Sziasztok!
Én elmondhatom, hogy vannak fájásaim, és akkor?
Mégsem szültem még meg...nem baj. Majd a legrosszabbkor pl. közértben elfolyik a magzatvíz
vagy az oviban, ahogy guggolva öltöztetem Barbit
, vagy a vele való délutáni játszás közben
na, ez lenne a legrosszabb....
Én annyira szeretném, ha a fájásaim válnának igazivá egyik este, és nem magzatvíz elfolyásával kellene a kórházban megjelenni...
Álom ez? Ugye nem!
Szóval fájások este is voltak, sőt egész nap, mert munkahelyi gondok kísértettek, és annyira stresszeltem, hogy szegény fiam nem tudta, hogyan is élje túl odabent a dolgot! Aztán a sok mocorgástól beindultak a keményedések, estére a fájások....
A sok WC-re menéstől pedig aranyér
Szuper, már csak ez kellett, de ezt is próbálom úgy felfogni, mint egy jelet. Csak nem tudom még, minek a jele...
Ja, és a legjobb, férjem foga (amit egyébként már 2 hete kezelnek kedden és csütörtökön) úgy bedurrant szombatra, hogy tegnap reggel már hörcsög-képpel ébredt, mára pedig csak sejteni lehet, hol a bal szeme...
Szegénykém annyira elesett és úgy sajnálom, hogy inkább 3-as ikreket szülnék, csak ő jobban legyen! Annyira kell most a teljes lénye, hogy önző módon magam miatt is szeretném, ha mielőbb meggyógyulna, és csak holnap megy újra kezelésre...Jókat vihogtunk persze azon, ha így vinne be szülni, lehet, hogy őt előbb látnák el a szájsebészek, mint engem a szülésznők
Jó kis vicc, mi?!
Marek!
Örülök, hogy jól telt az éjszaka! Hidd el, egyre jobb lesz!!!! Figyelj, mit kajálsz, hogy ne fájjon a pocak, és akkor már "csak" rá kell jönni a babák alvókájára....
Próbáljátok ki a hordozót, vagy sztem még jobb, ha a hordozókendőt!!! Általában imádják a babák, jókat alszanak benne, tudsz vele sétálni is sztem elég hamar, mert melegíted őt még Te magad is, és a hasfájós babákat kifejezetten megnyugtatja!!!
Az én lányom spec. nem szerette, de ő sztem ritka kivétel volt. Sokág nem igazán szeretett ölben, kézben lenni, nem is igényelte a szopikon kívül. Imádott nézelődni, gagyogni.... aztán elromlott
és a mai napig matrica....
Mondjuk hasfájós sem volt..., lehet, hogy ezért nem kellett neki annyira a testközelség...