Új privát üzeneted érkezett!

Szoktátok nézni ezt a műsort? Mi a véleményetek róla?
Liana
 


Én kettőt láttam. Kicsit zavart, hogy úgy szét van szabdalva. Meg hogy egy műsor alatt nyolcszor vágják be ugyanazt a képsort.
A tegnapi jó kontrasztos volt, a váci családnál minden tök harmonikus, a győrinél kevésbé. Azért felháborító, ahogy Győrben bántak a lánnyal. Nem merek arra gondolni, hogy azért, mert nem volt fogadott orvosa. A műsorkészítőket sem értem: úgy néz ki, hogy eléggé résztvesznek a dolgokban, szerintem emberileg az lett volna a dolguk, hogy segítsenek ennek a lánynak felkészülni a szülésre egy kicsit.
Édua
Édua
 


Sziasztok!
nekem is az a véleményem mint Éduának. Egyrészt zavart ahogy össze volt vágva az adás, másrészt felháborított, ahogy azzal a szerencsétlen lánnnyal bántak.
Egyébként jó a műsor ötlete, mi megnéztük eddig mindet, mindig felelevenítődik a saját szülésem, meghatottan nézzük a picik első pillanatait!
Üdv: Zsu

Kép
Kép
zsuzsimano
 
 

 
 

Én eddig végignéztem mind a három részt. A véleményem az eleje óta sem változott: nagyon az az érzésem, hogy utánozni próbálják Almási Tamás dokumentumfilmjeit. Az egyik a Szívügyem, ami egy szívátültetésről szól, a másik, ami nem túl rég volt, az Sejtjeink, ami a mesterséges megtermékenyítésről szól. Ezek a filmek nagyon magas színvonalúak, kerek történetek, nagy sikerük, jó visszhangjuk volt.
Nagyon az a gyanúm, hogy ennek hatására kezdtek bele ebbe is. De nagyon messze van ez attól! Némelyik történet se füle se farka, oda-vissza ugrálnak az időben, a két történet sokszor bezavar egymásnak.
Egyébként ez a tegnapi adás (a váci és a győri anyuka) nagyon jól lett megszerkesztve, nagyon jó kontrasztot mutatott az intelligens, tudatos, önkontrollos szülés és a (hogy mondjam, nem bántani akarom) butácska, tájékozatlan, felvilágosítatlan, sodródó kislány-anyuka között.
Ami mélységesen felháborított, az a győri kislány védőnőjének a hozzáállása volt, még ki is emelték a riportban, hogy miközben tele volt pecséttel a kiskönyve (vagyis rendesen eljárt a terhesgondozásra), mindeközben a védőnője, aki minden bizonnyal főiskolát végzett nő, fütyült arra, hogy akár csak magát a szülés folyamatát elmesélje neki. Ez akkora szarvashiba, hogy csak na!
Arról már nem is beszélve, hogy megpróbbálták lenyúlni (vagy "csak" elfelejteni) a győri kislány pénzét. Szerintem, ha nincs a TV, ma sem kapja meg. Az biztos, hogy Adrienn? ugye így hívták? szóval Adrienn nagyon sokat köszönhet a riporternőnek. Vszleg ő maga sem tudja ezt, talán ha kicsit érettebb lesz, megérti, miről van szó.

Az, hogy nem volt fogadott orvosa, és így bántak vele, SAJNOS nagyon természetes. Ilyet nap mint nap hallhatunk. Aműgy én pont azon gondolkodtam, hogy vszleg ha én szülésznő lennék, már rég felpofoztam volna, amennyit hisztizett. Még azzal a tudattal is, hogy nem tudja, mi történik vele.
Biztos ezért nem lettem szülésznő... :-)))

A váci kismama előtt viszont az összes létező kalapomat megemelem! Én ugyan nem szültem (csak 2 fiam van), császáros voltam, nem tudom milyen vajúdni, nem ismerem a fájásokat - szóval könnyen dumálok. De ahogy ő remdben tartotta magát, az valami példaértékű volt. Azt hiszem, nagyon kevesen lennének képesek ezt utánacsinálni. Én sem. Nem is hiszem, hogy kellene, de azért nagyon jó volt ilyet is látni. És nagyon-nagyon szimpatikus volt a szülészorvosa.

