De kiderült hogy ez nem volt igaz. Duuurva. Hogy mikre rá nem érnek emberek....és miféle morbit "humora" van némelyeknek, felfoghatatlan.
Vendég
 


Szeparációs szorongás...húúú az nálunk is megvan, egyre durvább...
Vendég
 


Mzx, nekem sajna nem jó a csüt 10 óra... pedig mennék szívesen
jövő héten vmikor? (csüt 10 nem jó mert akkor van a már befizetett játszóház...)

KépKép
judit18
 
 


Judit18, a péntek nem biztos, hogy jó... :( Akkor majd jövő hét.
KAcika, Te hol olvasod a Botival történteket?
Szilvánusz, Pepikének két lánya van, de tényleg ritka... bár az én ismerőseimnél többségben vannak a 2 lányosok. :)
Eszterxx, egyáltalán nem megbotránkoztató, hogy jó újra dolgoznod. Örülök, hogy tetszik és nem nyűg az egész. :)
Mzx, nekem olyan messze van az Árkád... egyedül biztos nem indulok el. :(De köszi az invitálást! ;)
Nagyon jók a képek, édesek a picik. :) Nekem is nagyon tetszik a sötétbarna a lakásban! ;)

KépKép
KépKép
mni
 
 


Valaki ismeri/használja az "Anya, taníts engem!" című könyvet?

KépKép
KépKép
mni
 
 


Niki!

Igen, én ismerem és alkalmaztam/alkalmazom is a könyvet.Sztem szuper!!!Csak ajánlani tudom!!

Eszter!

Bocs h megírom a véleményem,remélem ebből sem lesz harag:)szal nekem más az értékrendem. Valszeg azért is gondolom másképp mert a 3 gyerek hurcibálása,ide-oda,ovi,különóra..stb.. szervezése kész logisztikai kihívás és nem nagyon van időm unatkozni.A másik meg hogy eljárok tornázni,úszni és angolra délelőttönként,szal nem unatkozom és talizok barinőkkel is.Nekem már a srácaim a karrierem és nem is vágyom másra,főleg nem egy munkahelyre ahol a véremet is kiszívják és semmi erőm nem marad a srácokra..
...de tulképp megértelek mert mindenmi csinálja úgy és azt ami teljessé teszi az életét..kinek ez-kinek az... :wink:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Ja és voltunk ma a kórházban a Pulmonológián és kaptunk itthonra egy inhalátor gyógyszerporlasztó gépet(tök rendes a doki mert általában 10 évente ír fel ilyen gépet otthonra mert nagyon drága)....persze bennt akartak tartani de nem maradtunk,én majd szépen itthon kezelgetem a drágám.

Ja és kösz Eszter amit írtál az emelt családi pótlékról,én is megpályázom a bronchitis miatt.

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


jóóóó éjt, megyek aludni, de még előtte írok ide egy keveset ;)

Monácska, mennek a további drukkok, szép lassan Te is tudsz majd aludni +++ nálunk párom így is tud... igaz, mi nem egy ágyban alszunk csak egy szobában, de én is tervezem már a különköltözést... furi lesz.... vajon vegyek bébiőrt?? ezen filozom...

Eszterxx, szerintem is várjátok meg vele a hétvégét, akkor van időd napközben kipihenni magatok...
és ne szégyeld, hogy jó dolgozni. Én annak nagyon örülök, hogy ilyen klasszul veszed az akadályokat, kicsit drukkoltam, hogy ne legyen neked extranehéz visszamenni.... ++++
és télleg, bevállt a bébicsősz?
((én amúgy azt hiszem nem tudnám ezt megtenni, de szerencsére nem is vagyok ráutalva... szval hajrá, az a fontos, hogy Nektek így jó ;) ))
a pisiléssel kicsit egyetértek, bár én olyankor a) nyitott ajtó mellett amikor tudom, hogy jó elmélyülten játszik b) berakom a pihenőszékbe, amit lassan sajnos kezd kinőni és odarakom az ajtó elé hogy lásson... :roll: de hogy tudok örülni, ha hazajön azuram és nem kell gyorsan pisilni :)


Pumperka, csúcs, hogy sikerült a különalvás :lol: megnyugtató, hogy nem szoktál hozzá az anyóshoz :lol: :lol:

