Sziasztok!
Honey,
Ne aggódj a szopizás miatt. Szerintem minden anyukának vannak nehézségei. A lényeg, hogy te szeretnél szoptatni, ezért menni is fog hamarosan. Hidd el, néhány hét és el is felejted a kezdeti nehézségeket.
A rendszerre szoktatás elrettentő ellenpéldája vagyunk mi a fiammal. Ugyanis amikor annó pici babaként épp beállt valamilyen rendszerre és napokig órát lehetett volna hozzá igazítani, én megörültem, hogy oké, akkor innentől erre számíthatok, akkor tuti hogy másnaptól valami merőben új napirendet alkotott. Szóval nálunk azóta is káosz az élet!!! Ne rólunk vegyen példát senki!
Humanka,
Gratulálok a „pici” fiadhoz!! Nem semmi a szülésed története sem!
Szeder,
Nagyon szépek a képeid!!! És már több mint hat hetes a kis Adél??!! Nagyon repül az idő!
Én még adós vagyok a szüléstörténetemmel, és képekkel is.
Az én szülésem nagyjából így zajlott:
Egy héttel a terminusom lejárta után indítás mellett döntöttek az orvosok, nálunk ugyanis max. egy hetet várnak. Nálam, mivel jó volt a magzat tápanyag és vérellátása, a méhlepényem is II-es stádiumú volt, azt mondták megvárják mindenképpen az egy hetet, pedig már tűkön ültem, hiszen több mint száz napot töltöttem addig kórházban. Viszont eléggé beijesztettek, hogy számítsak császárra, mivel a méhszájam ugyan kívül-belül nyitva volt, de nagyon hátul és fönt helyezkedett el.
Hétfőn hajnali fél ötkor indítottak, ezért már éjféltől nem lehetett sem ennem sem innom. Ami egy kicsit kikészített, mert reggel a szülőszobán a Bumerángot hallgattam – gondoltam röhögök egy sort szülés előtt - , és Bochkorék kb másfél órán keresztül mindenféle kajákról beszélgettek. Innentől kezdve másra se bírtam gondolni, csak hogy mit ennék, meg innék.
Kb. 8 órakor bejött a dokim burkot repeszteni, fájások még sehol. Röhögcséltem, a szülésznővel beszélgettem, na meg próbáltam lenyugtatni az aggódó rokonokat, barátokat, akik egész egyszerűen nem hagytak békén, még vajúdás közben is sorra jöttek az smsek és a telefonok. Persze örültem nekik, legalább nem unatkoztam. Bejött a kedves férjem is olyan kilenc körül, de hazaküldtem, mert láttam rajta hogy nagyon fáradt (éjszakázott), mondtam neki hogy aludjon, majd szólok, ha „eksön” van. A szülésznőt kérdezgettem, hogy mennyi a valószínűség a császárra (mert azt nagyon nem akartam), és ő mondta, hogy még az utolsó pillanatban is kiderülhet, hogy az kell, ha pl romlik a pici szívhangja, vagy pedig ha már látszik hogy a feje nem fér át.
Az orvosom óránként megvizsgált, és elég sokáig csak két ujjnyira voltam kitágulva, a méhszájam pedig igen vaskos volt, ezért kézzel rásegített. Na, az nem volt egy leányálom. Azt hittem bepipilek közben.
Fokozatosan emelte az oxitocin adagot, én pedig a vajúdó labdán rugózgattam kb két és fél órát, ami nekem spec. nagyon jól esett, és szerencsére a fent ragadt méhszájamat is segített leszállítani.
Kb. 11 körül kezdtek rendszereződni az egészen „jó” fájások és ezek után felpörögtek az események. Igen gyorsan – legalábbis én úgy éreztem – háromperces fájásaim lettek, és ekkor már nem volt kedvem labdázgatni, csak feküdtem és koncentráltam a légzéstechnikára. A szülésznőm meg is ijedt picit, mert azt mondta nagyon lesápadtam, és éreztem is hogy nem vagyok teljesen magamnál. Behívott egy orvost (az enyém épp a műtőben volt), aki megvizsgált, mert féltek, nehogy belső vérzésem legyen, de szerencsére nem volt semmi baj.