Befejeztem. Bocs a szómenésért, de nagyon jól esett kiírni magamból.

Cili
foltvarró_cili
 
 


Sziasztok, én is láttam a tegnapi adást, elolvastam a fenti írásokat és elszomorodtam, hogy sokan vannak, akik egy ilyen műsorra alapozva mondanak véleményt a győri kórházról.
(Amiket alább írok, megírtam a NLC ehhez kapcsolódó topikjába is, nagyrészt onnan másolom át)

Nagyon el tudom képzelni, hogy a szülésznő először igenis kedves volt Adriennhez, próbálta neki elmagyarázni, hogy mi fog történni (dehát ez, a műsor szempontjából érdektelen: unalmas), aztán amikor a leányzó 136-szor visított a képébe, akkor váltott hangnemet. Vannak olyan emberek, akiket nem lehet szép szóval kezelni (erről írt is valaki előttem), de az erélyes hangnem hatására, ha másért nem, ijedtükben, kicsit észretérnek, és valamennyire együttműködővé válnak. Az előző részben volt egy jelenet, amikor egy, nem főszereplő kismama beszélt, aki hallgatta a főszereplő kismama tehénbőgést megszégyenítő üvöltését, és rosszul volt attól, hogy vajon mi történhet odabent, ami miatt ilyen szenvedés hangjai hangzanak. Nem csodálom, ha a szülésznő ilyenkor a kedves modort félretéve a másik hangnemre vált, ilyenkor nem csak a saját idegeire gondol, hanem a többi vajúdóéra is.
És azt is el tudom képzelni, hogy a csajszi (Adrienn), amikor megkapta azt a tájékoztató könyvecskét, amit minden kismama megkap, egyszer ki is nyitotta, aztán meglátta, hogy "AFP" meg "amniocentézis", és egyből be is csukta ijedtében, mert egy szót sem értett belőle. Megkérdezni meg ciki. . . Ilyenkor aztán, ha a védőnő megkérdezi, hogy van-e kérdése, biztos a "nincs" a válasz (ezt látni is lehetett, az UH-on sem kérdezett semmit, fogalma nem volt mi történik vele, mit kérdezhetne) :-((

Az ellenben feltűnt, és ez az eddigi 3 rész közül először fordult elő: a végén, még a szülőágyon ő volt eddig az egyetlen, aki szoptatta a babáját. Ez azért mond valamit a győri kórház szoptatáshoz való hozzáállását.

Én tavaly februárban szültem, a csecsemős nővérkék naponta többször is jöttek, megnézték, hogyan szopik a baba, sőt az egyik nővérke mellmasszírozásának hatására indult be a mellem igazán. Mellettem levő ágyon (2 ágyas szoba, babák mellettünk vannak kiságyakban) egy olyan csajszi feküdt, akinek szintén nem volt fogadott dokija, az a doki akinél szült, szülés után naponta kétszer jött meglátogatni, amíg haza nem mentem (ami esetükben kis komplikáció miatt 2 hét volt).
Rossz tapasztalatom egyedül a vérvételekkel volt, iszony volt, amikor az óriási bibabökő tűkkel szúrkálták a gyereket, mire végigért a tűn a vér, bealvadt. Kislányom kézfején most is jól látszanak a tűnyomok.

Egyszóval: én örülök, hogy a győri kórházban szültem, a következő(ke)t is ott szeretném!