Mzx, annyira édesek a gyerkőcök!!! már úgy vártam a legidősebbről a képeket!!! köszi érte!!!
hihi már rántja is mindjárt le az asztalterítőt!!! :)
télleg bábozol az evés közben? nem semmi anya vagy!!! bár ezt már 1 éve a pocakrólis sejthettük ;)


képzeljétek, ma elsőnek Máté is felült egyedül!!! amúgy már ő is sokat játszik ülve, nagyon élvezi! ;)

Kacika, grat a második foghoz! :)
köszi a hireket Botiról, ha bármit tudsz légyszi szólj!!! +++


Potyka, úúúúúgy hiányoztál!!! szoktalak ám olvasni, szval én már lestem a képeket. Dani meddig fürdetitek a lavorban? ;) (ez kiváncsiság... kiváncsi lette volna, Máté mit szól hozzá, de végül nem mertem ilyet venni... ) ja és mindig eszembejuttok amikor azt a mondókát mondjuk hogy Jákobnak volt hat fia.... :) DiniDaniDániel :lol:


Szilvánusssszz!!! remélem a kis porontyod gyakrabban enged majd ide ;)
igen, karácsonykor egy villámot hazalátogatunk. nekem nem lenne karácsony igazán karácsony a család nélkül... még nem tudjuk hogy lesz, mert ugyanakkor jó lett ovlna szenteste 3asban de majd meglátjuk ;)

Niki, én nem ismerem a könyvet de érdekelne engem is mások véleménye!!

na, megyek szunyni, szép álmokat!
ui: a kocsi itthon :)

Kép

Kép
kolyok28
 
 


Panny, tök jó hogy lyen jófej dokit fogtatok ki!
++++ remélem hamar meggyógyul Oli ++++

Kép

Kép
kolyok28
 
 


Panny, én is bevállaltam a főállású anyaságot, de néha néha szeretném, ha lenne klasszikus értelemeben vett munkám, és érte materiális elismerés. Mert basszus a tejbegríz elfogy öt perc alatt, és csak a mosogatnivaló marad, az meg hogy a gyerekekből mi éesz még hosszú sok év... AMi nem baj, csak ugye szeretném ha néha valaki megsimogatná a fejem, hogy jól csinálod. Meg persze férjtől, anyóstól is visszajön néha, hogy na ki keresi a pénzt? Miközben a család menedzselése is komoly meló, sztem ha én elmennék dolgozni, igen sokba lenne a bébiszitter, takker, idegennyelvű titkárnő, meg mi kell még? Ja, szakács, cukrász, betegápoló, korrepetitor. (más kérdés, hogy már két ygerek után sem kaptam alkalmazotti munkát, pedig ugye tanár volnék, számlásan meg iskolában nem az a nagy biznisz, feketén meg lehet gyesről is...) DE ez kérem egy ilyen komoly gazdasági válság idején... hát nem érv. Válságról amúgy a hiteleken kívül mit gondoltok? Mi várható?

Kölyök, addig fürdetjük a vederben míg belefér. Úgy kaptuk amúgy, és mivel a kiskádat kinőtte (beveri a fejét), a nagykádba meg egyszer kétszer beleivott (orral is, mert elvesztette valahol a búvárreflexét... csak érteném), mert a fiúkhoz betettem, és azóta rí, ha megpróbálom odatenni, hát marad a veder. Amúgy rendkívül víztakarékos, mert nagy a ded vízkiszorítása, és könnyű kiönteni. (egyszer megúsztattam a nagykádban magammal, azt szerette, de én meg nem szeretek a saját habtestemmel ilyen módom szembesülni...)

potyka
 
 


Potyka, hát igen a materiális elismerés biztos jó lenne, de látlak magam előtt amint olaszos hangulatban nyüzsög a kertben a 20-30+ fős családod majd pár tízév múlva a vasárnapi ebédnél...az tuti megfizethetetlen

nekem egyébként az a véleményem, hogy ez emberfüggő, van aki úgy tud jó anya lenni, hogy dolgozik közben és van aki valószínűleg teljes anyaságra született mint pl Panny vagy Potyka
én azt hiszem az előbbi vagyok, de ezért nem szégyellem magam, majd biztos így is nehéz lesz visszamennem dolgozni.
egyébként én is kerülhettem volna olyan helyzetbe, hogy muszáj lenne anyagilag visszmennem, de most pont mázlim van....

