Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Petráknak boldog névnapot! Fruzskának boldog hófordulót!

Kis és nagybetegeknek sok-sok gyógypuszi!

Egész beindult a topik, egész sok a hozzászólás!

Niki!
Mi is ettünk már szőlőt! Persze csak néhány szemet. :wink:

Egész jól vagyok!
Zsombon szerencsére semmiféle tünet nem jött ki, talán megússzuk. Kopp-kopp!

Monácska!
Mivel sok mindenben fej fej mellett haladunk, remélem te is a gyógyulás útjára léptél!

Mostanában inkább a nagyokról raktam fel képet, így mindjárt rakok fel Zsombról néhányat. :oops: :oops:

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


A mai nap néhány képben:

Útrakerekedtünk:

Kép
Ebédre sütőtököt ettem, és utána kaptam egy gerezd almát. Azt hittem azt is kanállal kell enni.

Kép
Megpróbáltam legalább kézzel rátenni a kanálra.

Kép
A végén győzött a falánkság.

Kép

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Először is: az összes Petrának Boldog Névnapot!

És köszönjük a hófordulós köszöntéseket!!! A kisasszony a második lapátfogának növesztésével ünnepli :)

Hát csajok! én most örülök! nagyon! annyian visszatértek, annyi sok embernek ismertem meg másik oldalát, kicsit jobban, és még egy ahogy Lusie mondta: nem kell fekete zsákot húzni a topikra!

Lusie: bocsánat, a nóta lemaradt... de például Niki (is) nagyon jó zenét rakott fel!
És Lusie, hogy Te is milyen jókat írtál...
Szegény legényke! Most hogy van Peti?

Mona: épp azért tetszett a hozzászólásod, mert nem volt köze az előtte lévő viharhoz ;)
Bőbeszédű a lánykád ;)
A kutyafotók!!! És milyen spiccben tartja Nóri a lábát a második fotón!

Melinda: szegény Dóri!!! Hogy van a foga?

Zsu: én szoktam nézegetni az albumot! Nagyon-nagyon jó, hogy csinálod/csináltad – valami olyasmi érzése van az album láttán az ember lányának (nekem), hogy egy közösség vagyunk ;)

Juditkecskecskemet: őzlábgomba.... húúúúúúú, nagyon szeretem (tegnap a Lehel piacon hatalmas mennyiség volt!) Gratulálok Nimi átalvásához! Azért az, hogy jövő nyáron lesz több időt, és akkor jössz többet, kicsit távolinak tűnik!!! ;) Persze, megértem, hogy kevesebb az időd, szóval gyere, ha tudsz
Nem semmi, mennyit eszik Nimó!!! Fruzska kb. 10 kiskanálnyi mennyiséget eszik meg bármiből...
Levi éneke nagyon aranyos!!! És Nimi, ahogy ül....

Szilvánusz: hát Te lány... olyan okosakat, bölcseket, szépeket írsz!!! Olyan lényeglátón...
(kukkolók ügyben egyetértek: nincs olyan, hogy kukkoló egy nyílt fórumon! Miért ne olvashatna minket bárki – azért kiváncsi lennék, hogy egy külsős mit lát rólunk)
Itt voltatok? http://velvet.hu/trend/arena081002/
Nem hízott Marci? De legalább nem fogyott (hogy pozitívan nézzük a dolgokat!!!)
A kacagós videó!!! Nagyon jó! És az az izmos férfi felsőtest ;)

Pumperka: örülök, hogy a cicid jobban, sajnálom a náthát!
„Én szeretem az összes babásképet, nem érzem sértőnek, ha nem reagálnak rám, nem zavar, ha napokig nem hiányolnak, nem zavar, ha valaki átugorja az írásaimat, biztos van olyan aki az én szavaimnak is tud időnkét örülni... Nyitottnak érzem magam bárki felé, de ez nem jelenti számomra, hogy számonkérhető legyek. Ilyen egy topik, amit eszembe nem jutna zártá tenni.” – ezt olyan jól írtad!!! Az a jó a topik nyitottságában, hogy sokszínűek tudunk lenni. És mint a nevében is benne van: nyitott. A nyitottság pedig kétfélét jelent: bárki láthatja, és bárki jöhet. És a bárki az bárki. Nem csak a kékszeműek, nem csak a szőkék, nem csak az ilyen-olyan vallásúak, ilyen-olyan párthívők,... hanem mindenki.
Jó lehetett a sportválasztó!
De helyes Zsombor a képeken! Milyen jókedvű! Még a Kedves is felkapta a fejét a kép láttán!!!

Kacika: abban egyetértek Veled, hogy írásban ismeretlenül vitázni más, mint úgy, ha már tudunk kötni embert, személyiséget az irományhoz. Hisz csak írásban megismert ember írásait a saját szemüvegünkön keresztül olvassuk, mert nem látjuk magunk előtt az íróját...
Jaj, Te szegény!!! (én is hánytam tegnap... – valami van a levegőben)

Pati: jó, hogy előkerültél! De hogy csak a Szilvánusz-féle pizzával sikerült?????????

Kmanna: „Az még eszembe jutott, hogy ha valakinek személyes problémája van a másikkal és nem lát az indulattól, az megtenné, hogy priviben vezeti le ezen feszültségét, mert azzal, hogy itt közzéteszi, sokunk kedvét szegi/hangultát rontja el, akár napokra...- csak egy ötlet” – ezzel totálisan egyetértek!
Nagyon jól írsz!!! A Pankalinka felfedező útja!!!! Szuper! Ez a póksztori: brrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr

Judit18: hogy milyen aranyos voltál becsiccsentve!
Milyen volt az új hely???

Gy.anita: ugyan már, annyiszor jössz, amennyiszer jól esik. Amúgy meg persze, gyere többször :) Szörcsögésre: cseppentés, majd orrszívás! Jobbulást Nektek!

Mni: Nektek is jobbulást!

Kecskemétiek: jók a fotók a találkozóról! Aztán meg ne lepődjetek, ha egyszer csak megjelenik egy pesti különítmény! Az autópályán nincs is olyan messze Kecskemét!!! ;)

Petramama, és a többi „kétlaki”: csajok, miért ne írhatnátok két helyre is, vagy háromra, vagy négyre??? Már írtam egyszer, hogy ez, szerintem, nem valami bandaháború... És személy szerint hiányolnám a Te jelentkezésedet is, és a többiekét is, akik írnak a másikra is!!! Szóval nopara!!! ;) És újfent csak egyet tudok érteni Szilvánusszal (olyan okos ez a lány ;) ): „Ahhoz meg azért szerintem elég felnőtt vagy, hogy nem az lesz a módi, hogy velünk kedves vagy, aztán ott majd jól kidumcsizol, tudva, hogy mi úgysem tudjuk majd olvasni.”
Amúgy mi lett a tejpép sorsa???