Ja, és egy fitying pízt sem adtam a dokimnak, mégis emberien viselkedett velem, sőt a varrásnál felajánlotta: szidjam nyugodtan az anyukáját . . . (nem tettem, volt gyerekszobám) :-)
azel
 
 


Én nem bántani akartam a győri szülésznőket, sőt mint írtam, én le is kevertem volna egyet az ő helyükben. Én biztos nem tudnám megfelelően kezelni az ilyen embereket! De azt viszont tudom, hogy nem lehet összehasonlítani, hogy van-e valakinek fogadott orvosa, vagy nincs. Ez kicsit hasonlít ahhoz, még ha durva is, hogy van-e a kutyának gazdája, vagy nincs. Biztos vagyok benne, hogy ha minden terhesrendelésen máshoz kerül, az az orvos nem fogja tudni, és talán nem is érdekli olyan mélyrehatóan, hogy mi annak a kismamának a speckó problémája. Elvégzi a kötelező vizsgálatokat, és slussz. Ennél azért jóval többet kapok a fogadott orvostól. De vszleg ő azt se tudta, hogy ilyet lehet... És nemcsak ő, hanem az egész környezete.
Azt is tapasztalatból tudom, hogy az orvosok is másképp viszonyulnak ahhoz, akinek van fogadott orvosa, és akinek nincs. És ez nemcsak anyagi kérdés, mert minden orvosnak van kórházi rendelése, ahol nem kell fizetni, úgy is lehet fogadott orvosod, hogy a kórházba jársz, de mindig ugyanahhoz a dokihoz.
És igenis fenntartom a védőnő felelősségét, mert neki pontosan fel kellett volna mérnie, hogy ez a kislány mennyire éretlen. Könyörgöm, nem babázni fog, hanem élő GYEREKE lesz! Én ezt nem merném elintézni annyival, hogy "van-e kérdése?", és ha nincs, akkor isten áldjon. Azért végez el egy főiskolát, hogy kicsit többet tudjon az átlagnál, nemhogy egy ilyen tudatlan kiscsajnál. És mi lesz a babával, ha csak egyszer megy ki amikor hazahozzák a kórházból és többet nem? Egy ilyen anyukát nagyon kéne segíteni (ellenőrizni???)! Ez már szerintem keményen felelősség kérdése, de ennek belülről kell fakadnia. Pl. szerinted ki mondja el a kiscsajnak, hogy böfiztetni kell? Nem hiszem, hogy magától kitalálja. Meg ha szopi-problémák vannak, ő nem fogja tudni, hogy kérhet segítséget!
Fú, bocs, kicsit kikeltem magamból. De a védőnőre haragszom, nem másra!
foltvarró_cili
 
 


Azt meg nem tudhatjuk, hogy ki szoptatta a babáját a szülőágyon, és ki nem, hiszen nagyon összevissza vágták a képsorokat. Bőven el tudom képzelni, hogy a váci kismama megtette, csak "ez sem volt érdekes". Már csak azért is, mert a váci kórház az elsők között kapta meg a "bababarát" címet.
foltvarró_cili
 
 


Cili, Azel,
Az is elhangzott a musorban, hogy a lanyt az allam nevelte, se anyja, se apja szerencstlennek. Ki meselt volna neki a terhessegrol, szulesrol, gyerekgondozasrol? Az elso pasihoz hozzament, aki szepen nezett ra, mert szeretetre vagyott!
Tiszteljuk azt, aki hang nelkul vajudik, mert ugy illik? Miert ne vajudhatna hangosan, akar hisztizve, ha neki ugy tetszik? Mar megbocsass, de mi az, hogy felpofoznad?
Az intelligens, akinek "onkontrollja" van, mert csendben viseli a fajdalmakat? A szulesgyorsitasrol alkotott velemenyet ne is emlitsuk!
A szuleszno viselkedese enyhen szolva felhaborito volt, belegondolni sem merek, milyen hangot ut meg, ha epp nincs ott a kamera!
Abban az egyben viszont egyetertunk, hogy a vedono felelossege ilyen esetben igen nagy, es ha mar itt tartunk, inkabb ot kene elovenni, es "ellenorizni"!