az egyébként egy dolog, hogy más országokban bevett gyakorlat, hogy max fél évig vannak otthon, de mivan az elmúlt századokkal amikor szinte mindenkit dajka nevelt (na jó nem a legszegényebbeket) és ettől még egészséges lelkű emberek lehettek (a legtöbben)

a kádról jut eszembe, hogy nem tudjátok hol lehet olcsóért kádba csúszásgátlót venni? lelkes kislányom állandóan előretaknyol a nagykádban ahogy előrevetettem magát ülésből a káddugóért...
5000alatt még nem találtam kulturáltat

ja és tegnap rajtam felhúzta magát állásba!! mászni ugyan még mindig nemmászik, szóval lehet, hogy mi is Mzx Erikje módján fogjuk csinálni. mondjuk mi csak részegtengerésznek hívjuk egyelőre, mert azért tök ingatag, de nagyon próbálkozik...

KépKép
judit18
 
 


mármint ő veti magát előre a kádban :)

KépKép
judit18
 
 


[quote="potyka"] írta:potykaés könnyű kiönteni.

a fürdővizet?? A gyereket??
Netán a kettőt együtt? :lol:

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


és még az sem mindegy, hogy valaki szereti-e a munkáját. mert persze ha az kicsit sem tesz boldoggá akkor nyilván nem vágysz vissza...akinek azért tartalmasabb érdekesebb az más...

KépKép
judit18
 
 


Judit!
Mozi? :roll: :roll:

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


hát a Mammut nekem is jobb lenne, de a Sugár is mehet ,de nekem csak jövő hétvége jó mert anyósékhoz megyünk most ...

KépKép
judit18
 
 


ok visszatérünk rá.....

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


[quote="mzx"]F írta:mzxanetta, honfitársnőnk!!!! Mit tettél, hogy "befogadott" a bürokrácia is? "Csak" :wink: férjhez jöttél ide :D , vagy vizsgázni is kellett?


Felejtsd el, hogy ennyire sima az út!! Ha "csak" a magyar államp. férjem, meg a gyerekeim után kértem volna, sokkal hosszadalmasabb az eljárás, mint 15 hó.
A nagyszüleimre való tekintettel kértem az állampolgárságot. Ők is szinte úgy jártak, mint az a székely bácsi, aki életében 3 ország állapolgára volt, holott ki se tette a lábát a falujából :lol: :lol: :lol: . Nagyapám Magyarországon születt, aztán egyszercsak arra ébredt, hogy az má Románia, aztán megint Magyarországon lakott egy kis időre, aztán meg már élete végéig Romániában. És mind eközben, még a falun belül sem költöztek soha :shock: :shock: :shock:

A vizsgát csak akkor úszod meg, ha magyar nyelvű közép- vagy felsőfokú végzettséged van.

Te honnan eredezel?

Szilvánusz: te is nagyon elszúrtad már a 2 lányt!!!! :D :D :D

Kép Kép Kép
fanetta
 
 


Sziasztok!

INFO NEKTEK! A KINDER ADVENTI KALENDÁRIUM A MÜLLERBEN 2590.- FT!!! :D

Info nekem!
Kútvölgyisek! Tudnátok ajánlani nekem egy nagyon jó orvost??? Közeledik a fél éves rákszűrésem ideje és oda szeretnék menni valakihez. Ha nem akarjátok itt, akkor jöhet priviben vagy emailben is. Köszönöm.

Judit18, csak nem a GEKKO játszóházba jártok??? Mi jövő kedden megyünk először. Kíváncsi leszek!

Mni, Kölyök, mi szinte az első perctől használjuk az Anya, taníts engem! című könyvet. Meg a hozzá kapható Legkisebbek játékai illetve a Háziállatok címűt is. Minden nap "tanulunk" belőlük. Valószínűleg ezért van kicsit kevesebb játékunk, mint a hasonló korú gyerekeknek, hiszen ebben a könyvben nagyon sok hasznos ötlet van arról, hogy pl. a nem veszélyes konyhai eszközökkel milyen klassz a játék. :wink: :D

És végül egy kép nektek a szőkémről.

Kép

Puszi.