0Bea0: sajnálom, tényleg... Most biztos többen felhördülnek, de én annak idején hívtalak a Szent István Parkba. Tudom, olyan lett volna, mint kisnyulat vinni az oroszlánok közé. De itt többen is írták, hogyha az írások mögött személyesen megismerjük az embert, akkor már más maga az írás is. Tudom, tőlem is kaptál hideget, de talán meleget is. Szóval sok szerencsét Neked, jó egészséget Nektek! Csak jókat!
(és itt újból csak egyet kell értenem Szilvánusz hozzászólásával – nem értem, ez a lány egyre csak okosodik ;) )

Biribon: de jó, hogy Te is előkerültél!!! Egyetértek Veled! Jókat írtál!
Azt meg már többször akartam írni, hogy csodálatosak a fotóid a fotós oldalon a néptánctalálkozóról. Annyira, de annyira jó szemmel vannak elkapva a portrék!!! Nagyon irigyellek, hogy ott lehettél!
A csőrös pohár Fruzskánál sem jött be... Én is kipróbáltam, és tényleg nem olyan egyszerű kiszívni belőle a folyadékot.
Megnéztem a videót, meg a többit is. Tündéri a kisasszony!!!
Amúgy Fruzska is tegnapelőtt kb. 3-szor evett és már nyolckor elaludt, és másnap reggel fél kilenckor kelt... mi lehetett a levegőben???
Ja, és a szőlő: tegnap időt, és energiát nem kímélve egy fürt szőlőt készítettem el a lánynak: elfeleztem őket, kimagoztam, lehúztam a héját, összeturmixoltam, majd a leszűrtem. Próbálkoztam a péppel: nem kellett neki, próbálkoztam a lével: nem kellett neki... Szóval majd legközelebb...

Fanetta: Terólad pedig csak azt tudom írni, mint eddig is gondoltam: jókedvű, temperamentumos, de ugyanakkor alapvetően objektíven látó...

Kvaszeva: de jó, hogy jöttél! Én kimondottan gondoltam Rád, Rátok tegnap, hisz tegnap volt a Fiatalember hófordulós! Sok-sok boldogot Neki!!!
És különben is, meg kellene beszélnünk a szirupátadás mikéntjét!!!

B.márti: na, de jó, hogy Te is előkerültél! Sajnálom, hogy beteg Bence! Jobbulást Neki!!! Neked meg sok-sok energiát a gyógyításhoz!

Nebula: éljen, éljen, éljen! Még egy visszatérő! Te sem unatkozol, úgy látom.
linocs
 
 

 
 

Na és ezen hosszú hozzászólás után egy kérdés: ki jön holnap fotókiállítást nézni???
Szilvánuszról, Judit18-ról tudom, hogy jön, meg jön egy barátném a 11 hónapos kisfiával, MÁS MÉG??????
2 órát beszéltünk meg a Fogadó előtt.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára linocs 2008.10.02 17:33-kor.
linocs
 
 



bocsika, de ezt most hagy reagáljam le amolyanm igazi mpatr-osan, lécciiii, szokás szerint csak az erős idegzetűek és a nem vitaéhesek olvassák el:













DE TÉNYLEG!!!!!

HOGY BASSZAMÁMEG!! MIÉRT KELL KIFORGATNI A SZAVAIMAT????
AKKOR JÖJJÖN A HELYESBÍTÉS, A SZÁJBA BELE RÁGÁS, HOGY MÉG AZOK IS ÉRTSÉK, AKIK EDDIG NEM VAGY CSAK KICSIT SE:

szóval mégegyszer:

IGEN, felvetődött egy zárt topik gondolata (nem adom ki, kivel beszéltem róla), és igen, hívtak is, és HA létrejönne/jött volna akkor HA lesznek ott barátaim AKKOR fogok oda IS írni. Minthogy pl. írok egy állatorvosi fórumba is, merthogy jééé, naháááát, igeeen, ott is vannak barátaim.
De NEM, ez határozottan nem Jimm fogyis topikja, ahol IGENIS naná, hogy vannak barátaim, az egyik legdrágább, legkelekutyább, legszenvedélyesebb (imááááádom a szenvedélyes embereket, nem tudok mit kezdeni a halvérűekkel, mindegy, zárójel bezárva) és a szívem csücske az pont a topik nyitója.
Hogy a viharba ne volna ott barátom?????
Mesleg mellesleg oda példájul a kutya sem hívott, de ezt meg csak úgy mondom, mert (idő hiányában) én sem vertem az ajtót.

ERGOaki mégegyszer megkérdezi, hogy OTT nincsenek barátaim??? annak hátrakötöm a sarkát, kukoricára térdepeltetem, és megmondom az ovónéninek és nemleszekabaráttya.

ÁMEN.
nem vallási okból.

Kép
Kép

Egészség legyen, a többit megvesszük!
mpatr
 
 


0bea0: csak Szilvánusz szavait ismételném, és nekem azért írjál privit lécci, mert nekem tényleg hiányozni fogsz, márha tényleg nem jössz. De azért csak gondold át. :wink: :wink:

SZILVÁNUSZ: nem menekülsz ám ilyen könnyen. PIZZÁT AKAROOOK!!! Mikor? Hol???

nem tom ki írta, a Potykát láttam, de a VIBURCOL jó. KB. 15 perc múlva a gyerek alszik. A soseleszmávége nyígásból is.

MONA!! Állati képek! Tartsátok meg, hogy ilyen jóban legyenek. Sok későbbi baleset megelőzhető így.