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Félreértesz, vagy kicsavarod a mondanivalómat, én egyáltalán nem arra gondoltam, hogy tiszteljük azt, aki hang nélkül vajúdik, mert úgy illik, és ne azt, aki hisztizik. Nekem a csaj EGÉSZ viselkedése volt baromi szimpatikus, az, hogy tökéletesen ura volt a saját kiszolgáltatott helyzetének, két fájás között tudott normális hangon beszélni, két tolófájás között meg tudta kérdezni, hogy most éppen mi van. Nem tudom, most jobban érthető-e? Persze hogy nem kell csöndben vajúdni (mellesleg abból láttunk a legkevesebbet, szinte végig a kitolást követték végig), de akkor is vannak különbségek, akár tetszik, akár nem.

Nem baj az, ha nem értünk egyet, különböző emberek vagyunk, különböző értékrenddel. De ugye nem baj, ha le is írom a véleményemet?

Ki mesélt volna Adriennek a szülésről, terhességről, stb? Hát a védőnő, ki más? Fel kell tudnia mérni, hogy mit kaphat a csaj a családjától, és ahhoz igazítania a tanácsadást. Persze hogy nem kell átfogóan, mindent, csak az ő szintjén. De a kiscsaj FELTŰNŐEN nem tudott semmit, szinte még azt sem, hogy hol jön ki a gyereke.
foltvarró_cili
 
 


Cili,
Kulonbsegek azok vannak. Fajdalomban is, meg fajdalomkuszobben is. Peldaul nem mindenki tud ket fajas (plane tolofajas) kozott normalis hangon beszelni (vagy egyaltalan beszelni).
Egyebkent en ugy gondolom, hogy a fajdalomerzetet erosen befolyasoljak a kulso korulmenyek. Gondolok itt a kedves szulesznore, kikotozott labakra, meg hasonlokra. Persze mas, ha mar minden ismeros, ket szuleszno ajnaroz korul, zenet hallgatsz, es meg a dokid is jofej! Es mas tobbedszer szulni, es mas eloszor!

Allitolag a fiatalka kismamak hangosabban szulnek, "hisztiznek", nyilvan abbol adodik, hogy nem tudjak, mire szamithatnak, nincs akkora elettapasztalatuk es infromaciojuk a temarol- mivel "uttorok", barataik, ismeroseik meg nem tudnak "pletyizni" a temarol!

Mindenesetre en sajnalom Adriennt, es csak remelni merem, hogy az elete jol alakul majd a tovabbiakban a kis Jocoval (de milyen szep volt az a kis bobek!), es a parjaval!

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Lányok,
én egy agyonszerkesztett, rossz kameraállásokkal felvett, rosszul vágott, rossz riporternővel készített műsorból semmilyen következtetést nem vonnék le sem egy anyukára,sem egy kórházra vonatkozóan. Azt látjuk, amit láttatni akarnak velünk. Egy felvett anyagból meg lehet vágni egy pozitív felvételt , és meg lehet vágni az ellenkezőjét is. Ez egy rettentő rosszul megcsinált-szerkesztett, hatásvadász műsor, amit csakis és kizárólag az "visz", hogy a végén gyermekek születnek. Maga a műsor bűnrossz, és erről egyszerűen nincs mit vitatkozni.

Honnan tudhatjuk mi azt,. hogy egy-egy anyukának mit, mit nem mondtak, az anyzuka adott esetben hogyan viselkedett - hiszen lehet, hogy az adott snittet kivágták, ill. be sem tették a műsorba, mert nem volt elég hatásos...
Az időben ide-oda ugrálás adott esetben lehet jó, sőt, kiemelheti a mondanivalót, mert keretet ad a műsornak - de itt nagyon szerencsétlenül hat, hiszen ennáél a témánál jobb lett volna, ha megmaradnak a szigorú időrendnél...

