Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Mi dögrováson, Ági hazahozott valami gyilkos kórt az oviból:(

Simán beszokott, az ovónéniknek köszönhetően és imádja, ma hiszti volt reggel, hogy nem mehet, mert beteg.

Reggel 7-re viszi a párom és du. 4-ig van bent.
Így valamivel könyebb, de cserébe egész nap szórakoztathatom a kicsiket :?

Na most mennem kell, de holnap még jövök!

Eszti!

nem semmi, most 4 hét aggódás...!

Adra!

A kimászással vigyázni kell, de a nagyágy sem túl jó még ebben a korban, holott Áginak már az volt, de ő egyke ugye...


Mazsuzs!

Állami vagy agán szemésznél voltatok, nekünk is érik egy séta a csajokkal.


Finike!

Hát jó áron nem is tudom Bio sport hotel Lővér esetleg?
Vagy Parádsasvár?


Üdv: Dóri
Vendég
 


Helló Lányok!

Adra, megkaptam a privit, köszi!

A szemészettel kapcsolatban: Mi a www.babaszemesz.hu lapon található nőhöz mentünk el, aki három helyen fogad gyerekeket. A WC-ben, az Árkádban és aCamponában. Egy gurulós bőröndben viszi magával a szerkentyűt amit aztán a bevásárlóközpontbokban egy optikai üzlet külön helységében számítógéphez köt és ezzel méri/nézi meg a gyerek szemét. De semmi konkrétat nem tud csinálni vele, csak megállapítja, hogy jó-e vagy nem. Ezek után ha valami probléma van, lehet tovább menni akár állami akár magánszemészhez. Én is reménykedtem hogy nem lesz probléma és itt le is zárul a történet de sajna nem így van.
Adott egy telefonszámot magánszemészhez és valószínúleg ide fogunk menni, mert odatelefonáltam a SOTE Gyerekklinika szemészetére is ami ugye ingyenes hiszen állami és TAJ kártya kell csak (Még beutaló sem!).
Az időpontjuk már elfogyott az idei évre (!) ezért bármikor odamehetünk de fél napi hideg élelmet vigyünk, mondta a nő a telefonba...

Eszti! Nem irigyellek a négy hét várakozási idő miatt.

Dóri, jobbulást Nektek! Nem semmi, hogy Ági így szeret oviba járni.


mazsuzs

Kép
mazsuzs
 
 


Adra, ami még lemaradt az előbb: ez a babaszemész-es nő beírta a kiskönyvbe, hogy Nándinak egy dioptria eltérés található a két szeme között, ezért fokozott ellenőrzést javasolt, de el kell vinni egy "normális" szemészeti vizsgálatra is ahol pupillatágításos vizsgálatot is végeznek amiből több minden kiderül, esetleg még az is, hogy Nándi kinövi ezt a dolgot.

mazsuzs

Kép
mazsuzs
 
 

 
 

Sziasztok!

Dóri,
Jobbulást az egész családnak! Gyógyuljatok meg minél előbb!!! Sajnos ez az egy gond van az óvodával, hogy könnyen hazahozzák a betegségeket. Sok puszi a babócáknak!

Eszti,
Szomorú, hogy ilyen híreket hozol, remélem lejjebb megy az a duzzanat, és nem kell kivágni. Ha mégis, akkor gondolj arra, hogy az ő érdekében teszik, na de ne is gondoljunk erre, minden rendben lesz, és remélem, hogy nem nőni hanem csökkeni fog az a duzzanat.

Adra,
Teljesen együtt érzek veled ebben, ezért is szökünk meg csak mi ketten a párommal októberben a szülinapján. Mi csak egy estét töltöttünk idáig Vicus nélkül, hogy elmehessünk nyugodtan moziba és vacsizni, utána sétálni. Nagyon jól esett kikapcsolni és csak a párommal lenni. Vikivel is nagyon szeretek lenni, de nagyon fárasztó és néha unalmas is. Amikor én besokalok és már nincs türelmem a kislányhoz muszáj vagyok elmenni valahova nyugiba, és úgy hogy ne kelljen hazarohannom, hanem nyugodtan lehessek csak néhány órára is. Most páromra is ráfér a pihenés, mert minden nap reggel 5-től este kb. 8-9-ig dolgozik. Ma 5-kor ment el és még mindig nincs itthon. Rengeteget dolgozik, így ráfér már a pihenés. Igazából nyaralni sem voltunk, csak egy-két hétvégét Balcsin, de ott nem tud az ember kikapcsolni, ilyen rövid idő alatt.

Ja, amúgy sikerült találnom egy szép hotelt, nem a kimondott luxushotel, de nem is emiatt választottam, hanem mert csodaszép környezetben van, és jó programot kínál. Veszprémben van a Villa Medici Wellness Hotel. Nincs annyi szolgáltatása,(sajnos thai masszázs sincs, de majd kap svédmasszázst szerintem most annak is örülne), de most nem csak magamra kell gondolnom, hanem a páromra, mivel ő imádja a természetet, a városnézegetéseket. Itt a csomagban 24-én még városnézés is van idegenvezetővel. Első nap borkostolás a borospincében, harmadik nap meg süteménybüfé van. Tudom nem nagy szám, de én nem akartam csili-vili hotelt, többféle kényeztetéssel, hisz egy idő után megunja az ember ezt a sok fürdőzést, (legalábbis mi ilyenenk vagyunk). A hotel a veszprémi állatkert vonzáskörzetében van, ami nagyon híres, azt is meg szeretném nézni Miskóval. Szóval nekem nagyon tetszik, remélem Miskónak is. Az ő szemével keresgéltem, hogy legyen családias, mégis kényeztető és hát a természet. Sok más szép helyet találtam még, de azokban már nem volt szabad szoba.
Eszti, ez a Shiraz, tényleg eszméletlen, csak a környezete nem tetszett, meghát az ára. De maga az enteriör..... imádom! Sajna ennyi pénzem most nincs, mert most van Vicusnak is a szülinapja 18-án és már ennyit nem bírok. Örülök, hogy ez összejött, ma le is foglaltam.

Na most mennem kell, még csomagolnom kell kajcsit holnapra az uramnak.
Jó éjt mindenkinek!

Üdv: Finike, Viki, Szofi
Kép
Kép
finike
 
 


Sziasztok!

Eszti!
Bencének szorítunk.