Kmanna: PÓK :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:
:shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:
én besz@rtam volna tuti

Kép
Kép

Egészség legyen, a többit megvesszük!
mpatr
 
 


BIRIBON: nem lehetett semmi újraírni. Én kifejezetten szeretem a Te karakán természetedet ugyanakkor "mérleg nyelve" hozzászólásaidat is. Egyike voltál azoknak, akiket nem szívesen olvastam, mára pedig izgatottan várom a hozzászólásaidat. Tanulságos és egyedi a véleményed bizonyos dolgokról, jó, hogy nem vagy "tucat-ember". :wink:
:oops:

FANETTA: azért gáz lehet, ha a Kedves Mamát "leégett szívvel" várod és a TÖKÖDET meg berakod a sütőbe, ha jön....... 8) 8) 8)

FOSTER: kiakadtam a hozzászólásodon, azon a bizonyoson, de igazi, karakán csaj vagy, biztos gáz, de kicsit olyan, mint én, szókimondó, csupa tűz ember. Örülök, amit most írtál és részemről törölve az előzmények. Klassz csajszika vagy. Szerintem írhatsz is. Juteszembe, mé nincsen vonalzód?? Titkolod, hogy nem márciusi a gyermek, mi??? :wink: :lol: :lol:

Nagyon szerettem volna leírni, ki mindenkinek gyógyulást, de már megint annyian betegek, hogyamacskarugjameg, hogy nem bíííírom követni. Szóval mindenképpen gyógyulást BOTITARKÁNAK, LILLÁNAK, A PETIKNEK, PETRÁNAK és azoknak meg különösen akiket most becsszóra a saját bénaságom miatt kihagytam.

Úúúúúgy beégtem :oops: :roll: . Sokat járunk errearra, és sokszor van, hogy a gyerek már éhes és nem tudok megállni vagy még messze van hazáig. Én, a tápszertsosemadokeznemcsirke mami bedőltem, csak jobb, ha sutba az elveim, de nem éhezik a kölök. Ja és határozottan csendesebb is. Megvettem (DM Babylove) bekevertem diadalmas képpel, egyél, kisfiam. Csak hogy éppen rám nem köpte. Mert messze voltam. Ígyhát köpte magára :?
SOS, kéne valami tápláló ötlet!!!

Más, de idevágó, a szoptatók napi hányszor és mikor adnak cicit és mikor kaját?
:?: :?: :?: :

Kép
Kép

Egészség legyen, a többit megvesszük!
mpatr
 
 


Sziasztok!

Bocsánat, igen Vigantol kúp helyett VIBURCOL kúpot akartam írni, az nyugtató hatású. Keverem néha a kettőt... :oops:
Jövök majd még!

Melinda

Kép
melinda80
 
 


nekem pont azt mondta valaki, hogy a Viburol csak 1 nap múlva hat, most akkor??

a Kindyroo játszóház - akit érdekel - érdekes volt, kicsit hasonló azért az Almafához (csak jóval drágább...) volt egy-két "gyakorlat" (pl. műanyag szűrővel babzsákot dugdostunk, hogy megtalálja-e meg ilyenek...), énekelgetés táncizás, aztán van egy nagy termük amiben mindenféle mozgásfejlesztő kütyü van, még picuroknak is és ott eljátszogatott ...
szóval nem volt rossz, de szerintem nem annyival jobb mint az Almafa mint amennyivel drágább.
azért tetszett... 12 alkalmas egy "kúra" :) arra beiratkoztunk, majd addig nem járunk az Almafába olyan sűrűn. utána meg majd csak oda járunk
a hátulütője csak, hogy elég messze van tőlünk. Eszter épp ébredt előtte, de mirevmége lett már tök fáradt volt. ha nem épp akkor ébred akkor nem tom mi lesz...

Szilvánusz, Marci cukorfalat amikor nevet :) azonnal ki is próbáltam a produkciót Eszterrel de ő csak vigyorgott, hogy idióta az anyja. na mondjuk én nem vagyok olyan képzett fejelő mint Levi... :) kb minden másodikat találtam el. ja meg nekünk nincs ilyen szupi hintaszékünk

babaruha-shopping érdekelteknek - rákaptam az e-bay-re - találtam jó kis Next-es rucikat (vadiúj) negyedannyiért mint a boltban (Angliából ideküldik de még így is megéri a postaköltséggel)

Pumperka, édi Zsombi, megnyugtató, hogy nem csak az én gyerekem néz ki így etetéskor! Ti is mindig ruhát cseréltek utána? mi sosem ússzuk meg tiszta ruhával, nem tom hogy kell azt...

KépKép
judit18
 
 


Patti, próbáld ki a Sinlac-ot, gyümölcslével tök fincsi és nem romlik meg, ha megyünk valahova én azt viszem biztosítéknak. mondjuk valami nagylyukú cumi kell hozzá mert sűrű

Melinda, akartam kérdezni, hogy azóta jártok újra úszni? (mármint a fülgyulladás óta)

KépKép
judit18
 
 


Csajok megdöglök..................

38 felett a lázam, beszélni se tudok, de tátogni emg erőm nincs..............

Olyan irgalmatlan torokgyuszim van, hogy a nyálamat is kiköpködöm mint lenyelem.............


Jövök majd, vagy a gyászjelentés............. :lol: :lol: (Nyugi, még lapáttal se lehetne a nyelvem agyonütni!!! Illetve azt sem!)


Pááááá!
Jók legyetek jó?????
Vendég
 


Judit!
Igen nálunk is lehet átöltözni evés után. Azt hittem csak a fiúk maszatolnak ennyire, mertnálunk Csenge picinek nem maszatolt. (Most bepótolja) DE ezekszerint Eszter lány létére is maszatolós. :lol: :lol: Megdőlt az elméletem

Linocs!
Múltkor én csak ámultam Fruzsin, hogy milyen nyugisan tisztán kanalazik abból a pici fürdetőbigyóból. Nálunk megy az állandó kanálelkapás, fészkelődés...Ezért kellett kiköltöznünk a pihiszékből.
Naponta egyszer eszi Fruzsi azt a 10 kanálnyit? Mikor? Csak gyümit, vagy már főzit is?

Pati!
Én még minden alkalommal kajcsi elött adok cicit is. Kétszer eszünk kb 70-100ml gyümit, zöldséget. A hatás annyit, hogy valahogy észrevétlenül a 2 hét alatt egy szopival kevesebb lettnagyjából. Eddig nálunk a 8 szopi volt a jellemző. Most 7 lett belőle . De ma most jön a 8. mégis. :?

Az én kérdésem az, hogy a maszatolósabb fajta csemeték anyukájuk, házon kívül, hogy megy a kanalas etetés. :shock: :shock: A házon kívüli szopit megszoktam, most azon töröm a fejem, hétvégén a marathonon, hogy fogunk maszatolni. Úszni fog a babakocsi? :shock: :shock: :shock:
Pl Judit!
Ti sokat jöttök mentek.... Ott is átöltöztök utána. :?