Évi

KépKép
kvaszeva
 
 


Mni, itt: http://fioka.freeblog.hu/
Ő egykecskeméti lány. Együtt lettünk terhesek, -Petrát megelőző terhességemmel-, csak nekem az a baba elment.

Évi, Boti de cuki!

Judit18, én láttam a Praktikerben is 2-3 ezerért, de egy helyi bababoltban is 2500 és normális. Ha tudom lefotózom, amúgy semmi extra, egyszerű átlátszó.
Vendég
 


Kép Judit18, letettem a földre, úgy fotóztam, mert alig látszik, mivel átlátszó :P
Vendég
 


Mni, hallottam a köünyvről, de nem olvastam.

Panny, továbbra is jobbulást a legkisebbnek. Krizsinek tetszik már az ovi?

Kölyök, nagyon tetszik az avatarod :wink: És gratulálok a felüléshez!!
Vendég
 


Éviiiiii: köszi a kalenáriumos tippet!!!!!!!!!!!
Doki: Vidánál jobbat nem találsz!!!!!! :lol: :lol:

Ohóóóó - az a kis fogas kölök!!!!!!!!!!!!!!!!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára fanetta 2008.10.29 10:40-kor.

Kép Kép Kép
fanetta
 
 


Müller ugye Pesten nincs bent?
Ferihegynél van talán legközelebb. :roll: :roll:

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Igazad van Pumper. A legközelebbi valóban az. Most néztem meg a neten.
Évi: nem tudnád egy kicsit közelebb húzni azt a drogériát Pesthez??????????? lécciiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

Vecsés, Market Central Ferihegy, Fö Út 246-248
h.-szo.: 09:00-20:00 óráig, v.: 09:00-18:00 óráig
Drogéria, Parfüméria, Papír és írószer, Játék, Háztartás és kiegészítők

Kép Kép Kép
fanetta
 
 


Sajnos, tényleg csak Ferihegynél van a legközelebbi, DE! van Békéscsabán is. Megyünk haza november 14-én. Ha gondoljátok, akkor addig beszereztetem anyummal vagy én megveszem, csak írjuk össze mennyi kellene.

Fanetta, írj nekem közelebbit a Vidáról, lécci. :)

Évi

KépKép
kvaszeva
 
 


Sziasztok!

Az Anya taníts engem könyv nálunk is alapolvasmány...... A nappaliban leledzik a garnitúrán, még tv-zés közben is kézbe veszem, és már sárgarépafoltot is szereztünk rá!!!!!

A másik ilyen könyvecske:
http://www.libri.hu/hu/konyvek/csalad_e ... felsofokon

Higyjétek el, nem korai!!!!!!

Potyka!
Én nem győzlek csodálni és irigyelni, de te nem tőlem várod ezeket a szavakat!!!!!! Pedig az utolsó betűig igazak!!!

Gazdasági válság??? Megérezzük, nem a hitelek miatt feltétlen, hanem elindultak a megszorítások, pl. nem kap aZuram fuvart emgint, mert euróban fizetnek...... Takarákoskodás van a cégeknél is. A barátnőm fejvadászcége is elég komly bajban van.......... Kicsit mögé nézve a dolgoknak, most jöhet egy nagy komoly "Bokros-csomag" szerintem, cserébe a tőke injekcióért, amit most kapunk. Ha azt nem kapjuk, hááát, abból nagy baj lesz! Nagyon nagy baj!

Szeparációs szoronág..... Hát avvan..... Bátyus, apa és én. Ha mi nem vagyunk látótávolságban egy percen belül üvöltés jön. Nomost Nóri nagyon nagy hangú, ami ellensúlyozza az én süketségem.................. :) Szóval kiharcolja egy pillanat alatt a figylemet magának! :):):):):):):):):):):)

Jajjjjjj, egy csomó mindenkinek akartam írni, de elfelejtettem!
Vendég
 


Basszuska!!!

Francba, totál elfelejtettem!!!

Szóval..............

Ekcémás bébik és anyukák!!!

http://www.mdb.hu/spirig/

A Spirig termékeket én nagyon szeretem, szóval szívből ajánlom, bár igaz, hogy ekcémásak nincsenek nálunk......