Sid!
Mi történt? Büdös a munka :wink: :lol: :lol: :lol: :lol: ? Kiváncsi vagyok mit találsz, mesélj.

Mazsuzs!
Jó lenne ha már tutira lehetne tudni mi van Nándi szemével. Remélhetőleg meg tud javulni a szemecskéje.

Finike!
Jó welnessezést nektek.

Mi is ebben a hónapban veszünk ágyat Edónak. Nálunk nincs az ajtón rács de nem is emeletes a házunk.

Szandra

szandrakiss
 
 


Mazsuzs!

Én a computeres mérésnek nem hiszek, én is voltam, és közölték, hogy -0,5-es az egyik szemem.
Mondtam, hogy de teljesen jól látok, ennek ellenére rámeröltette a csaj a -0,5-es szemüveget, és azzal nem láttam a táblát :D
Simán még az apró számokat is, erről ennyit :wink:
A végén meggyőztem, hogy látok.


Adra!

Én már a jövőt tervezem, egy év és a törpik is mennek oviba, és megyek vissza dolgozni, részmunkaidőben addig csak kibírom valahogy :lol:

Dóri
Vendég
 


Finike!

Majd írd meg milyen volt a hotel!
3 nap Vicus nélkül, nem lesz semmi.

Mazsuzs!

Ha voltatok a babaszemésznél majd írd meg mi volt és mennyi.

Dóri
Vendég
 


Lányok!

Most csak gyorsan. Szemészet témában akit érdekel. Én Szofit 6 hónapos kora óta ehez a doktornénihez viszem, igaz akkor még egy magán klinikán rendelt, de most már a csepeli Sztk-ban van egy héten kétszer. Szuper, hihetetlen türelmes és nagyon ért a gyerekekhez. Fiatal, 30-as éveiben lehet.

A neve DR. ÜRGE ANDREA
A csepeli Sztk száma:425-5225. Időpont jó ha van, de elég hamar tudnak adni.

Igérem hamarosan jövök van mit mesélnem.


Puszi mindenkinek Szami

height="80" border="0" alt="Lilypie - Personal picture" />
szamikám
 
 


Sziasztok Lányok!

Újra itt. Hát az elmúlt egy hónapom nem volt túl kellemes. Mióta Szofi meg született problémáim vannak az aranyeremmel, így végre elmentem az orvoshoz aki meg vizsgált majd közölte, hogy meg kellene tükröznie (végbél). Ez meg is történt, a vizsgálat nem volt egy leányálom de túl éltem. Találtak egy polipot, ezért el kellett mennem vastagbél tükrözésre, hogy meg nézzék nincs e több illetve a talált polipot így távolítják el. A polipokról tudni kell , hogy ezekből alakulnak ki hosszú idő alatt a daganatok, ezért ezt rákmegelőző állapotbak hívják. Szerencsére nem találtak többet,csak a már meglévő környezetébe tűszúrásnyi fekélyt. Ez most volt hétfőn, úgy kellett készülnöm, hogy lehet, hogy bent kell maradni a kórházba de szerencsére még aznap kiengedtek. Most már csak a szövettan eredményére várok ,de az orvos szerint minden rendben van. Azért igazán majd csak utána nyugszom meg. Majdnem három hetet kellett
várni az időpontra azt nem kívánom senkinek, hogy én mit éltem át. Az ember ilyenkor hajlamos mindig a legrosszabbra gondolni. Főleg azért is mert apukámnak két évvel ezelőtt amikor Szofit vártam egy véletlen folytán derült fény (az utolsó pillanatba), hogy vastagbél rákja van. Megműtötték kapott kemot, de hál istennek azóta jól van!
Hát ennyi rólam.

Többen kérdeztétek (Finike, Adra, Mazsuzs), hogy miért kell még Szofinak torna. Mivel volt/van neki ez az alsó végtagi hypotoniája a mozgás fejlődés során kimaradtak szakaszok amiket a DA-val illetve az itthoni tornával igyekeztünk pótolni. Most, hogy már jár sem árt a heti egyszeri speciális csoportos torna. Hasonló korú gyerekek, hasonló problémákkal, ezért járunk a HRG-be. Ez a későbbiek miatt is nagyon fontos mert az agyban sok minden a mozgásra épül és ha az el van hanyagolva akkor gyakrabban fordul elő a dyslexia és társai.
Szerdánként pedig Boritornára járunk aminek csak a neve torna. Az is van benne de sok minden más is pl. éneklés, játék, kézműves foglalkozás. Ez alkalmanként 1.5 órás. A hétfői torna pedig 45 perces.
Szofikám most egy kicsit náthás, de amúgy tündéri, dumál ezerrel.

Szandra!

Írtad, hogy téged is érdekelne a HRG. Ha pontosan meg írod, hogy mit szeretnél tudni akkor szívesen válaszolok neked akár priviben is. Hogy vannak a csajszik?

Adra!

A mi napjain is megszokott rutin szerint telnek. Reggel 7-8.30 között kelünk, majd reggeli és ha jó az idő akkor játszótérre megyünk. 11.30-12 között ebéd. Kb. fél kettőkor viszem aludni ami kb két három óra. Szofi a délutáni alvás után szinte mindig nehezen tér magához. Ilyenkor az ölembe veszem beülünk a hintaszékbe és van úgy, hogy 30-45 percet is ott ülünk. Vacsi olyan 18 körül van, utána fürdés és kilenc fele alvás. Persze ha programjain vannak akkor ezt rugalmasan kezelem, de a du. alváshoz ha egy mód van rá ragaszkodom. Meg mondom őszintén én szeretem a napi rutint ez mind kettőnknek jó. Hogy alakul Zéti evése?

Finike!

Örülök, hogy sikerült szállodát találnod. Bíztos nagyon jól fogjátok magatokat érezni.


Fricky!

Szurkolok, hogy minden oké legyen Bencével
Kíváncsi vagyok, hogy nekünk , hogy fog menni majd jövőre az ovi. Bár én már most kutatok keresek egy jó ovit, de elsősorban egy jó óvónénit szeretnék találni, mert azon nagyon sok minden múlik

Mazsuzs!

Amit a másik topikba kérdeztél azt magadnak vagy egy ismerősödnek kérdezted? Bocsánat a kíváncsiskodásom ért.

Most ennyit tudtam írni! Mindenkit puszilok.

Szami

height="80" border="0" alt="Lilypie - Personal picture" />
szamikám
 
 


Helló Csajok!