Hiv a kötelesség, de legalább ma nem én fürdettem... :wink:

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Monácska!
Tessék utánam gyógyulni. ++++++++++++++++++++

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Judit18, megnéztem, és ez valami olyan, mint a Milupa 7 gabonás pehely? Mert az van. Melyik cumisüvegnek nagyobb a lyuka?
Igazából valami tejalapút akartam, gondolván, az jobban laktatja. De hiába kétgyerekes vagyok, ezen a területen nincsen tapasztalatom. Igazából még szoptatnám is, de amióta így harap, nem igazán működik ez az akárhol megszoptatom dolog...
:? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ a fenébe is!!!!!! :evil:

Hát(tal nem kezdünk mondatot...) csajok, röhej, kapom sorra a priviket, hogy de jó, hogy megmagyaráztam azt a barátaim itt is- ott is mondatot. Lehet, hogy én félrelérthető voltam, de azért nektek meg lehetne ennyi eszetek, hogy nyílt színen csak nem alázom le így az egyik legkedvesebb barátomat??? Nem éreztétek, hogy ez azért durva???? Így ismertek???????????? Elég erősen félre kellett magyarázni.... hihetetlenek vagytok. de komolyan.... na mindegy.....

Még annyit, hogy az egész vitáról végig az az érzésem volt, hogy csak kapkodom a fejem, hogy Nektek mire van időtök meg energiátok???????! :roll: :roll: :roll: :roll:

Kép
Kép

Egészség legyen, a többit megvesszük!
mpatr
 
 


MONÁCSKA, megy neked a pozitív enerdzsi, hogy gyógyujjá meg.

DE SÜRGŐSEN!!!!

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Kép
Kép

Egészség legyen, a többit megvesszük!
mpatr
 
 


Pumperka! Nagyon édes Zsombi! Mi is így nézünk ki evés után, pedig mi is csak pár kanálnál tartunk még mindig. A betegségek után mindig kezdhetjük előről az egészet.
Linocs! Nem semmi hosszúságú lett az irományod. Nekem ilyenekre már sajnos nincs időm. Örülök, ha végigolvasom a termést.
A fotókiállításra remélem oda érünk, ha nem akkor hívlak titeket, hogy en várjatok feleslegesen. Dorka még nem tudja, hogy el tud-e menni suli után a barinőjéhez.
Köszi a linkeket!
Judit18! A pépet viszem.
Fanetta! Ugye nem baj, hogy Eszterkének adom a pépet, de ahogy kislányom ízlését ismerem lesz még továbbadni való megkezdett tápunk, pépünk.
Patti! Hát igen, elég kétértelmű volt a beírásod. Én is igencsak meglepődtem rajta. De míg én csak a meglepődésig jutottam, másoknál ez sokkal rosszabbul sült el.
Kívánom, hogy mielőbb túl legyetek ezen rossz időszakotokon!
A Viburcol nálunk alig ér valamit!
A sűrűbb tápit én mindig főzelékes cumival adtam Petrának!
Képzeljétek az én kislányom egyik este benyomott egy kis üveg tápot. Alig hittem a szememnek… Azon a napon sokat rohangáltam, alig ettem-ittam és estére nem sok minden volt a ciciben. Gondoltam kezdjünk táppal, mert amíg éhes csak eszik legalább egy kicsit belőle. Majd miután majd az egészet megitta, szopizni már nem is akart. Reggelre meg jól bedurrant a mellem (pedig éjjel is evett valamicskét), ki sem tudta rendesen szívni, úgyhogy jött a föléje hajolós, meg hónaljtartós póz és így sikerült egy kis mellgyuszkótól megszabadulnom.
Monácska! Gyógyulgassál!!!!!!!!!!!!! Megy ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Pumperka! Pont a házon kívüli evések miatt örülök, hogy nálunk még szopi a 95%. Így, ha úgy jön ki a lépés simán elhagyjuk még a kanalasat.
Szilvánusz! Nagyon aranyos Marci apával!!!!

Kép
Kép
Kép
petramama
 
 


Pumperka, háát, én némiképp csalok, mert ha olyan helyre megyünk ahol macerás a kanalas etetés akkor Sinlac-ot viszek neki csőrös pohárban...vagy néha tápszert... és akkor persze borul a rend, dehát ez van.
Amúgy meg ha nem otthon etetem kanállal akkor még egy pelenkát is körbecsavarok rajta, meg felhajtom a ruhaujját, hogy ne kenje össze magát....ja és ha összekeni magát - itt az őszi időt, ráadom a kardigánját és nem látszik :) kivéve a gatyán...

Patti, a Sinlac szentjánoskenyérmag és nagyon tápláló, van annyira mint a tápszer. Illetve attól is függ, hogy mennyire sűrűre csinálod. de ha cumisüvegből akarod adni akkor nem lehet nagyon sűrűre az igaz... Lehet olyan cumisüveget kapni aminek x van a tetején az direkt pépes cucchoz van azon átmegy. vagy egyotthonit kisollóval lehet bővíteni :) mint anyáink csinálták...

Monácska, jobbulást!!

KépKép
judit18
 
 


Hali!

Szilvánusz!

Köszi h hiányoltál

Én is kétlaki...remélem nem gond itt se,ott se..:)

Az én kicsikémnek is felsőléguti genyója van...köhög éjjelente,meg szívom az orrát naponta vagy 20x :shock:

A párologtató viszont azért segít...attól kicsit jobban alszik...

Leszokott a ciciről egyik napról a másikra...egyszerűen nem kellett neki,csak sírt és rázta a fejét..rá 2 napra megjött a mensim..szal ezért nem kellett neki..de sajna a mensim elmúlt és neki azóta sem kell a cici
:cry:

Így el fog apadni....hát evvan!!Ja és még a fagyasztott sem kell neki..csak a tápszer.Igaz már csak reggel-este issza mert napközben gyümit,főzeléket meg tejpépet eszik ezerrel :wink: Mióta tápos,vagy mióta beteg(nem tom)fel kel enni éjjel 1x..bevág kb.250ml tápot.
Amúgy 77cm és 8500gr.

Petramama!

A kompot a szakértők semmilyen szín alatt nem ajánláják egyik életkorban sem.Nagyon káros a gerincnek,az izmoknak.Nem okoskodok,remélem nem úgy veszed :wink: :roll: :wink:

Én még bírom betegeskedés nélkül,talán azért is mert a lugosító diétám miatt minden napot egy citrom levével kezdem..a sok C vitamin megvéd :wink:

Ja a srácaim mindkettő náthás :evil:

Nálunk a Sterimar,tengervízes oldat vált be.Orrfújás vagy orrszívás előtt befújom nekik és pár perc múlva jön ki a trutyi...