Akinek van referenciája kérem ossza meg velünk!
A hozzászólást 3 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2008.10.29 11:20-kor.
Vendég
 


Láttátok volna, a mostfelébredt kiscsibémet a nagyobbik ahogyan a térdén fekteti és lehelet finom puszkákkal illeti az arcát. A lényeg ebben nem is Nórinak az élvenc képe, sem Ákos odaadó mosolya, hanem az, ahogy KETTEN együtt imádják egymást!!!!!


Olyan jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó

Szóval bánom én a munkát.

Élvezem, ahogyan felnőttes beszélgetéseket folytathatok Ákossal, közben gügyörászek kicsit Nórinak, és megdumáljuk apával is a fontos dolgokat......

Nem tom. Nem vágyom vissza dolgozni.
De voltam én is úgy mint Te Eszter, Ákos kissebb korában, és teljesen megértelek, mert a szőnyegen a rojtok anno egyirányban álltak, annyira nem tudtam már mit kezdeni magammal!!!

Szóval igen, vannak az életnek ilyen és olyan időszakai!!!!!!

A lényeg, hogy önmagad lehess!
Vendég
 


Évi én jószívvel ajánlom a mi dokinkat (Fanetta, Szilvánusz is hozzá járt) dr. Vida Gábornak hívják.

mennyi haja van Botinak, tiszta kisfiús, nagyon édi!

Kacika, köszi a csúszásgátlót...valami ilyet akarok, a Praktikerben én csak 5000ért találtam...


Én most hétvégén megyek anyósomékhoz ott van Kazincbarcikán Müller, ha valaki kér kalendáriumot szóljon hozok szívesen én is...Budapesten belül meg majd csak összejövünk valahogy

KépKép
judit18
 
 


Fanetta, én is gratula!!!!

Mzx, a lift nem semmi! Emlékszem, még az elsőre is szörnyű volt Andrissal, babakocsival, bevásárlással együtt közlekedni... brrrr.....lenn hagyjam a cuccot, amit addig lehet, hogy ellopnak (hiába, no, jó környék volt, a lábtörlőm kellett állandóan valakinek), vagy vigyem fel a cuccot, de akkor mi lesz a gyerekkel... nem irigyellek!!!

Szeparációs szorongás: ismerjük-ismerjük... mi is a (remélem) csúcsát éljük...

Altatás: tegnap elkezdtem külön... vacsi már a kiságyban, gyanakodva néz körbe-körbe... de aztán csak győz a természet, vacsi közben mindig bealszik... már akkor feltűnt, hogy amikor utoljára volt az ágyban a gyerek, még ülni sem tudott, nemhogy állni... nem baj, most alszik, babyőr bekapcsol, és mentem ugrálni a nagyágyba!!!!! Aha, 5 percig... bömbölés, vissza, dajkálás, alvás, óvatosabb örömködés, de öröm... 5 perc, gyerek bömböl... vissza, dajkál, alszik... nem örül, hisz ki tudja... 20 perc múlva már nagyon gyanakszik, benéz, gyerek alszik... vissza nagyágyba, öröm nélkül gyors alvás... még 10 percig, éktelen sírás, mire odaértem, már állt, derékig kihajolva... apja alszik, egyedül nem tudom átszerelni... gyerek vissza, majd ma újra próbáljuk


Kacika, írjál majd légyszi mindig Boti állapotáról!!! Nehéz úgy, hogy hetekig aggódtunk érte, imádkoztunk, miegymás és amikor végre-végre valami jó történt, akkor hirtelen semmi hírünk!! Én nagyon aggódom Botiért, kiváncsi vagyok mindenre!

Mni, a könyv hiper-szuper! Pati ajánlotta nekem, neki ott van élő példának Gordon! Nekünk ugyan sok játékunk van, nem úgy, mint Kvaszévinek (ne higyjetek neki, voltunk ott... mániákus ő is :lol: )Szóval én is csak ajánlani tudom a könyvet!!!!!