Aztán jött a dokim, aki folyton kérdezgette, hogy apuka nem jön-e be, én meg csak annyira voltam képes, hogy „De, majd igen.” Viszont apukát már nem volt se kedvem, se erőm felhívni, annyira erősek lettek a fájásaim. Az utolsó egy-másfél órára már nem is nagyon emlékszem, kicsit úgy voltam, mint a fiamnál is: kimaradtak részletek. Valószínűleg én így reagálok a fájdalomra: jól bírom, nem jajgatok, viszont kicsit amnéziás leszek közben.
Amikor már a tolófájások jöttek, még mindig nem voltam benne biztos hogy simán szülök-e. Teljesen meglepődtem, amikor a dokim mondta, hogy a következő fájásnál már tolhatok. Annyira vártam már ezt!!!! Az orvos egyszercsak annyit mondott: „Hű, mekkora haja van ennek a gyereknek!” Én azt sem tudom hányadik tolásra született meg 13 óra 45-kor Majácska, de úgy érzem, a méreteihez képest könnyen ment a dolog. Utána rögtön odatették a mellkasomra, én pedig földöntúli boldogságot éreztem. A doki nagyon aranyos volt, mert látta, hogy apuka nem ért be, a fényképező meg ott hevert mellettem, így ő csinálta az első képeket a piciről.
Míg Maját elvitték fürdetni, elkezdtek küzdeni a méhlepényemmel. De hiába próbálkoztak, nem akart leválni. Ekkor döntött úgy az orvos, hogy altatásban sürgősen csinálnak egy kaparást. Jött az altatóorvos és egy-két kérdés után már aludtam is. Csináltak egy jódos vizes öblítést is, és össze is varrt a dokim. Amikor felébredtem, egész jól voltam, és utána ki is toltak a szülőszoba elé, ahol már várt a férjem, a kisfiam, apukám, apósom, anyósom és az ex-szobatársaim. Megnézték a babát, és mindenki el volt ájulva tőle, hogy milyen nagy baba, és mekkora haja van. Állítólag én is így néztem ki újszülöttként.
A szopizás nálunk nagyon nehezen indult, mert még előtejem sem volt, Maja baba pedig elég nagy ahhoz, hogy napokig éhezzen, úgyhogy második nap már kértem a nővéreket, hogy adjanak neki pótlást. Szerencsére a szopóreflexével semmi gond nem volt, szívta mindig a lelkem az üres cicit. Ja, és úgy mint Humanka babája, ő is torkaszakadtából bírt ordítani az éhségtől. Kicsit kezdtem kétségbeesni, de bíztam magamban és abban, hogy a fiamat is elég sokáig tudtam szoptatni minden gond nélkül. A Laktoherb tea és a sok pihenés végül is megtette hatását, mert mire hazajöttünk beindult a tejem. Azóta viszont Majácska sokszor fuldoklik, olyan mohón eszik, és rengeteget bukik. Remélem, azért marad benne valami! Igaz a pocikája egyre gömbölyűbb, és elég jól alszik, szóval biztos nem éhezik.
Valamiért képeket egyelőre nem tudok feltölteni.
Szóval az én csomagom valószínűleg csak jövő hét elején ér oda. 
szereti babát
kiterülve
édesdeden..
ez vár ránk 
ez Majáé, de lenyúltuk előle...
Úgy is mondhatnám, hogy néha utálok szoptatni. Az ok, hogy iszonyat nehezen megy a ciciretétel. 
Van hogy Flórával már együtt bőgök. Neki nem túl jó a technikája (nem nyitja elég nagyra a száját ) és az én mellbimbóm sem megfeleő ( nem áll ki eléggé ) Van hogy 10 percet is szenvedünk, mire be tudja kapni a cicit.
Mosoly 7 hetesen 