Ma voltunk a nagyokkal a Kinder Kalózhajón a Batthyány Térnél a Dunán.Regisztrálni kella www.kindermeglepetes.hu oldalon és egy 2,5 órás programot lehet tölteni a gyerkőccel a hajón.Ovisoknak ajánlom.A srácaimnak nagyon tetszett.Volt bábszínház,kézműveskedés,különféle feladatok amikért pecsétet kellett gyűjteni és a végén csomó ajándékot kaptak.A belépő gyerekenként 3 db kindertojás belsejében levő műanyag tojás.


Na húzok aludni,Jó éjt!!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Ja és Pumperka!

Én simán etetem Olikát házon kívül is kanállal..a a babakocsiban eszik olyankor nem teljesen ülő helyzetben.Mindig van nálam egy szalonképes konyharuha amit a nyaka köré tekerek..egyébként Olika extrán ügyesen eszik..alig folyik ki a szájából valami :wink:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Jó estét mindenkinek!

Előszöris Petrákat Isten éltesse!

Fruzskának boldog 7. fordulót!!!!!

Betegeknek jobbulást!

Márti
Bencusnak sok gyógyító puszit küldünk! Akkor voltatok tegnap orvosnál!

Pati
Szopi nálunk is 4-5 alkalommal van még. Délelőtt jó lenne már elhagyni, néha sikerül, de utána visszajön. :)

Pumperka
Házon kívüli etetés csak anyukámnál volt eddig, de akkor szépen evett. Bezzeg itthon kutya kölke mindent maszatol. :) Nálunk is jár keze, feje. Hordozóban eszik RÉka, nem győzöm mosni a huzatát. Gondolkoztam már én is mit fogok csinálni babakocsis etetésnél...háát én teszek alá valamit, és szerintem öltözés lesz...
Nagyon édes Zsombor a képeken! Komoly kihívás volt az alma! :)

Lányok
RÉkának amióta többet eszünk tejcsin kívül 4-5 naponta van kakija. Tegnapelőtt este annyira szenvedett vele, hogy teljesen leizzadt és vörösödött a feje. Figyelek, hogy mit eszik és utána igyekszek olyat is itatni vele, hogy ne fogja meg a hasát semmi.
Tornáztunk, hőmérőztünk, kúpoztunk... és egyik sem használt.
Olvastam, hogy lehet attól is, hogy kevés innivalót kap a kajcsik után. Megpróbálom többet itatni, de tudtok nekem segíteni valami jó tanáccsal?

Nyűglődünk a fogacskával, de nem akar kibújni.....
Kedden felállt a járókában azóta minden mellett megpróbál...az összes műszaki dolgot meg szeretné szerelni. Körbe van barikádozva a szoba, ha a földön van Réka....szempillantás alatt ottterem mindenhol.

Kép
Kép
tündérmanó27
 
 


ja, még elfelejtettem Márti Bencéjének is jobbulást kívánni!!
Panny, nektek is !

Tündérmanó, én ilyenkor adok neki szilvát, az segíteni szokott...a Hippből van (most van itthon igazi is, de egyszerűbb mint azt hámozgatni, meg ritkán elég édes, hogy megegye)

jut eszembe Linocs, egy hős vagy a szőlővel! azt a macerát!

meg elfelejtettem két dolgot még kérdezni, van valakinél ilyen??

1. annyira felpörög a gyermek, hogy nem akar már enni. nálunk ez megy most - teljesen pörög este, lefekvéskor hiába tuti éhes nem eszik majd lefekvés után egy órával amikor már tulajdonképp álmában van akkor tudjuk megetetni

2. napközbeni alvásnál állandó felhúzza a lábait, felnyomja a fenekét - kínlódik közben, néha úgy is alszik el (feltérdelve). azt hittem fáj a hasa (lehet), de egy barátnőm mesélte, hogy neki ilyen felnyomott fenékkel aludt a kislánya vagy egy évig. szóval ez normális?
(ők "crashed airplane" pozíciónak hívták (a férje német) ) :)

na már léptem, mit keresek még itt??

KépKép
judit18
 
 


Judit18
Köszi megpróbálom a szilvát.
Ádám aludt úgy de ritkán...egy idő után elhagyta.
A felpörgés párszor volt este, de főleg, ha apa itthon van. Nálunk olyankor nem kell a cici neki, meg sem áll olyankor dumál, megy a brrrrrrrrrrrrrrrrr az ágyon oda vissza kúszik mászik. Ha pedig túllépi az elalvási idejét akkor már nyűgös és ordít. Olyankor jön az ölbevevés a kedvenc dal (Over the rainbow) cumi be, magamhoz ölelem és megnyugszik aztán csucsu, vagy sikerül nyugis helyzetet teremteni és elkezd szopizni.

Kép
Kép
tündérmanó27
 
 


Pumperka, gyönyürű Zsombi fiú, és milyen ügyesen fogja a kanalat!! Én picit jobban.
Majd még jövök, egyedül vagyok a gyerekekkel.
Vendég
 


Kép

Jelentem Tifani meggyógyult, szerencsére. Mi gyorsan 3 nap alatt lezavartuk a náthát.A gyerekorvosunk mondott egy jó orrsprayt meg orrkenőcsöt Nisita a neve, de nekünk tényleg nagyon bevált.Tegnap este volt kint a dokinő és gyógyulttá nyílvánította.

Tündérmanó: szia, várhatom én, hogy felhívsz ha erre sétáltok... Mi is így jártunk a kakival mint ti. Azt mondta a dokinő, hogy vagy szilvát adjak neki, vagy cukros-kamillateát.Nálunk a szilva beindította rendesen.

Linocs: nagyon jók az oldalak amiket felraktál.

Szilvánusz: nekünk Tifani akkor kacag így, ha elkezdek csuklani, akkor annyira nevet, hogy ő is elkezd csuklani.Nagyon cuki Marci.

Pati: nálunk szopi 4-5x van.

Pumperka: Zsombi nagyon aranyos.Látom elvolt az almával.Maszatolásról nem nagyon tudok írni, mert Tifani nem nagyon maszatol.

Monácska:+++++++++++++++++++ gyógyulgass, jobbulást.