És épp ezért, mert azt látjuk, amit ők (a tv) akarnak, én az anyukákról, az ő viselkedésükről inkább nem írok semmit...
Zs.

Zsóka
zsóka
 
 


Zsoka,
Igazad van, teljesen, pocsek a musor, de minden heten alig varom, hogy feltegyek a Korridor-ra, hogy megnezhessem. Ez egy jo tema, de Kandasz Andrea meg ezt is el tudja rontani!
Rengeteg hasonlo musor fut a nemet csatornakon, nem tudom miert nem lehetett onnan egy kicsit "koppintani", ha mar sajat otletbol nem megy!
Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Tegnap volt az első olyan adás, amit elejétől a végéig láttam.
Édua! Szerintem a műsorkészítőknek az a dolga, hogy tájékoztassanak, nem pedig, hogy közbeavatkozzanak, vagy felkészítsenek. Nyilván nem is értenek hozzá. Így legalább mindenki láthatja, hogy ilyen is van, meg olyan is.

Egyébként engem is zavart a győri bánásmód. Az a szülésznő igazán közelebb mehetett volna három lépéssel, megfoghatta volna a lány kezét és ő igazán segíthetett volna. Nem pedig lekezelően és kioktatóan felülről beszél vele. Nem értek egyet Cilivel. Ennél a lánynál nem a felpofozás lett volna a megoldás, bár biztos vannak olyen anyák is, akiknél igen. Ennek a lánynak megértés és szeretetteljesség kellett volna.

A műsor maga nekem is zavaróan összevissza. Nem tetszik, hogy ugrálnak az időben. Először fájunk egy kicsit, aztán két héttel vagyunk a szülés előtt, aztán megint fájunk kicsit, már négy héttel vagyunk szülés előtt. Jobban tetszene, ha lassan, de egyenletesen haladnának a baba megszületéséig. Az, hogy párhuzamosan két mamát figyelünk, az teljesen rendben van.

A váci anyuka szülészorvosa tényleg nagyon rokonszenves volt. A mama mondata viszont, hogy "soha többé" engem nagyon megrázott. Eddig egy fiam van, és nagyon fájt a szülés, mégis még két gyermeket szeretnék természetes úton a világra hozni.
borcsa
 
 


Lanyok, ugye nem mondjatok komolyan, hogy ma,2004-ben Magyarorszagon a szulo noknek KIKOTOZIK a labat, vagyis kengyelben van????? Kép
En kulfoldon elek, es ugy gondoltam, hogy otthon is mar "modern" korulmenyek kozott, tortenik a szules...es pld.nem kotoznek ki senkit! Kép
Ez egeszen elkepeszto!
floridai
 


Floridai,
sajnos ez a helyzet. MAgyarországopn még mindig ez a hanyattbogár-pozíció az általános Kép.
'99-ben kint voltam 3 hónapot az USÁban, ott ment egy Baby story c. sorozat, tkp dettó mint a Szülőszoba. CSak sokkal jobb... Floridai, ott ugyanígy hanyattfekve szültek a nők, csak nem a kengyelben volt a lábuk, hanem a szülésznő, apuka, stb fogta a lábukat...

Zsóka
zsóka
 
 



Zsóka
zsóka
 
 


Zsóka!
Nagyon érdekes, tanulságos és igaz, amit írnak!Nemes a szándék, silány a kivitelezés! Kép

Kép
Kép
zsuzsimano
 
 


Továbbolvastalak titeket. Szerintem egy védőnőnek van olyan tapasztalata, emberismerete, hogy észreveszi, mikor egy fiatal nő nem mer, vagy nem tud kérdezni. Akkor kérdezzen a védőnő. Ki fog derülni, hogy a lánynak miről nincs tudomása.