De jó, hogy végre pörög a topik!! :D :D

Finike!
Én is kíváncsi vagyok, hogy fog sikerülni a 3 nap Vicus nélkül. Vicusra addig a nagyszülők vigyáznak?

Dóri!
Hát igen, ma a játszón már meg is beszéltük, hogy kb. én is jövő szeptembertől fogom bölcsibe járatni a törpiket. Szerencsére rengeteg szabim van bent, plusz az időarányossal ami jár május közepétől kihúzzuk addig, amíg be nem szoknak a törpik a bölcsibe.

Eszti!
Drukkolok Bencének, hogy minden rendben legyen. Te pedig ne idegeskedj sokat, bár tudom, hogy a 4 hét hosszú idő.
Egyébként mondott valamit a doki, hogy mitől alakulhatott ki nála ez a ciszta?

Szandra!
Majd írd meg Edó hogyan szokta meg az új ágyat! Csajok hogy vannak?

Szami!
Sajnálom ami veled történt, de ha a doki azt mondta, hogy szerinte minden oké, akkor biztos úgy is lesz!
Ha megvan az eredmény, írd meg nekünk is!

Zéti továbbra sem eszik főzeléket. De az ebédemből mindig szokott valamit falatozni. Szerencsére a gyümölcsöt most jobban eszi. Már nem foglalkozom vele, hogy mint eszik, mert inkább azt egye amit szeret, minthogy ne egyen semmit.

Csajok!
Talival mi legyen? Eszti és Sid írta, hogy október vége lenne jó nekik. Többiek???? Nyilatkozzatok, hogy mielőbb le tudjuk fixálni az időpontot!

Na mentem, mert ébred a banda! :wink: :D

Szép napot Mindenkinek!

Adri, Zsófi és Zéti

KépKép
adra
 
 


Sziasztok!

Igen, Vicus anyuéknál lesz. Biztos azért nehéz lesz nélküle, de nagyon nincs időnk egymásra a férjecskémmel, és úgy érzem, hogy ez most kell nekünk és jár is, mert hétköznap szinte nem is talizunk hétvégén megy a teherautószerelés, így egy héten kb. 1x vagyunk együtt, mint család, és nekem már nagyon hiányzik. Vicussal rengeteg időt töltök. Vasárnap biztos rohanunk haza, de szerintem addig élvezni fogjuk, hogy csak mi ketten, nyugodtan megvacsorázhatunk, megreggelizhetünk. 23- a ünnepnap és ekkorra csak 4 napos csomagok voltak és ennél kevesebb napot nem lehetett eltölteni sehol. Eleinte én is csak egy hétvégét terveztem, de aztán így alakult. Persze biztos hiányozni fog és hívni is fogom anyut, hogy mizu, de tudom, hogy szeret ott lenni. Tudom kegyetlen anyukának tűnök, de kellenek ilyenek, hisz "nő és férfi" vagyunk amellett, hogy szülők is. Na mindegy nem szeretnék szabadkozni, mert nincs miért. Remélem kibírjuk és nem rohanunk haza már pénteken. :oops: :wink: 8)
Szóval remélem azért ki fogunk tudni kapcsolódni.

Adra,
Nálunk most meg a gyümölcs nem megy hiába vágom fel neki az almát, körtét, barit, vagy szőlőt, akkor sem eszi. Nem tudom, hogy adjak neki gyümit. Főtt kajcsit azért eszik, meg zöldséget is, de gyümit, azt nem. Régen annyi gyümit evett. Most nem tudom mi történt.

Szami,
Sajnálom ami veled történt! Örülök, hogy nincs több polip, és hogy eltávolították. Még jó hogy észrevették. Majd várjuk az eredményt!
Szofi jó sokat alszik. Nem semmi. Vicus mostanában 1-1,5 órákat nyom. Régen ő is 2-3 órát aludt, de hogy Szofi még most is ennyit alszik az tök jó.

Na megyek mert már balhézik a hercegnőm....

Üdv: Finike, Viki, Szofi
Kép
Kép
finike
 
 


Lányok!

A talit lletően nekünk a szerdai nap egyáltalán nem jó kivéve okt. 29. Hétfőn 10.30 oda tudunk érni bárhova. Ezen kívül bármi jó.

Szami

height="80" border="0" alt="Lilypie - Personal picture" />
szamikám
 
 


Sziasztok!
Ma teszteljük az új ágyat először. A Tami már bemászott apa mellé (pedig neki már régi az ágya) de Edóka még nyomja a szunyát a sajátjában.

Talira találjatok ki 1-2 időpontot, ha tudunk megyünk de nekünk még mindig csak a délelőtt jó mert délutánonként uszi, suli, suli (az utóbbi kettő az enyém első a Tamié).

Szandra

szandrakiss
 
 


Helló Csajok!

Nekünk ma szólt a védőnéni, hogy megérkezett az ingyenes pneumo vakcina a dokinénihez, így a törpiket 22-én oltják.
2 év alatt ingyenes, így ha még nem szóltak nektek, érdeklődjetek a dokitoknál. Úgy tudom, hogy 2 és 5 év között a szülő kérésére is beoltják őket, de ekkor valamennyit fizetni kell (de nem kerül olyan sokba mint előtte).

Az oltás miatt nekünk is inkább a 27-ével kezdődő hét lenne jó.

Esetleg a 29-e (szerda) délelőtt 10 óra jó lenne mindenkinek, a Lurdyban?

Most mennem kell, mert nyűgösek a törpik, muszáj velük egy kicsit játszani.

Szép estét és kellemes hétvégét Mindenkinek!

Adri, Zsófi és Zéti

KépKép
adra
 
 


Sziasztok!

Adra! Én még nem beszéltem a doktornéninkkel, de úgy tudom hogy csak akkor oltják be a gyereket ha kéri a szülő vagyis nem tették teljesen kötelezővé ezt a szurit.
De nem is ez a lényeg, igazán az akarom kérdezni, hogy most hány oltást kell ebből megkapniuk a törpikéidnek (és vszínűleg Nándinak is)? Mert én úgy hallottam hogy négyet kell kapni hogy igazán hatásos legyen. Azt pedig kicsit soknak tartom. Majd kérdezz rá légyszíves,mert kiváncsi vagyok mit mondd a dokinénitek!