Megyek mert felkelt Tifani.
Kis betegeknek jó gyógyulást!++++++++

Kép

Kép

Anita
Pam Brown: "A legőszintébb mosoly a csecsemőé.
Abban nincs semmi csel vagy számítás, csak színtiszta ÖRÖM."
gy.anita
 
 


Mona, jobbulást neked is!

Melinda, én használtam Petrának a viburcolt....talán egy picivel jobb, de nem sokkal.

Panny, képeket még mindig nem kaptunk... :wink:
SAjnos az enyém ugyanígy szokott le a ciciről, csak ő legnagyobb bánatomra 3 hónaposan... :cry:
Vendég
 


Mona: +++++++++++++++, eleget betegeskedtél már Te is, úgyhogy elég legyen már!!!! ;)

Petramama: ne tudd meg, egész nap írtam az irományom :roll: , de csak nagynéha vagyok ilyen szorgalmas...

Pumperka: hát a kiscsaj délután 5 körül eszik gyümölcsöt. Az eszik idézőjeles, mert ezt nem nevezném annak... már kóstolásnak is alig... mondjuk most azzal magyarázom a nemevését, hogy múlt hét kedd óta náthás, és könnyebb neki a cici. Viszont meg arra most legalább rákattant, szóval most már csak néha van, hogy nem kell neki a cickó. Visszatérve a hozzátápláláshoz, nem tudom, mit csináljak a lánnyal. Mert azért jó lenne már nagyobb mennyiség, mert így soha nem jutunk el a főzelékekig...

tündérmanó27: én, mikor még nem kóstolt gyümölcsöket Fruzska, Laevolac-laktulóz szirupot adtam neki, mikor már 3 napja nem kakilt, még aznap segített neki

judit18: Fruzska is fel szokott pörögni, de olyankor a fürdetés előtti evést hagyja ki, vagyis kb. 1 percig eszik, aztán pörög tovább, olyankor aznap csak 4-szer eszik... Viszont a lefekvés előttit soha nem hagyja ki.
A felhúzott térdekre nem tudok mit mondani... Dokit kérdezted?


Tán 2 hete írtam, hogy a Fruzska lány éjjel ébred, na most átment a másik végletbe: napok óta majd 12 órákat alszik egyhuzamban. Most is alszik tegnap este 10 óta... tegnap aludt este kilenctől reggel fél kilencig...
linocs
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek köszönjük a névnapi köszöntéseket!
(már ha nekünk is szóltak)

Így már én is értem Pati! :roll: :oops: :lol:
A mamnak a cumisüvegjén nagy a luk még az egyesnek is.
Nem tudom mit szeretnél adni, a milupának tejalapú a pépje.
Ha tápszer akkor humana baby fitt 2 (recept nélkül kapható) ízesített tápi banános, nagyon laktató és fini, én jobban higítom mint ahogy írva van mert úgy nagyon sűrű!
Annak idején Pepi ezzel aludta át az éjszakát először ajánlom minden nemalvós babuci anyuciának.


Panny!
Jobbulást, sajnálom a cicitémát bizti rossz most neked, nekem is nagyon hiányzik.

Mni, Monácska!

Nektek is mielőbbi jobbulást!

Linocs!


Én is boldog 7 hót kívánok Fruzsinak!


Pumperka!

Nagyon jók a képek! Nagyon szép a kisfiad!Nektek bevállt ez az etetőszék???


Gy. anita!

Jó hogy ilyen hamar túl vagytok a betegségen, hál égnek nálunk is még csak ennyi volt az is lightosan.
Most állok vásárlás előtt.


Judit18!

nekem is így alszik Alizka! :shock: És még a kezeit is begyűri maga alá. Én nem tartom problémának, olyan édi így :lol:


Tündérmanó!


Nálunk Pepi volt ilyen sajna sokszor csak kuppal sikerült. Érzékeny a poci próbálj meg úgy párosítani hogy ha olyat adsz ami fog akkor délután meg olyat ami hajtja. Nálunk amúgy a kamilla tea kis cukorral segített. A cukrozásnak én nem vagyok híve mikor a dokinőnk ajánlotta csodálkoztam is de kipróbáltam és így megitta és bevállt nálunk.


Szilvánusz!

Nagyon szép kisfiú Marci, Olyan kis huncut a szeme! :wink: :lol:


Petramama!

Pepi is szereti az alma együttest az ovijukba minden ünnepségre jönnek. Nem nagy szám de értenek a kicsik nyelvén!

Akit esetleg nem írtam sok ölelést és szép napot!!!!

pepike


Kép

Kép
pepike
 
 


Jó reggelt!

Csak gyorsan, mert rohanásban vagyok!

Köszönöm a maszatolós hozzászólásokat. Csengét én is etettem rengeteget babakocsiban, de ő nem a maszatolós fajta. Bár gyanítom Zsomb is javulni fog. Csak most hétvégén reggeltől délutánig kintleszünk a Hősök tere és környékén. Már a szopi se lesz olyan egyszerű a fatövében felöltözve, mint a Szent István Parkban anno. :wink: :wink: :wink: :wink: De én is csak lehet, hogy akkor vállalom be a kanalast, ha látom, hogy a szopcsi nem nagyon elég....
Bár, ha bambul a kocsiban a tömegre akkor semmi gond nem lesz.
:wink: 3. gyerek, de tudom ám előre gyártani az elméleteket rendesen. :lol: :lol: :lol:

Csőröspohár: Én egy Nuby márkájut vettem, és én is megállapítottam, hogy baromi nehéz megszívni. Megvizsgáltam belülről és a következő megállapításra jutottam. 3 fokozata van. A szelepet lehet lassúra,gyorsra állítani, ill kivenni és akkor lassan folyik a lyukakon... Így már lehet, hogy használhatóbb lesz.

http://www.recontra.hu/itatopoharak.html

Panny!
ÓÓÓ, pont akinek bőven van (volt) teje annak szokik le ilyen hirtelen a babája a szopiról. :(

Anita!
Klasz, hogy ilyen gyorsan gyógyultatok... :wink:

Tündérmanó!
Nálunk pont fordítva: Amíg szopott Zsomb heti egy kaki, gyarapodtt is sokat, amióta van kanalas napi 2, és totál stagnál. :?
Szilva, barack se segít?


Judit18!
Ha maradunk itthon, néha én is lemondok a totál átöltöztetésről. :oops:

A topikok témával kapcsolatban vannak hiányosságaim, vagy valamit figyelmetlenül olvastam, pedig az apró betűst is szoktam, vagy én már csak ilyen naiv tudatlan vagyok. :oops: :? :D

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Linocs!