Nem emlékszem, hogy az én lábam a Kútvölgyiben ki lett volna kötözve. Férjem szerint sem volt.
borcsa
 
 


Persze, nem mindegyik kórházban kötöznek kengyelbe. Asszem az elsőnél nekem sem volt, a másodiknál sem kötözték, de felpakolták. Ez van, hogy úgy mondjam. Kép
Klára
klara
 
 


Nekem az első szülésnél volt kengyelben a lábam, mert faros szülés volt. És ne gondoljátok, hogy az egy szörnyűség, szerintem nagyon kényelmes volt. Nem is bírtam volna tartani a lábam a kitolás alatt.

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Bori! Megpróbálom érthetőbben,. mint az eddigiek. Nem azt akartam mondani, hgy fel kellett volna pofozni. Hanem hogy ÉN, a saját vérmérsékletemből adódóan ezt tettem volna, de nem is vagyok szülésznő!!! Ez azért óriási különbség! Persze, én is felháborodtam volna, ha felpofozzák. Ezért nem megyek oda, mert én ilyen lobbanékony típus vagyok. De azért még érezhetem, nem?

Kengyel? Császárnál kikötik, de akkor valahogy nem az volt a legnagyobb problémám. Fáztam, egész testemben remegtem, be voltam ...-va. Az a csillapítatlan remegés... szörnyű. És nem tudom, ki emlékszik rá, a váci kismama, miután kijött a baba, volt egy snitt, anikor úgy remegett a lába, olyan amplitúdóval, hogy lehet, hogy ha nincs kikötözve, le is repül onnan. Ezt a remegést nem lehet kontrollálni!
Lehet, hogy itt JÓ a kikötés!

Zsóka, a 21.06-os hozzászólásod teljesen az én véleményemmel egyezik.
És az sem lehet véletlen, hogy a cikk, amit belinkeltél, szintén Almási Tamásra hivatkozik. Egyébként nekem fel van véve videóra a Sejtjeink, az 5 részes sorozat, ha valakit érdekel. AZT nagyon érdemes megnézni. Szerintem amikor ezt megnézték K.A.ék, akkor azt mondták: "Ilyet mi is tudunk!"
Hát nem tudnak.
Cili
foltvarró_cili
 
 


Ha mar itt tartunk, hogy kikotozes:
Teny, hogy ha mar a szulesi poziciot nem valaszthatjuk meg igenyeink szerint, es muszaj hanyatt fekve szulni, akkor a kengyel segitseg, konnyebb ugy nyomni, hogy a lab fix helyen van, megtamaszthato. A kikotozesre nem latok epelmeju magyarazatot, hacsak nem azt, hogy az orvos felti az abrazatjat egy eroteljes rugastol, ha mondjuk epp kezzel mehszajat tagit!
2 gyereket szultem haton fekve, az elsot kikotozve, hasbanyomassal, a masodikat humanus korulmenyek kozott. A harmadik otthonszules volt, ahol nagy rutinnal szinten hatast dobtam, hogy majd igy szulok, de a szuleszno meggyozott, hogy negykezlab konnyebb lenne. Ossze nem lehet hasonlitani, mennyivel egyszerubb volt igy kiengedni a babat!!! Ameddig haton probalkoztam valahogy nem volt az igazi, hianyzott a kengyel! Kép

Floridai,
Sajnos a "modern korulmenyek" nem is annyira az eszkozokben, mint inkabb a hozzaallasban keresendok! Kép

Ja, es azt eszrevettetek, hogy a "hasbakonyoklos" szuleseknel elhomalyositjak a muveletet vegzo arcat? Vajon miert?

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Sziasztok!

A kengyel engem is megdöbbentett. Én két gyereket szültem két különböző kórházban, de egyiket sem kengyelbe kötött lábbal. Jó, igaz, a másodikat csak azért nem így szültem, mert lekéstek róla a dokik. De az elsőt franciaágyon ülve szültem, nem is volt kengyel. A lábamat a doki és a férjem tartotta.

Nekem az is nagyon hiányzik, hogy kevés olyan baba volt, akit rögtön az anyja hasára raktak volna.