Szamikám! Magam miatt kérdeztem azt a bizonyos dolgot amire utaltál! :wink: :wink: Sajnos szerintem mi a csepeli sztk-ba nem hiszem hogy mehetünk mivel mi ide tartozunk hivatalosan a saját egészségházunkba. Igy mehetek fizetős szemészetre vagy egy fél napos várakozás utána a SOTE-ra.
Az eü-i problémával kapcsolatban pedig jobbulást kivánok, és szerintem nem lesz semmi baj!!!!! :!: :!: :!: :!:

Szandra! Milyen suliba jársz, ha szabad érdeklődni?

mazsuzs

Kép
mazsuzs
 
 


Sziasztok!

Nagyon rég nem jelentkeztünk, és bevallom szégyellem is magam emiatt. :oops: Már csak azért is, mert leginkább olvasó üzemmódban látogattam a topikot! Annyi mindent történt velünk is, hogy képtelen voltam rávenni magam egy hosszabb gépelésre. Pedig lesz mondanivalóm bőven, meg képet is ígértem, de azt is át kell töltenem a gépemre. Szóval ha kihagyok valakit, azoktól előre is elnézést kérek! Az agyam újabban nem a legerősebb szervem! :-( Mint rég, (amikor Hannus született) bezuhanok az ágyba és már alszom is!
Szamikám, nagyon jó, hogy megint ennyit írtál! Még a nyaralási beszámolódban említetted, hogy jártatok Sümegen. Én onnan származon, a szüleim még mindig ott laknak. Hogy tetszett?
Ha legközelebb Csepelen jártok szemésznél, akár találkozhatnánk is! Örülök, hogy túl vagy a beavatkozáson, az eredmény miatt pedig ne aggódj! Mindenesetre azért megy a drukk neked! (De érzem, hogy semmi baj!)
Ha megkérlek szépen mesélsz nekem erről a boritornáról? Az izgő-mozgó manókat is leköti?
Folyt. holnap, leradad a szemem! Szép álmokat!
Nos megint itt vagyok, folytatom! Ha nem bánjátok! :-)
Finike, kívánok nektek nagyon jó időtöltést Veszprémben! Remélem élményekben gazdagon és pihenten érkeztek haza és mesélsz majd nekünk! Vicus biztosan jólérzi magát majd a mamánál! A kutyust nagyon sajnálom, tudom mit érzetetek, volt részünk benne sajnos.. :-(
Eszti, ha lesz egy kis időd beszámolhatnál a török útról! Milyen volt a repülés, párodnak tetszett? Képeket is kapunk majd rólatok? Gratulálok, hogy az oviban alvást megoldottátok! Nem semmi, hogy Réka "nagy" ágyban alszik! Nálunk spec. fogalmam sincs ez hogy fog majd menni, mert Hanna úgy forog álmában, mint egy helikopter! Ha nem lenne rács, reggelente szerintem a szőnyegen landolna! Bízom benne, hogy Bencusnak jók lesznek a 4 múlvani eredményei! Drukkolok!
Dóri, remélem meggyógyultatok! (Ha jól emlékszem azt írtad betegek voltak a csajok vagy csak Ági?) Olyan jó néha egy villanásra látni benneteket, a csajok hatalmasat nőttek! Bízom benne, hogy hamarosan hosszabban találkozunk, és beszélgetni is tudunk!
Adra, remélem veled is! Olyan jók voltak a képek a törpikről, amiket utoljára feltettél! Zéti a hintában ahogy alszik, az szenzációs! Ha lesz még jó idő, sétálunk együtt?
Mazsuzs, érdekes kérdést tettél fel a másik topicban! :-) Beindult a projekt? Lesz hamarosan második vonalzó? (Bocsásd meg kíváncsiságomat!)
Judit, nagyon rég jelentkeztél! Mi újság a törpökkel? Szonjusnak hogy tetszik a bölcsi? Beköltöztetek már? Adj magatokról jelt!
Sid, sikerült állást találnod?
Mesi, veletek mi újság? Lara baba kész nő már, gondolom! :-)
Szandra, nagyon helyesek voltak a csajok a balatoni képeken! Nálam a kukoricás vitte a pálmát! Milyen suliba jársz?

Rólunk röviden:
Jártunk mi is babaszemésznél, mert a védőnő és a doktornő is mondta, hogy Hannus egyik szeme kicsit "beszalad". (Magyarán bandzsa a szentem kicsit!) Onnan továbbküldtek bennünket "rendes" szemészetre, hogy orvosolni lehessen a bajt! Így mi dr. Síkos Évához megyünk a budai gyermekklinikára, beutalóval, ingyen. Viszonylag hamar kaptunk időpontot, szeptember közepén kértem, okt. 8-n megyünk. Kíváncsi leszek...
Hanna szept. 14-n elindult (11 hó és 3 nap) azóta nagy lelkesen gyakorolja új tudományát! Nagyon örül neki, hangos sikongatás kísér minden lépést!
Egyre ügyesebb egyébként minden téren, hihetetlen mennyire értelmes! Érti a hozdd ide, keresd meg, stb. dolgokat! Minden nap meglep valamivel! Olyan édes!
És hamarosan egy éves!!! Nem hiszem el, hogy a kis pocaklakomból ilyen hamar egy jövő-menő manó lett! Nagyon barátságos egyébként, nem fél az idegenektől. Nagyon tud hízelegni és bújni!
Sajnos csak régebbi adatot tudok, mert három hete mérték utoljára, akkor volt 10 kg és 25 dkg és 74,5 cm. (született 3650 gr és 50 cm) Fogaink lassan bújnak, jelenleg 5 darab van, elég érdekes eloszlásban! :-)
Megkapjuk a pneuomo elleni oltást, mert több orvos szerint is (utánaolvastam több helyen) érdemes beadatni. A tájékoztató szerint a 11-23 hó közötti gyerekek 2 oltást kapnak 4-8 hét eltéréssel! Több (3 és egy emlékeztető szuri) az ennél kisebbeknek kell.
A taliban benne vagyunk, nekünk bármelyik nap jó!
Most már eldugulok, mert szerintem nagyon hosszú lettem! Még dobok pár képet!

Puszi mindenkinek!
Hexina és Hanna Sára

KépKép
hexina
 
 


Hexina!
Gratula Hannának az elinduláshoz, édes lehet a sikongatásokkal. Kiváncsi vagyok mit mondanak a szemére, majd írd meg. Húúú, tényleg csak ennyi szuri kell 2 éves kor alatt?? Akkor azt hiszem nálunk teljesítve lett mind a kettőnél, Edónál a napokban lesz a második.