Én is nem vártam meg, hogy gyümiből megegyen többet, és szépen elkezdtem a zöldségeket. Így ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi. Kb 1/3 bébiételes üvegnyi. Meg adok neki mindig valami kis darabosat, uborka karika, alma, kocka főtt krumpli, azzal meg kezd amit kezd. Délben zöldség, délután gyümi nálunk ez megy, ha kevesebb a tejem több csúszik, ha véletlenül sok, akkor 5-6 kanál.
Az új parám, hogy vashiányos ne legyen, mert már az én készleteim is lehet, hogy kimerülőben vannak. (olyan fáradékonynak érzem magam (már a nátha előtt is hetekkel). Szóval én már a húsit is bele akarom csempészni még ebbe a miniadagokba is.

Pepike!
Még tesztelés alatt van az etetőszék, de eddig jónak tűnik. Nekem a fő az állítható magasság volt, hogy később a tálca nélkül az asztalhoz tolva is használható legyen. Ahogy nő a gyerek az ülést úgy engedem le. Legmélyebben olyan magas, mint a normál szék. Csengének is kényelmes még. Bár 8 éves korában már ne ebből egyen....Így a kárpitos étkezőszékeinket egy kicsit talán meg tudom kímélni... :wink:

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Sziasztok!

Sajnos nem vagyunk jobban, Bence nagyon későn aludt el, és csak sírt... annyira sajnáltam, hogy én is sírtam..
Az ospamox-ot szedjük, de alig tudom neki beadni! köpi ki
meg a Theophyllini kúp reggel este...
Orrszívás nekünk is sokszor, főleg este, mert ahogy sírt, úgy gyűlt neki a váladék
remélem hamar meggyógyulunk, mert már teljesen zombi vagyok, nem is merek aludni, hogy nehogy v.mi baja legyen...

Panny!
Jaj és akkor Olika nem cicizi???? milyen tápszárt adsz neki, nem tudom de nekem is annyira kevés tejcsim van, tiszta lapos a cicim..
figyelj már te csak akkor szívod Olika orrát, ha szörcsög, vagy akkor is ha nem szörcsög, és cseppentesz az orrába??
mert mondta doki néni hogy rendületlenül szívjam :shock:
ha nincs benne??? tegnap már egy kicsit vérzett..... :oops:
Gyógyuljatok meg ti is minél hamarabb!!!!!!!!!!

Tündérmanó!
Igen voltunk, és írt fel gyógyszert nekünk is azt amit nektek!
Te be tudtad könnyen adni Rékának????
Nekem köpi ki... :?

Pumperka!
Nagyon édes Zsombi bébi!!!!!!!! Olyan sokat változott, egyre pasisabb....

Mona!
Sajnállak mielőbbi gyógyulást neked!!!!!!!!!!

Pepike!
te miből adod a tápit?? mert nekem sincs valami sok tejem, és éjszakára szerintem nem lakik jól.... lehet kell egy kicsit pótolnom, de ő nem iszik cumisüvegből.... nem tud.. :?

és Bence most 2 napja a kicsi bébi vizes Jana üvegből iszik... :?
nem kell neki a csörös se és a pohár sem eltolja a kezével, nem tudom miért....
de a Janás üvegért harcol.....
Vendég
 


B.márti!


Sajnálom Bencét jobbulást nektek! Én tudom milyen ez pepi nagyon hasfájós volt, én is sokat sírtam vele amikor már tehetetlen voltam.
Én mam cumisüvegből adom az ciciforma próbizd ki hátha elfogadja.
Én az elején ugyan úgy
magam mellé fektettem, odaadtam a cicit és egy pici idő múlva kicserélem az üvegre úgy hogy mellette maradtam mint ha cicizne.

pepike


Kép

Kép
pepike
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a "hashajtós" segítségeket.

Pumperka
Mindenkitől ezt hallom, hogy amíg anyatej volt csak kevesebb volt, és már hozzátápival több. Nálunk ez fordítva volt.
A barack sem hajtotta meg. Csuda csajom van! Tegnap is kapott délelőtt sárgabarackos babakekszes bébipapit, délután főzit (répa, krumpli, paradicsomlé) megint nem volt még semmi.

MÁrti
Réka csak úgy nyammogta befelé a szirupot. Ízlett neki, mert narancsos és biztosan édes. Én nem szívtam állandóan az orrát, csak ha szörcsögött, vagy folyt.
Kész vagyok, amilyen ügyes ez a Bence ivás és evésügyileg!!!!! :D

Anita
Szoktam gondolni rád, ha arra járunk, de mindig rohanunk. Egyszer biztos összejön!

Linocs
Én is Pumperka módon kezdtem a hozzátáplálást. Egy kicsi ilyen egy kicsi olyan és utána a pár darabot kombináltam. Ami nem megy azt hanyagolom egy kicsit utána újrapróbálom.

Pepike
A tea lehet hat majd, mert amikor Mecsek teát adtam neki, amiben van kamilla az jó volt. NA ez ki is ment a fejemből.

Szeretném ha valami hatna és elkerülnénk a doktornénit.

Kép
Kép
tündérmanó27
 
 


Jaj drága Szilvánusz az előbb lemardtál..... :oops: :oops: :oops:
Sziiiiiiiiiiiiiiaaaaaa!
Marciról rakhatnál képet, olyan rég láttam!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Orrporszívózással kapcsolatban lenne infóm. A barátnőm küldte el nekem, Ő is fórumozik és ott van egy lány, akinek az anyukája fül-orr-gégész. Ezeket írta:

"Az orrszívós porszívóval vigyázni kell. Nem szabad bedugni nagyon a pici orrába, inkább csak a lukhoz érinteni egy-egy pillanatra.
Ugyanis ha valaki betuszkolja, és ott szívja a trutyit - netán több mp-en keresztül -, sérülhetnek a szaglóidegek, és akkor a szaglásnak annyi. ÉS egy extrém eset is: egy anyukának egyszer sikerült a kisbabája agyát is megszívnia. Na de gondolom itt már tuszkolta rendesen.
A szaglóidegekre és a nyálkahártyára vigyázni kell, csak óvatosan."

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Sziasztok!

Hogy vannak a kis betegek?

Márti: Absz. együttérzek Veled, borzalmas ez az orrszívás! Ha nem szörcsög, ne erőltesd! Azt mondta a dokinéni a fülészeten, hogy árthatok a sokkal, mert a túl nagy vákuum a fülének nem tesz jót.