Panny és a többiek is, köszi a véleményt! Igen, a tiéd egy más helyzet! Egyrészt nem tehetném meg, hogy különórák miegymás, mert Andrist és magamat én tartom el, úgy állapodtunk meg a párommal, hogy akkor lesz Andris, ha ezt vállalni tudom, mert neki ott a két nagy, akiket szintén el kell inditani valahogy... másrészt viszont valószínű, ha megtehetném, akkor is hiányozna... bár, így megvan neked is a társaság is, agymunka is, mozgás is... igy már ki tudja...na jó, lehet, hogy pasit váltok és kipróbálom? :lol: :lol:

Kölyök, olyan jó, hogy írsz is már!!!!!!!!! Ne tűnj el, ha teheted, küzdjünk együtt a gombák ellen :lol: :lol:

És Máté ügyes nagyfiú, még nincs 7 hónapos, és már ül!!!!!! Reméljük, deriválni is derivál már!!!!!


Judit18, én a tecsóban vettem, kb. 1500-ért. Nem mondom, hogy szép, pont olyan, mint az átlátszó, csak ez épp fehér... volt több szinben is, egyik sem egy főnyeremény, de azóta nem rizikózzuk az agyrázkódást minden fürdésnél... a babyoutletben 6800-ért láttam gyönyörűt, az majd megszólal, van benne vizhőmérő is, viszont ha ott felejtem a kádban, valószinű, pont ugyanúgy gombásodik be, mint ez...

Ja, vigyázzatok ezekkel a műanyag vackokkal, anyukám felejtette a zuhanyzóban az övét, mig az apuval a kórházba járt és egy-két hét alatt az alatta pangó viztől fekete gombák nőttek rajta...na, én ezért vettem a legolcsóbbat...

Kvaszévi, gyönyörű Boti, de ezt úgyis tudod! Kérünk több képet!!

Monácska, hogy megy tejtesónak az egyedül alvás??

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


ja nem is láttam, hogy Fanetta már reklámozta Vidánkat :)
judit18
 
 


Eszterem!

Jelentem tejtesó ma éjfékor kezdte a cirkuszt, ellentétben az előző estével, amikor is 11-kor, tehát haladunk.

A fő gond velem van, mert a hajnali szopiba a legnagyobb elszánásom ellenére is bealszom.

Azért ma fél egytől egyig dobtunk egy egetrengető rívásos témát, nem hallottad?????

Nem volt meggyőzhető, hogy naggggyon jó neki ott a kiságyban és nem fogom kivenni.
Szóval fél órát feküdtem mellette simiztem, cumika vissza, simike, stb............................
Aztán elaludt és fél 4-kor követelte a cicit!
Vendég
 


Háááát Évi, próbálok tárgyilagos lenni, hogy ne mondják, hogy elfogult vagyok (de há mé lennék, ha eccer, ő a legjobb doki??? :lol: :lol: :lol: ): egyetlen egy vizsgálata sem fájt, bíztatott, bátorított ha arra volt szükség, mindig felsegített a vizsgálóasztalról, poénos és jópofa és végül de nem utolsó sorban jó szakember. Tudnám ezt még ragozni, de a lényeg ebben is benne van ( ha nem hiszi kérdezze Szilvánuszát vagy Judittizennyolcát :lol: :lol: :lol: )

Ahányszor kézbe veszem Nimikém babanaplóját, annyiszor jutsz eszembe!!! :lol: :lol: :lol: :lol:

Khm, khm,... dec. 16-án esküszöm az alkotmányra.

Eszterxx: azé nem semmi, amit vállaltál a kölökért.
A hozzászólást 3 alkalommal szerkesztették, utoljára fanetta 2008.10.29 11:37-kor.

Kép Kép Kép
fanetta
 
 


CSAJOK!!!!


AZ ÁRKÁDOS TALI AZ HOLNAP VAN??????????????????????????????????????
Vendég
 


Na akkor most megpróbálom folytatni, végülis csak majdnem egy nap telt el azóta:)