De szerintem a legrosszabb az az egészben, hogy aki még nem szült soha, azt egy életre elriasztja Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Én szülőszékké alakítható ágyon szültem. Egyik lábam a doki ölében, a másik a férjem ölében. Dokim mondta, hogy nyugodtan rugdoshatom, ha úgy a jó nekem. Gondolom varrásnál kerülhetett kengyelbe a lábam, de nem kötöztek le Kép Valahogy így rémlik Kép

Rögtön a hasamra tették a babát, köldökzsinórostul, néztünk egymás szemébe, csoda volt Kép

Volt fogadott orvosom, de a szobatársamnak nem, mégis maximálisan meg volt elégedve az épp ügyeletessel.

Lányok: nektek is kitörlődik a szülés? Hogy mennyire fájt és hogy hogy is volt pontosan? Kép Annyira homályos az egész. Páromat kérem meg időnként, hogy mesélje el. Pl. úgy emléxem, hogy Fanni tiszta volt, lehet, hogy nem voltam egészen magamnál, vagy a fény esett úgy, de rendes babaszínűnek láttam, ok, egy kicsit nedves volt Kép
Párom ezzel szemben állítja, hogy lila volt, magzatmázas és véres. Az utóbbiban lehet valami, mert a hasam véres lett tőle..Kép

A szülőszobát énis alig várom minden héten, mindig könnyezek, mikor megszületnek a babók Kép

dbarbi
DBarbi
 


Cory,
En attol felek, hogy aki ezeket a szinte tok ugyanolyan kepsorokat latja minden heten, az azt hiszi, hogy igy "termeszetes" es ennek ez a modja!

DBarbi,
En tok pontosan emlekszem a szules alatti gondolataimra, egyes momentumokra, szavakra, emberekre, targyakra. Az idoerzekem viszont elhagyott erre az idore, nem tudom mi mennyi ideig tarthatott. A rohej az egeszben, hogy a ferjem bizonyos dolgokkal kapcsolatosan mashogy emlekszik! Kép Na mondjuk ez nem akkora csoda! Kép

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Zsuzsi Kép Kép

Kíváncsi vagyok, hogy mely kórházak lesznek még "bemutatva" Kép

dbarbi
DBarbi
 


Floridai!

Én eddig 3 gyereket szültem 2 kórházban, ebből a legnagyobb már lassan 13 éves lesz, de nekem egyszer sem kötözték ki a lábam, sőt még az a lábtartó sem volt a szülőágyon. Szerintem ez kórház és orvosfüggő. Egyébként én nem tudtam volna úgy üvöltözni, mint a győri leányzó, de ez is emberfüggő. Állítólag nekem túlságosan nagy az önkontrolom.

Magdi
gallainémagdi
 
 


Magdi!
Tőlem is azt kérdezte a szülésznő, hogy miért nemkiabálok tolófájások után? Kinek volt akkor kiabálni energiája?!?
Amúgy nekem is csak homályos emlékeim vannak, meg az érzés, hogy furcsa, de csodás élmény volt. Meg hogy Kristóf milyen puha és nedves volt Kép
A párommal mi is át szoktuk beszélni a témát a szülőszoba adása alatt, pl: nálunk mi volt más, milyen volt. De mindketten meghatódunk, amikor 1-1 babóca megszületik.

Zsu

Kép
Kép
zsuzsimano
 
 


Sziasztok!