De sajnos nálunk nagyon szörcsög, így muszáj kb. napi 10x is. Ma extrán nyügi Peti, bár Olcsi is az volt reggel. Na meg én is, szerintem front van!

Mona: Te hogy vagy??? Remélem jobban!

Linocs: Köszi az érdeklődést! Szerintem próbálj főzit adni, kezd céklás krumplival, az általában bejön a gyerkőcöknek, ráadásul kész vitaminbomba!
Mi most hogy betegek vagyunk, csak egyszer adok főzit este szopival kiegészítve, így napi 6x eszik. Szerencsére az étvágya jó! Nekem még mindig nem jött meg "Dezsőke"! Remélem nem is fog, félek attól, hogy úgy járnék, mint Te Panny! Azért jó, hogy ilyen sokáig tudtad szoptatni!!! Olika mérete nem semmi, 77 cm az már igazi férfi-méret :lol: Akkor Ti sem hordtatok túl sok 74-es rucit! Nálam kész kollekció maradt érintetlenül. Persze ebből volt a legtöbb szerkónk. :x
Ja és a kinder kalózhajó ötlet nagyon tetszik. Megnézem az oldalt.

Pumperka: Zsombi nagyon szép kisfiú! Igazi kis reklám-baba arca van, főleg az első kép nagyon tetszik! Ő is már a nagyobb autósülésben ül? Mi is lecseréltük a bébihordót, mert nagyon kilógott már belőle. Olcsi kapott egy újat, Peti pedig megörökölte az ő 9-18-ig ülését.

Nagyon repes a szívem, hogy ilyen szépen visszazökkentünk a hétköznapokba! Örülök, hogy felpörögtünk!

Ja! Még egy kérdésem lenne. Akik eddig adtak antibiotikumot. Adtatok mellé Normaflore-t??? Petit kikezdte szerintem az Augmentin, tök zöld és híg a kaki! Elvileg azt lehet adni csecsemőknek is. Dokinkat nem tudom utolérni.

Mindenkinek puszi!

Livi
Kép
Kép
lusie
 
 


Luisie protexin a nyerő antibigyóhoz nálunk.

potyka
 
 


Köszi Potyka! Ez is ugyanúgy "bélflóra rendező"?

Livi
Kép
Kép
lusie
 
 


Bocsi Csajok!
Kicsit nagyon ezek az új vonalzók, de legalább gyorsabban betöltjük az oldalt! :lol: :lol: :lol:

Livi
Kép
Kép
lusie
 
 


Lusie: nekünk dokinéni, a Normaflore-t mondta, ha antibiotikumot kellett volna adni Tifaninak. Egy nap egy fél ampullát javasolt. De mi helyre jöttünk gyógyszer nélkül is.

Kép

Anita
Pam Brown: "A legőszintébb mosoly a csecsemőé.
Abban nincs semmi csel vagy számítás, csak színtiszta ÖRÖM."
gy.anita
 
 


Orrszívós téma:
ha csak odaérintem, nekem úgy nem jön semmi, mozgatnom kell, és egy kicsit több ideig ott tartani, mert ha nem így csinálom nem jön semmi...
és ti befogjátok a másik orracskáját, míg az egyiket szívjátok???
Vendég
 


SOS... :(
Nincs valakinek eladó 68-74-es, fehér, szép, plüss, hosszú ujjú rugdalózója, ami jó lenne Vikóra a keresztelőre? :?:
Sehol nem találok normálisat (két gyerekkel meg nem is nagyon tudok sok helyen nézelődni :? :oops: ).
Köszi!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2008.10.03 12:53-kor.
Vendég
 


A beteg babuciknak gyógyulást!!!
Mona, neked is!
Márti, szegény Bence!!! :cry: :cry: :cry: Én úgy tudom, be kell fogni a másik orrlyukat.
Vendég
 


Márti, én nem fogtam be a másikat, de hallottam már olyat is hogy be kell. ....na most döntsd el :wink:

Zsu, nekünk nincs keresztelő rucink, de ha lenne az akkor szoknyás lenne...

Lusie, Petra amikor piros volt a torka, és kapott gyógyszert rá, kicsit hasmenése lett tőle, és javasolta a doki a Normaflort, én adtam is neki, doki szerint napi max egy ampulla kettőbe osztva, teába.

Nekem még mindig hasmenésem van, borzalom! Ennél még a szorulás is jobb.

Melinda, a gyerek agyát megszívta????? És lett baja? Te jó ég, az mennyire nyomta fel?
Vendég
 


Nagyon szépen köszönöm a segítséget!!! Akkor odaadom a meglévő három ampullát napi 2*fél adagban. Remélem segít! Mégegyszer köszi!

Zsu!!! Én szívesen odaadom a mi keresztelőrucinkat. Csak akkor volt rajta egyszer. Ezen sajna nincs méret, de:
válltól popóig 40 cm, lábrésze nincs, kiscipő, sapi és egy édes kis mellény van hozzá.
Kép

Livi
Kép
Kép
lusie
 
 


Na, csak gyors bejelentkezés egy hosszabb lélegzetvételűig.

Zsu! Nekünk van egy használt, fehér alkalmibb, örökölt plüssrugdalózónk, nem tudom, hogy tetszene-e? (Luca azt még nem használta.) Lefényképeztem. Ha nem találsz jobbat, szívesen kölcsön adom. A nyaka alkalmibbnak tűnik, a kéz-lábvég kevésbé.

Ami nekem jobban tetszik, az egy teljesen új Leo-Poldi plüss, ujjatlan, lábatlan rugdalózó, azt esetleg kiegészítve bodyval, cipőcskével szintén lehetne használni.

Mindkettőt lefényképeztem neked.

Nyugodtan utasítsd vissza, ha nem tetszenek, vagy nem ilyenre gondoltál. :)

Kép
Kép
Kép
Kép

biribon
 
 


Lusie ruhácskája jónak tűnik. :)
Amit én raktam be, azok 74-esek. Illetve a Leo-Poldi biztos. A másik meg akkora, mint a Leo-Poldi.

biribon
 
 


[quote="biribon"] írta:biribonIlletve a Leo-Poldi biztos. A másik meg akkora, mint a Leo-Poldi.


Ez nagyon jó! :lol:

Livi
Kép
Kép
lusie
 
 


laptető-laptető-laptető-ő-ő!

Livi
Kép
Kép
lusie
 
 


A Leo-Poldiba bele van írva, a másikon meg nem látszik már a méretezés na! :roll: :D

biribon
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?