Kérdeztétek a sulimat, fotográfus sulit kezdek és ha minden jól megy akkor egyszer fotós lesz belőlem :roll: , vagy nem...! Na meg a nyelvvizsgát akarom letenni mert már 4 éve ott lapul a diplomám a fősulin és ez így nem mehet tovább :wink: .

Edónak bejött a saját ágy, nálunk a körben leesés gátlós van mind a kettőnek, nem szoktak leesni, pedig Edóka drága többször megfordul éjszaka mint a föld 1 év alatt de nincs vele gond.

Na jóccakát mindenkinek

Szandra

szandrakiss
 
 


Kép
Kép Kép
Kép Kép Kép

KépKép
hexina
 
 


egy még lemaradt, ne haragudjatok, de ez az egyik kedvencem!
Jaj, úgy élvezem én a strandot!
Kép

KépKép
hexina
 
 


Sziasztok!

Finike!
Kellemes időtöltést Nektek! biztos jó lesz :wink:

Hexina!
jó,hogy előkerültél :lol: nagyon jók a képek,kész kishölgy Hanna,és Gratulálunk a járkáláshoz :)

köszi az érdeklődést! Lara megáll kapaszkodva az ágy mellett,a bébikomppal csakúgy kavar,és már van 2 foga is :lol:
egyre huncutabb :)


üdv Mindenkinek

Mesi és Lara-baba
Kép
m.mesi
 
 


Sziasztok!
Most csak gyorsan, megkérdeztem a dokit a prenevar- ról (ha jól írom) és úgy van:
egy kell ha 2 éves kor felett van oltva
kettő kell ha 2 éves kor előtt kezdték el oltani
négy kell ha fél éves kor előtt kezdték el oltani

Na most már ezzel is okosabbak vagyunk.

Tali időpontra mit szóltok a 27 hétfőhöz vagy a 28 keddhez?

Szandra

szandrakiss
 
 


Sziasztok Lányok!


A talit illetően nekünk a 27 nem jó de a 28 az igen.


Hexina!

Most voltam először Sümegen és nagyon tetszett, szívesen vissza mennék. Ha legközelebb megyünk a szemorvoshoz nagyon szívesen találkoznék veletek! Majd időben egyeztetünk és meg próbáljuk össze hozni.
Kérdezték a Boritornáról, szerintem nagyon jó. korosztály szerint vannak a csoportok. Mivel Szofi elmúlt két éves Ő már a nagyobbakkal van. A foglalkozás 1.5 órás, van benne játék, ének, mozgás és kézműves foglalkozás-ezt a részét még főleg mi anyukák csináljuk a gyerekek pedig segédkeznek. Lehet, hogy Hannának még sok lenne a 1.5 óra mert Szofi is nagyon el tud fáradni. Alig bírom ébren tartani haza felé. Amit viszont nagyon tudnék ajánlani az a csiri-biri torna. A feltétele, hogy már tudjon menni a gyerek. 45 perces alkalmanként és csepelen is van a Radnóti műv. házban. Mi csak azért nem járunk már, mert egy napon van a boritornával. Ha viszont a boritorna érdekel szólj és meg adom a tel.számát vagy az email címét.

Most mennem kell, puszi mindenkinek.

Szami

height="80" border="0" alt="Lilypie - Personal picture" />
szamikám
 
 


Helló Csajok!

Szandra!
Nekünk is jó a 28-a kedd! A Lurdy helyszínnek jó?

Mazsuzs!
Közben én is megtudtam, hogy Nándi és az én törpikéim is 2 oltás fognak kapni.

Hexina!
Örülök, hogy jelentkeztél! Olyan régen írtál már! Remélem nem tűnsz el újra ilyen hosszú időre!
Hanna Sára kész kis hölgy! Nagyon sokat nőtt mióta nem találkoztunk.Gratulálok a járkáláshoz és a sok új fogacskához! Hogy viseli a fogzást?
Sétát bármikor összehozhatjuk, bár mi már igazából nem járunk sétálni, de mindennap lent vagyunk 10-12 között itt nálunk a játszón. Csak akkor nem megyünk, ha esik, v. nagyon csatakos az idő. Nagyon kell a törpiknek a szabad levegő, meg a sok mozgás! Ha nem tudunk lemenni, még a kedvük is rosszabb. Imádnak homokozni, csúszdázni.

Mesi!
Gratula Larának az álldogáláshoz és az első fogacskákhoz! Tegyél fel pár képet a kisasszonyról, mert már régen láttuk!

Szép napot Mindenkinek!

Adri, Zsófi és Zéti

KépKép
adra
 
 


Sziasztok!

Gyorsan néhány kép.....

Kép

Kép

Kép

Mesi és Lara-baba
Kép
m.mesi
 
 


sziasztok!rég voltam..de sok minden történt..történik velem..
hexina nagyon szép és édes a kis hanna a strandon......... :lol: :lol: :lol: :lol:
mesi lara hatalmas nagyott nőtt igazi hercegő már ő is... :lol:
hamarosan már szaladni fog te meg utána... :lol: :wink: :roll:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Helló Csajok!

Már megint kevesen vagyunk! :cry:

Írjatok csajok, ne csak olvassatok! Ha nem ír senki, akkor már olvasni sem lesz mit!

Mesi!
Tündéri a Lara baba! Olyan sokat nőtt! Örülök, hogy ügyesen közlekedik a komppal. Ezek szerint bevált, ugye?

Csajok!
Aki még nem tette, nyilatkozzon tali ügyben!

Szép napot Mindenkinek!

Adri, Zsófi és Zéti

KépKép
adra
 
 


Sziasztok!

Mesi, Lara nagyon huncut! Amolyan "szeme sem áll jól" típus! :D Meg kell zabálni, olyan szép! Gratula a kompozáshoz, Hanna ki nem állhatta!

Adra, ha ilyen szép idő marad a jövő hét közepe felé is, akkor meglepünk a játszótéren benneteket! (Hét elején gipszkartonozás lesz, így nem tudunk előbb, sajnos!)

Tali nekünk bármikor jó!

Akik nagyon eltűntek, merre járnak???? Hahóóóó csajok jelentezzetek!