Eszterxx: hogy őszinte legyek, bár nem kérdezted, szerintem nagyon húzós egy 7 hónapos gyerektől reggeltől délutánig távol lenni, de tudom, hogy nem volt más választásod. Én eddig nagyon jól elvoltam Marcival, de mostmár nekem is kedz szükségem lenni másra. Marci ugye már be van iratva jövő szeptemberre, én már várom egy kicsit, hogy mehessek vissza - nem beszélve az anyagiakról. Viszont egy óriási előnye mindenképp van, hogy dolgozol (szegény Ubulka most csukd be a szemed és ezt ne olvasd el :lol: :lol: ), az hogy sokkal gyakrabban hallunk rólad és ez NAGGGGYON JÓÓÓÓ:
Mni: Az Anya taníts engem nálunk is alap, azóta már vagy 5 barátnőmnek megvettem. Én is abból csinálok vele mindenféle játékokat, bár lehet, hogy enyém gyerek kuka, de azért szerintem azok a feladatok amik példul 6-7 hónapos babáknak vannak, enyhén koraik (példul építsunk bunkert és bújkáljunk alatta ), hát még ülni is éppenhogy....
Potyka: na ilyenkor szólal meg bennem a másik énem, hogy de ugyanakkor tök élvezem amit csinálok, akár lehetnék egész életemben főállású gyereknevelő, de tudod mi tart leginkább vissza.?1. sokkal fárasztóbb, mint a szellemi munka. 2. az önértékelési problémáimat kivetítem az uramra, aki majd jól lenéz és keres magának egy másik okos, csinoskosztümös, tárgyalásrajáró , nagyvilági bigét..... :roll: :roll: :roll: :roll: :roll: :roll:
Mzx: nagyon cukimuki Laura, szerintem egyáltalán nem hasonlítanak Erikkel, de mindketten nagyon szépek. Olyan jó, hogy te is kicsit gyakrabban tudsz írni és remélem megoldódik a liftzavar is. Nekem is nagyon messze van az Árkád, meg csütörtök délelőtt járunk a zenebölcsibe Linoccsal meg Kikóval.
Kvaszévi: Hát persze, hogy csakis a Vida, s amennyire én ismerlek neked be is jönne a közvetlen stílusa. Majd írok róla részletesebben is. De a Kútvölgyi az így is úgyis mindenképp jó választás szerintem is. Ez a Botond egyre inkább tiszta apja, nem?

Na persze a tegnapiakból már mindent elfelejtettem, de még alszik, ezt most elküldöm aztán próbálok még írni a többiekre reagálva is.

Szilvánusz

Kép

Kép
szilvánusz
 
 


Óóóóóó, akkor az volt az a hang???? Már nem tudtam, hogy megint a kőolajvezetéket vágták itt át a környéken vagy mi történt, de akkor megvan, Nórit hallottam :lol: :lol: :lol:

Hős vagy, muszáj nekem is hősnek lennem!!!!

Készüljetek Monoron a füldugóval, mert Andris is át fog hallatszódni! Pumperka, nálatok is várható a zajártalom, ti is közel laktok, talán Patiék érdi távolsága már elegendő...

na, megyek kicsit dolgozgatni...

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


Addig is hoztam én is egy képet. Tudom gáz, én vagyok szinte az egyetlen aki mindig anyásközös képet tesz fel a gyerekéről, de úgy tetszem ezen magunknak. Bocskesz :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Ja és még nem is mutattam nektek az új hajamat...(hogy ne csak mindig csöcst mutassak) :wink: :wink: :wink:

Kép

Szilvánusz

Kép

Kép
szilvánusz
 
 


Ja tudom, a képek:

Eszterxx: néztem én is a kukkert, de pedig így sem kicsi, hátmég ha azt mondog, hogy el volt takarva. Persze,, hiszia piszi. Amúgy nagyon helyes és az első képen tényleg olyan mint egy másféléves.
Judit18: az a hastáncos fotó hallod, beszarás!!!Sehol egy háj a hason. nekem narancsbőrös, tudod.

na felébredt....

Szilvánusz

Kép

Kép
szilvánusz
 
 


Most néztem a Müller katalógust, de ez nem az a fajta. Amit én reklámoztam abban 24 kinder tojás van, minden napra egy, ebben meg különféle kinder csokik vannak. De persze azért ez sem rossz. ;)
Évi, az én dokim is jó, majd elküldöm az elérhetőségét. Nagyon cuki Boti ezen a képen. :)
Na, olvasom tovább... :)

KépKép
KépKép
mni
 
 


Mi tagadás, szépek vagytok Szilvánusz!!!

Kép Kép Kép
fanetta
 
 


Szilvánusz, ha kicsit távolabbi a kép, akkor beleférne haj is, csöcs is! Ha igy néznék ki, rólam is csak közös képek készülnének :lol: :lol: :lol:

És NEM gáz, tegyél csak fel minél több képet, hadd sárguljunk itt csendben!

Kép

KépKép
eszterxx
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?