A szülőszoba legutóbbi adása engem is felkavart...
Én már három babát szültem a győri kórházban, és nagyon elegem van abból, hogy a körülmények a 16 év alatt, ami az első és harmadik baba születése között eltelt, alig változtak...Kép

ezért a következő babát nem itt fogom megszülni
egyedüli pozitív élményem a szülésznőkkel volt, közülük sikerült egy nagyon kedves, nagyon profi hölgyet kifognom, Neki köszönhetem, hogy megúsztam a gátmetszést, a dokim már vágott volna harmadszor is...Kép

háát igen...a kis Adrienn üvöltözése szörnyű volt, valóban jó lett volna,ha megpróbálnak szeretetteljesen hatni a lelkére, és sajnos "rossz" szülésznőt fogott ki, a nőci legalább a kamera kedvéért megerőltethette volna magátKép
azt viszont igazán nem értem, hogy ennek a kislánynak és a pártfogó férjének miért volt ilyen sürgős "összehozni" ezt a kisbabát ilyen bizonytalan élethelyzetbenKép

Zsuzsi74!Kép

legközelebb én is kipróbálom négykézláb, már ha képes leszek magam tartani a kocsonyaként remegő kezeimen-lábaimonKép

Barbi!

nálam is filmszakadás volt...Kép
a mai napig nem emlékszem, hogy felsírt-e a kislányom, mivel a párom nem volt bent, nincs kitől megkérdeznem...Kép
még arra sem emlékszem, hogy bújt ki a baba, csak arra, hogy egyszercsak ott feküdt lilánKép

érdekes, a legjobban a második szülést tudom felidézni...


én is várom mindig a műsort, meghatódom a babák születésekor, és mindig megerősít abban, hogy újra át akarom élni én isKép

Sheila

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Mónika!
Szerintem nem volt sürgős Adriennéknek. Egyszerűen csak nem foglalkoznak családtervezéssel. Lesz, ahogy lesz alapon belevágnak. Mindazonáltal azt gondolom, ahogy elnéztem a férj és a feleség szüleinek is az életkörülményeit, nekik ez a biztos. Nekik ez nem bizonytalan élethelyzet, mert másmilyet még nem is tapasztaltak.
borcsa
 
 


A müsor nem Almási filmjét utánozza.Licencet vettek,legutóbb a német adókon volt hasonló(százszor jobban megcsinált müsor).
Azért furcsállom,hogy a váci anyuka kinézete megmaradt egyesekben(jól vágott röviod frizura és tetovált smink bárkin ugyanigy szuper benyomást keltett volna:-) ),az,hogy a babája nem akart még kibujni,hanem ö akarta megszülni akkor,ezért jöjjön csak a burokrepesztés meg oxytocin,na ezen nem akadtatok fenn...:-(
HOgy kibirta kiabálás,grimaszolás nélkül? honnan tudod,hogy nem vágták ki azt a részt?
Az állami intézetis kislány pedig sajnálatra méltó.Ami felháborit,hogy a riportercsaj tudta,hogy nem tud semmit a szülésröl,terhességröl(kérdezte töle),de a filmkedvéért ö sem mondott neki semmit.Most öszintén,ha ti találkoztok egy ilyen szerencsétlen emberkével,inkább hagyjátok tudatlanságban és szenvedni,félni,csak hogy "hitelesebb" legyen a müsorotok? én nem tudnék utána tükörbe nézni...
ispiláng
 
 


Nekem is az a bajom a műsorral, hogy úgy vágják össze a szüléseket, ahogy láttatni szeretnék a nézőkkel.A kontraszt a két szülés között sajnos nagyon életszerű, és nem kórházfüggő. Ennek a két nőnek az élete is teljesen más, miért pont a szülésük lett volna egyforma. A győri szülésznő tényleg nem volt egy "kedvesnővér", de az is lehet, hogy a jobb pillanatait kivágták, hogy így jobb legyen az összhang. Az tényleg furcsa, hogy a mai világban, valaki ennyire tudatlanul megy szülni, és azt sem tudja, hogy ami fáj és feszít, az a gyerek feje.....
Egy jó van a műsorban, hogy minden baba születése nagyon megható, és most már biztos vagyok benne, hogy én is szeretném átélni mégegyszer.

Timi

Timi
Kép
Kép
Kép
timi72
 
 


Sziasztok,
az újra kezdődő sorozatot néztétek?

manóka

manóka
manóka
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?