Sajnos betegek voltunk (vírusos bélfertőzés) :( , talán holnap már ehet a szülinapi tortájából!
El sem hiszem! Eltelt egy esztendő! 365 nappal ezelőtt este 11-kor jelezte a kislányom, hogy ő megnézné ezt a világot! És mire a nap felkelt, Ő már a karomban volt!
Na, nem érzelgősködöm tovább, megyek uzsit csinálni és felkészülni a holnapi babazsúrra!

Szép napot mindenkinek!
Hexina és Hanna Sára

KépKép
hexina
 
 


sziasztok..eddig én azért nem voltam mert nem voltam valami fényes állapotban..mintahogy mostse.... :(

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Egy kis nosztalgia... Egy éve ezeket a sorokat írtam nektek:

Sziasztok!

Nagyon köszönjük a jókívánságokat! Olyan csodálatos érzés anyának lenni, hogy elmondani nem lehet. Könnyes szemmel nézegetem és nem tudom elhinni, hogy Ő az enyém. Nagyon szeretem!
Hogy is történt? Szerdán még semmi jele nem mutatkozott, hogy szeretne elöjönni erre a világra a leánykám. Sőt délelőtt felhívott a doktor, hogy a keddi császárt előrehozná hétfőre. Gondoltam jó, egy napon nem múlik semmi. Ebben megegyezve köszöntünk el egymástól. A napot csavargással töltöttem a szintén várandós szomszéddal, még BKV-ztunk is, (majdnem megbüntetett az ellenőr ), majd a szokásos itthoni rutin. Este tv nézés, álmodozás a babáról, majd gondoltam akkor ideje aludni is. Ahogy elhelyezkedtem, abban a pillanatban elment a magzatvíz. F ájást ekkor még nem éreztem. Mondhatom elkezdtem izgulni ezerrel, kb. mint egy vizsga előtt. A férjem nagyon ügyesen és nyugodtan segédkezett, felhívta az orvost, pakolta a táskámba a hiányzó dolgokat. Bementünk a kórházba, ahol azt mondták, hogy ezzel reggelig el lehet lenni, tehát a szülőszobában CTG gépre tettek és a párom hazaküldték pár órát pihenni. Ez volt kb. éjjel egykor. Előbb a gép, később én is jeletem, hogy fájásaim vannak, így elkeztek előkészíteni, hívták az orvosom és a párom is. Szinte egyszerre érkeztek meg. A műtőbe még a saját lábamon mentem be, majd érzéstelenítés után, 6 óra 58 perckor meghallottam a legszebb hangot a világon! Hanna Sára 3650 gr és 50 cm. És persze csodaszép!
Az őrzőben 10 órakor utánam hozták és csak tartottam a karomban és ámuldoztam, sírtam, nevettem!
Este hatkor keltem az ágyból és egy zuhany után a lányommal a karomon megtettük az első lépéseket a folyosón.
Hála nektek pozitív élményként éltük meg a kórházi napokat, sokat segítettek a tanácsaitok! A csecsemős nővérek némelyike, lehet, hogy nem való már a pályára, azonban mindez eltörpül az átélt csoda mellett! A szülésznők, orvosok viszont kivétel nélkül nagyon kedvesek, segítőkészek! Alapítványi szobában voltam így apa is velünk tudott lenni, és szebb "szerelmet" nem láttam még, mint ami kettejük közt van!
Vasárnap érkeztünk haza, kedden kivették a varrataimat, és most már családként "üzemelünk". Hát így esett, hogy a lányom minden számítást áthúzva megérkezett közénk!

Köszönjük nektek a sok segítséget, tanácsot, ötletet!

És egy akkor és most fotó:
Kép Kép

Szép estét mindenkinek!
Hexina és Hanna Sára

KépKép
hexina
 
 


Sziasztok!

Nitácska!
Valami baj van? Nem jól vagy???

Hexina,
Jó, hogy felelevenítetted a szüléstörténetedet! Olyan rég olvashattunk izgi szüléstörténeteket, és már hiányoznak nagyon!
:oops: :lol:
Hanna Sárának Nagyon Sok Boldog Születésnapot kívánunk!
Kép

Velünk minden oké, bár most én is átesem valamiféle depresszión, az idegem hajszál vékonyak, nincs semmihez türelmem. Nem tudom mi van velem, de borzasztó vagyok mostanában.
A kislány jól van, csak esik-kel, mindig történik valami.
Most jövőhéttől viszem mini oviba, (1x egy héten) ez nálunk egy játszóházban van, hogy ott lehet hagyni a gyerkőcöt, hogy szoktassuk az önállóságra, illetve hogy gyerekek között legyen, meg ovi előtt nem árt egy ilyen közösség, ahol vele egykorú gyerekekkel lehet. Persze először még nem hagyom ott, majd mikor az ovónők mondják, akkor 1-2 órára ott hagyom. Úgy érzem, hogy nagy szüksége van, hogy gyerekek között legyen, mert kezd eldúrvulni, undokoskodni, irigykedni, és szeretném ha erről leszokna. Tudom minden gyereknél eljön, csak sokszor nála átmegy verésbe is, és én ezt nem szeretném. Ezért úgy gondolom,hogy minél többet van gyerekek között, akkor talán nem lesz ilyen dúrva, verekedős. Egy kislány ne legyen ilyen (de még egy kisfiú sem). Úgy érzem, hogy kell neki a gyerektársaság, mivel én már neki nagyon unalmas vagyok. Hétfőn megyünk Csiri-biri babatornára (amit Szami írt), szóval mostmár mi sem fogunk unatkozni.

Most megyek, mert az uram bealudt a tv előtt és fel kell cipeljem a hálószobába... :lol:

Jó éjt mindenkinek!

Üdv: Finike, Viki, Szofi
Kép
Kép
finike
 
 



Helló Csajok!

Hexina!
Nagyon Boldog Születésnapot kívánunk Hanna Sárának!
Kép

Hű, nagyon jó lenne, hogyha jövő héten taliznánk a játszón! :D
Annyira jó volt újra olvasni a szülés történetedet. Ahogy Finike is írta, tényleg régen olvastunk már ilyet.

Finike!
Nem is írtad, hogy Vicussal ilyen gondjaid vannak! Szerintem biztosan fog segíteni, hogy gyerekek között lesz. Mi is azért szeretünk a játszóra lemenni, mert ott sok gyerek van, és a törpik is jobban megtanulják, hogy kell velük viselkedni, mert egymás között másképp viselkednek, mint más gyerekek között. És már most vannak olyan gyerekek akikhez ragaszkodnak. Ezt abból szűröm le, hogyha itthon is emlegetik őket, v. amikor a játszón meglátják őket, hangosan kiabálják a nevüket, és szaladnak oda hozzájuk.
Majd mesélj, Vicus hogy érezte magát a mini oviban!

Nitácska!
Mi a baj? Megosztod velünk?

Szép napot Mindenkinek!

Adri, Zsófi és Zéti

KépKép
adra
 
 


Hexina!

Írtam privit!

Szép estét Mindenkinek!

Adri, Zsófi és Zéti

KépKép
adra
 
 


Sziasztok!

Hexina! Boldog szülinapot Hanna Sárának!

Kép
Olyan édes a "frissen" született képen...El sem hiszi az ember hogy így elment egy év! Remélem tudott enni a tortájából és elmúlt a betegsége!

Finike, igaz hogy nem írtam de vártam a jelzésedet csütörtök-péntek felé. Nem jöttek össze a dolgok vagy te is rám vártál? :roll: Remélem nincsen semmi gond? Nem nagyon volt időm szerdáig a sz.gép elé ülni mert kivételesen minden napra volt valami.

Mi a jövő héten pénteken megyünk a szemorvoshoz. Kiváncsi leszek mit fog mondani. Remélem nem kell szemüveg Nándinak mert tutira nem tudnám a fején tartani.
Mi is elkezdünk eljárogatni egy játszóházba szerdánként, mert úgy veszem észre, hogy néha hiányzik neki a társaság, bár ő ha valaki elveszi tőle a játékát, nyugodtan és meglepően tűri. :) Most voltunk át a szomszéd kislánynál másfél hete, és Nándi bármit megfogott ami az övé volt, a kislány azonnal elvette tőle. Nándi leült a székére, kihúzta alóla. Három hét különbség van köztük.

Röviden ennyit! További jó hétvégét mindenkinek!

mazsuzs

Kép
mazsuzs
 
 


finike hát nem voltam a legjobban...2 napig iszonyatosan görcsölt a gyomrom..előte 1 hétig náthás voltam..szóval minden bajom vol..de már jol vagyok..most várom hogy megjöjjön és szedhessem a clostit plusz utrot......... :roll:
és ti hogy vagytok?
hexina nagyon boldog születésnapot kívánok Hanna Sárának!!!!!!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Nitácska,
Azért örülök, hogy nincs nagyobb baj! Ha nem vagyok túl indiszkrét, akkor megkérdezhetem, hogy mire szeded ezt a "clostit plusz utrot" ? Ha nem akarod, akkor nem muszáj elmondanod!
Köszönöm kérdésed, mi jól vagyunk, bár Vicuskám megint meg van fázva, de mára már jobban van már nem is folyik az orra.

Mazsuzs,
Bocsi, hogy nem jelentkeztem, mindig elfelejtem. :oops: :oops: :oops: Most hogy ilyen szép az idő rengeteget vagyunk kinn a játszótéren. Péntekenként játszóház van, mert van ilyen zenés fél óra. Igaz Vicust nem mindig érdekli, de "lassú víz partot mos". Hétfőn csiri-biri tornára "járunk". Tudod mit... beszéljük meg már most, hogy csütörtökön délelőtt átmegyünk hozzátok. Oké? És akkor ez fix időpont és akkor én is úgy kalkulálok. Oké? Részleteket majd priviben.

Hexina,
Ízlett a torta Hanna Sárának? Jobban van már?

Vikinek most szombaton tartjuk a szülinapját (hisz akkor van), meg a páromét is, mert neki 24-én van a szülinapja. Lesz itt nagy banzáj!!! kb. 21 fő lesz, és ez csak a férjem családjának az egy tizede. Szóval lesz mit készülnöm. Vikinek megint megpróbálom én megcsinálni a tortáját, de már nem mondok semmit, majd meglátjuk. Igazából ez egy süti, de megcsinálom tortaként. Kiváncsi vagyok, hogy sikerül-e. Remélem most nem ejtem fejre az utsó pillanatban. :roll: :roll: 8) :lol:

Most mennem kell, mert megfőtt a csülköm, és még a főzeléket is meg kell csináljam mellé.
Na pá-pá!

Üdv: Finike, Viki, Szofi
Kép
Kép
finike
 
 


finike azért kell szednem a closti+utrot mert nincs pé-m..vagyis amikor voltam dokinál a ciklusom 12.napján kicsik voltak a petéim..azt mondta a doki nem érnek meg..de mások meg azt mondják megérhettek/megérhetnek csak később.mindenesetre majd meglátjuk pár nap mulva...hogy megjön e..
jobbulást a kis vicuskának!!!! :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy így idegenként zavargok.
Most tervezzük a második babánkat, és szeretnék érdeklődni a kórházról.
Körzetileg is a Jahn Ferencbe tartozom, és állítólag itt már a szülésznők vezetik le a szülést, az ügyeletes doki akkor jön, ha komplikáció van.

Ha van pici időtök, tudtok írni nekem ezekről?
Csecsemősök milyenek? Baba üveg mögül látható a rokonoknak a bentlét alatt?
Milyen a kórház? Dokik? Szülésznők?
A külön szobába, ami fizetős, abba se jöhet be senki?
Mennyi most az alapítványi hozzájárulás a szobára?

Nagyon köszönöm minden segítséget előre is!

Sziasztok és mindenkinek, anyának és babának is, jó egészséget kívánok!!!

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 


Boldog szülinapot Sára kisasszonynak!

Boldog szülinapot Dancának! (Sajnos most jutott eszembe csak)

Boldog hófordulót Lara babaának!

Zsuzsa
Lányaim: Petra 1998.08.13., Felícia 2001.09.21., Bettina 2004.08.30.
KépKép
Videónk: http://www.youtube.com/watch?v=MMCdy68OpEk
kerekes97
 
 


boeszter..a másik jahn ferences topikba van szülésznő"bábaildi"őt kérdezd mert ő ott dolgozik és pontosan elmond mindent ami most van..amugy az igaz hogy a szülésznő vezeti le a szülést... :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Köszi, át is néztem!

Aranyos vagy!

Minden jót nektek!
eszty

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 


boeszter szivesen.... :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Helló Csajok!

Szandra!

Nagyon Boldog Születésnapot kívánunk Taminak!
Kép
Mikor ünnepeltek? Majd számolj be, hogy sikerült az ünnepség, és Taminak hogy tetszettek az ajándékok!

Finike!
Vicus jól van már?
Te se felejts el majd beszámolni, milyen volt a szülinapi party!

Nitácska!
Szorítok, hogy használjon a gyógyszer!

Hexina!
Hogy vagytok? Hanna Sára jobban van már? Vártunk benneteket egész héten, de hiába... :cry:
Remélem a közeljövőben sikerül találkoznunk!

Mazsuzs!
Feltétlenül írd meg mi volt ma a dokinál Nándival! Drukkolok, hogy ne kelljen neki szemüveg!

Szép napot Mindenkinek!

Adri, Zsófi és Zéti

KépKép
adra
 
 



Boldog szülinapot kívánok én is Taminak!

Zsuzsa
Lányaim: Petra 1998.08.13., Felícia 2001.09.21., Bettina 2004.08.30.
KépKép
Videónk: http://www.youtube.com/watch?v=MMCdy68OpEk
kerekes97
 
 


Sziasztok Lányok!

A héten voltam az orvosnál, minden rendben a szövettannal. Egy év múlva kontroll. Most nyugodtam csak meg igazán.
Mi most mind a hárman betegek vagyunk/voltunk, sajnos.

Szandra!

Nagyon boldog születés napot kívánunk Taminak! Mit kapott?


Hexina!

Hanna Sárának is boldog szülinapot kívánok! Esetleg voltál vele vmilyen foglalkozáson?

Finike!

Vicust is Isten éltesse sokáig! Hogy sikerült a szülinapi tortája és persze a party?

Mazsuzs!

Mi volt a szemészeten és végül is hol voltatok! Kiderült már a Te "dolgod"? Tudod amiről beszéltünk!

Lányok mi lesz a talival? Bocsánat akinek külön nem írtam!

Sok,sok puszi mindenkinek Szami

height="80" border="0" alt="Lilypie - Personal picture" />
szamikám
 
 


Hanna Sára
Tami

Sok boldog szülinapot kívánunk Nektek!

Bocsi, hogy ilyen sokáig nem írtam, de per pillanat meghalni sincs időm.... nyakamon 20ika...

Nálunk még mindig az ovi a téma, el kezdtem keresgetni másikat, dehát ugyebár év közben nem nagyon akarnak átvenni, illetve hely sincs sehol, mert mindenhol várólistáról rakják be a netalán megüresedett helyekre.
Úgyhogy most ezt néztem ki, itt persze tárt karokkal várnak minket 8)
www.varazsfelho.hu

Réka tiszta takony, lázas volt. Természetesen Bence is itthon volt a héten mert ugyebár ő is elkapta a hugitól. Én még bírom, apa már kidőlt a sorból.
Hát persze, hogy most tiszta takony mindkét gyerek, mert hétfőre le van boltolva a dokival a pneumo-oltás - Bencének meg is vettem már a vakcinát. Plusz rá akarok kérdezni az influenza ellenire. Ti beadatjátok?

Szóval, nem unatkozom.

Judit!!!! Dóri!!!! És a többi eltűnt bárányka!!!!!! Merre vagytok? Legalább egy kis életjelet :roll:

Pápá: Eszti

Kép Kép
fricky
 
 


Sziasztok!

Szami!
Örülök, hogy jó lett az eredményed és nincs semmi baj, a kontroll pedig így is úgy is kell nem árt a csek-csek ebben a világban.

Eszti!
Mi nem jött be az oviba, hogy ennyire a váltást fontolod?
Jobbulást a családnak. Én most beadatom nekik az influenza ellenit, apával abba maradtunk, hogy 2 évente beadatjuk így most esedékes.

Tami eszeveszett módon örült az ajándékának, azt mondta, ő még soha nem örült ennyire ajándéknak. Látszik rajta, hogy tetszik neki mert képes játszani vele egyhuzamban 1-1,5 órát így már megérte az árát :wink: :lol:

Ezt vettem neki, 8000 valahányszáz volt, azt már nem tudom pontosan mennyi mert már régebben vettem:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Tali nekünk mindegy, kicsit zsúfi minden napunk de ha tudunk megyünk.

Szandra

szandrakiss
 
 


Sziasztok!

Szandra,
Tamit Isten Éltesse Sokáig!!!!!!!!
Nagyon ari ez a babaház! Bisztos lesz majd Vicusnak is.
Edónak is előre Boldog Születésnapot!
Kép

Szami,
Örülök, hogy minden rendben volt az orvosnál.

A betegeknek sok-sok gyógypuszi.
Kép

Vicusnak is még mindig folyik az orra. :( Hiába szívom le az orrát, akkor sem kap levegőt. Nem tud nyugodtan inni sem egyhuzamban, mert levegőt kell vegyen a száján. Amúgy a kedve jó, és már nem köhög, de azért lekopogom. Mondjuk már sokkal jobban van, mint két nappal ezelőtt. Lassan csak meggyógyul.
Borzasztóan fáradt vagyok, alig várom már a jövőhetet. Holnap lesz a nagy garden-party. Vicus tortája kész, még a marcipán táblákat kell rátegyem.Majd lefotózom. Igazából én süti receptből csináltam tortát. Ez egy süti, de én több réteget csináltam, és így elég magas, hogy azt mondhassam, hogy torta. :lol: 8) Olyan mint a soros mézes, lapokat kell sütni és főzött krémmel (alap és csokis) kell megtölteni, majd a tetejére és oldalára étcsokibevonat. Először rosszul sikerült a tészta nem lett finom, így újat gyúrtam és újra süthettem. Aztán jött utána a nagy takarítás. Megpucoltam 8 kg krumplit. SZóval alig élek. 18-an leszünk, csülök pörit csinálunk bográcsban, meg kacsacombokat sütök le, meg csirkemáj lesz baconbe göngyölve, meg mini fasírt (az utolsó kettőt nem én csinálom a rokonok hozzák). Remélem Vicuskámnak tetszeni fognak az ajándékok. Hú tényleg van még amit be kell csomagoljak :roll: :shock: , úgyhogy megyek is. Sosincs vége a tennivalóknak, pedig én már nem érzem a derekamat. Ma most ültem le először amióta felkeltem. A reggelinél tovább nem jutottam. Szóval már várom, hogy jövőhét csütörtök legyen.


Jó hétvégét Mindenkinek!

Üdv: Finike, Viki, Szofi
Kép
Kép
finike
 
 


Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?